Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Január 3-án volt az utolsó menzeszem. Nem jött meg, így csináltam február 9-én egy tesztet, ami halvány csíkos volt, majd még további kettőt és mind pozitív eredményt mutatott. Elmentem e hét hétfőn dokihoz, aki csak egy szürke foltot látott és azt mondta, hogy nem tud erre semmi biztosat mondani, menjek 3 hét múlva. Annyira kész voltam, hogy szinte mindenkinek látszik az 5 hetes petezsák, hogy ma visszamentem egy másik, nagyon rendes dokihoz. Megvizsgált, de a méhemben nem talált semmit. Mikor befejezte az uh-t, csupa vér volt az eszköz. Azóta nem indult el a vérzésem. Nem kizárható a méhen kívüli terhesség sem, de nincs fájásom és barnázásom sem. Csak remélni tudom, hogy beindul a vérzés. Ma reggel is csináltam egyet és az is abban a pillanatban csíkos lett. Hétfőn vizeletet kell vinnem tesztre és egy hét múlva kontrollra mennem. Aki az esetemet olvasva tud bármi okosat mondani, kérem, tegye meg, mert most annyira nyugtalan vagyok. Köszönöm! Igyekszem itt lenni és válaszolni.
barifelhõ79
 
 


Helló,

Hát nem akarlak elkeseriteni, de nálam elég hasonloan indult 1 terhesség tavaly szeptemberben, okt 16-án meg is kellett muteni, mert elhalt:( 2 hétig nálam sem tudták h méhen belül v kivül van a teszt sem mutatta ki, csak a vérvétel h terhes vagyok....

Szerintem készülj a rosszabbra és kellemes meglepetés ha mégsem!!!

Ma reggel pont uh-n voltam, mert dolgozunk a következő csemetén és sajnos ismét 1 hasonló lány volt előttem, nagyon sajnáltam szegényt, mikor velem is közölte a doki sirtam is azonnal 1 jó adagot:(....

Hová jársz orvoshoz?

Sokat számit egyébként, hogy milyen korszerű géppel végezték, mennyire jó doki végezte, szóval azért ez még akárhogyan is alakulhat...

Drukkolok ám nagyoyn!

Heni

Kép
hencsi
 
 


Barifelhő!
sajnos én is így jártam tavaly ilyenkor.
Azt nem értem, miért nem küld az orvos hcg vérvizsgálatra :shock: :?: Hiszen abból kiderülni hányadán állsz.
Miután én barnáztam a pozitiv teszt mellett, és 2 hét alatt sem növekedett a sejtecske, vért vettek és megcsinálták a műszeres befejezést. Mert ezt így hívják...
Sajnálom! :( Kitartást és új babát kívánok Neked!
dezsina
 
 

 
 

sziasztok! Elkeseredve olvasom amit irtok! Én hétfön csináltam tesztet,pozitiv lett viszont uh nem látszott semmi! Kedd reggel voltam vérvételen hcg 200 lett jövöhéten megyek megint uh-ra. Akk szerintetek ne is reménykedjek? utolso mens jan 28. Nem lehet hogy korai volt az uh? Barifelhö mi lett veled?

Kép
marianna80
 
 


Sziasztok!

Nagy bajban vagyok. Január közepén volt utoljára menzeszem. Nem jött meg februárba. Csináltam 4 tesztet itthon. Elmentem dokihoz, akir azt mondta még nem látszik az ultrahangon semmi. Elvégezte a rákszűrést, aminek az eredményére 3 hetet kell várnom. Most pénteken kellett volna mennem újra ultrahangra, de vasárnap reggel nagyon megijedtem, mert elkezdetm vérezni. Bementünk az ügyletere, ahol egy másik orvos újra ultrahangot csinált, amin szintén nem lástzott semmi. Csapoltak vizeletet, amit laborba küldtek és az ottani eredmény negatív lett. Nem tudta megmondani, hogy mi volt az oka a saját négy pozitív tesztemen, de cserébe közölte, hogy van egy méhszájsebem, ami várzik most és ez nem a menstruációm még mindig. Azóta úgy vérzek, mintha menzeszem lenne, illetve ma mintha abbamardna. Felhívtam a saját dokimat, azt mondta várjunk amíg a vérzés abamarad és pénteken menjek be és megnézzük. Nagyon aggódom, mert az ügyleten azt mondták a méhszájsebet ki kell égetni, de ahhoz kell a negatív eredmény, és aggódom hogy ez nem-e komolyabb, mint egy méhszájseb és azon is ideges vagyok, hogy mitől lett pozitív az itthoni sok teszt. A méhen kívüli terhességet is kizárták. Kérlek esgítsetek, mert péntek messze van és nem tudok nyugodni. Olvastam már nagyon csúnya dolgokat is, és öndiagnózisban mindig a legrosszabbat állítom fel magamnak. Már annyira szerettünk volna babát és most félek, hogy sosem lehet. :( Ja és február 17.én egy kis barnás folyásom volt, aztán egy hétig nem volt semmi. A múlt héten pedig megint előjött.

Segítségeteket előre is köszönöm!!
domi001
 
 


Sziasztok!

Domi!

A méhszájseb nem 1 nagy dolog,rendbe kell tenni de ehhez kell, hogy valoban negativ legyen a terhessségi eredmény....

Oktoberben, mikor nálam a mutétet csinálták volt 1 nő, 2 gyerek szülésén volt tul, neki is méhszáj sebet tettek rendbe(plasztika), estére már semmi baja nem volt:)

Szerintem fontos h jó orvosod legyen akkor nagy baj nem lehet....
A terhes tesztre vér nem kerülhetett?
Attol is lehet téves....

Ha babád van akkor 6 hetes lehetsz hamarosan a jan közepi mens-hez számolva, ekkor kezd látszani a szivhang ha 1 héten belul nem találják a terhességet/babát sajnos valoszinu h nem lesz szulés ebbol a terhességbol:(

Nagyön sok terhesség egyébként igy végződik, így, hogy már én is átestem ezen és érintettként olvasom a hasonlo oldalakt+tájékozodom, megdöbbentem milyen gyakori sajnos:(

Miota szeretnétek babát? Mennyi idős vagy? Kivizsgáláson jártál már? Hová jársz orvoshoz?

Heni

Kép
hencsi
 
 


Marianna, ha jol számoltam most 5 hetes lehetsz, neked is azt tudom írni,mint fentebb, h ha 1 hét mulva sincs baba és már addigra szivhang is akkor sajnos meggondolta magát a babo:(

Nálam a petezsák 2 hét alatt meglett és nőtt is, csak üres lett/volt:(:(:(:(

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!
Végzős pszichológia szakos hallgató vagyok, és a segítségeteket szeretném kérni! Dolgozatom témája a meddőség, lelki háttere, következményei (nagyvonalakban). Ha időtök engedi és kedvetek is van hozzá, kitöltenétek nekem egy kérdőívcsomagot? Elektronikus formában tudnám elküldeni, és nagyon leköteleznétek, ha páran kitöltenétek nekem. Amennyiben érdekel, írjatok a turieszt@gmail.com email címemre, és küldöm, illetve ide is feltöltöm! Nagyon köszönöm, nagy segítség lenne!
Eszter kerdoivcsomag
turieszt
 
 


sziasztok csatlakoznék ha lehet!
nekem most volt hogy pozitív volt a teszt de még sincs baba! :?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!
Nekem is volt 2x is!
Vendég
 


Sziasztok,

Én is jártam már így. 10 erősségű teszt a minimális hcg-ét is kimutatja :( .

Kép

csibe
csibe32
 
 


Nitácska

nekem is volt ilyen 2 hónapja. Késett pár napot, 3 tesztem is pozitív volt, erre megjött. :cry:
Vendég
 


Lányok!
Ez valószinű azért lehet,mert a babó nem tud rendesen beágyazódni,vagy a teszt megviccel bennünket??!!!!!
Egyszer hátha pozitiv lessz de úgy,hogy már baba is lessz és megmarad!!!!!!

SOK SIKERT MINDENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


t.kriszti

NÁlam valszeg a progi a bűnös, vagyis a 3. napi hormonpanel szerint, de megismételjük a 19. napon és a 22. napon is, és ha akkor is alacsony, akkor valszeg az a bünös, és akkor kapok progit, és jöhet a babó :wink:

Az első terhességemnél is alacsony volt, ott az 5. héten kaptam progit,és a 12. hétig kellett szednem. Sajna az a terhesség csak a 23. hétig tartott! :cry: De nem adom fel! Jönni fog a mi kis babónk! :wink:
Vendég
 


baba!
Szivből kivánom,hogy sikerüljön minnél hamarább!!!!!
Vendég
 


Köszi :) ÉN is szorítok neked :wink:
Vendég
 


Baba!
Köszi!
:lol:
Vendég
 


Én csak egyet nem értek!! Ez nem szorosan kapcsolódik a topic címéhez, de elolvasva a hozzászólásokat felmerült bennem egy kérdés.

Én az ovum után pár nappal mentem dokihoz, mert elkaptam egy fertőzést. A doki megnézett UHval, először is azért, hogy megnézze, sikerült e a baba. (ezt ő mondta, én nem mertem kérdezni, annyira izgultam :oops: ) És tuti biztosra mondta, hogy nem sikerült ebben a hónapban. Namost. A kérdésem az, hogy akkor egy elmaradt mensi után, hogyhogy nem tud már valamit a doki mondani??? Mikor nekem már sokkal korábban megállapította a dolgot?

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati!
Ezt én sem értem,hogy az elmaradt mensi után miért nem tud mondani semmit!?
Vendég
 


tabati!
Most olvastalak másik topikba,annyi féle változata van ennek a dolognak!Van egy ismerősöm,2 terhességet sem mutatott ki neki teszt pedig több félét csinált a doki uh-on látta hogy terhes!Ez is érdekes!Ebből a 2 terhességből 2 fia született!
A 3-ik gyerkőccel egyértelmű pozitiv tesztjei voltak,a doki 5 hetes terhességi hét után látta de még akkor sem biztatta 100%-ra!
Ja 2 orvosnál is volt,mert senki nem hitte,hogy terhes!
Úgy,hogy reménykedj!Drukk ezerrel !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Hát én inkább nem reménykedem, mert "mindjárt megjön" érzésem van, mint eddig minden hónapban, de hamarosan úgyis kiderül. Vasárnapig kéne megjönnie. De általában 28 napra (ami ma van) szokott jönni, viszont pár hónapja mindig 29re jött. Úgyhogy ha holnap sem jön, akkor már egy kicsit fogok reménykedni! :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati!
Reménykedjünk,hogy nem fog megjönni!Hasonló érzéseim vannak nekem is!De ha valaki babás annak is mindjárt megjön érzése van!
Tehát drukkkkkkkkkkkkk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


De én olyan szkeptikus vagyok!! :oops: Miért nem mondta akkor a doki azt, hogy még nem lehet tudni? Ráadásul bízom is ebben a dokiban, mert ő küldött sürgősségivel a kórházba a méhen kívülimnél. Pedig nem görcsöltem, "csak" véreztem. :roll: Én vagyok a hülye, meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy miből lehet ezt ilyen biztosan tudni, csak érdekesség miatt, nehogy megsértődjön, hogy megkérdőjelezem a tudását, csak ez a doki nem az a beszédes típus. Mindegy, pár napon belül tényleg ki fog derülni. Egy kis reményt megengedek magamnak, de neked viszont nagyon drukkolok!!

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati!
Regényt tudnék neked irni az én dokimról,pedig mi kert szomszédok is voltunk és sz@rik rám magyarul megmondva,mert nem vagyok a pénzes betege és nem úgy áll a dolgokhoz mint ahogy kellene még sem váltok másik orvost,mert már belefáradtam!Anno azt mondta a koromra való tekintettel,hogy nyugadtan szüljek nincs semmi baj!Most egy pár hete,mit akarok én már az én koromban,nyugodjak bele,ha nem sikerül!Annyi,hogy a meddőségibe ad beutalókat!
Na most ebből azt akarom kihozni,hogy az orvosok is emberek,hangulat változásai nekik is lehetnek!
Te pedig nem vagy hülye,csak a dokid kicsit felületes lehetett,mondhatta volna,hogy pár nap múlva megnéz,hogy megnyugodj!Én is voltam ilyen helyzetbe,hogy utólag eszembe jutott,hogy kérdezhettem volna,de én nem!
Az enyénből is úgy kell kihúzni a szavakat, kérdezni,stb!
Légy pozitiv!!!!!
Köszi a drukkot és nagyon szoritok neked!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Köszi!

Hány éves vagy, hogy így gondolkodik rólad a doki? És van már gyereked?

Kép
Kép
tabati
 
 


lányok köszönöm a gyors válaszokat!remélem többször nem fog ilyen előfordulni mert ne egy jó érzés hogy pizitív a teszt de mégsincs baba!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


tabati!
40 leszek májusban,van egy 18 éves lányom és 14 éves fiam!

nitácska!
Reméllem legközelebb vagyis minnél hamarább baba is lessz!!!

MINDENKINEK EZT KIVÁNOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


köszi kriszti én is remélem!!!!!
És mindenkinek mielőbbi babásodást!!!!!!!!!!!!!!
mára lépek.jóéjt minenkinek!
Holnap nem leszek mert szülnapra megyünk.mégegyszer puszi mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!
Jó szülinapi partit!
Puszi!
Jó éjt!

KELLEMES 7 VÉGÉT MINDENKINEK!!!
Vendég
 


köszönjük a jókívánságot!nagyon jól sikerűlt a szülinapiparti!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!
Örülök neki!
Hogy vagy?
Vendég
 


kriszti köszi kérdésed most nagyon jól vagyok.hála égnek a kedvem is tök jó,nem tudom mért!
és te jól vagy?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nitácska!

Örülök,neki,hogy jól vagy!
Én is jól vagyok,viszonylag a mostani mensim iszonyú,ömlök 2 napja,de most kezd egy kicsit kevesebb lenni!
Most nézem a vonalzód már csak 7 nap!
Mennek a drukkok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


köszi!de én még azt várom hogy megjöjjön! :?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!
Miért?Bocs,de lehet,hogy irtad már!
Vagy lemaradtam valamiről?
Vendég
 


Sziasztok!

Kriszti!

Az anyósom 40 évesen szülte a páromat, és elég jól sikerült :lol: , úgyhogy Túró a fülibe a dokinak! :lol:

Viszont nekem még nem jött meg, szombaton teszteltem, de full nega lett. Ha holnap sem jön meg, tesztelek megint. Már nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből... :roll:

Kép
Kép
tabati
 
 


kriszti még nem írtam miért!
nekem januárba volt egy vetélésem a 3.hónapba!
második baba lett volna! :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

tabati!
Hát ez jó,hogy nem jött meg!9 hónapig ne is jöjjön meg!!!!!!!!!!!!!!!
Drukkolok és szoritok minden erőmmel!!!!!

nitácska!
Hát igy már értem!SAJNÁLOM!!!!
Vetélés óta,akkor ez az első mensi és azért várod!?
NAGYON DRUKKOLOK NEKED IS,HOGY MINNÉL HAMARÁBB SIKERÜLJÖN A BÉBI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


kriszti igazából már volt menzi de kevés volt mint szokott lenni.az első ilyen menzi féle feb 14-én volt 5 hétel a műtét után.aztán 2-szer is volt hogy kéthetente volt vérezgetés.de hála égnek most egy idelye nin,így remélem mostmár meg is fog jönni!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!

Akkor jönni kéne egy igazinak és utánna 9 hónapig hire se legyen mensinek! :wink:
Szivből kivánom hogy minnél hamarább babázhass!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


köszi kriszti!
én is szívből kívánom,hogy mihamarab babás legyél!!!!!!
mára elteszem magam,jóéjt mindenkinek!!!!!!!!! :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nitácska jó éjt!
Én is elteszem magam!!!
Vendég
 


sziasztok nincs itt senki? :? :(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!

De én vagyok!
Főzök közbe-közbe benézek!

Ma,hogy vagy??????
Vendég
 


ma jól vagaok köszi.csak most kaptam egy nagyon rossz hírt egy barátnőmről :cry:
kórházba van mert terhes de kiderűlt hogy méhenkívűli a baba!!! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!

Sajnálom a rossz hirt!Szegény,mindig van valami baj valahol!

Ajánlok neked is egy jó oldalt!Hátha érdekel!

www.babaWiW.hu

Szia!
Vendég
 


jó ez az oldal már regisztráltam is!!!!!! :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!

Örülök neki!

Én is!
De legyen időm szét is nézni!
Késő este lessz,mire a konyhaajtót behúzom,már mint mire végzek!
Most tettem oda a holnapi ebédet,még most akarok körözöttet csinálni,de a többit már nem is sorolom!

JÓ ÉJT ÉS JÓ PIHENÉST!
Vendég
 


szia jéjt neked is! :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nitácska!

Hát nem irtad,hogy Eráról /csucsu/ van szó!Még tegnap priviben beszéltünk,drukkoltam neki,most tudtam meg,hogy ő az akinek méhenkivűlije van!!!
Szegény!!!!!!!!!!!!!!
Őszintén sajnálom!Hogy várta ő is,hogy végre sikerüljön!!!!
Most meg....!!!!!!!!!!!
Hát nem találok szavakat rá!!!!!
Ha tudsz róla majd többet irj!!!!!!

JÓ ÉJT!!!
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: