Új privát üzeneted érkezett!

Szia Nyanya,

örülök, hogy jól vagytokKép Most volt a 2. mensim a műtét óta, átállt a 25 napos ciklusom 28 naposra, de minden rendben volt vele. Még egy mensit kivárunk, és elkezdjük a projektetKép Ez már e hónap vége, már nagyon várom. Hihetetlen mennyire vártam már, hogy október legyen. Persze utána meg majd várom az eredménytKép De nem leszek türelmetlen, majd jön babszem, amikor úgy érzi, hogy jönnie kell. Remélem most úgy fogja érezniKépKép
Közben iszok egy gyógytea keveréket is, ami a progi szint beállítását segíti, és szedek vitaminokat is. Eddig nem igazán figyeltem oda ilyenekre, és lehetett ez is a baj forrásaKép
Viszonylag gyorsan eltelt ez a kis idő, megpróbáltam kihasználni olyan dolgokkal, amit ha babás leszek, egy ideig nem tudok majd csinálni. Gondolok itt kirándulásra, bringázásra, és természetesen hegymászásra. Első babónk tavasszal, a francia hegyekben jött összeKép Most szerintem majd otthonKép

Na puszi, írj te is mi van veled.

Szia, Mel
mel
 
 


Szia Mel!
Mi Balázzsal csavargunk egész nap. Szinte alig vagyunk itthon és akkor is jön valamelyik kis barátja. Így sokkkal kényelmesebb nekem is, mert egyedül nem szeret játszani. Jó lenne már neki egy kistesó Kép
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya=Bimba?

Kép
babarozsa
 
 

 
 

Szia Babarózsa!
Nem én vagyok Bimba Kép
Van egy Bim_bam a Pécsi topikban, nem őt keresed?
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


ne haragudj, azt hittem!
nem, csak megzavart, o is Kriszta, es Balazs a fiaKép

Kép
babarozsa
 
 


Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Október 8-án derült ki, hogy a 8 hetes babám (Ő lett volna a 3. gyerek a családban) szíve nem működik, valószínűleg már a 6. héten meghalt. Másnap befeküdtem a kórházba, hogy elvégezzék, amit a természet elmulasztott megtenni. Még 11 napig vérezgettem, most mérem az ébredési hőmet, nézegetem PG53-mal a peteérésemet. Úgy tűnik, ma van/holnap lesz tüszőrepedésem, ami jó hír, mert talán a ciklusom hamar helyreáll. Az orvosom 3 hónap kihagyást javasolt, de azt hiszem, decemberben MUSZÁJ lesz elkezdenünk a próbálkozást.
Mel, írtad, hogy iszol valami teakeveréket, ami segít beállítani a progeszteront. Cickafark-palástfű-zsálya? Én azt iszom, de csak annyit tudtam, ez a peteérést segíti elő. Persze logikus lenne, ha a progit is befolyásolná. Ha nem ezt iszod, akkor mit? Szedek Maternát és 2 naponta egy szem E vitamint is, állítólag az is segít.

Kriszta, már megint összefutottunk!? Legközelebb már az őszi kisbabás topikban tegyük ezt, jó?Kép

Mindenkinek nagyon gyors regenerálódást és mielőbbi babázást kívánok!
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Tünde
ok, akkor ősszel találkozunk Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!
Nem szívesen tartozom ide, de az élet ezt hozta. Pont egy hete kellett a terhességemet műszeresen befejezni. Uh megállapította, hogy nincs szívhang. Ekkor 11 hetes voltam, de már 9 hetesen elhalt a baba. Most próbálok vígasztalódni, és minél több infót gyűgyteni a dolgokról. Legközelebb akkor megyek dokihoz, ha megjön. Nem tudjátok, hogy ilyenkor automatikusan csinálnak valami vizsgálatot, hogy mitől lehetett ez. Én szeretném megnézetni a hormonszintemet, hogy a legközelebbi ne ezen múljon. Ugye ez egy vérvételből áll? Nekem a doki 2-3 hónapot mondott az ismételt terherbeeséshez, de már nagyon várom, csak félek, hogy attól fogok majd állandóan tartani, hogy ez bekövetkezhet újra.
Kata

KépKép
lipkat
 
 


Lipkat!
Szövettant csinálnak, de ez álltalában a miértre nem ad választ Kép Automatikus vizsgálat (pl hormon stb) nincs, ez ugyanis bármikor bárkinél előfordulhat. Csak akkor van gond, ha rendszeresen ismétlődik. Beszélj a dokiddal, ha ez tényleg csak egy vérvétel, akkor biztos megcsinálják kérésre.
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok lányok!

Nagyon sajnálom, hogy többen lettünkKép De ne szomorkodjatok, gyorsan eltelik ez a pár várakozós hónap, és akkor cserébe kaptok egy egészséges kis babszemet, aki már nem hagy el benneteket sohaKép
Nekem most jött meg a műtét óta a 3. mensim, tovább nem várunk. Jövő hónapban belevetjük magunkat az akcióba, és remélem az élet megajándékoz egy gyönyörű kisbabával, akire már annyira várunk.

Tündi, én iszok egy teakeveréket, progi szint beállítására szolgál elvileg, de ugyebár én sem tudom, hogy mi lehetett a valódi okKép Azért is kezdtem el inni, hogy legalább ez ne legyen probléma a következő babszemnél, de remélem nem is lenne rá szükség, hogy igyam. Ártani nem árthat, legfeljebb teázokKép
Szóval a teakeverék az alábbi: rozmaring, bazsalikom, pásztortáska, körömvirág, utifű, citromfű, galaj, ragadósgalaj, feketeribizke. Ezeket a teákat gyógynövény-, illetve bioboltokban lehet beszerezni. Minden nap ezen teák egyenlő arányú keverékéből kell inni fél literrel (egy evőkanál teát leforrázni fél liter vízzel, napi 2-3 alkalommal elkortyolgatni).
2 hónapja iszom, és amit észrevettem, hogy a mensimet 25 napról 28 naposra tolta, ami mindenképp jó jelKép De most már leállok vele, ha jön a projekt, de E vitamint azt továbbra is szedek, búzacsíra olaj formájában. Segíti a peteérést és erősíti a méhetKép
Kitartás és nyugi, hisz a nyugalom a hosszú élet titka.... és egy újabb kis csodáé isKépKép

Puszi, Mel
mel
 
 


Szia Mel!

szerintem ne állj le a teával, mert ha valóban a progi szinttel volt a baj, akkor az hamar csökken és pont akkor nem lesz jó, amikor a babának kell.
Nekem is volt a 7. héten egy elhalt terhességem, amit a 10. heti uh-n vettek észre. Műtét után a harmadik mensim már enm jött meg, a lányom egészségesen született, bár barnáztam vele is, de az más töténet (valószínüleg az is progi hiány volt, csak erős volt a maszat és kapaszkodott). Most megint terhes vagyok, tőled olvastam a tea keveréket és már több, mint két hete iszom (igaz, hogy először nem figyeltem és véletlenül napi 1 litert ittam, de talán nem lesz baj). Megkérdeztem az nlc-n a gyógynövényszakértőt, hogy terhesség alatt folytassa-é az ivását, azt mondta , hogy a 3. hónapig mindenképpen, aztán folyamatosan hagyjam el.
Én még nem tudom, hogy milyen hatása van, 6. hetes vagyok, még nem barnázom. kopkop. Annak örülök, hogy a mensidet beállította, legalább visszajelzés a teáról. A mensid nem úgy kezdődött régen, hogy barnázgatás pár napig, aztán utána a rendes vérzés? Nekem olyan volt és azt mondják, hogy az progeszteron hiányra utal.
lenocs
 
 


Szia Lenocs!

Örülök, hogy írtálKép Dehogyisnem, a mensim régen egy-két nap barnázás, és utána a rendes vérzés, majd megint egy kicsi barna. És most egy fél nap barna, és már jön is a vérKépKép Bocs a naturalizmusért:PPP Én is olvastam ezt, és azért is gyanakszom a progi hiányraKép Ráadásul babóval is kétszer barnáztam, és baj is lett belőleKépKép Hiába kaptam Utrogestant, szerintem már késő volt.

Most épp a teát kortyolgatom, nem állok le vele mégsemKép Bár egy kicsit tartok tőle, mert ha megfogan babszem, akkor állítólag a gyógytea nem a legjobb. Persze biztos csak némelyik, azért én is rákérdezek a szakértőre. Anno ő is azt javasolta, hogy igyam ha összejön babó azután is. Remélem összejön és meg is maradKép

Neked pedig hatalmas GRATULA, majd mesélj mizújs babszemeddelKép Igyekszem követni téged.

Puszi, Mel
mel
 
 


Sziasztok!
Mel, köszi az infót, holnap rohanok a gyógynövényboltba! Szerintem is érdemes az első 3 hónapban inni, addig ui. a progeszteron csinálja azt, amit később a méhlepény, tehát fontos fenntartani a szintjét. Alacsony progiszintnél a teherbeesés esélye is kisebb. Olvastam vhol, hogy az 5-8. héten bekövetkező vetélésekért általában genetikai hiba a felelős, a 8-12. hetiekért inkább a progeszteron. Ti hallottatok erről vmit? (Nekem a 8. héten derült ki, hogy baj van.)
Folyamatosan mérem a reggeli hőmet, de semmi biztató: 36,5-36,6 minden reggel, nem akar feljebb ugrani. Igaz, most szombaton lesz 3 hete, hogy a műtét volt, talán kicsit türelmesebbnek kellene lennem, de nem megy! Kinézem a szememet a PG53-mal, de sehol egy árva páfránylevél! Igaz, azt mondják, 4-6 hét múlva áll be a ciklus egy vetélés-abortusz után, de én reménykedtem, hogy 28 napnál többet nem kell várnom.
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Tünde!
Akkor mi sose fogjuk megtudni, hogy mi okozta a bajt, mert nekem is a 8 héten történt. Kép
Honnan lehet megtudni, hogy alacson e a progi szintem? Sima vérvétel?
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kriszta!
Gondolom, elég egy vérvétel, nekem anno a prolaktint úgy mutatták ki (magas volt, nem állt vissza a normális szintre a szoptatás befejezése után 2 évvel sem). Úgy tudom viszont, hogy ezt nem lehet a háziorvosi rendelőben levetetni, engem legalábbis a kórházba rendelt be az akkori az orvosom (volt néhány...)
Ez a 8. hét külön kiszúrás a sorstól!
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok lányok!

Nekem is méretei szerint kb. a 8. héten halt el a babómKép A 11. héten vettük észre, kb. 15 mm voltKép Szerintem ezen a héten nagyon fontos dolgok történhetnek odabenn. Remélem legközelebb egykünknél sem fordul elő újra ez a szomorú dolog, és boldogan meséljük majd, hogy túlléptük a 8, a 12, a 36 stb. hetetKép
A progit valóban vérvétellel tudják megállapítani, azt hiszem egy hónap alatt 2x kell menni. De én sem csináltattam meg, bízom benne, hogy nincs rá szükség, és valóban a természet alakította így a dolgokat...
mel
 
 


Sziasztok!
Csak most kapcsolódom be, de mindent mohón elolvastam, amit eddig írtatok. Az én helyzetem is borzasztó, valószínűleg vetélés előtt állok. Már hónapok óta próbálkoztunk a férjemmel összehozni a második csemetét (Lili most lesz két éves), de sehogy sem ment. Így hát elhatároztam, hogy akkor gyorsan alávetem magam egy már eléggé sürgető visszérműtétnek, hogy a második terhességem alatt már ne legyenek gondok a lábammal. A műtét előtt az orvos nem küldött el nőgyógyászati vizsgálatra, de én egy vizeletmintát leadtam a biztonság kedvéért. Az negatívan jött vissza. A műtétet követően két héttel azonban már nagyon gyanús volt, hogy még mindig nem menzeszelek. Elmentem a nőgyógyászomhoz és kiderült, hogy már a műtét közben is terhes voltam. Az előtte elvégeztetett tesztet a kórházi laborban még túl korai volt ahhoz, hogy kimutassa a terhességet. Most egy öt hetes magzat van bennem, illetve egy akkora méretűnek megfelelő petezsák, amiben embrió nem jól látható, és vérezgetek egyfolytában. Fekszem, ahogy elő van írva, de folyton csak tépelődöm, hogy megmarad-e a babám, és ha igen, egészséges lesz-e. Az orvosom azt javasolta, hogy vonuljak be a kórházba és ott várjam ki, amíg megindul a vetélés, hogy ott gyorsan műszeresen be tudják fejezni. Nagyon össze vagyok zavarodva, most azt sem tudom, hogy mit remélek. Vagy merjek-e még remélni. A természetre bíztam, de borzasztó ez a köztes állapot. Azt is olvastam már, hogy a vetélést nem szükséges műszeresen befejezni, természetes úton is lezajlhat. Nektek mi erről a véleményetek, és mik a tapasztalataitok? Nagyon hálás lennék pár bátorító szóért, mert nagyon magam alatt vagyok.
Remélem, hogy olvassa még valaki ezt az oldalt. Mindenkinek sok sikert kívánok a próbálkozásaihoz.
Tünde
tunder1976
 
 


Tünde!
Én nem hallottam arról, hogy nem kell műszeres befejezés, bár arról már igen, hogy sokan észre sem veszik a korai vetélést, mert olyan mint egy sima menses és ebben az esetben befejezés sincs. Persze, ha már tudod, hogy megtörtént, akkor mindenképp érdemes elmenni, hogy tuti ne legyenek maradványok. Sajnálom ami történt, vagy történni fog, de ne csüggedj, nekem 8-9 hetesen volt egy műszeres befejezésem, kb 3 hónapja és most 5 hetes terhes vagyok. Szóval semmi sincs veszve.
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kriszta!
Köszönöm, hogy írtál, és gratulálok a pocakbabádhoz!! Tegnap délelőtt volt a műszeres befejezésem a SOTE-n. Hétfőn megállapították, hogy cisztikus a terhesség, tehát nem is fejlődött embrió. Ez a tudat valahogy megkönnyítette az egyébként fájó búcsút. Fizikailag szerencsére nem viselt meg a műtét, nagyon kíméletes volt az orvosom. És talán lelkileg is túl tudok rajta jutni hamar, aztán jöhet a valódi, egészséges, gyönyörűséges babóka. A doki szerint várjunk meg még két vérzést, és utána próbálkozhatunk újra. Minden jót kívánok nektek és a hasonló cipőben járóknak.
Tünde
tunder1976
 
 


Tünde!
Örülök, hogy túl vagy rajta.
Mit jelent, hogy cisztikus. Nekem az előző elhalt terhességemnél volt ciszta és most is van. Azt mondták, hogy ez normális, de most megilyesztettél Kép Vagy a cisztikus nem = ciszta?
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Nyanya!

Nahát, mit olvasok?! Csak neeem? Babóka költözött újra a pocidba? Naggyon örülök, tiszta szívembőlKép És nagyon szorítok értetekKép XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Tünde, nagyon sajnálom, ami veled történtKép Mi is már átéltünk ilyet, így vagy úgy. Tudjuk mit érzel. De ne csüggedj, hamarosan (lásd Nyanya) újra babás leszel, de akkor nem lesz semmi bajKép
Kitartás!
mel
 
 


Szia Mel!
Mi van veled? Hogy áll a progi szinted?

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya, nem tudom, nem voltam még dokinál kivizsgáláson. Azóta sajnos még nem jött össze (2 hónapja próbálkozunk), így még várok egy hónapot, és akkor megyek csak dokihoz. Ő mondta, hogy ha 3 hónap után nem jön össze, csak akkor menjek.
De hátha addig meglepetés ér?Kép
mel
 
 


Mel
Karácsonyi ajándéknak nem lenne rossz ez a meglepetés Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Hát nem, de inkább nem is gondolok rá, mert akkor megint nagyot koppanokKép

Neked akkor a Mikulás mikulás helyett pozitív tesztet hozottKépKépKép Az sem rossz...
mel
 
 


Hétfőn megyek UH-ra, már nagyon kiváncsi vagyok. Remélem minden OK lesz.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya, mesélj, mi volt az uh-n? Mekkora a babszem?Kép
mel
 
 


Mel!
Hát nem volt minden OK Kép Életjel nem volt. Ma csinálták az abortuszt. Januárban pedig teljes kivizsgálás, mielőtt a harmadiknak is nekifutnánk. Egyébként jól vagyok. Fizikailag még annyira sem viselt meg mint az előző. Lelkileg talán egy kicsit jobban, de nem vagyok összetörve. Az élet megy tovább.
Remélem nálad minden OK lesz.
Kellemes ünnepeket
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Nyanya!

Jajj, nagyon sajnálom ami történtKépKép De annak örülök, hogy nem vagy összetörve, nem is szabad. Légy erős és optimista, és higgy abban, hogy legközelebb sikerülni fog. A kivizsgálás jó lesz, akkor kiderül, hogy mi a gond, és már nem lehet semmi baj.

Nálam úgy tűnik mégis összejött Angyalka, jött egy kis rózsaszín, amire azt hittem a mensim, de aztán nem erősödött, sőt el is múlt, és tegnap a dokinál láttuk, 5+5 naposan már 3 mm-es a kis babucim. De nagyon félek én is, már tudom, hogy nem lehet mindent rózsaszínben látni, fel kell készülni mindenre!

Kitartás Nyanya, és tiszta szívből kívánom, hogy nemsokára egy egészséges kis babuci költözzön a pocidba!

Puszi, Mel
mel
 
 


Szia Mel!
Nagyon örülök, hogy sikerült nektek a baba. Majd számolj be mindig, hogy mi van veletek és szilveszterkor semmi pia Kép
Én legalább ihatok, bebebe.
BUÉK
vigyázz magatokra
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Nyanya!

Először is BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok én is! Hát ne is mondd, furi volt, hogy nem ihattam, a pezsgőből is csak egy kortyot mertemKép Legalább nem voltam másnaposKép
Remélem majd csupa jóról számolhatok be, legközelebb 19-én megyek dokihoz. Bízom benne, hogy minden rendben lesz!
mel
 
 


Szia Mel!
Tuti rendben lesz minden. Akkor várom a 19.-ei beszámolót.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya, már nincs is minden rendbenKép Képzeld, megint jött egy kis rózsaszín. Nem tudom erősödni fog-e, de ha nem múlik, akkor holnap hívom a dokit. Lehet előbb kell mennemKép Úgy látszik ez az én sorsom, az állandó félelem...
mel
 
 


Mel!
Ne idegeskedj, az nem tesz jót a babának. Hallottam már sokaktól, hogy vérezgettek és nem volt semmi gond. Én meg egyik terhességemnél sem vérezgettem, aztán látod mi lett. Szóval nyugi és ne gondolj rögtön a legrosszabbra, mert a baj úgyis akkor jön amikor nem számítasz rá, ezért is felesleges előre hergelni magad.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Sajnos megint ide kell írnom. Tegnap harmadszor is műszeres befejezés lett a terhességem vége. Most 8 hetesen. Fizikailag jól vagyok, de lelkileg nagyon nem. Ha megjön a menzeszem, utána kivizsgálások várnak majd rám.

Mel gratulálok! Remélem minden rendben van Veled!

Kép
Kép
Kép
ecsv
 
 


Ecsv!
Neked milyen vizsgálatokat javasoltak?
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nekem mindenképp megnézik a méhemet, először csak kontrasztanyaggal töltik meg, aztán lehet, hogy lesz méhtükrözés is, valamint genetikai illetve immunológiai vizsgálat is. Valaki azt mondta, hogy talán jó lenne hematológiai vizsgálat is, hátha termel a terhesség alatt valam antitestet a szervezetem. Azt mondták, hogy még van esélyem arra, hogy legyen gyerekünk, mert már van egy.

Neked javasoltak valamit a második után? Nagyon sanálom, hogy így történt Nálatok is Kép

Kép
Kép
Kép
ecsv
 
 


Ecsv, nekem genetikai vérvétel és hematológiai vérvétel lesz, valamint cukrot nézik, ez szintén vérvétel. Utóbbit azért, mert az első gyereknél terhességi cukrom volt.
Miből áll az immunológiai vizsgálat és miért kell a méhedet megnézni? Lehet, hogy nekem is kérnem kéne? Vagy oka van, hogy neked ezeket is csinálják?
Semmit nem javasoltak a második abortusz után, kivéve az előbb felsorolt vizsgálatokat. Azt mondta a dokim, hogy próbálkozhatunk nyugodtan, még az eredményeket sem kell megvárni, mert ha már a kezünkben a megoldás tudjuk kezelni, akkor is, ha már terhes vagyok. Neked mit javasoltak?

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Szia Nyanya!

Még nem tudom miből áll az immunológiai vizsgálat, még nem érdeklődtem, hiszen még nincs egy hete a vetélésnek. Azért ajánlják már nekem, mert már a harmadik vetélésemen vagyok túl. A méhemet azért kell megnézni, mert enyhén szeptált, és lehet, hogy ez is közre játszik a vetélésekben. Nekünk most minimum 3-4 hónapot kell kihagyni, hogy erősödjön a méhem.

Kép
Kép
Kép
ecsv
 
 


Sziasztok!

Nyanya, voltam pénteken dokinál, és minden oké, már 18mm volt a kis Angyalkám. Remélem azóta már sokat nőtt és még sokat fog nőni augusztusigKép Minden esetre azért a félelem bennem van, hisz a múltat nem tudom teljesen elfeledni. Kb. 8. hetesen hagyott el a múltkor a kis babszemem. Remélem Angyalka már nem fog sohaKép
mel
 
 


Mel!!
nemtom emlékszel-e rám, még nyáron egy helyre írtunk a friss terhesekhez....
Gratulálok Angyalkához!!! és tudom, nem könnyű, de tényleg próbálj meg nem izgulni, a stressz nagyon rossz dolog, fűleg ilyen picike embereknek, mint a babód!

szóval, jó kedv, minden rendben lesz!!!
sok boldogságot!
bagzer

KépKép

KépKép
bagzerka
 
 


Szia Bag!

Igen, emléxem RádKépKép Egyszer már láttalak is egy fórumon, még a pocidat is meglestemKép Nagyon örülök Nektek és én is sok boldogságot kívánok!

Megpróbálok nyugodt maradni, ami megy is, mindaddig, amíg nincs semmi baj. Remélem nem is leszKép

Puszi, Mel
mel
 
 


Sziasztok!

Mel, Veled összefuthattam az nlc-n is egy fórumon? Kép Ott más a nickem, de nem is vagyok valami aktív tagja annak a fórumnak.
Gratula Angyalkátokhoz! Most biztos minden rendben lesz. Kép
Én ma bejelentkeztem a BMC-be, február 3-án megyünk először.

Kép
Kép
Kép
ecsv
 
 


Mel!
Na látod, hogy nincs semmi gond, most már tényleg nyugi és koncentrálj Angyalkádra. Kép

Ecsv!
Mostantól 3 hét és megvannak az eredményeim. Majd akkor jelentkezem.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Nyanya: remélem, hogy tényleg nincs baj. Bízakodok nagyonKép

Ecsv: igen, emléxem rád, egy indexes fórumon voltunk, azt hiszem egyszerre veszítettük el babóinkat, vagy rosszul tudom? És az nlc-n mi a nicked?
mel
 
 


Sziasztok
Megvan az eredmény, alacsony a pajzsmirigyem.
részleteket jövőhét szerdán tudok.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok Lányok!
Végigolvastam a válaszokat nagyon tanulságosak. Lenocs írta, hogy progeszteron hiányra utal, ha úgy kezdődik a mensid, hogy barnázgatás pár napig, aztán utána a rendes vérzés. A dokit megkérdeztem és azt mondta, abban az esetben, ha progeszteron hiány van és ilyen a mensid, akkor nem esel teherbe, viszont a mensit megelőző barnázás leggyakoribb oka a gyulladás. Amit okozhat pl. a streptococcus baktérium, ami ugyancsak vetélést válthat ki.
Üdv, aztán gratula az egészséges babákhoz!
dael
 
 


Sziasztok lányok!

Mostanában mintha nem lenne itt forgalom... mindenki megbabásodott? Kép Akkor én is gyorsan írok!
Nekem most volt egy spontán vetélésem a 8. hétben, meg sem indult a baba szívverése és már készültem a műszeres befejezésre, de végül nem kellett, minden kiürült magától.
17 hónapja próbálkoztunk, most legalább hármat megint várakozni kell. Kép És mindjárt 35 leszek.
Még az a jó, hogy van két kisfiam - igaz, az első nem spontán fogant, stimuláltak -, és velük nem volt gond a terhesség alatt, tehát biztos a baba volt beteg.
Remélem, a ciklusom hamar helyreáll és még idén lesz egy 9 hónapra beköltöző pocaklakóm.

Mónika
adgj
 
 


Sziasztok!
Másfél éve sajnos én is átestem ezen a szörnyűségen (a műszeres befejezésen, jaj még leírni is borzalmas). Így visszagondolva a sztori nem volt semmi... Az én kisbabám is kb. 8 hetes volt, addig szépen fejlődött. Igaz hogy barnáztam szinte végig, de pihentem, és reménykedtem hogy elmúlik. Kb. 2 héttel a vetélés előtt el is múlt, nem volt semmi kb. 1 hétig, boldog voltam! Aztán megint megindult... a harmadik UH vizsgálat a vetélésem előtt 1 nappal történt, amikor még semmi jele nem volt a bajnak. Boldogan mentem, azzal a tudattal hogy nemsokára megláthatom a képernyőn az én Picikémet, aki már biztosan nagyot nőtt, stb. Az ember ilyenkor a rosszra gondolni sem mer. Aztán ott feküdve az ágyon, alulról bennem a vizsgáló szerkenytűvel, a monitort bámulva megfordult velem a világ. Az orvosom percekig nem is mondott semmit, csak mozgatta a műszert, kapcsolgatott, stb. Aztán halkan közölte, hogy nem lát életjeleket. Mintha egy búra borult volna rám, azonnal eltűnt körülöttem minden, és az én drága Férjem arcát láttam, sugárzott a boldogságtól, amikor megtudta hogy babánk lesz. Villámcsapásként ért a fájdalom, hogy ezt hogy fogom neki elmondani, mi lesz most velünk? És természtesen az én édes picikém, odabent, aki már nem él, vajon mit élhetett át, ugye nem szenvedett, nem fájt neki semmi? Jeges fájdalom markolta a szivemet. Nem is tudom, hogy tudtam felöltözni. De az érdekes része ez után következett. Az orvosom azt mondta, hogy menjek haza (!!) és másnap reggel menjek vissza, hogy egy kollégája is megnézzen UH-on, biztos ami biztos, bár szerinte 100 % hogy meghalt a baba, mert nem mozog, nincs szívhang, a szines képernyőn teljesen szürke volt, azaz nincs keringés sem. Aztán ha a kollégája megnézett, majd megbeszéljük a továbbiakat, mert majd be kell feküdnöm erre a bizonyos műszeres befejezésre. Én csak bólogattam és törölgettem a szemem, alig vártam hogy kimeneküljek már a váróból, ahol gömbölyödő pocakos kismamák várakoztak, és a távolból egy egészséges baba szívverése hallatszott, ahogyan az anyukáját vizsgálták. Az az éjszaka maga volt a borzalom. Azt már nem is részletezem, hogy a párom mennyire kiborult. Másnap reggel visszamentem a kh-ba, ahol jött a "kolléga", megvizsgált, ismét szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a gyermekem meghalt, ott van bent a hasamban, és nem él. Lemérték, 2,2 cm volt és a számítások szerint 8 hetes. A vizsgálat után az orvos a kezembe nyomta az UH-os felvételt a halott picikémről. Azt hittem, rosszul leszek, de érdekes módon a mai napig is megvan ez a kép... Nem volt szivem kidobni. Hiszen mégiscsak, ő volt az első gyermekem! Ezután azt mondták, ismét csak menjek haza (!!!!!) majd du. 5-re menjek vissza, amikoris befektetnek, felteszik a tágítót és befejezik a terhességet. Valahogyan hazavánszorogtam (ráadásul tömegközeledéssel). Férjem nem volt otthon, dolgozott. Fáztam, rázott a hideg, melegem volt, émelygett a gyomrom. De mindez az idegességtől. A vetélésnek még jele sem volt, a hasam nem fájt. Pár óra múlva viszont ömleni kezdett belőlem a friss, piros vér, egész másként mint amikor "rendesen" megjön. Nagy darabkák is távoztak. Iszonyatosan görcsöltem. Felhívtam az orvosomat, hogy baj van, nagyon vérzek. Ez volt a válasza: "és mennyire vérzik?" Mondom, nagyon! Erre ő: "csak mert ilyenkor a nők hajlamosak egy kis vérzést óriásinak beállítani, közben nincs is sürgős teendő". Abban az állapotomban nem is fogtam fel, mit mondott. Később tudatosult bennem, hogy mondhat ilyet, tudva, hogy bennem egy halott baba van, aki ki tudja, már mióta nem él??? Nagy kelletlenül közölte: "na jó, akkor menjen be a kh-ba, én nem vagyok ott, de majd megyek". Hívtam a férjemet, aki azonnal hazarohant és autóval bevitt. A kh-ba érve ismét az ambulancián kerestem az orvosomat, aki még nem volt sehol. Az ügyeletes orvos vizsgált meg, azt mondta, lezajlott a spontán vetélés, de be kell fejezni. Megkérdezte, ki az orvosom? Mondtam, mire ő felhívta telefonon és finoman szólva "lecseszte" hogy azonnal jöjjön be. Utóbb kiderült, az ügyeletes orvos aznap a főnök volt... Férjemnek mennie kellett, de szegénykém olyan arcot vágott, mintha ő élte volna át a fizikai fájdalmakat. Persze, az ő lelki fájdalmai szerintem legalább akkorák voltak... Erősítettem, hogy menjen csak, most már elintézem én a többit. Közben már elmúlt a hasfájásom, sőt szinte megkönnyebbült érzésem volt, kérdeztem is az orvost hogy miért, azt mondta hogy a vetélésnek már vége, a méh már nem húzódik össze, de a méhszájam nyitva van. Befeküdtem, és kb. 1 óra múlva megjelent az orvosom. Nem akarom tovább részletezni, a lényeg az hogy megtörtént ez a szörnyű "műszeres befejezés" (de útálom ezt a szót!!!) ami után (miután magamhoz tértem) teljesen kiborultam. Csak feküdtem az ágyon és bőgtem. A mellettem lévő ágyon egy idősebb nő feküdt, látszólag ő nem volt annyira kiborulva. Neki nem spontán vetélése volt, ő "el akart vetélni". Kérdezte, mi bajom, jól vagyok-e? Bőgve válaszoltam, hogy nem vagyok jól, mert most veszítettem el végleg a kisbabámat. Láttam rajta, hogy nem érti. Olvasott tovább. A másik oldalamon lévő ágyon egy kínai kismamához éppen behozták a picikéjét. Aranyos volt, de az érzés leírhatatlan.
Hát nagyjából ez az én történetem, a műtét után pár napig még vérezgettem, de egyre csökkent, aztán elmúlt, semmiféle szövődményem nem volt hála Istennek, és kb. 35 napra rá megjött az első vérzésem is. Ezután fél év kihagyás következett, majd most kb. 1 éve ismét próbálkozunk a férjemmel, hiába. De ez már egy másik történet.
Bocsánat a hosszú írásért... de valahogy ez a topik-cím kihozta belőlem...
Ágimama
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: