Új privát üzeneted érkezett!

Agnes, nagyon édi Csabi a képen!!!!! :D Balázs is tárgyakkal a két kezében áll fel, viszont egy kézét fogva nem megy, csak ha mindkettőt fogom neki, na de úgy már szaladni is tud:-))) ugyhogy még az elindulás odébb van, főleg hogy csórikám annyit kap Barnitól:-))) Már profin tud hanyatt esni, ha éppen Barni meglöki, és olyan kis strammmm, akkor odít, ha már tényleg nagyon fáj vmi, és akkor is rohanunk az ablakhoz madarakat nézni, és már abba is hagyja:-)

Boldog szülinapot Emmának, olyan hihetetlen, még most volt az előző neki, emlékszem hogy készültetek rá, hogy még ne jöjjön addig Berti :D
na mostmár nem tok mihez hozzá szólni:-)))

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
 


Anika!

berti 7 óta alszik (napközben fél órát aludt) és már 2x evett tápit. Ez van, majd csak kinövi. pedig neki már 8 fofa van, kinőtt mind ami növőben volt.

Utazás: én bárhová elutaznék szívesen, annyira nem voltam még sehol és egyre rosszabbul érzem magam tőle, kinyílt a világ, az emberek utazhatnak ahová akarnak csak a hülye pénz. Legmesszebb Görögországban voltam. 1x 1 napot Velencében, Ausztria is csak Bécsig és Lengyelország, Szlovákia, ennyi. Szóval én semmilyen utazásra nem mondanék nemet és szinte mindne országra kiváncsi lennék...majd ha nyerek a lottón megyek világkörüli útra.

Era!

Köszi:) Hát igen, nőneka gyerkőcök. 25-én közös bulijuk lesz.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kész, az általam magunknak készített krumpli leve ssem kell neki. csak a joghurt , a krémtűró és az almás bébiétel. Holnap megyek még almás hamit venni, biztos ő tudja miért épp arra van szüksége (almás csirke).

Annyit ügyesedik napról napra, most mrá kint az egyenetlen talajon cipőben is elég sokat elgyalogol, mászni már egyáltalán nem akar. Úgyhogy azt hiszem most már mondhatom hogy jár! Nem csak próbálkozik.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

 
 

Manó

Nagyon ügyes Berti. Apor még kapaszkodik, nem akarja elengedni. Ha pedig elengedi, akkor áll egy picit és leül. Séta közben már nem csak a babakocsiban van. Időnként hagyom, hogy körbesétálja a padot.
Én gyerekkoromban kezdtem utazgatni, mert úsztam és sokat jártunk külföldi versenyekre. Aztán mikor abbahagytam, akkor vagy 6 évig nem voltam sehol. Utána újrakezdtem a mászkálást. Egy görögo.i nyaralás és egy velencei karnevál után állandóan a Kárpát - medencét jártuk. Erdélyben voltunk évente 5-ször is, de voltam többször a Felvidéken és délen Szabadkán is. Hát, gyönyörű helyek vannak a régi Magyarországon. :) A férjem családja viszont időnként Európában utazik, én csak egyszer tudtam csatlakozni, mikor tavaly Németországban és Ausztriában voltunk.
Biztosan neked is sikerülni fog több helyre elmenni.

Era

Köszönöm a beírást. :lol:
Apor elég mimóza, nincs hozzászokva, hogy nyúzzák. A barátnőmnek egy szelid kislánya van. Szépen elvannak. Az unokatestvérek pedig vadabbak. A pici még csak 10 hónapos ugye, de úgy megrángatja Aport időnként, hogy sír, a nagyobbik 6 éves, róla nem is beszélek. :) Keveset vagyunk velük, nem edződött még meg. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Era

Igen, én sem látom, hogy baj lenne, de az apja kijelentette, hogy neki mindegy mit mond a védőnő és az orvos az 1 éves kontrollon, az ő ösztönei szerint a baba sovány. Borzalmas. Képes volt velem összeveszni, hogy rosszul táplálom. Mondtam neki, hogy nézze a pocakján látszik, hogy jól táplált. Nem minden baba kövér. Apor egy kisgyerek, nem babás, annyi. Az unokatesó valóban kb. 1 kilóval nehezebb és alacsonyabb valamivel.

Lehet akkor én sem veszek borostyánláncot. :)

Viki
Bencének jobbulást!

anita

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Era

Írtam neked privát üzenetet.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok. Úgy el van tűnve mindenki, mi van veletek? :cry: :cry: Dyt, Babuci, hogy csak titeket említselek, de még egy csomó mindenki nem írt hetek-hónapok óta.

Ezek a fiúk eszméletlen ügyesek! Csabi úgy néz ki a képeken, mint aki már konkrétan megy, Bazsi produkcióihoz meg nem találok szavakat! :D

Zizi nem hiszem hogy holnap hirtelen elindul majd, ő még nem áll meg egyedül, szinte rögtön popsirahuppan, ha elengedem.

A hétvégén voltunk a Margitszigeten sétálni, piknikelni. Annyira jó volt, sütött a nap, teszek fel majd képeket.

Anika, azt hiszem nálad merült fel a fogmosás kérdés, hogy miként fogj hozzá. Sztem nincs benne semmi extra, reggel, amikor te is mosod a fogad, vedd magad mellé Aport, adj neki egy saját fogkefét, és mossatok együtt fogat. Én legalább is így csinálom, 1-2 hónapja kezdtük. Mondjuk Zita nem mossa a fogát, csak rágcsál, de sebaj, majd elkezdi egyszer. Mi gumisörtés fogkefét használunk, a Dm-ben lehet ilyet kapni, lefotóztam neked:
Kép

Apor sztem sem sovány, hány kiló most pontosan? Tennél fel róla pelusos képet, ahol lehet rendesen látni? Mostmár kíváncsi vagyok miért mondja rá a férjed, hogy sovi. Biztos bántó lehet, hogy nem bízik meg benned, egy babának - főleg közel egy évesnek - nem kell kövérnek lennie.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Itt van néhány kép a hétvégéről, háttérben a kertünkkel... :D

Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
tusimi
 
 


vagyok, csak mindig közbejön valami. Sűrű a program :)

Járunk zenebölcsibe meg uszizni, bár most jött ki Hanna egy megfázásból (szerencsére 2 hétig az uszi is elmaradt, így nem mulasztottunk), de most hétvégén úgy néz ki megint megfázott :?

Itt voltak a barátaink és padlizsánt sütöttünk. Ipari mennyiséget, 20 kilót, mert a barátunk párja az erdélyi származású és mi meg imádjuk a padlizsánkrémet és náluk nagyon finomat ettünk. Ugyhogy most nyílt tüzön megsütöttünk 20 kiló padlizsánt, leturmixoltuk és eltettük fagyasztóba télire. Hurrá, hurrá, nagyon imádom :)

Közben azért ugye ebédre jött a banda, ugyhogy csináltam egy hatalmas fazék halászlevet 5 kiló halalapból, meg túróscsuszát utána. Annyira jól sikerült hétvége volt :)

Milukának jobbulást!

Csabi mennyire ügyes! Aztaaaa!!!

Anika ne szórakozz. Apor pont így jó. Ja!
11 hós adatok: 8400 g és 73,5 centi. Látod Hanna sem egy hízós csaj.

Balázs nagyon jófej! :D Olyan, mintha erőlködne a pelusba :D Milyen szépen beindult Bazsi fejlődése is. Pedig a mi kölkeink voltak a lusták :D

Zizi annyira emlékeztet mindig Hannámra :) Ugyanaz a zsivány nézés :)

Gigi nagyon aranyos lehetett a kádban. Olyanokat csinálnak ezek a tücskök, hogy behal az ember :D

Hanna épp ott tart, hogy mászik, feláll, kapaszkodva lépeget és pillanatokra megáll kapaszkodás nélkül.
Ha kérdezem, hogy hogy csinál a halacska, akkor tátog, a nyuszira felhúzza az orrát és szuszmákol és ha kérdem, hogy milyen nagy a Hanna, akkor az egyik kezével nyújtózkodik felfelé :D Annyira édes :) De ezt a nyújtózkodást viszont ha elkezdi, akkor min. 10 percig csinálja folymatosan és mondani kell, hogy ügyes vagy, ilyen nagy a Hanna :D Ha meg rászólok, hogy nono, nem szabad és az ujjammal fenyegetem, akkor meg felemeli a kezét, mutat rám vissza, de ő a középső ujjával :lol: :lol: :lol: Remélem nem tanulja meg felfordítani is a kezét :lol: :lol: :lol:

Alvás. Elalszik 8 körül és vagy 4-kor vagy 6-kor felkel, akkor tisztába rakjuk, adok enni és még visszaalszik 1-2 órát. Legalábbis most erre kezdem szoktatni és akkor így viszont kezdünk rátérni a napi 1 hosszabb alvásra délben. Legalábbis én így szeretném :D Néha bejön. És mivel ilyenkor már nagyon álmos, így babakocsiban húzogatom néhányszor és elalszik. De ezeket csak csendben mondom, nehogy elszóljam magam :D Jó lenne, mert akkor így már lehetne normálisan tervezni délelőtti és délutáni programokat.

Képzeljétek, akkora balfék vagyok. 2 hete beletolattam egy másik autóba. Nem láttam. Bár annyi mentségemre legyen mondva, hogy nagyon sötét volt és semmi közvilágítás nem volt. Barátainknál voltunk kajálni és utána persze becsöngettünk a szomszédhoz, hogy bocs, de béna voltam. Szerencsére nagyon aranyosak voltak. Pár nap múlva mentünk vissza és akkor írtunk betétlapot és nagyon normálisak voltak. Mondjuk nem lett akkora baja az autójuknak, az első sárvédő horpadt be egy kicsit. Nekünk a lökhárítóról jött le egy kis festék, de férjem azt mondja nem baj, mert ott az műanyag, így nem rohadhat.

Másik eset. Esztergomban nem lehet parkolni, mert nagyon kevés a parkoló és mindenhol fizetni is kell. Hannával siettünk és egy nagyobb parkolóba beálltunk, de a buszparkolóba. Van egy ilyen hallgatólagos megegyezés, hogy ha nincs szezon, akkor lehet használni a buszparkolókat is. Tele is volt személyautóval. Vettem jegyet is. Erre mire megyünk vissza, megbüntettek. De csak engem!!! Azt, amelyik mellettem és mögöttem állt és hamarabb jött, azt nem! Hát én olyan pipa voltam, hogy bementem a polgármesteri hivatalba (a Polgár Jenőhöz :lol: :lol: :lol: ez csak vicc), szóval bementem, de annyira tirpákok voltak! Mondtam, hogy megbüntettek és ha lehet mérsékeljék (8000 Ft!!! ) és egyébként is csak engem. Azt mondta, hogy majd a többieket is megbüntetik. Kérdeztem, hogy hogyan, engem megbüntetett, aztán elmegy és majd visszamegy a mellettem lévőt is megbüntetni?? Tiszta hülyének néznek... ugyhogy most várom a csekket is... :?

Kép

KépKép
babuci99
 
 


Azt akartam még mesélni, hogy a Müllerben akciós volt a Fisher Price csigája, amibe dobálni lehet a különböző formákat a kijelölt helyükre. Vettem Hannának és most már olyan ügyes! Azt még nem ismeri fel, hogy hova kell bedobni, de ha megmutatom, akkor már sokszor sikerül neki egyedül beledobni!

MEg tapsolni is elkezdett. Viszont csipp csipp csókázni csak külön lehet, úgy hogy szembe ülünk, én éneklek és összefogom a két kezem és fel le mozgatom és akkor ő is ugyanezt csinálja. :)

Zenebölcsi meg nagyon bejött. Most már otthagy engem és mászkál körbe, közben nézi az ovónénit és próbálja utánozni amiket csinál. Aztán a játszóház részben meg most csütörtökön már otthagyott engem és oda ment a kisasztalhoz ahol az ovónéni játszott pár gyerekkel és felállt és nézte őket meg hogy mit játszanak. Annyira jófej :)

Nálatok lesz buli az első szülinapra?
Mi készülünk nagyon. Bár mondtam, hogy csak most az elsőre csinálunk ilyen nagy össznépi banzájt, aztán már csak külön fogadjuk a vendégeket :) Most kb 20-an leszünk és ez csak a szűk család. 2 mama, tesók + család, Szabi keresztszülei meg az én unokatesómék.

Kép

KépKép
babuci99
 
 


Anita: legutóbbi emlékeim szerint nem sovány Apor!!!

adatok: Bence 10és fél hósan 9 kiló. Centit nem tudok. Foga 7 van.

Képzeljétek Bencének egyre jobban ízlenek a mi kajáink. Pl. a brokkolikrémlevesemet is nagyon csípi, meg a karfiollevest is. Palócleves, stb. Meglehetősen takarékos megoldás :).

Babuci: Benő is be tudja már dobni a formákat a helyükre :). Ma pedig a csőrös üvegre is rátette a kupakját. Annyira aranyos ahogyan szerel.

Tusi: akkor ezek szerint meggyógyult Zitus? Lógok még nektek pelussal. A hét vége felé (csüt, péntek) összefuthatnánk. Ja, Geri első szava volt az előbb, amikor meglátta a képeket, hogy de hasonlít a Zizi Rád! :)

Utazás: én is nagyon szeretek járkálni mindenfelé. Mondjuk mostanában itthon Magyarországon is nagyon szívesen barangolnék. A suli kapcsán most egyre több szép tájat ismerek meg és rájöttem, hogy rengeteg helyen nem jártam még és egy csomó érdekes dologról nem is hallottam. Remélem ezt a lemaradást sikerül azért nemsokára pótolnunk.

Kép
vargaviki
 
 


Sziasztok!

Tusi

Köszi a fogkefés választ. Nem merek pelusos képet felrakni, mióta Manó írta azt a szörnyű dolgot. Majd lefotózom egy szál bodyban. :)
Szerintem jól néz ki Apor. Mondjuk amikor utoljára mértem akkor nem evett jól, most jól eszik. 15.-n megmérem, úgyis akkor lesz 11 hónapos. Bosszantó hogy mindenki a kövér unokatesóhoz hasonlítja. Én meg örülök, hogy az én gyerekem nem kövér. Itt amúgy is olyan hülyék az emberek, azt hiszik a kövér baba az egészséges.

Babuci
Hannának szép a súlya. Én ismerek 2 babát, az egyik 10, a másik 11 hónapos és 7 és fél kiló mindkettő. Lányok.

Tegnap sikerült finomat főznöm a gyereknek. Karfiol paradicsommal, reszelt sajttal és olívaolajjal.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Ja és még valami. Tusi, szépek a képek nagyon. És a színek is gyönyörűek, nemhiába szeretem én az őszt.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek rájöttem, most csak gyümölcsöt hajlandó enni! Tegnap bevásároltam 4-6 hós bébiételekből, szupi, ezeket úgysem ette meg annyi idősen. Kicsit nehéz eset a fiam, állandóan rá kell jönni épp mit hajlandó megenni. 4 hósan ugye jött az utálom a tápszertt, nem vagyok hajlnadó szopini, csak sütőtök kell időszak, aztán rá egy hónapra jött a csak hússal eszem meg dolog, most gyümölcs korszakába ért. Tegnap megvett egy almás csirkét, egy teljes kiörlésű gabonás gyümit, egy málnás almát. Éjjel már nem is evett csak 1x.

Anika!

Nem érdemes így hasonlítgatni, tényleg. Jó, én ismindíg hasonlítgatom Emma adataihoz, de annyira máshogy áll még ugyanannyi kiló is két külön gyereken hogy hihetetlen. nekem pl Berti sokáig több kiló volt Emma annyi idősen, mégis soványabbnak tűnt. Jó, most kb 1-1,5 hónapja már kilóra is kevesebb mert ő most leállt. Hidd el akinek dagi az sem tehet róla, akinek sovány az sem. Én tudom hogy Emmát még szigorúbban etettem mint Bertit, mégis ducibb volt. De itt van pl a szomszéd kisfiú aki írtó sokat eszik mégis olyan gebe hogy csak na.
Szerintem berti és Apor kb kilóban az átlagos, se nem sovány, se nem kövér. Ennek elelnére engem is mindíg azzal szivatnak hogy sovány, pl a régi védőnőnk is múltkor a buszonmeglátta és rögtön: Na látom ős nem akar elhízni. :twisted: Mintah Emmát direkt hízlaltam volna, mit csináljak vele ha ő más alkat.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


VViki! Rendben, összefuthatunk, idejét sem tudom mikor láttam utoljára Bencét. Csütörtökön nálam lesz néhány órára Gigi, jöhettek ti is, tartunk egy kis játszóházat :D Mindig nagyon örülök, amikor mondják, hogy Zizi hasonlít rám, én csak akkor látom a hasonlóságot, amikor alszik. Ja igen, meggyógyult, de sztem írtam is, egy nap alatt túl volt rajta, hála Istennek. Igaz, ami igaz naponta 2-3X le kell szívnom az orrát, bár ma már azt is csak egyszer kellett. Tényleg, Benő meggyógyult már?

Babuci, örülök neked mindig, tudod! :)
Anika, milyen szörnyűséget írt Manó, nem emlékszem... :?

Itt voltak ma nálunk Nyafiék. Gigivel Zizivel nem tudok betelni, annyira helyesek együtt:
Kép

Kép
Kép
tusimi
 
 


Sziasztok!

Aranyos ez az ajtós kép, de az őszi faleveles is nagyon jóra sikerült Zitáról! Meg a többi. 8)

Anyukám ma elvitte Csabit a Tropikáriumba a Camponába, mivel az állatkertről lebeszéltem, hogy az túl messze van. Hát ha kapok, teszek majd fel fotót: azt mondta, nagyon tetszett a gyereknek, főleg a madarak.

Anika, szerintem ha határozott és magabiztos vagy, amikor Apor súlyán ptoblémáznak az ismerőseid, akkor sokkal kevésbé fognak visszatérni a témára, mintha azt látják rajtad, hogy elbizonytaladodsz, hogy nincs-e mégis igazuk. Mondd meg nekik udvariasan, hogy olvassanak egy kis szakirodalmat. :lol:

A légzésfigyelő már nem kell, ugye? Egy hete lemerült az elem a mienkben, azt hiszem, én már nem töltöm újra.

Ágnes

Kép
agnes2000
 
 


Ágnes,

fotókat várjuk.

Elvileg 1 éves korig kell a légzésfigyelő.
mi már nagyon hozzászoktunk szóval egyenlőre amig nem riaszt félre addig használjuk.

Tusimi, édesek ;)

Csikken

KépKép
Kép
csikken
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert mindjárt itt a hercegem.... Pénteken itt voltak tesómék, és a kisfia beteg lett, mi jól elkaptuk, és tiszta láz a két gyerek. Extra gázzzzzz éjszaka, és már 3 óta fennt vagyok, de persze addig sem aludtam... Bazsi itt kopácsol a kávés csészémmel, de legalább most jó kedve van és nincs láza!!!! Na ilyenkor nagyon gondolkodom,hogy nem kéne Barninak januártól oviba járni, mármintha egyáltalán felvennék.... Csikken Roli hogy bírja a gyűrődést???
Ti adattok influenzát a törpöknek???? nekem a dokinéni javasolta, háttttt nem tudom..... ez az egyetlen oltás amiben bizonytalan vagyok!
na kész a kisrác, most nem reagálok semmire bocsi, majd jövök, ha engedik a fiúk....

Anika, köszi a privit,,,, nagyon gondolkodom!!!!:-)))) sztem megyünk, ma még írok ahogy tudok!!!

ja és még vmi,,, egyszerűen zabálnivalóak a csajszik!!!!!!! nem szeretnének pasizni a csajok??? persze ha meggyógyulnak :wink:
a kert kép sorozat naggggyon teszik!!!!!!!!:-) nagyon helyesek vagytok!!!!!

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
 


Banyus a tieiddel gond nélkül összehozom a csajom. Majd találd ki melyikkel kéne. És a Viki ajánlotta az oscillococcinum homeos bogyót influenzára, 10 szemet kell beadni vízben feloldva a törpinek heti egyszer és állítólag nem lesz influenzás. én nem adnék oltást...

Kép
nyafi
 
 


Era:Születésnapod alkalmából nem kívánok egyebet,minden lépésedet kísérje szeretet.Arcodon derű,lelkedben nyugalom,légy boldog ezen a napon! :) :)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Puszilunk:Levi és Szilvi

Kép

Kép
szilvi17
 
 


Sziasztok,

Era, oviból egyenlőre nem sokat élveztünk :)
Folyamatosan beteg, így ebben a hónapban még nem is volt.

Egyébként én a Penemot akarom most Rolinak beadatni. Neki már csak 1-et kell és nagyon ajánlják.

Gyógyulgassatok!

ÉS boldog szülinapot!

Csikken

KépKép
Kép
csikken
 
 


Sziasztok

Era
Örülök nagyon! Akkor várom a válaszod. A gyerekeknek jobbulást és téged Isten éltessen! :)


Tusi
Aranyos a két baba. Hátulról nem tudom ki kicsoda. :) Leírod? :)

Felteszem a képet az Aporról. Szerintem nem sovány, legjobban az apja őrjít meg. 9640 gramm, csak 20 dekát hízott 1 hónap alatt és 78 cm körül lehet, de majd egy hónap múlva kiderül.

A MAnó azt mesélte, hogy felhasználták a babáról a fotót gyerekpornó oldalon.

Kép

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Neeeeeeem, én azt meséltem hogy valaki ezt állította, nem lett belőle balhé így gondolom nem nyert bizonyságot. Deegy tény, nyílt fórum és egy kattintás letölteni, én ezért inkább óvatos vagyok.

Tegnap aludt Bert éjféltől reggel 7-ig, kiváncsi vagyok ma mi lesz.

Ágnes!

Én Emmának 2 éve skoráig használtam mert nem jelzett soha hamisan, Berti alól már hónapok óta kivettem mert az örökmozgóm alatt állandóan bejelzett, így meguntam. Ugyanaz a készülék.

Anika!

nem sovány és kész, épp jó. Ha enél kövérebb lenne dagi lenne.

Era!

Ó, az nem jó, gyógyulást nektek. Akartam írni hogy most én is utoljára mildibé Jó éjszakát vetem és Berti ismimádja. Mondjuk most nem kapatam most Milupa jó éjszakét vettem, remélem azt is szereti majd.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Manó
Bocsánat, hogy rosszul idéztelek, én is emiatt lettem óvatos végül.

Igen, szerintem is, csak az apukája nem akarja megérteni. Nem baj, hamarosan lesz az 1 éves kontroll és majd az orvos megnyugtatja. :)

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok

Sajnos nincs sok idom visszaolvasni, de a kepeket megneztem. Nagyon jok a csajos kepek,
Anita szerintem sem sovany Apor.
Tusi gyonyoru a kertetek, es persze Zita is nagyon edes.
Amiota ilyen hamar besotetedik, majdnem az egesz napot kint toltjuk.
Nalunk most volt hajvagas, megmutatom: Kép Kép

Kép
Kép
meli78
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
dytt
 
 


Sziasztok!


Nem nagyon jövök sűrűn...:)

Látom naygjából mindneki jól van, apor szerintem sem sovány, abszolút jól néz ki4

Tusi, zizi egyre édesebb!

Bert nagyon ügyes, meg Csabi is!

most már minden baba olyan igazi lányos, fiús..igazi egyéniségek!!!

Bonita pár lépést megy egyedül, igazából egy kezét fogva jó nagy távokat sétálunk, ha elengedem megy, de a vége egy hatlmas esés, mert sajnos nagyon gyorsan megy és nem tudom rávenni, hogy lassabb legyen!
Éjjel még mindig végig alszik! Napközben egyszer4
És elkezdte ennei a darabosat, alma, főtt répa, kölesgolyó rágcsálja ezeket, meg kaját is ha már darabosabb, szép lassan talánalakul majd ez is! 5 foga van és egy csomó ép hogy nem bújt ki, a doki azt mondta megs em tudja számolni, mennyi készülődik kibújni!

Tegnap friss adatok: 10 és fél kiló és 82 cm..de szerintem nem kövér!!!

Voltam nődokinál, azt mondta minél hamrab legyen baba és utána azonnal megműtik a méhszájamat, de januárig nem állunk neki a babaprojektnek!

Én dolgozom sokat, a maradék szabadidőmben, csak és kizárólag akkor, amikor Boncsi alszik vagy épp elvan

Kép
dytt
 
 


Sziasztok!

Dytt, hát tényleg nem jössz sűrűn. De ilyenkor annál szívesebben nézegetjük a fotókat Bonitáról! Játszóházat találtál már? Én Csabit a Lurdi házba szoktam elvinni, eddig összesen kétszer voltunk. Hát tetszik neki. Még megyek vele a szülinapjáig - addig ingyenes.

Csabi is csak pár lépést megy önállóan, de nagyon ritkán: nagyon óvatos: fél percig gondolkozik előtte, hogy tényleg elinduljon-e önállóan. De ha kézenfogva megyünk, már alig érzem, hogy rám támaszkodna. Így aztán nem is nagyon szokott elesni.

A sütőtököt hogy lehet egyszerűen elkészíteni a gyereknek? Még nem vettem a piacon, meg én nem is szeretem, de Csabinak azért megpróbálnék kotyvasztani valamit belőle, ha valaki írna egy egyszerű receptet.

Bölcsi: hát beiratkoztunk. 2010. januártól szerettem volna, de csak 2010. szeptembertől van hely, viszont mondták, hogy nem irreális a január sem, lehet, hogy össze fog jönni. Nekem így elsőre tetszett a hely: a gyerekek mind az udvaron voltak, a fele gyerek ilyen kis bébijárgányon körözött a dadusok körül.

Ágnes Kép
Kép

Kép
agnes2000
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a köszöntéseket! nagyon jól esett,,,, volt már jobb szülinapom is :? A fiúk már javulgatnak, sőt egész jól vannak, de ugye beteg gyereknek csak az anya jó, és két kis üvőltő kiscsibésszel...huhhhh .......... :wink:
Csikken , na akkor nálatok sem egyszerű a dolog. Jobbulást nektek is. Kitty nem kapja el? az enyémek mindíg egyszerre betegek, vagy pár nap különbséggel, jól összetartanak.....:-(

Agnes nagyon aranyos Csabi, én is a héten akartam menni Gyömrőre játszóházba, uszizni, de ....... Már kihullik itthon a hajam, muszáj vhova mennem..... Iszonyat fáradt vagyok, és jól jönne egy kis pihi, apával meccsezünk a blöklétszám csökkentésen,,,,, nem tom,,, sztem marad az eredeti állás. Ugyanis szerinte pont annyi meló van 8 kutttyal, mint 21el.... na persze....pasi!!! Na majdcsak túlélem vhogy, még az elkövetkező egy évet..... Na nem panaszkodom, majd csak lesz vhogy..... Ma iderendeltem a dédit, aztán meglátjuk hogy bírjuk egymást:-))) Jó lenne anyuékat ideköltöztetni:-)

Dytt, jó hallani néha rólatok, bár gondolom Te sem unatkozlol:-) nagyon helyes Boni, és Ő is milyen kis ügyes!

Én tegnap elmentem az egyik barátnőmhöz és hoztam tőle kompot,,, amit ugy én nem csípek, de végszükség esetén gondoltam jól jön egy -egy teregetésnél, wc-nél, hogy nyugisan tudjam Barni fenekét kitörölni, úgy hogy addig Bazsi nem mászik a wc-csészébe.., godoltam lesz egy biztos pont .... ahhhahhhha épp telefonálok, gyerek elkezd rámászni , és egyedül bele ült a kompba, és elszáguldottt.... aztán láttuk lehet magasságot állítni, ma már egyedül tudtam menni klotyóra.,,, persze tovább nincs is benne, mert annyira nem tetszik ám neki

Szilvi, mesélj Veletek mi van???
















:roll: :roll: :roll: :roll: :? :? :? :? :? :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :?

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
 


:lol: hmmm ez jól sikerült :? :lol: :lol: :lol: :lol:

Era

Kép
Kép
barnusanyus
 
 


Banyus, egy nagy ürességet látok a beírásod végén, mit van ott eredetileg? :D

Anika, bal oldalt Zita, jobb oldalt Gigi.

Meli, csak viccből írtam, hogy háttérben a kertünk, a Margitszigeten készültek a fotók, előtte írtam is! :D :D

VViki, a pelenka nagyon jónak tűnik, pláne hogy 27 Ft darabja. Feltennéd ide a linket, ahol meg lehet rendelni, sztem mást is érdekelne.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Dyt, neked el is felejtettem örülni! gyere egy picit sűrűbben! Boni eszméletlen ügyes gyerkőc, és egyre helyesebb-csajszisabb! :D

Kép
Kép
tusimi
 
 


Sziasztok!

KépekNagyon jók, annyira nagyok már a babák(persze az enyém is:), de neki még elégé baba feje van:)
Tusi, Zita tényleg hasonlít rád!
Meli: A fiad is emlékeztet rád és mennyi haja volt :lol:
Anika:Ugye csak viccből írod, hogy Apor vékony??Mert, ha komoly, akkor Én meg elkezdek azon aggódni, hogy a Miluka meg kövér(kb. annyira reális ez a félelem is :lol: :lol: :lol:
Bonita is nagyon nagy, szép magas hölgy lesz belőle és ügyes:)

BetegekMinden beteg babának jobbulást!!!!

Manó: Mióta tartod Emmának játszóházba sznapját??És odahívod a családot is?Berti meg Milu egy kicsit természetre hasonlítanak, mert Milunak is van mindig vmi kaja örülete, vagy nem eszi meg, amit én készítek, vagy nem eszik meg a nagy darabosat...Most éppen megeszi, amit én készítek.De az étvágya nagyon jóóóóóóó :lol:

Ágnes:Te hol laksz, hogy jártok a Lurdyba?Érdemes akkor elnézni oda?Felcsigáztál.

Barnus:Boldog sznapot utólag is :lol: A férjed komolyan gondolja, hogy 8 v. 21 kutya ua. munka van vele??Szerintem ez nem igaz, bocsi.

Rólunk:Szerdán kicsit kiakadtam, amikor láttam a tv-ben Mirjamot(műszíves lányt), ui. vele is meg az Édesanyjával is beszélgettünk többször is.
Csütörtökön voltunk fejl. neurológián, a dokinő, azt mondta, hogy ahhoz képest, amin átment nagyon ügyes és befogja hozni a lemaradást,és el volt halva, hogy milyen nyugodt baba :lol:
kapott 3 tornagyakorlatot, amit holnaptól kezdünk el.
Pénteken vagyis ma: meg voltunk kontrollon, röpke 5 órát voltunk ott :evil: De a lényeg, hogy nagyon elégedett mindenki, úgy néz ki, hogy a pacemaker alig dolgozik és lejebb vették
megint :lol: :lol: :lol: Ja és a gyerek nagyon jól bírta a várakozást, ellenben én :oops: , több szülő meg is dicsérte és el volt varázsolva tőle, persze az Ő gyerekeik már nagyobbak voltak :lol: Na abbahagytam a dicsekedést :oops:

Még az akartam mesélni, hogy tegnap az egyik anyuka kérdi mennyi idős a Miluka mondjuk 11 h., erre el volt hűlve,azt hitte kevesebb mondja, mert az Ő fia 7 h. és persze erősebb testalkatú volt.
UTÁLOM amikor egy anyuka el kezdi hasonlítgatni a gyerekét az máséhoz, főleg az enyémhez, hiszen honnan tudja, hogy mitől olyan a gyerek testalkata??? :twisted:
Mi boldogok vagyunk, mert 3 hónappal ezelőtt 5700 gr!! volt és hízott 1840 gr-t, ami nagyon jó szerintünk :lol: :lol:

Adatok: 73-74 cm(szerintem ez is teljesen jó :lol:), 6 fog(7. most kínlódik) és 7540 gr.(azért ennyi, mert mivel beteg volt, 2 hét alatt szinte semmit nem hízott)

Jó sokat írtam :lol:

Kép
mona1978
 
 


Hello! Miluka nem sovány, meg Apor se...Boldogan kajolnak, kakálnak, vigyorognak nem???
Enyim spec boldogan megkajál 100 gr-ot, aztán kéri a tápot...evvan.
Adatok 70.5cm, 8410gr, 4 fog ez a 10. havi.
Bonita hatalmas baba...És naon ügyes!

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Benőt megmértük tegnap és 74 cm. a kiló szerintem még mindig 9 kg.

Mona: szerintem szuper , hogy ilyen jól eszik / hízik a Milu! Egy ilyen betegség után! :)

Kép
vargaviki
 
 


Sziasztok!

Benőt megmértük tegnap és 74 cm. a kiló szerintem még mindig 9 kg.

Mona: szerintem szuper , hogy ilyen jól eszik / hízik a Milu! Egy ilyen betegség után! :)

Kép
vargaviki
 
 


jaj, kétszer ment el. :?

Sütőtök: kis darabokra fel kell vágni, berakni tepsibe és úgy be a sütőbe. Aztán amikor megsült kikanalazod a héjából és leturmixolod. Lényegében bármivel lehet. husi, alma, krumpli, stb. Bence nagyon szereti . Magában is nagyon finom.

a mindmegette.hu - n van az olvasnivalók között egy "bébipapi" fül, ott is vannak jó és egyszerű receptek no meg olvasnivalók.

Kép
vargaviki
 
 


Tusi: megnéztem és a pelenka.com-on lehet megtalálni ezt a pelust. Ahhoz, amit én vettem a következő szöveg van írva:
II. osztályú alkalmi készletek: Ebben a kategóriában található minden olyan termék amely valamely okból eltér a szabványtól. A szabvány hiba általában vásárlói szemmel nem érzékelhető hiba. A termékek közepes minőségűek, de ezért az áruk a legalacsonyabb.a piacon.
Én nem találtam semmilyen hibát bennük és a minőségét is jónak találom. Újpesten van mintaboltjuk, gondoltam elmegyek majd és megnézem ott is, hogy milyenek vannak.

Kép
vargaviki
 
 


Sziasztok!

Mona, mi a XI. kerületben lakunk, innen a 103-as busszal tudunk átszállás nélkül átmenni a Lurdy házba. Nem tudom, hozzátok melyik milyen közel van: a Camponában is van egy játszóház, az is ingyenes 1 éves korig, de itt a Lurdy házban egy jóval nagyobb alapterületű van, ez szerintem jobb.

Viki, köszi a "receptet"!

Ágnes

Kép
agnes2000
 
 


Sziasztok!

Mona!

Mindenképp hülyeség hasonlítgatni, annyira nagy a szórás és mind teljesen normális méret. Milu esetében meg persze hogy másképp kell nézni. Mondjuk nyilván ezt nem tudja aki mondta de épp ezért nem hasonlítgassunk.

Dyt!

Jó hogy tudtál jönni!

Mona!

A 4 éves szülinapját tartottuk először játszóházban, kényszerből mert akkor költöztünk és még cak egy db szobánk volt16 m2-es ahol 3 ágy volt , és állandó rumli. és mivel október így necces hogy a kertben lehet e lenni. Aztán megszerettük ott tartani, mert az az igazság hogy most is kicsi a lakás, a lépcsőnke lég brutál meredek és pesrze hogy mindneki föl le rohangászna, szóval ez az oka. Barátaink jönnek, akaiknek mindnek kb ahsonló korú gyerkőce van, meg Emma két legjobb barátja az oviból. Lesz 5-6 Emmával egyidő, meg mindnek van kistesója. Eddig 2x ugrálóvárasban volt, mint a Lurdy olyanban, most először egy kis játszóházban lesz ahol lovagi tornán vesznek részt a nagyok (a lányom választása alapján, mert lehetett volna egyéb téma is). meglátjuk hogy sikerül. Bertié csak azért lesz ott tartva mert úgyis akkor már őt si köszöntik, nyilván, ha már így alakult hogy csak a következő hétvégén tudjuk megtartani.

Berti legnagyobb meglepetésemre 10200 gr, szóval hízott, nem is keveset pedig nekem úgy tűnt alig eszik, ennyit erről , tudják ők mire van szükségük, megint bebizonyosodott

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Mona!

Még annyit hogy a család nálunk, aki köszönti is az rajzunk kívül max anyukám, mi majd itthon adjuk da az ajándékor, anyukám msot nem jön el a játszóba sem mert ez inkább gyerek bulis játszó, nincsneek felnőtt székek ilyesmik. tesóméknak ha eszébe jut majd eljönnek, de pl még Emmát sem köszöntötték pedig elvileg az unokaöcsém a keresztapja, de ez hosszú sztori, nem olyan szoros a kapcsolat, ez van. Szerencsére rajtunk kívülálló okokból úgy alakult hoyg van egy nagyon nagyon aranyos kerszetanyukája aki sokat törődik vele, így Emmának eszébe sem jut hogy más a keresztapja mint a keresztanyukája férje 8)

Apósom sem az a fajta ki holmi szülinapokkal foglalkozik. Úgyhogy nálunk a szülinap az baráti buli alapvetően és a kerszetszülők is barátok, nem rokonok.

Tényleg, ki hogy ünnepli az elsőt?

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az adatokat. A táblázatot remélem holnap el tudom küldeni.

Mona
Örülök, hogy Miluka jól van és szépen fejlődik. Nem vicceltem Apor súlyával kapcsolatban, a férjem látja soványnak. A gond az, hogy az unokatestvére kisebb és 11 kiló felett van, ő a mérce, most mit tegyek.

Manó
Én terveztem ünnepelni Dunaújvárosban és Temesváron is. Még nem tudom hogyan, de van egy tortareceptem, amit talán a babák is megkóstolhatnak.

Almatorta


Az omlós tésztához: 50 dkg liszt, 1 csipet sütőpor, 14 dkg cukor, 2 tojás, 1 csipet só, 25 dkg vaj (v. Ráma), liszt és zsiradék a sütőformához.

A töltelékhez és a bevonathoz: 1 kg alma (pucolva), 15 dkg szőlő (kihagyható, v. helyette mazsola), 1,5 dl fehérbor(helyette víz), 1 evőkanál cukor, 1 csipet fahéj, 1 tojássárgája, 2 evőkanál citromlé, 7 dkg porcukor.


A lisztet és a sütőport tegyük tálba, öntsük bele a cukrot, a tojásokat és a sót. Dolgozzuk össze. Adjuk hozzá a vajat, és gyúrjuk sima tésztává. Tegyük 20 percre a hűtőbe.
Közben hámozzuk meg az almát, vágjuk ketté (én 4-be vágtam), és távolítsuk el a magházát. Szemezzük le a szőlőt és mossuk meg. Az almát, a szőlőt, a cukrot és a fahéjat pároljuk a fehérborban közepes lángon 5 percig. Hagyjuk néhány percig hűlni.
Belisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki a tészta v.mivel több, mint a felét. Vajazzunk ki egy kapcsos sütőformát (a peremét ne). Tegyük bele a kinyújtott tésztát, és alakítsunk ki egy kb. 2,5 cm-es peremet. Szúrjuk meg több helyen villával. Süssük 10 percig. Eközben nyújtsuk ki a maradék tésztát.
Ha megsült, a sült tésztára terítsük el az almás keveréket, és a kinyújtott tésztát borítsuk a töltelékre. Kenjük meg tojássárgájával. Süssük kb 25 percig (3-4 fokozat; 200 oC). Hagyjuk kihűlni. Keverjük össze a citromlét a porcukorral. Kenjük be a tortát ezzel a mázzal.


Jó étvágyat!

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Meli és Dyt

Jó, hogy jelentkeztettek, aranyosak a babák.

Era
Írtam privit, írj megkaptad e, ha nem kérlek küldjél privátban emil címet, köszi.

Volt nálunk az orvos, nem nálam, Apor dédijénél. Meglátta Aport kettőt mondott. Ugye nincs bébikomp. Mondtuk nincs. És ugye nem járunk vele kézenfogva. Mondtam még nem fordult elő. :)

Elhatároztam blogot írok Aporról. :) Kár hogy nem jutott az eszembe akkor mikor megszületett. Borzalmas, hogy ilyesmikre időt szánok, amikor nyelvet kellene tanulnom és szakdolgozatot írnom.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Anika, miért nem lehet kézen fogva sétálni a gyerekkel? :shock: :shock: Pláne, ha igényli?

Mióta Gigi megmutatta Zitusnak, hogy a műanyag állványos játékot tologálni is lehet, mintegy járássegítőt, na azóta Zita is tolingálja, fülig érő szájjal persze. Meg van egy rattan puffunk, azt is, nagyon élvezi. És azóta van az, hogyha megfogom a kezét, felállítom, ahogy leér a talpa, automatikusan elkezd lépegetni. Ezért sem értem a dokit, mi ebben a rossz?

Képzeljétek, igazi kis dumamanci lett Zizi, meg kell zabálni. Pl. nagyon udvarias, ha odanyújt vmit, akkor mondja hozzá, hogy telé vagy teté (=tessék). Ha leesik vmi, akkor mondja leete (=leesett). Kutyaugatásra (vagy az én biztatásomra) ő is vauzik és mondja kukkó vagy kukka. A lámpát már tisztán érthetően mondja. Néha rámutat a csengőre és mondja csen. És mellette ezerrel megy a kalótya babanyelv, mint a Frédiből Enikő, mindent kommentál, válaszol, mutogat, pápázik ezerrel. Nagyon tanulékony, bármit mondok neki próbálja utánozni. Tegnap pl. játékból horkoltam és mondtam pityipű, na azt a koncentrálást, ahogy nézte a számat :D Persze csak egy nagy nyálas prrbrrr lett belőle, de megpróbálta! :D Imádom, ezek megint annyira szép és izgalmas idők.

Kép
Kép
tusimi
 
 


VViki, felmentem a pelenkás oldalra. Ez ugye az a pelenka, ami 100 db-os csomagolásban árulnak 2800 forintért, 4-10 kg-ig ugye?

Kép
Kép
tusimi
 
 


Tusi: szerintem ez a 9-18 kg-ig pelus. 100 db-os. Itt a honlapon 2900 Ft, a börzén 2700 volt.

Kép
vargaviki
 
 


Tusi

Úgy tudom az egyensúlya akkor fejlődik a legjobban, ha nem a mi segítségünkkel sétálgat, hanem egyedül a bútorok között, vagy járássegítővel. De nálam ezt Manó biztosan tudja. Tudtommal ez olyan mint az ültetés. Sosem ültettem, és párnáztam körül Aport, mégis hamar egyedül ült egyenes háttal. A sógorommal állandóan kézen fegva sétálgattak, majd 15 hónaposan mert egyedül járni. addig csak más kezére támaszkodva. Olvastam erről cikket is, de már nem tudom merre van.

KépKép

KépKép
anika78
 
 


Sziasztok!

Anika, ezt én nem hallottam még másutt, hogy nem lehet kézen fogva sétálni a gyerekkel, csak azt - és azzal egyet is értek -, hogy mint mást sem, a járást sem szabad erőltetni. De Csabi imádja, ha úgy mehet a babakocsi mellett, hogy az egyik kezével a kocsit fogja, a másikkal az én kezemet. Ma meg minden áron fel-le akart mászkálni egy lapos lépcsőn a parkban. Én ezentúl is fogom hagyni, hogy kézenfogva menjen velem.

Tisi, remélem, Csabi is elkezd lassan beszélni. Fiúknal úgy tudom, legkésöbb 2 éves korig kell elkezdeniük, lányoknak kicit hamarabb, de remélem, nem fogja Csabi megvárni a jövő ilyenkort. :wink:

Ágnes

Kép
agnes2000
 
 


Csajok, ma elkezdtem kimásolni a hozzászólásaimat egy word doksiba, mert annyira sokat írtam, hogy olyan mint egy babanapló, összegyűjtöm és kinyomtatom. Nyugdíjas napjaimban majd előveszem, meg Zizi is biztos szívesen elolvassa, ha nagylány lesz. Tavaly májusban kezdtem ide írogatni 3 hós terhesen, októbernél járok, de csak utána kezdtem el igazán írni 8) . A lényeg, hogy mindenkinek szívből ajánlom, ha van egy kis ideje, akkor olvasson vissza, mostanában sajna már úgysem pörög annyira a topik. Nagyon-nagyon szórakoztató és nosztalgikus is egyben. Ahogy megbeszéljük az éjszakai pisiproblémákat, meg a pocakkeményedéseket, készülődések, feltöltve a pocakképek, babaszoba képek, nagyon jók! :D :D

Babuci neked volt egy olyan beszólásod, hogy muszáj idéznem. Arra panaszkodtam, hogy Zita teljesen a jobb oldalamon van, mire te: "Tusimi lehet, hogy a te babádat idegesíti a hangos szívdobogásod, az enyém meg egy anyámasszony katonája és idehúz inkább a zajba :D " Emlékszem, dőltem akkor is a rötyögéstől. :D
Napestig tudnám olvasni, és beugrik egy csomó mindenki, aki már rég nem írt. Kíváncsi lennék mi lehet velük.
Na jól van megyek, szegény Tib a hátamat bámulja már mióta, annyira belemerültem az olvasgatásba.

Kép
Kép
tusimi
 
 


Ágnes

Azt hiszem amikor a baba megtanult járni egyedül az más kérdés. Amiről én írtam az az, amikor még nem tud járni, de kézen fogva sétáltatják. Manó? Era?

KépKép

KépKép
anika78
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: