Új privát üzeneted érkezett!

Én is szerettem volna három babát, de most úgy érzem, h bőven elég lesz kettő is. Egyszerűen nem bírnék ki itthon még 5-6 évet még két gyerekkel. Így is néha úgy érzem, h be fogok kattanni, mert semmire sem használom az agyamat, csak játszótéri beszélgetésekre. Persze lehet mondni, h miért nem tanulsz vmit, de nincs segítségem, aki tudna vigyázni a babóra, míg én terápiás okításon vagyok, mert nálunk még minden nagyszülő dolgozik, plusz így is alig várom, h esténként bedőljek az ágyba, olyan fáradt vagyok. Bár gyanús, h ez inkább csak kora terhességi tünet. :D Szóval ha most ikreink lennének, nekem az lenne a tökéletes... :lol:

Kép
Kép
*cini*
 
 


Na, igen. lehet, én is csak azért mondom a hármat, mert még egy sincsen. :D

Kép

Kép
anuwen
 
 


Én akkor is úgy érzem, hogy focicsapatot szeretnék! :lol: Mondjuk nálunk itt vannak a nagyszülők, úgyhogy néha ki tudunk majd kapcsolódni!

Kép
Kép
tabati
 
 

 
 

Mi mindig azt mondtuk hogy 3-at szeretnénk. Aztán később mikor unokatesóm kismama lett akkor elhatároztuk hogy még egyet bevállalunk, már az újházat is úgy építettük hogy neki is meglegyen a helye.
nekem is van segítségem, anyuék is meg anyósom is szokott vigyázni a gyerekekre ha kell. Me gtesómék is itt laknak.

Én egyébként eü főiskolára járok, már tavaly végeztem volna de a vetélés miatt halasztotam. Aztán most újra kezdtem, egy szigorlatom lesz majd januárban, és majd júniusban az államvizsga. Remélem majd rendesek lesznek velem. Főleg hogy akkora pocakom lesz. Ráadásul a diploma munkám címe a szülésfelkészítés Magyarországon

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


gabi1
Akkor nem csak én vagyok itt tanuló kismama!Én is remélem, hogy rendesek lesznek majd velem a szigorlaton. a többitől annyira nem félek. Én amúgy gyógypedagógiát tanulok. Te mit tanulsz az eü-n belül?

Nekünk csak akkor lenne segítségünk, ha hazaköltöznénk. Anyukám meg is kérdezte, hogy a baba miatt akkor most hamarabb hazaköltözünk-e. Hát jó lenne csak a suli miatt én még nem szeretnék.

Kép

Kép
anuwen
 
 


Sziasztok!

Hú de jó sokat írtatok! :D

Tabati!

Igyekeztem nem sokat cipekedni meg főleg nem nehezeket,többnyire a ruhákat segítettem!
Kicsit rosszul is éreztem magam,meg ugye eléggé fura helyzet,mert még senki nem tudja hogy babánk lesz!
De nem vettek észre semmit!
Majd ha már voltam orvosnál szerdán utánna megmondjuk! :oops:

Gabi!

Nekem is van egy Rékám!
Ő januárban lesz 11 éves!
Jázminkám pedig ebben a hónapban volt 6 éves!
Neked mekkorák a gyerekeid?



Mi is építkeztünk 3 éve lakunk bennt a házunkban!
1 éves volt a kissebik lányom amikor nekiálltunk!
Sajna nekünk van hitel a házon,mert másképp nem ment volna!
De nem baj,mert azért mégis a sajátunkban lakunk!
20140328174041
 
 


anuwen diplomás ápoló leszek.

moncsy nekem Betti 10 éves lesz, Norbi 8 lesz áprilisban, Réka pedig 5 lesz márciusban

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Gabi!

Az vicces lesz, a szülésfelkészítésről vizsgázni 8 hónapos kismamaként! :lol: Elképzeled? :lol: :lol:

Moncsy!

Én még párom előtt is cikinek érzem, hogy mindent ő cipel, pedig ő tudja, hogy mi a helyzet. Holnap is költözünk haza, egy bőrönd, két hátitáska, meg egy válltáska. Enyém a bőrönd (húzós, meg most nincs nagyon tele), meg a válltáska, az sem nehéz. De a vonatra férjem pakol fel mindent.
Ma meg még ki is takarítottam, hogy szépen hagyjuk itt a lakást, de ha hazamegyünk szerintem anyósom nem enged majd semmit csinálni, ezzel kerget majd az őrületbe! :lol:

Nálunk a hétvége elég húzós lesz, temetőből temetőbe, úgyhogy szerintem nem sokat jövök majd, de megpróbálok minél hamarabb jelentkezni.

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!

Gondoltam benézek hozzátok,mert mi ma tudtuk meg, hogy sikerült a lombik programunk (3. beültetés) és babát várunk! A kalkulátor július 7-re számolta ki a születés időpontját.

Mondjuk a dolog úgy áll, hogy három embrióból minimum kettő megtapadt, úgyhogy közel se biztos, hogy ha rendben is megy minden, akkor júliusig "kibírjuk". :)
nellike
 
 


Szerettem volna nagyon kozetek tartozni, de "sajnos" nem fogok. Viszont jo hir, hogy vegre kezd visszaallni a ciklusom, immar egy ev szoptatas utan :D , ugyhogy talan az augusztusi, szeptemberi vagy oktoberi topikba be fogok ferni. Drukkoljatok!
Nektek pedig nyugalmas, problemamentes babavarast kivanok!
Gem

Kép Kép Kép
Kép
_gemini
 
 


Nellike!

Üdv közöttünk, legalább velünk kezded, aztán majd meglátjuk! :wink: Szuper, hogy ikreket vársz, én is bevállalnám simán!

Gemini!

Megy a drukk! :D

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok

Nellike gratulálok a pocaklakóhoz. Vigyázz magatokra.

Gemini megy adrukk neked.

Nálatok hogy telt a hétvége?
Mi szombaton délelőtt temetőben voltunk aztán főztem, és itthon pihiztünk.
Ma meg elmentünk a kikába a hálószoba szettünkhöz rendelni egy komodot, de bementünk a brendonba is megnézni a kiságyakat a mérete miatt hogy elférjen a hálónkban. Egyúttal megnéztem a babakocsikat is. Néztem is ki két félét. Még nem tudom melyik lesz.
Egyébként jól vagyok, csak nagyon hamar elfáradok, szinte egésznap álmos vagyok.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Gabi!

Nem vagy semmi! :shock: :D Már a babakocsikat nézegeted! :D Én meg még egyelőre azon aggódom, hogy mi lesz holnap a dokinál! :lol: Ugyanis úgy döntöttem, hogy mégis visszamegyek az sztk-ba még a kórházi időpontom előtt.

Velem valami történik, mert már tegnap este enyhe hányingerem volt és ma este sem az igazi a gyomrom...lehet, hogy kezdődik???? :shock:

Amúgy a kiságyról jut eszembe, hogy mi szeretnénk bölcsőt is, valamiért nagy álmom, hogy bölcsőben ringathassam a kisbabám... :oops: Állítólag újszülött korban jobb is a bölcső, mert kisebb és azt jobban szeretik a kisbabák. Persze kiságy is kell mindenképpen, mert a bölcsőt hamar kinövi.

Kép
Kép
tabati
 
 


Szisztok!

Nellike!
Gratulálok a babákhoz! Üdv közöttünk!

Gemini!
Én is drukkolok!

Hát nem telt valami jól a hétvégénk!
Szombat reggel iszonyú hányingerre ébredtem,ami eltartott egész délelőtt!
Ingáztam a nappali kanapéja és a konyha között,alig bírtam megfőzni és fennt lenni!
Délután pedig elindultunk a temetőkbe,mondanom sem kell alig bírtam az autózást!
Ráadásul folyton ver a víz melegem van pedig alapjában fagyos vagyok!
Na estére szépen belázasodtam ,vagyis csak hőemelkedésem volt,de ez nagyon ledöntött a lábamról!
Ittam egy kis aktivátort,mivel gyógyszert nem akartam bevenni,na a lázamnak nem használt viszont a hányingert elég jól csillapította!
Ja ha ismeritek a foreveres teát,azis nagyon jó hányinger ellen!
Tegnap már csak azt kortyolgattam mivel elfogyott az aktivátor!
A tegnap egész jól telt,semmi gond kivéve hogy a savam marta a torkomat!
Ma viszont megint ramaty állapotban vagyok,ma kezdödött a suli meg az ovi,úgyhogy egyedül vagyok itthon!

Na nem panaszkodom tovább ,mert ezek a tünetek azt jelzik hogy a babucika jól van a pocakomban!
:D :D

Gabi!

Dejó hogy már nézegetsz!
Én is alig várom hogy nézegethessem a babaholmikat,úgy tervezem hogy babakocsi ügyben felmegyünk
Pestre,vagy kimegyek Ausztriába!
Sokkal nagyobb a választék!
Ausztriában meg a Hugom tud segíteni hogy hol vannak üzletek ,mivel Ő ott dolgozik!
A kiságyunk nekünk megvan csak kölcsön adtam!

Tabati!
Miért mész orvoshoz?
Most kell menned? vagy csak a saját megnyugtatásodra?
Én holnapután este megyek!

Remélem minden okés lesz!





Nektek van étvágyatok? Mert én alig bírok enni!

Szép napot Mindenkinek! :D
20140328174041
 
 


Sziasztok

tabati én is nagyon aggodóm, de főleg ugye a vetélés miatt, idáig már eljutottam tavaly is,de most tutira minden ok lesz. De legszivesebben én is elmennék a héten uh-ra, hogy van e már szívhang.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem annyira fájnak a melleim, és főleg éjszaka hogy az oldal fekvés is rossz. A másik meg hogy estére annyira felfújódok hogy alig bírok aludni, napközben csak az álmosság van, meg annyira melegem van hogy szakad rólam víz.

moncsy vigyázz magadra, mert a láz egyáltalán nem jó terhesség alatt ha lázas vagy azt minden képpen csillapítani kell, mert a láz árt a babának. Algopyrint terhesség alatt be lehet venni.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Megjártam a dokit, és már nőtt a petezsák, 11mmes. :D

Moncsy!

Azért mentem dokihoz, mert amikor voltam még annyira pici volt, hogy egy hét múlvára visszarendelt. Nem akartam menni, mert már van időpontom a kórházba a választott dokimhoz, de igen főleg a saját megnyugtatásomra, meg a rákszűrés eredményét akartam elkérni, de kiderült, hogy arra még jó sokat várni kell. :evil:

Szóval már azt írták a papíromra, hogy bizonyított terhesség. A múltkor még csak gyanút írtak. :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati de jó:) szívhang akkor még nem volt?

Én is kértem időpontot a praxis rendelőbe de csak a jövőhét hétfőre, addigra már tuti lesz szívhang is, és akkor rákövetkező héten meg megyek a saját dokimhoz.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Köszi a tanácsot algopyrin mindig van itthon,(csak az volt a baj hogy nem tudtam hogy azt lehet e vagy a rubophent,minden honlap mást írt!)közben utánnanéztem én is a neten,igazából azt írták hogy 38 felett kell aggódni!
Nekem csak 37.7 volt de engem ez is ledöntött!
De aztán ahogy jött el is múlott! Tegnap már semmi bajom nem volt!
Remélem nem lesz gond,de azért a dokinak mindennképp megemlítem!


Tabati!

De jó nagyon örülök,akkor szépen növekedik a bébid!
20140328174041
 
 


pann hát nekem sem az első gyerkőc lesz, úgy hogy tudom ezeket amiket leírtál, csak nem emlékeztem már ennyire a tünetekre, 4,5 év már régen volt.
tudom a bendonos akciókat majd úgy is sűrűbben benézünk.
Te hányhetes vagy? Mikorra leszel kiírva?

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!

Az előző véletlenül a másik fórumban használt nevemről ment el, bocs, megpróbálom töröltetni.
Nem akartam ugyanazt a felhasználó nevet használni, mert azt sok barátom olvassa, és aki ismeri a Babanet lehetőségeit az tudja, hogy egy kattintással ide lehet jutni, én meg még a családnak sem jelentettem be az új babát, nemhogy a barátoknak. Úh most fogom a fejem. Áááááá! :x :x :x

Kép
Kép
*cini*
 
 


Talán sikerült orvosolnom a problémát, így lehet, hogy nem kell végighívnom a családot...ti mikor jelentitek be a barátoknak/családnak a babát? Én szeretném most is kivárni a 12 hetet, bár már az előző babánál is volt aki zokon vette, hogy "csak" akkor szóltam és nem rögtön. :? :roll:

Kép
Kép
*cini*
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok...
Nálunk jól telt a hétvége.Végig itthon voltunk és pihentünk.
Nálam eddig csak a mellfeszülés volt a tünet, viszont ma, amikor már suliba kellett menni, jött a hányinger meg a sírás is.

Mi elmondtuk az én szüleimnek, meg a barátnőmnek. Nem nagyon hiszek ebben a 12. hétig ne mondjuk el dologban. Baj utána is lehet...

Örülök, hogy mindenki jól van.
További szép napot!

Kép

Kép
anuwen
 
 


Sziasztok!

Névtelen! Nem voltunk még uh-n, nekünk lombikkal jött össze és három embriót ültettek be, majd a beültetés utáni 11. napon voltunk vérvételen és ott nagyon magas volt a HCG szintem, innen gondolja a doki, hogy legalább kettő picike megtapadt.

Egyébként én is csak 13-án megyek uh-ra, addig lerágom a körmeim.

Amúgy jól vagyok, nekem nincs émelygés, viszont nekem is óriásira puffadt a hasam, írtóra feszíti a bőröm és nagyon kellemetlen. Remélem hamar elmúlik. Aluszékony lettem, bárhol bármikor menne az alvás :) na meg, ölni tudnék egy kis savanyú káposztáért :D Az édességektől viszont szinte undorodom.

Ja, és a szemem mindent kíván, de enni alig tudok egy keveset, szinte egy tál leves az adagom, más már nem megy belém.

nellike
 
 


és köszönöm a gratulációkat! :oops:

nellike
 
 


Sziasztok!


Anuwen! Persze, lehet baj a 12. hét után is, csak kisebb rá az esély...a szüleimmel legalább azt megvárom, hogy szívhang legyen. Az már mégiscsak valami. :D

Nellike! Nekem akkor lett gyanús a terhesség, mikor a fél citromot magában csavartam a számba, mert AZONNAL kellett! :lol:

Ja, akkor mi egy napon ultrahongolódunk! :wink:

Kép
Kép
*cini*
 
 


Gabi!

Nem hiszem, hogy lett volna szívhang (hallani nem hallottam semmit), de igazság szerint nem kérdeztem semmit. Annyira ledöbbentem, hogy egy hét alatt láthatóan mekkorát nőtt, hogy ezzel voltam elfoglalva. Aztán a többit a papíron olvastam, meg visszagondolva, volt abban a nagy fehérségben egy fekete pötty is, gondolom a baba a petezsákban.

Cini!

Nekem a szüleim már tudják, meg párom szülei is, testvéreink. Viszont a távolabbi rokonság még nem, de az nem zavarna, ha tudnák, mert velük ritkán találkozunk. Tulajdonképpen csak a munkahelyemen nem szeretném, ha megtudnák, mert ha bármi történik, rossz lenne úgy bemenni dolgozni utána, hogy még fél évig mindenkitől ezt hallgatom. Csak ezért nem szeretném, mert állítólag tényleg a 12. hét előtt nagyobb a vetélés kockázata. Amikor volt a méhen kívülim, arról sem tudtak, csak azt, hogy kórházban voltam, de kamuztam valamit, hogy miért. Ja! Még a barátnőm is tudja.

Nézz utána a szűrésnek, mert állítólag van ahol ingyenes. Ha találok én is ilyet, akkor elmegyek, mert mit veszíthetek, ha nem akkor még gondolkozunk rajta, végül is nem vagyok még a "veszélyeztetett" korban. :roll:

Anuwen!

Hát megértem, hogy a sulitól rögtön megjött a hányinger! :lol: Nekem is minden bajom volt tegnap, hogy ma már dolgoznom kell! :lol:

Nellike!

Én is kevesebbet eszem, mint eddig, észrevettem, nem vagyok annyira éhes. És ma enyhén fájt a fejem, meg szédültem. Amúgy meg néha rámtör egy kis émelygés, de nem gáz és főleg esténként érkezik. Most, hogy írod, én is veszettül kívánom a savanyú káposztát, de ez nem meglepő, mert mindig is szerettem. Viszont az édesség sajnos még mindig ugyanúgy kell, mint eddig, azzal nem történt változás. :evil: :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Én is júliusra várom a bébim, ha minden igaz. Igaz az elején még a júniusi topikba tartoztam de csak most lett +++ a tesztem és igy júliusi lesz a bébim :lol: :lol: :lol: Majd még visszaolvasok de nagyon gratulálok a kismamiknak :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Rövdi történetem ha érdekel valakit: van egy 10 éves lányom (volt egy szülésem 96-ban kisfiú de meghalt, és idén márc-ápr.-ban 20 hetese elvették meg beteg volt). Röviden ennyi és most szerencsére már ott van a pocimban :wink: :roll:

Névtelen és biztos megyek down szürésre vérből (mert nekem az előzőnél kimutata, hogy baj van) és magzatvizvételre is :roll: :wink:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Minimanó! Üdv itt! :wink:
Hányadik héten és hova mész szűretni? És milyen tesztet? Mert láttam, h többféle is van... :roll:
Vendég
 


Na mégegyszer:

Minimanó! Üdv itt! :wink:
Hányadik héten és hova mész szűretni? És milyen tesztet? Mert láttam, h többféle is van... :roll:

Kép
Kép
*cini*
 
 


Kép[/quote]

itt a ++++ tesztem lányok :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Szia Cini :lol: :lol:

Hát én azt hiszem a Rózsakert Klinkán voltam, de van valami Istenhegyi Klinika is. Én az integrált tesztet csináltatam azt hiszem (ezt 12 hetes csinálják: vérvétel és genetikai uh 28.000.-Ft-be került februárban) és esete már telefonáltak is az vérvétel eredménnyel. :lol: Ha jobban érdekél és nem találod elküldöm a linket, oké???

Kép
Kép
minimano74
 
 



Kép
Kép
minimano74
 
 


Minimanó!

Üdv közöttünk! Én emlékszem rád, mert én is augusztusban szültem volna, csak méhen kívüli lett. És ha már itt tartunk Gabi! te is abba a topicba irogattál régen már emlékszem. Úgy látszik az egy év mindenkinek kellett egy újabb babásodáshoz! :wink:

Lányok!

A hasmenés is terhességi tünet? Csak mert én egész éjjel nem aludtam, most is rohangálok, és egyedül a szőlőre tudok gondolni, de azt ettem már egy hete is és semmi bajom nem lett tőle. Ha nem az a probléma, akkor nem tudom mitől... Annyira rossz a gyomrom, olyan gyenge, nem is merek semmit enni, pedig kellene. 2 piritós a reggeli termésem, de utána is kellett rögtön rohannom. :(

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok!

Nem akarom elkiabálni,de egyenlőre úgy néz ki,h én is közétek tartozom.Tnap este teszteltem és pozitív lett.Bár még halványka,hisz tnap lett volna a mensim esedékessége.Viszont lehet,h fura,de én már egy hete úgy érzem,h lakik odabent vki :D ...
Gratulálok mindenkinek és igyekszem majd visszaolvasni.

Üdv:Cs
csibe83
 
 


Csibe!

Jaj, de jó!! :D Nekem is a mensi napján délután lett egy halvány pozitív tesztem, úgyhogy gratulálok! :D

Kép
Kép
tabati
 
 


Tabati :lol: :lol: :lol: Én nem emlékszem :cry: :oops: de sebaj most együtt próblémamentesen fogunk babásodni :wink: :wink:

Én is Gabi vagyok :lol: :lol: :lol: :lol:

Csibe üdv köztünk a halvány teszt is + teszt :wink: :wink: :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Ja és persze én is mindenkinek gratulálok: Kép

Kép
Kép
minimano74
 
 


Sziasztok

Üdv az újaknak, de jó hogy gyarapodunk. Gratula nektek is.

tabati a szőlőtől simán lehet hasmenésed, de nem olyan sok szerintem.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Tabati egyforma a vonalzónk :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
minimano74
 
 


Ja és képzeljétek ezt még elmesélem: Én a lányom és az anyukám is július 15-én születtünk és most az én kis Picurkám is júliusi (szülnapi ajándék lesz mindhármunknak)

Kép
Kép
minimano74
 
 


Köszönöm az üdvözlést.Hát a halvány tesztet én is így gondolom és ezért is mertem már ilyen hamar írni.de reménykedek,h minden rendben lesz és próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.
Ha jól látom többen vannak a több gyerekesek.Nekünk ő lesz az első porontyunk,de már nagyon vártuk,h megérkezzen...Nektek sokat kellett várni,h bekopogtasson a gólya?
csibe83
 
 


csibe nekem 8 hónapot a vetélés után.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Csibe nekem nem. Pár hozzászólással feljebb leírtam de szivesen leírom mégegyszer márc-ápr. között 20 hetesen el kellett vetettnem mert beteg volt a babám, augusztusig pihi volt s utána most össze is jött :wink: :lol: :lol: :lol: tehát nekem elég hamar

Kép
Kép
minimano74
 
 


Minimanó!

Akkor maradsz nekem csak Manó, ha nem haragszol, hogy meg tudjunk titeket különböztetni! :wink: A vonalzómat majd lecserélem, ha már látunk valamikor igazi babaformát, vagy legalább lesz szívhang. Akkor már nem csak két csík, meg kérdőjel lesz. :wink: Gratulálok a szülinapi ajándékhoz! :wink:

Gabi!

Nem sok, de puffadok, görcsölök és muszáj mennem a wcre, de nem sok. És mindez éjszaka óta. :roll:

Csibe!

Nekem is első baba, úgyhogy majd együtt értetlenkedhetünk a dolgokon! :lol: Mi egy évet vártunk rá!

Kép
Kép
tabati
 
 


Mi 6 hónapja próbálkoztunk.Megpróbálok én is berakni olyan képet az írásom alá.Viszont ha nem sikerül akkor tudna nekem vki segíteni? :shock:

Kép
Kép
csibe83
 
 


És sikerült,el se hiszem... :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
csibe83
 
 


tabati szerintem vegyél be magne b6-ot, legalább hogy ne görcsöljél.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Nagyon sajnálom minimaó :( biztos borzalmas lehetett,de ez a kis életke mindenért kárpótolni fog és most minden jól fog alakulni.
Tabati:egy elsőbabás sorstárs :D Hát biztos sok kérdésünk lesz.
Én már most bizonytalan vagyok mindenben.Fogalmam sincs mikor menjek orvoshoz,bár azt olvastam,h 6hetes előtt nem érdemes...

Kép
Kép
csibe83
 
 


Most nézem,h az lemaradt az írásomból,h azért is aggódom és félek ennyire,m aug-ba már volt egy spontán vetélésem és ezért szeretném,ha most ez nem fordulna elő.Bocsi az össze-vissze írásért,de még bele kell jönnöm...

Kép
Kép
csibe83
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: