2004.01.29 21:35
Szerző: rebecca
A szülés!
Már nagyon vártam, hisz két hete bent feküdtem a kórházban, és az uh.-on úgy látszott, hogy a baba 3kg 60dkg, és én aggódtam, hogy mi lesz ha még bennt marad, és gyarapodik. Minden nap két ctg. kellett, és Peti, már nagyon lusti volt... A szobatársaim, mind akkor feküdtek be amikor én, így nagyon összehozott minket az ünnep, és az, hogy mindannyian bent kényszerülünk lenni. hatan voltunk, és más nem is volt az osztályon. Mert mi egy másik szárnyba kerültünk, amit miattunk nyitottak ki. Köszönet a nővéreknek, mert 24 órában dolgoztak, végig, tulajdon képpen miattunk.Utolsó nap ( 01.07.-én) esett a hó, és nyugalom volt körülöttem. Úgy éreztem ez a mi napunk. Fel is készültem. Ágyat húztam, hajat mostam, és fel vettem azt a hálóingemet amiben el szerettem volna kezdeni a szülést. Buta dolog, de nekem fontos volt. Én már csak ilyen vagyok, kell nekem a tökéletes harmónia. :-) nagyot aludtam délután. Úgy éreztem, hogy ha bármikor szülök is, az bizonyosan éjszaka lesz, így minden nap igyekeztem aludni délután. De most tényleg nem is zavart senki.Reggel azt mondták egy újjnyira tág vagyok. Hát nagyon boldog voltam. Este az egyik szobatársammal, akivel fej-fej mellett haladtunk a babáinkkal, rögtönöztünk egy kis laza kismamatornát, mert már nagyon meg akartunk szülni. Én lépcsőzgettem is már napok óta, de nem használt. Szóval torna meg volt, és még azt is megbeszéltük a másik szobatársammal, hogy őt másnap császározza a dokink, / mert egy dokink volt/, és igyekszünk nem egyszerre igénybe venni a doktort... :-)
Már a torna után éreztem, hogy menstruációs görcsöm van, de folyamatos volt, és enyhe. Éjjel sokat jártam már pisilni, és fél kettő felé úgy gondoltam, hogy talán már nem illik aludni amikor egészen illendően görcsöltem. Mértem az időt, és 10 percesek voltak. Hát a szobatársaim már kezdtek felébredezni, hogy miért is ülök én az ágyban, alvás helyett. És akkor még beszélgettünk, illetve, mondták, hogy pakolásszam össze a cuccaimat, mert ez biztosan a szülés. Amikor két fájás között voltam akkor kételkedtem abban, hogy biztos-e a dolog, annyira jól éreztem magam. Igazából én egyáltalán nem féltem a szüléstől.
Aztán szóltak a nővérnek, én meg a szülőszobára vihető cuccok közé dugdostam az almámat, meg a csokikámat, mert egyfolytában attól féltem, hogy éhen fogok halni... :-)) Megvizsgáltak és elvittek a szülőszobába. Egy ágyas volt, és nagyon kellemes. A párom is megérkezett, de mondták, hogy pihenjek, mert még messze van a vége.És aztán szépen nyugodtan fájogattam. A ctg, meg a fájásmérő rajtam volt, és zavart, mert állandóan pisilhetnékem volt. De nagyon szuper volt a szülőágy. És hát nem tudtam pihenni, hiszen annyira izgetott voltam, és meghatódott, hogy még sírtam is, mert nagyon nagy dolognak tartottam azt, hogy nemsokára találkozom a kisbabámmal. Aztán jött egy doki, aki nem az én orvosom volt, és megnézte, hogy mennyire vagyok nyitva, ami eléggé fájt, hiszen az a fájás hirtelen és gyorsan jövő, nem pedig olyan mint a szülési amikor fokozatosan jön. természetesen egy szót nem szoltam, csak fel sóhajtottam. A doktor rá akart beszélni az epidurálra.Én meg nem akartam, de csak mondogatta, és kicsit rosszul esett, hiszen egy hang nélkül vajúdtam, és mégis úgy éreztem, hogy nem jól csinálok valamit a doki szemében... De nem adtam be a derekam, mert én ezt meg akartam élni. Aztán észre sem vettem és délelőtt volt . január nyolcadika. Az infúziók folytak belém, mert az inzulin miatt kapnom kellett cukrosat, hiszen nem ehettem. / bár az almámat kiharcoltam.../ :-) És akkor jött az én doktorom, aki a világ legjobb doktora, mind emberileg, mind szakmailag. De a lényeg az az emberség, és empátia.Burokrepesztés kellett, amitől nagyon féltem , de semmit nem éreztem a fájáson kívül ami kellett hozzá. A baba pulzusa leesett, de akkor még visszarendeződött. És amikor felálltam éreztem az egyik fájásnál, hogy elindul a baba. Annyira csodás érzés volt. Ajánlottak fájdalom csillapítót a fenekembe, mert burokrepesztés után jobban fájt, de én még vártam vártam. nem tudtam mi lessz az a legnagyobb fájdalom ami egy szülésnél kialakul, és ezért míndíg húztam az időt, mert azt gondoltam, ha nem bírom ki ezt akkor hogy fogom a nagyobbakat. Aztán amikor már három fájásom volt egybe akkor kértem. Már bánom, hogy nem előbb,vagy hogy egyáltalán kértem, mert a fájásokat ugyan úgy éreztem, csak mire nyomni kellett addigra kezdett hatni, és ott több erő kellet volna. A baba pulzusa nagyon leesett, és ezért azonnal nyomni kellett. Én nagyon boldog voltam mert eszembe sem jutott, hogy már lassan 12 órája vajúdok, csak vártam a fájásokat. Viszont nekem fogalmam sem volt arról, hogy a baba bajban van, csak a párom látta a ctg-t meg a doki arcát, én meg semmit nem tudtam felfogni szinte, mert csak a fájásokra koncentráltam. Gondolom az injekció is közre játszott a nem figyelésemben. Később megéreztem, hogy baj van, mert azt kérdeztem, hogy ugye nem fog meghalni a kisbabám. És csak nyomtam, nyomtam, és megszületett. :-)) Én azt hittem, hogy a nyomásoknál kiabáltam, de a párom szerint meg sem szólaltam,csak nyögtem. Igazából azért csináltam végig a szülést egy hang nélkül, mert a szomszéd szobában nagyon kiabált valaki, és engem ez nagyon megilyesztett, és gondoltam másnak nem okozok ilyen traumát. A párom szerint talán kicsit kiadhattam volna magamból a fájdalmat mert a lelki állapotomért ez is felelős volt. Ahogy megszültem a dokit dicsőitettem aki eléggé zavarban lehetett azok után, hogy felszabadultamn kiáltottam, hogy ő a legjobb orvos, és, hogy a szobatársaim irigyeltek is érte. :-)))
Az étvágyam teljesen eltűnt. Nem volt egyáltalán kaja amit megettem volna. És sírhatnékom volt, egyfolytában. Azt meg el sem tudtam viselni, hogy a babámra valaki rá nézzen .
Hát ennyi volt. 3kg 10 dkg, 54cm, -el született. Jól szopik, és isteni baba. És imádom.
A baross utcai női I. klinikán szültem, és ezerszer is visszamennék oda, meg a dokimhoz. Azt mondta, jól csináltunk mindent, és kér egy képet a hat hetes kontrollra a babáról.
Köszönöm a türelmet. :-)))