Új privát üzeneted érkezett!

Enyim babám még mindig első trimeszterben érzi magát :evil:. De Mesó azzal a tanfelügyelős tekintettel nézte végig, ahogy hányok, amivel a világot általában tanulmányozza. Majd mikor „megnyugtattam” hogy anya jól van, vigyorgott egyet és otthagyott :lol:. Áldom a szerencsém (meg Apa jól fizető állását) amiért találtunk bébiszittert, mert ma is nagyon kellett az a 2 óra segítség. Ő ment Szaffiért a bölcsibe, aztán sétáltak egy nagyot, és még maradt fél órát, amíg Apa hazaért. A héten még kétszer tud jönni, szerencsére! Így is egész nap öklendeztem :evil:. Lökött pocaklakómnak botrányosan rossz ízlése van, padlizsános ajvárt etet velem, pedig amúgy a hűtőben sem tűröm el :evil:.


 


Alexa Üdv itt! Fórum ez, nem chat :wink:. Néha 1-2 napig nem jár itt senki, aztán két óra alatt jön ötven bejegyzés, és győzd követni :lol:. Jó soká vártatok (?) a babával, mi 7 hónap után döntöttünk a szaporodás mellett annak idején :D Aztán a 4. fordulónkra meg is érkezett végre Szaffi…


Liliom Kicsit irigykedek a nagyszülői segítségre… Bölcsi most gondolom extrán jól jön, nemtom, te hogy vagy vele, de nagyon nem mindegy, hogy mennyit tud az ember lánya pihenni napközben (mondjuk nekem Mesó akkor is itthon van, de legalább csak az egyik :roll: )


Reni Neked is mekkora pocid van már! :) Otthonszülést én mindig elleneztem, aztán olvastam egy jó Geréb cikket és meggyőzött. Azzal érvelt, hogy mindenki ott szül a leginkább probléma-mentesen, ahol biztonságban érzi magát. És ha valakinek a kórház traumatikus élmény, amit nem sikerül feldolgoznia, akkor ott a szülése nehezebb lesz, mint otthon. Ő is azt mondta, hogy a nők elenyésző százalékának van szüksége az otthon szülésre, és a „tömegnek, átlagnak” a kórház a legideállisabb. Nálam persze nem téma, a lombik miatt a lányoknál kizárt volt, s tekintve, hogy Mesónál nem vált le a lepény és szülé után toltak is a műtőbe, harmadikra is kizárt. Nem mintha akarnák, frusztrál, hogy ki takarítaná utána a szobát?! :lol:


Zsiráf Felcsigáztál, milyen autótípus maradt meg? :lol: hatgyerekes rokonnak rozoga kisbusza van :)


Guera Hát ez a betegen is meg kell szülni :( Mert nem az a betegség a kérdés, amivel együtt lehet élni (down-szindróma) hanem ami élettel összeegyeztethetetlen (pl. 3 szívkamra fejlődik csak ki).


Szandralau Én hallottam jókat is a Dél-Pestiről itt Cselepen (körzetes kórház). Szerintem ha megnézed valamelyik kórház fórumát, hideg-meleg is lesz minden. Az Istvánt a mellettem fekvő csaj (1 szülésemnél) azért szapulta, mert nem adtak cumisüvegből tápit a gyereknek, hanem napokig kűzdöttek vele, hogy beinduljon a tejtermelése. Például megtanították fejni kézzel és géppel. Mikor ment haza, boldogan újságolta, hogy sikerült tápi-receptet szereznie a gyerekorvostól, és végre nem kell szoptatnia. Hát ő tuti nem fog ott szülni többet :roll:.


Barbi Ne aggódj, hízol, majd ha a gyerek is hízik :wink:. Még fél kiló alatt van, tehát a kiszolgáló rendszere is max ugyanannyi. Vagyis kevesebb, mint 1 kg hízás lenne indokolt. Simán beleér, hogy ilyenkor nem hízol, vagy fogysz (én még mindig –3 kgnál vagyok, pedig eddigre már mind2 gyereknél híztam 6 illetve 2 kg-t). Mindkét lánynál előre hegyes pocim volt, hátulról még a 9. hónapban se látszódott :lol:. Ez leginkább azon múlik a dokim szerint, hol tapadt meg (ők hátsó falon, most elsőn és ugyanolyan a pocim :lol: ). Nálunk ha fiú lesz, akkor nem lesz neve, lánynevekkel mindig jól álltunk :). Én szoktam Aspirint szedni :roll:. Dokim azt mondta, minden olyan gyógyszert, ami több, mint 30 éve van piacon, nyugodtan szedjek, mert ha lenne magzatkárosító hatása, ennyi idő alatt már kiderült volna. Amúgy protokollból írják rá, hogy terhesen nem szedhető (terhesség melletti hatás nem ismert, ezért nem ajánlott). Mivel terheseken nem lehet gyógyszerkísérletet folytatni, így nem tudják klinikai tesztekkel bizonyítani, hogy nincs mellékhatása a magzatra. Marad a jó öreg hosszú távú tapasztalat… A szteroidjaimra pl. egyértelműen rá van írva, hogy terhesen nem szedhető, aztán nyomom magamba a fél terhesség alatt már második babánál… Itt meg ez a kisebb kockázat. Van valahol a neten egy Czeizel cikk, ha rákeresel, ő is azt mondja, hogy pl. a görcsös fejfájás jobban károsítja a magzatot, mint a gyógyszer, amivel elmulasztod, tehát ő is a gyógyszerre szavaz.


Krampampuli Pont pénteken méláztam el egy mentőn, hogy remélem, nem a bölcsi felé tart :roll:. Aztán persze szombaton akkor szorult be a Camponában a liftbe Szaffi keze, amikor én voltam vele :evil:. Szerencsére pár baromi ronda sebbel megúszta, délután már büszke volt a kötésére :) (nem ragtapaszos, gézlap+körbetekerés). Viccnek is rossz a még egy-két baba :oops:. Én nagyon határon érzem magam a hárommal, be vagyok sz..rva rendesen :oops:.


Mylife Éljen a terhes-szabi 8). Nincs is jobb, mint csak a pocira koncentrálni, élvezd ki, mert ez csak az első gyereknél adatik meg :D. Ha jól értem nálatok csak egy év jár szülés után? Van elég bölcsi, hogy tényleg vissza lehessen menni dolgozni? Szaffi bölcsijében van néhány egész kicsi, én nagyon meglepődtem, milyen remekül elvannak, sose hittem volna :roll:. Az egyik ott tanult járni, hát minden bölcsis néni folyton vele foglalkozott, valaki folyton fogta a kezét vagy az ölébe vette az udvaron :lol:. Jók ezek az uh képek, minden baba kis csontváznak néz ki :lol:.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja: Anyagi helyzetünk most engedte meg, hogy jöhet a baba.Nekem az első manóm páromnak már a második. Szépek a kislányaid. Most várod a harmadikat?

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Szia BBarbika!Köszönöm a gratulációt!Hát nehézen bírom.Hányingerem, pisilésiinger.Nem tudom megenni a sertéshúst, szalonnát,kolbászt.Megérzem a szagukat és majd elhányom magam.Igen az első baba és nagyon örülünk neki.Párom minden orvosi vizsgálatra elkísér.Haverjával dolgozik, haverja a főnöke és mindig elngedi.Uzsokiba fogok szülni Dr Fekete Antalnál. És neked az első babád? Dél-Pesti ne szüljél.Én odatartoztam de tavaly bejelentkeztem ide Zuglóba állandó lakcímre.Uzsoki szülészetről csak jhók hallottam.És te hol fogsz szülni? Neked is Gratulálok a terhességhez!
Itt 10 hetes voltam.Holnap lesz friss uh kép róla.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 

 
 

Alexa Az anyagiak jobb késleltető, mint a nem jött össze :wink:. Mentek genetikára?


 


Tegnap lemaradt, akartam írni én is Szaffi pocakos élményéről. Feküdt a fürdőkádban, csak a kis arca volt kint a vízből, a szemét is becsukta, majd közölte, hogy most ő picibaba és anya pocakjában úszik :O. Kérdem, így voltál bent a pocimban? Nem, hanem így! Azzal átfordul magzati pózba, még a lábait, kezeit is pont úgy keresztezte, mint mindig az uh képeken :O (azért a fejét kitartotta a vízből :D). Arról beszéltünk, hogy Hármaska egy buborékban van anya pocijában, ahol víz van és ott lubickol, meg hogy a köldökzsinóron kap enni meg levegőt, de a pózról nem volt szó :roll:.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja összejött volna mindig hamar teherbeesek.Igen.Azért rossz anyagi helyzetre nem akartunk babát vállalni mert nem olcsó, de szerintem ebbe te tapasztaltabb vagy.Most van olyan anyagi helyeztünk, hogy jöhet.Nagyon örülünk neki.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Nagyon aranyos lehet a kislányod.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


sziasztok,
hozzá kell szokni a rendszeres idelátogatáshoz 

HRenáta, nagyon hálás lennék, ha megadnád annak a dokinak a nevét, elérhetőségét, akit említettél az egyik nekem címzett hozzászólásodban, mert tényleg szükséges lesz a kórház-váltás. 
A Margit kórház pedig nincs igazán távol Pomáztól sem. 

Nekem ma sikerült táppénzre mennem. A múlt heti "boholy-mintavétel" után kicsit nem figyeltem magamra, így sikerült annyira lefárasztani magamat, hogy délutánokra már befeszült a méhem. Még jó, hogy szombat munkanap volt, így beszéltem a védőnőmmel és a dokimmal, akik extra adag maneB6-ot rendeltek belém egy hétig. 
Még semmi hír a mintavétel eredményéről 

Ti jártok valamiféle mozgásra? A párom erőlteti, hogy menjek már el valahova, mert az biztos jó lesz a picinek. Egyenlőre a terhes jóga az, ami szimpi. Táppénzen már lesz időm időt áldozni rá.

Valamelyikőtök fog szülni a Margit kórházban? 

Évi
szandralau
 
 
 
 


Szia szandralau! Gratulálok a terhességedhez. Nagyon vigyázz magadra. A kismama jóga az jó lehet.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Olvastam, majd írok is

Szandralau:
Most kérdeztem meg :D Mousa Moustafa http://www.margit-szuleszet.hu/szulesze ... saink.html Őt ajánlotta egyértelműen, mint szakamailag nagyon oké dokit a volt osztálytársam.
Én Balgoh Baetrixhoz járok. Nagyon szeretem! Fiatal (picit nálam is fiatalabb) Csak jót mondhatok róla! Luca nála születetett ügyeletben és most is szeretném, ha épp kéznél lenne, mikor kipottyan a baba Császárral is jól áll, ezt is a belső informátotm mondta :) Nála tudom, hogy 7ezer a terhesgondozás magánban, itt a Szentlélek tér HÉV megállótól pár percre. A MArgitban is van sztk-s tehresgondozás. Mustafa pénteken 9-10 között rendel ott. Balogh dokinéni pedig csütörötkön 13-14 óra között. A linken csak a magánrendelős elérhetőségek vannak fent

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Sziasztok kismamik! :)


Ma voltam genetikán, meg vérvételen, hogy megállapitsák a vércsoportom, mivel nem tudtam fejből megmondani. Össze vissza szurkáltak :(


UH-n is voltam, és láttuk a pici babócát. Össze vissza mozgott, és a doki alig tudta neki levenni a nyakredőny méretét. 


 


alexa029 - én is a legújabb UH szerint június 20-ra vagyok kiirva :) Gratula neked :)

mylife88
 
 


Barbi: Jobban vagy?


De jó, nektek van Mikulás ünnepségetek? Mi csóró FM háttérintézmény vagyunk, nálunk csak a nyugdíjba vonuláskor van buli ( amit mondjuk nem csodálok, a legtöbbeknek az unokája is felnőtt).


Fél éves gyerekkel amúgy is tök jó céges bulizni, mindenki kölcsönkéri egy kicsit. Ilyen „előre nosztalgiázni” én is szoktam, ezért is lépünk le kettecskén a párommal amilyen sűrűn lehet. Bár ez mostanság nem olyan egyszerű…


Súlyban én is lightosan nyomom – pedig most ettem disznósajtot (ne is kérdezd, lazacot akartam venni és ez jött helyette velem… Sosem gondoltam volna, h meg tudom enni. Ráadásul mangalicából volt. Patrik meg is kérdezte, h „Te anya, nem őket szoktuk maradékkal etetni a munkahelyeden? (kétségbeesett fej) Ugye nem őket eszed?”  és ami a legfontosabb: nem hánytam ki :-D yessss)
Eléggé beleástam magam a fogyás miatt a „ táplálkozás terhesen” témába, állítólag napi egy szendviccsel kell csak többet megenni egy nap. Amennyiben szükséged van rá, találtam meal plannert…
Egyébként visszanéztem Patrik kiskönyvét, vele is uígy fogytam, majd szépen megindulunk, ahogy nő a baba.


Kíváncsi vagyok, h látni fogjátok-e a nemét csütörtökön. Nevek is vannak már?


Szandralau – aki Évi J: mikorra lesz eredményed? Jobban vagy már?


A CVS-nek két nagy előnye is van, az egyik, h nem parázod végig a terhességet, a másik, h biztosra kenheted a falat rózsaszínre v kékre J


Mekkorák a gyerekeid?


A mozgással kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől hiányzik, másfelől 2 óra hossza rendrakás után leszakad a derekam. Én is szemeztettem kismama jógával, de nincs a közelben.


Era: Amennyiben nem csuknak le minket drogkereskedés miatt, szívesen postázok neked magnéziumot. Egy dolog lenne csak közös a mexikói és a magyar böriben, nem sokan lennének rajtunk kívül fehérek  :-D


Abortusz hivatalosan teljesen tiltva van v azért vannak körülmények, mikor engedik ? (Nemi erőszak pl.) A fogyik Mexikóban el vannak dugva v befogadja őket a társadalom? Ha már ennyien vannak…


Cickók… hát igen, ez a másik rinya (hja, mert van ám belőle dögivel…) mondtam az páromnak, hha lógni fognak, akkor megműttetem. Belement J


Zsiri: Nekünk valaha két ilyen autónk volt  - egymás után, persze – egy Corolla Verso és egy Alhambra.


Én is lettem már tabletta mellett terhes – az egyetlen nem tervezett gyerekkel, a másik nem egészen tervezettet még növesztem J – ha jól hallom épp most robbant atomot a szobájában…


Van a gyerekek mellett segítséged? Elég kicsi a korkülönbség közöttük, nem lehet így egyszerű. Jobban van a fiad?


Renáta:  Valaha belülről is hidratáltam, de sajna úgy az 5. hét közepétől szombatig még az evés gondolatától is hányingerem volt. Ez az ivásra is vonatkozott. Úgy 2 napja nem csak a szintentartás végett tolok be vmi tápanyagot, hanem az élvezet kedvéért is ( megettem 3 db haribo karácsonyfát, egy kis disznósajtot és vasárnap reggel arra ébredtem, h nekem most palacsintát kell ennem. Azonnal.  zsííír J)  


Egyébként 81-es évjárat vagyok, de megviselt az íííílet :-D


Én örülök neki, h a fiam nem átlag gyerek. Még akkor is, ha kamaszkorban ez nem mindig jó… A másságot sajnos a gyerekek nagyon nehezen tolerálják.


Réka: Minden elismerésem, h eddig bírtad bébicsősz nélkül. Asszem én már rég begolyóztam volna… A harmadiktól ne félj, így nénivel egyszerűbb lesz jóval az élet. Főleg majd mikor mindhármat a nyakába varrhatod és meglépsz egy napra csak úgy…


Húha, hogy sikerült a liftes manőver? Emlékeim szerint a Camponának fotocellás a liftajtaja – legalábbis 6 éve az volt… Jobban van a csajszi?


Alexa: hogy fogadta a párod gyereke a hírt? Jól kijössz vele?


Mylife: örülök a jó eredményednek. Milyen az otthonlét?


Liliom: A fiad jobban van? Mama megbékélt a következő unokával? Azért biztos vagyok benne, h nagyon büszke rájuk…


 


Ezek a születés élmények nagyon tetszenek. Eddig csak regressziós hipnózisban találkoztam ilyennel, kisgyereknél nem nagyon – talán mert nem kifejezetten gyerekekkel foglalkoztam…


Nekem is megvolt a genetikám, kombinált teszt is okés és a redő is. Annál a doktornőnél voltam, aki már egy fejlődési rendellenességet kiszűrt régen, vagy 6X rámért az NT-re (1,5 lett). Sík ideg voltam, a megkönnyebbüléstől csak nyeltem a könnyeimet. A végén átkapcsolt 4D-re, csak annyit tudtam kinyögni, h de amorf szegény…! :-D Itthon megnéztük megint a DVD-t, másodszorra már gyerek kinézete volt „nemcsontvázként” is.


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Réka
Hát ha tudnád miminden kell egy otthonszüléshez....akkor nem aggódnál, hogy takarítani kell Szerintem én simán bezsákolva lekukáznám a "balesetes" lepcsiket....Olyan anyukákat ismerek, akik kimentek wc-zni és nem barnamaci jött, hanem gyerek Egyiknél 4.baba másiknál 2. szal nem a tapasztalat hiánya miatt esett meg velük
Bébiszitter nagy segítség lehet! Én gyerekeim nem ilyen leválós típusok. Most próbálgatjuk, hogy vajon Luca elmaradna-e bnőmmel, akivel heti szinten találkozunk így télen, nyáron meg heti 3-4x Neki 3 fia van. A nagy 1 évvel fiatalabb Ivánnál, a két kicsit meg egyszerre vártuk....Szóval a tesztig jutottunk eddig. Talán mostmár menni fog.

Krampa
Behalok tőled!!!!! És mi a munkád? És hol laktok? Valami malacos ügy, azt értem és gondolom nem Bp belvárosában mindez :)
81-es évjárta. Naneszórakozzmárhogyöregvagy A megviselt dolgot értem. Márcsak abból is, amiket eddig megtudtam rólad
Én is örülök, hogy nem átlag gyerek!!!! A pedagógusok veszik nehezen. És bazi idegesítő folyton azt hallgatni, hogy itt meg ott nem fér bele a kockába, amit tankönyvileg felállítanak. Holnap lesz fogadóóra a suliban. Be sem megyek. Most nincs kedvem hallgatni, hogy ilyen meg olyan. Tudom anélkül is és marhára elégedett vagyok azzal, ahogy a suliban teljesít, mert nagyon igyekszik! Lassú. Sosem lesz más.

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Renáta: Gödöllőtől nem messze lakom és egy állatokkal foglalkozó génmegőrzési központban dolgozom. Én ténylegesen nem foglalkozom állatokkal, csak mikor bent van a gyerek kimegyünk közéjük etetgetni őket. Jó fejek. Zsozsó szamár már jó messziről bőg, ha meglát minket. Tudja, h jön a szilva

Áááh, csak öregszem, nem öreg vagyok
A fiaddal annyi az össz gond, h lassú? Új rendszer szerint 6 évesen kezdte a sulit?

Az a sok J a szövegben szmájli akart lenni, de wordből beillesztve meggondolta magát és akkor még nem látszott...

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


mylife88 Gratula neked is.Melyik kórházba fogsz szülni? Vannnak véletlenek.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


krampampuli: Párom gyereke kint lakik az édesanyjával Németországba, szóval sajna nem találkozzunk vele.Összvissz egyszer találkoztunk vele nagyon bújos kislány most 10 éves.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Krampa
Augusztisban volt 7. Linda is augusztusi, még csak 5 lesz, de fix, hogy ő sem megy 6 évesen és leendő babát is foggal-körömmel fogom visszatartani Luca szilveszteri, majdnem 7 lesz úgyis...
Hát nem az az egyetlen gond, hogy lassú :D Lassan beszél, lassan ír, de nagyon gyorsan gondolkodik. VAgyis egyszerre 100 dolog jár a fejében és ettől lassú. Nem tudja melyiket is helyezze előtérbe :) NAgyon humán gyerek és ettől a reál az elég nehezen megy neki. Már 5 évesen olyan meséket "írt", hogy azt hittem oviban tanulták Más a gondolatmenete, mint az átlag gyereknek. Máshonnan közelít. HA az a feladat, hogy folytasd a sor : +-+, akkor ez nála így fog kinézni:
+-+ +-+ +-+ +-+ és ez is logikus, csak másként
VAgy 6 virág a vázában. A másik rajzra azt kell rajzolni, hogy 2 elhervadt (ugyebár kivonás) Én gyerekem 6 virágosra rajzol 6 szirmos virágot, a másikra meg 4 kórót, ami áll és kettőt, ami lekonyul És ez is logikus. Végülis nem az volt a feladatban, hogy 2-t kivettek a vázából
Álmodozó típus, nehéz egy helyre koncentrálni a figyelmét. HA érdekli valami, akkor nem, de nehezen motuiválható. Mostmár sokkal jobb, mint oviban. Persze jártunk fejlesztésre. Ott imádta a pedagógus! Mindig kis Einsteinnek hívta Ivánt, mert korához képest nagyon intelligens veleszületetten és az érzelmi intelligenciája is nagyon magas. Már 5 évesen tátott szájjal ült végig egy 1 órás orgonaversenyt a templomban, majd csalódottan megkérdezte, hogy már vége? De az oviban 10 percnél tovább nem figyelt a feladatokra...Sokszor csak játszott a sarokban, mint aki ott sincs, míga  többiek valamit dalolászak. Így lett, hogy az egész Betlehemes játékot tudta előlről háturól, ahogy a csoportban senki! Pedig nem is állt oda tanulni csak a saját 5 sorát. Az előadáson pedig a saját szerepén kívül a 3 hiányzó gyereket is ő játszotta 5 évesen.  Szóval ő ilyen kis művész lélek. Ezt az óvónők is mondták mindg, hogy vagy zenész lesz vagy író, mert ezek különlegesen érdeklik őt. Zenesuliba jár.


Zsiráf
Azt mondtad teszel majd vonalzót a nagyoknak. Teszel? :D Mekkorák? Én erről tök lemaradtam.

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Hűűűűű, de színes lett

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


A mai friss uh kép Kincsünkről. Nyaki redő vizsgálaton voltunk. Minden rendbe van vele  Nagyon édes volt.A kezecskéit a füléhez rakta 

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Reni Persze hogy színes lett, mert ilyen színes egyéniség vagy :) Fiadat vidd el Waldorfba, vagy más alternatívba, ahol az erősségeit nézik, nem a kocka-hiányt. Erős meggyőződésem tanárként, hogy a gyerekek nagy tömegének nem jó az alternatív oktatás, de van pár százalék, akik meghalnak nélküle. Pontosabban kinyírják őket az államiban :evil:. Épp két hete mondta a pedagógia professzorunk (m. Nádas Mária, keress rá, nagy név), hogy a hozzá került Waldorfosokat ki szokta faggatni, valóban van-e hátrányuk amiatt, hogy alternatvba jártak, és az jön ki, hogy ami hátrány van, az behozható (13. évben érettségiznek), az előnyt viszont máshonnan nem kapták volna meg.


Én azért államiba viszem a lányokat, hacsak nem lesznek figyelemzavarosak (elvileg ez a hivatalos neve). Például nincs a kerületben olyan alternatív, ahová szívesen adnám :roll:. Én amúgy diszgráfiás vagyok, teljesen túlélhető államiban is (de nem voltam sose figyelemzavaros!). Viszont a +-+ sorozatot pont úgy folytattam volna, mint a fiad, és eltartott, míg felfogtam, mi másra számíthatott a tanár :lol:. Orgonában van valami varázslatos, Szaffi is némán ülte végig a templomban a 10 perces Bachot (valaki gyakorolt), majd az istennek se jutottunk el a cukrászdába, mindig vissza kellett menni a templomba, hátha megint játszik a bácsi, majd elveszett, mert kereste a lépcsőt, ahol felmehetne hozzá :)


Nálunk mivel nem kizárólag szoptatottak a lányok, már a legelején is belefért, ha egy-egy etetésnél nem vagyok ott, így a leválás már korán indult. Ilyenkor apa volt velük, aki viszont rettenetesen igényelte, hogy ő is lehessen 100%ban „szülő” (nem mintha szült volna, idióta magyar nyelv). Persze ez ritka volt, mondjuk egy hathetes kontrollnál, vagy Mesó esetében, ha kettesben mentem Szaffival közértbe, hogy vele is legyen anya-lánya program. Szaffit 13 hósan hagytuk először másra (nagymama), Mesót úgy 4 hónaposan (szintén anyámra). Mesót egyáltalán nem izgatta, Szaffi az első 1-2 alkalommal sokat mászkált az ajtóhoz, de nem volt sírás. Hozzáteszem, ilyenkor nem „bulizni” mentünk, hanem pl. lombikozni vagy a telekvásárláskor az ügyvédhez.


Azért az durva, hogy akkor tudod meg, hogy jön a gyerek, amikor megszülsz :o


Krampampuli Mész ám a …ba a 81-es születésű öregségeddel :lol:. Ez inkább az énképedről árul el sokat :wink:. Én meg azon örömködtem, hogy milyen jó, h pont a 35. szülinapom előtt születik Hármaska, így tuti megúszom a 35+ vizsgálatokat 8) (én ’79.08.01es vagyok). Hármaska is amorf 4D-n :lol:. Kis kelttészta-paca :lol:.


Liftes baleset abszolút a saját bénasága(bénaságunk). Segített az ajtónak kinyílni, vagyis tolta rátenyerelve és becsúszott az ajtóval együtt a keze a szűk lukba. Ennyi rés kell, hogy ne nyikorogjon az ajtó, de az apró kis mancsa pont belefért… csak a bőr jött le :( most meg minden reggel bekötteti velem, mert a „bibike” miatt nem tud tapsolni a bölcsiben, és ez zavarja (ő nevezte el bibikének, én csak bibit szoktam mondani).


Egyik oktatónk nagyon lelkesen ecsetelte a hipnózisos szülés-élményeket :roll: (Berentés Éva). Engem meggyőzött, hogy ki ne próbáljam :lol:. Valahol az „elveszted a kontrollt és mindent újraélsz, akár bekakálsz közben, ha születésedkor úgy volt” momentum túlságosan megragadt bennem :roll:. Pedig a gyors korai születésem egyértelműen hordoz pszichés terheket, de hát ez már így marad (mondjuk 3550grammal annyira nem lehettem koraszülött :lol:). Szaffit én is próbáltam kérdezgetni, de Mesó miatt ő nagyon sok mindent hallott még azelőtt, hogy beszélni tudott volna, így fogalmam sincs, mi az emlék és mi a szerzett tudás. Ez a pózolás meglepett. Mikor Mesó született, és Szaffi még csak pár szót mondott, egy nap hosszas gondolkodás után közölte: anya poci nagy Húga hoppá OÁ-OÁ :lol: :lol:. Minden benne volt :lol:


A Bolgárkertészben csináltad a genetikát? Adtak egy honlapcímet, hogy ott nézhetem meg a vérvétel eredményét, erre a honlapot úgy 1 hete nem lehet megnyitni :evil:. Pedig a google is felhozza a keresésben, de onnan sem :evil: ( www.downszures.hu )


Mylife Vércsoportszűrésnél nem csak a vércsoportod nézik konkrétan (pl. A+) hanem az ellenanyagot is. Akkor is érdemes terhesen, ha tudod a vércsoportodat, emiatt ne bánkódj :wink:. Sőt, itthon a 35. héten is szoktak csinálni még egyet, amit én baromságnak tartottam (akkor is A+ leszek, a gyerekem is, mert én vagyok a domináns apa 0+ miatt – nem csak a vérben vagyok domináns :lol:). Aztán Mesónál az első trimeszteres tök rendben volt, és a 35. hétre kezdtem ellenanyagozni, ami még most is ott van a szervezetemben :evil:.


Szandra Szaffinál még ráértem, vele veszélyeztetett se voltam. Én a helyi rendelőbe jártam kismama-tornára, a gyógytornászok csinálták. Tb támogatott, ingyenes, itt Csepelen heti 2xfél óra estefelé. Imádtam 8) Engem megnyugtatott, hogy olyanok tartják, akik ezt a mozgás-terápiát nagyon magas szinten tanulták. Az is jó volt, hogy nem akartak spiritualitást belevinni, amit én nem igényeltem, hanem tényleg a test megfelelő izom-izület csoportjait mozgatták, erősítették. Mint a talp, ami terhesen nagyon sérülékeny, egyrészt a megnövekedett súly, másrészt a laza ínszalagok miatt (kilazulnak, hogy szüléskor a csípő szét tudjon csúszni). Jó volt, hogy mindenről megmagyarázta, miért csináljuk (mellizom-erősítő, hogy a tejtől nehéz melleket megtartsa, és ne fájjon a hát) és felhívta a figyelmet egy csomó szülés utáni dologra (pl. úgyis folyton bal kézben lesz a gyerek, így minden reggel ezt-meg-ezt mozogd végig, hogy a gerinc egyenletesen terhelődjön stb.). Azóta is egy csomó mindent csinálok minden ébredéskor (nyak-hát-kar lazítás). Persze azért karácsonyra valaki megajándékozhatna egy új gerincoszloppal, tartóizmokkal együtt :lol:


Alexa Amikor belevágtunk a baba-gyártásba, önkormányzati bérlakásba laktunk, párom épp munka nélkül volt fél éve (burn-out, ő mondott fel), én meg ugye pedagógus :). Szóval nem az ideális anyagi helyzet volt a döntő érv :). Aztán persze volt időnk sajnos összeszedni egy lakás árát, mire Szaffi megszületett :(.


 


Tegnap nem volt hányingerem fogmosás közben 8) Az élet szép! :lol:


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Hol is kezdjem

Waldorf. Ovijuk közelebb, mint a mi ovink, pedig azt is látom az ablakból Bnőm 2 fia már oda jár. Közel áll hozzám a filozófia és csak az anyagiak miatt nem vittem oda Ivánt anno. De így, hogy nagyon belelátok...olyan sokat nem vesztettünk :/ Bnőm fia 2 éve járt, mire észrevették, hogy valami nem stimmel a gyerekkel Bnőm tudta, csak nem mondta nekik. És sztem bárki észreveszi, hogy nem egészen így szoktak viselkedni a korabeli gyerekek. Egy pedagógusnak meg pláne látnia kéne. Azzal elintézni, hogy ő ilyen és egyedi fejlődésű....hááát, oké, de ha bnőm is csak legyint anno és nem hordja a gyereket ide-oda már 2 éves korától...Meg elég sok problémás gyerek jár waldorfba. POnt azért, mert aki megteheti, az jó helyre teszi a gyerekét. Ennek vizsont azért az az eredménye, hogy egy csoporton belül sokkal több gond van, mint egy "normál" helyen. Ez sem biztos, hogy anniyra jó. Itthon úgyis waldorf szemlélet a domináns. Suliban nagyon körültekintően választottam. A leglájtosdabb suliba írattuk. Közel is van, nomráliasak az elvárások. HA a kölkök fáradtak nincs megtartva annyi óra, tesióra a játszón, tegnap pl. a koripályán és mivel művészeti és zenei suli másként közelítik meg a dolgokat. Jót tenne biztos a waldorf Ivánnak, de kivitelezni se nagyon tudnám, hogy hiába nincs messze, oda hordjam napi szinten meg haza...az anyagi vonzatát meg hagyjuk HAvi 30x12 egy évben....Annyi nincs feleslegben a kasszában A +-+ dolog....hát azt gondolom, hogy ha a gyerekek nagy része is így vette volna, mint Iván, akkor a tanítónéni csak elmondja, hogy mi is lenne a feladat. Én itthon erősítem Ivánban azt, amilyen. Lefordítom a dolgokat a nyelvére. A zenesuli nagyon neki való! Ő amúgy nem figyelemzavaros. Aki tényleg az, az arra sem tud koncentrálni, amire szeretne. Nála a motiváció hiány a fő gond. Ha valami értelmetlen, akkor nincs miért megcsinálni...rajzolj 2 sor hurkot....HA azt mondod, hogy rjazolj 2 sor hurkot, mert ez lesz az "f" betű, meg az "l" betű később, kkor érti, megcsnálja. Hiába kérte a tanítónéni, hogy ne eszegessen órán, ez így nem volt túl érthető. Éhes. Miért ne egyen???????? De mikor megbeszéltük, hogy azért nem lehet enni órán, mert ez a szabály az iskolában, az már érthető volt.

Mi most is önkormányzati bérlakásban lakunk Túl sokért akarták eladni anno... 14 milla lett volna 15! éve. Ide születtem és a gyerekeim is öröklik utánam a bérleti jogot....Nem vertük magunkat így brutális hitelbe 20 évre. Oké, alssan lejárna, de 25ezret kellene most is fizetnem havonta. Jó lakás. Elköltözni meg nem is akarunk.
Mi 3. babát vállaltunk úgy, hogy Zsoltinak épp megszűnt a munkahelye és itthon volt....Gondoltuk mire szülök biztos lesz állása ÉS a pozitív teszt utáni napom fel is hívták, hogy másnaptól mehet dolgozni Azóta is ott dolgozik....
HOgy kinek mi a fontos egy baba vállalásához, az nagyon egyéni. De sokaknak az anyagi biztonság jelenti magát a biztonságot, a boldogulás alapját.

Irigykedem itt az UH-k miatt. Én majd 20-án megyek és nagyon várom!!!! Mióta nem alszom délután, azóta nem érzem a baba ficánkolásást (tudom, hogy normális!), de azért jó lesz, hogy hétfőn megyek a védőnőhöz és betöltött 16. héttől ott mindig néznek szívhangot ♥ HA nem is látom, azért hallani jó lesz, mert olyan kis helyes az a patkódobogás

Ezt a vérdomináns dolgot nem értem :O Én 0- a férjem A+. A nagyok 0+, mindkettő, Luca A-. Hol itt a dominancia?

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Rekuja:akkor ti bátrak voltatok.Mi azért se tudtuk volna vállni előbb babát mert anyósomékkal egy lakásba laktunk mi laktunk a kis szobába ők meg a nagyobba

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Lányok, én öregedésről, mint folyamatról beszéltem, nem arról, h öreg vagyok… J Különben is, én még 120 évesen sem leszek öreg.


Nézzétek, modellekkel dolgoztam 7 évig (high-class modellekkel), sosem voltam modell, de a kinézetemre oda kellett figyelnem. Belém ivódott. Végülis majdnem az egész eddigi felnőttkorom ebben a miliőben telt el, valszeg a teljes hátralévő életemre kihatással lesz és ezzel semmi gondom nincs.


Réka: hallottam a Waldorfról jót is, rosszat is, sztem az aktuális intézmény dolgozói fogják eldönteni , h az adott iskola jó vagy rossz. De ez az állami intézményekre is vonatkozik. 


Én az Istenhegyire járok ki (lecseréltem a Bolgárkertészt, túl macerás voltam a dokinak), másfél óra alatt meglett az összes eredmény és meg is beszélték velem.  Megkérdeztem az AFP-t is, az is egy óra alatt meglesz, de azt mondták, h tök felesleges, mert megbízhatatlan. Sajnos nekem is ez a tapasztalatom.


„bibike” a harcisérülés J Még azután is rajta lesz a kötés, h meggyógyult a seb. Még jó, h ennyivel megúsztátok.


Hipnózist már rég nem szeretünk használni az identifikációs problémák miatt. Regressziósban a kliens a tudatmódosult állapotban van, de tud magáról.


Renáta: én nem a Waldorfot javaslom, hanem a disz-betegségek szűrését. Dispraxiástul. Lehet, h itt lesz egy-két kutya elásva és inkább fussatok vele egy-két kört, mert több területen tud kudarcélményt okozni a gyereknek.  és de, lehet belőle hátrány államiban, mert másképp kell őket tanítani. Nem butábbak, sőt! Csak nem úgy gondolkoznak, mint az átlag és a tanár-tanítóképzőkben az átlag gyerekek tanításához adnak módszertant. (Legalábbis 2 éve még így volt)


Ha az egyik szülő A-s, a másik O-s, akkor a gyerek lehet A-s és O-s is. Sőt, én O-s vagyok, az anyám is és az apám is A-s. Az rh olyan, hha az egyik pozitív, akkor – tudtommal – csak pozitív lehet az utód.


Egyél egy kis csokit. Benyomtam fél doboz toffifeet, azóta folyamatosan ide-oda tekereg a csemetém. (és nincs tőle hányingerem J, oh, yeee. remélem, h így marad, mert már rohadtul unom a hánykolódást. Holnapután lesz Patrik szülinapja, tortát szeretnék enni.)


Alexa: tudjátok azért a kislánnyal neten tartani a kapcsolatot?


 


Hétfőn vettünk kismama ruhákat. Minden második lépésnél rángatom fel a gatyámat, mert csúszik lefelé, viszont nem vágja a pocakomat. Míg vártunk hétfőn a rendelőben a papírokból kiindulva mindenki ugyanarra a vizsgálatra várt, a párom meg is jegyezte, h én vagyok az egyetlen, aki nem néz ki terhesen. Vásárláskor pedig hozzátette, h amikor erősebben menstruálok is ekkora a hasam. Mondtam: köszi :-S Ha nem mondták volna, h a baba rendben van, akkor most pánikolnék, h nekem miért nem nő. Írigylem a pocótokat. :-)


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Hű, ez miért lett ilyen nagy? Bocsi, elbénáztam.

Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Karampa
Van diszlexia gyanú. Szűrték oviban. De ami fix, az a keresztdominancia. Bal szeme az erős meg a jobb keze. Ez sokat nehezít. De nekem is ez van. Én 6 évesen kezdtem a sulit. Számokat írnak egyenlőre, kb. non-stop tükörben írja a betűket. De ha itthon gyakorloltatom vele és felhívm a figyelmét a lényegre, akkor berögzül. Persze nem kívánom ennyiben hagyni a dolgot! A kezét lábát is nehezen hangolja össze. Mostmár jobb, de azért.....Most épp nem járunk sehová. Majd második félévben is lesz biztos fogadóóra és akkor komolyabban ráfekszem, ha úgy látom szükséges. Apáczai módszerrel tanulnak, az elég lájtos. Még nem vettek minden betűt olvasásból sem, írásból meg még csak "kanyarokat" meg "hurkokat" csinálnak. Számoknál most tanulják a 7-est. A fejlesztőpedagógussal, aki foglalkozott vele sokat beszélgettünk. Ő nagyon pozitívan látta Ivánt. Nem akarta soha keretekbe szorítani. Igazából én nagyon kedvelem Vekerdyt és olvastam tőle cikkeket az ilyen típusú gyerekekről. Tény...másként kell velük foglalkozni. Vagyis az elfogadáson van a kulcs.
Hát én nem tervezek benyomni csokikat Úgy indítottam a terhességet, hogy 4 év után megszabadultam 14 kilótól. Semmi kedvem visszaszedni...inkább nem érzem, hogy ugribugri
Eü-be jártam, azért valami még dereng a vércsopi mizériáról Tuti, hogy Lucának a férjem az apja, ott voltam És hát, le  sem tagadhatja Mégis A- a gyerek vércsoportja. De nincs ilyen dominancia. Lehet ez is, az is. Ismerek sötét szemű szülőket világos szemű gyerekkel. Gyerek tiszta apja, de a nagyszülőknél volt kék szem...Pedig a barna dominánsabb, de a kék is a génekben volt.
Milyen torta lesz a szülinapon? Annyit habos sütit tudnék enni Soooooook franciakrémest például

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


JA, és mi az a diszpraxia? Gráfa, lexia, kalkulia az oké, de ezt nem ismerem...

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Vagyok, vagyok!

Kinga: magnezium... amerika hatasa. lehet kapni valami feher lotyit, ami elvileg magnezium, de azt gyomorégésre szedik. gyogyszert/ételt/vetömagot/stb tilos kuldneni, se ide, se vissza, levámolják simán.


Szia Alexa! grat Nektek, ha jol latom lehet hogy egyutt szulunk


Barbi: Dante "2 anyanyelvu" (lenne) ha beszelne.  Nala minden "te te" "pa pa" vagy "ma ma". siman megért minden akar spanyolul, akar magyarul, de mivel elmutogatja mit szeretne, igy lusta beszelni...
Pocaksimogatas azert van
Nevekkel mi is bajban vagyunk, lany nev van, fiu nincs. Illetve Apa a multkor benyögte hogy ha fiu, akkor Dario lesz  kééész vagyok!


Reka: Meso  ez tok jo. Es Szaffi pocakos dolga


Évi: a kismamajoga az jo. teljesen ellazit. felteve hogy nem vagy olyan lusta elmenni, mint en  en nyujtani szoktam, elozo gyereknel meg is lett az eredmenye.
(ja, meg a napi 2x seta a 2 kutyaval)


mylife: huuu biztos tiszta lila a karod...  mi is 20-a koruliek vagyunk!


krampa: kesz vagyok Toled  abortusz tiltott, az egyeduli kivetel a fovaros, ahol nemi eroszak es sulyos csaladi korulmenyek (8 gyerek utan full full szegenysegben) engedelyezett. minden mashol tiltott.
(persze feketen megcsinaljak itt-ott)
a "fogyikat" befogadjak, nagyon sok helyen van nekik kulon ovi/suli.


Renata: mikor a gyerek megszuletett es kiderult hogy B+ a vercsoportja, haaat....  az Apja 0-ás, en AB-s.
Teljesen bepanikolt hogy nem O az apja es gyorsan keresett egy dokit, hogy magyarazza mar el, hogy lett ilyen a gyerek



Csajok, nekem 2 napig fajt a fejem.  sosem szokott, nem is szeretem. remelem nem fog tobbet.

Ananaszt zabalok (de barmilyen gyumolcs johet), de addig, hogy mar a nyelvem csipi  (a gyerek is  aztan jon es dugdossa a nyelvet )
meg salatat, a nyers spenottol (na meg a retektol!) majd´ elélvezek  az egyetlen problema hogy kb 20 perc mulva ehes vagyok



Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Era
És elmagyarázta? Egy AB-s apának tök simán lehet B-s gyereke és még csak nem is értehetlen Minden vércsoport kétnevű valójában, mint az AB. Csak nem azt mondjuk, hogy A0-s vagyok, hanem A-s. Aki 0-ás, az meg dupla nullás Szóval a gyerek a vércsoport "felét" kapja innen és onnan is. Szóval tőled csak 0-t kaphatott, apjától meg vagy A vagy B...Így lett Dante B0-s, azaz B-s Most meg simán lehet A-s gyereketek Ha 0-s lesz, akkor izgulhat
Dario.....legyen lány
DAnte miatt meg ne aggódj! Egyrészt fiú, másrészt a kétnyelvű gyerekek később kezdenek beszélni!!!! Nem tudják milyen nyelven szólaljanak meg

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Dario :( sirhatnékom van! Egyébként annyi baj van ezzel a főbérlővel, hogy tuti lány. Danteval nem volt se fejfájás, se keményedés, se nemalvás :(

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Renáta: ez a diszpraxia: http://medisato.com/hu/diszpraxia-tunetek/
(nekem ilyenem van, de mikor kicsi voltam max. stroke-osoknál ismerték)

ledobtál 14 kg-t? Gratula a kitartásodhoz!

Nekem spec. az apám félig cigány (állami gondozott volt valaha), a nagybátyám megkereste az anyai ágat - ők a cigányok, az apai nagyapám német volt, de meghalt nagyon fiatalon - állítólag a nagyanyám az egyetlen fehér közülük.  Szóval a családban én vagyok az egyetlen papír fehér, a szüleimnek normál, de könnyen barnuló bőre van (anyám magyar), mindenkinek sötét a haja és a szeme, kivéve nekem. Én zöld szemű vagyok, sötét hajú és úgy nézek ki, mint egy elfuserált Hófehérke.  Mivel a családban mindenkitől elütök mind mentálisan, mind fizikálisan, gyerekkoromban szentül meg voltam győződve róla, h elcseréltek a kórházban - érdekes, egyszer a párom is felvetette ezt a lehetőséget . Pár éve találkoztam az öreglánnyal, mintha magamat láttam volna 50 évvel később. Elég megdöbbentő volt, mert a gesztusaitól kezdve a szóhasználatig mindenben nagyon hasonlítottunk.

Era: Nekem nem magyar közegben bejön a Dario név - jó, szó se róla, a Dante sokkal jobb. Az nagyon tetszik.


Itt Mo-n kicsit soap-os feelingje van a brazil sorik miatt, de ő félig külföldi, így sztem más a leányzó fekvése. (Lehet, h szó szerint) Nem baj, szorítunk, h lány legyen. Egyébként akkor te választasz nevet?


A kolléganőm unokája Dantéval egyidős,  félig magyar félig francia, ő sem beszél még csak szótagokban.  Tényleg a kétnyelvűség az oka. Patrik nem kétnyelvű, de ő is későn kezdett beszélni, azóta jó, ha 5 percre abbahagyja...

Nekem egyszer egy néni fejfájásra pici presszókávét adott sok citrommal. Baromi szar ízű, de hatásos.

Mióta kint vagy Mexikóban, enchiladat szeretnék enni. Az a baj, hha benyögöm itthon, a párom tuti, h feltúrja a fél környéket érte és nagyon szégyellném magam, ha két falat után kifordulna a számból. Már volt rá sajnos példa...Neki ezzel nincs baja, örül, ha végre ennék vmit, szívesen teljesíti a mission impossible-jeimet, csak én érzem magam kínosan.


Dóra Regina június 22-én született. Na, így már jó? :-DDD
krampampuli
 
 


Krampampuli: Hát nem sajnos.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Krampampuli Hát sajnos nem tudjuk tartani mert nincs nekik netjük.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Szia guera! Gratula nektek is! Hol fogsz szülni? Miért te mikorra vagy kiírva?

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Krampa: kuldjek? :D Olyan jó kaják vannak, és én úgy szeretem a csípőset :D előző terhesség alatt le is lettem tiltva :(
Ha lány, akkor Sarai. Meg Emily vagy Ana vagy Elizabeth. :D fiú nevek közül egyik sem tetszik... :(

Alexa: Mexikóban :) 5 éve elek kint, a párom mexikói, Dante pedig fele-fele :D juni 19-20 körülre vagyok kiirva.


Fejfájás végre elmúlt, toltam egy kv-t :D baromi éhes vagyok és nem kívánok semmit :( ezt uuugy utálom!

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


guera: hát az nincs közel

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagyon beindult a fórum alig bírom vissza olvasni...Vigyor

Alexa - Üdv itt köztünk gratulálok a várva várt babádhoz! Látom nagyon lelkes vagy amit nagyon meg tudok érteni!Kacsintás Én mondjuk hallotam roszakat is az Uzsokiról mert annó nekem is szóba jött hisz az is közel van nekiünk, de ott azt hiszem 6 ágyas szobák vannak ami nekem nem jönne be... Én azért is választottam a honvédot mert ott csak 3 ágyas szobák vannak és az is mostmár 6 éve lett felújítva igaz ami megáltszik rajta, de így is nagyon szép és fantasztikus emberek dolgoznak az osztályokon!
Az nagyon nem jó ha ilyen nagy a távolság szülő-gyerek között főleg ha nincs is rá lehetőség, hogy csak néha néha találozzanak... Ő már tud a tesó érkezéséről? És van másik tesója anyájától?

Barbi - A súlyod miatt ne agódj, mert az ember súlya nem terhesen is ingadozik és nem gondolom, hogy bármit mőgé kéne gondolni... Én most inkább fogyok mint hízok, pedig rengeteget eszek-iszok! Be fog indulni a súlyod is ahogy nő a manócskád! Kacsintás
Másik remélem lassan jóbban vagy betegség téren... és nyugodtan szedj gyógyszert igaz meg kell válogatni mit és mennyit, de kell mert jobb az elelyén megfogni mint eljutni az antibiotikumig! Én évek óta homeopátiás gyógyszereket szedek. Hol a terheség hol a szoptatás miatt ép attól függ mejik szakaszban vagyunk... Vigyor Nekem nagyon beváltak! Vagy még Aszpirin + C-t szedek és még nem nagyon kellet antibiotikumot szednem tehát sikerült felgyogyulni ezekkel. Orrcseppből pedig az Euphorbium-ot használom ez is homeopátiás és a csúnya sárgás zöldet is pik-pak elmulasztja! (Euporbium compositum-Heel a pontos neve)

Rekuja - Hát igen nagyon nagy segítség a bölcsi! Igaz nagyon nem akartam hisz még kicsinek tartottam hozzá Zsombort, de nagyon jót tett neki! Nevetés (Egyébként a mi bölcsinkbe konkrétan a legkissebb gyerek most tölti decemberben csak 1 évet... úgyhogy a bölcsiben fog felnőni...Rosszall Azért kicsit szoború szerintem, oűhogy ilyen pici gyereket már valakinek bölcsibe kelljen adnia!... De tudom a körülmények hozhatják így...) Azért lett ilyen hamar bölcsis Zsombor, hogy vissza tudja menni dolgozni erre meg így jártunk... Félre ne értsétek hatalmas ajándék ez az élettől és igyekszem felkészülni a nagy feladatra, de kellett volna a + pénz és hogy végre elköltözzünk anyósoméktól!
Nagyon kevés helyünk van! A 2 gyerekkel egy kb 13,5 m2-es szobába laktunk még 2 éve... Most van+1 szobánk ez 10 m2 fölött van, de így se lesz elég... (Mamájék 1 kb 20m2-es szobába laknak...) Remélem találunk valami jó megoldást, mert így nem maradhat! Én személy szerint félnék őnkormányzati lakásba menni jelen anyagi helyzetünk mellet, mert nem merném azt mondani, hogy mindig lessz pénz kajára és számlára! És akkor még nem voltunk betegek és ruhát, cipőt, pelenkát, stb... nem is vettünk...
A nagyszülő is segítség  abban merül ki, hogy hozza viszi a nagyokat, ha kérem, de csak azért mert pont abban az óviban dolgozik... Más esetben szerintem nem segítene a mama... És a 3 gyereket meg nem is válalja be egyedül... Nem is emlékszem mikor voltunk akár csak vásárolni vagy valami egyedül apával... Sírós
Jó Szaffi pocakos élményeVigyor annó Alexandernek előző életes élmenyi voltak + és néha említett angyalos helyzeteket amikor még anygyal volt és ott mondták neki, hogy meg kell születnie ami miatt szomorú volt mert ott olyan jó volt..., de mondták neki, hogy majd fognak még találkozni késöbb...Meglepett És talán neki is volt pocakos emléke de de ez az angyalkás volt amit majd 1 hónapig szinte minden nap felhozott és csak sítr hogy milyen jó volt ott és milyen sok barátja volt akiket nem akart othagyni, de tudta, hogy jó helyre jön!... De már nagy az ilyenekhez szerintem kinőte...

Szandra - Én akartam járni kimama tornára, de valahogy kimaradt még Alexandernál utána meg valamelyik gyerek ithon volt mindig velem őket meg nem lehet vinni kimama tornára... Azt tudom, hogy inggyen van a honvédban ilyen torna minden héten, de már nem emélkszem pontosan hogy működik... Majd lehet most utána érdeklödök a védőnőnél!...

Mylife - Jól el tudnak mocorogni uh-n jó láni őket! A vérvételt így is úgy is meg szokták csinálni ha tudod ha nem vércsoportod mert fontos, hogy legyen róla papírod is...

Krampa - Igen túl vagyunk a beteegségen Nevetés tegnap már ment is óviba!
Még mindig vannak és ismerve őket mindig is lesznek beszólásaik a gyerekek miatt, mert sose jó ahogy mi csináljuk...Üvöltés
Jó lehetett az uh neked is! Milyen mozgékony csemetéink vannak...Kacsintás
Tényleg te hol tervezel szülni?

Renáta - Akkor van dolgod rendesen suli után a naggyal, hogy átvegyétek a nap eseményet és lefordítsad neki mi hogy is működik... Ilyenkor apa van kicsikkel hogy nyugodtan tudjál vel foglalkozni vagy ott ugrálnak körülöttetek?
Mi majd most fogunk járni mozgásfejlesztésre szerintem januártól Alexanderrel, mert így majd végre be fog indulni több téren is igéri ez a fantasztiku szakember... Tény leg nagyon jó hírneve van ezen a téren a kerületben és máshonna is hordják hozzá a gyerekeket! Majd utána járok az elérhetőségeinke stb ha érdekel...!
Mi még csak érdeklödgetünk iskola ügyben, hol milyen lehetőségek vannak mert valami olyat kell keresnünk amivel sikerélményi lesznek már az elején... Még jó, hogy ő is csak 7 évesen megy majd csak suliba!
Ti mekkora lakásban lakotok? És ha ez önkormányzati akkor mennyit kell fizetnetek rá? Csak kiváncsiskodok, mert most nagyon kalkulálkodunk jobra barra...

Era - Akkor marha jó se kapni se vinni nem tudsz gyógyszert...
Nálunk van a bölcsiben egy kislány ő pont annyi idős mint Zsombor és ő 3 nyelvű. Mondogat ezt azt nagyon vidám kiscsaj ha nevet az ragadós, de a csoportban alig beszélnek még a gyerekek még a 2 évesek se nagyon így Zsombi a sok dumájával kicsit kilóg a sorból... Nevetés Engem annó már majdnem elvittek szakemberhez, mert nem akartam beszélni, pedig volt egy nővérem aki kicsit több mint 2 évvel volt idősebb nálam, de mégsem beszéltem. Aztán elmúltam 2 éves és egyik napról a másikra már mondatok ban dumáltam mindent...Nevetés
De az a lényeg, hogy megértitek egymást beszélni meg úgy is fog előbb utóbb!


Én egyébként A+ os vagyok páromat nem tudjuk mert van variációlehetőség és nem emlékszik rá senki... A gyerekeknek meg nem csináltak!

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Liliommanó:Már régóta vágytam egy kis manóra :) De most engedte meg az anyagi helyzetünk, hogy legyen.Hát nem tudja, hogy lesz tesója.Nem is tudunk vele beszélni.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Liliommanó: Miket hallottál az Uzsokiról? Megírnád nekem?
Előre is köszi.Azt tudom,hogy 6ágyas szobák vannak, de felújitott igényes kórház.Én csak jókat hallottam róla a szülészeti részéről.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Liliommanó az anya részéről nincs tesvére.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


hrenata: én is így vagyok a szívhanggal az olyan jó hallani. Én kb 4 hete hallottam utoljára uh-n a szívhangját.Tegnap nem mutatták meg a szívhangját.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Alexa - Akiket én ismertem az uzsokból főleg az nem tetszet nekik, hogy olyan sokan vannak 1 szobában azt pontosan nem tudom, hogy most konkrétan milyen helyzet van azt a kórház topikjában lehetne megérdeklődni, ha nem halt ki mint az ÁEK-es (honvéd). Meg a csecsemősökkel voltak rossz tapasztalatraik, de az évek alatt változhatott. Azt én is tudom, hogy néhány éve ott is gyönyörűen felújították az osztályt, de hogy mennyire lakták le és hogy konkrétan mire terjedt ki a felújítás már nem emlékszem hisz ez tényleg rég volt. Én a Dr. Halász Domonkos orvos miatt gondolkoztam a kórházon mert fantasztikus jófej és nagyon profi jó orvos! És ami még fontos 3 gyerekes fiatal orvos(mondjuk már biztos van 30-35 éves), de nem pénzéhes! Volt olyan ismerősöm akitől nem kért pénzt a szülésért és lecseszte mert nem akart neki szólni pont a pénz miatt, hogy jöjjön ha itt az idő...
És tegyük hozzá, hogy nem magánba járt hozzá és így se kért pénz!
Az biztos, hogy túl lehet élni az uzsokiban is azt 3-4 napot szülés után, csak nekem fontos, hogy ne legyenek körülöttem tömegek és ténylegesen lehessen pihenni, mert itthon már vannak az embernek feladatai... Csak bent a kórházban van lehetőség a gyors regenerálódásra! Meg én azt szeretem a honvédban, hogy jönnek és tanítanak szoptani, pelenkázni, köldökcsonk ápolást (már aki igényli) az orvosi vizsgálaton ott lehettem és a csípőszűrésnél is mert ezek részei az újszülött elátásnak. És amit még szeretek marha jó kajájuk volt mindig! És nem halsz éhen mert jókora adgok vannak ebédre! Talán a vacsi kevés egy kicsit, de azt is meg lehet oldani... És ha van dolgod be tudod tolni a manót és nem fognak rád rossz szemekkel nézni, hogy miért, mondjuk én ezt nem vettem igénybe 1x sem... És végi veled van a manó csak 1. éjszaka nem de reggel 5 körül már hozzák! Én 1. gyereknél konkrétan nem tudtam aludni 1. éjszaka úgy hányzott Alexander! Már sajnálom, hogy nem mentem ki érte, mert biztos odadták volna, ha látják mennyire szükségem van rá!...
Nem akarom elvenni a kedved semmi képpen az uzsokitól, csak én nagyon szeretem a honvédot mert nagyon jó és ha vidékre is költöznénk pest közelbe tuti szintén felhozatnám magam a honvédba szülni!
Nekünk Pomáz jöhetne most csak szóba mint vidék mert évek óta ott áll üresen a nagymamám háza mert lent él Pápa mellett apukám öcséjéknél, mert a hegyoldal nem egy 80 körüli embernek találták ki...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Alexa - Tesó téma: Miért telefonjuk sincs vagy sokszor változik? Apa hogy viseli a távollétet vagy mióta van ez a helyzet?

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Alexa
Hát akkor kb. olyan, mintha nem is lenne a párodnak gyereke Neki ez mennyire nehéz?

Krampa
Elcseszett Hófehérke
Utáltam már magamat, könnyen ment a fogyás, csak sok időt vett igénybe Én nem tudok sanyargatni...
Ha citromos kávét kéne innom asszem inkább sosem panaszkodnék fejfájásra! Ez olyan, mint hányingerre a sós tea. Életem legszarabb betegség élménye, mikor ezt kellett meginnom és rögtön akkorát hánytam, mint az állllllllllllllat. Soha többet nem tudta anyu megitatni velem

Era
Nem gondolom, hogy nem Sarai van a pocakodban, de a másféle terhességnek ehhez aligha van köze Dario...nem is tudom mi bajom vele, de megértelek. Nálam a Sarai vezet. Az szép a vezetéknévvel is. Mondjuk az Ana is. Az Emily meg az Elisabeth nekem túl angolosak a latin vezetéknevetekhez.

Liliom
Nem szoktam semmit csinálni suli után a naggyal Csak pénteken hozzuk haza az iskolatáskát. Hétvégén átlapozzuk a füzeteit/könyveit, megnézzük mi megy nehezen, miben kell a gyakorlás. VAsárnap 2x fél óra max, amit ezzel tölt. Házit csütörtökön kapnak utoljára. Azért nem akkora a gáz, hogy nem érti a nyelvünket A tanítónéninek én elmondtam, hogy mi a helyzet. Ő nem mindig úgy vizsonyul, ahogy kéne, de azt gondolom, hogy az ő baja, mert ő nem tud haladni a gyerkemmel. Ami bosszantó lehet. HA látom, hogy gubanc van, akkor én elmondom a gyerknek, hogy mit és hogyan. Egyiket sem szoktam faggatni, hogy mi volt, hogy ment. Suli Iván felelőssége, ő jár oda nem én Ha itthon felejt valamit, mert nem rakta be, hát majd látja kárát, legközelebb jobban figyel Leckével ugyanígy vagyok. Suliban megcsinálja, ha esteleg marad valami itthonra azt sem ellenőrzöm le. Ha kéri segítek, de ennyi. Persze mikor láttam, hogy több matek házi sincs kész (fekete pont nincs szerencsére), akkor beszélgettünk aról, hogy miért fontos megcsinálni a házit, hogy az nem kiszúrás. Én elég lazán veszem ezeket a dolgokat. VAgyis nem, mert nehéz kialakítani ezt a rendszert, de belejön az ember és többet megtudsz, mintha kifaggatod, hogy Mi volt az ebéd? Kivel játszottál? Kész a leckéd? Mit tanultaok ma a suliban? Ezekre legtöbbször a nemtudom vagy a semmit a válasz...Én nem kérdezem. Jó napod volt? Igen....Nem, mert....AZtán mesélem nekem milyen napom volt. Erre ők is elkezdenek mesélni. VAgy csak úgy...a vacsinál benyögi milyen sz.r volt az ebéd vagy tök oda nem illő pillanatban elmséli, hogy kivel mit játszott...
Nem az én módszerem, én is tanultam, de örülök, hogy belebotlottam ebbe :D Ivánnál végülis nincsenek komoly gondok. Fejelsztő edagógus a motiváció hiányát emelte ki mindig, mint fő probléma, de az "futkározással" nem javítható :D Jártunk mi is nagymozgásos tornára és ittho is van mindenféle cuccunk a koordináció javítására, ami már elég jó. Tegnap egy tesióra alatt megtanult korizni a jégen a barátjától :D
Lakás 80nm, szóval elég nagy. Két szobás, egy 36nm nagyszoba és egy 16nm gyerekszoba van. De igazából gyerekszoba kb. az egész lakás Végülis semmi sem kicsi, de a konyhát annak érzem, pedig az is 9nm. Több, mint 200 éves ház, bazinagy belmagassággal :) AZ, hogy menniyért bérli az ember szerintem önkormányzatonként változik. Legalábbis ahogy hallottam. Mi kedvezményesen béreljük, mert nem keresünk 5*74ezret. De ha a közösköltségekhez nézem, akkor úgy a 2szerese a bérlés, ha nem kapsz lakbérkedvezményt (ti is tuti kapnátok), akkor a 3szorosa egy átlagos közösköltségnek.  Mikor Mi ideköltöztünk, pntosabban ránk hárultak a költségek, akkor minimális volt még a lakbér. AZ önkormányzat 3-4 év alatt brutálisat emelt rajta. ÉS itt spec. cserébe semmit nem kapsz. Úgy értem az elektromos vezetékeket a falban kicsrélik, ha szükséges, de minden más költség a lakót terheli :/ Önkormányzatiban fontos, hogy MINDEN számlát rendszeresen fizess, mert ez a feltétele, hogy nem tesznek ki! Hogy lakáshoz jutni mennyire lehet...hát azt nem tudom. Pályázni kell, meg valami pénzt is letenni vagy felújítást vállalni, ha jól tudom. Nézzetek utána a kerültei önkormányzatnál!
Én csak azért tudom a gyerekek vércsoportját, mert rh negatív vagyok, emiatt az újszülöttjeimnek mindig megnézik a vércsoportját, hogy kell-e kapnom szurit. HA baba pozitív, akkor kell, mert egy következő várandósságnál ellenanyagot termelnék a baba ellen...Szóval én ezért tudom. Férjemnek meg asszem benne volt az oltási könyvében és onnan tudjuk. Meg ki is tudnánk kockázni Mivel én dupla 0 és van egy A-s gyerekünk meg két nullás így csak A-s lehet az apuka De avlójában tök lényegtelen a vércsoport szerintem. HA baj van úgyis pikpak csinálnak egy vizsgálatot, nem fog senkit érdekelni, hogy én azt mondom "akármi" a gyerek vércsoportja.

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Liliom
És nem tudnátok Pomázra menni? Ha üresen álla  ház az rosszabb neki, mintha lakjátok és gondozzátok! Gondolom a 80 éves nagymama már nem fog szívesen hegyoldalra költözni....
AZért ez a kapcsolatosdi nem olyan egyszerű szerintem. Ha nem járnak haza és apuka nem tud kimenni és csak a telefon marad, az hamar értelmét veszti egy gyereknél. Főleg egy néhány évesnél, akinek sztem többet árt heti 1 telefon apával, mint a semmi :( De egy válás annyira komplex....két fél kell ahhoz, hogy a gyerekkel meg legyen a kapcsolat még országon belül is. Országon kívül már sokkal nehezebb a dolog még akkor is, ha apa és anya egyaránt fontosnak érzi, hogy a gyerek kajon mindkettejükből és ez nem mindig van így :(

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Szaffi tegnap felöltöztette Hármaskát. Rápakolta a fél ruhatárát a hasamra, közben elmagyarázta, hogy szegény kishúga pucér a pocimban és biztosan fázik :lol:. Imádom :). Aztán valamit ügyetlenkedtem, mondtam is Szaffinak, hogy fú, ezt elrontottam, mert ügyetlen voltam, mire közölte velem, hogy "akkor menj vissza a Nana pocakjába mert még fejlődnöd kell!" :lol:


 


Era A végén egyszerre szülünk és ugyanúgy hívják majd a lányainkat :wink: (Emília Sára). Ez az éhes vagyok, de nem kívánok semmit baromi ismerős :evil:. Elkezdek főzni, mire kész, már rá se bírok nézni :evil:. Dario-ról nekem a Dáridó jut eszembe… :lol:


Krampampuli, Renáta Na, most jól megkavartatok ezzel a vércsoporttal! Annak idején a Kaáliban mondták, hogy ne aggódjunk, az A+om úgyis domináns, nem lesznek 0-s gyerekeink :shock:. Nem mintha aggódtunk volna :lol:. Nem is értettük, de ott állították, hogy ha anya nem 0, a gyerek meg igen, akkor több komplikáció lehet :roll:. Nálunk elég sok 0-s van a családban (anyám ágán mindenki, ő is 0+) és mivel apa is 0+, mi számítottunk rá. Nővérem meg vércsoportot váltott, A+nak született, sok gyerekkori műtét miatt (állítólag az az ok) most AB+ :roll:. Vagy ez se lehetne??? :roll: Apánk A+, anyánk 0+, két nagyszülő 0+ és 0- a másik kettőt nemtom :)


Krampa jól fogalmazta, tetszik: a tanárokon, intézményen több múlik, mint a pedagógiai megnevezésen :roll:. Hát én se fizetnék havi 30at, ha nem muszáj, még ha bele is férne a költségvetésbe :roll:. Annyira azért nem kártékony az állami :) Kétkezesség felnőtt korra remek :) Barátom és kollégám úgy ír a táblára, hogy mindkét kezével mást-mást jegyzetel, diákjai megőrülnek érte :) Elég egyszer eljátszani, többet nincs fegyelmezési gond, úgy tisztelik érte :lol:.


Én az előző kettőnél jártam az Istenhegyire :) ma kötés nélkül ment Szaffi a bölcsibe, lehet, holnap megint kéri a Bibikére a borítást :lol:.


Ma kaptam vissza a kismama ruháimat :D Szegény csaj csak februárban szül, de hát ki gondolta szeptemberben, hogy még szükségem lesz addig rájuk?! :roll:


Era Szaffi is 2 évesen kezdett beszélni, pedig csak egy nyelvet hall itthon ;) A bölcsiben 2,5-3 évesek vannak a csoportjában, eddig 4en beszélnek mondatokban a 11 gyerekből (Szaffi ugye folyamatosan :lol:). Pedig mind csak egy nyelvet hall. Barátnőm 3 évese most egyszerre három nyelven beszél, bár leginkább angol-magyart használ, de azért az apját megérti, ha lettül szól hozzá. Nagyon megértelek, én Szaffinál veszettül aggódtam, hogy nem beszél még 2 évesen, és totál nem nyugtatott meg, hogy mások szerint ez még normális :lol:. Aztán három hónapra rá egyszer az autóban 1,5 órát végigcsacsogott, „néjd ott egy tehejajtó hoppá jön a vonat, hú de nadj!” stílusban, na akkor azért az apja kért egy fejfájás csillapítót a végére :lol:.


Liliommanó Pápa mellett hol él a nagymama? Arra van telkünk :) Szeretem azt a várost, meglepően nyugis szép hely (oké, nem sokat járunk be, és főként csak piac+Tesco miatt :oops:) Mi három éve 65e+rezsit fizettünk új építésű önkormányzatiért Csepelen (72 m^2). Drágállottuk :roll:. Szerencsére apa tudott félrerakni, lett saját (hozzáteszem, a férjem lassan 41 éves, mérnök közgazdász, így volt ideje és lehetősége gyűjtögetni már :lol:).


Renáta Sós teától dettó jót hánytam gyerekként 8)


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


kicsit össze-vissza lett, de reggel kezdtem írni, aztán felébredt MEsó és tolódott a befejezés :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Liliommanó minden véleményre és tapasztalatokra kíváncsi vagyok. Halász Domokos doktorúrnak van nem magánrendelése is? Nincs telójuk se.Én örülnék ha párom kislánya kéthetente vagy hetente itt lenne nálunk.Én imádom gyerekeket.A volt felesége elég fura.Na mindegy. Most már párom megnyugodott de nehéz volt neki.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


rekuja már megnyugodott.elég fiatalonlett akkor apa 20 éves volt.most 32 párom.Pedig szívesen látnám.

alexa029
Budapest XIV. kerület
 
 


Mindig elfelejtem irni Barbi! ne aggodj, en egy dekat sem hiztam, pedig rosszul sem voltam, nem hanytam, stb... az elozo terhessegemnel ilyenkor mar +4 kg volt rajtam (52-rol indultam, szulesnel 70 kg voltam)
Aztan zutty fel ev alatt ledobtam mindent, sot mar minuszban is voltam (49 kg). Eljen a szoptatas!

Liliom: es ha ott all uresen a haz, miert nem koltoztok?
3-4 napig korhaz? ne maaar! itt reggel szulsz, du/este mehetsz haza... (csaszarral 2 nap).

Reka: lanyod csucs, hogy feloltozteti a tesot!

(most szalltam le a merlegrol  51.8. azert erdekes, mert 53-mal indultunk el haza majd egy honapja...)

Era

Kép

Kép


Kép
guera
Playa del Carmen
 
 
 
 


Most úgy összeségében válaszolok a lakástémára: Szóval Pomázon tényleg fönt a hegyoldalban, dupla telken, telis teli gyümölcsfákkal, fantasztikus Szentendrei És pesti panorámával áll ott egy szép nagy ház üresen. Csak azért üres mert nem engedik haza a mamámat apujék öcséjék mert féltik ahogy én is félteném! Míóta néhány éve karácsonykor anyukámék az M1-esen haza felé Pápáról tatabánya után összetörték az autójukat és újra nem volt pénz... még nyárra se engedik haza. s
Szerintem ha mi odaköltöznénk akkor vissza akarna jönni, de úgy meg nem férnénk el, meg szerintem nem is bírná a gyerek zsivajt... És nekünk még az a fő rosz pont, hogy nem tudnánk a gyerekeket ide oviba, bölcsibe járatni mert még jogsink sincs így 1 öreg autót se tudnánk venni erre a célra... A hév időjárás fügvényében mi felnőte 10-20 perc alatt elérhető, de van távolsági busz is igaz azzal még soha nem utaztam... Pomázra nem szívesen járatnám a gyerekeket mert hallotam rosszakat, meg fogalmam sincs hol milyen messze van óvi és nem tudom van e egyáltalán bölcsi.
Nekem gyakorlatilag az egyész családom Pápa is környékén laki. A nagyszüleim a piactól 1-2 utcányira laknak és még Pápa más részein is élnek rokonok jócskán. Apuék öccséjék Borsosgyőrben élnek a mamámmal. De Vaszaron is rengeteg rokon él. A nagyszüleimnek is van egy telkük Csót, Ugod nem tudom mejik van közelebb felé vezető utnál a kihegyben azt hiszem (vagy lehet hogy az az öreghegy?) Mindegy az út mellet van szép fehér ház zöld ablakokkal, zöld kiegészítőkkel. 
Szeretem Pápát nagyon jó kis város nyugis, tiszta jlevegőjű, normális emberekkel. Párom arrafelé is keresett munkát hátha... Mert neki is tetszik igaz alig voltunk és míóta megvannak a gyerekek is csak 1x voltunk mikor még Ákos is csak épen hogy 1 éves múlt... Most terveztük lemenni tavasszal, vagy nyáron, de nem hiszem hogy jele helyzetben lesz belőle valami...

Üdv: Kinga
KépKép
KépKép[/ur]l]
[url=http://lilypie.com]KépKép
KépKép
eBizsu képviselõ lettem így ha valakinek kell valami csak szóljon minden alkalomra van! http://www.ebizsu.hu/katalogus/online-katalogusok.html
liliommanó
Budapest IV. kerület (Káp 1.)
 
 
 
 
 
 


Liliommanó Én megértelek, hogy nem költöztök ki a hegyre :roll:. Nyáron lent voltam a csajokkal a telken, 80 lelkes falu, se közért, se kocsma, se semmi… hát nyár volt, így esti sétánál összefutottam a többi gyerekkel, mert nem voltak suliban, de őrjítő volt, hogy egész nap nincs kihez szólnom :oops:. De a csajok imádták (főleg Szaffi) a kertet, a patakot, az erdőt, meg ott nyáron is elviselhető a levegő. Pápa környékén tényleg nem egyszerű munkát találni :( Falubeli ismerős informatikusként 1 éve keres, pedig Veszprémtől Győrig mindenhová elmegy, hátha…


Mi apával kettesben csak orvosi okból voltunk Szaffi születése óta (mármint itthonról gyerektelen elmenetelre gondolok). Becsüld meg, hogy legalább az oviból elhozza a nagyot! Nekem anyámék 5 háznyira laknak, mindketten nyuggerek, a bölcsi kb. 150 méterre van tőlük. Eddig 3 hónap alatt egyszer vitték-hozták Szaffit :shock:. Mikor Mesó megszületett novemberben, azon a télen három alkalommal elvitte apám Szaffit szánkózni 1-1 órára délelőtt (annyi időre felöltöztetni se érdemes). Ők akkor segítenek, ha valami nagyon indokolja, tehát ha terhesen haldoklok, akkor igen, de ha csak átlag hétköznap van, ami néha baromi nehéz és monoton, akkor nem. Pedig szeretnek a lányokkal lenni, tényleg. Közben meg tudom, hogy ez is rengeteg, látom a környékbelieket, ahol minden nagyszülő a világ végén lakik és hát tényleg jó. De nem véletlen van a bébiszitterünk is :roll:.


Era A kórházból korai hazamenetelt irigylem!!! Mesónál „kisírtam” hogy csak 3 nap legyen (trükköztek egy kicsit, és így ment) de kb. 24 órát igényeltem. Annyi azért kellett a regenerálódáshoz, hogy csak egy gyerek legyen mellettem :). Szaffinál 5 napig voltunk bent, nagyon próbáltak tejet csinálni, akkor mondjuk jó volt, hogy sokat vagyunk ott, de hát nem volt itthon másik kismanó, aki hiányozhatna :roll:.


 


Tegnap csökkenteni akartam a magnéziumot a 3x2-ről. Éjjel arra ébredtem, hogy görcsöl a vádlim :shock:. Ennyit a csökkentésről :roll:. Megjött az AVON rendelésem, van benne terhescsík-krém, kíváncsi vagyok, ér-e valamit. Szaffinál nem kentem, nem repedtem, Mesónál nem kentem, repedtem :roll:.


KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: