Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


BOLDOG NÉVNAPOT A GRÉTÁKNAK!

Móni: jó, hogy jöttél! S az is jó, hogy jól vagytok! Illetve, hogy van a taknyosság?

Zsuzsi: jó időnek kell lennie!!! :) Mi most megyünk az esküvőre, ahol kerti party lesz a vége.... vicces lenne annyi ember a házban. :s Zsófi nagyon-nagyon édes lehet, s milyen kis ügyes!!!! Már mondatok nélkül is zabálni való volt, szerintem engem felmosni kellene....

Kata: Márk is nagyon tündéri lehet. Az FB-n a lufis képet ha elképzelem úgy, hogy mondja közben, hogy Márké..... háááát, ennivaló.... :)

Vick: még jó, hogy Vince nem sieti el a beszédet, hisz 3 nő lesi minden kívánságát! :) Szerintem egyáltalán nincs lemaradva Vince! Nah, meg ilyenkor egyik napról a másikra hatalmasat tudnak változni. Simán lehet, hogy Vince majd egyben kezd el beszélni! Állítólag én két éves korom körül beközöltem, hogy nem kell többet pelenka a wc-be pisilek, s így lettem szobatiszta és beszédes. Anyu már akkorra halálra aggódta magát, mert nem beszél a gyereke....

Szilvi: teljesen megértelek cipőügyben. Ha nekünk az mondták volna, hogy ez meg ez a cipő kell, akkor mi is mindent megtettünk volna.... Így viszont azt beszéltük, hogy amit Vick belinkelt oldalt, onnan fogunk Petrának cipőt és szandit venni. Engem meggyőzött az oldal. S persze vannak és gondolom lesznek is játszós cipők, de amiben az utcára megyünk és sétál, abból olyat veszünk majd. A mi ortopéd orvosunk is kb úgy fogja fel a dolgokat, ahogy Móni írta.

Velünk szerencsére továbbra sincs semmi különös. Petra is napról napra több szót mond, pláne, ha valamit szeretne. ;) Erősen próbálgatja a szárnyait és néha láthatóan unja az anyja fejét. :) Most már ott tartunk, hogy 90%-ban csak egyedül hajlandó enni kanállal, villával és a kenyér is csak harapva, a kolbász pedig csak kenyér nélkül jó. Ez persze azt eredményezi, hogy a szerintem szükséges mennyiségnek csak kb a felét eszi meg, bár ez a "pufi" arcán nem látszik. A kutyával továbbra is nagy haverok, persze a kutya már teljesen tisztában van azzal, hogy Petra előtt másképp van fegyelmezve és ezt szemlátomást ki is használja. Öltözni is csak egyedül akar, de az persze egyáltalán nem megy. SZerencsére a ruháit nem válogatja, szerintem abba most még beleőszülnék. :) Kedden megyünk majd oltásra és mázsálásra. :)
Amire viszont büszke vagyok nagyon, hogy mondja a nevét és azt, hogy milyen utcában lakunk. Persze ez így hangzik: Petta So, Djá = Petra, Solt, Dráva, s számol 10-ig. Poénból tanítgattam neki, sokáig nem volt rá vevő, közölte, hogy neee, neee, most viszont ha sok van valamiből előtte, akkor megszámolja. Persze ez inkább csak a számok sorolása, mert azzal természetesen nincs tisztában, hogy mennyi a 2 és a többi, s a hármat is képes hatnak számolni, mert oda-vissza mutogatja az ujjacskáival, de annyira édes közben.....


Szép hétvégét Nektek!

Puszi

Judit

Kép
petra09
 
 



Sziasztok !

Bocsi ,hogy így elntüntünk de ezer dolog van mostanában !

Átalakítás megkezdődött, aztán , T vett egy zuhanykabint azt szerelték be , holnap meg már a kandalló rombolása lesz, ballagás, szülianpok , nem sok szabadidőm van !

Pénteken meg már megyünk nyaralni már oda is szedegetem össze a dolgokat, amúgy meg már rám fér nagyon egy kis wellness mert már kezdek berozsdásodni ! :D

Gréták utólag is boldog névnapot !!


Amúgy mi jól vagyunk ! :D

M nak már van 12 foga, szerencsére beindult neki, előtte taknyis lesz onnan tudom h jön megint egy fogi ! Ő is már elég sokat beszél, próbálja mondani a szavakat, bolgoat, éhes akkor mondja h hammamahamamaha , anya, apa, vau, cicia , cici, inni kér akkor csak ennyit mond h hmmm ! mesekönyvek a menők, meg a lovak ! Enni már ő is egyedül eszik elég nagy sikerrel, igaz akkor teljsen ruhacsere meg felmosás , de nagyon jó megy már neki !
Evés nálunk elég rosszul megy, válogatos, pl gyümit nem eszik , csak szalonna, májkrém, tojás, tészta, krumpli ezek a menők ! Ja meg a virsli tonna számra ! Kakaót iszik csak reggel !

Most megyek ennyi fért bele mert fáradt vagyok, ma itt voltak a szüleim ebédre mert de anyuék elvitték bucsúba és utána jötek ide enni ! Meg hát pakolás a holnapi bombázáshoz ! Elfáradtam nagyon !

Ha lemegy az átalakítás akkor ígérem jövök többet !

Néha olvaslak ám titeket !

Millió puszika
Sz

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 

 
 

Gréta Boldog névnapot neked!

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Sziasztok!

Szilvi: hova mentek nyaralni? Aztán tényleg ideje lenne, ha jönnél már kicsit többet! ;)

Mi ma voltunk még csak a 18 hós oltáson,s volt mázsálás is. 12 kg és 90 cm a csaj. Nem csoda, hogy sorra növi ki a ruháit.....

Szép napot Nektek és gyertek ám a hosszú hétvégés beszámolókkal!!!


Puszi

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok,

Hát az én hétvégi beszámolóm nem lenne túl érdekes:) eszünk-etetünk, alszunk vagy próbálunk...
Most már kiviszem minden nap Esztert is sétálni, kendőben. De attól még nagyon távol állok, hogy egyedül lemerészkedjem kettejükkel.

Dávid is, Eszter is még mindig taknyos:( mindkettőnek szívjuk az orrát. Kicsit már talán javulóban. Eszternél gáz, mert se enni, se aludni nem tud így.

Judit, nem semmi a 90 cm:) kész nagylány.

Szilvi,
Tényleg gyere gyakrabban:)

Hát kb. ennyi.

Puszi és remélem, másnak kicsit eseménydúsabb volt a hétvégéje!
monke
 
 


Móni, de jó,hogy már kimozdultatok.Bébisitter lány jár hozzátok?
Eszterke gyarapodik?Van tejed?Sebed gyógyul?Írjál már.

Szilvi,jó nyaralást nektek.Nem semmi átalakítások vannak nálatok,hűha,elhiszem,hogy van dolgod bőven.

Judit,esküvő milyen volt?Petra már igazi kis hölgy.

Rólunk:Hétvégén volt a családi szülinapi ünneplés,anya főzött,sütiket én csináltam.Hát,ilyenkor mindig besokallok a sok hülye kérdéstől és utasítástól,és legszívesebben otthagynék csapot papot...
Márkon kívül volt 5 másik rokon gyerek,persze mind nagyobbak, így érthetően a kicsit csesztették, adj puszit,miért nem jó most ez,miért nem eszik pörköltet vacsira eszel,miért nem veszed le a pelust róla és rohangál pucéran,ááá.
Mindenki szerint baromi anyás a gyerekem és erről persze csak én tehetek.
Nagynéném 2 alkalommal odébblökött,mikor Márk akart vmit tőlem,hogy "anya takarodj innen,majd megvígasztalódik".3.alkaolmmal én fogom odébblökni őt, az már tuti.Szerintetek???
a magánbölcsi volt a legfájóbb pont,mert ugye nekünk milyen jól megy,x kijelentette,alig keres többet,mint a magánbölcsi lenne-őt persze a férje tartja el-és luxus amit gondolunk.Én meg már beszóltam,mikor nem bírtam cérnával,hogy havi 25ezer gyesért sem tudok és fogok otthonmaradni,és ha nem vették fel Márkot,mi a fenét csináljak,"varrajak gombot a seggemere".Csajok, nagyon feldühödtem,hogy már ilyet szóltam vissza,gondolhatjátok.
Ezt muszáj volt leírnom,ne haragudjatok,de olyan pocsék hangulatom volt és van az egész hétvége miatt...
Sajnos a családját az ember nem választhatja meg.

Márk is sokkal oldottabb itthon, egy dumagép,új szavak:csenye-cseresznye,anya séta-anya gyere velem, csikóóóó-tegnap voltunk lovakat nézni, mit hoz haza apa magával a munkából kérdésre-apa,számi, eper,répa,kapu,fúró stb...A 24-36 hós képes szókincs könyv felét legalább már tudja.

puszi

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok,

Judit, szép nagy kislány már Petra! 90 cm, nem semmi. HOgy sikerült az esküvő?

Sziszi, tényleg jöhetnél gyakrabban. Kitartást a munkákhoz, és jó pihenést, megérdemlitek.

Móni, nagyon ügyes vagy a sétával. Jaj, sajnálom, hogy még mindig tart a taknyosság. Tényleg, mesélj, hogy gyógyul a sebed, hogy bírod megállni, hogy nem emelheted Dávidot.

Kata, szegénykém, sajnálom, és épp a Te szülinapodat ünnepeltétek. Tényleg nem válogathatja meg az ember a rokonait. Elhiszem, hogy rosszul esett, ami történt. Legjobb, ha beszól az ember, még akkor is, ha nem olyan természetű.
Márk nagyon kis édes, milyen nagydumás!
A magánbölcsitek honlapját megnéztem. A legjobb hely, ahova irathatod Márkot, szerintem.

Móni, Zsófi csak Márkkal együtt vállalja az óraadást :-)
Szerintem Márknak nagyobb a szókincse.

Rólunk: Anyukáméknál voltunk, gyorsan eltelt a 3 nap. ZSófi nagyon élvezte, örökké az udvaron, a kertben volt. Minden növényhez hajolt le és a zöldborsót kereste. Szombaton úgy belakott belőle, hogy megfájdult éjszaka a hasa :-(
Nagyon sokat beszél: Ke, gyere, kert, borsó eszek. Vasárnap ebéd után egyszer csak bejön a konyhába ismét és mondja, Mama, még eszek tészta.
Mindenkihez bújik és mondja, hogy sze :-)
Ma reggel csak cipőben volt hajlandó napközibe menni, a szandálra közölte, hogy Anya, nem, másikat, ezt :-)
Mi lesz itt még?
Na, nem ömlegek tovább. Van egy 96 oldalas német szerződésem... Gondolhatják...

Szép napot!
Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Hahó!

Na, egy gyors bekukkantás tőlem is :)
Ma vizsgáztam, holnapután következő, a 26 feladott filmből még 4 hiányzik... de ezek legalább nézhetőek :)
Friday, jut eszembe, hová küldhetem a filmes listát? :wink:

Bene bölcsiben, ma nagyon sírt szegény, úgy szorított, "anya-anya", nem akart maradni... nagyon rossz az ilyesmi. Remélem azért napközben jól érezte magát... túl jól sikerült a hosszú hétvége, ilyenkor mindig nehéz a visszazökkenés.. Voltunk élményfürdőben, imáádta, csúszdázott, pancsolt, meg voltunk moziban, megnéztük a Bogyó és Babócát, a 13 meséből 10-et néztünk végig, utána elege lett :) Na mi sem bántuk nagyon, hogy nem kell tovább nézni :wink:
Mi is a szüleimnél voltunk, sokat volt az udvaron, motorozott, nagy gyümölcsimádó, a legújabb kedvenc a ribizli ('bibisz'), fél óráig nevetett ezen a szón :) Nagyon sok szót mond már ő is, mármint szó-kezdeteket, max két szótaggal. A leghosszabb "mondata": "papa, gyeje, ebéd" :) Nagyon kis ügyes, de mostanában elég nyafi, ha valami nem tetszik neki, rögtön rákezd. De azért nem vészesen.

Mindenkiről jó olvasni, remélem a többiek is jól vannak!
Kata, nem csodálom, hogy kibuktál, gyűlölöm az ilyen "okos" megmondó embereket... könyörgöm, ne tudjon már mindent jobban. Sajnálom, hogy pont a szülinapod ünneplésekor maceráltak, igazán tűrtőztethetnék magukat az emberek... :( Márk egy tündér, és szerintem most anyásabb korszakukat élik, Benénél is ez van, emiatt aztán végképp ne érezd magad rosszul.

Móni, tényleg, ha tudsz, gyere részletesebb beszámolóval, nagyon kiváncsiak vagyunk szerintem mind, milyen a kisteső-helyzet, milyen újra egy újszülöttet dajkálni... :) Szüléstörténetet is szívesen olvasnánk, ha van kedved megosztani :wink:

Szilvi, 87 EZER? :shock: Amindenit. Mit tud az a cipő, repülni? :wink: Még szép, hogy ha a doki javasolta, megveszed, ugyanígy tennénk mi is, és jó, hogy van rajta legalább támogatás. Remélem tényleg megéri majd.

Most rohanok a bölcsibe, majd igyekszem még jönni :)
Puszi mindenkinek, és bocsánat, hogy alig reagáltam... :oops:

Ági

KépKép
gigilina
 
 


Kata, szerintem jól tetted, hogy kicsit visszaválaszoltál.
Utálom az ilyen helyzeteket:( idősebb rokonok szemlélete már nem fog megváltozni, de hátha leszállnak rólad. Legalább a szülinapodon...

Magánbölcsis megjegyzés no comment:(

Ági,
Gratula a vizsgához, és jó tanulást! Ha belegondolok, még mindig jobb filmeket nézni, mint barokk drámákat olvasni kötelező olvasmányként:)

Zsuzsi,
Brr. rosszul hangzik a 96. oldalas szerződés. Jó munkát!


Na: akkor részletesebben.
A sebemet alig érzem,szépen gyógyul. (csak ne köhögnék annyit, az azért nem esik jól:(
Voltam már jobb erőben is, de minden ok.

Zoli még itthon van a héten, ezért van ennyi időm.
Jövő héttől jön a bébiszitter, ameddig úgy érzem, szükséges. (félnapra)
És remélem, jöttök ti:) már ha van időtök. És ha meggyógyulunk addig.

Nagyon rosszul bírom egyébként, hogy nem tudom emelni Dávidot, annyira lelkiismeret-furdalásom van, hogy most hirtelen ő lett a nagy, és még igazán megszeretgetni se tudom. Nagyon apás lett, bár most már kezd újra elfogadni engem is.

Eszter eszik rendesen, igen, egyelőre van tejem, és szépen gyarapodik. Ugyanolyan bukós szegényke, mint Dávid volt. Reméltem, hogy ezt megússzuk:(
Ritkán sír, viszont nagyon hangos, az a program, hogy eszik, aztán hangosan röfögő hangokkal (és más hanghatásoktól kísérve, amiket itt nem részleteznék:) emésztget fél óráig. Aztán alszik csak el. Szóval nem alszom túl jól mellette.

Szüléstörténetet nem nagyon hiszem, hogy írnék:) nem volt különösebben nagy élmény, se negatív, se pozitív értelemben.

Na, lelövöm magam.

Puszi
M.
monke
 
 


És:
Dávid még mindig örül Eszternek, puszilgatja, simogatja:) próbálja pelenkázni, cumit adni neki, az orrát szívni... poén.
monke
 
 


Hi!

Nagyon szépen köszönjük a névnapi köszöntéseket!!!

Gréta jól van, háááát lehet megváltozik a hisztiről a véleményem :roll: és mégis a dackorszakos hisztivel lehet azonos a mostani hiszti (és akkor a fiamé volt későn jövő dackorszak...). nagyjából 1 hete egy hisztispics a lányom, behozza az eddigi másfél évnyi lemaradását. Gáz... De egy tündérke még így is :roll:

Bors 2 hete leszokott a cumiról, mint ahogy szokta: egyik napról a másikra. Hátránya ennek, hogy a déli alvás ezzel megszűnt. ...jaj, de szerettem azt a cumit...

FB-n nézem a képeket, Lilla volt nagy meglepi nekem, valahogy eddig csak Danit néztem, Ő is írtó cuki, de Lilla .... gyönyörű nagylány!
Zsófi is a tűsarkúban :lol:
Holnap Petra jön, még csak a kezdőoldalon láttam párat :wink:

Ortopéd cipő gáz :shock: !!!

Puszi, vizsgázónknak nagy kalappal! Amikor csak tudok jövök!

Kép
Kép
friday
 
 


Sziasztok,

Móni, olyan aranyosak lehetnek a gyerekeid így együtt :-)
Eszterkének pedig jó emésztgetést, nehogy már fájlalja a kis pociját.
Jaj, a bukást sajnálom, ezek szerint családi vonás.

Friday, mikor lesz a nyaralás és hova készültök?
NA, hisztisGréta :roll: kérdés, hogy meddig tart...

Jaj, tegnap ésma ZSófi extra hisztis. Tegnap voltunk az IKEA-ban egy barátnőmmel és a kislányával. Hazafelé Zsófi úgy ordított, taknya-nyála-könnye egybeforrt. Egyébként is alig lehet bekötni a gyerekülésbe, de amit tegnap művelt... Reszkettem az idegtől, alig tudtam vezetni. Meg is álltam, kivettem, na, akkor elkezdett vigyorogni... Nagy nehezen elaludt végül. Ma babakocsival akartam indulni piacra, majd játszóra, de maradtunk, mert 25 percen keresztül ordított, nem tudtunk elindulni. Most alszik :shock: Kezdem azt hinni (megint), hogy valamit nagyon elrontottam, elrontottunk. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez normális így.
Bocsánat, de már nagyon ki vagyok borulva.

Kár, hogy ez a körítése, de tegnap ünnepeltük az 5 éves évfordulónkat, elmentünk vacsorázni a Jókai térre. Jaj, olyan jó hangulata volt. A húgom volt a babysitter.

Szép napot mindenkinek!

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Móni,nagyon ügyesen boldogulsz a 2 gyerkőccel!Örülök,hogy Eszterke szépen gyarapodik.Nem emelést sajnálom.Érthető,hogy Dávidka inkább apás mostanság.Imádnivalóak a FB-os képen!

Friday,Gréta-hiszti :-(
Hűha,Bors reggeltől estig pörög,nem semmi, fárasztó lehet.De Gréta ettől függetlenül azért alszik ebéd után,ugye?
Nyaralási tervekről bővebben?

Zsuzsi,sajnálom a tenapi napodat,elhiszem,hogy ideges voltál.Szerintem egyre kevésbé bírják elviselni a korlátokat és ugye nehéz,mert ők még nem értenek meg mindent,pl ha elindulunk egyszer oda is érünk és kiszállhatnak, nem tart már sokáig,stb.Nehéz egy időszak ez.
Azért remélem a repülőt majd elég érdekesnek találja Zsófi,hogy ne akarjon "kiszállni" és megmarad egy helyben.
Esküvőről rég írtál...

Tegnap megkaptuk a2.kullancs elleni oltást, d.u meg egész végig kinn voltunk, felfújtam a pancsolót,hát alig lehet Márkot kirángatni.
Apropó,hol lehet műanyag szandit kapni csajok?Márk állandóan el-elcsúszik a pancsolóban.
Tegnap kisebb szívinfarktust kaptam, arra kelt fel d.u,hogy beszorult a jobb lába a térdkalácsa fölött 2 rács közé, annyira sírt, majdnem már én is, végül elfordítva a lábát nagy nehezen sikerült kihúzni, nagyon megijedtem,ilyen sose történt még.
Köszi a hétvégi beszámolóval kapcsoltos megértéseteket,jól este nagyon.
Egyre szebb és édesebb mindenki gyerkőce,nem győzök én sem gyönyörködni a FB-on.A fiúk egyre vagányabbak, a lányok meg csodaszépek.

puszi

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Ja,mai körkérdés:Ki milyen pelust használ?Ki engedi pucéran rohangálni kinn a gyerkőcöt,stb?
Mi jó ideje pampers bugyipelust hordunk, Márkra már képtelenség normális pelenkát adni,úgy ficereg.Ha kinn vagyunk, pancsi fürdőnaciban vagy a nagy medencében úszópelusban, utána pedig micimackós alsónadrág, amibe nem gond ha becsuran a pisi.Bennt a lakásban persze megint pelus.

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok,

Nagyon édesek a gyerekek képei a FB-n tényleg.

Nem mindig jut eszembe semmi frappáns, amit bekommentelhetnék, de Vicket idézve - lájklájklájk:)
Petra is, Zsófi is, Márk is.

Kata, én itthon moshatót adok Dávidra, ha nem lenne, azt csinálnám, amit Ági írt egyszer, hogy sima alsónadrág és bele egy textilpelus.

A bugyipelusról én leszoktam, annyira drága volt, ráadásul nem is volt olyan jó nedvszívó, mint a normál.

Zsuzsi,
Gratulálok az ötödik évfordulóhoz! Sajnálom, hogy nem alakult vidámabban.



Ne edd magad ilyeneken, hogy elrontottatok valamit. Annyi kis nyűgük lehet, amitől könnyen kiborulnak. Most teljesen mindegy, hogy ez már a dackorszak vagy még nem.


Nálunk 55 perc volt a maximum hiszti, ugyanilyen stílusban, ahogy írtad. :(

Szép napot,
Móni
monke
 
 


Kata,
Kicsit lassan, de leesett, hogy nálatok nyáron valószínűleg nincs 30 fok bent, mint nálunk meg Ágiéknál:)
Szóval nincs értelme trükközni a szellősebb pelenkákkal.

"Alaphelyzetben" sima Pamperst használtam, használtunk. mostanában már inkább 5-öst.
monke
 
 


Hahó!

Pelus: nálunk 5-ös libero, nagymelegben pedig az, amit Móni is írt. Itt a lakásban nehezebb szabadjára engedni, de muszáj, annyira meleg tud lenni. Anyukáméknál a kertben garázdálkodhat, mint Márk is, bár ő nudiban nyomja a fürdést :wink: Még nem vettünk neki fürdőnacit. Vettünk most mülleres úszópelust, hát az valami nagyon gáz, gyakorlatilag semmi haszna nem volt :( Feleannyi volt, mint a libero, hát, annyit is ért.

Móni, annyira cukik a gyerkőcök együtt :) Olyan jó, ha írsz a mindennapi dolgaitokról, én örömmel olvasom mindig. Bukás: azért hátha jobb lesz, mint Dávidnál, az elején azért a legtöbb baba bukós, hátha Eszernél is jobb lesz a helyzet. Hasfájás :( Jaj, akkor az esték biztos fárasztóak. Próbálkoztatok valamivel a hasfájás ellen?

Minden hisztizős gyerek anyukájának: kicsit megnyugtató volt olvasni, amit írtok, nálunk detto ez a helyzet, és már én is aggódtam, hogy mit rontunk el, hogy ez a gyerek már másfél évesen a fejünkre nőtt... de akkor ez "csak" a korszak sajátja, nem? Nagyon kemény dolog ez, és ha már egy másfél évessel is nehéz megbírkózni, mi lesz később, amikor technkásabban nyomja majd a hisztit? :) Bene is nagyon akaratos, néha csak pislogunk, mennyire. És rosszalkodik, határozottan, direkt eldobál dolgokat, és baromi büszke magára utána. A hiszti meg... képes szinte belilulni. Igyekszünk mindig higgadtan (na persze azért nem mindig sikerül sajnos :oops: ) kezelni, és lehetőleg megnyugtatni (na nem azzal, hogy megkapja amit akart :wink: ). Látszik, hogy a felgyülemlő feszültséggel birkózik, de hát ez meg azt hiszem normális, végülis van ez így velünk felnőttekkel is. Azért lehet terelgetni, ha nem is mindig egyszerű.

A keddi vizsgám ötös lett, és a tegnapi is jól sikerült érzésem szerint, majd jövő héten lesz eredmény. Már "csak" egy vizsga, de a legnehezebb, nagyon sok a szakirodalom, és alaposan tudni is kell a szövegeket... szóval még nem unatkozom sajnos :)

Szép napot, hétvégét mindenkinek!
Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

mióta megvan Márk,ilyen napunk még sose volt, reggel fél 7-től fenn van, ő ugye mindig visszalszik, csupa rosszaságot csinál, ordít mindenért, az idegeimmel játszik,én meg persze már kiabálok vele...Remélem nem lesz beteg, csak a meleg ment az agyára,én k.o vagyok.
Na,gondoltam egyet,lerakom aludni, hát d.e 10 óta durmol, estig nehéz lesz kibírni, de egyszerűen elviselhetelen volt.
Zsuzsi,Ági, örülök én is,hogy ezeket elmondjuk egymásnak, én folyamatosan magamban keresem ilyenkor a hibát...
Ember legyen a talpán, aki nyugodtan átvészeli ezt az időszakot.
Márk olyanokon megsértődik,ha pl nem az általa kedvelt mesét indítja el neki Miki,nem azt veszem ki a hűtőből amit ő enne, nem piszkálhatja meg a műszaki dolgokat.
2 napja felfújtam a pancsolóját, hát azon kell veszekedni vele,hogy a pancsolóban nem állunk fel,nincs szaladgálás,nincs ki-be mászkálás...
Teszveszeltem neki egy next műanyagszandit,mert állandóan esik-kel a vízben.

Ági,nagy gratula és szorítok az utolsó vizsgához is, hogy minél hamarabb pihizhess már.Nagyon ügyes vagy!

Móni, bukás:-(
Márk is nagyon bukós volt, megértelek.
30 fok tényleg nincs nálunk, max 26,s akkor jön a klíma.Bár ha Márk fenn van, igyekszünk nem használni.


Bocsi, de most ennyire futotta, d.u nagybevásárlás, este még utólagos köszöntők jönnek,holnap megyünk a szülőkhöz,este buli lesz sógornőmék nyaralójában.

Kitartást mindenkinek ahisztikhez, nyűglődéshez és szép hétvégét.

puszi

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Találtam még régebben egy nagyon jó interjút hiszti-nem hiszti témában, van külön másfél évesekre vonatkozó része is.

Nekem segített abban, hogy ne magunkat hibáztassam:)

http://minivilag.hu/Szody-Judit-interju ... tirol.html


Szép hétvégét,
Puszi mindenkinek
Móni
monke
 
 


Sziasztok,

nálunk is megy a hiszti is meg a nyűglődés is. S mindent megtetézve betett neki az oltás. AKikkel tornára járunk, mindenkinél belázasodott a gyerkőc. P kedden kapta, tegnap még 38,3 volt neki, mára hasmenése is van. Ma már nyűgi is volt rendesen... . Ebédre sikerült beleerőszakolnom egy üveg főzit, mert kajáról hallani sem akart, de inni iszik szerencsére. Adtam neki Nprmaflore-t is. Most alszik, kíváncsi vagyok mi vár majd a pelusban. A háziorvos szabin van, emiatt úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk még a Hipp hasmenés elleni készítményét, s ha nem változik a helyzet bevisszük holnap az ügyeletre. Nekünk az ügyelettel még csak jó tapasztalataink vannak, a helyettesítéssel kevésbé... :(

A hiszti az nálunk is ugyanolyan, mint nálatok: üvöltés, lilulás, megfeszítés, földre vetés.... A legdurvább nálunk is autóba beüléskor volt. Egy házat voltunk nézni, s nem akart beszállni az autóba. Konkrétan kb fél óráig üvöltött az autó hátánál, én meg guggoltam mellette, nehogy kiszaladjon az útra. Majd lehiggadt és hüppögve be tudtuk ültetni. Másnap mikor mentünk előre megbeszéltem vele, hogy ilyen nincs többet... egyszer még próbálkozott, de rájöttem, hogy ha betettem az ülésbe (ilyenkor még nem feszíti magát), akkor a lába között lévő csattot, ha megtartom a csápjaim egyikével és a többivel gyorsan intézem a pántokat, akkor hiába feszíti magát nem tud lecsúszni. Erre ő is rájött, hogy így kár balhézni, s ezzel nincs gond, minden másnál persze előjön, ha úgy gondolja. Úgy ahogy Kata írja: nem az a mese, nem oda ülök, nem azt teszem elé, nem ugrok.... Sokszor azt veszem észre, hogy már meg sem hallom. Nem tudom, hogy ez jó-e, de egyelőre jobbnak tartom annál, hogy felvegyem a kesztyűt.

Az esküvő jól sikerült. Az ebéd után vettük magunkhoz Petrát, nagyon jól elvolt. Este sem volt vele gond, kb fél órát csúszott a fürdetés, de akkor már jött magától, s el is aludt, pedig akkora hangzavar volt. Másnap délután 3-ra értünk haza. :) Ajándékba végül egy két éjszakás "nászutat" kaptak Zamárdiba. Ami jól jött ki, mert nem mentek volna sehova. Ezt megpróbáltuk poénosan átadni, hogy ne csak egy borítékot kapjanak. A netről loptuk az alapötletet: mi egy tojástartó rekeszeibe tettük ezeket: fejfájás-csillapító- ha a feleség nem akarja, tanga - ha a férj nem akarja, borsós hűtőmágnes - éljenek, mint borsó meg a héja és a vonzalom sose múljon el, nagyító - a másikat mindig nagyobbnak lássák önmaguknál, ragasztó, cérna - ha elszakad, ha eltörik... , protézis tisztító - mindig szépen tudjanak egymásra mosolyogni (ötvenx évesek), cumi - mielőbb az unokájuk szájában lássák (nagyon szeretnének már), óvszer - úgysem akarnak már gyereket, méz - mézeshetek minél tovább tartsanak és az utalvány. Örültek nagyon. S még kaptak egy Márai idézetet (Tőle volt a meghívón is), ami mellé közös képüket nyomtattuk.

Szép hétvégét és kitartást Nektek!

Puszi


Szilviéknek nagyon jó nyaralást!!!

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok!

Móni
Nagyon aranyosak a gyerekek! Ne aggódj, hogy Dávid apás lett, ha kicsit nő Eszter és nem kell állandóan vele foglalkoznod, akkor majd visszaáll a dolog. Azt tudd, hogy ő nagyon szeret téged, még ha nem is mutatja most úgy ki feléd.

Zsuzsi
és a többiek
Hiszti ügyben jelezném, hogy 2 hiszti korszak várható, egyik 2 év körül ( ez van most) és egy 3 éves kor körül.Ez egyes gyerekeknél egybe folyik, jobb esetben lecseng hamarabb . :D
Én is azt a módszert alkalmazom, amit Judit az ülésben. :wink:

Judit
Az jó módszer, ha meg sem hallod. Ha nem foglalkozol vele, akkor rájön, hogy felesleges csinálnia, mert nem ér el eredményt. A hiszti lényege, hogy figyelmet keltsen fel, és ha ez elmarad, akkor abbahagyja. Akkor felesleges is magyarázni, hogy miért ne csinálja. Majd ha abbahagyta és megnyugodott, akkor el lehet magyarázni, hogy most ezt vagy azt azért kellett így vagy úgy, mert...
Én ebben hiszek, nekem bevált.
Másik módszer - mert Vince csapkod engem, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja - hogy odatartom a kezemet és mondom neki, hogy adsz pacsit? És akkor már játékból csapkodja a tenyerem és el is felejti, mit akart.
A másik, hogy azért ezt a 40 fokot nekünk is nehéz bírni, nemhogy nekik. Ők így tudják kifejezni magukat.

Ági
Szuper ügyes vagy! Ezt az utolsót már féllábon is!

Kata
Hétvége... no comment.

Firday
Borsnak nagy-nagy gratula! Ügyes kismanó!

Szép hétvégét mindenkinek!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


HI!

Kankalin, fel a fejjel! Hisztinél már csak 1 valamire gondolok: egészséges a gyerek! :wink: Egyszer egy szaktársam meg úgy fogalmazott üvöltésnél, hogy "most erősödik a tüdeje". :lol:
...Jókai tér, ne is mond... de hiányzik.

Bibione lesz az uticél, van esetleg szállás, amit ajánlani tudtok?

Katicat, Gréta alszik délben, szerencsére mit sem sejt arról, hogy Bors ébren van :wink: .
Fürdőgatyás kép szupi! :wink: Lábbeszorulós dolgot sajnálom, nálunk is elő szokott fordulni, ha hason alszik, kicsúszik a lába és meg akar fordulni. Rossz így ébredni, az biztos :( .
Pelenka: pempörsz 4+. Teljesen megértem a bugyipelenkát, Borsnál is eddigre már rég csak azt tudtam feladni, Gréta van olyan kedves és kivárja míg tiszta pelenkát kap. (sőt, ki is törli és be is keni magának amit elér :lol: ) Van abban is valami, hogy drága, én aldi-sat vettem neki, lehet ezért lett inkább 2 évesen szobatiszta, mert zavarta a gyenge minőség :D (duplán megérte :D )

Pucérkodás szigorúan csak odahaza, 4 fal között, teraszon is ruha. Ez elv, azt hiszem nem fog erről a véleményem változni. Pár fotót készítettünk magunknak, nagggyon közeli családtagok láttak párat, de nyilvános helyen, helyre se fotó, se gyerek ruha nélkül nem mehet. Beteg ez a világ, tele disznókkal. Majd ha felnőtt lesz, saját maga eldöntheti mit mutogat, de amíg az én felelősségem, addig tabu. Grétának egyrészes a fürdőruhája már most is.

Sztori: őzikeparkban voltunk -megint és amúgy havonta-, van egy szökőkutas rész. A mi gyerekeinknél kisebb gyereket levetkőztetett az anyja és mint egy sztárfotózáson rohant utána nagy vidáman kattingatni. Nagyjából százan nézték ezt végig, bár erre fele ebből nem csinálnak ügyet, pucérkodik itt felnőtt-gyerek egyaránt, de 18 fok volt kb., még a svájcerek is döbbenten nézték a hideg vízben pucéron hagyott puncist meg az anyja külöszámát. ... semmi értelmét nem láttam, most miért van erre szükség? Meg ha csak egy pedofil kószál arra, beteg emberek ezrei nézik másnap annak a gyereknek a fotóit kéjesen. WÁÁÁÁÁBRRRRRRRRRRRR

Hiszti: oksi, akkor sok egészséges gyerek van itt! :wink: Monke, holnap beütemezem, megnézem amit belinkeltél. Borssal egyre jobban tudjuk kezelni a dolgot, persze ettől még van hiszti, de van kiút belőle. Megvettük Berg Judit: Hisztimesék c. könyvét, azóta a hisztimanót nem engedjük, hogy kinevessen minket :wink: . Már most beszélő gyerekek szülei szaladjanak a könyvesboltba, mi -akiké még nem beszél- ráérünk megrendelni :lol: .

Még igyekszem a héten, mutatok képet Grétáról, FB-n továbbra is nézem az új képeitek! Esztert láttam most utoljára, szuper hogy így elvannak!!! És szerintem ez így is fog maradni :D !!! Petra is gyönyörű!!!

Gigi, jó vizsgázást, kalappal!!!

Puszi! :D

Kép
Kép
friday
 
 


Sziasztok,

Móni, hogy telik az első nap Zoli nélkül? Evett-ivott mindenki? :-)

Judit, hogy van Petra?
Szegénykém, jól kiütötte az oltás.

Ági, sok sikert a vizsgához! Nagyon ügyes vagy, hogy gyerek és háztartás mellett ilyen ügyesen veszed az akadályokat. Ezt a 26 filmet meg is kell nézni? Atyaég! Nekem ez évekbe telne, szerintem, legfőképp a jelenlegi tempóban.

Kata, hogy sikerült a buli?
Gumiszandált a Deichmannban vettem, bár azóta már megoldódott a dolog nálatok, látom.
Pelenka: Zsófi olyan keveset van kint udvaron (nagyszülőknél csak), hogy akkor is kapott eddig pelenkát. A pancsolóban pucéran van.
Pamperst használunk főszabály szerint, de abból a 4-4+ kicsi, az 5-ös nagy, így most vettem 5-ös Liberot, az méretben jobb. Emlékszem, amikor a 4-es méretre váltottunk, akkor is először a Libero volt jó tavaly nyáron.
Pelenkázást tökélyre fejlesztettem szaladgálás közben is. :lol: A bugyipelusból nekünk kifolyt a cucc.
Úszópelus: eddig DM-eset vettem, de tavasszal a wellnessezéskor kiderült, hogy nem ér semmit, most Liberot és Huggiest veszek a nyaralásra.
A repülőből talán nem akar majd kiszállni :wink: Ha ölben fogom, nincs semmi baja, de azért izgalmas lesz, az biztos.

Friday, talán Szilvi tud segíteni szállás- ügyben, ők is Olaszo-ba készülnek.
Ha Zsófi jól bírná az autóutat, akkor én is szívesen mentem volna oda.
Bors felnőtt. Gratulálok! Jár most Spielgruppeba?

Vik, azért remélem, hogy mi nem az egyfolyós kategóriába fogunk tartozni, szép is lenne :roll:

Móni, köszi a cikket, nagyon jó. Tényleg sokszor M-t vagy magamat látom Zsófiban.

Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy megosztottátok velem hisztis élményeiteket. Nem mondom, hogy örülök, hogy nálatok sem egyszerű a helyzet, de azért valahol jó, hogy nem vagyunk egyedül a problémával.
A lakásban lévő hisztiket -magamhoz képest a várakozásaimon felül jól tudom tolerálni, de az autósüléses, babakocsis dolgokkal ki lehet űzni a világból.
A hosszú autóutakra beszereztem egy hordozható dvd-lejátszót. Így kicsit kevesebbet kell produkálni magam, hogy ne legyen annyi sírás.

Szép napot!
Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziasztok,
Zsuzsi,
Nem az zavar ilyenkor, hogy más is hallhatja a hisztit? Ne törődj vele. Akinek van gyereke, úgyis inkább együttérzéssel figyel majd:)

köszi a kérdést!

Büszkén jelentem:
mindenki él és sértetlen, evett, ivott, aludt, volt friss levegőn, és tiszta pelenkában van:)

Hála annak, hogy ma nagyon jó napjuk volt, és hála a bébiszitternek.
Ha mindennap ilyen lenne, túl szép lenne. Azért biztos, hogy nem mostanában szerzek másoddiplomát. Nagyon fáradt vagyok:)


Eszterke 4150 gramm és lassan kinövi az 56-os ruhákat.
Nem nagyon sírós, inkább csendben nyűglődik, ha fáj a hasa. (vagy ennyit emelkedett az ingerküszöböm a másfél év alatt:)

Judit,
nagyon szép, kreatív ajándékokat találtatok ki! Remélem, Petra már jól van.

Friday,
Pucérkodós gondolatmeneteddel egyetértek. Szerintem nagyon aranyosak a pucéron futkározó gyerekek - de a mai világban nem valók a nagyközönség szeme elé.


Az én körkérdésem: mivel mossátok a gyerekek haját?

Megyek, mert Dávidka megtámadott:)

Puszi,
M
monke
 
 


Rövid bekukk:
Nyügösségi mérce ma már kiakadófélben,szombat óta Márk hasmenéses, tegnap óta iszonyú orrfolyás is társult hozzá,éjféltől szinte semmit nem aludt,így mi sem, ma d.u az egy óra alvás sem volt meg,hulla vagyok.
Vszanűleg a szerdai oltáskor vmit elkapott a rendelőben, senki nem beteg a környezetünkben.

Móni,mennek a drukkok neked, nagyon ügyesen boldogulsz!Bébisitter miket tevékenykedett Dávidkával?Eszterke :-)
Neked gyors válasz:Mi fél éves kora óta kamillás Johnson's-al mossuk Márk haját.

Többiektől bocsi, a mai nap a"túlélésért" megy...


puszi

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Kata,
A bébiszitter délelőttönként jön (9-11.30) és leviszi Dávidot játszóterezni/motorozni. Ma én is voltam velük végig, mert nem akart elindulni Dávid nélkülem:)

Jó túlélést:) Márknak meg gyors gyógyulást!!!

Megnézem azt a sampont.
monke
 
 


Sziasztok,

én is csak gyorsan vagyok. A gyerekem megbuggyant! :) Nah, pénteken felhívtuk a dokinőt, azt mondta, hogy tele vannak ilyen betegekkel - vírus. Nah, tegnapra már egész jó volt a helyzet. Kaki kb annyiszor, mint egyébként, kedve is jó és étvágya is volt. Ma nagyon-nagyon nyűgös volt. Szinte mindenért sírt, semmi nem volt jó. Most fürödtek apával, mindjárt jelenésem lesz. A beszéde viszont nagyon megindult. Úgy látom, hogy amit mondani akar, azt mondja. Persze ne hosszú és összetett szavakra gondoljatok... ;)

Móni: nagyon ügyesek vagytok!!! Minden elismerésem a Tiétek!!! Mi is Johnson's sampont használunk. Eddig kamillás volt, de pont tegnap vettünk levendulásat.

Mennem kell!

Jó éjt Nektek!

Puszi

Judit

Kép
petra09
 
 


Móni, nagyon ügyes vagy, nagyon ügyesek vagytok mindhárman! Gratulálok! Csak így tovább! Már alig várom, hogy lássalak Titeket.
Egyébként igazad van, nyilván a nyilvános jeleneteket viselem rosszabbul, mert annak azért más is a tanúja. Ha magunk között vagyunk, tényleg jól bírom.

Friday, Móni jó, hogy írta, mert én elfelejtettem, nekem is ugyanez a véleményem a pucérkodásról. Isten ments, hogy vki visszaéljen a pucér képekkel.
Hasonló téma: a barátnőm meg volt sértődve, amikor két másik pár a baráti társaságból kérte őket, hogy csak fürdetésig maradjanak. Nagyon megértem őket, mert a gyereknek ez ugyanúgy intim program mint nekünk. Pár hónap után mi meg is beszéltük M-vel, hogy akik addig látták fürdeni, láthatják, de mások nem.

Kata, nagyon sajnálom. Remélem, rendbe jöttök hamar.
Mi is ezt a kamillás sampont használjuk, de csak kb. egy éves kora óta. Addig nemigen volt mit mosni :oops:

Judit, remélem, Petra tényleg a gyógyulás útjára lépett, a mai hisztit pedig fogjuk az időre. :wink:

Zsófi ma sem akart babakocsiba ülni piacra menéskor, ezért mondtam neki, hogy jó, de akkor nem cipelem, ha elfárad. Becsületére legyen, hogy elmentünk gyalog a piacra, majd a játszótérre és onnan haza. Jó 2 óra, 2 óra 20 perces program volt.
Azt hiszem, ráérzett a motorozás ízért, csak a mienk az egyik kicsi, a másik pedig nagy neki. Kénytelen leszek beszerezni egy közepes méretet.

Szép estét!
Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Móni
Minden elismerésem, nagyon ügyes vagy!!! Nem lesz semmi gond, majd beáll a ritmus.
Sampon: kamillás Johnson's eddig, most épp Baba könnymentest vettem.

Nyűgös gyerekek mellé kitartást mindenkinek!

Jó éjt mindenkinek, én sajnos hulla vagyok, de majd jövök!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


hahó,

Friday, írták a lányok, tényleg mi is megyünk Olaszországba szeptember elején. Csak mi Caorle-t néztük ki. Az amúgy elég közel van Bibione-hoz.
Van ott egy hát.., nem is tudom mi az magyarul:
http://www.immobiliareorologio.com/home.asp?tp=11

mondjuk mi nem ide megyünk, de ez nagyon jól néz ki :)

Mi egy sima apartmanba megyünk, 2 hálószoba + nappali, konyha.

Móni, nagyon ügyes vagy a gyerekekkel.

Mi még a régi sampont használjuk, ami a koszmó ellen jó.

Amúgy én is pont most gondolkoztam ezen a pucérság dolgon. Mert Csabi élvezi, ha nincs rajta pelenka. Látszik a fején, szinte ragyog :lol: De amúgy meg ez most már tényleg nem való a nagyközönség elé...
A babausziban még együtt vannak a gyerekek öltöztetve/vetkőztetve, de az szerintem még nem gáz.

most mennem kell

puszi

Szilvi

huszilvia
 
 


Sziasztok,

Köszi a samponos hozzászólásokat!
Dávid haját is Babe koszmó elleni samponnal mostuk eddig, de úgy tűnik, az szárítja a fejbőrét. Ezért készülök váltani.

Pucérkodás babausziban szerintem se gáz, gondolom, nem pedofil szülők járnak:)
De én már láttam budapesti strand gyerekmedencéjében a gatyájában nyúlkáló férfit, elnézést a témáért. Szóval nem árt az óvatosság.

Hú, lányok, nyaraljatok helyettem is:) Én arról ábrándozom, hogy teljen már le a hat hét, és legalább uszodába elmehessünk hétvégén családostul.

Amúgy minden ok még mindig, bár tegnap délután kitört a Szerencsére E. végül elaludt, és látogatóink jöttek (kisgyerekes ismerős lány), így Dávid figyelmét is sikerült elterelni a hisztiről.

Azt hiszem, akkor lesz igazán nehéz, amikor már Eszter is mozog, és több figyelmet igényel (most legalább nem önveszélyes még:))

Szép, árnyékos napot,
Puszi
Móni
monke
 
 


Gyors bekukk, alig alvós,fogzós,taknyos-nyűgös hét áll mögöttünk,plusz még a kánikula,alig élek...
Holnap megyünk a szüleimhez,lagziba megyünk,Márk ott alszik.
Próbálok hét elején jönni,

puszi és szép hétvégét mindenkinek,

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok!

Mi is esküvőn voltunk tegnap. Nagyon gyerekbarát módon volt rendezve. Déltől esküvő, 2-től pedig az ebéd-uzsonna-vacsora. Rengeteg gyerek volt, ők nagyon jó elvoltak. Szaladgáltak, bújócskáztak, lehetett az udvaron lovagolni nekik. Nagyon jól éreztük magunkat. Amíg ők játszottak, mi, felnőttek tudtunk kicsit beszélgetni. Este 8-ra értünk haza, addigra hullák voltunk. Az én fejem mint a körforgó állandóan a gyerekeket leste, hogy megvan-e mind a három. Ma ment Ricsi dolgozni, úgyhogy tovább nem is nagyon maradtunk volna, mert pihennie kellett.
A menyasszony 29 hetes terhes, úgyhogy ő sem akart éjszakába nyúlóan mulatozni. :D

Egyébként jól vagyunk. Neki kellene látnom a szakdogához, de még nem volt energiám. Pedig aug. 1-től gyakorlaton leszek két és fél hétig, utána aug. 22-én már indul a suli, aztán a szokatás Vincussal, utána remélhetőleg munka. Szóval még most júliusban meg kellene írnom. :roll:

Kata
Kitartást a fogzáshoz és a meleghez.

Pucérkodással hasonlóan vagyok, bár nem épp a pedofilok miatt, hanem mert tudom milyen kellemetlen, mikor 18 éves kor körül, az aktuális barátnak vagy barátnőnek elkezdik mutogatni a kiskori puccos képeket. Egyébként sem tartozik "az" a része senkire, nem kell azt idegeneknek látnia. Szemérmességre neveljük őket, úgyis egyre több mindent enged meg a társadalom egy fiatalnak, így talán nem fogják nagykorukban sem mutogatni magukat. :)

Móni
Megnyugtatásul mondom, hogy egy ismerősömnek van egy 4 éves kisfia és egy 2.5 éves kislánya, nagyon jól megvannak, együtt játszanak sokat, a nagy fiú pedig óvja a kislányt. Korkülönbségre is, nem elosztásra is ugyanaz a felállás, mint nálatok, így remélem nálatok is így fognak alakulni a dolgok! :wink:

További jó hétvégi pihenést kívánok mindenkinek! Azért jöhettek beszámolózni! :D

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Sziasztok,

Hú, Vick, remélem, igazad lesz:)
Egyelőre azért elég kaotikus a helyzet. Bár nem tudom, Dávid dührohamait hány százalékban okozza Eszter, remélem, nem 100%.

Az időjárásra és/vagy fogzásra fogjuk. Eszterke is nyűgös.

Szóval épp rossz passzban vagyunk.


sok-sok energiát a szakdolgozathoz!!! Tényleg jobb letudni minél hamarabb.
Majd megoszthatunk néha egy-egy virtuális kávét.

Kata, kitartás, remélem, jól szórakoztatok!

További szép hétvégét,

Megyek vasalni - ez a standard hétvégi program, közben megy a tévében a Dallas :)


Puszi mindenkinek,
Móni
monke
 
 


Sziasztok,

Vick, jól hangzik az esküvő.
Szakdolgozathoz kitartást, miről írod?

Kata, remélem, jól mulattatok az esküvőn, egy ilyen hét után rátok fért nagyon.

Móni, sajnálom a nyűgös napokat.
Szerintem ez egy ilyen időszak, látod, nem csak Dávid buggyant meg, és ha megnyugtat, Zsófira is rátör néha a hoppáré. :-)
Szorítok, hogy mielőbb összejöjjön a családi uszodalátogatás!

Mi egyébként jól vagyunk, igyekszem mindent lezárni, hogy a jövő héten nyugodt nyaralásunk legyen. A pakolást még nem kezdtem el, de már mindent kimostam.
Tudom, hogy ne ez legyen a legnagyobb bajom, de megváltoztatták a repülő menetrendjét, du. fél 2 helyett este 7-kor indul oda, és fél 6 helyett este 11-kor! vissza!!! :evil:

Puszi
Zsuzsi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Zsuzsi,

Igen, remélem, hogy életkor-függő a "hoppáré":)

Jó csomagolást és nagyon szép nyaralást kívánok!
Puszi
M
monke
 
 


Sziasztok!

Már egyszer írtam szerdán, de elszállt az egész! Így most röviditett változattal jövök:

Nálunk minden o.k. Megvannak a bizik, Pollié színötös, Alexéról inkább nem nyilatkozok... Most, hogy itthon vannak, szét vagyok hullva, de holnap viszem őket Kőszegre a táborba. :lol:
Végigment rajtunk egy hasmenéses vírus. Mi nagyok gyorsan meggyógyultunk, de Míra 4 napig szenvedett. Ahogy olvastam, más is beleesett közületek, remélem, már mindenki meggyógyult!

Ági, jó, hogy vége az évnek! Pihizz sokat a nyáron!

Zsuzsi, jó utat! Tényleg bosszantó, hogy átrakták a járatokat! Zsófi megszenvedi bizti az éjszakázást! Drukkolok a gyors átálláshoz és a jó időhöz!

Vick, irigyellek az esküvő miatt! Ránk is ránkférne már valami mulattság!
Úgy látom, gyorsan eltellik a nyarad! Jöttök Vácra végül?

Móni, mi babylove-os fürdetőgélt használunk szinte a kezdetektől. Jó hajra is, könnyen lemosható, mindennap használjuk. Nálunk nem gond, mert alig van haja Mírának, de az a pár tincs rasztákban áll estére, mániákusan beleken mindent a "hajába". (Imádom amikor nem figyelek és a félig kiürült tányért ráfordítja a fejére, mint egy kalapot, és a krumpli-csirke darabok a fején ülnek, ő meg dörzsöli a tányérral! :wink: ) Örülök, hogy jól telt az első hetetek egyedül.

Képzeljétek, úgy néz ki (kopp-kopp), hogy megyünk Horvátországba. Még nem voltam. 2001-ben nyaraltunk utoljára igazából, Jesoloban voltunk. Hirtelen jött szabadság, mert anyunak elhalasztották a kezelését augusztusra (most szombaton volt az utolsó ebből a kemoból, várja az új). Megleptük, így 6-an nyaralunk. Azon aggódik, hogy nincs haja... Mondtam, Mírának sincs, mégsem aggódik, pedig ő is jön!!! :D Szóval most nagyon készül, a Nagyi meg "duzzog", hogy egyedül marad 8 napra! :cry:

Pucérkodás: Szerintem egészségügyi szempontból sem jó, mert a kültér tele van kosszal, bacival, ők még leülnek mindenhova, és hát ugye ahol rés van ott bejut könnyen az odanemvaló... Az enyémek csak a lakásban nudiznak!!!

A hisztihez nincs hozzászólásom, csak a párom kérdése: A többi is ilyen volt? Már nem emlékszem? (És szakad róla a verejték, miközben küzd egy 19 hónapossal! Én meg hagyom, hadd legyen apa!) :lol:

Sok-sok puszi, jó nyaralást, a betegeknek gyógyulást!

Kati

Kép
bfkata
 
 


hahó,

Móni, megy akkor ma valaki hozzád? Én (ha az jó) ma délután (alvás után) ki tudok menni, elmehetünk sétálni, játszóterezni.

puszi

Szilvi

huszilvia
 
 


Szió,

Köszönöm!

Nem, erre a hétre végül minden napra hívtam bébiszittert, mert kellett egy biztos ember. Ja és annyira hisztis volt Dávid napokig, hogy nem akartam idehívni vendéget, biztos, ami biztos:)

És bevállaltam egy fordítást is ráadásul.

Viszont: jövő héttől nagyon szívesen látlak, és már segítség se kell.


Ja és érdemes lenne mostanában jönni, amíg Eszternek még nincs koszmója, tejkiütése, és nem hullott ki a haja:)

Csak légyszi szóljatok egy-két nappal előtte, hogy mikor jönnétek.

Pusz
Móni
monke
 
 


Jaj, még valami.

Lehet, hogy bénán kommunikálok, senkit nem akarok se megsérteni, se lerázni, se kihasználni.


szóval: nem szeretnék mindenkit külön zaklatni mailben.

Páran (sokan) írtátok, hogy eljönnétek látogatóba.

Többen voltatok is már itt, remélem, jól éreztétek magatokat:)

Tehát:
Aki tényleg el szeretne jönni és ráér, legyen szíves, írjon nekem előző nap egy mailt vagy egy privit, és megbeszéljük.


Nem várom el senkitől, hogy jöjjön, nem lesz sértődés, ha nem jön:)

Különösebb szükségem jövő héttől nem lesz segítségre sem - de mindig itthon vagyok, és szívesen látlak benneteket!

Szilvi, Neked viszont majd írok jövő héten, és köszi még 1x a felajánlást:)

Puszi,
M.
monke
 
 


Jaj, még valami.

Lehet, hogy bénán kommunikálok, senkit nem akarok se megsérteni, se lerázni, se kihasználni.


szóval: nem szeretnék mindenkit külön zaklatni mailben.

Páran (sokan) írtátok, hogy eljönnétek látogatóba.

Többen voltatok is már itt, remélem, jól éreztétek magatokat:)

Tehát:
Aki tényleg el szeretne jönni és ráér, legyen szíves, írjon nekem előző nap egy mailt vagy egy privit, és megbeszéljük.


Nem várom el senkitől, hogy jöjjön, nem lesz sértődés, ha nem jön:)

Különösebb szükségem jövő héttől nem lesz segítségre sem - de mindig itthon vagyok, és szívesen látlak benneteket!

Szilvi, Neked viszont majd írok jövő héten, és köszi még 1x a felajánlást:)

Puszi,
M.
monke
 
 


Én munkahelyi kínlódok, nem is olvastam át rendesen amiket írtatok és bocs hogy nem reagálok most senkire, kicsit most paff vagyok....

Móni ha úgy alakul még nem tudom biztosra ígérni, majd írok és a héten elnézünk hozzátok...

Na ez a bejelentkezés tényleg csak annyi hogy élek :D

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Fleur,

Rendben.
De légyszi ne ezen a héten, a jövőn vagy utána.
monke
 
 


hahó,

Móni, ok akkor még megbeszéljük a jövő hetet. Nem semmi, ilyenkor kisbaba mellett még fordítást is vállalsz?

Ma készen lett Csabi szandálja, még jó rá :roll: Ugyanis amit tavasszal vettem szandált, egy számmal nagyobbat, mostanra gyakorlatilag kinőtte :shock: Azt számoltam, hogy kb 2 hónap alatt 2 számot nőtt a lába... Ez a szandál amúgy 21-es volt :lol:

Mi is megvagyunk amúgy, nagy események nincsenek... Holnap beadatjuk a kullancsos védőoltást. Biztos, ami tuti.

Csabi nagyon élvezi az úszást. Úgy ugrál be a vízbe, már a kezét sem kell fogni. Csak vigyázni kell, hogy idejében kihalásszam :lol:

Zsuzsi, nektek jó pihenést. Zsófi lehet kicsit nyűgös lesz, de másnap ki tudja magát aludni.

Vick, kitartás a szakdolgozathoz. Ilyen melegben az embernek még élni sincs ereje, nemhogy tanulni... Szóval elismerésem!

Kati, tényleg jó hír, hogy végre 10 év? után el tudtok menni nyaralni. Jó lesz kicsit kikapcsolódni.

Megyek eldőlök.

puszi

Szilvi

huszilvia
 
 


Sziasztok,
Jó rég voltam.
Móni, mi mostanában nem tudunk menni. Bárányhimlős lett az egyik játszótárs, úgyhogy Bibi 18 hós oltását is halasztottuk.

Hiszti nálunk is van :) Már egész jól edződöm, kapom a kiképzést bőven :)
Van, hogy kitalálja, hogy őt nem lehet letenni, és ha nem veszem fel üvölt. Ezt a műsort több hétig csinálta, de úgy durván, hogy a szomszédok mindig kérdezték, hogy mi a baj?
Kocsiban is volt. Alig tudtunk hazajönni Zalából. Még jó, hogy nem külföldre megyünk nyaralni, hanem a Balcsira. Eredetileg Bulgáriába terveztük, de....

Amúgy Bibi cukipofa, nagyon édes dolgai vannak. Sok mindent mond, néha egész mondatokat is, pl. Megyek kávézni! vagy Gyerek kezébe! (ha pl. megszerez egy ollót) Enni, inni kér stb.
Próbál önállóan öltözni. Kiválaszt ő is magának ruhát, a gatyóba bele is bújik, csak a fenekén nem tudja áthúzni. Leveszi a szandálját, és Blani cipőit (mert nagyobb) fel is tudja venni. Egyedül hajat mos, (amíg elfordulok pár másodpercre) be is samponozza a haját.

Puszi,
R
34372
 
 


Sziasztok!

Reni
Édes lehet Bibi az öltözéssel. Látod, máris NŐből van. :wink:

Fleur
Kitartást neked!

Móni
Nagyon jól csinálod a dolgokat, ügyes vagy! Fordítás??? Nem semmi! :shock:

Nagy körútra megyünk ma, mert fürdőruha keresésben vagyunk a lányoknak. A tavalyit kinőtték, persze eddig megnéztünk kb. 8 boltot, de egyrészes az ő méretükben semmi. Ma megnézzük a többi 10 boltot, aztán nem tudom, hová fordulunk. Lehet, hogy majd marad Pest. Jövő hét kedden megyünk, péntekig leszünk.

Össze tudunk hozni egy találkát valamikor?

Szép napot mindenkinek!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Hahó!

Csak gyorsan, de most már remélem gyakrabban tudok majd jönni :)
A könnyebbség kedvéért Bene vasárnapra belázasodott, Anyukámat riasztottuk, ő volt ma meg tegnap vele, persze sokszor én kellettem, így nem volt túl hatékony a készülés... de azért jól sikerült, és a lényeg, hogy VÉGE! :) Mára már egyébként nagyjából helyre jött Bene, belül a szája sebes egy kicsit, így nehezen eszik-iszik, de amúgy kutya baja szerencsére. Holnap megyünk kontrollra, remélem addigra teljesen egyenesbe jön. Így már nem is tudom, megy-e még bölcsibe... na majd meglátjuk.

Móni, ha Bene holnap-holnaputánra teljesen helyrejön, akkor mi hétfőn szívesen meglátogatunk Titeket. Csak ha makkegészséges, természetesen :)
Fordítás, amindenit! Hajráhajrá!

Jövök még, de most iszonyű fáradt vagyok, nem sokat aludtam az éjjel.
Puszi,

Ági

KépKép
gigilina
 
 


Vick, hozzunk össze találkát, mindenképp!!!

KépKép
gigilina
 
 


Ági
Hála, hogy vége! Akkor pihend ki magad és gratulálok a sikeres félévhez! :wink:

vick
Kép
Kép
ervick
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: