Új privát üzeneted érkezett!

csuppancs: Még nem sikerült a vérnyomásmérőt megbeszélnem a dokimmal. Nagyon sajnálom a lombikot, azt hittem elsőre sikerülni fog. Miért csak augusztusban mentek legközelebb?



vicky79
 
 


A laptetőmet megosztom Csuppanccsal, ha a többiek sem bánják.

Csuppancs: Fagyiba nem ment baba?



vicky79
 
 


Csuppancs, kerdezted a paromat: o most nem volt, ez csak nodoki, o egy masik varosba jar. Husvet utan megy kontrollra, ugyanis a bakteriumok miatt kapott vmi szert, hogy ezt kikezeljek es most csinalnak egy teljeskoru vizsgalatot. Hormont is neznek nala. Elsore azt mondta a doki h.nem annyira rossz az eredmenye csak also hatar, es ez lehet az antibiotikumtol.
remelem a legjobbakat, eddig nalam minden rendben van, kiveve azt a kis prolaktin emelkedest de remelem azt rendbehozza a premens.
20140211131327
 
 

 
 

Azért csak augusztus, mert 3 és fél hónapot várni kell a két akció között ahhoz, hogy TB támogatott legyen. Elég húzósak voltak a gyógyszerek is, az eljárás díját már nem tudnánk bevállalni.
Júliusban már mehetnénk, de akkor szabin lesz a dokim, illetve mi is akkor megyünk nyaralni, ezért az augusztus. De júniusban megyek hozzá megbeszélésre, meg lesz megint vérvétel.

Vicky, fagyiba sajnos nem jutott. 5 tüszőm volt, mindet leszívták, de csak 3 petesejt volt jó. Ebből egy pontos sorsát nem ismerem (nem volt jó, vagy nem termékenyült meg, nem tudom), a második nem szépen osztódott, a harmadik lett a nyerő. Őt ültették be egyedül múlt hétfőn, tegnap volt a vérvétel és nem nyertünk. Sajnos senkinek nem sikerült akivel együtt voltunk leszíváson, pedig volt akinek 3-at, 4-et tettek vissza. Mindegy, K. doktornő már ismeri a sejtjeinket, legközelebb több petesejt is lesz és sikerül. Punktum. :)

Reginand, azért kérdeztem csak, mert a múltkor mondtad, hogy párod is 26-án megy, de akkor ez ezek szerint változott.

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Ja, és köszi a laptetőmegosztást! :)

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Sziasztok!
Orsi! Üdv itt! Kívánok egy mielőbbi pozi tesztet! :)

Csuppancs! Semmi gond! Gondoltam,hogy megvan rá az okod amiért nem válaszolsz! Nagyon sajnálom,hogy nem jött most össze,de a következő biztosan sikeres lesz! Csak pozitívan! Drukkolok nagyon!

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Csuppancs,
elobb volt, marc 12 en, egy masiknal. ossze vissza valtogatta :) Aztan ahhoz kell visszamennie majd 2 an.
Ezekre a tb-s varakozasra emlekszem , meg baratnomtol. Nekik is huzodott. Meg voltak mas gondok is ami miatt varniuk kellett :(
Azert az 5 nem olyan sok, nem? Baratnomnek 17 v. 19 volt amit levettek egyszer. Es 1 et is beultetnek? en ugy emlekszem neki azt mondtak h. nem v. 2 vagy semmi.
20140211131327
 
 


Reginand, nem sok sajnos az 5, de nekem ennyi lett, a véreredményeim alapján ennek is nagyon örültünk. :) Állítólag van olyan is, hogy csak 1-2-t tudnak nyerni. És akkor ott még korántsem biztos a megtermékenyülés kimenetele.
Fagyasztásnál van az, hogy 1-et nem fagyasztanak, bár ezt most cáfolom, mert az egyik csajnak lefagyasztottak egyet is.
Azért az csúnya lenne, ha csak 1 embriód lenne, és azt mondanák, ja, eggyel nem xarakodunk, megsemmisítjük, magácska meg jöjjön legközelebb. Közel 200 ezer volt a gyógyszerköltség, az utazási költségekről meg az átélt izgalmakról már ne is beszéljünk... Ja, és a leszívás marhán fájt is, de nem bánom, megyünk tovább.
Szerencsére nálunk apánál semmi gond nincs, én vagyok a korom és az FSH-m miatt kicsit nehezebben stimulálható.

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Reginand, szerintem azt akkor mondják, ha több embrió van. Mert 2 az alap, ahhoz hogy egyet rakjanak vissza ilyen esetben, asszem nyilatkozni kell. Ott ahova én járok, legalábbis. Azt mondták, nem érdekük, hogy a saját statisztikájukat rontsák.

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Csuppancs, gondolom igy van az 1 embrioval ha van tobb akkor inkabb tobbet.
Sajnalom h. nem lett tobb, de legkozelebb jobban eltalaljak az adagot es jobb lesz. Bar baratnom mar nagyon szenvedett, mert feszitett neki a hasa. Azert 17 eleg sok.. foleg h. mindegyik megfelelo meretu..
O is mondta h. fajt a leszivas..
Szurkolok h. osszejojjon, esetleg spontan ;)
20140211131327
 
 


Reginand, a 17 az baromi sok, biztosan nagyon feszített neki. Meg azért az minimum annyi szúrást is jelent leszíváskor.
Szerintem eltolták az adagolást, mert az első kontroll UH-n másik doki volt. Mondta, hogy nem emel, mert 5 tüsző bőven elég egy gyerekhez. Gondolom -és ezt a saját nőgyógyászom is így gondolja-, hogy ha nem lett volna még mellettük kisebb tüsző, ilyet ki sem ejt a száján, hiszen akkor nincs értelme a mondatnak. Mert amik akkor már 13 mm-esek voltak, azok az alap adagtól is simán "felnőnek". Na mindegy, utólag ezen már hiába kattogok, így alakult. Legalább nem fog szidni a gyerekem, hogy karácsonyi gyerek. :)
Ja, az ötödik tüsző összébbment a leszívás idejére, tehát abban nem is volt nagy valószínűséggel petesejt.

Most igyekszem lefoglalni magam valamiféle kézimunkával, meg keresek javító szereket magamnak, aztán elszalad az idő. Végül is csak 2 hónap és már megbeszélésem lesz a dokival. Eddig meg hatalmas nagy szerencsénk volt, túl szép is lett volna, ha minden elsőre sikerül. Január legvégén voltunk ugye első megbeszélésen, februárban lezavartunk minden vizsgálatot, aztán az értékelő megbeszélést és márciusban már kezdtünk is. Azért ez szerintem sok esetben akár több hónapot is igénybe vesz.

Zuzmi, nem úgy volt, hogy Deniel lesz a kisfiad neve?

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Csuppancs! De igen,az volt a befutó,de a férjem nem tudott 100%-ig azonosulni vele, így kiírtam neki az összes nekem tetsző nevet és mondtam neki,hogy akkor válasszon közülük egyet és akkor az lesz a neve a kicsinek! Így lett Rafael. :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Zuzmi, eszre sem vettem h. mar nev is van a 3. babanal :)

Csuppancs, tamogatlak a kezimunkaban :) en is azt csinalom. Most epp egy nagy munkaban vagyok ami hataridos, raadasul meg van egy majdnemkesz horgolmanyom :)

Bizony repul az ido, csak akkor nem amikor akarod..
20140211131327
 
 


Reginand! Van, bizony! :D

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Csuppancs: 2 petesejt is bőven elegendő,hisz 1 vagy akár több babához 1 is elég... ;)

én már csak tudom,nekem 2.nekifutásra 2 db petesejt lett a TIZENsok tüszőből,és a 2 petesejt egyike a kislányom! ;)

Eszti

Kép
incifinci2
 
 


csuppancs: Sajnálom, de nem baj, majd babásodunk ősszel együtt. Szerintem mi is csak akkor fogunk nekikezdeni az inszemnek, ha nem jön össze addig a tesó.



vicky79
 
 


Vicky, úgy legyen! Még "szerencse", hogy már a vérvétel előtti este nyilvánvalóvá vált itthon, hogy nem sikerült, így legalább a doki előtt nem bőgtem el magam. :) Csak kint a folyosón. :roll:

Eszti, köszi a biztatást, biztos vagyok benne, hogy másodszorra sikerülni fog nekünk is!

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Csuppancs!

En nem irok neked szomoru dolgokat :!: :!:
Tuti a kovetkeso sikerulni fog :!: :!:
Nekem 26 petesejtem volt, 45 percig szivtak le, es utana 2 orat tolokocsiban ultem a fajdalomtol :!: :!:
Abboll 2 kaptam vissza Virag szuletett meg belole, es a leszivas utani masodik reggelen mar vissza is adtak ot nekem :!: :!:
Aztan marad 6 gyonyoru embrionk, ami fagyasztva volt, ebbol 2 kiengedtek, az rossz volt, a kovetkezo 2bol lett Robi baba :!: :!:
Es meg van 2 embrionk fagyasztva, de azt mar nemvallalom be :!: :!:
Szoval tuti osszefog jonni neked kovetkezore :!: :!:
Az egyik ismerosomnek 1 embrioja lett, es van egy kisfia :o , az egyik baratosnomnek is 2 embrio volt, es van egy kislanya!
egyiknek 3szorra sikerult, a masiknak masodszorra :!: :!:
Puszi!!

Kép
Kép
gyorgyi1
Gyöngyös
 
 


Györgyi, köszi! Puszi!

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Mindenkinek sok locsolot! :)
20140211131327
 
 


Sziasztok!
Én is kívánok kellemes ünnepet egy kisfiúval a pocimban!!! :P

Olvasom majd a híreket, csuppancs és a többiek se csüggedjenek!!!
Sok sikert +++++++++++++

Zuzmi! Ez egy angyal név! :) Szuper :wink:



Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Sziasztok!
Bayar! Gratulálok a kis kukisodhoz! :)

Igen,tudom,hogy a Rafael az egyik arkangyal neve és a jelentése pedig: Isten meggyógyít! Nekem ezért is különösen tetszik! :) De nem ezért választottuk. Nektek van már nevetek?

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Bayar,
gratula a kisfiuhoz :)
20140211131327
 
 


Nekünk egy nevünk van csak Örs!
Tudom! :D
Ezen mindenki kiakadt, hogy ez mi, meg csak ennyi.... hát nekünk tetszik. Nem akartuk becézhetőt, és megy a vezetéknévhez is. :)

Zuzmi!És akik már tapasztaltak! Egy kérdés! Emlékszetek még h mikor mocorgott először?
Én már érzem pár hete, de leginkább csak ha hanyatt fekszem. Pár napja már akkor is, ha teszek veszek, de nem olyan sokat!
20. héten ez még normális nem?

Vagy már csak én szeretném, hogy kirúgja a ház falát? :D



Lilypie Pregnancy tickers
bayar
 
 
 


Bayar!
Az Örs valóban nem egy gyakori név, de szerintem ne foglalkozz azzal,hogy mások mit szólnak hozzá! Az a lényeg,hogy nektek tetszik! :)

Babamozgás! Szerintem első babánál teljesen normális,hogy még ritkán érzed és hogy még nem olyan erőteljes. Ne aggódj, még 1-2 hét és kirúgja a ház oldalát! :) Érdekes amúgy,mert én az első babámat a 18. héten éreztem először. Vagyis akkor már határozottan tudtam,hogy ő az,addig csak találgattam. Másodiknál már a 16. héten. Most pedig a 16. héten éreztem ismét először,de nagyon ritkán és gyengén,mert elöl volt a lepényem és így olyan igazi erősebb rúgást csak a 23.-24. héten éreztem tőle először. Gondolom addigra feljebb ment a lepényem,mert most már jó helyen van szerencsére. Most már a 29. hét felé közeledve pedig egyre erősebb a drágám. Már azt is érzem,ha kidugja valamelyik testrészét! Imádom! :) Úgyhogy ne aggódj, teljesen normális a helyzet nálatok! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok,
parom volt dokinal, de vissza kell mennie jovo heten. Elfelejtette mondani az asszisztens h. vigyen mintat. Es amugy is tegnap egyutt voltunk, ido van :) szoval a hely, korulmenyek miatt nem sikerult elegendo mennyisegure a minta.. szegenykem, total kesz volt. Raadasul volt aki vitte a baratnojet is aki vitte a barinojet, szoval ket bombazo allt a kisszoba elott amibe bekisertek, ahol amugy takaritoszeretket tartanak :( nagyon megjarja ezekkel a vizsgalatokkal.. Remelem a kovetkezo mar jo lesz
amit eddig vizsgaltak: a hormonok meg ilyenek az tokeletes volt nala. legalabb ez..
20140211131327
 
 


Sziasztok, vissza tértem!
Megjártuk Pestet, a rokonokat, barátokat, egy kisebb alkoholmérgezés befigyelt, de már jól vagyok :)
Megint nem iszok egy évig.

Nem tudom, mit csináljak. Kezdtek megint 35 nappal számolni? Hátha a stressz nyomta ki a ciklusomat az előbb? Mert sokkal jobb nem jut eszembe.

Csuppancs, sajnálom, hogy nem ment elsőre, pedig de jó is lenne néha, ha elsőre meglenne a mit akarunk!

bayar, gratula a tökihez! Szuper a neve, a gyerekorvosunk volt örs, szerintem szuper név, és ami a legfontosabb (nekünk) hogy magyar ;)

Zuzmi, te is szuper nevet választottál, nekem még a Rafaelről az angyalon kívül Rafaello ugrott be, ami édességnek és művésznek sem mindennapi ;)
helenka
 
 


Reginand, nem mondta a doki, hogy 5 nap önmegtartóztatás után kell mintát adni?

Csilla

KépKép

KépKép
csuppancs
 
 


Sziasztok!

Bayar!

Gratulálok akis kukishoz, és a névválasztáshoz is, szerintem is szép, magyar, egyszerű név.
Nálunk is valahogy olyan neveket sikerült választani, ami nem igazán becézhető, de mégis szoktuk őket:).
Igaz, hogy még csak tervben a baba (vagyis remélem, hogy már nem csak tervben, hanem már a pocakban:) ), de ha fiú lesz, Emil lesz. Gondolom a rokonok, ismerősök néznek majd nagyot Nálunk is, de lecarom: :twisted: .

A lányomat először mocorogni 21. hetesen éreztem, akkor kövérebb is voltam, és elől volt a méhlepényem, a kisfiamat már 14. héttől éreztem, vékonyabb voltam, és hátul volt a lepényem.
Úgyhogy ne aggódj, egy két hét, és érezni fogod a kisfiadat. Egyébként a fiam sokkal aktívabb volt a pocakban, mint a lányom, a vége felé már brutális volt, este mindig nagyon beindult, komolyan mondom, volt olyan, hogy reggelre izomlázam volt a pocakomban :shock: :D .

Dopplered nincsen? Mi vettünk már az 1. terhességnél, és azért eléggé megnyugtató volt, hogy hallhattam a szívverését, és, hogy minden rendben van. A fiamnál meg már 8 hetes korától hallottuk a szívdobogását :) . Tudom, írnak róla rosszakat, de soha nem hallgattuk sokáig, csak addig, míg meg nem találtuk, megnyugodtunk, és kapcsoltuk is ki.


Tesztet csináltam, sajna negatív volt. Viszont lehet később volt a peteérésem, mint ahogy a ciklus.hu számolta, meg ahogy éreztem :roll: . Nekem peteérésnél szokott tojásfehérje szerű dolog kijönni belőlem, onnan tudom, hogy mikor van peteérésem. Ilyen múlt héten volt, úgyhogy gyorsan elkaptam apát :oops: . Viszont, ha esetleg akkor sikerült is a dolog, akkor még várnom kell a teszteléssel. 7.-re írja most a ciklus.hu, a mensimet, remélem nem jön meg :twisted: .

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Zuzmo!

A Rafael is különleges, szép név, gondolkodom, de nincs is ilyen nevű ismerősőm.


Nálunk is jól sikerült a Húsvét, jó sokan voltak nálunk, tiszta átjáróház volt nálunk. Lányom nagyon várta a locsolókat, a kisfiam meg szépen ment apukával locsolkodni, nagyon cuki volt mindkettő. Mi egy kis faluban lakunk, úgyhogy itt még nagy hagyomány a locsolkodás, aminek személy szerint én nagyon örülök.
Apukáknak olyan jól sikerült, hogy délutántól estig semmire sem emlékeztek, jókat is nevettem rajtuk tegnap:), nekem kellett elmesélni, mikor hol, kinél járhattak.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Orsi, üdv köztünk, jó hogy egy új emberrel bővült a csapat. Remélem egy új pocaklakó is lesz ebből nemsokára :) Szurkolok hogy ne jöjjön.

Zuzmi, a húgom egyik osztálytársa Rafi, ő a legjobb barátja (12 évesek) nagyon bírom a gyereket. Jó név. Ahogy az Örs is tetszik, Bayar, én már 2 vagy 3 Örs nevű embert is ismerek. Van idősebb és fiatalabb is. Szóval a lényeg hogy nektek tetszen!

Csuppancs szomorúan olvastam a híreket, de remélem legkésőbb legközelebb összejön. Amúgy is, szerintem nemsokára spontán jön a baba, nem hagyhatja ki azt a családot ahol ennyire várják :)

Reginand, jól is tetted hogy elkaptad a férjedet, inkább akciózzatok pékor mint ne akciózzatok azért mert valami fehérruhás muki a "terméket" akarja nézegetni munkaidőben :) A mintaadásból úgysem lesz baba :D Legközelebb remélem "kellemesebb" élmény lesz a doki a férjednek.

Nekem megjöttek az eredményeim, a 4. napi vérvételről, totál jók az értékeim, én ettől olyan boldog elttem, hogy mondtam Bének hogy gyorsan gyógyuljon meg mert nemsokára akciózni kell (most az elsődleges a gyógyulás úgyhogy nem nagyon ugrálok rajta :oops: ) Nekem egyébként szombattól esedékes vmelyik nap a pé, a szombat a 21. napom és 21-25ig lesz valamikor.

Labor:
LH 2,85
FSH 5,8
Prolaktin 16,94
Tesztoszteron (össz.) 0,99

Helenka, szerintem ha összevissza, akkor ne számolj napokban hanem pét figylelj. És persze kb lődd be 35 napra, de ne vedd készpénznek.

Szurkolok mindenkinek, gyertek a jó hírekkel!

Kép
samimi
 
 


Samimi

Örülök, hogy jók lettek az eredményeid :D .

Akkor hajrá Nálatok is!

Jajj, de jó lenne együtt lebabásodni:)!

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Reginand! Szerintem is jól tettétek,hogy akcióztatok! A minta meg majd legközelebb több lesz! :)

Helenka! Szerintem se számolgass! Inkább ha elmúlik a vérzésed, onnantól legyetek együtt minden másnap a pároddal a következő vérzésig. Egészséges embereknél logikai alapon össze kellene így jönni a babának. Már ha bírjátok szuflával! :) :D

Samimi! Örülök a jó eredményeidnek! Reméljük a párod is meggyógyul most már hamar és mehet a babaprojekt tovább!

Orsi! Drukkolok,hogy ne jöjjön meg! :) Amúgy kislányt vagy kisfiút szeretnétek inkább harmadikra?

Köszi mindenkinek a dicsérő szavakat a nevünket illetően! Valóban nem egy gyakori név! Többek között ez is nagyon tetszik benne! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Csuppancs, nem hivtak fel a figyelmet ra, szoval igy nem mondtak. vagyis azt nem mondtak h. kell minta. Csak h. teljes vizsgalat, nos fogalma nem volt rola h. ez mit takar..
nekem se, csak sejtettem.

Mindegy, remelem jo lesz az eredmenye jovo heten!
20140211131327
 
 


Zuzmi!


Nekünk mindegy milyen nemű lesz a 3. babóca. Mi is olyan szerencsések közé tartozunk, hogy mindkettőből van, mint Nálatok.
Ja, igen, lány nevet nem írtam: Elza, vagy Eliza lenne. Ha decemberben születne lehet, hogy Eliza lenne, mert Elza névnap is dec-ben van, Eliza meg jövőhéten :) .


Reginand

Azért jó pofák, hogy nem mondták el, hogy kell vinni a "cuccost" :shock: :roll: :twisted: . Lehet nem is lesz már rá szükség, és sikerült összehoznotok a babócát :D

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Csatlakoznék hozzátok!

Ma vagyok 8+4 hetes terhes és van már egy 19 hós lánykám!

Másfél hete voltam dokinál akkor 10 mm-es volt és csak zakatolt a szíve

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Orsi,
nekem tetszik az Elza, nagyon :)

Valaki, udv itt: )
20140211131327
 
 


Nevek már nálunk is meg vannak! Félix lesz ha fiú és Ilka ha lány! :D

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Valaki85

Gratulálok a kisbabádhoz :D :!:

Odett lányom Elza lett volna, de akkor valahogy mégis az Odett név mellett döntöttünk.
Zalán meg Norman lett volna, de valamiért azt is elvetettük. Úgyhogy a fiú még lehet Norman is.
Félix és Ilka is nagyon szép, különleges, ritka nevek. Képzeld, a barátnőm is szeretne majd 3. babát, kislányt, Emmát vagy Maját :D .
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára orsi777 2013.04.03 18:04-kor.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Nálunk az Emma adott volt, mert anyum, mamám és dédim is Emma volt, és utánuk kapta a lányom!

A Maja az hozzácsapódott a terhesség alatt, mert olyanokat rúgott. Úgy éreztem, mintha egy méhecske lenne odabent! :D Így lett Maja

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Dia!

Az imént olvastam bele a 2013. nov-i babák fórumába, és olvastalak Téged is. Mikor írtál ide, utánam, azt hittem, hogy véletlen odaírtam :shock: :lol: .

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


:D

Igazából puhatolózom, hogy melyik topic pörög, mert már egy pár oldalon benne vagyok topicokba de halott szinte mind!

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Dia!

Múlt hónapban is már igen igen próbálkoztunk, és akkor novemberi lett volna ugye a babánk, és már akkor figyelgettem nyílik e fórum, de csak nemrég készítették el a fórumot. Kicsit jó ráhangolódni a babázásra, úgy hogy olvasgatlak Titeket, és őszintén elmondom, hogy irigykedek Rátok, pocaklakósokra :oops:

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Ha a tavaly nyári babám meg marad, akkor márc közepén már szültem volna, de sajna nem, és azóta csak most sikerült!

De itt van velünk és ez a lényeg! :D

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Így van !

Nekem is volt egy babám, ami elment. Ami nagyon " durva" szerintem, hogy akkor február 16 volt a terhesség kezdetének dátuma, az a baba elment, és rá egy évre, február 16.-án megszületett Zalán :shock: . Sajnos annak a babának lehet nem lett volna akkor jó, mert ahogy elment, rá elment édesapám is, úgyhogy lehet a sors akarta így, hogy az a baba ne maradjon meg nekem.
Viszont az Apukám küldött a helyére egy gyönyörűséges kisfiút...

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Nekem a vetélés után 2 héttel került a lányom vesegyulladással kórházba és ha terhes lettem volna be se mehettem volna hozzá!

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 


Én már lassan hiszek abban, hogy okkal történnek a dolgok velünk....


Hát a fórumozás dolog meg majd beindul, ilyenkor még mindenki óvatos az elején. Én is hamar regisztráltam anno ide, de csak már mikor elmúltan 12 hetes kezdtem el irogatni a fórumba. Szerintem nagyon jó csapat jött össze, csak túl sokan voltunk már 40-50 fő!, és sok hormonzizis csajszi 8) , nemsokáig tud együtt maradni. Aztán a fele csapat átment az anyatanyára, a másik maradt itt, majd zártba ment. Az AT-s csoportom is szétszakadt, 22 főről pont a felére apadt a csapatunk, és mostmár az fb-n egy csoportban irogatunk egymásnak.
Kisfiamnál ezekután már rögtön az AT-re mentem, aztán valahogy onnan is leváltam, ott is volt szakadás, de valahogy ellaposodtunk. Meg igazából két gyerek mellett már nincs annyi ideje írnia az embernek, mint mikor az elsőt várja. És a 2.nál, 3.-nál már van elég tapasztalatunk, hogy ne a fórumon érdeklődjünk dolgok iránt.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Valaki! Üdv itt! Gratulálok a babához! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Én is vagyok AT-n, de amikor a lányomat vártam sokkal nagyobb volt az élet! Most sok sok topic és mindbe síri csend van!

Dia

Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie Fifth Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
valaki1985
Budapest
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: