Új privát üzeneted érkezett!

Hát igen, a türelem... :) Azt hiszem majd a 4. gyerekemhez lesz annyi türelmem amennyit elvárok magamtól. Minden este úgy fekszem le, hogy holnap majd türelmesebb leszek, de sosem sikerül, mindig valami kiakaszt. :) Persze azért határozottan fejlődőképes vagyok. :lol:

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Bocs hogy eddig nem írtam, de sajna nálunk most egy ideig a babásodás leállítva.
A párom szept.30-án bicikli balesetet szenvedett, beütötte a fejét, megoperálták egy vérömleny miatt. Múlt héten sikertelen ébresztés, tüdőgyulladás, mély altatás,lélegeztetés, szóval eléggé le voltam hangolva. Tegnap végre felébredt, és úgy néz ki hogy nagy eséllyel semmilyen baja nem lesz. Kommunikál (nem tud még beszélni a gégemetszés miatt), mozgatja a végtagjait, ma már elkezdték a gyógytornát. De még hetekig az intenzíven lesz sajna. Hosszú felépülés, rengeteg türelem. Úgyhogy ha sikerülne is idén hazajönnie a kórházból, akkor is csak jövőre próbálkozhatnánk.

Sokat gondolkodtam a második babán, de arra az elhatározásra jutottam, ha 2012 első pár hónapjában nem jönne össze akkor már nem lesz második. Én már jövőre 41 éves leszek, később már nem akarok szülni, mert a gyereket fel is kell nevelni. Persze nagyon sajnálnám ha Ákosnak nem lenne igazi testvére.

Egyébként Ákoska nagyon jól van. Jön a foga alul, megint nyálzik és harapdál. Most csak 17 dkg hízott egy hónap alatt és 1 cm nőtt (9090 gr, 74 cm). Már csak egy hajszál választja el attól hogy egyedül menjen, de még egy kicsit fél. Már nem szoptatom, kap tápszert. A védőnő szerint már tejet is megpróbálhatnám neki.
A bilizés elég jól megy, igaz hogy most a párom betegsége egy kicsit visszaveti a dolgot, mert ha látogatni megyek nincs ki folytassa a módszeremet.
Na mennem kell késő van, holnap újabb kihívások és remények...

Majd még jelentkezem, mindenkinek jó babásodást. :)

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


Ede!

Kitartás!!! Ez borzasztó lehet, lehetett! NAgyon nehéz lehet most neked. Azért írj néha, hátha jól esik. Van segítséged?

(tejet én nem adnék neki 3 éves koráig. Vannak ezek a babatejek, max azokat, nehogy kialakuljon allergia. Én is adtam Neonak korán és most küzdünk is, egyáltalán nem kaphat semmi tejterméket, még azt is meg kell nézni, hogy valamilyen kaja összetevőiben se legyen, különben hasmenése lesz tőle. Persze állítólag kinövi, ha betartom a teljes tejmentességet, akkor oviba már talán kaphat, de igazán megkíméltem volna magam a sok macerától. )

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!

Ede! Nagyon sajnálom,ami a férjeddel történt! :( Remélem,mihamarabb felépül teljesen!

Lili! Neked is pajzsmirigy betegséged van? Nekem alul működött,de már pár éve normális a TSH-m.
Neked talán túl működik?
Drukkolok,hogy pár hónap múlva összejöjjön a baba.

Nekem elvileg a héten kell megjönnie. Utána pedig már élesben próbálkozunk. :lol:

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


EDE Nagyon sajnálom, borzasztó lehet, de talán már a bizonytalanságon túl vagytok! Kitartást, remélhetőleg már együtt karácsonyoztok :wink:. Nagyon megértelek, hogy ilyen körülmények között egy kistesó elképzelhetetlen.

Susycat, halyrá next hónap :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

ede, kitartást Nektek! És persze nagyon gyors, teljes gyógyulást!

Nálunk semmi újság, várom, hogy megjöjjön, de hát ugye ismerve az előzményeket, szoptatás alatt nem nagyon fog, szóval mi még hónapokig csak vaktában lövöldözünk :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Sziasztok!

Ede,
sajnálom, mielőbbi gyógyulást kívánok!!! Kitartás!!!

Susy,
nekem is alul működik sajnos, ezért hízok is rendesen, de most már kaptam gyógyszert és hátha fogyok is valamennyit. Te is lefogytál utána, vagy neked nem is jött kg? mennyi idő kellett még beállt? November közepén kontroll a Kaáliban, de a háziorvosom már elküldött hétfőn vérvételre. Na majd meglátjuk. :roll:

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Rekuja,
nem kezdtem el szúrni szerencsére. Ha novemberben ok minden kezdünk is. Nem kell ismét várni hónapokat. :)

Izisz,
akkor drukk erre a hónapra!!!! :lol:

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Sziasztok Lányok!

A párom már jobban van, egy hete kikerült az intenzívről, a trauma őrzőbe. volt újabb Ct-je ami negatív lett szerencsére. Most a fej trauma miatt a rövid távú memóriáját elveszítette, még regenerálódni kell az agyának. Nem tud összefüggő mondatokat alkotni, úgyhogy most a kommunikáció elég nehézkes. Szerencsére az embereket megismeri, a baleset előtti memóriája rendben van. Hamarosan átkerül Kisbérre egy rehabilitációs kórházba, ahol az ilyen sérülteknek segítenek felépülni és a való életbe visszailleszkedni.
Egy kicsit nehezebb lesz a látogatás, mert nekem ez 60 km-re van, de majd valahogy a rokonok segítségével megoldjuk.

Ákoska holnap lesz egy éves, alig akarom elhinni. Hétfőn elindult a kicsi, örömmel egyensúlyozgat a kis lábán. Nagyon édi. Veszekszik velem, ha azt mondom nem akkor ő "de..de" ismétléssel válaszol.
Szerencsére az éjszakai alvás már nagyon jól megy. nem főzök már külön neki, a tejet is megkóstolta, de még tápszert kap.
Szülinapjára elviszem Halász Judit koncertre, van egy csiri-biri dvd-énk és nagyon élvezi.

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


Sziasztok!

Ede! Jó hír,hogy párod jobban van már.
Ákoska ügyes,hogy elindult.
Sok boldog szülinapot kívánunk neki!


Lili! Én is híztam régebben. Terhesség alatt nem sokat,10 kg-ot összesen.
Még tinédzser koromban kellett Jodid-ot szednem. De azt sem sokáig.
Kb. egy 5 éve már jó az érték.
Örülök,hogy nem kell várni sokat.

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Szerencsére a párom napról napra jobban van, fizikailag persze teljesen le van gyengülve. Ma már egyedül ment WC-re, és a doki megígérte neki ha beindulnak nála az ürítési folyamatok akkor nem lesz több katéter és pelenka. Tudatilag még vannak hiányosságok, most már azért emlékszik arra hogy ki volt nála látogatóban, de sokszor térben és időben nem tudja még elhelyezni magát, illetve a kifejező képessége is sérült.
Ma teljesen el voltam már kenődve, mert a rehabilitációra csak nov. 4-én tudják átvenni, addig szegény itt vegetál a kórházban, ahol egy kis gyógytornán kívül már semmit nem csinálnak vele.
Mivel már egy hete sima kórteremben van, így legalább 2x tudok látogatni, de. Ákoskát is beviszem, habár a nővéreknek nem igen tetszik, de akkor csak 5-10 percre megyek be, hogy a béres cseppet beadjanak neki, meg hogy Ákos láthassa az apját. Aztán du próbálok 1-2 órát bent lenni, attól függ ki tud vigyázni a kisfiamra.

Ákoska jól van, egy kicsit megfázott gondolom a sok rohangálásban, meg közben kibújt a 7. foga. 1 éves státuszon 9450gr, és 75 cm lett az eredmény. Beadattam neki az influenza elleni oltást (1 részlet, majd 1 hónap múlva a 2.), az dokinő is pártolta az ötlete, mert hogy sokat járunk a kórházba.
Magamnak is be fogom adatni, csak a körzeti dokihoz kellene eljutnom.
Mindenkinek szép napot, majd még jelentkezem.

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


EDE, nagyon drukkolok neked, sokat gondolok rátok! Jó olvasni, hogy ilyen pozitívan állsz a dolgokhoz. Ákos tiszta nagyfiú! Influenza ellen mi is oltatni akarjuk Szaffit. Fel kell íratni, vagy jár nekik valahány éves kor alatt, ha kérjük?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja: szerintem nincs ingyen védőoltás a gyerekeknek, hacsak valamilyen krónikus betegségben nem szenvednek, legalább is azt olvastam a neten.

A párom jobban van, egyre jobban felfogja a dolgokat. Tud már önállóan sétálni, enni, fürdeni. Sőt most már ő is várja a rehabot.
Tegnap azt mondta hogy neki fel kell épülnie, mert Ákosnak megígérte hogy lesz egy testvére. Teljesen megdöbbentem amikor ezt hallottam. :)

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


Ede, ez nagyon jól hangzik! Mármint nem csak a kistesó-projekt, hanem hogy a párodnak megint van jövőképe! Úgy legyen 8)

Többiek? Senki se babásodott be? :roll: Tessék újraéleszteni a topikot!!! Kellett volna mennünk 3. napos vérvételre hogy nézzenek hormonszintet, de persze elutaztunk a 4 napos hétvégére és pont akkor jött meg. Számításaim szerint a következő vérzés december első hetében lesz. dec9-re repjegyem van anyósékhoz. Szorítsatok, hogy előbb vérezzek, mert ha megint lecsúszunk a vizsgálatról, akkor nem fér bele, hogy februárban legyen a lombik :evil: Számolgattam a ciklusomat, és reálisan február végi beültetés lesz, vagyis még beleférek 2012-be 8)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ede, további javulást kívánok a párodnak, remélem, hamarosan felépül, és hazaengedik.
Influenza elleni oltáson én is gondolkodom.

Rekuja, olvastam a történeted, le a kalappal előttetek, komolyan!!!
A februári lombik pedig sikerülni fog! 8)

Nálunk szerintem jövőre lesz éles indulás, amíg szopi van, esélytelen. :roll:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ede!

Nagyon drukkolok nektek, párodnak, hogy mielőbb rendbe jöjjön!! Milyen aranyos, hogy már a tesóprojekt jár a fejében. :)

Rekuja!

Én is olvastam a történeted, nem semmi tényleg, le a kalappal minden lombikos előtt!

Én már babásodom újra! :D Szerencsére nekünk nincs gond, most is másodjára sikerült, csak az állandó émelygés árnyékolja be kicsit az örömöm, de majd elmúlik ez is. :)

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Izisz,
gratulálok!! Problémamentes boldog babavárást kívánok! :lol:

Rekuja,
Februári lombik szuper!! Sikerülni fog! :lol: Mikor voltál konzin? Neked is Kovács P az orvosod? Én tegnap voltam ellenőrzésen. tsh 0,9 :lol: :lol: :wink: nagy a boldogság. Majd 18-án megyünk ismét vérvételre és megbeszélni a részleteket. Remélem ebben a hónapban kezdünk és akkor kb. két ünnep között lesz a beültetés. Nagyon várom.

Ede,
örülök, hogy jobban van a férjed. :lol: szerintem gyorsan fel fog épülni és jöhet a tesó! :lol:

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Lili!

Hát még mindig nem nagyon tudom mi az a tsh, de azt kivettem, hogy nagyon jó a 0,9 úgyhogy gratulálok és drukkolok nektek!! ;)

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Izisz,
pajzsmirigy hormon. Ha magas, akkor kicsi a teherbeesés esélye, viszont ha sikerült a terhesség akkor is nagy a kockázata a vetélésnek és hogy a babának idegrendszeri és agyi károsodása lesz. :( terhesség alatt is kell hormonpótlás és folyamatosan ellenőrzik az értéket. A dokim azt mondta, hogy 2,5 alá kell vinni akkor kezdhetjük csak a lombikot. Nekem 49 volt augusztusban. :shock: A jelenlegi érték tökéletes. :lol: :lol:
Te éjfélkor még nem alszol? :shock: :D

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Izisz Gratula babásodáshoz :lol: Már kezdtem aggódni, hogy senkinek se jön össze, mi van a levegőben :roll: :lol: Szóval hajrá rosszullétek, öleld őket magadhoz, ezzel jelzi a tested, hogy ott egy kis lélek a pocidban :).

Lili 0,9 tényleg nagyon jó!!! :lol: Két ünnep közti beülti nagyon romantikusan hangzik :). Mi a másik Kovácsnál vagyunk, a doktornőnél, de valahogy el nem tudom képzelni, hogy a Kaáliban lenne nem aranyos orvos :D. Elfogult vagyok a babagyárukkal :roll:

Más. Decemberben repülök Mvhelyre. Repült valaki mostanában Malév géppel gyerekkel? Tápi-ügyben valami tapasztalat? Egyéb, amire tuti nem gondoltam?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ede!
Örülök,hogy párod jobban van.

Izisz! Gratula a pocaklakóhoz! Gondtalan,szép terhességet kívánok!

Mi nem védekezünk már egy-két hete. Remélem,hamarosan beköltözik valaki a pocakomba. :D

Mindenkinek szép hétvégét kívánunk!

KépKép


KépKép
susycat
Kocs
 
 
 
 


Köszi lányok! :lol:

Rekuja,
én is babagyárnak hívom. :lol: :lol: :lol: :lol:
Repülés: fel és leszállásnál mehet a tápi vagy valami folyadék ha nem akar simán cumizni, mert bedugul a füle és szegénykék nagyon tudnak sírni. Nyáron kirándulós járaton van ám ordítás, ha ez valamelyik babánál elmarad. :(
Jó lenne már négyesben (vagy ötösben) köszönteni az új évet.

Susycat,
drukkolok a tesóhoz!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol:

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Lili Füldugulást jó, hogy mondod, nekem eszembe se jutott, valahogy nem szokott megviselni (imádok repülni). Azért izgulok rendesen, főleg, mivel télen Mvhelyen a reptér tiszta köd, és folyton átirányítják a gépeket Kolozsvárra vagy Csíkba, amik 2-4 óra autóútra vannak :evil:. Hülye román tervezők betették a repteret egy ködös völgybe, ráadásul a finomító vagy mi füstje-gőze is a reptér fele száll az uralkodó szélirány miatt :evil: Tiszta idióta tervezés! (na jó, arra nincsenek hegyek a város körül :D). Visszafelé az időeltolódás miatt 0 perc az utazás :lol: (felszállás 15:20 leszállás 15:20 :lol:).
Ötösben újév?! Fú, én rettegek az ikerterhességtől! :oops: Nagyon félek, hogy ha valami gond van, és sokáig kórházban kell lennem, azt hogy viseli majd Szaffi :(. De ez is olyan fura, mert annyi koraszülött ikres esetet hallani, hogy már elhiszem, hogy mind olyan. Amikor szültem az Istvánban, 3 olyan ikerpár is volt, akik túlhordva szülésindítással születtek :shock:. Nem is tudtam, hogy egyáltalán van ilyen :shock:. Ja és természetes szüléssel, nem császárral!

Susycat Hajrá nem védekezés! Mennek a drukkok a karácsonyi ajándékhoz :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja,
te jó ég akár csak magamat hallanám. :lol: :lol: :lol: Ikerterhességi para....... :? Hű ez megér egy beszélgetést, de itt nem szeretnék untatni senkit ezzel. Nagyon sok oldalt olvastam ezzel kapcsolatban és volt is tapasztalatom mikor Domi született, mert több anyuka is volt a gyermekágyin ikrekkel már több mint 4 hete, de benne van a pakliban és már annyit agyaltam rajta, hogy ha azt mondja a Drága Dokim, hogy ketten vannak úgy érzem lelkileg felkészültem rá. Először nem, mert nagyon tiltakoztam minden erőmmel ellene, de érdekes módon ( mikor már tudom az igazi problémákat) elfogadnám és talán (de mondom csak talán) szeretném is. De tényleg nem szeretnék senkit untatni ezzel. :lol:

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Lili!

Nekünk nem valószínű spontán ikerterhesség, de ha azt mondaná a doki, hogy ketten vannak, bizony én is megijednék. Ha szeretnéd, belinkelek egy ikres szülésvideót. Kádban, otthon, a picik között másfél óra van és teljesen komplikációmentes. ;) 4.5. baba. ;)

Ezt pedig már olvashatjátok is, íme egy pozitív szüléstörténet és ahogy írják, egyre több ikres viszi végig a várandósságát akár a 40. hétig is.
[url]
http://lenardorsi.hu/csodaszep-szulesek ... szuletese/

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Izisz,
köszönöm szépen!!!! Könnyem kicsordult és a mérleg most már kezd az ikrek felé dőlni. Még pár ilyen link és már kifejezetten akarni is fogom. :lol: :wink:
Hogy vagy?

Lili

Kép


Kép

Kép
lili77
 
 


Lili!

Hajrá! :)

Köszi szépen, egyre jobban, már vannak napok, amikor nem is émelygek annyira, így azért könnyebb a két gyerkőccel is. Fiam meg mintha érezne valamit, délután már nem szeretne kimenni. MA is csábítgattam, hogy menjünk hintázni, motorozni, de ő inkább szerette volna, ha olvasgatunk. Hát így is jó, legalább nem mászkálok. Délelőtt meg úgyis szebb idő van még.

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Lili Látod, mást is izgat az iker-para. És én is úgy vagyok, mint te, hogy egyik nap vágyok rá, másik nap rettegek tőle. De azért inkább maradjunk a biztosban, ha lehet :roll:.

Izisz Köszi a linket, tényleg szívmelengető történet. Ez is érdekes, hogy mennyit számít egy orvos hozzáállása. Én nem akartam oxitocint, és megbeszéltük a dokimmal, hogy csak akkor lesz, ha már nagy veszély van. Aztán persze a szülésznő automatikusan rá akart kötni :shock:. Mondtam, előbb hívja fel a dokimat, úgyse hagyja, és aztán tényleg nem :lol:.
Hogy bírod két kicsi mellett a terhességet? Milyen az előző terhességekhez képest? Pont most fejtette ki az egyik előadónk az egyetemen, hogy ez nem anyafüggő, ezért van, hogy ugyanaz a nő, aki egy terhességet hányás és rosszullét nélkül végigvisz, a másikat végighányja. Na kösz :? (Én Szaffival nagyon jól viseltem a dolgot, reméltem, ilyen szerencsés alkat vagyok :D).

Hihetetlen, mennyire kinyílik a világ attól, hogy Szaffi már jár (kézenfogva). Ma két órát játszótereztünk, mert egyik gyerektől a másikhoz sétáltunk :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja!

Köszi, elég jól bírom. Émelygésem már jobb, vagy hozzászoktam, talán este erősebb, de akkor meg már itthon van a párom, így könnyebb. Az a szabály, hogy ha délután alszanak a gyerekek, akkor mindenképpen lefekszem én is. Ennyit változtattam a szokásaimon. :)

Azt nem tudom, hogy az anyától függ-e vagy sem a rosszullét, de amennyire emlékszem, kb. a fiamhoz hasonlatosan vagyok rosszul, mert a lányomnál enyhébb volt, de tovább tartott. Remélem akkor ez sem nyúlik túl a 12. héten. Ja! Meg most előbb kezdődött, már a nem várt mensi előtt, a gyerkőcöknél meg a 6 hét környékén. Jövőhéten megyek dokihoz, kiderül, hogy azért mert előrébb vagyok, vagy csak ez egyszerűen így alakult. :) Nnna, szóval ha fiam lesz, akkor majd ráfogom, hogy azért émelyegtem jobban. :D

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Izisz, gratulálok :)

Nem tudom, mind a négy terhességem alatt hánytam, nemtől függetlenül :roll:

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


sziasztok
rég írtam. Sajnos az előző babát elveszítettem(májusra vártam,missed ab lett a vége)

Ede,nagyon drukkolok nektek,hogy van a párod?

Izisz,szívből gratulálok!

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Evilany Nagyon sajnálom :cry: Hány hónapot kell várnotok az új próbálkozáshoz?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja,hát 3-at mondott a doki. Aggaszt hogy rövidek a ciklusaim,műtét után megjött 23 napra,most ismét 24-re.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


evilany, sajnálom :(

Nekünk a műtét után 2 ciklust kellett várni, bár nekünk hamar eltelt, mert a műtét után egy héttel már megjött (pedig a mi babénk már elég nagy volt, mikor a műtét volt): A ciklusom nekem össze-vissza volt utána, de ez nem akadályozta meg Gábort ;)

Kitartás, drukkolok!

Én is várom, hogy megjöjjön, és indulhasson a próbálkozás a kistesóért :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Én vetélés után 3 hétig többé-kevésbé véreztem/barnáztam :roll:. Aztán meg hat hétig nem :shock:. Nem minden szervezet reagál ugyanúgy. Lesz valami kontrollod amikor rábólintanak a próbálkozásra, vagy csak simán 3 ciklus után hajrá? Sztem, ha még nincs kész a szervezeted, akkor nem tud megfoganni. Vannak orvosok, akik semmi várakozást nem tanácsolnak, mások meg akár fél/egy évet is. Na most légy okos! :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Én már sajnos nem várok kisbabát, méhen kívül volt, akit érdekel a júliusiaknál írtam róla, megműtöttek, sajnos így alakult. Csütörtökön megyek varratszedésre, akkor majd többet tudok, hogyan tovább, meg persze nekünk is sok döntést kell hoznunk. (nekem ez már a 2. méhen kívülim)

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Izisz :( nagyon sajnálom!Átérzem a fájdalmad!!!

Rekuja,az igazat megvallva,szerintem most is megfogant,pé óta igen erős mellfeszülés volt ami eddig nekem csak terhességnél és halvány pozitív teszt,ma mégis megjött.De biztos így kellett történnie.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Sziasztok Lányok!

Bocs hogy eddig nem írtam, de 2 hétig nem volt gépem, mert felmondta a szolgálatot, most is csak ideiglenesen lehetett használni. Lehet hogy a végén vennem kell egy újat.

A párom jobban van szerencsére, már 3 hétvégén is itthon volt. Nagyon sokat segít(ett) rajta a rehabilitáció Kisbéren. Egész nap van neki foglalkozás (torna, vizitorna, neurologus stb), úgy néz ki hogy minden rendben lesz. A jobb vállával vannak problémák, illetve az olvasással, de most fejlesztik.
Egyébként teljesen ellátja magát, az étvágya is jó. Már 3 hete nála a mobil és mindennap többször tudunk beszélni. Még nem tudjuk meddig lesz kórházan, mondjuk a türelme már fogytán van. Eredetileg 15 kgt fogyott, most abból már és a felét már vissza is szedte.
Ja képzeljétek hétvégén nekem kellett beadnom a vérhigító injekciót a páromnak.

Januártól kiveszem a szabimat, és Ákoska megy bölcsibe (oda még el kell mennem tisztázni a dolgokat) és februártól megyek vissza dolgozni. Persze a fönöknek megmondtam hogy nem tettünk el a második babáról. Most várunk egy kicsit, a párom állapota és a sok kezelés miatt. Egyébként ő is szeretne másodikat, sőt nem örül annak hogy megyek dolgozni.

evilany: nagyon sajnálom a dolgot, fel a fejjel.
Nekem 3 hónapot kellett várnom a missab után, de 12 lett a vége, mire Ákos megfogant. Nekem is rövidek voltak a ciklusaim, 21-22 naposak. Ittam gyógyteákat, aztán rendezödött a dolog. :)

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


izisz7: nagyon sajnálom és kitartást.

Én a első baba elvesztése után (9-10 hét) is kitartottam amellett hogy a 12. hétig senkinek egy szót sem. Lehet hogy ez babona, de a 2. babánál is majd tartom ehhez magam. Csak a párom tudhat a dologról.

Lilypie Első szülinap tickers
ede71
Veszprém
 
 


Ede,én mindig úgy örülök és optimista vagyok,hogy nem gondolok ilyenekre.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


ede, mi a 13. hétwen veszítettük el a babánkat, a 12. heti UH-n derült ki, hogy nagyon beteg. Azt gondoltam, hogy majd a következő babát nem mondjuk el hamar. De elmondtuk :)

Ízisz, sajnálom, olvastalak pár napja, sok erőt Neked!

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Köszi lányok!

Ede!

Örülök, hogy férjed jobban van, azért úgy érzem már ti is túl vagytok a nehezén. :)

Ebben a babonában meg nem hiszek sajnos. Attól még hogy nem mondom el senkinek, ugyanez lett volna, és akkor is ugyanígy mindenki megkérdezi, hogy mi volt, mert 1 hétig a kórházban voltam. Sajnos... :( Szüleinknek amúgy nem mondtuk el, és amior párom felhívta apukámat, első ijedtségében dühösen megkérdezte, hogy miért nem vigyáztatok? :) Párom meg csak értetlenkedett a telefonban, hogy de mire?? :) Vicces lehetett, de apuék nem is gondolták, hogy szeretnénk még babát.

Kép Kép Kép
izisz7
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!
Áprilisban érkezik nálunk a kistestvér, csatlakozhatok? :D

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


rana, üdv köztünk :) Te sem fogsz unatkozni :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Panndi, nem, szerencsére. :lol:

Izisz, sajnálom. :cry:

Ikrek: én is a 38. héten, programozott császárral szültem, még maradtak volna a picik, mert nagyon jól érezték magukat a pociban! :D Ha ez a terhességem is olyan csodálatos, könnyű, komplikációmentes és szép lesz, mint az előző, összeteszem a két kezem! :)

Kíváncsi vagyok, ti hogy mondtátok meg, hogy kistestvér érkezik? És hogy reagáltak rá a nagyobbak? Amikor megszületett a pici, nem voltak féltékenyek? Az időbeosztás is hatalmas kérdőjel még a számomra (pl ha a pici épp szopizik, a nagyobb meg kiabál, hogy bilizni szeretne, vagy fordítva :roll: :roll: ).

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Ízisz :cry: Tartom, amit priviben írtam :wink:

Evilany Fura amit írsz :roll:. Mondjuk, állítólag rengeteg olyan terhesség van (kémiai terhesség), amit a nők észre se vesznek, mert időben vagy 1-2 nap csúszással menstruálnak, és el is megy a baba. Én 6 hetes (6 hét 4 nap) babát vesztettem el, és arra is azt mondták, hogy mivel még a szívhang előtt ment el, ezért „kémiai terhességnek” számít :roll:. Hát, nekem nem műtéttel vették ki, mert kijött magától, na baromira nem olyan mint egy menstruálás!!! Nagyon nem!!!

Ede Mindig szívesen olvasom, mi van veletek :). Jó hallani, hogy javulnak a dolgok :). Nagyon nem lehet ez egyszerű, egyikkőtöknek sem :(. Bölcsit ne halogasd, mert nagyon kevés hely van!!! Nővérem mondta, hogy a korosztály 10%kát tudják országos szinten ellátni, és ez területenként még rosszabb is lehet :shock:.

Rana Üdv itt! Rana mint béka spanyolul? Vagy véletlen egybeesés? Fú, valamivel feljebb épp azt fejtegettük páran, hogy mennyire rettegünk az ikerterhességtől :roll:. Te már tapasztalt vagy a két pici egymás mellettben, mi lesz ehhez képest a 2kicsi+pici? :wink:.
Megint császározni fognak, vagy hagynak természetesen szülni? Mért kellett a császár? Csak az ikrek miatt? A pici is lány lesz, azért a rózsaszín nyuszi a vonalzón?

Én is elhatároztam, hogy nem mondom meg senkinek, aztán a szűk körnek úgyis rögtön elmondtam Szaffit is (család, legjobb barátok). Túl boldog vagyok mindig azzal a +os tesztel :lol:. Kedden megyek a Kaáliba vérvételekre viszem a Cicalányt is, mert nem tudom hol hagyni. Majd mondom a váróteremben, hogy ő a termékminta :lol: Remélem, minden okés a vérképemben, és mehet a gyógyszer hó végétől 8). Kezdek izgulni, az a februári időpont vészesen közeleg :oops: 8)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja, ja, rana békát jelent, nem direkt választottam, de nem baj, a békákat (is) szeretem! :lol:
Pár hsz-otokat olvastam az ikerterhességről, arra írtam azt, amit, biztatásul. ;) Sajnos sok rossz dolog történik (vetélés), :cry: nem csak ikresekkel, nyilván minél több baba van a pocakban, annál nagyobb a rizikó, tudom. Én is úgy mentem neki, hogy gondolom majd koraszülöttek lesznek, meg hogy remélem, csak kibírjuk a 30. hétig, de ahogy telt az idő, tudtam, hogy semmi baj nem lesz (csak így szabad hozzáállni), és nem is lett. Történt sajnos szomorú eset a kórházban is míg bent voltam (be kellett feküdnöm a totális problémamentes terhesség ellenére, de ikrek ugye és lombikbabák, ezért rámsütötték, hogy veszélyeztetett, így meg beparancsolt a dokim a kórházba a 32. héten, én meg nem mertem ellenkezni, mert ha otthon történt volna vmi rossz, nem bocsátottam meg volna magamnak soha. Nagyon rosszul esett, mert én meg a kórházban nullát tudtam pihenni, na erről is lehetne mesélni) ikresekkel, így a dokik nagyon betojtak (meg amúgy is ugye, "jobb már nekik kint, mint bent", ezt sugdosták a fülembe) A férjem meg külföldön dolgozott akkortájt, és csak arra az 5 napra tudott csak hazajönni. Ráadásul Ajsi (ő volt az "A" baba) nem volt hajlandó kimoccanni a farvégűségből, Letti meg haránt volt, na a dokik mondták, hogy így kizárt a spontán szülés. Van egy kis esély, hogy befordult volna Ajsa, de Lettit lehet hogy akkor is belülről, kézzel kellett volna igazgatni (jujj...). Szal gondoltam ha így is úgy is császár, akkor már inkább úgy legyen, hogy itt van velünk Apa is (kivettünk egy fizetős szobát, így tényleg 5 nap 4 éjszaka éjjel-nappal együtt voltunk, nagy könnyebbség volt!). Na ez a programozott csaszim (bő lére eresztett :oops: ) története. :lol:
A mostani dokim (aki csaszizott, kiment közben külföldre) azt mondta, lehet spontán szülés is a mostani, csodálatos lenne... De nem ragaszkodom hozzá foggal-körömmel (mint a belinkelt történetben az anyuka), majd lesz, ahogy lesz, remélem ahogy a babának a legeslegjobb. Megint kiscsaj lesz, igen, és ő spontán babuci, és emiatt (is) nagyon boldogok vagyunk! (már gondolkodtunk azon, hogy visszamenjünk-e a Kaáliba a harmadik babáért)
Te írtad, ha jól emlékszem, hogy nincs konkrét oka, hogy miért kell lombikoznotok (miket vizsgáltak nálatok)?? Na mi is így vagyunk (voltunk) vele, sok hülye apróság volt (van), ami miatt a dokik szerint talán nem sikerülhet (Leiden mutáció, pajzsmirigy, zonapellucida, oligozoospermia), de egyértelműen egyik sem kizáró ok. Szal lehet, hogy nálunk is "lelki okai" voltak???? :roll:

Mi sokáig nem mondtuk el egyik terhességet sem, félig-meddig babonából, de inkább azért, mert anyósomék már idősek, szívbetegek, nem akartuk őket is terhelni, ha vmi rossz történt volna (nekik azt se mondtuk el, hogy az ikrek lombikbabák).

Milyen gyógyit kell szedned hó végétől? Vagy már indul a long protokoll?? (Számomra még olyan messze van a február!! :lol: ) Akkor gondolom már nem szopizik a kislányod? Meddig sikerült szoptatni?
2kicsi+1pici felállástól parázok rendesen, ne is mondd..... :?

Ja, ilyen profi vagy spanyoból, vagy csak begugliztad? :wink: :lol:

Remélem a többiek is jönnek azért majd... :roll:

KépKép
KépKép
rana33
Debrecen
 
 


Én nagyon szeretem a kis korkülönbséget :) Olyan fura, Fruzsi és Gábor között 25 hónap van, de nekem az már sok valahogy :oops: Pedig tudom, hogy nem, és mégis :)

Az biztos, hogy igényel némi rugalmasságot, ha van a kicsi mellett pici is, de minden megoldható. Zsófi 22 hónaposan lett szobatiszta, Fruzsi 2 hónapos volt, de ha Zsófinak pisilnie kellett, és Fruzsi épp evett, akkor mentünk hárman WC-re, nem volt gond :lol:

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Rana, ez tényleg fura, hogy problémamentes terhességgel befektettek :shock:. Mondjuk, gondolom, ha lett volna otthon már egy kismanó, rugalmasabbak :roll:. Nekem szerencsém volt a dokimmal, mert marhára a természetesség híve, és így még engem is meggyőzött arról, hogy ne parázzak menni fog minden, pedig én rettegtem a fájdalomtól és reméltem, hogy császárra kerül sor :oops:. De már nagyon örülök, hogy így alakult! Csak azért írom, mert sztem rengeteg múlik azon, hogy az orvosod mit és hogyan kommunikál, és ez tuti kihat a terhesség folyamatára is. Ő pl végig azt mondta, hogy a lombik nem ok a veszélyeztetettségre, de azért nagyon szívesen kiír 8).
Tök jó, hogy most természetesen jött a baba! Hurrá!!! Nálunk apa nem elég türelmes „kivárni”, míg természetesen összejön. Azt mondták a Kaáliban, hogy 1:800 az esély a természetes fogantatásnak minden egyes hónapban. Hát, ez egy kicsit túl sok évet jelent… De persze túlélném ha nem kéne szurizni 8)
Ikreid akkor kétpetéjűek?
Fú, az nem lehetett egyszerű, hogy csak arra az 5 napra volt itt :shock:. Utána meg egyedül maradtál a két kicsivel? Mi is 2 napot egyáegyasban voltunk hármasban apával 8). Hihetetlen élmény volt mind3unkank :).
Á, nálunk még ennyi okot sem találtak. Csak a spermiumok nem mennek bele a petesejtbe. Hogy a sperma feje gyenge-e, vagy a petesejt nem kapja meg azt a hormont, ami miatt megpuhul, azt nem tudni. Szóval nincs kezelési mód. Mechanikusan bele kell erőszakolni őket. Erre mondták, hogy vagy pszichésen nem termeljük a megfelelő anyagot vagy pár év múlva megtalálják, hogy mi okozza ezt :lol:. Na köszi :lol:
Lelki okok… hát nemtom. Magammal is úgy vagyok, hogy egyik héten lelki okokat keresek, másik héten egy baromságnak tartom :D. Végülis még egy megfázást is vissza lehet vezetni lelki okokra (depis hangulatban gyengébb az immunrendszer) akkor ezt mért ne? Másrészt attól, hogy valaminek lelki oka van, nem bizti, hogy a lelki okot az egyszerűbb meggyógyítani. Néha az a mézes tea hatékonyabb, mint egy „akarsz róla beszélni?” kérdés :lol:. Szóval törekszem elfogadni, hogy nekünk így lesznek babáink, és ha hozzátok hasonlóan kapunk egy kis ajándékot, annak csak örülünk. Nem jobban vagy kevésbé, mint Szaffinak.
Apa profi spanyolból, meg van egy plüssbékánk, akit Madridból hozott és Ránának hívjuk :D
Tényleg, az ikrek mennek jövő ősszel oviba?

Pandi, a minap gondoltam rád, hogy lassan már terhesnek kéne lenned, nem? :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja, majd kb három hónap múlva :lol: De azért nem bánnám, ha hamarabb megtörténne a dolog ;) De még meg sem jött, Gábor még szopizik, szóval még várhatok :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: