Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Katám ma még hétfő van Kép
Holnap este 6-ra megyek dokihoz...Nem érzek semmi rosszullétet és mellfeszülést. Danival minden volt. Igazság szerint félek. Nem is gyötörlek titeket magammal.

Réka, én is nyárra gondoltam, szerintem még korai 17 hónaposan.(jó most 27-én lesz 18) Én úgy tudom a fiúk még nehezebben lesznek szoba tiszták mint a lányok. Én se vagyok híve az eröltetésnek, mert ha nem érett még rá akkor csak ártanék vele.

Zit, hogy van a babuci??

Bellana
bellana
 
 


Bellana, valóbanKép
Gondolj arra, hogy akárhogy is lesz, az azért lesz úgy mert úgy kell lennie, hogy az a baba szülessen meg, aki megfog. Érted?
Kata
s.kata
 


Jaj mindent összekeverek, Beni náthás!
Igyekszem ma már nem írni egy hatodikat, de nem biztos, hogy sikerül. Nézzétek el nekem, öt napig böjtöltem.
s.kata
 

 
 

Ugye, hogy ugye? Én is kínlódtam míg nem volt netünk, alig vártam, hogy végre billentyűzetet ragadhassak Kép
Egyébként tökéletesen értelek, csak elfogadni nem tudom...Azért próbálom, de alig 4 hónapja volt a másik...Remélem most ez a bébi akar minket és rendesen kapaszkodik ott belül Kép

Képzeljétek nincs fűtés! kinnt röpködnek a minuszok, itt meg este 7 körül katt, azóta semmi. Már kezd rendesen hüsi lenni. Dani pizsiben és vastag hálózsákban alszik, remélem nem lesz baja. Elég vacakok az ablakok, süvít be a hideg. Halljuk, hogy kinnt puffognak, csapkodnak, valami csak lesz. Kb. 2 hete 2 napig nem volt se melegvíz, se fűtés! Menjenek a fenébe! Akkor mire fizetünk még nyáron is?!

Beninek jobbulást!!!!
bellana
 
 


ű ---> ez a nyavajás jön ki mindig ha hosszú ékezetet akarok írni. Szóval tessék behelyettesíteni Kép

Bellana

na lám, most nem...
bellana
 
 


Éjszaka Misi betaknyosodott, nekem meg begyulladt a mellem. Kép

Bellana, remélem nem fagytatok meg!
s.kata
 


Kata!
Bocs, hogy felepof., de, ha kell v.mi ötlet, akkor szólj, hívj nyugodtan!
rjuli
 
 


Sziasztok!

Bellana, van mar futes? remelem minden rendben!
A biliztetest eleinte en is nyaron gondoltam elkezdeni, de mivel majusban jon a kisteso, lehet, hogy hamarabb kene. (Bar tavasszal a pocakom miatt nem lesz majd energiam, kesobb meg a kisbaba miatt.) Ugyhogy nem tudom majd meglatjuk.

Zit nagyon eltuntel, remelem jol van a picur!

Kata, latom ti is lerobbantatok, remelem nincs nagy baj. Nekem is bedurrant egyszer a mellem, amikor fel eves volt a baba (dec. 22, vagy 23 volt, idealis idopont). Apa masszirozta ki, en meg kozben sirtam, konyorogtem, hogy hagyja abba. Szerencsere nem hagyta. Kép
Bocs, nem akartalak elkeseriteni, remelem ti nem juttok el idaig.

Bellana, ha ez megnyugtat nekem a ket terhesseg kozott egyelore semmi hasonlosag nincs, teljesen masmilyen a ketto. Ugyhogy azzal ne torodj, hogy a Danival hogy volt, lehet, hogy most minden maskepp lesz. Kép

Szirom, veletek mi ujsag? Remelem ti nem vagytok betegek!

Reka
Reka
 


Sziasztok anyucik!

Ma voltam dokinál. 5-6 hetesre tippelte az állapotom!! A petezsákot láttam. (igaz a múltkor is)Írt fel hormont, a nevét meg nem mondom, mert nem tudom elolvasni a receptet. 2 hét múlva megyek vissza akkor már látszania kéne a babának.
Ha nem akkor megint baj van.
Na,de nem negatívkodok,remélem most már minden rendben lesz, mert nagyon szeretnénk még 1 rosszaságot Dani mellé Kép

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Hurrá Bellana!!! Egész este izgultam.
s.kata
 


Szia Linda!
bújkált bennem a kiváncsiság, úgyhogy átnéztem ide a váci topikból, GRATULÁLOK!!! Kép
Szívből szorítok neked.
Puszi,
Tünde
Tünde
 


Bellana!

Gratulálok!KépKépKép

Philissa
Csenge Boglárka 2002.09.23.
Kép
és Hanga Bíborka 2005.05.05.
Kép
philissa
 
 


Sziasztok lányok!Kép

Köszi, hogy aggódtatok értünk. Kép Aranyosak vagytok! Kép Úgy néz ki, Beni túl van a nehezén, de sikeresen megfertőzte a családot, most mindenki taknyos ezerrel. A porszívós orrszívót megutálta, amikor meghallja már üvölt. Kép Pedig muszáj, mert tele az orra állandóan. Na mindegy. Mostanában nincs túl sok időm, mert apája készül a vizsgákra és folyamatosan igényel a gyerek is, ha ez elmúlik, jövök megint gyakrabban.

Bellana:
Gratulálok én is! Kép Remélem minden rendben lesz, továbbra is szorítok!Kép

Üdv mindenkinek!
zit
zit
 
 


Bellana,

KépKépKépKépKépKép
en is sokat gondoltam rad. Orulok, hogy minden rendben. Kép

Zit, orulok, hogy tulvagytok a nehezen, az elso natha nekunk is razos volt.

Sziasztok,
Reka
Reka
 


Sziasztok!

Zit, jó, hogy újra itt! Kép És jobbulást mindenkinek a családban! Kép
Mi sosem használtunk porszívós orrszívót, csak kézit pumpásat, de nekünk bejött. Amikor Daninak folyt az orra kiszívta amit kellett és az útra is eltudtam vinni. Bár jóformán magamon kívül még nem találkoztam aki ilyet használna. Nekem fenntartásaim vannak a gépivel és hála Istennek bejött a kézi. Azért sok kitartást és erőt!Kép

Réka! Te, hogy oldod meg, hogy ne cipeld a lurkót?
Én sehogy, pedig majd' 14 kg. és betojok míg felhozom a negyedikre. Tudom jöjjön a lábán, de akkor sose érnénk fel mert cirkuszol, eldobja magát. Bár ma lefele lejött, csak háromszor fetrengett a lépcsőfordulóban. Meg sokszor bevásárlásból jövünk és tele vagyok motyóval, nagyon sok ez. Van ötleted?

Mindenkinek köszönöm a gratulálást és a szurkolást! Kép

Puszi: Bellana
bellana
 
 


Szia Bellana!

Sajnos nincs otletem.Kép Teljesen megertelek. En a babakocsi emelgetessel vagyok bajban, plane amiota tudom, hogy a mehszajon van a lepeny. Ezt ugy oldottam meg, hogy nem megyunk sehova, ahova tomegkozlekedni kell Kép. Ebben egy kicsit en vagyok a nyuszi, mert mehetnek autoval, de nem merek.
Mi szerncsere a foldszinten lakunk (elotte a harmadikon, ugyhogy aterzem a helyzetedet),igy most "csak" a lakason belul kell emelgetnem a gyereket, de neha az is sok. Egy baratnomek laknak a negyediken, hat mire oda felmentunk.... Egyik honom alatt a kocsi, a masik alatt a gyerek. Amugy o is terhes, de az o fia mar 2 eves es tud jonni a lepcson.
Pont ma beszeltem az egyik szomszedasszonnyal, o is veszelyezetett terhes volt a harmadikkal, es megallapitottuk, hogy keptelenseg nem emelgetni a gyereket (ok azert fogadak bebiszittert).

Na, most jo sokat irtam, es semmi okosat nem tudtam mondani. Nincs valami kismama ismeros/szomszed, aki tudna segiteni neha a setalas/vasarlas lebonyolitasaban? Nagyon vigyazz magatokra! (Vicces ez a "vigyazz magatokra". Nalam pl. ugy mukodik, hogy ha faj a pocim, akkor leulok egy kicsit. nem eppen megelozo szemlelet)

Orrszivo: mi is probaltuk a kezi pumpasat, de nekunk nem mukodott. Pont a melyen levo dolgokat, amitol szorcsogott, azt nem tudta kiszedni. Amugy sogornom csak azt hasznalja, ugyhogy nem vagy egyedul. Kép

Udv mindenkinek!

Reka
Reka
 


Szia Réka!

Azért köszi a választ! Kép
Segítség az nuku. Igaz a nagybevásárlást a férjemmel csináljuk, de naná, hogy azért kell ez, meg az hétközben és azt meg kell venni.
A Dani is tud(na) lépcsőn járni ha fogom a kezét, de valami dacféle van rajta és van, hogy csak 1 emeletet vállal be Kép A szomszédék is dolgoznak, meg ált. idősek laknak itt mégsem hívhatom át őket, hogy Danit fel kéne tenni a pelenlázóra... Na ez sarkítva értendő Kép Bébiszitter? Nem lenne rossz időnként, hogy elmehessünk néha ide-oda, de hétköznap az már túlzás és anyagilag se bírnánk. A babakocsit én már réges-rég nem cipelem fel, van lennt tároló ott van.
Na, majd megpróbálom Danit rávenni a kevesebb majmoskodásra Kép
Miért félsz autózni? Én szeretnék, de nincs jogsim, így csak lesem a kocsinkat és szívom a fogam. Jövőre leteszem ha minden jól megy.
Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Bellana,

mert nyuszi vagyok. Amugy elsosorban a parkolastol felek. Beallni be tudok, de kifele mar gond van. De elobb-utobb ugyis muszaj lesz. Apa meg amugy is gyalog jar dolgozni.

Reka
Reka
 


Sziasztok!

Jól vagyunk, és próbálok jönniKép

Bellana! Gratulálok, remélem minden ok leszKép Kérdeztél Miksáról: már egyszer korábban dicsérgettem azt hiszem Zitnek, hogy szépen átalussza az éjszakát, úgyhogy igazán nem panaszkodhatom. Mondjuk sokszor előfordul, hogy este 11-éjfél körül alszik el, de utána 5 és 7 között ébred először. És a reggeli szopi után még hajlandó visszaaludni olyan 9-ig. Tök jól eszik, heti 200 grammot hízik, nappal is szundikál időnként, ha pedig ébren van, akkor sokat vigyorog, nézegeti a kezét, meg tegnaptól a kockás fülű nyúl fülét, gügyörészik, tátog nekünkKép Időnként persze sír is, és bár nekem ő az első gyerekem, és kistesóm sincs, én azt hiszem, hogy Miksa nagyon keveset sír. Ha rá is zendít - akkor általában annyira fáradt, hogy nem tud egyedül elaludni - akkor max. 5-10 perc alatt meg tudom nyugtatni és elalszik. Szóval klassz kölyök, és a doktor és a védőnő szerint is kiegyensúlyozott, figyelmes kisfiú.Kép

Orrszívó: eddig 3-szor szívtuk Miksának, mert szörcsögött picit, de azt nem igazán nevezném takonykórnak. Mi kaptunk ismerősöktől egy elektromosat - asszem Pesztonka - és az elég szépen kikapta a trutyikát. Meg nekem azért barátibb, mert messze nincs olyan rémisztő hangja, mint a porszívósnak. Első alkalommal nem is sírt, úgy meglepődött, hogy szelel az orraKép A másik 2-nél nyűgösebb pillanatokban fogtunk hozzá, az nem volt olyan sima, de szerintem inkább a cseppentés zavarta meg, és aztán már mindegy volt. Ti mit gondoltok?

Zit! Jobbulást a családnak!

Babát váró lányok, ti pedig próbáljatok nagyon vigyázni magatokra!

Egy új kép Miksáról:

Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Szirom, nagyon aranyos Miksa és,hogy el van gondolkodva! Kép
Akkor szerencséd van vele, hogy ilyen jó baba. Hála az égnek Dani is ilyen volt kicsinek. Most már atomkodik nagyon Kép

Réka, én is a parkolástól félnék, meg attól, hogy időnként nem bírnék higgadt maradni. Elég sok közveszélyes autóssal volt szerencsétlenségünk összefutni...

Többi anyuci, merre jár?

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok,sajna még mindig ramatyul
vagyunk, Misó elkezdett iszonyúan köhögni, szörnyü volt hallgatni, de a doki mindent rendben talált. Nekem sikerült kimasziroznom a mellemből a csomót de még mindig fáj, főleg ha szopizik. Ez normális?

Réka én nagyon sokat vezetek, de csak olyan helyre tudok beparkolni ahova két tehetautó is elfér. Ez főleg pesten nem túl praktikus. Kép

Szirom nagyon édes a picur, nálunk semmit nem ér a kézi porszívó, -Bellana irigyellek-, és most már kézzel lábbal tiltakozik a porszívós ellen, miközben visít, mint egy malac, de sajnos muszáj!

Zit, örülök, hogy jobban van Beni, nálunk is összejöttek a dolgok, én vizsgázom, karácsony, betegség, szétverték a lakást stb.
Kell még bébiőrző?

Kata
s.kata
 


Kata!
Az erő legyen veled! Kép
További jobbulást nektek! nem tudom, hogy normális-e, hogy fáj a cicid ha szopizik a baba, de lehet, hogy csak azért mert még érzékenyebb. Mindenesetre szerintem még masszirozzad.
Drukkolok, hogy egyenesbe jöjjetek és sikerüljön a vizsga, egyben legyen a lakás stb.! Felújítotok?

Igen sok szempontból szerencsések vagyunk Kép

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Ma egesz nap hopelyheket vagtam ki papirbol, ahelyett, hogy a leadando dolgozatomat irtam volna.
Nalunk nics betegseg (ezt lekopogom), meg lakasfelujitas sem, de nekem a karacsony meg a vizsga (plusz terhesseg) boven eleg, Kata, nem irigyellek. De azert kitartast!! Szerintem is attol fajhat a melled, hogy most jo sokat massziroztad/gyotorted. Kitartas!

Multkor a korhaznal en is bealltam egy olyan helyre ahol alig lezengtek az autok, meg ugy gondoltam, hogy akkor is konnyu lesz kiallni, ha idokozben megtelnek a helyek. Arra nem szamitottam, hogy a kesobb jovok keresztbe beallnak a parkolo autok moge!! Kicentiztem (szerencsere az en oldalamon volt szuk a hely, ugyhogy pontosan lattam, mikor nem megyek neki), de azert leizzadtam. A mellettem allo mar ki sem tudott volna allni! Es mindez a Kutvolgyi uton, nem a belvarosban! Lett volna mashol is parkolohely, csak akkor egy kicsit gyalogolni is kellene a bejaratig! Na, az ilyen dolgok veszik el a kedvemet az autokazastol. Nem tudom delelottonkent mennyire van tele a parkolo Szentendren a HEV allomasnal, de felek kiprobalni.

Szirom, Nagyon aranyos a kep Miksarol. Megint babazhatnekom tamadt.Kép

Udv mindenkinek,

Reka
Reka
 


Sziasztok!

Csak gyorsba, mert apának kell a gép.

Kata:
Igen, kellene még bébiőr, mert légzésfigyelőt már rendeltem. Tudnál esetleg? Mennyiért? Köszi, előre is!

Megyek is, sziasztok!
zit
zit
 
 


Réka, én Szentendrén a Hévnél nem a parkolóba állok a Kaisersnél, hanem kicsit messzebb, ahol a Kínai étterem van, a 11-es másik oldalán, ott mindig csak 2-3 autó áll és nagyon közel van a Hév.

A Kútvölgyit ismerem, én is oda jártam, merőlegesen nem tudsz beállni, ahol a fák vannak? Vagy nem megy a kifarolás. Nekem egyébként főleg ezzel van a bajom. Ha férfiak is vannak a kocsiban mindig teszik a megjegyzéseket, hogy miért orral előre állok be. Háttal egyszerüen nem tudok!

Egyébként te melyik dokihoz jársz? Nem kell sokat várni? Nekem ez volt az egyik fő bajom. Terhesség alatt legalább három napot töltöttem várakozással ha összeadom. És ha van már egy gyerek akkor az sokkal húzósabb.

A dolgozatokkal én is így vagyok. Ha végre alszik a baba, akkor minden mással foglalkozom (lásd babanet) csak azzal nem.

Egyébként mi folyamatosan felújítunk. Most éppen egy könyvespolcot építünk be, úgyhogy minden a szoba közepére van tolva.

Zit, én 16-ért vettem, de nem használom. Mondjuk 12?

Bellana köszi a bíztatást, nincs sok ötletem a gyerek-cipeléssel kapcsolatban, de talán kitalálhatnál valami mesét, hogy miért menjen fel gyalog egyedül. Vagy még nagyon fárasztó neki?

Jó éjt mindenkinek,
Kata
s.kata
 


Sziasztok!

Kata:
Nekem jó ennyiért. Hogy tudnánk megejteni a cserét? Találkozni kéne valahol. Kép

A farolás nekem sem az erősségem sajna. Utálok is beállni zsúfolt helyekre, mindig addig megyek, amíg lazább parkolót nem találok. Nincs kedvem összetörni sem a saját sem más autóját. Kép

zit
zit
 
 


Zit, most picit betegek vagyunk, de szerdán megyünk be pestre mert vizsgázom, úgyhogy délelőtt találkozhatunk Szentendrén.
s.kata
 


Kata:
Jobbulást nektek! Nálatok is nátha? Jó a szerda, 10-12 között, ha nektek jó úgy.
zit
 
 


Sziasztok!

Ismét jobbulást mindenkinek!
Nekem nincs gond a parkolással Kép nem tudok vezetni Kép De nekem is mumusnak tűnik.

Kata: A várakozással egyetértek. Én többek közt ezért váltottam dokit. Dani születése óta ez a harmadik akihez járok...Na, persze az elveszett bizalom nagyban hozzájárult a cseréhez és a piszkos anyagiak is, meg a távolság...Akihez legutóbb jártam pestre az 7500(!)ft volt vizitenként.Na ez sok és volt, hogy másfél órákat vártam úgy, hogy időpontra mentem. És ez kisgyerekkel nagyon-nagyon húzós! Most itt Vácon ajánlottak egy dokit, autóval 5 perc és nem kell várni és 3000ft. Még nem tudom milyen, mindenesetre nem vette fél vállról a fenyegető vetélés lehetőségét mint az előző doki és azért már ez is valami. Pedig én marhára féltem a váci kórháztól, nincs valami jó híre, de lesz ami lesz. Talán ha volna segítségünk még bejárnék pestre, de mivel nincs és mindenhova vinnem kell a gyereket ez a könnyebb megoldás.

Tényleg Réka, te, hogy oldod ezt meg????

Dani továbbra se nagyon lépcsőzik, de alakul és az utcán is csak az apjával cipelteti magát nem velem Kép

Mindenkinek puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

ma ugy jartunk, hogy szepen sutott a Nap, nosza menjunk setalni. Kimegyunk, erre beborult es elkezdett szemerkelni az eso, plusz fujt a szel, a felhoknek se vege se hossza. Egy darabig turtunk, aztan bejottunk. erre megint kisutott a Napocska es azota is szepen sut. Kicsit bosszus vagyok....

Kata,
te is jartal a Kutvolgyibe? Nekem pont az tetszik benne (sokminden egyeb mellett), hogy alig kell varakoznom a dokira. Adott idopontra hiv mindig az osztalyra, es altalaban 1-2 percet kell varnom ra. Kivetelt az jelenthet, ha eppen szulest vezet, de ilyen meg nem volt. A laborban sem kell sokat varni, es tolongas sincs, mert ugyes hivoszamos rendszer van. Te kihez jartal? Szabo doktorrol, es/vagy a Szalayrol hallottam, hogy sokat kell ra varni. Nekem is fontos, hogy hamar vegezzek, mert kozben anyukam vigyaz a gyerekre, es o utana megy dolgozni. Ja, Vida doktorhoz jarok, es maximalisan meg vagyok vele elegedve.

Parkolas: a Kutvolgyi parkolojaval mar nem is probalkozom, az mindig tele van, most fentebb alltam meg a Peto elott, ahol meroleges parkolok vannak. A kifarolassal nem lenne baj, de keresztbe bealltak mogem a padkara. Igy azert mar eleg bajos, foleg mert hosszu, kombi autonk van.

Kosz a tippet Szentendrevel kapcsolatban, majd kiprobalom.

Sziasztok,

Reka
Reka
 


Bellana,
reszben valaszoltam mar a kerdesedre. Anyukamaek 5 percre laknak a Kutvolgyitol (kocsival 5 perc, gyalog 20), es mivel o ovono, delutanra keri magat ha en reggel orvoshoz megyek, igy hazaerek, mire el kell indulnia (es mint irtam nem kell tul sok idot toltenem a korhazban sem). De vegszukseg eseten meg apukam is tudna segiteni. Szoval megszervezzuk elore. Nagyszulok nelkul nekem sem lenne otletem. Esetleg meg egy pesti baratnom johetne szoba gyerekre vigyazas cimen, de azert vele mar bonyolultabb lenne. Es anyukam juniustol mar nyugdijjas lesz!!!! Ne tudd meg mennyire varom (de azt hiszem el tudod kepzeni). Bar osszesen 7 (+1) unokaja van, de azert remelem jut majd rank is ido!

Csak azet nem tudom, hogy ki fog nekunk majusban segiteni, ha megszuletik a pici. De valahogy majdcsak lesz.

Reka
Reka
 


Réka, én is ott szültem, de ezt már megbeszéltük. Tóth doktorhoz jártam és ha másfél órát vártam akkor örültem, hogy milyen gyorsan végeztem. Igaz nem fizetősön voltam csak a szülésér adtam. Most fizetőshöz járok - egyszer voltam - egyébként a Margit Kórházban dolgozik. Vidát ismerem, nagyon jó fej.
Ti hogy kerültetek Pomázra? Nekem élnek ott rokonaim elég sokan. Még egy kisbaba isKép

Bellana, a szomszédom vácott szült és nem volt semmi baja a kórházzal. És szerinem még mindig jobb, mint bemenni pestre miközben vajúdsz. Én egész júniusban rettegtem, hogy hogy fogunk bemenni, mi lesz ha nagy forgalom, kánikula stb. lesz ráadásul a páromnak nincs jogsijaKép. Végül hálistennek éppen pesten voltunk, mikor elindult.

Zit, elvileg jó, de addig még írjunk, mert most ez még nagyon messzinek tünikKép
Beni már nem taknyos? Misi nagyon és köhög is, de olyan édesenszopogatja a kanálról az orvosságot, hogy legszívesebben azonnal elkezdenék mindenféle finomságot adni neki. Ja és én még taknyosabb vagyok, úgyhogy hétfő-kedden informállak.

Kata
s.kata
 


Szia Kata,

tenyleg, tenyleg, mar beszeltunk rola, de en ilyen luke vagyok, mindent elfelejtek. En sem maganrendelesre jarok, es csak szuleskor fizettem, de szerintem az orvosnak is az a jo, ha ugy idoziti a dolgait, hogy nem varakoznak ra egyszerre sokan. Vida doktor ezt nagyon ugyesen csinalja, mindig olyankor hiv, amikor amugy sem nagy a forgalom az osztalyon, igy gyorsan vegzunk, de egyben eleg nyugis a helyzet ahhoz, hogy megbeszeljuk a megbeszelnivalokat. Na, ezt jol leirtam.

Ugy kerultunk Pomazra, hogy ki akartunk koltozni a varosbol (a parom amugy sem pesti, es o meg nalam is nehezebben viseli), szempont volt a Budai oldal es a "jo" kozlekedes (ertsd HEV). Mindketto a munkahely megkozelitese miatt (innen ugyanannyi bejutni a munkahelyig, mint Ujpestrol volt). Leginkabb Szentendren keresgeltunk (ott tobb az ismeros, meg jobban is ismertem), de itt jobbat talaltunk. Ugyhogy most igyekszunk gyokeret verni. Tiz ev mulva beszamolok rola, hogy mennyire sikerult. Kép

De azert addig irok meg! Kép

Sziasztok, es minden betegeskedonek mielobbi gyogyulast!
Reka
Reka
 


Szia Réka, mi is hasonló okokból költöztünk ide, annyi kapcsolat volt csak, hogy a párom itt töltötte a nyarakat a nagyszüleinél (Visegrádon). Mondjuk idáig nem jön a Hév, amit néha nagyon sajnálok, de mi úgyis kocsival járunk, az kb. háromnegyed óra, ha épp nem építenek valamit a 11-esen.
Szentendrében én azt nem szeretem, hogy már túl sürün be van építve, a hegyoldal már tiszta rózsadomb csak rosszabb.

Szia

Kata
s.kata
 


Hello!

Ugy latom mindenkit elkapott a karacsonyi laz (remelem az, es nem a natha). Na mindegy en azert irok, mert nagyon szenvedek az ilyen munkanapos szombatoktol. Nem tudok ugy tenni, mintha hetkoznap lenne, erzem, hogy hetvege van, csak Apa nincs itthon. Kép

Ti hogy alltok a karacsonnyal? En meg egy ajandekot sem vettem meg, es ugy tunik, a jovo heten sem lesz modom vasarolni. Minden az utolso pillanatra marad. Es ha meg eszembe jut a meg nem irt dolgozatom es a vizsgam, akkor elszall belolem minden unnepi hangulat. Na, most jol kipanaszkodtam magam. Kép

Na megyek es teregetesbe fojtom a depressziomat. Kép

Sziasztok,
Reka
Reka
 


Sziasztok lányok!

Még soha nem voltam ezen az oldalon Philissa ajánlotta, hogy kukkantsak be, mert itt hátha hozzánk közel lakókkal ismerkedhetek meg.

Engem Dohyné Mikusik Szilviának hívnak, 26 éves anyuka vagyok. Hat éve ismerkedtem meg a férjemmel, és 5 éves házasok voltunk november 28-án.
Van két kisfiam Benjámin 4 éves és Dominik 2,5 éves, és most várjuk harmadik kisbabának, akiről már a 17. terhességi héten kiderült 150 %-ra Kép , hogy kisfiú, Olivér lesz a neve.

Benikét a Budai Honvéd kórházban szültem a 41. héten császármetszéssel, oxigénhiány fellépése miatt. 2990 gramm volt, és 56 cm.

Domikát a Szent Margit Kórházban szültem természetes úton a terhesség 39 hetében.
3100 gramm és 50 cm volt.

Most is a Margit kórházba fogok szülni Dr. Lacza Tibor főorvosúrnál. Kép
Egy végtlenül kedves, aranyos doktorbácsi, akit nagyon imádok, mindig mosolyog, nagyon közvetlen.
Ha esetleg ismeri valaki, akkor feltétlenül írjon.

Én Pilisszentkereszten lakom a kis családommal,a szüleimnél, de teljesen külön.

Most röviden ennyir rólam.

Remélem írtok nekem pár sort, ha van kérdésetek, akkor szívesen válaszolok nektek!

Kellemes hétvégét, és jó pihenést

Sziasztok

Sziszike

Végezetül küldök magunkról és a fiacskáimról néhány képet, hogy megismerhessetek bennünket.



KépKépKépKépKépKép

bedoli
 
 
 
 
 


Kép BOCSi lányok én elküldöm neketek mégegyszer, amit írtam mert így elég nehezen olvasható!
Fura, hogy a képeket egymás mellé, és nem egymás alá tette, de remélem azért meg tudjátok majd nézni! Kép

*************************************************

Sziasztok lányok!

Még soha nem voltam ezen az oldalon Philissa ajánlotta, hogy kukkantsak be, mert itt hátha hozzánk közel lakókkal ismerkedhetek meg.

Engem Dohyné Mikusik Szilviának hívnak, 26 éves anyuka vagyok. Hat éve ismerkedtem meg a férjemmel, és 5 éves házasok voltunk november 28-án.
Van két kisfiam Benjámin 4 éves és Dominik 2,5 éves, és most várjuk harmadik kisbabának, akiről már a 17. terhességi héten kiderült 150 %-ra Kép , hogy kisfiú, Olivér lesz a neve.

Benikét a Budai Honvéd kórházban szültem a 41. héten császármetszéssel, oxigénhiány fellépése miatt. 2990 gramm volt, és 56 cm.

Domikát a Szent Margit Kórházban szültem természetes úton a terhesség 39 hetében.
3100 gramm és 50 cm volt.

Most is a Margit kórházba fogok szülni Dr. Lacza Tibor főorvosúrnál. Kép
Egy végtlenül kedves, aranyos doktorbácsi, akit nagyon imádok, mindig mosolyog, nagyon közvetlen.
Ha esetleg ismeri valaki, akkor feltétlenül írjon.

Én Pilisszentkereszten lakom a kis családommal,a szüleimnél, de teljesen külön.

Most röviden ennyir rólam.

Remélem írtok nekem pár sort, ha van kérdésetek, akkor szívesen válaszolok nektek!

Kellemes hétvégét, és jó pihenést

Sziasztok

Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


Szia Sziszike!

Udv kozottunk!
Most csak roviden irok, epp, hogy csak bekukkantottam. Mikorra varod a babat? Nagyon helyesek a mosolygos fiaid (Oliver is Kép)!

Reka
Reka
 


Sziasztok lányok!

Itt megint Sziszike!

A lényeget nem írtam én most 24 hetes kismama vagyok és 2004. április 6-ára várjuk kicsi Olivér érkezését Kép Kép Kép !!!

Nem tudom, még, hogy sikerül-e természetes úton megszülnöm, mint Domikát, vagy ismét császármetszés lesz, mint Benikénél.

Az orvosom azt mondta, hogy ha esetleg túlhordom, akkor nincs szülésindítás, hanem programozott császár lesz, akkor is az lesz, ha a baba súlya a súlybecslés alapján 3300-3500 gramm lesz a terhesség végén, illetve ha farfekvéses lesz a baba.

Ki az közöttetek pontosan aki babát vár???

Hanyadikat?

Mikorra vagytok kiírva?

Remélem minél hamarabb válaszoltok nekem!

Egyébként mindenkinek gratula a csemetéjéhez!

Sziasztok

Sziszike

*************************************************

Kép Szia Réka!

Réka te mennyi idős kismama vagy???
Mikorra várod a babádat?
Mennyi idős a nagyobbik kisgyermeked?

Pomázi vagy ugye?

Pomáz elég közel van hozzánk, ismered Pilisszentkeresztet?
Vannak esetleg ismerőseid?

Hol laksz Pomázon?

Az unokatestvérem a Bajcsy Zsilinszki utcában lakik, a nagynénikém a Nagy László utcában!

Kellemes hétvégét, és jó pihenést!

Szia

Sziszike

Írj!!!

**************************************************

Kép Szia Bellana!

Kép Szívből gratulálok a pocaklakóhoz, remélem, hogy minden rendben lesz veletek!!!! Kép

Szorítok neked!!!

Szia Sziszike

Írj!!!!

*************************************************

Kép Szia Kata!

Te is babát vársz?

Mikorra?

Te most a Margitba jársz orvoshoz???

Kihez?

Magánrendelőbe, vagy a kórházba?

Lacza Dr.-t ismered???

Írj!

Szia Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sziszike:
Üdv köztünk, gyere sűrűn majd! Szép családod van!

Kata:
Oké, majd még egyeztetünk, jobbulást nektek! Köhögésre mi kaptunk Calcimusc-ot, azt adom neki 3x2ml-t és már nem köhög. Nektek nincs?

Köszi mindenkinek a jókívánságokat! Én gyorsan kikúráltam magam, de Beni még beteg, de már nincs annyira tele az orra, már nem kell óránként kiporszívóznom. Kép Viszont repedt fazék hangja lett, passz, hogy mitől. Még így is vigyori egész nap és láza sem volt eddig, remélem nem is lesz. Karácsonyra mi megegyeztünk mindenkivel, hogy idén nem veszünk semmit, ha akarnak vegyenek a picinek, de nekünk ne, mert nem is utazunk haza senkihez. Majd jövőre. Amúgy anyós milyen kedves: a párom telcsin mondta neki, hogy betegek vagyunk, mire rögtön ez volt: biztos a Zitától kapta el. Papim meg mondta, hogy pont fordítva volt. Hááát, kicsit jól esett, de mindegy. Pedig nincs rossz viszony közöttünk. Érdekes.

Megyek is, mert egyedül vagyok a babóval, nincs sok időm. Vigyázzatok magatokra!

Pussz:
zit
zit
 
 


Kép Szia Zit!

Köszi, hogy írtál nekem !

Szupi, hogy neked is Benjáminod van, ugye milyen szép név??? Kép !!!
Az én Benikém 1999. augusztus 27-én született!

Írjál nekem legközelebb többet!

Megcsináltam a profilomat is, nézd meg, sokat dolgoztam a benne lévő képpel, remélem tetszeni fog!

Szia

Sziszike

*************************************************

Kép Sziasztok lányok!!!

Megcsináltam a profilomat is nézzétek meg, sokat dolgoztam a benne lévő képpel, remélem tetszeni fog nektek!
Láthatjátok benne, hogy hogyan fejlődtek a kisfiaim születésüktől mostanáig!

Sziasztok

Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Szia Sziszike! Én is szeretettel üdvözöllek körünkben! Kép Gratula a három szépséghez! A profilod is nagyon tetszik! Én váci vagyok,28 éves,van egy csodás férjem és egy 18 hónapos atomanti fiam Dani. A doki szerint 5-6 hetes terhes vagyok, még csak a petezsák látszott. A vetéléseim miatt szedek hormont és 23-án megyek kontrollra, mert addigra kéne látni már a babát is. Most hirtelen nem is tudom mit írhatnék még.

Réka! Én nem állok a karácsonyi láz alatt, már évek óta...Sőt tele a hócipőm a nagy költekezési őrülettel és a tömeggel, a kötelező szeressük egymással..Kép Most bizti megvettek, de ez van. Azért Daninak lesz szép Karácsony itthon, lesz fa, ajándék meg minden ami kell.

Zit: mi is megbeszéltük a férjem családjával és tesójáékkal -azért csak velük,mert nekem nincs családom- , hogy csak a gyerekek kapnak. Így is mindenki csóró, most minek költekezzen mindenki erején felül, nem igaz?

Ne haragudjatok, ha illúzió romboló voltam!

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok,
Sziszike én nem vagyok terhes (remélem)(Réka és Bellana terhesek), öt hónapos múlt a kisfiam, Misi, és eddig csak egyszer voltam az új dokinál, mást nem ismerek a Margtban. Amúgy jó kórház?

Réka ne legyél depi! Én sem állok sehogy a tanuással (négy vizsga jan8-ig) tiszta takony vagyok és alig kapok levegőt.
Ja és 25 embernek kell ajándékot vennem.

Zit, anyósra nem kell hallgatni, az enyém azt mondta, hogy azért náthás mert nincs eleget levegőn és, hogy ő egésznapra kirakta a gyerekeit a kertbe télen. Egyébként a gyerek szempontjából csak jó ha te is beteg vagy mert így termelődik ellenanyag amit a tejjel megkap. Mi ACC-t kaptunk a köhögésre. Kedden mindenképp nézz be, hogy meg tudjuk beszélni a dolgot.

Észrevettétek, hogy egy kivételével mindenkinek kisfia van aki eddig a topicba írt?

Kata
s.kata
 


Kép Szia Bellana!

Köszike, hogy írtál nekem pár sort,nagyon örülök neki!
Örülök, hogy tetszenek az én kicsi drágáim!
Remélem minden rendben lesz a pocaklakóval, és legközelebbi ultrahangon meg is mutatja magát Kép!!!

Most nekem sem jut más az eszembe!

Vigyázzatok magatokra, és szorítok, hogy minen OK legyen!

További kellemes hétvégé és jó pihenést!

Szia

Sziszike

*************************************************

Kép Kedeves Kati!

Bocsika, hogy azt hittem, hogy babát vársz!
Gratulálok a kisfiadhoz.
Hogy hívják a dokit, akinél voltál???

Most már mennem kell, vigyázzatok magatokra!

Kellemes hétvégét és jó pihit!

Szia Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sziszike,
nekem egy 18 honapos kisfiam van, Kristof, aki nagyon mozgekony es vegtelenul mosolygos gyermek. En most 18 hetes terhes vagyok, majus 14-re varom a picurt (ugy tunik o is fiu lesz). Pomazon lakunk, de csak szeptember ota, ugyhogy meg nem sok embert ismerek.

Bellana,
en sem vagyok oda a koltekezesi lazert, es a draga ajandekokert, de azert szeretnek mindenkinek egy kis meglepetest, de olyat ami tenyleg orom, es nem haszontalan. Ez sokkal nehezebb, mint bemenni a boltba es levenni valamit a polcrol, ez sokkal nehezebb odafigyeles, sok otlet meg egy kis kreativitas is kell hozza, ugyhogy ezert vagyok bajban (foleg a kreativitas hianyzik). Amugy csak gyerekbol 7 van a csaladban, plusz a baratok gyerekei. 1-2 otletem mar van, de meg nem eleg.

Kata,
en nem is figyeltem fel ra, de most hogy mondod, tenyleg csupa fiu mindenhol. KépKitartas a vizsgakhoz, ehhez kepest en jo ha meg sem szolalok az egy szem vizsgammal, meg a felig megirt dolgozatommal.

Az en anyosom szeint, meg azert nem beszel meg a Kristof, mert en beszelgetek vele eleget.Kép Na jo, ezt igy nem mondta, de celozgatott ra. Amugy aranyos, nincs okom a panaszra.

Mindenkinek minden jot!

Reka
Reka
 


Kép Szia Réka!

Megkérdezhetem, hogy híztál-e már valamennyit, és hogy mennyit?

Kép LÁNYOK!!!

Én most 24 hetes vagyok és már bizony feljöt rám 7 kg, ami a szülésznőm szerint nagyon sok, és ha így folytatom akkor császár lesz a dologból.Kép

Ezt nem egészen értem, hogy mi köze vana testsúlynak a baba nagyságához hiszen a barátnőm 33 kg hízott, és csak 3500 gramm volt a babája. Egyébként én mindkét alkalommal 12-13 kg híztam, de a súlyoma természetes szülés után sokkal gyorsabban rendződött mint a császár után.
63-mal kezdtem és már 70 kg vagyok.
Viszont nem vagyok több, mint a fiúkkal voltam ennyi idősen, mert velük 67-68 kg-mal kezdtem a terhességet ( egyébként 175 cm magas vagyok ).

Írjatok, hogy tényleg sok vagy nem kell annyit foglalkoznom a súlyommal.
Egyébként egyáltalán nem vagyok kívános, és nem is eszem sokat!

Írjatok kérlek!

Sziasztok

Sziszike

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Sziszike! Úgy látszik a védőnők és társaik máson sem tudnak lovagolni mint ezen. Nyilván mert ezt tudják mérni. Engem is halálra gyötörtek a súllyal, úgyhogy a végén már lódítottam és ha majd ha megyek védőnőhez kapásból többet fogok mondani. Én 14kg.-ot híztam Danival aki 4400g-al született...Úgyhogy mehetnek a sunyiba a kilókkal!
Nem is értem mi az összefüggés a kilók és a császár között? Szülni még mindig veszélytelenebb, hisz a csaszi mégiscsak műtét!
Jelenleg a belem kifordul ma még csak egy kenyeret ettem meg háztartási kekszet, de majd behozom! Puszi:
Bellana
Kép
bellana
 
 


Sziszike!
Láttam a másik topikban az írásod, úgyhogy már értem mi az összefüggés a kilók és a császár között.Kép
A heggkimetszésen én is átestem, mikor a baba 3 hónapos volt...Nekem is fájt a szülés, de én most is hüvelyi úton szeretnék szülni, de megtudlak érteni én a császártól félek Kép
Pusza:
Bellana
bellana
 
 


Kép Szia Bellana!

Nagyon örülök,hogy végre egy kicsit többet is írtál nekem, köszönöm szépen Kép !!!

Hát ami a kilokat illeti egyszerűen nem tudok mint csinálni, hiába eszem keveset, és megpróbálok nem vacsizni csak úgy pattogzanak rám a kilók. Remélem ez most csak a hirtelen babanüvekedésnek köszönhető, és nem így lesz végig.
Philissát nem tudom ismered-e, de ő azt írta nekem, hogy ő 26. hétig 10 kg hízott, és utána csak 2-3-at. Remélem nálam is hasonlóképpen lesz!
Majd meglátjuk!
Az is igaz, hogy az előző terhességeknél nem foglalkoztam ennyit a kilókkal.
A "végfüllentésnél" Kép, meg vigyáznom kell, mert a szerint adagolják a érzéstelenítőt, ahány kg vagyok!

Hogy hogy átnéztél a másik topikba is???
Elolvastad a teljes történetemet? Kép
Nem valami boldog történet, nem hittem volna, hogy ennyire fárjdalmas tud lenni a gátseb, hiszen mások már másnap ültek, a varratszedés egyáltalán nem fájt nekik, és talán két hét mulva bicikliztek már, viszont én 6 héti nem bírtam egyszerűen ülni sem!
A szülésznő szerint egy ideget találhattak el amikor varrtak, és azért is volt olyan fájdalmas a varratszedés, és az utánakövetkező napok. - Dehát ez negem nem vígasztal!

Most már megyek nem akarok tovább panaszkodni!

Remélem hamarosan megint írsz nekem pár sort!

Szióka

Puszi

Sziszike

Utóirat:
Hogy kell csinálni azokat az arcokat, akik puszilkodnak??? Leírnád? Nagyon tetszett!!!
Meg ha tudsz még hasonló figurákat, akkor írd le kérlek, hogy hogyan kell beilleszteni őket!

Szia
Kép

bedoli
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Hat en elvesztettem a fonalat, nyilvan mert nem olvasom azt a bizonyos masik topikot.

En az elozo terhessegemnel 59 kilorol indultam es kb. 79-ig juthattam el. Ez eleg sok, de en ugy voltam vele, hogy a noverem is mindig ennyit hizott es mindig visszafogyta (es a terhesseg vegen mar nem jartam vedonohoz, mert elkoltoztunk). Az elejen eleg sokat ettem, a feletol azonban mar ici-pici volt a gyomrom. Szoptatas befejezese utan 3 honappal lettem ujra terhes, ekkor 64 kilo voltam. Most az a celom, hogy most se menjek 80 fole. Remelem sikerulni fog, most nem eszem annyit (nincs is annyi idom magammal foglalkozni). Most 67 kilo vagyok, szoval eddig 3 kilot szedtem magamra. Kivancsi leszek a folytatasra.
Nekem az az erzesem, hogy a kilokat meg csak le tudom adni majd valahogy (ha nagyon akarom), de a csipom mar nem lesz a regi, es meg kell valnom a sok nadragtol es szoknyatol, amit nagyon sajnalnek. Iszonyu nehezen vasarolok ruhat, nekem az komoly nyug.

En is huvelyi uton szeretnek szulni, ugyhogy nagyon remelem, hogy a mehlepeny sziveskedett arreb huzodni. Egy het mulva megyek Uh-ra, mar alig birok magammal.

Haliho,
Reka
Reka
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: