Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

eddig inszemes voltam és most megprobáljuk az IVF-t májusban. Szeretném toletek megkérdezni hogy mennyit kellett kihagynotok a munkában a lombik miatt illetve ET után mennyit ajánlott otthon maradni és még az is nagy kérdés hogy ezt a munkahelyeteken hogy oldottátok meg? Szeretném ha kicsit felvilágosítanátok.
mili
 
 


Stella Kép
még nem aggódok, szeretném is persze, hogy megjöjjön, és kezdődhessen a stimu, de az az igazság, hogy ha nem jönne meg, csak mondjuk kedden, vagy azután, akkor még a jövő hétvégén elmehetnénk Prágába (ahová már olyan régen szeretnénk kiruccanni), mert még nem kellene UH-ra menni Kép a szurikat hűtőben kell tárolni?
ha megjött, akkor is kell fújkálnom, folyamatosan a stimu alatt is.

szia Mili, nekem ez lesz az első ICSI-m, úgyhogy sajna még nem tudok segíteni.
tralllala
 
 


Mili Kép
Két hét pihenő javasolt. Nem kell feküdni, csak lightosan élni Kép
Nekem tudták a munkahelyemen mi van, úgyhogy nem volt gáz belőle, hogy otthon vagyok.
De van, aki visszamegy dolgozni és mégis sikerül.

wish
 
 

 
 

Sziasztok!
köszi az érdeklődést, jól vagyunk, csak úszok a melóban,és rosszul vagyok.
ma voltam délelőtt Uh-n, kicsit hosszú volt nekem ma ez az út, a baba jól van, ficánkol állandóan, érzem néha, ma vagyunk 12,4 hetesek.
most megyek aludni, de holnap visszaolvasok.

Zozo
Vendég
 


Zozo!
Örülök,hogy rendben van veled minen. Kép

Mili!
Csak Wisht tudom ismételni két hét pihis életmód ajánlott, de három nap ET után mindenképp. Nekem is tudják a munakehlyemen másképp nagyon nehéz lett volna megoldani, hogy miért vagyok otthon két hétig. Illetve ha sikerül akkor utána már nem megyek dolgozni és ezt is gáz lett volna utólag beadagolni.
Hova jártok melyik intézetbe?


Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Wish,Trallala
koszonom a válaszokat. Trallala szorítok az elso ICSI-hez.
Wish te most hogy állsz, neked is lesz mostanában kovetkezo lombik?
mili
 
 


Zsebi
Valószínu be fog kelleni vallanom mint egészségugyi probléma de a lombikot semmi képpen nem fogom mondani. Most fo a fejem mert két hét szolgálati út áll elottem nagyon messzire a lakohelyemtol és kb ET után lenne valahogy. Nagyon rendes fonokom van, nem akarok rosszat neki de rizikozni sem akarok.Mindenképpen nagy gondban vagyok.
mili
 
 


Mili Kép
Nekünk júniusban lesz majd a következő.
Nem lehet a főnököddel valahogy megbeszélni a dolgot?

wish
 
 


Sziasztok Lányok!
Mindenhol 2 hét pihit ajánlanak, viszont valahol azt olvastam, hogy egy felmérés szerint nem volt különbség sikerességben az ágyban fekvők és a normál aktív életet élők között. Ti betartottátok a 2 hetet?
egyébként 32. nap, még mindig nem jött meg, de már érzem am jeleit.

Mili,
én is nagyon féltem megbeszélni a dolgokat a főnökömmel, de vettem egy nagy levegőt, elmondtam, és szerencsére nagyon jól fogadta. viszont nem ez az általános hozzáállás, ahogy a barátnőim mesélik...
tralllala
 
 


Tralllala Kép
Hurrá Kép Éljenek a jó fej főnökök Kép
Nekem első héten annyira fájt a hasam, hogy csak feküdni tudtam.
Utánna sem esett jól a sok mozgás, dolgozni nem szívesen jártam volna be.
Mikor mész dokihoz?

wish
 
 


Tralllala!
Az első lombikomnál nekem is annyira fájt a hasam,hogy végig szinte csak feküdni volt jó. A másodiknál már semmi fájás nem volt, de sokat pihentem max. sétáltam. Dolgozni semmi szín alatt nem mennék be nem kell nekem a BKV-n a tömegnyomor és a benti hülyeség. HA jól érzed magad akkor otthon tegyél vegyél, de szerintem ha megtudod oldani ne dolgozzál. Ettőlmég nem kell egész nap ágyban feküdni. Kép

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


TrallalaKép
Tényleg nincs különbség az ágyban fekvők és a normál életet élők sikerességi rátájában!
Sose fogjuk megtudni, hogy mitől függ!
Szerintem iratsd ki magad két hétre (de egyre mindenképp), de nem "kell" feküdni! Azt kell csinálni, amihez kedved van. Persze azért ne most kapj kedvet a vadvizi evezéshez!!!

Meddig kell fújkodnod a sprayt? Amíg meg nem jön?

ZozoKép
Örülök, hogy minden rendben! Azért ne vidd túlzásba a melót!
Stella

Kép
stella9
 
 


jól megnyugtattatok Csajok Kép
igazándiból úgy terveztem, hogy azt sem fogom mondani az egész beavatkozásra, hogy kotty, de azt hiszem inkább felkészülök rá, hogy nem motorozok, nem lovagolok Kép na jó, ezeket különben is lassan szüneteltetnem kell Kép
szerencsére (vagy pont, hogy szerencsétlenségemnre) otthonról is tudok dolgozni, úgyhogy ha ahhoz lenne kedvem, meg tudom oldani, minden esetre felkészítem a kollégáimat, hogy 2 hétig lehet, hogy nem látnak.
A spray-t folytatni kell, akkor is, ha megjön. de még mind sehol semmi Kép

és tényleg éljenek a jófej főnökök!!!
tralllala
 
 


Trallala
En is beszéltem a fonokommel, elmondtam a gondokat hogy sok kivizsgálás,kezelés stb. vár rám sok lesz a mászkálás stb. Koztes megoldást ajánlott, és igy nekem is jo volna csak félmunkaidore dolgoznák és a szabadnapjaimon intézném a dokit.De azért hozzá kell tenni hogy azért elég ritkák az ilyen jo fonokok.
mili
 
 


Tralllala
Elfelejtettem kérdezni hogy milyen sprayt fujsz?
mili
 
 


Suprefactot. már fáj tőle a nózim Kép
tralllala
 
 


Tralllala Kép
Meddig kell még fújkálnod? Mikor kezdik a stimut?

wish
 
 


Wish Kép
egészen a stimu végéig fújkálok (remélem kisebb dózisban). mensi 3-4. napján kell mennem vérvételre, elvileg akkor kezdődik a stimu, de még mindig nem jött meg Kép ilyen hosszú ciklusom még életemben nem volt... már úúúúgy várom Kép

Zozo,
tényleg sokkal sűrűbben kell UH-ra járni a lombikos kismamáknak? azt hallottam, hogy havonta kétszer, igaz ez?
tralllala
 
 


Lányok szerintetek mikorra várhatom a punkciot ha 29 naposak a ciklusaim, 15 nap korul van pé-m, a stimut pedig már a 3 cn naptol kapom?

Aki már szurizta magát, mennyire kell benyomni a tut?
mili
 
 


MilliKép
A pungi időpontja attól függ, hogy érnek a petikék. Az eddigi ciklusaidat itt nem lehet alapul venni, mert most a hormonokkal rendesen megkavarnak mindent.
A punkció általában 13-15 napo szokott lenni. De ez tényleg attól függ, hogy hogyan reagálsz a szurikra!

Én szuriztam magam. Ezek a tűk nagyon rövidek és majdnem végig beszúrtam őket.
De erre nem is nagyon tudtam figyelni, mert örültem, hogy végre bent van.
Stella

Kép
stella9
 
 


Mili Kép
melyik intézetbe jársz?(bocs, ha már írtad)
hány napja szurkálod magad? milyen szurit kapsz?valami mellékhatás? mindent tudni akarok Kép
tralllala
 
 


Trallala
En Pozsonyba járok,hétfotol szurizok Merionalt de még nem magamnak de hétvégén elkezdem magamnak, muszáj megtanulnom. Mellékhatást még nem fedeztem fel.

Stella
Koszi az infot. Mit értesz rovid tunek? Nekem jelenleg kb 4-5 cm tuk vannak ez rovidnek számit?
mili
 
 


MiliKép
Azokban a szurikban, amiket én kaptam két féle tű volt.
Az egyik (hosszabb és vastagabb) amivel fel kellett szívni az oldatot, és egy másik (vékony és kb 1 cm), amivel be kellett adni.
De nekem nem volt Merional.
Biztos menni fog, ha megmutatják!
Drukkolok!
Stella

Kép
stella9
 
 


Te mit kaptál Stella?
Mili,
Akkor elvileg jövő héten punkció? izgi Kép
Ha minden igaz, én is kezdem a stimut pénteken, úgyhogy csak egy kicsivel fogsz előttem járni Kép
tralllala
 
 


Sziasztok Kép

Nálunk Apa szúrt, de általában meg sem éreztem.
Bár nem szivesen, de be tudtam volna adni magamnak is, ha kell.
Nekem 3 féle szuri is volt, kettőhöz adtak tűt, úgy ahogy Stella írta. Egyhez meg vettünk, de a gyógyszertárban is adtak vastag tűt a felszíváshoz és pici vékony tűt a szurihoz.
Menni fog csajok Kép Drukkolok Kép

Wish

wish
 
 


TrallalaKép
Nekem Gonal-f, Cetrotide és a repesztő szuri volt.

Menzi jelentkezett már? bocsi, nem akarlak paráztatni, csak érdekel!
A dokid mit mondott erre?
Stella

Kép
stella9
 
 


igen, tegnap megjött Képholnap megyek vérvételre, és kezdődik!!! Kép
tralllala
 
 


Tralllala Kép
Mikor lesz vérvétel eredmény?
majd egyere a hírekkel, hogy milyen szurikat kaptál, meg ilyesmi Kép

Wish

wish
 
 


Mér megvan, minden okés, kezdődik Kép

2 adag fostimon + 1 adag merional szuri 5 napig, közben doxycylin és prednisolon tabletta, szerdán UH. holnap hajnalban pedig Prága, úgyhogy a fellegekben járok Kép Kép Kép

jó hétvégét mindenkinek!!!
tralllala
 
 


Tralllala
Orulok hogy már ti is sínen vagytok. Nekem még 2 szurim van. Holnap megyek Uh-ra és a doki úgy mondta hogy csutortokon vagy pénteken lesz punkcio.

Wish
Igen nekem is két tum van a merionalhoz egy vastagabb és egy vékonyabb. Szombattol én elkészítettem és a párom szúrta.Nem volt vészes.
Szerintetek 8cn-napon 4,5 mm endometrium az jo?
mili
 
 


Mili!
Azt nem tudom jó e a 8 cn napon a 4,5 endo. De egyél rengeteg tejterméket és husit és attól nő majd igazán.

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Mili Kép
Azt hiszem minimum 6-7 kell legyen beültetésre. Szóval 8. napon jó lehet a 4,5. Remélem megfogadtad Zsebi tanácsát és eszed a sok tejterméket.

Wish

wish
 
 


Szia Mili,
Mi volt ma UH-n? vagy csak du. mész? hány tüszőt láttak?
tralllala
 
 


MiliKép TrallalaKép
Mi a helyzet? Várom nagyon a híreket!!

Kép
stella9
 
 


Szia Stella Kép
én csak holnap reggel megyek a 8. napi UH-ra, majd jelentkezem utána. A párom már nagyon gyakorlottan bök popsin tövig Kép
tralllala
 
 


Tralllala!
Ez igen a párod megszúrja a popidat. Nem semmi pasi.
Holnap várjuk a híreket, hogy hány tüszi van, addigi is drukkkkkkk!!!

Mili!
Mi a helyzet?

Dzsúd!
Hogy vagytok?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Sziasztok lányok
Délután voltam UH-n nem valami jo hírekkel jottem ki. Szombattol csak 1mm not a domináns tuszo a másik ketto se túl sokat. A méhnyálkahártyára azt mondta hogy kb 4mm koruli lehet. Annyira sokkolva voltam hogy el felejtettem megkérdezni hogy hogy létezik ez mikor három nappal ezelott meg 4,5mm-t mondott. Az nem lehet hogy tévedett? Csutortokon megint UH. Ha lesz is punkcio, akkor csak a jovo hét elején.Ma vagyok 11cn napon és normálisan is 15cn napon van pé-m. En nem tudom tényleg annyira rossz eredmény ez?Kép...kicsit le vagyok torve.
mili
 
 


Mili!
Tessék sokat inni és rengeteg szó szerint amennyi belédfér fehérjét enni az nagyon jó és hallottam még a bébi aszpirinról hogy napi egy szem is csodákra képes. Kaális orvosok is javasolják annak akinek lassan nő a tüszikéje. Próbáld meg. Állítólag transzfer után is jó a méhnyálkahártyára.
Nagyon izgulok érted! Próbálj megnyugodni, mert az idegesség sem tesz jót most neked!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebike

Koszi a tanácsot megyek benyomok valahogy egy kefírt. Nagyon nem szeretem. Ma már túro is jogurt is volt. Igyekszem.
mili
 
 


Ne aggódj Mili, még egy csomót nőhetnek jövő hét elejéig!!! Én a méhpempőről hallottam, hogy vastagítja a méhnyálkahártyát, próbáld ki, hátha bejön! drukkolok!!!
tralllala
 
 


Mili Kép
Sajnos visszafejlődhetett, de "rosszullétig" egyed a tejtermékeket és minden rendben lesz Kép
Meg fog nőni mire kell.

wish
 
 


Mili!
Sajtot is egyél az is nagyon jó és egy jó téliszalámis kenyérrel kakaóval persze 2,8-as tejjel az is tiszta fehérje. Vagy egy kis csirkemell akár rántva akár sütve tessék falni a fehérjét!!!!!!!!!
És folyadék folyadék folyadék napi három liter legyen meg ez is nagyon fontos!!!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Tralllala,Wish,Zsebi

Koszonom a tanácsokat. Ma beszurtuk az utolso szurit. Az aloes méhpempot már kb 2 hete szedem.

Trallala
Majd jelentkezz mi volt UH-n.
A tobbiekkel kapcs. nem vagyok eléggé képben. De egy kicsi visszaolvasgatás alapján várakozo állásponton vagytok és hamarosan babásodtok. Akkor sok sikert hozzá!
mili
 
 


Sziasztok,
Nálam minden OK, a méhnyálkahártyám tuti, 10 mm-es, és kb 30 db tüszőt találtak 8-10 mm-esek!!! ez rengeteg, hogy fér el bennem? Kép Vettek vért is, délre lesz meg a hormon-eredmény, akkor megtudom, hogy hogyan folytatódik a stimu.
Túlstimulációval kapcsolatban van valmami infótok?

Stella, ugye jól emléxem, hogy neked is rengeteg tüsződ volt? mennyit szívtak le?
tralllala
 
 


TrallalaKép
Nagyon jól emlékszel. Nekem 29 petikét szívtak le.
De szerencsére nem lett belőle túlstimu, mert a pungi után megittam napi, minimum 3-3,5 liter folyadékot. Azért kell ilyen sok, hogy minél előbb kiürüljenek a hormonok a szervezetedből.
És sok fehérjét kell enni.

A te tüszőidnek még nőniük kell, úgyhogy szerintem most kapsz az eddigiek mellé (amit szerintem most csökkentenek) egy másik szurit is, ami gátolja a repit. Nálam így volt. Minden az LH és FSH hormon arányától függ.
Én is csodálkoztam azon, hogy hogyan is férhet el ennyi tüsző az emberben, főleg ha megnőnek 18-20 mm-esre???!!!
Pihizz sokat és semmi hasizmot megeröltető mozdulat, haolgatás, vagy gugolás!!!

MiliKép
Nálad nem igazi lombikos stimu volt, ugye? Hanem hasonló, mint az inszemnél.
Igyál sokat és nyomatsd a fehérjét!
Drukkolok! Most ne számold a napokat, mert mindent manipulálnak (tüszőérés, tüszőrepi).
Stella

Kép
stella9
 
 


Stella
Igen, vagyis nem igazi lombikos, hasonlo mint az inszemnél. A doki szerint 2-3 petikém lehet így. Nyomatom és iszom az ásványvizet rosszullétig. Nem is olyan konnyú de erolkodom rendesen. Nemsokára megyek ebédre és úgy fogom osszeválogatni hogy jo sok fehérje legyen benne.

Fúúúúha 29 petike az rengeteg, van még belole fagyibabo?
mili
 
 


MiliKép
Tényleg nagyon sok a 29, de még így sem értem el az Intézményi rekordot, mert az 32 db volt.
Nekik viszont 8 fagyasztottból 4 jött vissza (vagyis az egyik négyesből egy sem, a másikból mind a négy). Egy napon volt a transzferünk, onnan tudom.
Sajna nálunk nem mind a 29-et sikerült megtermékenyteni, illetve kezdett el osztódni.
16 db felhasználható embriónk lett. Ebből első körben visszakaptunk 3-at és 3*4 db-ot küldtünk a frigóba.
Volt két fagyibabás transzferem (8-ból összesen 7-en jöttek vissza, ami nagyon jó arány), így még van 4 db fagyibabánk is.
De a két sikertelen fagyasztott ET után nem igazán bízom abban, hogy így is sikerülhet, pedig van rá példa.
Szóval úgy döntöttünk, hogy most új stimut csináltatunk. Lehet, hogy most nem lesznek ennyien és ha véletlenül nem jönne össze, akkor jól fog jönni ez a 4 kis eszkimó!
De sikerülni fog, úgyhogy ők kistesónak vannak szánva!

Drukkolok neked a holnapi uh-hoz!
Stella

Kép
stella9
 
 


Sziasztok,
a hormonszintem nem az igazi, az utolsó kontrollon kellene ilyen értékeket mutatnia állítólag. úgyhogy ma nem kapok szurit, holnap reggel Uh és vérvétel, "nehogy kifussunk az időből"... a 8-10 mm tüszők ugye még nagyon kicsik? lehet, hogy kirepednek, mielőtt nagyobbra nőnének? vagy lehet, hogy hamarabb lesz sokkal a punkció?
jaaaaaj, hogy miért nem kérdeztem meg ezeket a dokitól telefonon...
tralllala
 
 


Zsebi,

Hétfőn megyek Krizsához 2-re. nem jársz véletlenül Te is nála akkortájt?

Dzsúd
dzsúd
 
 


Tralllala!
Hát a 8-10 mm kicsi még mert kb. 18-20 mm amikor leszívják. De ne izguljál minden rendben lesz. Tényleg jó sok tüszid lett. Szorítok!

Mili!
Neked hogy hogy csak lombik féle stimud van én ezt nem értem. Le is fogják szvni meg minden nem akkor miért nem rendes stium?

Dzsúd!
De megyek 23-án csak én 1/2 9-re szóval nem talizunk. Búcsúzkodni jössz, vagy valami konkrétum? Jó lenne már én is búcsút vehetnék az Intézettől. Na de eljön majd ez a nap is. Lemúlt már a hányingered?

Zozo!
Hogy smint? Tessék írni!!!!!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: