Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Újra itthon és újra köztetek :!: :!: :!: :lol: :lol: :lol:

De előszőr is BEA GRATULÁLOK :!: (Mi is dolgozunk a kistesón)

És a dráma: amit meg is írtam, majd délután 4-kor elmentünk a gyerekorvoshoz elmeséltem neki a történteket azt mondta hogy eszmélet vesztése volt Hajnusnak meg hogy ő szerinte epilepsziás roham persze ha kizárjuk hogy lázas mert ha az akkor lázgörcse volt, aztán azt mondta szerinte nincs láza Hajnusnak.
Írta a beutalót hogy azonnal menjünk a kórházba mert ha rohama volt akkor azt valami géppel ki tudják még mutatni akár másnap reggelig is (valamelyikőtök írta ezt az EEG-t, asszem ezt mondta).
Na délután 5-re beértünk a kórházba akkor 38 fokos láza volt kapott egy kúpot és 1 óra múlva már 37,2-re lement. Mikor beértünk lecsesztek hogy miért nem délelőtt mentünk be, én mondtam hogy azért mert a gyerekorvos 8-10 rendel és amikor ez történt már nem rendelt, csak délutáni rendelésre tudtunk bemenni.
Megvizsgálták és mindent rendben találtak. Kedden vért vettek tőle még azóta is meglátszik a kézfején a szúrás és lila is neki, ragasztottak fel vizeleteszacsit is, a laborja jó lett ma vizelet kontroll volt az is jó. Mert a gyermekneurologus sem talált semmit így jöhettünk ma haza. Azzal bocsájtottak el hogy ha legközelebb ilyen történik a Heim Pál-ba kell felmennünk, mert csak ott tudják kivizsgálni a dolgot.

Jó volt hogy ott lehettem vele. Gondolhattak volna arra hogy az ilyen kicsiknek csinálnak egy olyan szobát ami le van szőnyegezve és szabadon mászhatnának ott, mert nagyon le volt korlátozva Hajnus mozgása ami a rácsos kiságy és az én ágyamat illeti. Még jó hogy mondtam apának hogy hozza be a kis babakocsit így kivihettem a hosszú teraszra és ott tologathattam.

Sajnos a korlátozott mozgás miatt Hajnus félve áll fel és mászik itthon. Remélem hamar visszarázódik. És nagyon anyás lett állandóan a nyakamban csüng. Állítom a tv jobban hiányzott neki mint nekem, a szomszédban volt és amikor meghallotta kedvenc providentes reklámját akkor mindig nagyon figyelt, úgy sajnáltam ilyenkor szegényt.
Azért az durva volt hogy ma reggel 4-kor bejött a nővér kérdezősködni hogy hogy telt az éjszaka, evette, lázas-e, hát nem csoda hogy felkelt Hajnus aztán persze nem aludt vissza.
Na erre kicsit berágtam :twisted:

És mi a tanulság :?: Mielőtt orvoshoz viszed a gyereket mérd meg a lázát, akkor nem kellett volna kórházba mennünk.

Bocsi, kicsit hosszú lettem :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Sziasztok!

Bettinek nagyon-nagyon boldog első szülinapot kívánunk!!

Piroska! Hát nem semmi, de a lényeg, hogymost már rendben van Hajnus.

A babák nagyon aranyosak, kicsik-nagyok mind-mind.

Szép napot Nektek

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Piroska,
melyik kórházban voltatok? Cegléden? Mikor mi a Heim Pálban voltunk, még a régi épületben, ott volt egy kis elkerített rész leszivacsozva, igaz nem nagy, inkább csak még a hason játszó babáknak.
De az a lényeg, hogy nincs baja Hajnusnak. Akkor lázgörcs volt végül?

Bori,
sok boldog születésnapot kívánunk Bettinek!!! :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek a drukkokat :!:

Linácska: Cegléden voltunk, végül is azt nem mondták ki hogy lázgörcs volt vagy sem mivel én azt mondtam hogy szerintem nem volt lázas amikor az incidnes történt,csak találgatni lehet. Nem hinném hogy 38 °C láznál lehet lázgörcs, a lázgörcs legtöbbször akkor jelentkezik amikor a testhőmérséklet hirtelen megemelkedik és eléri a 39 °C körüli hőmérsékletet.
Én azt sem mondanám hogy elvesztette az eszméletét mert kis korában elég sokat volt ilyen eset és mindannyiszor nem hiszem hogy nem volt magánál, bár mindig úgy tünt.
Vendég
 


Sziasztok!

Bori,Bettinek nagyon sok boldog ELSŐ szülinapot kívánunk! :)
Kép

Piroska,örülök,hogy nincs semmi gond Hajnussal..Monjduk azt nem értem ha mondjuk lázgörcse lett volna miért nem kellett volna bevinni???Nekem 3 évesen volt lázgörcsöm,azóta se hál istennek,de akkor a mentőben újraélszettek :roll:
Barátnőm kislányának már 3x volt lázgörcse,mindig a kórházban kötöttek ki/cegléd/de a következőnél küldik őket is pestre...Reméljük nem lesz,és már nagyon kis láz is kivált nála enyhe rohamot..Azért figyelgessétek hogyha lázas minél előbb kapjon kúpot..Nem riogatásként írtam le,csak nem értem a dokik hozállását..és milyen jogon esik ő neked,hogy miért nem vitted előbb a gyereket be???

Lina,nagyon jó a link :wink: Bár én nem ismertem,de nagyon kis cuki :D

Sissi,kitartást akkor apának!!!

Én meg szállásokat keresek Abádszalókon az aug.20-iai hétvégére,de alig találni..már mind foglalt...talán lesz egy...remélem a másik 3 családnak is megfelel majd..8felnőtt +6gyerek mennénk... :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Bettinek mi is boldog születésnapot kívánunk!!!!

Kép


Kép
dbea
 
 


Bori:BETTINEK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!!!!
Vendég
 


Tündi: én nem azt mondtam hogy ha lázgörcse lett volna akkor nem kellett volna bevinni! Hanem hogy ha otthon megmérjük a lázát és lázas, adtam volna neki kúpot így lement volna és lehet sőt biztos nem utaltak volna be a kórházba. Lehet hogy a dokihoz sem vittem volna el, mert ilyen rosszúllétet már máskor is produkált és akkor sem rohantunk vele az orvoshoz. Na mindegy, a lényeg hogy már vége. Csak most meg állandóan a valagamban van, most is álltam a mosogató felett odajött és csimpaszkodott a lábamba amíg oda nem mentem a szőnyegre játszani. Meg állandóan bújik mint valami kismacska, biztos attól fél hogy megint magára hagyom.

BORI : BETTINEK NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT, SOK AJÁNDÉKOT ÉS FINOM SZÜLINAPI TORTÁT KÍVÁNOK :!: :!: :!:
Vendég
 


Bori, Bettikének Boldog Szülinapot, Isten éltesse sokáig :)!
Linácska, Kenderike Livijéről is van fent 1 éves fotó, hétfőn tette fel.
A nyaralásos fotók nagyon jók :)!

Piroska, jó, hogy már otthon vagytok! Hajnus biztosan hamar visszaáll a régi kerékvágásba.

Tündi, jók a pancsis képek :)!

Orsi, rég nem voltál, Veletek minden oké?

Most mennem kell, szüleimnél vagyunk, holnap otthonról jelentkezem bővebben :)!

Kép
angelita
 
 


Bettinek boldog szülinapot

Piroska de jó hogy otthon vagytok és hogy semmi komoly baja nem volt Hajnusnak

Képeken nagyon édesek a gyerköcök.

Lívi ilyen nagy vízben nem is fürdött, de talán jövőhéten a barlangfürdőbe eljutunk és kipróbálja ő is milyen a nagyvíz. Itthon imád fürödni.

Lina 347 alján van kép Líviről

Kenderike
Kép
kenderike
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a születésnapi jókívánságokat! 8)

Itt van pár kép az ünneplésről:

Kép


Vajon ízlett?

Kép


És az ajándék tetszett?

Kép

Emellett a fenyő mellett minden szülinapján le lesz fényképezve. (Sajnos az a karácsonyi fenyő, amit a születése évében vettünk, kiültetés után nem maradt életben, így ez egy 2007-es fa... :roll: )

Kép

Linacska, lehet kérni, hogy a tablón ez a kép szerepeljen? :wink: :roll: :lol: Vagy mindenki ragaszkodik a tortás képhez? :roll:

Kép

Holnap nem biztos, hogy tudok jönni, max. csak olvasni - készülünk a "nyaralásra". (Épp az előbb bőgtem el magam, mert megnéztem az időjárás előrejelzést... :cry: :cry: Ez sem lesz egy napon döglős, vízben úszkálós nyaralás - és nem csak a kislánykám miatt... Pedig mennyire nagyon vágytam rá! :roll: :? )

Kép

Kép
hmbori
 
 


Sziasztok!

Bori! Tüneményes a kis egyévesed! :lol:
Nyaralással kapcsolatban pont ezt érzem én is. Mi hétfőn megyünk, és én is nagyon elkenődtem. :(

Legyen szép napotok

Szilvi

Kép
boszi72
 
 


Sziasztok,jó reggelt! :)

Piroska,értem amit írsz :wink: de ha tényleg romhama volt Hajnusnak akkor a rendes kúpok amiket itthon tartunk nem mindig hatásosak,szoktak erősebbet felírni nekik,és akkor már 38fok körül egyből adni is kell nekik,hogy ne kapjanak görcsöt.A bnőm kislányának 1x sem közelítette meg a 39fokot a láza,és mégis begörcsölt..felakadtak a szemei,nem tudott megszólalni,csak nagyokat nyelni,és olyan volt mintha nem kapna levegőt,és folyt a nyála..
Azért ha lázas lesz Hajnus figyelgessétek..de reméljük nem fog többet előfordulni!!!! :wink: :wink: Nemsokára tesztelhetsz :wink: :D Mennek a drukkok!!!!++++++ :D
Angelita,köszike :D

Kenderike,biztosan fog tetszeni Livinek a nagy víz :D

Bori,nagyon jók a képek Bettiről :) Olyan nagylány már :wink: A nyelvnyújtós kép mindent elárul :P Jövőre már lehagyja a kis fenyőt! :wink:

Boszi és Bori,ne legyetek elszomorodva az időjárás miatt!!Lehet még jöv héten is jó idő!!!! :wink: Merre mentek?

Kellemes napot mindenkinek!

Kép
Kép
tundi24
 
 


Bori,
a fenyőfás, vagy a rózsaszín ruhás képre gondoltál?

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Sziasztok lányok!

Nem néztem még a jövő heti előrejelzést, de kívánom, hogy szép idő legyen a nyaralókra! Hátha csak egy kicsit hűvösebb lesz (ami nem gond), de sok esőre én sem vágyom...

Bettike nagyon édes a képeken :)!
Látom, Nálatok még lent van a szivacspuzzle: mi pár hete elpakoltuk, mert Emma olthatatlan vágyat érzett, hogy darabjaira szedje, aztán megrágcsálja :)...

Most megyek, kiteszem a napra a kovászos uborkát (az egész család imádja :)) -remélem, azért a hétvégén is süt majd a napocska.

Kellemes napot mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Sziasztok!

Tündi: úgy gondoltam hogy csak vasárnap tesztelek, mikor Hajnus is jött akkor csináltam tesztet amikor ha napra pontosan 28-ra jönne meg, de nekem változó 30-31-32. A lényeg hogy már akkor is pozitív volt. Próbából csináltam egyet szerdán, de az neg. volt, mondjuk elég korai lenne mert olvastam a teszten hogy a fogantatástól számítva 10. napon lehet már poz.

Bori: milyen tortája volt Bettinek, te készítetted?
Vendég
 


Angelita - koviubi - milyen elkészíteni? és tuti fincsi lesz? olyan sokféle van, fenébe én is csinálhattam volna, de most már car idő van, és pár nap múlva meg utazunk haza....de jó, hogy eszembe juttattad, mert lehet hogy még aug.-ban belefér...mennyi ideig kell napon lenni? vagy neked is első próbálkozás?
Piroska - juhúúúúúúú, de izgi, írjál azonnal !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (örülök, hogy minden rendben van és sajnálom a mizériát, de jó, hogy végre már otthon vagytok !!! )
Betti nagyon szép kislány, nekünk is ez a játszószék van. Szerintem szuper, Máté imádta és Matyi is....bár szépen ülni rajta ritkán látom őket, de sokat nyomogatják....főleg sötétben imádják.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Linácska – jaj de jók ezek a nyaralásos képek, csajszidnak még a szeme sem áll jól, annyira kis huncut még a pofija is, édes, persze a fiad is abban a sapiban.

ÖÖÖÖ….és most olvasom, hogy megint kistesó????? Nemsemmi! Szupi!
És ti mit szeretnétek? Még egy kisfiú vagy kislány?
Én 30 felett vagyok, de én azt hittem, hogy egy katica, gőzöm sincs mi ez a csiburáska.

Angelita – ti? lány? Fiú?

Tündi – 80-ban még tervben sem voltál és már két ilyen szép nagy gyereked van?

Piroska- én írtam ezt az EEG-t, de én sem értek hozzá. Én is féltem mindig attól hogy ha kórházba kell menni akkor mit csinálnék velük ilyen kicsin azon a kőpadlón meg rácsoságynál egész nap….sokat gondoltunk rátok !

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Kandi miért törölte a hsz-eit?
Mi van velük?

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Én is sok régit töröltem, mert sokan megtaláltak, hogy
olvastalak a neten, bla-bla, tudok rólatok mindent, stb.
aztán elegem lett belőle, de egy ideje már megint nem töröltem...

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Anett, a koviubi nagyon egyszerű és nemigen lehet elrontani szerintem :). Vizet fel kell forralni (literenként 1 evőkanál só bele), majd langyosra visszahűteni. Az ubit megmosni, bevágni, üvegbe elrendezni. Közé mehet kapor, fokhagyma, a tetejére pedig szikkadt kenyér miután felöntötted a vízzel. Kistányérral letakarni, mehet a napra :)! Ha jól süti a nap, akkor 3 nap alatt kész van.
Mi nagyon szeretjük! Nemrég olvastam, hogy kenyér helyett krumplit (nyers) is lehet az üvegbe tenni, szüleim ki is próbálták, de úgy nem savanyodott úgy meg, így mi maradunk a hagyományos receptnél.

Kép
angelita
 
 


Anetto,
amit katicának néztél, az szerintem a sárkánya, amit még kapott a csiburáska mellé. Az a nagy fülű valami az. Azért írtam 30 felettieknek, akik még tanultak oroszt, mert jobb orosz tanárok megtanították a dalt az órán. Valahol a másik oldalon belinkeltem.
Én kislányt szeretnék, na meg Lili is, hogy neki most kislány kistesó kell. Na meg a jósnő is azt mondta, hogy lesz még egy igazi csajos kislányom. :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Piroska,remélem pozitív lesz a teszted! :) Nekem meg vasárnap lesz a szülinapom,majd gondolok rátok,hogy 2 csíkocska legyen rajta! :wink:

Anett,igen 83as vagyok! :D Nem tudom miért törölte a hsz-eket Kandi... :?

Pirsoka te esetleg tudod?Vagy Kandi írj már egy pár sort!

Angelita,nálunk is rendelt apa kobi ubit..mi is szeretjük nagyon! :) Én meg pláne..magában is rengeteget meg tudok enni belőlle!

Lina,szurkolok,hogy akkor kislányotok legyen! :)

Képzeljétek Zsombi egyre hosszabb távokat tesz meg két lábon :wink: Viszont ha elesik,akkor mászik tovább..Lassan mennünk kell cipőt venni neki..De nagy bajban leszek,mert széles a lába és magas a lábfeje..kíváncsi vok hanyas cipővel fogunk kezdeni :roll:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok!

Nem tudom hogy Kandi miért törölte a hozzászólásait, de biztos megvolt az oka rá...

Anett: ebben a hónapban már biztos nem lesz kistesó :( majd legközelebb... Kovászos uborkát anyukám is mindig elkészíti, nekünk is csinált egy üveggel, de nem szokta felforralni a vizét. Én akkor szeretem mikor már jól megvan puhulva a héja.
A kórházban nem kőpadló volt hanem PVC amit naponta 2x felmostak, de akkor is tök szutyok volt. Az volt az igazán durva hogy amikor bekísértek a kórtermünkbe kezembe nyomtak egy fertőtlenítőszeres vödör vizet hogy törölgessek le :!:

Tündi: tök ügyes Zsombi :!: , Hajnus a kórház miatt most kicsit visszafejlődött

Linácska: elvileg nekem is 2 lányt jósoltak, ebből 1 már megvan :wink:
Vendég
 


sziasztok,jó reggelt!!!!

Itt reggel olyan jó kis hüvi volt,de azért elmentem úszni.A víz nagyon kellemes volt!Esett pár csepp eső is,de még mindig olyan fülledt a levegő!

Piroska,fel a fejjel,majd köv hónapban sikerül! :wink: Hajnus meg pár nap alatt újra a régi önmaga lesz! :D
Kórházi fertőtlenítés....brrrr..ez nem az anyuka dolga lenne!!!!! :evil:
Bocs,hogy este csak úgy kiléptem,csak közbe apa is bejelentkezett,és utána meg kikapcsoltam :oops:

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Kép
Kép
tundi24
 
 


Sziasztok lányok!

Nálunk is lóg az eső lába, aminek annyira nem örülök, de a hűvösebb levegőnek igen, mert mára virradóra már én is alig tudtam aludni, olyan meleg és párás volt a levegő!

Piroska, milyen "rendesek" voltak a kórházban... Lényeg, hogy már túl vagytok rajta és remélhetőleg nagyon-nagyon sokáig a közelébe se kell mennetek!

Tündi, ügyi vagy, hogy már meg is volt mára a testmozgás :)!

Kenderike,
jártunk az Auchanban és itt is volt cékla, holnap meg is főzöm babócának! Köszi a tippet mégegyszer :)!

Linácska, fotó van fent Villőről is, igaz, nem tortás, de szerintem jó lesz az albumba :).

Hozzánk a szüleim jönnek nemsokára, ők pesztrálják majd Emmust, mi kimenősek leszünk Emma Apával.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Kép
angelita
 
 


Bettinek boldog 1 szülinapot


Kép

margit
Vendég
 


dobok 1 képet
Kép

margit
Vendég
 


Ezer éve nem voltam (úgy másfél hete).
Nem jutottam ide, mivel Zorát áthoztuk a mi szobánkba, mert légkondiztunk a melegben, (és a légkondi csak 1 szobát hűt le) a szgép is ebben a szobában volt. Nekem meg nem volt annyi eszem, h a szgépet (laptopot)megfogjam aztán arébb vigyem :roll:

Livinek, Bettinek utólag nagyon boldogságos első szülinapot kívánok!
A két csajszi valami tünemény :lol:
Bettinek pedig utólag gratula a menéshez is :lol:
Kenderike enyém gyereknek még nem nőt be a kutacsa, nem is paráztam ezen még nem írtad, hogy Livinek benőt :roll:

Lilinek, Daniknak utólag pedig boldog névnapot kívánok!


Az összes gyereket megzabálom a fotókon nagyon szépségesek. :D

És hát Dbea, szívből gratulálok a picihez, DE azértelmondhattadvolnahogy+tesztvoltmegvérvételésizgulhattunkvolnamegezerrelszoríthattunk volna NEKTEK :wink: :lol:
És semmi tüneted nem volt? Nem is vetted észre, hogy ott van a picike :lol: Mert az szuperjó, ha tünetmentes. :lol: :lol:
(Azért mész nyelviszgázni így is szeptemberben?)

Na és az én kérdésem, most mi lesz a szopival?
(Ezt mondjuk pl Anettootól is kérdezem, hogy náluk ez hogy volt?)

Rólunk, mi múlt hét kedden voltunk strandon, ahol Zora összeszedet valami fosós lónyavaját aminek köszönhetően szerdától vasárnapig f@sott, de nem akárhogyan, volt nap hogy fél óránként.
Nagyon féltem, h ki ne száradjon, de túl vagyunk rajta.


Boszi 1 kérdés annó írtad, hogy darabosan adod a kaját Nikinek, a húst, hogyan adod?


Anettoo írtad, hogy már alig várod hogy a fiukhoz átmenj éjszaka aludni, miért Ti hogy alszotok?

Piroska, Hbori, Linácska versenyezzünk kinek jön össze először a kistesó :lol:


Jimboine, nagyon örülök, h írtál magatokról, és nagyon ügyes vagy (és nagyon-nagyon örülök), h Danival minden rendben nagyon sokat gondoltam rátok.

Kandi, örültem, h a hiányolásomra betoppantál, de nem értem ezt a törlés dolgot. Nyilvános fórum, én felválalom amit írok.
Anettoo más forumon ment a kérdezgetés vagy mi? Engem ilyennel senki nem talált meg.
És ha annyira nem érdekelne a fórum, h ne is jöjjek ide írni, akkor arra sem veném a fáradságot, h törljem magam, vagy a hozzászólásaimat, de ez csak az én véleményem, és nemakarokezzelsenkitmegbántani :roll: :idea:

Piroska jó, h tól vagytok ezen a kórházi mizérián.

Angelita és mi lesz a mai program a kimenős napon?

Tündi és fogysz az úszástól? Apa mikor jön haza?

Margit mi van veletek?

Adri

Kép

Kép
irdab
 
 


Sziasztok!

Bocsanat az eltunesert, de az elmult par napban nem volt semmihez sem erom/kedvem. Aztan persze mara megjott ami egy kicsit meglepett igy 24 nap utan, de legalabb mar tudom miert voltam rosszul...

Zarus teljesen jol van, koszonom a jokivansagokat!

Piroska: Orulok, hogy Hajnus is teljesen jol van mar!!! Drukkolok, hogy hamar osszejojjon a teso dolog.

En most orulok, hogy nekunk meg nem jon teso. Szeretnem egy kicsit kielvezni a regi formamat, no meg anyagilag sem jonne jol most meg egy gyerek. :( Igazabol ez a legnagyobb visszatarto ero, hogy nem tehetjuk meg. Muszaj visszamennem dolgozni elotte.

Sajnos en sem ismertem a Csiburaskat, pedig a nagyanyam orosz tanar volt... (Bar szinte semmit sem tanitott nekunk.)

A kepek nagyon jok!!! :) En most este mar azt almodta, hogy unnepeljuk Zarus szulinapjat. :)

Bea: Gratulalok a kistesohoz!!! Kicsit irigy is vagyok, mert en is azt szeretnem, ha nem lenne nagy a korkulonbseg, es orulnek, ha februar kornyeken szuletne majd a teso (persze a 2011-es februarrol mar lemaradtunk). Remelem, hogy problemamentes terhesseged lesz es, hogy Marci is orulni fog majd a picurnak. :)

Kicsit magam alatt vagyok az anyagi helyzetunk miatt... Nem igazan latom, hogy valaha is lesz sajat lakasunk meg, hogy egyszer vegre nem honaprol-honapra elunk majd... :(

VEGRE uditoen huvos van!

Bori: Utolag is NAGYON BOLDOG SZULETESNAPOT BETTINEK!!!

Udv,

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 


Irdab: Zarusnak se nott meg be a kutacsa, mondjuk neki eleg nagy is volt.

Orew

Lilypie Third Birthday tickers
orew
 
 



Kandi - ugyanez volt velem is, több napomba került aztán törölni rengeteg hsz-emet és én is fogom is ezentúl is, csak időm nincs rá....de tök ugyanez volt velem is.....

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Irdab - Tényleg tuti car lenne és értenéd, ha te is kapnál ilyen hidegzuhanyt, de addig én sem zavartattam magam, sokszor gondoltam rá, hogy ki tudja kik olvassák, de kit érdekel….és akkor jött nem is egyszer (nem fórumon, hanem régi ismerőseim):
Én: Szia, jaj vagy 10 éve nem találkoztunk, mi van veletek?
Csaj: köszi…..blabla…., és nálatok férjed többet foglalkozik már a gyerekekkel? Tényleg plasztikáztatni akarsz? És hasonlók….
Na, és amikor már ez nem első volt (szomszéd, miskolci barátnőim, fősulis csoporttársam) Akkor betelt a pohár és töröltem….

A többire is reagálok majd, csak Máté már április óta nem alszik délben (pedig még csak májusban) töltötte a 2 évet, és csöndbe kell tartanom, hogy Matyeszt fel ne ébressze.

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 



Koviubi – hát akkor még augusztusban csak sikerül 3 napot napra tenni.
Mindenképp kipróbálom. Egyébként jóval olcsóbb az ubi a koviubinál? Vagy azért is mert ebben nincs semmi konzerváló és egyebek?

Lilypie Fourth Birthday tickersLilypie Third Birthday tickersLilypie Pregnancy tickers
anettoo
 
 


Itt vok,csak kicsit pihizgettünk..van bent 2 légy,de feszt megtaláltak :evil:

Csajok,mi lenne ha csinálnánk egy zárt topikot????Ért ehez vki?Mert én spec nem...És akkor senki idegen nem tudná olvasni azt amiket írunk!!
Biztosan kellemetlen amikor ilyesmi éri az embert!
Szóval?Aki ért ehez az nyilatkozzon,hogyan kell!!!!Meg egyáltalán ki az aki menne zárt topikba? :D

Na az összes iromány a másik oldalon van,de mindjárt megoldom :wink:

Angelita,kellemes kikapcsolódást nektek! :) Érezzétek jól magatokat! :)

Margit,nagyon kis vagány lett Botiból is! :) Olyan,mint egy igaz motoros!!! :) Mesélj,hogy vagytok?

Adri,jó,hogy előkerültél..jó,hogy te bírod másfél hétig netezeés nélkül..én kb egy napig sem bírom :oops: :oops:
Zora jól elkapta akkor azt a fosis nyavaját,de szerencse,hogy már meggyógyultatok!!Nálunk még egyiknek sem volt ilyenje szerencsére!!!!Nem tudom azért-e,mert beadattuka rotát/de ha jól emlékszem ti is/ vagy egyszerűen szerencsére nem fogékonyak rá!
Fogyás,most stagnálgattam egy kicsit,de talán most beindultam,már 6sal kezdődik az eleje,persze még jóval közelebb vok a 7shez,de jó volt azt látni,hogy 6tal kezdődik! :)
Apa 17nap múlva érkezik,hála az égenek!!!Már nagyon várjuk,mi is itthon,meg ő is kint,hogy végre leteljen!!!!! :D Habár ez afganisztánhoz képest nyaralás volt! :wink: és luxus,hogy ilyen jól tudtunk kommunikálni,kár,hogy ez afgánban nem működik...De bízom benne,hogy mire következőleg megy,talán ott is jobb lesz már a rendszer!!

Orew,gondolj arra,hogy vannak nálatok sokkal rosszabb helyzetben is emberek,és ahogy Kandi írta,az egészség és a szeretet a legfontosabb!!Eljön majd az az idő amikor lesz saját lakásotok,ne aggódj ez miatt!!Majd ha visszamész dolgzni,talán könnyebben juttok hitelhez,de az sem lesz ám könnyebb,max csak a tudat,hogy a sajátotokat fizetitek!!Esetleg egy olyan albérletet kellene keresnetek,amit eladnának,és nem sűrgős nekik a pénz..és amit fizettek havonta azt törlesztőnek vennék,persze ezt mind ügyvéd előtt leírva..És amikor meg tudtok felvenni hitelt,belefizetnétek egy nagyobb összeget!! :wink:
egyébként én tegnap voltam nagyon kiakadva jött a részletünk és megint megemelték,mert kamatemelés volt...télen gázszámlával együtt nekünk sem lesz egyszerű!!De megoldjuk valahogy!! :wink: szóval fel a fejjel!!!Ja és sokan mondják ám azt ,hogy "katonáéknak jól megy"!!!!Pedig egy átlag katonának nem megy vmi hű de jól,és féléveket távol vannak a családtól csak azért,hogy boldoguljanak,és mégis mi is hiteéből vettünk házat és még fiezethetjük 17évig :? Na jó befogom :oops:

Kandi,apa már végleg jön haza hál istennek! :) 2 ksiebb nyaralást tervezünk ami 2 hosszú hétvégét jelent.1.-ik hétvégén a barátnőmékhez megyünk Leányfalura,a másikon pedig 2 baráti családdal Abádszalókra :)
Az tuti,hogy egyedül menni két ilyen gyerkőccel fogyókúrás,de nekem mégis nehezen mennek lefelé a kilók :D

Anett,én is augusztusban csinálok kovi ubit :D Apa azt kérte,hogy az legyen mira hazaér :wink: :D
Ja egyébként te sem vagy vmi öreg,akkor miért voltál meglepődve azon,hogy 80ban még tervbe sem voltam véve? :wink: :D

Kép
Kép
tundi24
 
 


Irdab,
Madarant ne hagyd ki a babás sorból :lol:
Bár ha mi így haladunk a 3. szűznemzéssel fog foganni :lol: Bár Lili jövő héten nem lesz, Levi meg korán fekszik, és pont jó is az időpont, szóval hátha...

Tündi,
én úgy tudom, hogy az Anyatanyán zárt minden topic, csak a tagok tudják olvasni. Mi a spontán vetélés topiccal át is mentünk oda.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Lina,én még regisztrálni sem tudok oda... miért?Jó az az oldal egyébként?Többieknek mi a véleménye?

Kép
Kép
tundi24
 
 



Sikerült regelnem,ugyanezzel a névvel :)

Kandi,nekem megfelelnek a feltételek :) Viszont én nem szeretnék bíra lenni,mert én nem vok olyan vezető,írányító típus :D
Én is úgy gondoltam,hogy csak azok írhatnának, akik ide is írtak... :wink:

fogyás:persze fogyok..csak gyorsabban is mehetnének le,és pl úszástólegyenlőre nem látok változást pedig biztos van,.egy kívülálló biztosan hamarabb észreveszi :wink: Majd apa lesz a legnagyobb kritikusom ! :) :oops:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Itt is lehet zártat kérni, meg kell keresni a tulajokat úgy tudom

Kenderike
Kép
kenderike
 
 


Adri, Orsi -örülök, hogy írtatok és hogy minden rendben Veletek most már :)!

Adri, mozizni voltunk, a Perzsia hercegét néztük meg, kikapcsolódáshoz ideális.

Nekem szerencsére nem volt még negatív tapasztalatom fórumozás kapcsán, így nekem mindegy, hogy maradunk itt vagy átmegyünk máshova, döntsön a többség!

Anett, ezt az ubinál olcsóbb a koviubi kérdést nem értem, mire gondolsz? :)

Margit, Boti nagyon helyes kisfiú :)!

Hidegfront odaért már valahova? Itt ma is nagyon meleg volt/van.

Kép
angelita
 
 


Angelita,jajj de jó lehetet nektek mozizni :) Én is mennék szívesen :) Itt már egy kicsit érződik a lehülés,olyan kellemes idő van,jó kimenni :D Emma jól elvolt a nagyszülőkkel? :wink:
Nekem sem volt még negatív tapasztalatom,/legalábbis a szemembe nem mondták/igazándiból csak azért vetettem fel,hogy a többieknek ne kelljen törölgetni vagy magyarázkodniuk :D

Kép
Kép
tundi24
 
 



Kandi írtam privit neked

Kenderike
Kép
kenderike
 
 


Kandi,nem csak én írok mindennap :D :wink:
De majd meglátjuk,hogy a többieknek mi a véleménye a bezárásról! :)
Én is hallottam már olyat,hogy itt volt/van zárt topik..csak nem lehet látni..de hogy ez hogy működik nem tudom.

Kenderike,van bővebb infód az itteni bezárásról?

Anyatanyáról nem küldik a mailt- amint meg kell erősíteni a regisztrációt. :?

Kép
Kép
tundi24
 
 


Lina,majd nézd már meg az iwiw-edet jelöltelek már egy kis ideje! :D :wink:

Kép
Kép
tundi24
 
 


Tündi,
visszajelöltelek :lol: Ma is voltam fent, de valahogy nem is néztem, csak üzenetem jött, azt.
Én sajnos nem tudok fogyni. Hiába szedem a gyógyszerem (igaz fele annyit, mint Lili után), annyit érek vele, hogy nem hízom tovább. De nagyon idegesít. Akkor olvadtak le rólam a kilók, most semmi. :cry:

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: