Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Baba24!
Én is utáltam kórházban lenni, még látogatni sem szeretek. Aztán mikor már a babával voltunk benn, egész más volt.
Igen, azt el is felejtettem mondani, hogy szülőszoba látogatás is van a 'tanfolyam' keretében :).


Edit!
Igen, nálunk úgy van, h oviban is köszöntik őket. Mi egy nagy tortát vittünk, amit maradék nélkül elpusztítottak :shock: . Névnapra viszont csak aprósütit 'szoktam' vinni. Lassan az is jön..
Édes lehet, ahogy készül :) Mendi is mindig kérdezte, hányat kell még aludni, mi lesz, hogy lesz stb..
Elment a védőnő? :cry: :cry: Na, akkor már tuti nem szülök többet :(


Kata!
Remélem Kevin sem allergiás.. Bár az esélye megvan. De nem vészesen köhög ám, és főleg esténként. Mindegy no, lényeg, hogy már jó ideje abbamaradt :).
Ő még alszik napközben, attól függ, h hétköznap vagy hétvégén. Mert ilyenkor ugye korán kelünk, aztán hosszú séta az oviig, meg vissza, elfárad. 10 körül elalszik(unk) és kb. délben kel fel. Onnantól viszont, ha rajta múlna sztem éjfélig nyomná ébren gond nélkül. De 9-10 körül már lámpaoltás, különben nem lehet felkelteni reggel. Tegnap kivételes nap volt, hogy ilyen későn szundított el. Nem keltettem fel, mert apa ment a lányért. Hamarabb jött haza, mert fogorvoshoz kellett menjek.

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Edit! Isten éltesse a kis szülinaposokat! Kép
Tényleg jó, hogy egyes cégek támogatják a tanulást!

Betti! A kedvem változó. Annak ellenére, hogy ilyen szép idő van... :oops:
Amúgy sokat sétálunk, ezért is jövök ritkábban.

Kata! Jó tanulást! (Kitartás! Már lassan vége ennek a vizsgaidőszaknak! :wink: )

Baba24! Én még nem is üdvözöltelek, úgyhogy most megteszem: üdv itt! :D
Kopár doktor úr szerintem is rendes, bár én nem Nála szültem - viszont Nála születtem, meg a húgom is. Ja, és a legjobb barátnőm is Nála fog szülni - elvileg május végén.
Amúgy - a többiekhez hasonlóan - én is szívesen nosztalgiázom...

Kép

Adri
radra
 
 


Hú!

Jaj de jó itt veletek! :lol: Olyan jó, hogy mindenki reagál és nem aggasztó dolgokat :wink:
Az én egyik barátnőm is dr. Kopár keze alatt született...
Tájékoztatott sokmindenről eddig is, tehát teljesen megnyugodtam, hogy biztos kezekben vagyok. Meg a közeg is, hogy Cegléd, az is jó...

Hát a babóca már egy ideje mozog... :wink: Bár azt mondták még ne érezhetem, (meg azt is hogy a pocim nem nő még ilyenkor) dehát csak én tudom jobban :D

Már 3,2 cm a fejátmérője, tehát már a kis feje akkora mint egy mandarin. :lol: (ez amiatt "fontos" mert a legelső UH után a párom kérdezte, hogy: láttad? és milyen? és én összeszorult szívvel, hogy nem tudok mást mondani közöltem hogy olyan mint egy kis babszem... :lol: , úgyhogy mi így mérjük néha.... :wink: )

Várom már hogy babázhassak én is, mint ti, de azért nem bánom ezt az időt még a "mellékhatásaival" együtt sem, hiszen ez a legszorosabb kapcsolat ami eddig lehetett az életemben... (meg amit emlékezetembe tudok vésni.. :wink: )
baba24
 
 

 
 

Sziasztok!!

Edit bocsi ,mindkét szülinapos kismanónak BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!

Egyébként mennyi idősek? Három gyerkőcöd van ugye?

BABA 24 gratula a babócához én nemtudok a Ceglédi szülészetről

semmit én tavaly szültem a második fiamat,mindkettőt Kméten.

Éppen ma 11hós. :D

Ha van időtök írna mindenki magáról egy-egy mondatot ,hogy kinek mennyi babócája van stb...

Mert nem egészen vagyok még képben :oops:

De csak akkor ha nem baj,és egy kicsit kíváncsiskodhatok :oops:

Szép napot Bizsu :D
bizsu
 
 


csajok,
a szomszédasszonyom kutyája megellett, van 4 db weszti (nemtom hogy írják :oops: ) kiskutyája, 7-8 hetesek, tehát vihetők.
Db-ja 45 rugó :wink: fajtatiszták, nagyon aranyosak, fehérek és az én kölykeim imádják simogatni őket :lol:

ha titeket nem is érdekel, de ismertek olyat, akit esetleg, szóljatok bátran

komoly érdeklődőknek adok elérhetőséget :)

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

Kata!
Bocsi,hogy olyan gyorsan el suhantunk csak sietznem kellet haza,
a Gabimhoz.
De legközelebb bepotolom.


Betti!
Szerencsére jól viselte az oltást nem lett semmi baja,sőt.
Kicsit lefáraszthatta volna mert Karcsikában túl sok energia van.


Edit!
Boldog Szülinapot a gyerekeknek!
Megprobálok többször jönni.

Pusz Ildi

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


csajok

ide tettem már fel linket???
www.gyerekek.adori.hu

én totál magam alatt, asszem depis vagyok, és ezér' nem jövök mostanában, bocsi :oops:

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi
Jó ,hogy benéztél.
A képek szuperek,átböngészgettem. Nem semmi kis összejövetelek vannak nálatok.:) Jó is a nagy család.:)

Nálunk megvolt a szülinapi elmebaj.:D
Lackónak reggel fájt a hasa,féltem nehogy az oviban jöjjön rá valami ezért ma itthon maradtak.
Amint lesz egy szusszanásnyi időm tőlük teszek fel képeket.
Na meg leírom hányan vannak meg ilyesmi.:D

Szép napot.
edit01
 
 


Sziasztok!

Adri!
Az idő továbbra is elég jó.. kedv ügyben változás?
Én is le vok lombozva :(. Majdcsak jön a tavasz, és minden nagyon happy lesz.. (a remény hal meg utoljára) :lol:


Baba24!
Miért ne érezhetnéd a babát? Persze, mert nem szabad eltérni az átlagtól? :? Én is hamar éreztem mindkettőt.


Bizsu!
Gratula a hófordulóhoz:) ! Nemsoká szülinap.. tervezitek már hogy lesz, mi lesz az ajándék?


Heppi!
Az én ismerettségi körömben nem sok olyan márkaimádó van, aki még egy kutyára is képes ennyit költeni, de azért ha úgy adódik, gondolok a szomszédasszonyodra :wink: :lol:
Úgy látszik a téli depi általános :cry: , remélem neked is sikerül hamar túllenned rajta!


Ildi!
Igen, az energiatöbblet nálunk is problémákat okoz :roll:


Edit!
Jól sikerült a banzáj?
Boldog szülinapot a kisasszonynak is!


Betti
szabobetti
 
 


Fúúú, káosz ez a nap. Nincs időm semmire.
Majd talán holnap.
:roll:

Sziasztok
edit01
 
 


Sziasztok!

El vagytok tűnve nagyon!!!:(

Betti
Köszönöm a köszöntést Anna nevében is.:)
Jó volt a buli, legalábbis a gyerekek nagyon jól érezték magukat.
A képek sajnos nem lettek a legjobbak...:(
De megpróbálok tenni fel ,remélem nem untatok vele senkit. :roll:

Bizsu
Nekem három gyerkőcöm van.
Lackó 5 és fél éves
Attila 4 éves
Anna 2 éves:lol:


Rakok mindjárt képet.
Órák kérdése.:D

Szép napot lányok.
Mindenki jól van?
Edit
edit01
 
 


Sziasztok!

Szokás szerint rohanok, de írok Nektek pár sort.

Bizsu! Nekem két kisfiam van: Nándi 2 hónap múlva 6 éves lesz, Bálint pedig 19 hónapos volt 8-án.

Betti! A kedvem még mindig változó! :? Bár, ha azt vesszük, hogy a fogam (illetve az egész jobb arcom 2 napja folyamatosan fáj), akkor talán úgy is fogalmazhatunk, hogy néha jól érzem magam... :shock:

Tényleg, tud valaki kíméletes fogorvost ajánlani? Én ugyanis semmitől nem parázok annyira, mint a fogdokitól! Már a gondolatától is hidegrázást kapok, de sajna nem halogathatom tovább, november óta kisebb-nagyobb megszakítással, de kitartóan fáj a jobb képem! Néha mintha még a fülem is fájna, de lehet, hogy csak beképzelem! Az érdekes az, hogy meg nem tudnám mondani melyik fogam, mert igazából nem az fáj, hanem fogalmam sincs mi! Lehet, hogy a csontom. De az is lehet (sőt valószínű), hogy hülye vagyok... Na mindegy. (Emiatt is húzom a doki-látogatást: odamegyek és meg sem tudom mondani, hogy hol fáj.) :twisted:

Edit! A képek elvesztek félúton! :cry: Pedig kíváncsi lettem volna rájuk!

Heppi! Arik a gyerkőcök! :D A kutya kérdésről csak annyit, hogy én is szívesen felajánlom a miénket - ajándékba! :lol:

Puszi a többieknek (is)!

Adri
radra
 
 


Radra,
Tényleg lehet, hogy nem a fogad fáj :wink:
1.) arcüreged gyulladt be, és nyomja-fájlalja a fogsorod, állkapcsod
2.) a fogad gyökere gyulladt be, és az egész alatt/fölött gennyzacskó van, és az fáj

bár nem vagyok fogszakértő, és a fogdokihoz is kb úgy állok mint te, de legalább az enyémek nem fájnak (viszont annál rondábbak :oops: )

SZTK Danyi CSanád nagyon kíméletes, főleg ha mondod, hogy para vagy --- időpontot kell kérni (én még nem jártam nála, de hozzá fogok menni az fix)

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Jó reggelt!

Heppi! Köszi az "ajánlást"! Most már tényleg be fogok valamikor jelentkezni! Ha pedig kértem időpontot, akkor el is fogok menni! :lol:
A legjobb, hogy tegnap miután megírtam az üzit, rá kb. 1 órára abbamaradt a fájás, és azóta semmi! Na ezt játszuk mióta betöltöttem a 30. életévemet... de komolyan azóta! Kép
radra
 
 


Sziasztok!

Na, az a mai nap is káosz. Még csak kilenc óra de már bömbölnek,hisztiznek ,veszekednek...
Lassan bemegyek velük a városba.
Annát most szoktatom le a babakocsiról,így mire elcammogunk valahova.:D

Radra
Ez mindig így van a fogakkal,plán ha úton vagy a doki felé,egyből nem fáj.És nem is érted,hogy minek mész te oda. :roll:
Nem fog hülyének nézni,hogy nem tudod hol fáj.
Mentem már így én is oda. Megkereste hol a baj. :shock: :lol:

Jönnek a képek.
Kép Lackó és Attila

Kép Anna

Kép Anna a buli után:D

Szép napot.
edit01
 
 


Elég sötét képek:(
edit01
 
 


úgy látom a kisasszonynak sikerült ájultra innia magát :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!


Adri!
Általában ez a helyzet:ha "bedurran"egy fog,a végén az ember azt sem tudja,hogy pontosan hol,melyik fáj.Sajna voltam már így.
Én is nagyon félek a fogorvostól.Légy erős!(Ez most irtóra jól hangzik,igaz? :D )
Mikor csatlakoztál a 30-asok táborába? :wink:


Edit!
Szerintem tuti jó volt a buli! :D
Fiúk jól kijönnek egymással?Enyémek újabban sokat civakodnak,sőt,a kicsi veri a nagyot. :roll:
Annád olyan,mint egy fürtös kis angyalka! :D


Baba24!
Meglepően hamar éreztem én is a fiúk mocorgását. :wink:
Hogy van a pocaklakó?
Fiaim az aláírásomban. :)


Heppi!
Jó a honlap és a képek is! :D



Betti!
Pusz Neked is!


Kata

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Ruszlána!

Köszönöm jól vagyunk! Ma voltam AFP-n. Két hét múlva uh. növögetünk, mozgolódunk :D
Meg már túl vagyok a kimerült időszakon, van energiám is. :wink:
Már Neked nagyok a fiúk. Olyan kíváncsian állok az időszak előtt, mindent akarok :lol:
Várom hogy lássam, hogy nőjjön a pocimban, hogy megszülessen, hogy nevessen, hogy fürödjünk, hogy megszólaljon, hogy elinduljon, hogy dumáljon mindenféle hülyeséget :lol:
De most az idő velem, hiszen minden percben olyan dolog történik, amit szívesen figyelgetek.

Jó egészséget Nektek ebben a mindenféle időben!
baba24
 
 


Szia Baba24!(Továbbra is így szólítsunk? :D )

Igen,enyémek már nem olyan kicsik.Tényleg nagy igazság,hogy repül az idő,ha az embernek gyereke van.Mikor a nagy megszületett,többször viccelődtünk,hogy hamarosan megy a suliba,vehetjük az iskolatáskát...mikor tényleg eljött,csak pillogtam,hogy hová tűntek az évek?Mikor nőtt meg így az a pici baba? :wink:
Gondolom várod az UH-okat.Videót,képet kaptatok már?


Szandra!
Olvasol még minket?Sikerült Apukád nyomára bukkanni?

Pusz.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!


Gyors bekukk.
Sikerült itthon maradniuk egész héten..
Lackó benáthásodott, amelett jól van csak nem akarom, hogy az oviban mellé szedjen valami extrát...

Kata
Igen sokat vitáznak a fiúk.:( Hiába van nekik sok játékból egyforma,bármin tudnak vitázni.
Verekedni,inkább Anna püföli őket. Még nem igazán érzékeli a jó poén és a hatalmas pofon között a különbséget. A fiúk sokszor nevetik, hogy milyen cuki ahogy vadóckodik és azt hiszi jó amit csinál.
Ígyekszem leállítani.Egyre többet beszél-érthetően.:)...

Baba24
Tényleg mi a keresztneved?
Jó babócázást.:)

Heppi
Igen taj részegre itta magát.A poén,hogy délután hatkor dőlt így ki.:D

Többiek?
Szandra-jó kérdés Katától; Betti,Szilvi ,Ildi,Adri,Bizsu...Bocsi ha kihagytam valakit...



Edit.
edit01
 
 


Jó reggelt lányok!

Így hívnak, (24 nélkül persze) a barátaim, egyébként Erika :)

Sajnos sem képem, sem videóm nincsen még... Pedig szeretnék, de az eddigi dokim nem adott, a nagy UH-n ugye nem is nagyon volt idő semmire, nem tudom majd most lesz-e lehetőségem.

Mondtam a védőnőnek, hogy mit érzek (a buborékos kis pattogásokat bent) és azt mondta, hogy igen, lehet már a magzat..

Végre elhiszik. De van olyan hogy két napig nem érzem. Gondolom ez most még nem gond, hiszen az a különleges, hogy megérzem a kis ficánkát... :wink:

Tegnap nagyon fájt a fejem, de nem mertem semmit bevenni. Mit gondoltok, ilyenkor már lehet? Nem is kérdeztem meg a védőnőt, mert nem szokott szükségem lenni gyógyszerekre, de tegnap jobb lett volna. Nem tudom, hogy a babócának is nem-e jobb, ha én nem szenvedek... :? Biztosan Ő is érzi.

Hogy vagytok? Gyerkőcök?
baba24
 
 


Sziasztok Lányok!
Remélem mindenki jól van ebben a nagy viharban.
Nálunk vannak károk rendesen.. :(

azt szeretném kérdzeni, hogy Ti milyen esernyőkocsit használtok.
Mindenképpen vennem kell egyet, és tanácstalan vagyok.
Baby Dreams -ot szeretnék, de úgy tűnik már sehol nem kapni :-( használtan meg senki nem adja el.
Még felmerült a bébgo.

szerintetek?

Köszi előre is :wink:
bobett
 
 


Baba 24!
nekem fejfájásra a Panalgorint ajánlották. állítólag azt szabad. én szedtem is néha.
és gyönyörű a fiacskám :lol:
bobett
 
 


Sziasztok!

Megvagyok ám, csak nincs időm, kedvem stb..

Edit!
Aranyosak a gyerekek még mindig. Élőben is :)!

Adri!
Nem csoda, h változó a kedved, ilyen rejtélyes fogfájások közepette.. Nekem is volt már (nem is olyan rég), hogy nem tudtam megmondani melyik fogam fáj, ha egyeltalán a fogam és nem a fülem gyulladt be.. aztán az én fogorvosmesterem (akihez immár 10éve járok) megtalálta a baj forrását egyből. Sajnos tényleg nem mindegy kihez jár az ember, nekem az is fontos, h milyen ember, amellett h mennyire jó szakorvos. Én nem mennék máshoz, az tuti.


Kata!
Nektek is pusz :).
Nálunk is kisebb az erősebb, bár ugye ez nemek harca is. Viszont a lány az értelmi szerző, nagyon rafinált, okos kis csaj.


Baba! (akkor mehet 24 nélkül?)
Megkérdezhetem melyik suliba jártál? (általános)
Én is annyit filóztam az elsővel, h milyen lesz később, ha még nagyobb a pocim, ha megszületik, milyen lesz az arca, hangja, nevetése stb.. mindig vártam mikor fordul már meg, mikor ül fel stb.. sztem ezzel mindenki így van. Aztán visszatekintve meg olyan gyorsan eltelt..
4D-s UH-ra nem terveztek menni?
Fejfájással kapcsolatban.. Én homeopátiás bogyeszt szedtem ilyenkor. (Chamomilla CH15, de Heppi a szakértője a témának :wink: )


Betti
szabobetti
 
 


Bobett!
Bocsi, nem direkt hagytalak ki, csak egyszerre írtunk :wink: !
Én nem észleltem a viharból semmit, kivéve a szelet hajnalban, meg reggel oviba menet a sok letört ágacskát, amit szedtek össze a fával fűtők. így mire visszafele jöttem már sehol semmi nem volt a járdán :lol:
Mi már rég nem használunk esernyőkocsit, de az első egy BabyDreams volt, és imádtam, a másodikkal Graco CitySport Plust használtunk, amit még jobban imádtam. Van egy márka, ami a Graco kocsikat utánozza, és árban ugye sokkal olcsóbb, Picolo (azthiszem így írják), azt is sokat látok az utakon.
Kérdés, h milyet szeretnél, fektethető-vagy csak dönthető, lábtartós vagy sem... stb..

Betti
szabobetti
 
 


az lenne a lényeg, hogy könnyű legyen.
van egy Cam Apollónk, de vonatra vinni kicsit nehézkes, nem nehéz, csak nem esernyőrecsukható.
vajon hol lehetne baby dramsot venni? az igazán tetszik.
mondjuk ha fektethető lenne az sem lenne baj, de azok talán nehezebbek. nem tudom... Picoló? megnézem azt is :)
bobett
 
 


ezt a Graco city sport plust nem találom a neten :-(
nincs már meg véletlenül? megvenném :wink:
bobett
 
 


Bobett!
Nincs már meg. Pedig írtam itt a lányoknak is anno, de nem kérte senki :? Máshol meg elkapkodták :)
Ez egyébként kb. 5.5kg, fektethető is. Egyetlen "hátránya" hogy nem állítható a lábtartója, így ha elalszik a gyerek, akkor egy idő után kényelmetlen. De nem hiszem h más gyerek órákig aludna babakocsiban másfél két évesen :).
Jók még a Pierre Cardin kocsik is, de azok is 'nehezek' ha jól tudom.

A Gracoról itt találsz képet.
Egy ideje én sem láttam BabyDreamsot, de majd szólok, ha felbukkan vmi jó kis lelőhely.

Betti
szabobetti
 
 


Hú!

Köszönöm az információkat! Én is úgy gondoltam igazándiból, hogy vmit azért csak kellene bevenni, mivel ez így sem jó a törpinek.

Szelére jártam még általánosba Betti, miért? :)

Lányok, az esernyő kocsi az melyik? :oops: Ebben a témában is annyit böngészek, de látom még van mit tanulnom... de pl. azt már tudom, hogy a súly nem mindegy, meg a tárolhatóság :shock: :lol:
baba24
 
 


Sziasztok!

Nagy a csend mizujs :D Nálunk folyik az átalakítás szép lassan

előbb utóbb remélem vége lessz :twisted: mivel nem egyszerre csináljuk az egészet mert nem tudnánk akkor a gyerekekkel hol lenni na de nem mérgelődök :)

Remélem senki nem beteg a gyerkőcök sem mi két napig voltunk lázasak de semmi egyéb nem kísérte,kopp kopp :D

Jövök ha tudok most mennem kell mert Boti ügyködik ezerrel :twisted:

Máté békésen szunyál :D

Szép napot , HETET BIZSU :D :D :D :D
bizsu
 
 


Sziasztok!

Nehezen tudok jönni .Beteg mind a három, pénteken voltam velük dokinál,hogy köhögnek és náthásak de nem írt semmit.
Aztán Anna úgy belázasodott hogy nem tudtam levinni a lázát.
Tegnap Ati szintén.
Most Lackó a soros.Meg mi. :shock:

Megyek is, Anna sírdogál.:(
Edit
edit01
 
 


Sziasztok!

Baba!
Mi újság a fejfájással?
Azért kérdeztem, mert ismerek egy Erikát, akivel egy suliba jártam, azt hittem te vagy, de akkor nem.
Esernyőkocsi az, amit akkor használsz, mikor már nagyobb a baba. Esernyő alakúra csukható, könnyebb kocsi, mint a nagyok. Ez általában már nem vízszintesre fektethető, és kisebb mint amit először használsz. Nem egyszerű dolog a babakocsi választás sem, nézz meg minél többet, ne vedd meg az elsőt (ez tapasztalat :) ).


Bizsu!
Biztos nem egyszerű az átalakítás, remélem gyorsan haladtok majd, és hamar kész lesz.


Edit!
Jobbulást nektek! Remélem hamar meggyógyultok.


Enyémek is betegek, Kevin megint csúnyán köhög, és folyik az orruk. Úgyhogy mi is hármasban tengődünk itthon.

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Jobbulást kívánok minden betegnek!
Mot én vagyok a béka feneke alatt,valahogy pocsék minden.Ráadásul már egy hete egyedül vagyok a gyerkőkkel,Ruszlán Ukrajnában.

Puszi mindenkinek!

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Kata!
Nem csodálom, hogy a béka feneke alatt vagy, egy hete egyedül :(. Mikor jön haza Ruszlán?
Fel a fejjel, majdcsak lesz jobb is. Állítólag tegnap volt a legdepressziósabb nap az évben (ez rám is kihatott), úgyhogy ezekszerint ennél már csak jobb lesz. A remény hal meg utoljára :wink:

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Jobban vannak ,köszi.Csak ez a köhögés...
Na meg a nátha.De már nincs láz.
A depi nálam is mindannapos mostanában.Hol fent hol lent :roll:
Tegnap megígértem a fiúknak,hogy ha esik a hó felkeltem őket.
Nagyon várták.
Fel is keltettem egyesével őket:D
Megnézték,nagy volt az öröm.Reggel sietve húztuk a redőnyöket fel aztán csak lestek,hogy csak a tető havas...:shock:


Betti
Jobbulást nektek is.
Jobban vannak a gyerekek?

Kata
Én is bekanyarodnék egy hétig egyedül...
Kitartás.Mddig lesz még kint?


Pusz.Edit
edit01
 
 


Sziasztok!

Férjem megérkezett,igaz négy nappal később,mint ígérte.
Túlvagyok a vizsgákon,meg kellene ünnepelni,de hirtelen rádöbbentem,hogy nincs is kivel.Na,ez aztán a gáz.

Betti!
Jobb már a kedved?Küldenék heppy-séget,de kifogyott a tartalék.

Edit!
Örülök,hogy jobban vannak a gyerkők.Nekem most a nagyobb köhög és lázas. :cry:

Puszilok mindenkit!

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Bejelentkezem, hogy lássátok, még élek... :lol:

Nándikának tegnap este fájni kezdett a torka, végig köhögte az éjszakát, adom Neki a homeos cuccokat. Remélem nem kell dokihoz menni! Már szegénynek a púpja tele van, hogy folyton dokihoz viszem. Ugyanis hólyagos csalánja van, és az egyik akkorára megnőtt, mint egy 10 Ft-os! Állati randa volt! Már szerencsére kipukkadt, de egy kicsit be is vérzett, úgyhogy paráztam rendesen! :x
Voltunk allergológusnál és adott beutalót a kórházba vérvételre, csak meg kell várni, míg eltűnnek a "pettyek"! (És közben még nem jönnek elő újak.)
Remélem kiderül belőle, hogy mire érzékeny! (Bár a doki azt mondta, hogy ezt a fajta -kiütésest- a legnehezebb megállapítani, mert valószínűleg nem egy bizonyos étel, hanem valami 'összetevő' - mint pl. színezék, tartósító stb. okozza)

Szal, a fejem sem fáj! :lol: (És a fogam sem, ami azért is jó, mert fogdokihoz még nem jutottam el!)

Mindenkinek kellemes hétvégét, a betegeknek pedig jobbulást kívánok!

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Látom megint eltűnt mindenki :(. Csak remélni tudom, h nem azért nem írtok amiért én :cry:


Edit!
A hóra még úgy néz ki várhatunk. Sajnos vagy szerencsére? Ez nézőpont kérdése :). Én nem várom :lol:
Készülődéssel haladsz? :wink:


Kata!
Igen, riasztó milyen gyorsasággal el tudnak tűnni az ember mellől a barátok, ismerősök, akárkik. Ilyenkor döbbenünk rá, milyen magányosan tengetjük hétköznapjainkat :( De remélem azért összejön/jött az ünneplés.

Adri!
Javulgattok már? Sikerült a vérvétel?


Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Kata
Jobbulást nektek is.
Köszi mi túl vagyunk rajta azt hiszem.

Radra
Elég ijesztően hangzik.:(
Nektek is jobbulást.:)

Betti
Megy a készülődés.
Megvettem amit tudtam a bölcsibe.
Tegnap voltunk először de le sem ment rólam.
Annyi minden jár a fejemben.
Hagyom az egészet és maradok vele a jó meleg kuckóban.
De hát másnak is dolgoznia kell.
Meg ha elszalasztom a tanulási lehetőséget lehet,hogy sosem lesz alkalmam újra.:(
Most magamat győzködöm ám!
Mondthatom nem vagyok jól. :roll:
Sajnálom magam?Annát féltem.Megszakad a szívem érte. :cry:

Nem nyavajgok tobább.Majd csak lesz valahogy...


Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!


Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül zavarlak Titeket ilyesmivel, de szeretnélem megkérni Titeket, hogy szavazzatok a kisfiamra. Már csak 2 nap van hátra, és 75 szavazattal vagyunk lemaradva az elsőtől. Talán még behozható.
Légyszives még szavazzatok még ma és holnap! Esetleg szóljatok néhány ismerőseiteknek is, hogy szavazzannak a Mátéra.

http://www.jatekfutar.hu/szavazolap.html

Referencia szám: 2006_00776 Máté

Köszönöm, hogy szavaztok.

Zsani

Jaaaa....és a kisfiam is írt Nektek:)

Anyukám azt mondta, rajtad múlik, hogy enyém lehet-e az a sárga quad, aminek a fényképét már lassan egy hónapja mutogatja nekem, kérlek ha nem felejtesz el és nem nagy kérés gondolj rám még 2 napig, nagy örömet okoznál nekem…

Máté
Vendég
 


Sziasztok!

Zsani! Én szavaztam, drukkolok Máténak! :D

Edit! Betti! Köszönjük érdeklődéseteket, javulgatunk. Még nem múltak el a pettyek teljesen, úgyhogy nem tudtunk kimenni a kórházba. De tudjátok, a türelem - tornaterem. 8)
Na, szerintem mára elég belőlem ennyi... :lol:

Minden jót Nektek!

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Nem tudom kihagyni, hogy ne adjak hangot az örömömnek, hogy végre végre február van, és már csak egy hónapot kell kibírni a télből. Juhéé! ÚÚtálom a telet! Főleg a fűtésszámlát :shock:


Edit!
Majdcsak belerázódtok.. Úgy írnék vmi bíztatót, de nem tudok...


Adri!
Azok a fránya pöttyök.. de örökké nem tarthat :wink: . Örülök, h kicsit már viccelni is van/volt kedved, ez már jó jel :). Mondom én, a tavasz szele :lol:


Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Na mostmár talán tudok jönni sűrűbben.
Az elmúlt két hét kicsit zsúfolt volt.
Először kiderült,hogy babucit várok aminek nagyon örülök mert hátha egy kicsilány lesz.
Bár még nagyon az elején vagyok olyan kb 2 hónapos.
Már az első uh-n túl vagyok és jól van.
Másodszor nyertem egy dvd lejátszot amiért Pestre kellet mennem,annak is örülök,de a babának jobban.

Betti!
Csak ne kiabáljuk el nehogy tovább tartson ez a hideg.
Na persze meg a szél.

Na most csak ennyi.
Puszi Ildi.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Ildi!

Gratulálok a kicsihez!! Vigyázz magatokra :wink: !
Valami játékon nyertél?
Remélem én is hogy az idő is tartja majd magát a naptárhoz :lol: .

Betti
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Ildi
Én is gratulálok a babához!:D
Tényleg,hol nyertél?
De jó neked :D

Betti
Nem is lehet erre mit mondani.:S
Majd belerázódunk.Igazad van.:)
Végre hétvége.Hátha hátha alhatok kicsit.:D:D:D

Lányok merre vagytok?
Jó hétvégét!

Edit.
edit01
 
 


Sziasztok!

Betti!Edit!

Köszönöm szépen.
Nagyon vigyázok magunkra.
A neten töltöttem ki egy biztositonak a kérdőívét és
azon nyertem.
Szupi az idő ma megyünk is ki sétálni amíg lehet.
Szép hétvégét.
Puszi,Ildi.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Sziasztok! :D

Régen jártam erre de nem sok időm volt/van. Elkészültünk a két

gyerekszobával szupi lett :lol: A többi még várat magára,mert a

férjemnek bejött a meló. Vállalkozó és amikor meló van akkor

kell csinálni :roll: Remélem senki nem beteg és mindenki használ

ja ki ezt a szép időt :lol: KELLEMES HÉTVÉGÉT MINDENKINEK :lol:

BIZSU
bizsu
 
 


Sziasztok!

Ildi! Nagy-nagy gratula a babócához! :wink: És persze a nyereményhez is! :lol:

Betti! A héten meglepően jó kedvem volt/van és remélem lesz is!
Ma pedig kifejezetten el vagyok ájulva ettől a jó időtől! Se szél, se eső, se hó... és még a napocska is süt!
A következő hónap pedig már így is, úgy is a tavasz első hónapja! :D

Bizsu! Ti sem unatkoztok, látom! :D

Most megyek, lefektetem kicsit Bálintot, mert eddig csavarogtunk - bringáztunk. 8)

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Adri
radra
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk :lol:

Lányok lenne egy kérdésem fiús anyukákhoz,mikor kell a kis kukiról a bőrnek leválnia? Mert engem már riogatnak mindennel :(

Három éves volt most a Máté,ekkorra már jónak kéne lenni??

Ezt érzi a gyerek hogy fájdogál vagy ez hülyeség?

Mert kb.2 hete a gyerekem folyton pisil kértem vizelet beutalót a laborba de teljesen negatív és mégis pisil ill.sokszor semmi nem jön de megy .Adokit kérdeztem erről a kuki témáról de azt mondja ami késik nem múlik :oops:

Egyébként Ceglédi a házi dokink DR.Kovács Zsolt Jó doki

Előre is köszönöm a válaszaitokat Üdv.Bizsu

Szép napot hétvégét mindenkinek :D :D :D :D
bizsu
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: