Új privát üzeneted érkezett!

bizony az :( legalábbis itt tatabányán így csinálják :(
de lehet hogy neked szerencséd lessz és nem kell majd annyit várnod az első vérvétel eredményére :roll: és akor összességében hamarabb végzel :roll: REMÉLJÜK!

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Na megvolt a vérvétel.

Madaran: Nálunk nem kell laborba vinni a vért, elintézik ők. Szóval reggel 7re mentem, levették a vért, megittam a cukros vizet, amibe tettem frissen facsart és előhűtött citromlevet és 2 óra múlva visszamentem a második vérvételre. Addig kikértem a táppénzes papíromat, elsétáltam a közeli boltba venni reggelit és már el is telt az idő.

Mondjuk ma nagyon sokan voltak, úgyhogy semmiképpen sem akartam az épületben maradni, mert nem volt levegő és sokan szerintem azért is lesznek rosszul.

Annyira nem volt vészes, és hidd el,az az utolsó, ami eszedbe jut, hogy éhes vagy, mert a cukros szmötyi annyira eltelít (legalábbis engem), hogy 2 óra múlva is inkább csak magamba tömtem az egy kiflit, hogy azért valami felszívja ezt a cuccot.

Ráadásul nagyon szépen leveszik erre felénk a vért, még nem volt gondom vele - pedig már egyszer voltam ilyen cukroson is, szóval párszor már megjártam őket és annak ellenére, hogy ezren tolonganak ott a labornál és csak egy kis hölgy csinálja, mindig nagyon kedves volt.

Ancsa, te meg csak pihizzél - ne tapétázgass. Fekvés van. A kisasszonynak még bent kell maradnia, vigyázz magatokra. Amúgy örülök, hogy még egyben vagytok, lehet, hogy így is fog maradni a 40. hétig. :wink:

Kép
wruska
 
 


wruska
Örülök neki hogy túl vagy te is ezen a vérvételen és hogy nem viselt meg téged annyira :lol:

Én nem tapétáztam! :shock:
Csak ülve asszisztáltam hozzá :lol:
Én is remélem hogy még jó darabig egybe maradunk :wink: :roll:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 

 
 

wruska :lol:
köszi, így már nem is hangzik olyan vészesen...

ancsa :lol: wruskának igaza van. Még asszisztálni sem kéne... tessék nyugton lenni, pihenni. Hogy vagytok egyébként? Mit érzel?

mára meglett az afp-m, a dokinő szerint oké. referencián belül van 0.70 a mom érték. én tök örültem neki, amikor megláttam. még két hét és genetikai... Az majd tényleg mond valamit, talán még a nemét is :wink:

megyek, mert főznöm kell még vmit...

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Csak gyors bekukkantottam kiakarom kérni a véleményeteket :lol:
Kinéztem a kisasszonynak a padlószönyegét, szerintetek milyen?


Kép

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa, szerintem nagyon jó a mintája és a színe is. Tetszik. :lol:

Hmmm, Én lehet, hogy nem az egész szobát díszíteném vele - ha parkettátok van, akkor inkább csak egy kis darabot vágatnék le, ahová szükséges. Mert elnyomná a többi dekorációt a szobában. Bár az a képből nem derül ki, hogy mennyire apró kockás. Mert ha nagyobb, akkor jó lehet az egész szobára is. (Remélem nem baj, hogy mondtam) Azért nehéz egy képből megállapítani. Meg ugye hogy mekkora térbe kerül..Na ebbe jól belegabalyodtam :shock:

Egyszóval szerintem marha jól néz ki. :lol:

Kép
wruska
 
 


Ancsa,
Szep szines szonyeg, szerintem tetszeni fog neki. Legalabb is nekem tetszene.
Es tenyleg vigyazz magatokra! Csak pihi es nyugi!!!

Gartula mindenkinek a jo eredmenyhez.

En ma voltam terheleses vercukron. De jo lett minden eredmenyem!
Igaz majdnem elajultam, mikor megittam a cukor vizet, de tul vagyok rajta es ez szamit.

Wruska,
Azt hiszem te irta hogy van ilyen magzatszivhang hallgato keszuleked. Mi is kaptunk hetvegen egyet! Tok jo!!! Rakapcsoltuk a hazimozira is, olyan jo volt hallgatni!

Kép
eperke25
 
 


Nekem nincs :( Mushnak van. És frankón hallottatok vele mindent? Hú ez olyan jó lehetett!

Kép
wruska
 
 


sziasztok.
igen nekem van olyan készülékem, de én még nem hallottam a szívhangot vele, viszont a lányzó mindig megrudossa. :lol: nem bírja. :D

Olyan jó idő van itt!!! oda vagyok meg vissza, hogy nincs olyan banán rohasztó meleg. Voltam már kozmetikusnál, fodrásznál.

Ma este voltam nődokinál. Azt mondta, hogy szép zárt a méhszáj, és minden oké. és mondta, hgy hétfőn menjek el erre terheléses cukorra. Reggel 7-re megyek. Amíg várok az eredményekre, addig uh-t is csinál.

madaran. Szécsi Noéminek van egy vicces regénye a terhességéről, a címére nem emlékszem. Nekem nagyon tetszett. Meg D Tóth Krisztának a Lolával az élet című könyve is nagyon szórakoztató

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Ancsa :lol:
nekem is tetszik a padlószőnyeg, de igazat adok wruskának, hogy ha az egész padlót lefeditek vele, mindent agyonnyom a szobában. nem tudsz felrakni hozzá egy aprómintás függönyt sem! de aranyos!
mi egyelőre még azon is vacilálunk,hogy felcsiszoltassuk-e a parkettát...

holnap megyek be a munkahelyemre elhozni a cuccaimat meg leadni a kulcsokat...hu! a pedagógus kollégák jövő héten már kezdenek... nem hiányzik az egész nyüzsi, most egy pár évig (mondjuk 3 gyerkőcig) szívesen kimaradnék belőle.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Ja, Mush :lol:
köszi a könyvtippeket, holnap megpróbálom beszerezni valamelyiket. HÁtha könyvtárban is vannak már... :P

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Mush,
Pontosan nem tudom a nevet, a szivhang hallgatonak, de a 12. hettol ajanljak! Es nagyon jo, mert van hozza ket fulhallgato es ra lehet kotni a szamitogepre, es fel lehet venni a szivhangot is!

Szoval szupi!
Csak azt nem tudom ilyen zselet hol lehet hozza venni. Mert az nem sok van hozza.

Madaran,
Azt a konyvet en is olvastam es jo humoros. Es tenyleg olyan dolgokrol irnak benne, amirol nem beszel mindenki.

Szep napot nektek!

Kép
eperke25
 
 


Hello. Voltunk 4d-n. Mindnekinek csak ajánlani tudom a Genesis-t. Annyira kedves volt a néni! Kép Kép

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Kép Kép

KépKép
KépKép
mush589
 
 


mush :lol: :lol: :lol:
de jó képek!!!!!én is ilyen képeket szeretnék látni a köv. uh-n!!!!! :wink: Fiú vagy kiscsaj??? Bocs, ha írtad már, nem emlékszem... :oops:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Ancsa hogy vagytok? :lol:
na, tegnap a védőnéni meglebegtette a jövendő cukorterheléses vizsgálatot, és nem kecsegtetett a helyi viszonyokkal (Tbánya)... szóval, hasonló helyzetet vázolt, mint ami Veled történt...

a kutyánk meg van kergülve, úgyhogy megnézem, mi van vele... :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Mush,

Nagyon jok lettek a kepek!
Mi majd kedden megyunk 4D ultrahangra. Mar nagyon varom.
MAjd hozok kepeket!

Kozben pedig vadaszom a babakocsikat, olyan jokat lehet venni hasznaltan is, hogy szerintem nem ujat fogunk venni. Ha minden jo lesz fel aron sikerul vennunk Bergon XPRS babakocsit. Ha hetfoig nem veszik meg!
Ti ezen mar tul vagytok?

Kép
eperke25
 
 


hello. nekünk még nincs babakocsink. majd csak később vesszük meg.
eperke. teszel fel képet a babakocsiról?

van nekünk olyan szívhagnhallgató bigyónk, de mi még egszer sem találtuk meg vele a baba szívhangját!

KépKép
KépKép
mush589
 
 


madaran. kislány

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Mush, köszi! :lol: remélem, hamarosan én is tudni fogom. de még nem érzem a mozgást, pedig nagyon figyelek ám

eperke :lol: Igen, igen, képet kérünk!!! én már nagyon gondolkozom a babakocsin, mert az egyik legfontosabb kellékünk lesz... De még típust nem konkretizáltunk. A háromkerekű tetszik, és persze olyat szeretnénk, ami könnyen mozgatható, befér a kocsinkba :wink: , többfunkciós....meg azért a színe sem utolsó.... :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok! Ne haragudjatok hogy csak ugy betörtem hozzátok.Én a második babámat várom és nagyon érdekelne hogy milyen gépről beszéltetek. Olyan szivhang "halgató". Hogy hivják és hol lehet beszerezni? Az én kicsikém még csak 15.hetes. Még egyszer bocsika. És ha tudtok irjatok. Köszi Rita
háfi
 
 


a brendonba lehet venni.

http://www.amazon.com/Summer-Infant-Hea ... B000G1X136 nekem ilyen van, de szerintem ilyet itt nem lehet kapni

a brendonban meg szerintem ilyet lehet kapni:
http://www.amazon.com/B%C3%A9b%C3%A9Sou ... B000G1X136

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Egy kis info a gyerekülésről.

Ha nincs címke, nem használható a gyermekülés!

Nemrég adtunk hírt róla, hogy 2009. január 1.-től csak a legújabb szabványoknak megfelelő biztonsági gyermekülések használhatóak a közutakon. A gyermeküléseken elhelyezett jelekből tudhatjuk meg, hogy gyermekülésünk megfelelő-e vagy sem. De mi a helyzet a használt ülésekkel, ha már lekopott a címke? - kérdeztük meg a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

A biztonsági gyermekülések jóváhagyását, amely a szabványoknak való megfelelőséget igazolja, a kötelezően feltüntetendő jóváhagyási jel tanúsítja, melynek minden gyermekülésen rajta kell lennie. - magyarázza Berezvai Gábor, a NKH Közúti Jármű Főosztályának vezetője.

- A jóváhagyási jelcsoport tartalmazza a jóváhagyási jelet (egy kör, amely az "E" betűt és utána a jóváhagyó ország számát veszi körül), és alatta a jóváhagyási számot. A biztonsági gyermekülés vásárlója, felhasználója a jóváhagyási szám első két karakteréből könnyedén és egyértelműen megállapíthatja, hogy az adott ülés 2009. 01. 01. után alkalmazható-e: a fenti határidőtől csak a 03-mal, vagy 04-gyel kezdődő sorszámot tartalmazó jóváhagyási számmal ellátott ülés használható.
Kép

Amennyiben a gyermekülésen a jóváhagyottságot jelző címke nincs feltüntetve, úgy a termék nem használható. Az ellenőrzésre jogosult hatóság a közúton is a rendeletnek megfelelő jóváhagyás meglétét - azaz a címke meglétét, és azon megfelelő jóváhagyási számsort fogja ellenőrizni.

kph

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok

Én jelentem egyre jobban vagyunk! :lol: Jelenleg semmi jel nem mutat arra, hogy előbb akarna jönni a babó. :lol: Az a napi 2-3 keményedés is múlóban van, már csak talán napi 1 ha van :lol::lol:
Ugyhogy ennek nagyon örülök. :lol: Azért várom már a következő alkalmat, hogy megvizsgáljon a doki hogy is van most a méhszájam. De nagyon -nagyon bízom benne, hogy változatlan, így,hogy elmúlóban vannak a panaszaim. :lol:
Viszont a derekamnál a csont, nagyon fáj , főleg amikor fordulnék egyik-oldalamról a másikra. Vagy amikor lépnék, de nem tudok,mert annyira belenyilal. Nincs valakinek erre ötlete, ezzel mit lehet kezdeni?

Ti jól vagytok?

Nagyon jók lettek a képek! :lol:
Sulya mekkora most a picinek?

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa :lol: De jó hír!!! a derékfájással fogalmam sincs, mit lehet kezdeni. A dokidat kellene megkérdezni. Mikor is mész hozzá?

gyermekülés: oké, majd figyelünk vásárlásnál... De azt egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az úton megállít a rendőr és nemcsak a forgalmit nézi, hanem benéz a gyerkőc popsija alá, és elkezdi keresgélni az E-t...Röhejes sztem. :wink:

Mush :lol: egyik linken sem babakocsi jelenik meg nekem, pedig tök kiwi vagyok. Felteszed mégegyszer? vagy az oldalon kell keresgélni? :oops: :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


madaran
:lol: én is örülök neki, csak maradjon is így :oops:
Szept.5-én megyek hozzá :( még messze van :roll:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Nagyon szépen köszike a tippeket a készülék vásárlásához. Az elöbb olvastam a babaüléses dolgot. Az én ülésem 7.éves és semilyen kod nincs rajta. Ilyenkor mi van???Köszi Rita
háfi
 
 


Hafi,
Ami nekem van, azt mar 12 hetes kortol lehet hasznalni, itt egy link hozza:
http://cgi.ebay.co.uk/ws/eBayISAPI.dll? ... %26otn%3D4

En csak ajanlani tudom!

Autosules:
Mi is oroklunk autos ulest, nem akarunk venni, mivel azt 2 evvel ezelott vettek, nem hiszem hogy lenne rajta ilyen szam. DE en sem hiszem, hogy a rendor ezt fogja nezni.

Kép
eperke25
 
 


Ancsa! :lol:
Így is marad, ne izgulj, az a legfontosabb! Csak lehet, hogy már nagyon szeretne megismerkedni a tesókáival meg a szüleivel. Mondd el Neki, hogy ami késik, nem múlik!!! :wink:

Mush :lol: :lol: :lol: leesett!! :lol: :lol: miért is kerestem én babakocsit a képen!! :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Látod,erre már én is gondoltam,hogy valami sürgős dolga van idekinnt :lol: és azért ilyeszteget itt engem :lol:
ugy látszik a lányok jobban sietnek :shock: nagylányom is éppen 37+1 napra sietett kifelé :lol: pont határon volt,hogy nem számították koraszülöttnek :shock: 2 nappal korábban,már annak vették volna :shock:

Fiam meg csak azért jött 38+1 napra,mert a dokim megindította szülést :shock: pedig semmi jele sem volt,hogy kiakart volna bújni a drágám :shock:

Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Ancsa :lol: Ti hogy csináljátok majd? Veletek lesz a picúr vagy a tesókkal? Várják a picúrt?

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Ancsa,
Orulok hogy jol vagytok! Latod a pihenes csodakat tesz.

Kepzeljetek!
Megvettek a babakocsit amit kineztunk! Szoval most szomoru vagyok!!! De este megyunk 4D-re.

Szep napot mindenkinek!

Kép
eperke25
 
 


Bocsi az ismételt zavarásért, csak egy gyors hirdetés, ha valakit érdekel, priviben jelentkezzen :)

Eladó a képen látható BabyFehn játszószőnyeg, keveset (talán 4-5x) használt, tökéletes állapotban van! (mint mindenből, ebből is többet kaptunk, így van, amitől meg kell válnunk)
Csörög, zörög, zenél, sipol, csipog, tükrös, pihe-puha anyagból :)

Eredeti ára 15 ezer Ft:
http://www.brendon.hu/ProductSearch/viewer.aspx?productid=165976&pageno=1&whid=32

Kép Kép
Kép Kép
Kép Kép

Meg tudom oldani a személyes átvételt a XI. kerületben, vagy valameddig el is tudom vinni Bp-en belül!

Köszi, és bocsi még egyszer :)

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]http://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Eperke :lol: Várjuk az uh-s fejleményeket

a babakocsi meg ezek szerint nem a tiétek volt... Sokkal jobbat, szebbet vagy ugyanilyet, de olcsóbban fogtok találni...

mi holnap lehúzunk a balcsira, úgyhogy néhány napig nem leszek. Remélem, még nyárias idő lesz... :roll: bár fürdenem nem ajánlatos a magyar tengörben... :cry: sajna minden bacit összeszedek és az most nem lenne valami jó. De hát ezt a pár hónapot már csak kibírjuk valahogy...
bár ma tök szarul lettem Domestosszal takarítottam, és tisztára hányingerem lett. Kicsit óvatosabban kell bánnom a tisztítószerekkel :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


madaran. jó pihenést!!!!

eperke. várjuk az uh-s eredményeket. hová mentetek?

ancsa. örülok, hogy minden oké.

ma belénk jött valaki. hála az égnek minden oké. és még a fickónak állt feljebb, mert nyám megvárta amig elhalad a forgalom. eszméletlen, hogy milyen emberek vannak.

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Jo reggelt mindenkinek!

Hat a tegnap nem a mi napunk volt.
MEgvettek a babakocsit, aztan delutna hivtak az UH rendelobol, hogy nem tudjak megcsinalni az UH-t, mert nem er ra a doki, es hogy majd jovo het keddre tudnak idopontot adni. :(
Olyan rossz mert en mar ugy beleeltem magam!
Penteken megprobalunk elmenni egy masik helyre, remelem az osszejon!

Szoval majd csak penteken lesznek kepek.

Hogy vagytok amugy?
Remelem jol!
En most jarok dolgozni, azt mondtak ugy kikerekedett a pocim, mondjuk en nem latom magamon!

Na megyek dolgozni, mert sok a melo!

Kép
eperke25
 
 


eperke. sajnálom, hogy nem volt jó napotok!
remélem sikerül időpontot kapni péntekre. a 4d genesis t próbáltátok már?

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Sziasztok,

Hat rossz szeria meg mindig meg van. Reggel beletolattak az autoba, de nem lett amugy nagy baja.
Delutan elvittem szerivzbe a tobbi hibaja miatt ( futomu) es kaptam egy cirka 100e Ft-os ajanlatot a javitasra. Jo mi?
Foleg igy a baba elott. Inkabb rakoltenem a penzt. De hat auto meg kell, mivel mennek nelkule korhazba.
A dokimhoz bejelentkeztem, mert esedekes a kovetkezo vizsgalat, de nem kaptam idopontot csak a maganrendelesere. Tok jo, hogy ennyi ev utan oda iranyit, 5 perces vizsgalatert elker majd 10e Ft-ot. Az a baj, hogy szabin van es a korhazban nem lesz elerheto.

De egy jo van, legalabbis azt hiszem jo lesz a vege is. Holnap fel negyre megyunk Dunakeszire 4D UH-ra. Mar ugy varom. Remelem nem mondjak le!

Ti jol vagytok?
Olyan nagy a csend mostansag itt a topicban!

Kép
eperke25
 
 


Sziasztok. Visszajöttünk a nyaralásból, nagyon jó volt. De azért jó már itthon lenni. Tegnap rendbe tettük festés után a gyerekszobát, úgyhogy ismét csend, rend és fegyelem van itthon :lol: Tegnap meg ma pedig lecsót és paradicsomot főztem be.

Eperke, azért próbálj meg nem sokat idegeskedni, bár ilyen körülmények között nehéz megőrizni a higgadtságunkat. De a babának nem tesz jót, ha izgulsz.

Szombaton 10re megyünk mi is ultrahangra a 4D Genesis-be, már nagyon kíváncsi vagyok a mi kis drágánk pofijára.

Igérem, utána teszek fel képeket, ha tudok :wink:

Kép
wruska
 
 


Sziasztok :)

Elado egy egy-gyereket-kiszolgat remek kis babaules , 0 - 13 kg ig
( hasonlo : http://brendon.hu/ProductSearch/viewer. ... =2&whid=25)
hasznalt , de jo allapotu, Quinny babakocsi vazra pattinthato.
Ara : 19 990 ft Budapesten atveheto.
Akit erdekel, kerem, hogy NE IDE - hanem a bogyogyorgyi@gmail.com ra irjon es fotokat is kuldok. Amugy a szine zoldes es fekete.

Tovabbi szep babavarast kivanok !
bogyogyorgyi
 
 


eperke. mi volt ultrahangon? jó volt látni a babót? kaptataok képeket?
sajnálom a kocsi ügyet. ennyi rossz után már vmi jónak kell jönnie! :wink:

wruska. örülök, hogy jó volt a nyaralás. jó mozizást holnap. nagyon jó lesz. baromi kedvesek!

KépKép
KépKép
mush589
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk 4D UH-on a Hepinetnel Dunakeszin. Nagyon jo volt, nagyon aranyosak es kedvesek voltak.
Most mat tuti, hogy kislany, bar megmutatni, nem mutatta meg 4D-en csak a 2D-en lehetett latni egy picit, ugyanis mindig fel volt huzva a laba. De nem orult a vizsgalatnak, sokat grimaszolt nagyon.
Ime par kep:
Kép
Kép Kép

Kép
eperke25
 
 


Mi is, mi is.
A 4D Genesis egyszerűen isteni! Csak jót tudok mondani róluk és hát fantasztikus képeket készítettek. Mind a 33at megmutatnám, de egy kettőt mindenképpen :lol:

Olivér igazi pasi. Nagyon élvezte a vizsgálatot, a végén kéjesen nyújtózkodott egyet kettőt, aztán bealudt:) Tipikus pasi, mi? És haja is van a kis drágának, és szopta az ujját is. Persze amikor a fütyit néztük volna meg, akkor azt takarta, amikor a pofiját, akkor meg azt. Egy héttel előbbre járunk a méretei alapján (ez nem lehet), de ez is csak azt mutatja, hogy nagy baba lesz, a 40. hétre akár 4 kiló is :shock: Na majd meglátjuk.

Mindent megvizsgáltak, a méhlepény és a köldökzsinór áramlását is, meg az én veséimet, és még a szívhangját is hallottuk. Had' ne mondjam, hogy majdnem elbőgtem magam (na jó, egy kicsit el is pityeredtem a boldogságtól) :roll:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
wruska
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy megint zavarok, de sorban kerülnek eladósorba babás dolgaink, és ezek mindig jól jönnek! :)

Most a következő Medela mini electric mellszívó eladó:

Nagyon keveset használt elektromos mellszívó, 2009.05.09-ig jótállással, tökéletes állapotban!

Működtetés: egy kézzel
Működtethető: hálózatról, elemről (2 db 1,5V-os AA, nem tartozék)
Pulzáló szívóhatás: automatikus
Tartozékok: 1 db tartótalp, 1 db 150 ml-es cumisüveg, 1 db zárókupak tetővel, 1 db pótmembrán, 1 db adapter
Vásárolható pótalkatrészek: adapter, motor, szívófej, szívófejhez szűkítő, komfort szívófej, membrán, szelepfej membránnal, kézi pumpa, Harmony kétfázisú pumpa, lábpedál, csatlakoztató szilikoncső, palack, tejfagyasztó zacskó


Kép Kép Kép
Kép Kép

[img:4c8f9159cc]http://kep.ivpicture.hu/9393.t.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://ticker.7910.org/an1cnVrNw0N0010MDAwOTY5MGx8Mzc0MDY5NmphfEFsZXhhbmRyYQ.gif[/img:4c8f9159cc]
[img:4c8f9159cc]http://lilypie.com/pic/080510/DU5s.jpg[/img:4c8f9159cc][img:4c8f9159cc]http://b1.lilypie.com/EDGjp2/.png[/img:4c8f9159cc]
nici
 
 


Eperke, igazi csajszi Picurkád. Olyan kis törékeny, igazán lányos, finom arcvonásai vannak. Találtatok már nevet?

Annyira hihetetlen, nem, hogy ennyire jó képeket tudnak készíteni már róluk. Ma is megnéztem a felvételt és egyre csak ámulok és nehezen tudom feldolgozni, hogy az a kis ember a felvételen, ő odabent van a pocakomban és nyújtózkodik és pislog és szopja a kis ujját és belefúrja az arcát a hasamba és ő az én szép és okos kisfiam, akire már csak három hónapot kell várni.

Most egyre nagyobb lett az izgalom. Készülgetünk - nem tudom ki hogy áll ezzel. Sok mindenünk megvan már, de a nagyobb dolgok megvétele - kiságy, babakocsi - még csak most jön. Át kell még gondoljam, hogy nekem mire is lesz szükségem, mert ez jut utoljára az eszembe és pl. hálóingem egy sincs, úgyhogy azt vennem kellene valamikor. De még ráérek. Olivér még jó helyen van odabent :wink:

Lányok, merre vagytok? Mush, Ancsa, hogy vagytok? Madaran?

Kép
wruska
 
 


Sziasztok!

Eperke :lol: Wruska :lol: szuperek a képek!!!!Jajj, de szeretném már én is látni a pofikáját!!!!! :roll: Mi szerdán megyünk genetikaira, mit ne mondjak, megint paramami vagyok, mint minden uh előtt... Remélem, minden oké lesz.

Balcsinál voltunk, azért nem jöttem.. Szuper volt. Gyönyörű minden, igazi nyárvégi hangulat mindenhol. Mi is elbúcsútattuk a fáradt napocskát, sokat sétáltunk, persze rengeteg csokifagyit zabáltam, jó volt...

Ancsa :lol: Merrre vagytok????hogy vagytok??

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Madaran, neked is hogy repül az idő :lol: Csináltattok képet vagy felvételt a genetikain? Majd kérünk beszámolót.

Örülök, hogy jól sikerült a Balcsis nyaralás. Én is ma vettem fagyit magamnak, mert nagyon megkívántam és amint hazaértem, rögtön ettem is. Olyan jól esett :oops: :roll:

Eperke, hogy telnek a dolgos hétköznapok? Hány nap van még hátra a munkából?

Ancsa, mi a helyzet??????????? :?: :?: :?: :?: :?: :?: :?:

Mush: hogy vagytok?

Kép
wruska
 
 


Wruska :lol:
én is pont ezt néztem, hgoy azért lassacskán csak félidősek leszünk mi is!!! SZuper! MÁr nagyon vártam!!!
oké, majd ha lesz jó kép, akkor teszek fel. Eddig mindig a hátát mutatta, alig láttunk belőle valamit.
Ancsa :lol: :lol: :lol: Tessék jelentkezni!! Ez remélem, csak azt jelenti, hogy fexel és még ülni sem ülsz! :roll:

holnap jön a radiátoros...végre. Azt igérték, hogy szept közepére minden készen lesz...Hát???
Wruska, Ti hogy álltok a babaszobával!!! én igazság szerint már bútorokat szeretnék válogatni, meg textíliákat venni, nem ez a mocskos átépítős része...Jó lenne túl lenni rajta. :roll:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


De jó, hogy valaki még ír ide :wink:

Mi készen vagyunk a babaszobával, csak a kiságy és a pelenkázó hiányzik és akkor fel tudjuk tenni a falra a matricákat és képeket is :lol: A pelenkázó szeptemberben meglesz, legalábbis a komód és már csak pelenkázó lapot vágatunk rá és apa összeszereli. A kiságyat meg kell rendeljük mostanában, hogy november 5re elkészüljön. Azt gondolom, jól állunk.

Az első ruhadarabokat, ágyneműt, ilyesmiket kimostam a héten és elraktam szépen. Azokat a kisruhákat, amiket pedig még egy darabig nem tudunk majd felvenni, becsomagoltam, és egyenlőre eltettem egy másik szekrénybe. Majd ha kinőttük ezeket, akkor azokat is kimosom. Addig minek :wink:

Ancsa ír a másik topikba, aszerint jól vannak, minden jól alakul, még egyben vannak és hát azért szépen telik az idő nekik is, egyre jobbak a kilátások. Ha jól emlékszem 5-én mennek dokihoz?! Talán ezt korábban írta valamikor. :roll: Nagyon szorítok neki, hogy minden rendben menjen.

Mush, merre vagy? Már apával együtt? Újabb fotók kisemberről?

Kép
wruska
 
 


Wruska,
Hat te milyen elore vagy. Mi meg nem vettunk semmit sem. Majd kovetkezo honapban vesszuk meg a babakocsit, es november kozepen tervezzuk kifesteni a babaszobat es majd utana rendezzuk be. En nem akarom elsietni a dolgokat.
Bar ez lehet hogy azert van, mert nincs annyi idom vele foglalkozni, amig meg dolgozom. De egy honap mulva mar otthon leszek. Szoval akkor lehet elszabadul a pokol es beindul a feszekrako enem is.
Ruhakat es babakocsit is az ebayrol veszuk majd meg, mert ott sokkal olcsobban hozza lehet jutni. mint itthon. Szerencsere mast nem kell vennunk mert oroklom a noveremektol.

Kepzeljetek azt vettem eszre, hogy most mar nem tudok egyszerre sokat enni, mert ha igen akkor utana eg a gyomrom es sok lesz a gyomorsavam. Ti tapasztaltok mar ilyet? Nem korai ez meg? Mi lesz meg kesobb?
A hasam most sokat nott, talan mar kezdek hasonlitani egy kismamara. Cipofuzot kotni mar eleg nehez...
De meg tartom a sulyom, osszesen 4 kg-nal tartok! Bar a dokim szerint ez is sok.

Mostanaban amugy nem mozog olyan sokat a picur. Kis lustasag.
Nevet meg nem dontottuk el, minden nap mas tetszik eppen.
Most a Noemi, Nikolett, Adel, Petra van a topon. Majd csak eldontjuk.

Ancsa,
Azert ne hanyagolj el minket. Varunk teged!!!

Legyetek jok es szep napot kivanok mindenkinek!

Kép
eperke25
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: