Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Lakáscsere, de jó is lenne. Megint jön a tavasz és minden tavasszal rámjön, hogy el akarok költözni. Tavaly elött építkezni akartunk Pomázon, de mire megtaláltuk a telket és mire megkérdeztem a hiteleket azt mondtam nem, mert nem azarok kb. 10 millió Ft tartozással 2 gyerekkel élni. Oké abbahagytam a keresést. Tavaly kitaláltam, hogy költözzünk nagyobb lakásba, találtam egy 4 szobás lakást békáson nagyon jó áron 10 millióért. Megint megkérdeztem azt a nagyon kedvezményes lakáshitelt, de gondoltam ha már felvesszük vegyük fel a maximumot mivel ezt csak egyszer kapja meg az ember, szóval 5 milliót akartunk felvenni, de 20, 25 év lejárat alatt én 10-11 millió forintot kéne visszafizetnem havi 30-40.000 ft-os törlesztéssel. Akkor megint lefújtam az egészet mert én nem fogok egy banknak 5 millió forintot adni.
Szóval még mindig itt vagyunk jó nem albérletbe lakunk (1 + 2 félszobás) saját lakásunk van inkább várjunk kb 4 évet és közbe sporoljunk és akkor kp.- re vegyünk.
Csak sajnos megint jön a tavasz és már megint töröm a fejem, most azt szeretném, hogy vegyünk egy zártkertet pomázon és kezdjünk el telkezni a gyerekekkel ki lehet menni nyáron ültetgetni, talán lehet rá egy nagyon pici házat rakni ahol elférünk és ottaludhatunk, és várunk talán 5,6 évet amikoris belterület lesz ha lesz és akkor végre beteljesülhet az álmom egy családiház, kutyakaki és hitelek nélkül gondolom én, ha sikerül.
Én egy ilyen ember vagyok mindig kitalálok valami hülyeséget. Remélem egyszer bejön.

Anett
eszter (eszter)
 


Szia Anett,

Te vagy az én emberem !
Én is így vagyok vele,két havonta elfog a házvásárlási láz,megveszem a hirdetési újságokat,megyünk házat nézni...
Az egész család kikészül,szüleim szidnak,hogy milyen hülye vagyok,másnak még panelja sincs.
De mit csináljak,amikor annyira szeretnék egy kis kertes házikót.Nem kell hogy nagy legyen.
Mi is néztünk már telket,házat,faházat,lepukkantat,közel,messze,mindenfele.
Szüleimnek van egy hétvégi telke Pilisszántón,nagyon szép helyen.Arról is volt szó,hogy oda építkezünk,csak hát zártkert,hitel nulla természetesen.Megérdeklõdtem a polgármesteri hivatalban,mostanában nem is lesz építési terület.
Szóval egyenlõre maradnak az álmok!

Hédi
hedvig
 
 


Szia Hédi!

Nekem is mindig mondják, hogy örüljek hogy van lakásom másnak még ilyen sincs, oké örülök de milyen jó lenne egy kertesház ahová a gyerekeket kizavarom én meg a konyhába fõzök és az ablakból nézem hogy játszanak, vagy a teraszon ücsörgök amúgy ez az álomképem. Ne is beszéljünk ilyenekrõl mert lerohanok egy expresszért.
Komolyan nagyon jó ha már van egy zártkertetek, amúgy egy kicsi házat se lehet ráé építeni?
Te felmernéd venni a hitelt? Azért kérdezem mert jó alacsony a kamata de ezt a kamatot a bank csak 5 évig garantálja utána nem tudom mit csinálhatnak vele.
Csak egy tanács, amit én is szeretnék követni, csak szépen lassan, megvan a telek bekötik az egyik évben a vizet, a másikban a gázt stb. aztán egyszer csak feloldják a zártkertet és építési lesz addig meg lehet spórolgatni. Bár azt sem tudom mennyi idõ mire belterületté nyílványitják a telket, de gondolom a város mindig fejlõdik és nõ.

Anett
eszter (eszter)
 

 
 

Sziasztok!

Olvastam a hozzászólásokat és elgondolkodtam ezen a kertes ház dolgon. Nekünk is van egy üres telkünk Pilisborosjenõn és vagy már belterület vagy hónapok kérdése. Mi úgy gondoltuk a Párommal, hogy szépen lassan önerõbõl építünk egy házat oda. Mert mindenhonnan csak azt hallom, hogy a hirtelen építkazésre mennek rá a házasságok, és nem ér annyit az egész, hogy valami baj legyen. Már ki is találtuk, hogy megcsináljuk az alapot egyszerre, aztán majd mindíg nézzük a hírdetési újságokat és ahol valami olyasmi maradt ami nekünk éppen jól fog jönni megvesszük és egyszercsak kész lesz a ház. A baj csak az ,és azért nem is erõltetem már, hogy ez nem egy olyan nyüzsis hely mint pl. békás. Mi a fenét csinálnék ott ha unatkozunk? Én biztos belebolondulnék, hogy mindíg csak azt a három szomszédot látom a négy kutyájukkal és lehet, hogy mondjuk abból egyet kapásból utálni fogok. Ti hogy vagytok ezzel? Persze van olyan akinek ez bejön, de az nem én vagyok.
Ti hogy vagytok ezzel? Valaki próbálta már?
Amúgy az egyik ismerõsünk is épített zártkerti besorolású telekre, mert elõtte bemet a pogármesteribe vagy földhivatalba vagy mi van ott és megkérdezett egy nõt aki azt mondta neki, hogy építési engedélyt persze nem adnak, de bontásit sem. Max. ha nagyon szúrja valaki szemét és feljelentik akkor kap némi bírságot és kész.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,

Na,ez az én nagy "gondom".Elköltözöm kertes házba,rámegy a gatyánk is,és két hónap múlva bedilizek,mert nagy a csend.
Szüleim telkén van víz és áram is,csak fent van a hegyen,télen nem lehet lejönni olyan szar az út,és ott aztán még szomszédot sem tudom nézni,ha szar az idõ.
Zártkertrõl!Persze,akár mit építhetsz - ha lebuksz max.bírságot fizetsz - a telkedre,csak nem lehet bejelentkezni,és nincs építési kölcsön sem rá.
Az önkormányzatban meg közölték,hogy 5 éven belül biztos nem oldják fel az ép.tilalmat.
Hitelt nem nagyon szeretnék felvenni,max.1-2 millió Ft-ot.
Ezért én már Tatabánya környékén keresgélek( mi Börsön dolgozunk a párommal mint már írtam).

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok

Ha már belterület adjátok el és vegyetek egy zártkertit pomázon. Ez nem komoly. De nekem azért tetszik pomáz mert a hév kivisz oda, és ha ott laknék járhatnának a gyerekek szentendrére iskolába, szóval jó hely lehet. Csak az a gond hogy a telek gondolom nem a hév mellett lesz így nem tudom hogy megyek ki odáig, kocsim nincs bár akkor lehet hogy vennék valamit talán egy kispolszkit az elég olcsó.
A Pilisborosjenö tényleg szép hely lehet de onnan nem tudom hogy lehet eljönni idáig. Amúgy engem már az sem érdekelne ha egyedül laknék a faluban csak lenne házam, és internetem, így veletek tudnék beszélgetni.

Anett
eszter (eszter)
 


Sziasztok!

Szívembõl szóltok. A mostani kétszobásból mi is szeretnénk elköltözni. Elõször mi is nagyobb hitelben és házban gondolkoztunk, aztán rájöttünk, hogy ez egyelõre nem megoldható, így köztes lépésként egy nagyobb lakás jöhet majd szóba. Aztán spórolással, családi segítséggel és még több hitellel talán lehet szó egy kis házikóról... Istenem, de szép is lenne...
Én viszont nem akarok kiköltözni Budapestrõl semmiképp. Tudja fene, nekem kell az a biztonságos tudat, hogy ha kell, akkor még éjszaka is tudok tömegközlekedni, nem kell taxizni. Na meg Bp-en van mozi, színház, tanfolyamlehetõségek, és ha nem is használom ki, legalább tudom, hogy van rá lehetõségem, ha akarom.

A házépítés sem olyan egyszerû mulatság. Egy kedves kétgyerekes ismerõsömék építették fel nagy nehezen a családi házukat a Magdolnavölgyben, de majdnem ráment a házasságuk. Az építési vállalkozó lelépett a pénzük egy részével. Gondolhatjátok! Szóval nagyon meg kell gondolni, hogy mibe vág bele az ember. Nekik komoly lecke volt, az biztos.

Bodorka
bodorka
 
 


Mi most azt csináljuk, hogy hitelbõl veszünk egy lakást, amit kiadunk és abból törlesztjük a hitelt. Aztán ha majd x év múlva sikerült letörlesztenünk, akkor eladjuk ezt és amit most veszünk és majd abból veszünk telket, veszünk föl megint hitelt és építkezünk. Arra már rájöttünk, hogy gyüjtögetéssel soha nem lesz annyi pénzünk, hogy kertes házunk legyen. Az örökösödés sem kiút, így marad ez a kockázat. Mert hogy ez az. De legalább van egy kis remény.
Éva
Éva
 


Hát elég nehéz dolog az biztos. Amúgy én ha építkeznék akkor a könnyûszerkezetes házat választanám, mert arról is nagyon jókat írnak kb. 100 év az élettertalma, és ami a legjobb 3 hónap alatt kész van fix nm árral tehát nem mondják azt hogy kb. 10 millió a házam de mire befejezem még 5 hozzátehetek. Nekem nem kell rohangálnom, telefonálgatnom, hogy olcsó építõanyagot keressek, az szállítsam el, mert ezek mind rengeteg pénzbe kerülnek, hanem keresek egy jó céget (az fontos, hogy legyen engedélyük) és kiadom mit akarok õk meg 3 hónap múlva csöngetnek, hogy költözhetek.
Legalábbis remélem egyszer majd itt tartok.

Anett
eszter (eszter)
 


Sziasztok,

Mi is könnyûszerkezetes házat,pontosabban téliesített faházat szeretnénk majd egyszer.
Már a céget is megtaláltuk,ha egyszer sikerülne telket szereznünk.

Vkit edetleg nem érdekelne használt gyerekruha Békáson? Szoktam árulni Békáson a börzén,csak jövõ héten nem érek rá szombaton - babazsúr lesz nálunk -.
VAn aranyos kabátom - steppelt,belül maci mintás-,overálom,kombi dresszem,sieste cipõm,szandik.

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok!

Hédi!
Mit lehet elkérni egy használt jó állapotú cipõért, szandiért ha még márkás is? Én feltettem egy hírdetést az aprónet gyerekholmik rovatába és már jelentkeztek cipõkért egy csomóan. Aztán ki mit akar képet küldök róla emilben.
Ha van hozzá aparátod (dig. fényképezõ, vagy szkenner) cxsináld Te is ezt. Nekem most lett elegem a rengeteg kinõtt cipõbõl és egyéb kellékekbõl. Egy egész litániát raktam már fel. Kép

Mi is régebben faházon is gondolkodtunk. Ki is néztünk egy Erdélyi vállalkozót. (lehet, hogy ez volt a baj) Az egyik barátunk meg is rendelte, el is hozták, össze is tették, DE! A melósok ritka parasztok voltak és bele ütötték a szögeket a fûtés csõbe ami aztán télen jól elkezdett ömleni.Fal, padló kibont, csõ csere. Mellékesen ha az összeeresztésekhez tetted a fejed lobogott a hajad úgy befújt a szél. A kifûtése komoly fejtöréseket okozott, úgy hogy a barátunk a jegesmedvék hõmérsékletén szeret élni.
Ezen és még megannyi ilyen "apróság" miatt mi "ha egyszer" lesz házunk Ytongból lesz.
Persze lehet, hogy valaki kifog egy lelkiismeretesebb iparost, bár ilyen fajta szerintem ritka mint a fehér holló.
Vagy valaki tud ilyet?
Tényleg nem válaszolt seni, hogy tudtok -e megbízható, olcsó és jó munkát végzõ csempézõt és kövezõt? Kép Bár ez is elég mesébe illõ lenne.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics,

Az a nagy igazság,hogy nem lehet sokat kérni értük,mert akkor a kutyának sem kell.
Én nagyon sok cuccot - babakocsit,cipõket,ruhákat - eladtam már börzén,és tapasztalataim szerint csak akkor tudod eladni õket,ha keveset kérsz értük.
Különben imádok a börzén árulni és börzére járni,már csomó ismerõst szereztem a használt gyerekruha üzletágban.
Én találtam egy érdi céget,akik elég szimpatikusak voltak,sok referenciájuk van,mutattak is annak idején már kész házat,amiben bent laknak.
Az a nagy igazság,hogy van egy ismerõs vállalkozó,aki burkolást is vállal,de nem szívesen kezeskedném értük.

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok!

Ma végre elmentem orvoshoz, alergiás, asztmás vagyok és a Fõ térre kellett mennem, szóval a múltkor 3 és fél órát vártam, ezért ma reggel fél 8-ra már ott voltam, még abban is reménykedtem, hogy jó rossz idõ legyen hátha nem mennek sokan és bejött már 9.30. kint is voltam pedig vittem egy csomó újságot, kaját, italt és gondoltam milyen jó lesz nyugodtan eszegetek, olvasgatok, hát nem jött be, de nem is ez a lényeg, hanem az hogy utána felhívtam anyósomat mert õ vigyázott a gyerekekre, hogy kaphatok-e ma kimenõt mert bemennék a városba. Kaptam, bementem, vásároltam. Igaz úgy indultam neki hogy magamnak veszek valamit de szokás szerint a gyerekeknek vásároltam. Találtam egy jó boltot a Margit híd pesti hídfõjénél volt egy használtruhás ami régen elég jó volt, de elköltözött végre megkerestem (egy pár utcával arrébb voltak) de már nem voltak jó dolgaik. De abban az utcában volt egy másik is új dolgokat árul márkásakat és vettem egy nagyon jó kabátot a fiamnak jövõre csak 2750,- ft volt prenetal a márkája az elég jó és nagyon meleg vastag a belsejét ki lehet szedni ami egy másik kabát tehát 2 kabát tavaszi-õszi és ha egybe van téli. Szóval nagyon örültem neki.
Utána bementem a Westend-be, de szörnyû volt minden nagyon drága volt pedig nagy leárazás volt (amúgy szövetkabátot szerettem volna venni rövid fazont).
Van egy másik nagyon jó bolt de az csak 12 h kor nyit ki az oktogon környékén, az is használtruhás de tényleg jó dolgok vannak, persze magamnak nem találtam semmit de a gyerekeknek igen, a kicsinek vettem egy jó meleg, kapucnis mellényt 1.200 ft-ért a lányomnak polár pulcsit 700,- ft-ér és egy vékonyabb mellényt 950,- ft-ért de jó állapotban vannak nagyon, mert én nem szoktam az agyonhasználtat megvenni. Ezt csak azért írtam le hogy ha ti is kaptok kimenõt érdemes ezekre a helyekre elmennetek körülnézni.

Amúgy nekem is van egy csomó gyerekruhám, már gyûjtögetem õket mert én is a börzére járok, imádom azt a helyet. Ja és van egy 23,5 nike v.barna bakancsom jó állapotban mert a tél miatt nem sokat viselte. 2.500,- ft-ért.

Sziasztok Anett

Ui.: mérges lettem, mert magamnak nem kaptam semmit és az otto-bol rendeltem egy csomó mindent bár soha nem szokott jó lenni igaz az otto-t csak most kaptam elõszõr, de gondoltam kipróbálom nem olyan drágák és elég jól néznek ki. Ti már rendeltetek belölle, ha igen jó volt? Bár már mindegy mert már megrendeltem max visszaküldöm.
eszter (eszter)
 


Sziasztok!

Hédi! A mûanyag ablakokat most csináltattuk, nem régen. Eredetileg november elsõ harmadára ígérték, de november vége lett, mire ideértek. Akkor kiderült, hogy nem jó felé nyílnak az ablakok, de hamarosan kicserélték õket. Utána jöttek szegõzni és a párkányokat felrakni, amiknek meg a mérete nem stimmelt, de aztán megint jöttek, és akkor már csak a konyhai belsõ párkány nem volt jó. Mire eddig eljutottunk, akkor már december közepe is elmúlt, és azóta is itt tartunk, még most se jöttek vissza a konyhai párkányt megcsinálni. Kép

Menta! Mi is középsõben lakunk. Kép

Vikics! Nálunk László a férjem, és az õ Apukája, sõt, a Nagyapja is az volt. Aztán László az én Apukám, és az volt a Nagyapám is, sõt, én is majdnem az lettem. Szegény Anyukám, amikor bevitték szülni, és megkérdezték tõle, hogy mi lesz a gyerek neve, mindig azt válaszolta, hogy Lacika. Amikor megszülettem, és elé tartottak, hogy lássa, lány vagyok, akkor is azt mondta bágyadt mosollyal, hogy Lacika. Rá is írták jobb híján a karszallagomra. Kép Aztán persze mikor kipihente a szülés megpróbáltatásait (nem adtam könnyen a jó kis puha meleg vackomat!), akkor meggondolta magát, így nem kell lány létemre a László névvel kiröhögtetnem magam. Kép De ahhoz kétség nem férhetett, hogy ha fiunk lesz, Lacika lesz. Mondjuk nálunk én is így akartam. Viszont a te ideológiád nagyon jó, és támadhatatlan, és végül is belementél kompromisszumba, úgyhogy egy szavuk se lehet. Kép
Esetleg nem készülsz te is cuccokat kivinni a börzére? Lehet, hogy érdemes lenne üzletelnünk, téliek a fiaink, még szezon és méret is stimmelhet. Mi elég sok mindent örökölünk, de a Nõvérem fiai mind nyáriak, így a most aktuális 80-86-os méretben rengeteg napozónk és kánikula cuccunk van. Kép Szóval 86-os tavaszi cuccok kapásból érdekelnének, különösen bodyk és pizsamák, de más is. Még nem igazán mértem fel a 86-os cuccokat, de úgyse elég soha. Kép

Bodorka! köszi az infót a doktornõvel kapcsolatban.

Anett! Az én konyhabútorom is puffadozik felfelé a víztõl. Ki az a barom, aki nemvízálló anyagból (technikával) csinál meg egy konyhaszekrényt?! Vagy ez annyira elvetemült dolog, hogy én pancsolni szoktam a konyhában? Kép


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


BMárti!

A nevekkel kapcsolatban még szerencsénk is van, mert a Levi névnapja nagyon közel van a Lászlóhoz és az én családom is tele van Lászlóval és akkor is van nagy buli a Nándor névnapja meg közel van a Károlyhoz és akkor is van nagy buli. Így egyiknek sem lehet rossz. Persze ez egy szerencsés véletlen, mert a Nándi nevét elég késõn találtuk már ki.
Mikor lesz a bõrze? Árulni biztosan nem megyek ki, mert kölcsön vannak adva a ruhák nagy része. Majd pár hónap múlva visszajönnek és talán akkor. De mi szerintem nem igen tudunk üzletelni, mert Lacika elég nagyra nõtt. A fiúk most 87-88cm-ek. A 86-os ruhák még éppen jók rájuk. De a 86-os méret az 2 évesekre jó, Lacika már akkora? A fiúk 74 cm-ek voltak kb 1 évesen.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok lányok,

A békási börze emlékeim szerint jövõhét szombaton lesz,és a Marcibányi téren lévõ szintén.Én mind a kettõt nagyon szeretem,bár a Marcin a holmik általában drágábbak.
Vikics!Milyen szerencséd van!Mi állandóan ruhákat vásárolunk,kombi dresszekbõl már megint új szériát kell vennem,már a 98-asnál tartunk.
Márti!Megkérdezhettem tõled - ha nem vagyok túl indiszkrét -,hogy mennyiben voltak összesen az ablakok?Beváltak?
Anett!Engem érdekelne a bakancs.Tudnál esetleg képet küldeni róla?

Hédi
hedvig
 
 


Sziasztok!

Vikics! Gondolhattam volna, persze, az ikrek tuti nem olyan méretekkel születtek, mint az én "egykém". Ráadásul mostmár lassul is a növekedésük, a 86-os cuccokat szerintem õszig Lacika se növi ki. Õt 78 cm.-nek mérték az 1 éves kori státuszvizsgálaton. A 80-as cuccok most pont jók rá, max. 1 hónapot adok nekik, amíg még fel tudja venni õket. Persze a számozás elég csalós tud lenni, pl. a BabyShop-os cuccokból a 74-es még nagy. Kép A babaruha börzét én is úgy tudom, hogy 15.-én lesz a mûv. házban. Mondjuk én a multkorin jól bevásároltam, azóta se értem, hogy hogy nézhettem úgy el a méreteket. 4 olyan nadrágot vettem Lacikának, amik talán még egy év múlva is nagyok lesznek rá. Kép Egyetlen egy lesz jó 86-os méretnek, arról azt hittem, hogy most pont jó, kb. 80-as, de nem tudtam neki ellenállni, annyira tetszett. Úgy gondoltam, hogy ha 1-2 hónapig tudja hordani még, akkor is megveszem, olyan aranyos volt. Hát, 86-osnak az az egy lesz jó. Kép

Hédi! Nem titok, kb. 400 ezer forintba került a teljes csere. Ebben a három egyszárnyas ablak és az erkélyajtó van benne. Speciális hõszigetõ üvegezéssel készültek, kívül-belül párkány van hozzájuk, és mindenütt van redõny, az ajtón is. Ez nálunk különösen fontos, mert kb. 10 órától napnyugtáig az összes ablakunkat süti a nap. Az ablakokon lehúzható szúnyogháló is van. Az ablakok bukó-nyílóak, és az erkélyajtó egyik szárnya is az. Nagyon beválltak, azelõtt állandóan huzat volt a lakásban, mindig fájt a vállam (az ablak alatt alszom), azóta soha. Tök fura érzés, amikor semmi sincs nyitva, szinte áll a levegõ a lakásban. Szóval még így is örülök nekik, hogy a csere kapcsán elég sok kellemetlenségünk volt.
Írtad, hogy szoktál árulni a békási börzén. Voltál kinn a januárin is? Akkor lehet, hogy találkoztunk. Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Hédi!

Még két dolog jutott eszembe a mûanyag ablakokkal kapcsolatban. Egy álom õket takarítani a hagyományosakhoz képest, és soha többé festetés! Kép

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!
Márti meg tudnád adni, milyen cégnél csináltattad? Vagy vannak többen is? Gondolom...
A ruhákkal kapcsolatban, nektek mennyi idõ alatt nõtt egy méretet a gyerkõc. Én már minden vásárlásnál bajban vagyok, valamikor túl nagyot veszek, valamikor éppen jót, de hát változik az idõ is, így elég nehéz. Egyébként Máté 9 és fél hónapos és 73 cm, tehát nem egy alacsony lurkó.
bildiy
Névtelen
 


Szia bildiy,

Egy idõ után leállnak a növéssel.Az én kislányom most lesz 2 éves és 92-98-as ruhákat hord,de van amelyikbõl (fõleg a német számozás)jó a 86-os is neki.

Hédi
hedvig
 
 


Szia Hédi !

Nem tudok fotót küldeni mert nincs hozzá gépem. De egyszer valahol megbeszélhetünk egy találkozót és majd elviszem a cipõt. Mi a hegy felöli oldalon lakunk. Neked hány éves a gyereked ?

Anett
eszter (eszter)
 


Sziasztok!

Hédi!

Köszi a segítséget! Én egy kicsit drágábban raktam fel, de ha nem mennek el max. alább megyek. Végül is elfér csak jobb lenne már megszabadulni tõlük.
A fiúk nem azért voltak 74-cm-k mert ikrek. Az ikerségbõl származó "hátrányukat" pár hónap alatt behozták. Végül is 2,5 kg-al 47cm-el a 36. hétre születtek annyira nem voltak nagyon kicsik. Amúgy a Kismamák Nagykönyve alapját totál normális a méretük. Maximum azért nem nagyok, mert sem az apjuk sem én nem vagyunk egy nyurga colos típus.
De az látszik a fiúkon is, hogy inkább normál méretûek lesznek (talán férfinek annál pár centivel kisebbek), de olyan kis masszív izmosak. Már most olyan kötésük van mint egy kis birkózónak (pucéran). Egyszer a Corában egy nõci púposra rakott kosarát elhúzta 20cm-el odébb a Levi. A nö csak pislogott velem együtt. Nemhiába a dobozos tejekkel edzenek minden nap. Kép

Hallotatok már a Netrollerrõl: Menjetek fel a www.netroller.hu -ra. Pár hónapja olvastam errõl az új szolgáltatásról és igencsak megtetszett. Írtam is nekik és azt írták vissza, hogy ez év közepe felé itt békáson is kiépítik. Hát nem mondom jó lenne megszabadulni a telefonszámlától.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Nekem szerencsére nem telefonszámlás az internet, hanem havidíjas. Lehet hogy egy kicsit sok de én nem akartam az órát nézegetni hogy mennyit használom így meg egész nap megy.
Anett
eszter
 
 


Anett!

Az milyen és mennyiért? Tudsz valami pontosabbat mondani, mert mióta netfüggõ lettem egy kicsit durva méreteket öllt a matáv szponzorációm.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Bildiy! Egy pécsi cég volt, Tasi Andrásnak hívják a fõnököt, de a cég nevére sajnos nem emlékszem. Mint írtam, nem voltam megelégedve velük, bár az ablakok klasszak, de iszonyú sokat szívattak bennünket a határidõkkel, majd jövünkkel, és amikor végre megbeszéltünk egy idõpontot, hogy mikor jönnek, akkor fél napokat vártunk rájuk a kipakolt lakásban. Kép Ahhoz képest, hogy november elejére ígérték, még most sincs kész. Kép
Persze, jó néhány cég van, aki ezzel foglalkozik.

Vikics! Akkor tényleg nem az ikerség miatt lehet, Lacika se volt sokkal nagyobb, 3,25 kg.-mal és 50 cm-rel született. Mondjuk az õ apukája 186 cm, én meg 170 vagyok, lehet, hogy azért nõ gyorsabban. Bár, attól, hogy most milyen gyorsan nõnek, szerintem független, hogy mekkorák leszenek felnõttnek. Emlékszem, volt egy osztálytársam, aki 7.-ik a hónunk alatt mászkált, és 8. végére már majdnem a legmagasabb volt.
A www.babaszoba.hu-n megcsináltam Lacika fejlõdési görbéjét, a magassága a normális sáv legtetején van, a súlya meg az átlagos legalján.
Nekünk Axelero kábelnetünk van, elég húzós az ára, 10 ezer forint egy hónapra, de ezért korlátlan mennyiséget nezethetünk, nem ketyeg a telefonszámla, és ráadásul szuper gyors.


BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Vikics

Még nem jött számla róla de havi kb. 12.000,- 13.000,- Ft. Ez kábelinternet, tehát a kábeltévérõl raknak még egy kábelt és azon keresztül jön az internet, tehát nincs köze a telefonhoz. Ha nem használod akkor is ennyit fizetsz de ha reggeltõl estig megy (mint nálunk) akkor is annyit fizetek. És a lényeg hogy sokkal gyorsabb, semmire nem kell várni, ha bármit beütök egybõl bejön, igaz nem tudom a telefonos milyen de monták hogy lassú, fõleg ha fõidõ van.

Anett
eszter
 
 


Sziasztok!

BMárti, biztos vagy a havi 10.000-ben? Vagy most az új akcióval fizettek annyit?
Ugyanis mi is Axelero kábeltévén keresztül internetezünk, de havi 12E-t fizetünk, immáron másfél éve. Amúgy nem rossz a szolgáltatás, de hajlamos idõnként nappal lehalni.
Egyébként régebb óta használunk kábeltévés internetet, két éve Szegeden is kipróbáltuk.

bildiy,

az én kisleányom most 9 hónapos. A 8. hónap végén voltunk méreckedni, akkor volt 8 kg és 74 centi, úgyhogy én sem panaszkodhatom. A 74-es ruhákat már kinõtte, most vettem neki 86-osakat a Coraban. Kicsit nagyok, az igaz, de hamar belenõ. A 74-es ruhákat egyébként még augusztus végén, 4 hónaposan vettem neki, és most tettem el a következõ babának.Kép
Én egyébként eddig úgy csináltam, hogy két számmal nagyobb méretet szoktam venni, ami elõször kicsit lötyög rajta (nem szeretem a paszentos ruhát), de nem kell olyan sûrûn vásárolni. Persze ha betévedek egy boltba, sosem tudok ellenállni a csábításnak...Kép

Bodorka
bodorka
 
 


Sziasztok!

A kábelnet kiépítéséért külön kellett fizetni? Márti neked sem húztak be új kábelt? És az a kábel egy hálókártyán keresztül megy a gépbe? Azért megnézem az Axelero honlapján.

Ez a Netroller hasonló sõt lehet, hogy ugyanolyan csak ahogy én néztem sokkal olcsóbb. Bár nem most néztem de mintha az rémlene, hogy 6-7 ezer forintból korlátlan elég gyors netet ígér. Tényleg a tvnetnek mi a sebessége?
Bár én valószínûleg kivárom a netrollert mert nekünk mostanában a telefonszámla 8-10-e között van, de abban a 3-e ft-os mindenkori díj is benne van. Igaz, hogy mellette van egy 2500ft-os vnet 6 órás elérésem is telefonszámlával együtt. Általában ezt használom délelõttönként este meg az ingyeneseket.
Ehez a kábelnethez van email cím is és webhely is?

A növéssel kapcsolatban. Állítólag a sípcsont méretébõl szoktak következtetni a késõbbi méretre.
De amúgy a fiúk nagy valószínûséggel nem lesznek nagyok, mert én kb 167cm vagyok a Párom meg kb 10cm-el nagyobb. Bár az én bátyám például 184 cm és senki nem tudja mitöl nõtt ekkorára. De abban totál igazad van, hogy 8. osztályos környékükre minden fiú hatalmasat szokott nõni.
Azt hiszen ez a levelem kellõképpen zavaros lett.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics,

Ha van kábeltévé elõfizetésed, és a Matávkábel szerint is megvalósítható a visszirányúsítás (ez kell ahhoz, hogy internetezni lehessen), akkor elvileg már csak a belépési díjat kell kifizetni, amit soxor akcióban elengednek.
Nem kell új kábelt behúzni, a rendes tv kábelt osztják ketté a lakásban. Egy modemen és hálókártyán (Ethernet) keresztül megy a gépbe, de a modemet azt adják. (a férjem súgott Kép)

Bodorka
bodorka
 
 


Sziasztok !

Nekem is axelero kábel van. Akkor elvileg mi is havi 12.000,- ft-ot fizetünk majd.
Vikics!
A kábel kiépítése ingyenes, tehát ingyen bekötötték, hoztak egy modenet (vagy mit) és abba tették bele a kábelt. Szóval valahogy így csinálták.
Amúgy én is meg akartam kérdezni a telefonost is de nálunk a házunkba lakik egy ismerõsünk aki profi a számítógéphez és õ mondta hogy ezt csináljuk.
Anett
eszter
 
 


Anett!

A netroller sem telefonos, csak ott ki kell fizetni egyszer 20.000Ft-ot, hogy behozzák a kábelt + venned kell egy hálókártyát ami kb 2-3 e ft.
Alap elõfizetés - bruttó havidíjak

64 K 128 K 384 K 768 K
10 óra 1 500 Ft 2 250 Ft 4 000 Ft 10 000 Ft
25 óra 2 250 Ft 4 000 Ft 6 000 Ft 15 000 Ft
50 óra 4 000 Ft 5 500 Ft 7 500 Ft 18 750 Ft
korlátlan 5 500 Ft 7 500 Ft 9 000 Ft 22 500 Ft

Na most jól megnéztem!
A Netroller jóval olcsóbb lesz.
Az Axelero 64K sebességnél korlátlanul 9.900 2 év hûségnyilatkozattal! Határozatlan idõre 12.500/hó/.
Ugyanez a netrollernél 5.500Ft lesz a táblázat alapján. 128k sebességnél meg 15.400 határozatlan idõre az axeleronál 7.500 lesz a netrollernél. Háát nem mindegy! Én inkább várok a nyár végéig. Úgyis csak pár hónapot kell kibírni, mert ha jön a jóidõ munkám sem lesz és megyünk neki a világnak. A matáv számot meg vagykikapcsoltatom a fenébe, vagy megkönyörülök és átmegyek a minimum csomagba.
De átnézem mégegyszer hátha a netrollernél is van elrejtve valami furfangos csõbehúzó mondat. Kép
De amúgy most azt olvastam, hogy határozatlan idejû szerzõdésnél 30e ft a csatlakozási díj az axeleronál. Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics!

Ezt én is megkérdeztem, még anno mert én is láttam valahol a hírdetésüket. Csak az a baj, hogy a Matáv az uralkodó, õ építette ki a kábelhálózatot, és végülis nincs versenytársa, tehát annyit kér az internetért amennyit nem szégyel. De ha tényleg igaz ez a netroller akkor neki is ki kell építeni a saját kábelhálózatát, (mert gondolom a matáv az övét nem adja) ami gondolom nem kis összeg. De legalább lesz egy versenytársa és akkor talán neki is kell az árait csökkenteni mivel akkor mindenki átmenne a másikhoz. Legalábbis ez az én piacpolitikám, de lehet hogy ezek az okosok másként gondolják.
És tényleg mindent el kell olvasni mert a mai világban ha valami olcsó az már bûzlik.
Most jut eszembe én a matávval nem is írtam alá szerzõdést, csak a szereléskor írtam alá a munkalapot de azonkívül semmit ilyenkor mi van? Azt sem tudom hogy hány évig szerzõdtek vagy csak szerzõdtek volna.

Anett
eszter
 
 


Anett!

Hát azt jól keresd meg! A matáv egy büdös banda, bár a vivendi sem kutya! Szerintem hívd fel õket és kérdezd meg, persze úgy hogy a férjed intézte és most nincs otthon. Nehogy megneszeljék a bizonytalanságodat. Kép
Mikor én bekötettem a telefont egy rakás papírt kellett visszaküldeni nekik kitöltve. Ilyet nem csináltál?
Most végignéztem mindent a netrollernél és minden lehetõséget másoknál. Már akik eszembe jutottak.
Azt hiszem átlépek az 5000ft-os kategóriába amiben korlátlan használat van és + benne 15 óra telefonszámla. És azzal a délelõtti netezésem megvan egy hónapra. Esténként az óccsó telefondíjjakkal meg mehet a freenet. Ezt így kihúzom amíg nem jön a netroller. Átolvastam külömben minden apróbetûset is és nem igazán találtam semmi extra hazugságot. Írtam nekik egy levelet és megjérdeztem, hogy mikor lesz békáson is, hátha változott a helyzet november óta. Amúgy ott van társlehetõség is és akkor asszem csak egy kiépítést kell kifizetni. Az sem mindegy! Csak szerintem ez is házanként választható és a mi házunkba senkit nem ismerek. Ugyan már 2 éve itt lakok. Kép Ölég szégyen, de nem vagyok az a kifejezett bratyizós féle.

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics!

Én a munkalapon kívül tényleg nem írtam alá semmit. Egy ismerõsünk rendelte meg internetet keresztül és több mint 2 hónap !!!!! után jöttek csak bekötni, de akkor sem volt semilyen szerzõdés. Csak azt nem tudom hogy ez jó vagy rossz, bár ez nem az én hibám nem én voltam a figyelmetlen !

Anett
eszter
 
 


Anett!

Szerintem örülj neki! Ha 12.500 ft-t fizetsz havonta akkor végül is totál mindegy, mert az határozatlan idõre szól. Bármikor lemondhatod. Ha 9.900 Ft-t fizetsz akkor meg lapítsál, mert ha jön a jobb ajánlat egyszerûen a fejükre olvasod a szarvashibát és felmondod! Kép

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Vikics!

Köszi a jótanácsot, csak sajnos nekem ilyen dolgokba soha sem volt szerencsém!

Anett
eszter
 
 


Sziasztok!

Bodorka! Mi havi 10.000 Ft-ot fizetünk az Axeleronak a kábel-netért. A kábel-modem bérleti díjával lesz 12.000 Ft belõle.

Vikics! Látom, már kaptál választ szinte mindenre, csak annyit tennék még hozzá, hogy az Axelerós internet elõfizetéshez két e-mail címet is lehet kérni, van hozzá 25MB WEB-tárhely, és még 10 óra modemes elérés is, amivel máshonnan is netezhet az ember, ha éppen nincs otthon.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


SZiasztok!

Mindjárt itt farsang és semmit nem találok róla, mármint olyat keresek ahol vannak ötletek képek különbözõ jelmezekrõl, nem tudtok ilyet.

Anett
eszter
 
 


Sziasztok!

Vodafone-al senki nem netezik? Nincs valami tapasztalat itt békáson milyen?

Vikics

KépKép
vikics
 
 


sziasztok!

Még sose jártam itt és nem is vagyok Békási!
Én Obudai vagyok!
Vikicsnek szerettem volna mondani,hogy nekem vodafon van nagyon olcso mert havi 3600 ft a korlatlan!Viszont nagyon rossz!Sokszor ket napig se tudok megnezni valamit!Van mikor egy oldalra 15-20 prcet varok!
Viszon ugye nagyon olcso,de kerdes megeri e!En csak azert hasznalom ezt mert sokat megyek videkre ahova viszem magammal,es igy tudok a Laptopon is netezni!De szerintem nem éri meg!

sziasztok!
Névtelen
 


Köszi a segítséget!
Azért kérdeztem, hogy békáson milyen, mert ez álltalában területenként változik. Mármint a sebessége.
Például a budakalászi barátnõm nem panaszkodik. Pedíg jó megoldás lenne a matáv lemondására.
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Most tudtam meg, hogy május elején kiépül itt is az óbudanet hálózata 256k sebesség 7200ft/hó. A Hollós Korvinig állítólag most is van. És ha aláírsz 1/2 1 évet akkor 12.500ft-t kötik ba, ha nem akkor 25.000ft-t. Asszem ez lesz a megoldás. Májusig csak kibírom valahogy..... Kép
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok!

Mi volt veletek mostanában, ebben a hidegben még a számítógépet sem volt kedvetek bekapcsolni?
Vikics én a Hollós K. L. u. lakom de nem tudok róla hogy itt lenne ilyen, sõt én még régebben megkérdeztem de azt mondták, hogy itt még nem jó.

Tud valaki valamit a májusi bababörzérõl, lehet már jegyet rendelni? Kéne vennem egy Kismama újságot de már nem nagyon szeretem mert mindig a terhességrõl, szoptatásról írnak és ez rám már szerencsére nem vonatkozik és remélem nem is fog többet, nekem elég 2 egészséges gyerek is.


Anett
eszter
 
 


Anett!

Pedíg azt mondták. Lehet, hogy csak nemrég értek el odáig és már terjeszkednek tovább. Aztán majd jól behírdatik egész békást, hogy tóduljanak az emberek. Igyekezniük is kell ha meg akarják elõzni a konkurens netrollert. Bár õk gyorsabb netért kevesebbet kérnek mint a rolleresek.
Mindenesetre addíg még hajlandó leszek várni. Aztán ha bejön kidobom a matáv telefonomat is! Kép
Árulni mennél ki a bõrzére?

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Sziasztok,

Május 11.-én lesz a börze,hétfõtõl kezdték el árulni a kereskedõi jegyeket.
Az a nagy igazság,hogy olvastam tegnap is a topicot,csak nem tudtam érdemlegesen szólni a témához,mivel én vagy a munkahelyemrõl vagy otthonról mobilról (céges) netezek.
Anett!A cipõ érdekelne,mi a Duna felõli oldalon lakunk.Esetleg csütörtökön vagy pénteken találkozhatnánk,szabin leszek otthon.
Márti!Esetleg érdekel még az overál?

T mit tennétek az olyan szomszéddal aki folyamatosan áztat?Már eláztatta a konyhánkat,most kezdte a fürdõt.És természetesen letagadja.Ha hívunk szerelõt,õt beengedi,aki felszólítja,hogy javítsa ki,de szarik bele.

Hédi
hedvig
 
 


Hédi!

Fenyítsd be valamivel a parasztot! Amúgy van biztosításod?

Vikics

KépKép
vikics
 
 


Szia Vikics,

Van,de már az elõzõ lakásunkban is jártunk így és hónapokig kellett menni a pénzem után.Elsõ körben inkább kifestjük mi.

Hogy bírjátok a fiúkkal a bezártságot?

Hédi
hedvig
 
 


Szia Hédi!

Egyszer nekünk is volt ilyen, de úgy emlékszem 2 hét után fizettek 10e ft-t telefonbemondás alapján egy 20cm-es sárga foltra. A mûvházba mentem bejelenteni, nem tudom az milyen biztosító.

Kedden és csütörtökön a nagyinál vannak a Pukkancsok, ilyenkor dolgozok, de miután befejezem a munkámat is lehet, hogy menni fognak még egy darabig, hogy tudjak mászkálni egy kicsit.
Ma voltam szoliba is! Kaptam egy bérletett egy rakás percel 2001 karácsonykor és azt mondta a csaj a páromnak, hogy nincs lejárati ideje. Erre lemegyek most. Persze egy másik lány volt már és közölte, hogy ez hülyeség, mert igenis lejárhat. Szép mi! Meg is mondat neki, hogy vállalja a fõnöke az alkalmazottjait és engedélyezze, hogy lejárjam. Na mindegy most még abból vont le perceket.
Vikics

KépKép
vikics
 
 


Hú,milyen régen voltam szoliba!Ha van egy kis idõm,csak úgy sétálok egyedül egy picit,olyan nyugis.
Bár én nem panaszkodom,mert 2-3 hetente eljutunk moziba és színházba is.

Hédi
hedvig
 
 


Hédi!

Nekem elég nagy szabadságom van, mert ha akad valami program míndíg van felvigyázó. Múlt hétvégén Kecskeméten voltunk most meg megyünk Nünbergbe. A nyáron is állandóan megyünk valahová, de akkor csak hátvégén vannak a nagyiknál a fiúk. Hétközben nem adom oda õket csak ha nagyon muszáj.
Szóval én nafgyon el vagyok eresztve ilyen téren. Kép
A szoli meg olyan volt mint egy szanatórium Kép 15 perc tiszta semmittevés. Többet nem mertem nehogy megpörkölõdjek.
Vikics

KépKép
vikics
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: