Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A héten voltunk kontrollon a Pálfia Judit drnõnél (fizetõs magánrendelésen). Nagyon kedves volt, majd' egy óráig foglalkozott vele, a kézi módszerrel (Szurtos Peti) állapította meg megint a dioptriaszámot és a cilindert. Szinte semmit nem változott, de a korábban leírt javulás (már 80 centirõl ismeri fel az autójeleket), bíztató.
A hosszútávú "bíztatás" annyi, hogy talán-talán megtanul látni 1 év alatt a szemével. Akkor kezdõdhet a következõ bravúr: a két szem hátha megtanul együtt-látni.
Szóval klassz Kép

Azt hiszem ide fogok visszamenni, mert... nem is tudom miért. Amit Sényi drnõ mondott, az is nagyon kedves volt, de "túl szép" - hogy egy mûtét (lézeres) és már csak fele akkora dioptriára lesz szükség (7, 15 helyett).
Beszéltem egy barátnõmmel, épp most csináltatta meg magának ezt a lézeres szemmûtétet, azt mondta, hogy 3 napig aludni sem bírt, annyira fájt neki. (Lehet, hogy gyerekeknél másképp megy az érzéstelenítés?)

A beszoktatást én két részletben csináltam, elõször rendesen, aztán szemüveggel. A mi esetünkben ez volt a megfelelõ. Egyre jobban szereti az ovit, talán élvezi, hogy nagyos feladatai vannak.
A kicsi viszont ki van akadva, amiért õ nem lehet óvodás! Kép
Remélem õ is hamarosan megszokja ezt az új állapotot.

Kár, hogy Ziták már nem jár erre (ugye nem voltam túl tolakodó? ha igen, felejtsd el a kérdésemet! Kép )

További jó munkát mindenkinek! (kinek hol kell)

Ilon
Ilon
 


Szia Ilon!

Akkor ezek szerint nektek bevált a Pálfia doktornõ? Ez is úgy van szerintem, hogy kinek a pap, kinek a papné.
Én majd október végére tervezem a kontrollra menetelt de csakis Sényi doktornõhöz. Remélem hogy javulást fog majd megállapítani, de legalábbis azt hogy nem romlott tovább a szeme.

A lézeres szem-mûtétrõl nem hallottam, csak annyit hogy egyenlõre még bizonytalan hogy milyen hatása lesz a szemre pl. évtizedek múlva, mivel errõl még nincs tapasztalat, lévén nem olyan régen alkalmazzák. Idõsebb személynél ez nem annyira lényeges mint pl. egy kisgyereknél!

Nálunk szerencsésen alakult a beszoktatás. Most már ott tartunk, hogy azon sopánkodott, hogy most, hétvégén, miért nem mehet oviba. Pénteken is mondta hogy imád járni. Elõtte meg sírt minden reggel, szerencsére ezen már túlvagyunk. Remélem ez nem fog megváltozni a késõbbiekben sem. Egyszóval nálunk mindkét nagy szeret oviba-járni.

Julcsi, Ziták, többiek hol vagytok???

(Szerintem egyáltalán nem voltál tolakodó, arra érted mikor a vizsgáiról érdeklõdtél?)

Nagyon jó hétvégét mindenkinek, legalábbis amennyi még hátravan belõle!

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!
Itt vagyok én, csak nem írok már olyan gyakran.Nekünk most leállt egy kicsit a beszokás, mert újra begipszelték Kitti lábait 2 hétre, ezért most nem tudunk menni oviba.
Egyébként mióta ovis lett, nagyon rosszul viselkedik itthon. Megkérdeztem az Óvonõket, de az oviban rendesen viselkedik, úgylátszik itthon éli ki magát. A szemével is volt egy kis gond, mert kötõhártya gyulladást kapott, de már javul a szeme, természetesen a testvére is megkapta és persze én is.
A szemével kontrollra 2 hónap múlva kell menni, de elõtte szeretnénk elvinni a Tömõ u.-ba, na persze ha lesz idõm, mert mostanában nagyon beindult a munkám és néha le is kell mondanom néhányat (bejárónõsködés,talpmasszázs).
Majd még jelentkezem, ha idejutok.
Sziasztok!
Julcsi
 

 
 

Sziasztok!

Ugye nem hal meg a topic?KépKépKép

Julcsi olvastalak ám akkor, csak azt hiszem hogy éppen gyereket etettem, utána meg az volt bennem hogy én írtam utoljára, és vártam hogy más is jelentkezzen.

Mi van veletek azóta? Sokat dolgozol még mindig?
Voltatok a Tömõ utcában? Én most akarnám elvinni a lányomat vagy a héten, vagy a jövõ héten. Az a helyzet, hogy sajnos már három hete az I. Gyerekklinika fülészetére járunk, van hogy naponta, mert a nagylányom meg a kisfiam most füleskedik, a kicsinek már többször is felszúrták a fülét, így most a szemész nem fért bele. De mivel a fülészhez legközelebb csak csütörtökön kell menni, lehet hogy a Julcsit elviszem szerdán a szemészhez. Mindjárt visszaolvasom a korábban írottakból, hogy hogy is megy arendelés, bejelentkezés, stb.

Többiek, veletek mi van? Írjatok légyszi, olyan kíváncsi lennék rátok!!!

Ha nem kell cserélni a szemüveget, akkoris egy teljes javítás, polírozás szükséges lesz, már megint úgy elállnak a szárai, nem tudom ez a kiscsaj mit csinál vele napközben...

Sziasztok, és ugye írtok???

Norcsi(ék)
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Most nem olvasom vegig,hogy miket irtattok. Bocs, hogy ilyen regen voltam. Most is csak azert ugrottam be, hogy "Boldog Mikulast" kivanjak mindenkinek. Tenyleg ezt hogy kell mondani?
Ja nincs szemuvegunk a kancsalitas teljesen elmult a kontroll elott.Ket napja megint elojott. (Mar egy honapja voltunk).
Ne haragudjatok csak minden olyan szepen osszejott.
Senyihez el akarok menn, de szerintem csak jovore jutok. Most nem olvastam el. (Amiota az utolso bejegyzest irtam , ne olvastam semmit. Pedig mashova is kellenne irnomKép((
Sziasztok
mennem kell, majd legkozelebb irok rendesen
Zitak
 


Sziasztok!

ZIták! De jó hogy jelentkeztetek!Kép
Mi is boldog Mikulást kívánunk mindenkinek!

Mi voltunk a Sényinél, illetve hozzá mentünk de végülis egy nagyon helyes, szimpatikus fiatal dokinõnél kötöttünk ki, mert a Sényi doktornõre további legalább másfél órát kellett volna várni, az addigin felül (vagy két órát vártunk így is) mert házon kívül volt. A lényeg, hogy semmit nem változott a lányom szeme, nem is romlott, nem is javult, de ez ilyenkor még normális. A szemüvege is maradt, mert az optikus szerint nem vészesen karcos, mivel mûanyag a lencse, sajna polírozni nem lehet!Kép

Sziasztok, és azért remélem hogy még mostanában azért idetévedtek!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Szia Norcsi!
Ma voltunk Kittivel a szemészeten. Január második hetében kell telefonálnunk és februárra idõpontot kapunk (mûtétre).
1 napot kell majd bent lennie a kórházban, mindkét szemét megmûti a dr-nõ. Azt mondja nagyon kancsalít mind a két szemével. 2 hetet kell majd itthon lennünk, ami alatt nem szabad majd tv-ni, napra menni, erõs fénynek kitenni stb.
A Tömõbe végül is nem mentünk el.
Szemüveges marad, csak nem lesz kancsal (reméljük).Szemüveggel jól lát. Mind a két szemüveglencse +3-as. A lába szerencsére elég jól alakul. Azzal januárban kell visszamennünk.
Sziasztok!Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!
Ricsi, Julcsi, Moncsi, Kitti
Julcsi
 


Julcsi!

Annak örülök hogy legalább a kancsalságot tudják így korrigálni. A +3-as az nem is erõs, azt akár ki is nõheti, nem? Erre a dokinõ mit mondott?
Azért még a mûtét elõtt jelentkezel ugye?

Én is mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, ha addig nem keverednétek már ide!

Norcsi(ék)
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok! Mindenkinek BÚÉK!

Kép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Csak most vettem észre ezt a témakört, holott már elég régi. A csúfolódásról tudnék mesélni, mert a most 14 éves fiamnak sajnos -18 dioptriás szemüvege van. Nem irattuk speciális iskolába, mert féltünk, hogy ezzel rontjuk a továbbtanulási esélyeit, mivel az ilyen iskolákban túl keveset tanítanak ehhez. Lehet azonban, hogy rossz döntés volt.:
Óvodában is sokat csúfolták, de amit az általános iskolában el kellett szenvednie, az nem fogható hozzá. Sajnos minden közösségben van pár tag, aki jó tréfának, szórakozásnak tartja, ha nálánál gyengébbet bánthat. A csúfolódást (um. szódásüveg, szifon, vaksi, kukker, négyszemü, csillagvizsgáló távcsõ...) még el lehet viselni valahogy, de az én fiamnak már összekarcolták csavarhúzóval, bezúzták vascsõvel, öngyújtóval megolvasztották a szemüvegét, mégsem tehetek ellene semmit, pedig már mindent megpróbáltam. A magyar fiatalok viselkedéskultúrája és toleranciája a béka feneke alatt van, jó mélyen.
Most már szerencsére egy olyan közösségben van, ahol több a barátja, mint a rosszakarója.
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Nagyon szomorúan olvastam a fenti soraidat! Remélem hogy egyre kevesebb lesz a vandál (fõleg gyerek) kis hazánkban, legalább újév reggelén hadd gondoljam ezt! De ehhez olyan szülõk is kellenek akik a másság elismerésére, toleranciára tanítják a gyerekeiket már egész pici koruktól kezdve. Ugye így lesz???

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szeretnék én is névtelenül hozzászólni. Nekem két gyermekem van, mindegyik szemüveges, a 18 éves lányomnak +16-os a szemüvege, a 16 éves fiamnak pedig +12-es. Én mindig arra tanítottam õket, hogy ha valaki, vagy valakik odamennek hozzájuk az utcán és csúfolják õket, akkor ne mutassák, hogy félnek, viselkedjenek természetesen. Ha a már-már klasszikusnak számító "kölcsönadod a hemüvegedet", vagy a "kipróbálhatom a kukkered" dumával jönnek, akkor pedig nyugodtan adják oda nekik, mert ha nem adják, akkor lehet, hogy feldühítik az esetleg drogos, vagy ittas egyént, aki még jól meg is veri, mielõtt összetöri a szemüvegét. Szerintem a szemüveg nem ér annyit, mint a testi épségük.
Meg is fogadták és az évek során nagy hasznát vették. Nem telt el olyan hét, hogy legalább egy ilyen esetet át ne éltek volna, de soha nem fordult elõ, hogy bántották volna õket, vagy a szemüvegüket. Az ilyenek jórésze inkább csak kíváncsi, vagy nagy mókamesternek hiszi magát, de nem vandál. Attól válik agresszívvá, hogy az "áldozata" védekezni próbál, ezzel lovat adva alá, mert ilyenkor úgy érzi, hogy nem õ irányít, vagy pont az tetszik neki, hogy a védtelen megpróbál - esélytelenül - védekezni.
Summa: elkérik, odaadom, felpróbálják, játszanak vele egy kicsit, aztán - kivétel nélkül(!) - visszaadják. Ez az én tapasztalatom. (A gyerekeim így még önjelölt testõröket is szereztek, mondván: "Te rendes vagy, nem olyan mint a többi szódásüveg! Haver vagy. Ha bárki bántani akar, csak szólj nekem; elintézem!..." és így tovább. És ezentú ez a banda nem bántja, csak ráköszönnek, ha meglátják a lakótelepen.)
És még egyet: képtelenség máskép védekezni, mert még a rendõrség sem hajlandó ilyen "piti ügyekkel" foglalkozni, csak ha megadod az elkövetõ(k) nevét és elérhetõségeit. Ha meg önbíráskodsz, akkor még te kerülsz sittre.
Névtelen
 


Csatlakozom az elõttem szólóhoz! Én is tapasztalatból beszélek, de én egy 17 éves lány vagyok, tehát saját bõrömön tapasztaltam az elõttem szóló igazát. Szerintem fiúk is alkalmazhatják, de lehet, hogy nekem azért vált be a módszer, mert lány vagyok és a legtöbb kíváncsiskodó fiú volt. Ellenkezõ nemûeknél biztos, hogy bejön, de lehet, hogy egynemûeknél is.
Kedvességgel, empátiával, hidegvérrel, józan ésszel ki lehet kerülni egy ilyen helyzetbõl.
Névtelen
 


Kedves fenti két Névtelen!

Köszönöm a tippeket a jövõre nézve, de nagyon bízom benne hogy a kislányomat a szemüvegessége miatt nem fogják durva attrocitások érni!!! ÉN teljesen elhûlve olvastam amit írtatok, mert az én környezetemben soha nem ért semmiféle bántalom (persze csúfolódást leszámítva)szemüvegest, így fel sem merült bennem hogy ilyesmik napi gyakorisággal elõfordulhatnak. Azért ez eléggé elkeserítõ!KépKépKép
Nekem pl. van olyan ismerõsöm aki pont amiatt lett IGAZI szemüveges, mert nagyon tetszett neki a szemüveg és ablaküveggel hordta a keretet, majd a végén tényleg elromlott a szeme. De hogy ilyenek történtek volna szemüvegesekkel, hogy bántalmazták volna akár õket akár a szemüvegüket, hát az nagyon durva!!!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


A nulla dioptriás szemüveg nagyon árt az ép szemnek, valószínû, hogy ez is nagyban közrejátszott az ismerõsöd látásának leromlásában. Amikor a testvérem szeretett vona ilyet (egy idõben nagy divat volt), akkor a szüleim ugyan nem, de az optikus le tudta beszélni a dologról. Csak olyanoknak szabad ilyet viselni, akiknek valami (de nem az aktuális divat) miatt erre szükségük van. Pl.: fényérzékeny a szeme és ezért sötétített lencsét kell hordania; számítógépezéshez amúgyis ajánlott un. monix bevonatú lencse.
A másik, hogy átolvasva a topic-ot egy-két megjegyzést tennék.: Az üveg lencse anyaga sürûbb a mûanyagénál, ezért véletlenül lehetetlen megkarcolni, mivel csak igen kevés nálánál keményebb anyaggal érintkezhet a mindennapos használat során. Törékeny, ezért gyermekeknek nem ajánlott, viszont a súlyát meg lehet szokni. Felnõtteknek, kamaszoknak mindenképpen ez a jobb, mivel a mûanyag lencse (még a karcmentes bevonat ellenére is!!!) bármitõl összekarcolódik, mert túl lágy az anyaga.
Az üveg lencsét bármilyen ruhába, rongyba bele lehet törölni, a mûanyagot viszont szinte semmibe. (Saját tapasztalat!) A mûanyag lencsét a hordás során a levegõben lévõ apró porszemek is folyamatosan karcolják, ahogy sétálunk, vagy szaladunk.(!!!)
Az minuszos üveg lencse nagyon törékegy, a plusszos (fõleg ha vastag) közel sem annyira.
Az üveg lencse lényegesen olcsóbb a mûanyagnál, ráadásul létezik nagyobb fénytörésü, un. vékonyított változata is, mely még nehezebben karcolódik és vékonyabb, ezáltal könnyebb, de drágább.

Az üveg lencse a legjobb választás. 6 éve hordom ugyanazt a két lencsét, de még egyetlen karcolás sincs egyiken sem!
Névtelen
 


Szia fenti Névtelen! (Légyszi írd alá valahogy hogy meg tudjunk különböztetni, ehhez még nem kell regisztrálni, csak aláírod hogy Gipsz Jakab, vagy bármi más, mert valahogy a névtelenekkel nincsenek jó tapasztalataim. Ezt most ne magadra vedd, voltak már beszólások névtelenektõl irányomban azért írom amit írok.)

Szerintem is hülyeség annak szemüveget viselni 0 dioptriás lencsével akinek erre nincs szüksége, csak a divat kedvéért.
Köszi az összehasonlítást üveg és mûanyaglencse közt, sajnos én is észrevettem hogy a karcmentesített bevonatos mûanyaglencsénk nagyonis hamar megkarcolódott. Én csak azt tartottam oltári nagy hülyeségnek (ld. valahol a topic elején) hogy a szemész úgy írt fel üveglencsét a kislányomnak (akor volt 3,5 éves) hogy egyáltalán nem ismerte õt. Az én lányom tipikusan olyan aki felér három fiúval, rohan, esik, mászik, meg nem áll, a hiperaktivitás határát súrolja, szóval neki egy üveglencse egészen bizonyosan életveszélyes lett volna. Fõleg amiket a szemüvegével csinált korábban ha bosszús volt (ez is szerepel már a topicban korábban), egyszóval szerintem neki esetleg tizenévesen lesz majdcsak jó az üveglencse, mert addig a saját testi épsége érdekében inkább a karcolódós, gyorsabban cserélendõ mûanyaglencsét fogjuk használni mint mondjuk a szemét verje ki az eltört üveglencse. Bár remélem hogy tizenéves korára már olyannyira megjavul a szeme hogy nem is fog kelleni szemüveg.

Üdv: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi!

Bizonyára azért nem hallottál még ilyen gyakori bántalmazásokról, mert nincs olyan ismerõsöd, akinek vastag (10-20 dioptriás) szemüvege volna. Én azonban sok ilyen story-t hallottam már.
A nagyito lencse ilyen szempontból rosszabb, mert már 3-4 dioptriánál is nagyon felnagyitja a viselõje szemét és erõsen kidomborodik. Ez sokkal feltûnõbb és furcsábban is néz ki, mint a kicsinyítõ lencse, ahol ez a hatás csak 5-6 dioptriánál kezd érzõdni, de még akkor sem a kicsinyítésnél, hanem az oldalvastagságnál.
Én is ismerek olyanokat, akiket csúfolnak pl. az iskolában, az utcán, a lakótelepen, ahol laknak. Ha egy banda rászáll valakire, akkor nehéz megszabadulni tõlük.
A legutóbbi leveledre pedig csak két megjegyzést:
Már egy jó ideje nem lehet az optikusokat megdumálni, hogy a felírt lencsétõl eltérjenek, amióta szigorodtak a szabályok. (pl. vonalkódos vény.) Ráadásul rendes lehetet az optikus, hogy drágábbra cserélte (plexire az üveget) a vényen szereplõ lencsét. (Vagy a különbözetet kifizetted?)
A másik az, hogy én nem szoktam erre a site-ra járni, de az egyik ismerõsöm megkért, hogy fejtsem ki itt a véleményemet. Nekem ez sok idõmet és ezáltal pénzemet veszi el, mert a számítógép nagyon idegen a számomra.

Mindenki!

Az üveg lencse eleve sokkal vékonyabb, mint a plexi, mert sûrûbb anyagú és ezért nagyobb a fénytörése, a fénynek kevesebb utat kell megtennie benne ugyanazért a hatásért. Az egyik barátomnak másfél centi vastag, mûanyag lencséje volt. Amikor üvegre cserélte, akkor lecsökkent 4mm-re, de un. vékonyított üveggel 2mm is lehetne. (Vékonyított = nagyobb fénytörésû.)
A belülrõl lecsiszolt minuszos lencse jobb, mint az oldalt vastagon hagyott, mert nem csúfolják érte a gyereket annyira és nem éles belül a széle, ezért nem sérti fel a gyerek arcát és szemöldökét, ha pl. elesik.

Egy optikus
Névtelen
 


Szia fenti optikus!

Köszi hogy leírtad a lencsékkel kapcsolatos tudnivalókat. Nálunk éppen az optikus volt az aki javasolta hogy a felírt üveglencse helyett mûanyagot csináltassunk, mert az üveglencse nagyon veszélyes. Tuti hogy kifizettem nemcsak a különbözetet, hanem még többet is, hiszen a biztosítással meg karcmentesítéssel együtt több mint 20 ezerbe került a szemüveg. Nem hiszem hogy több lett volna ha nincs vényre írva, vagy tévedek? Az is igaz hogy pár óra alatt elkészült (Vision Express), de azért ez az ár úgy hirtelenjében elég húzós volt, pedig mindenféle kedvezményeket kaptunk amiatt hogy gyerek-keret, stb. A mûanyag lencsét szerinted mennyi idõnként érdemes cseréltetni? Nekem karcosnak tûnik, de az optikus szerint (novemberben voltunk a féléves kontrollon a szemésznél és ugyanolyan dioptria kell a kislányomnak még mindig) még nyugodtan maradhat, ráérünk a következõ féléves felülvizsgálat után cseréltetni. Hát nem tudom... Azt megérdeklõdtem hogy sajnos mûanyag lencsét nem políroznak, tehát itt mindenképpen cserére lesz majd szükség. Más. Már többször állították a szemüveget, de még így is le-lecsúszik a gyerek orrára a szemüveg, bár már elég ösztönösen húzkodja fel, de azért ez még nekem is zavaró, nemhogy neki. Ezzel mit lehet csinálni? A következõ keretvásárlásnál még maradjunk majd a rugós-szárúnál, vagy érdemesebb lesz váltani? Még egyenlõre jó ez a keret, de már úgy veszem észre hogy kezd benyomódni a kis fejébe, úgyhogy lehet hogy keret-váltásra is szükség lesz majd.
Légyszíves írd meg az ezzel kapcsolatos tapasztalataidat! Köszönöm!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


A keret esetében sajnos nagy a dilemma.: A mûanyag kevésbé sértheti fel a bõrét, ha elesik és az arcába nyomódik, de (fõleg ha izzad, vagy zsíros a bõre) folyton lecsúszik. A fém nem nagyon csúszik le, mert az orrnyerge gumi szerû anyagból és nem mûanyagból van. Mindenkép érdemes egy gumi szerû korongot ragasztani a keret orrnyergéhez, amelyet ált. barkácsáruházakban árulnak gumitalpnak különbözõ tárgyakhoz.
A rugós szárat simára lehet cserélni, mert ha esetleg félõ, hogy leesik róla, akkor be lehet a szár hajlított végét meg jobban (akár 90 fokra is) hajlítani. (Ekkor már nem csúszhat le a mûanyag keret sem, tehát ez duplán jó megoldás.) A gyermeknek már korán meg kell szoknia ezt a "normális" szárat és a vele járó gondokat, mint pl. azt, hogy ha sokat ugrál, akkor könnyebben leesik a szemüvege.
Én személy szerint kisgyermek esetében mûanyag keretet ajánlok, jól meghajlított szárvégekkel. Ez a legjobb és a legolcsóbb.
A mûanyag lencsét sajnos legalább fél évente, de évente feltétlenül le kell cserélni, mert rendkívül sokat árt a szemnek a karcos lencse. (Kancsalságot, szemtengely- ferdülést okoz, fõleg fiatal korban.)
Rendkívül fontos, hogy nagyon gyakran tisztítsák meg a lencséket, hogy ne legyenek koszosak, mert a rátapadt kosz karcolja a lencsét. (Szappanos, langyos vízzel kell tisztítani és pamut kendõbe lehet csak megtörölni. Utcán szemüvegtörlõt lehet használni.)
A Vision Express és az Ofotért a két legdrágább hely, de ennek ellenére nem a legalaposabb, mivel náluk az idõ is tényezõ. Elkapkodják a munkát és ennek gyakran a végeredmény látja kárát. Az egész egy nagyüzem. Egy kis optikus szaküzlet olcsóbb és jobban megbecsüli a vevõit. Náluk egy szemüveg nem egy termék (tucatáru), hanem egyedi csiszolású mestermû, amelyre büszkék is lehetnek. (Bár egy hét, mire elkészül, de legalább törõdnek vele.)
Ha szemüveget veszel, az legyen az elsõ dolgod, hogy otthon erõs fény elé tartod és mindkét lencsét tüzetesen átvizsgálod. Meglátod, hogy a 10 perces "instant" szemüveg lencséje már átvételkor tartalmaz karcolódásokat.
A két utolsó bekezdés lehetne önreklám, de az én üzletem nem Budapesten van, ezért csak az õszinte véleményem van benne.

Egy régi vágású optikus
Névtelen
 


Szia optikus! De jó hogy itt vagy, mert tényleg annyi kérdésem merül fel ezzel az új állapottal, a szemüvegességgel kapcsolatban!
Igazad van hogy ezek a nagy cégek a gyorsaságra törekszenek, viszont mi mielõtt csináltattuk a Julcsi szemüvegét, több kisebb optikust is végigjártunk, és azon túlmenõen hogy legalább egy hét lett volna mire a lencsét beszerzi, nem volt szép keret egy sem, nem beszélve arról hogy a végösszeg majdnem megközelítette volna a Vision express-ben fizetett összeget, és abban a biztosítás is benne van, ami a lányom esetében egy fontos momentum, lévén olyan mint a szélvész. Eddig már a biztosítással vagy 6-szor voltunk javíttatni a szemüvegét. Neki fém-keretes szemüvege van (feljebb van róla egy fotó), és az orrnyergénél van az a két kis pöcök (kis mûanyag lapocskával, nem tudom jobban leírni) ami tartja a szemüveget, ezt szokták állítgatni, mikor megyek hogy lecsúszik a gyerek orráról. Akkor ez még a legjobb megoldás, ahogy kivettem a szavaidból, mert a mûanyag kereteknél ilyen nincs is az orr-résznél, ugye? A lencsével akkor azért még várunk néhány hónapot és úgy cseréltetjük ki, a szárat meg akkor ezek szerint simán kicserélik nem rugósra, jól értettem ugye? Állandóan tisztítgatjuk a lencsét, van speciális folyadékunk, de szoktam csak vízzel meg szappannal is tisztítani, és utazáskor használjuk az egyszer használatos törlõkendõt. Én is pamut ronggyal törlöm neki, általában pelussal (abból van bõven elrongyolódott ami még erre a célra bõven megfelel).
Köszi a válaszaidat!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!

Megkaptuk a mûtét idõpontját Január 27-én hétfõn lesz.1 napot leszünk benn és utána 2 hetet itthon. Nem nézhetünk TV-t, nem mehetünk utcára. Elõször nagyon vörös lesz a kicsi Kitti szeme, de szép lassan elfog múlni.
A doktornénink azt mondta, hogy valószínûleg nem lesz elég 1 mûtét, mert nagyon nagy fokú a kancsalsága. Drukkoljatok nekünk. Puszi mindenkinek
Julcsi
Julcsi
 


Szia Julcsi! Kittinek nagy-nagy kalappal a mûtéthez, aznap biztos hogy mi drukkolni fogunk, és minden simán és komplikációmentesen fog telni. Inkább úgy gondolom hogy az aztkövetõ két hét lesz nehéz, amikor szobafogságra lesztek ítélve, de kitartás a jó cél érdekében!!!
Egyszóval drukk ezerrel, és jelentkezzetek majd a jó hírekkel!!!

Puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Telni helyett mennit akartam írni!Kép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Szia Norcsi!

Ma meg volt a szemmûtétünk. 1 órás volt, altatásban.Egész jól viselte a Kitti. Pár óra múlva, miután magához tért az altatásból, már le is vették az egyik szemérõl a ragasztást.
Hát elég rondán be volt vérezve, de jól látott vele. Holnap veszik le a másik ragasztást, a járóbeteg rendelésen.Utána még 2 hetet leszünk itthon.
Holnap írok az eredményrõl.
Mindenkinek puszi: Julcsi
Julcsi
 


Julcsi nagyon drukkolok továbbra is! Kép Örülök hogy ilyen jól alakulnak a dolgok!!! Várom a további fejleményeket!!!

Puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!

Vissza vittük, ma Kittit az orvoshoz (pontosabban az apa), de nem sikerült neki megvizsgálnia, mert annyira hisztizet, toporzékolt és ki se akarta nyitni a szemét, úgyhogy elhalasztva péntekre a vizsgálatKép

üdv: Julcsi
Julcsi
 


Julcsi! Akkor továbbra is drukkolok! Biztos hogy megviselte szegénykét ez a mûtét, a fájdalmak, ne is csodálkozzatok rajta!
Kívánom hogy pénteken csupa jó hírekkel jelentkezzél!

Puszi: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


szia norcsi!

Vissza mentünk a dr. néninkhez. Elégedett volt az eredménnyel, de még mindig van egy kis kancsalsága! Májusig felváltva kell ragasztani a lencséket, ahogy eddig is és utána kap egy bifokális lencsét. Amivel remélhetõleg elkerüljük a további mûtéteket.
A vérömleny már szépen felszívódott a szemébõl, de belül az izom még nagyon vastag és göcsörtös a felszíne. Ez még több idõbe fog telni, amíg elmúlik!
Végül is sokat javult, de még mindig nem az igazi, igazából jobb eredményt vártunk a mûtéttõl!
Más..Most egy kéz-, lábápoló és mûkörömépítõ suliba járok és, ha valaki szeretne modellkedni akkor jelentkezzen a reksio@freemail.hu vagy a T:06205387752.Köszi

Julcsi
Julcsi
 


Szia Julcsi!

De jó hogy jelentkeztél! Most akartam írni ide, ha nem írtál volna, akkor számonkértelek volna hogy mi is van veletek!
Azért a semminél jobb hogy ilyen eredményt értek el a mûtéttel amit írsz! Hidd el lesz ez sokkal jobb is, kitartás, és csináljátok az elõírt dolgokat!!!

Na modellkedést én inkább nem vállalnék!Kép De remélem hogy sikerül majd megfelelõ alanyokat találnod! Sulihoz is kitartást kívánok!

Szia: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok

Hagy jojjek oromkodni nektek kicsit. Szoval mint sokan akik ismertek tudjatok hogy Szabikam szemuveges kancsalsag miat. sokan azt is tudjatok hogy en kicsit egyenileg kezelem orvos utasitasat szemuveg hasznalatra. De ami nagy orom tavaly majus ota most masodszora kell kisholgynek uj szemuveget csinaltatni. Ami igaz egy kisebb vagyon lesz. De a lenyeg hogy gyengebb szemuveg kell neki Képami meg ezenkivul kulon orom. Multkor kulonos taktikazas utan vizsgaltak csak meg ot szemuveg nelkul. Sajnos kezelo orvosunk hiaba kertuk addig nem igy tete. Hanem ki kellet hasznalni hogy egy tanuloval is megvizsgaltata aki kimerte lanykam szemt szemuveg nelkul es igy kaptuk elso gyengebb szemuvegunket. Visoznt valoszinu hulye paciens kituntetest megkaptuk mert a mostani vizsgalatnal kulon keres nelkul is megvizsgaltak ot szemuvege nelkul is es igy derult ki hogy javult a szeme. HA tudnatok milyen boldog vagyok. Madarat lehetne velem fogatni.
Minden szemuvegesnek ilyen jo hirt kivanok elkovetkezo idokbe.

Napocska
napocska
 
 


Napocska!

Nagyon örülök a hírnek, Kép és tiszta szívembõl kívánom hogy tovább javuljon Szabi szeme! Meg persze magunknak is!Kép Csak így tovább, és nyugodtan gyere máskor is , és fõleg jó híreket bármikor jó hallani!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Koszi Norcsi Kép
Ti mikor mentek kontrolra? Remelem ti is csupa jo hirt fogtok hallani.

Napocska
NApocska
 


Szia Napocska!

Majd május elején, úgyhogy az még odébb van! Nagyon jó lenne!!! Ez a mostani már amúgyis kezd karcosodni, a keret sem az igazi már, ha gyengébb lencse kéne, szívesebben ruháznék be még egy új keretbe is!Kép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Nem látom a táblát
[url=http://www.hazipatika.com/articles?aid=19990601143735" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/articles?aid=19990601143735[/url];HPID=A9B0B8DA-48B79EAB-B60794DA-9BC52C07

A tompalátásról
[url=http://www.hazipatika.com/articles?aid=20011116132508" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/articles?aid=20011116132508[/url]


Szemcseppek és szemkenõcsök alkalmazása csecsemõ- és gyermekkorban
[url=http://www.hazipatika.com/articles?aid=19990302151341" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/articles?aid=19990302151341[/url]

Atropin szemcseppet ír fel az orvos a gyermeknek, hogy fénytörési hibáját meghatározza, és így szemüveget írjon fel számára. Az Atropin szemcsepp a könnycsatornán át bejuthat a gyomorba , onnan felszívódva a szer általános tüneteket okozhat: a bõr erei kitágulnak, a gyermek arca kipirul. Célszerû ezért reggeli és vacsora után cseppenteni, mivel ilyenkor a gyomortartalommal tovább hígul a szer, és lassabban szívódik fel, ezért a fent említett tünetek elmaradnak.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


szia Norcsi!

Hát volt egy kis gondunk a szemmûtét utáni 4. héten vagyis van is. Kicsit szétnyílt a varrat! A 2 hete észre vettük, hogy kicsit kinyílt a varrat. Visszavittük az orvoshoz.Sajnos az õ dr. nénije szabin volt és 2 helyettes dr. néni is megnézte. Õk azt mondták, hogy hétfõn úgy készüljünk, hogy újra össze kell varrni. Hétfõn szerencsére a "saját" dr. nénije megvizsgálta és úgy találta, hogy nem olyan súlyos a helyzet és visszarendelt minket péntekre. Pénteken azt mondta, hogy még mindig nem az igazi és most ezen a héten pénteken vissza kell újra vinnünk, ha addig nem javul, akkor meg kell húzni a szemében a varratokat, amit helyi érzéstelenítéssel fognak csinálni!
Még jelentkezünk mi a helyzet.
Üdv: Julcsi
Julcsi
 


Szia Julcsi!

Sajnálom hogy nem megy minden simán!Kép De remélhetõleg ez csak egy nagyon rövid és fájdalommentes valami lesz és utána minden tökéletesen fog mûködni!

Nálunk meg a bárányhimlõ verte le a gyerekeket, kezdõdött Julcsinál (akinél nem is volt olyan súlyos) aztán folytatódott két hét múlva a nagylányomnál, rá egy-két nappal pedig a kisfiamnál is! Nála katasztrofális a helyzet, iszonyú mit szenved szegénykém, meg persze mi is!Kép

Jelentkezz majd az új hírekkel! Szió:

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!

Szerencsére szépen javult Kittikém szeme, így nem kellett vele semmit csinálni. Mára már teljesen elmúlt a gyulladás.
Mi sajnos az influenzát kaptuk el 1-2 szövõdménnyel együtt.
És sokáig lázas is volt Kitti. Szerencsére a nõvére, Moncsi nem kapta el a kórságot.

Üdv Mindenkinek!Julcsi
Julcsi
 


Szia Julcsi! Kitti szeme miattKépKépKép. Influenza!Kép Gyógyuljatok, és várom majd a további beszámolót! Nekünk is már egyre jobban közeleg az újabb felülvizsgálat május elején!!! Jajjjjj! Fél napos program újra!Kép

Szia: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök Julcsi a híreknek és minnél elõbb gyógyuljatok meg, mert olyan szépen süt a nap. Sétálni kell menni.Kép És jobb lesz a kedvetek.
Norcsi Nektek is nagyon örülök. Mi most voltunk februárban és májusban megyünk ismét.(Kancsalsága miatt nem kap õ most szemüveget, mert fejlõdött a szeme. +2-es lenne neki a szeme, de jobban széthúzná a szemeit, jobban kancsalítana.)
Norcsi nektek mit mondtak? Hogy tornáztattod a szemét? Mi Zitával szoktuk csinálni a szemletakarást kézzel és úgy kell követni a szemével a kezünket, meg gyöngyöt fûzünk)
Ne haragudjatok, hogy régen írtam, de februárig vizsgaidõszakom volt, majd beiratkozas. (Rohangálás a hospitálás miatt. Betegseg) (Mostanaban nem hajlandó Zita délben aludni, este meg örülök, hogy ha 11-kor ágyba kerül, akkor az apja éjjel 2-ig a gép elõtt ül, én meg addig nem várok a gépre. Most "szerencsére" nincs itthon, és Zita végre elaludt)

Más:
Lehet egy kerdesem a nagyobb gyerekekkel kapcsolatban? A Ti ismeretsegi körötökben is általános, hogy nem tudnak számolni az általános iskolások, középiskolások?
Megijedtem, hogy a gimiben nem tudnak pozítiv és negatív számot összeadni.
Na ébred Zitus, aludt 3/4 órát.
Holnaptól fogászatra kell járnom, mert fájnak a fogaim Zita születése óta nem nyúltak hozzá ( 2000 óta)
Könnyû szoptatásra hivatkozni.

Ziták
már itt is van az ölemben
Ziták
 


Sziasztok!
Bocs nem Norcsinak szólt egy része, hanem Napocskának. Bocs, maj beírom még egyszerKép)
De mindenkinek javulást kívánok, és minnél kevesebb betegséget
Ziták
 


Szia Ziták!KépKépKép

Igen, kibogoztuk!Kép Örülök hogy jól vagytok, ez nagyon jó hír! Hova mentek májusban kontrollra?
Igyekezz majd kicsit apátokat megelõzve gépezni hogy gyakrabban tudj majd jönni!Kép Vizsgák ezek szerint sikerültek, gratulálok!

A mi rokonságunkban jólszámoló gyerekek vannak, de az tény hogy inkább számológéppel számolnak mint fejben vagy netán írásban. A hospitálás miatt kérdezted?

Sziasztok, szép napot mindenkinek! Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok! Látom a legutóbbi hozzászólásom óta nem írt senki!Kép

Voltunk pont egy hete a Tömõ utcában mivel Julcsi úgy elvesztette az egyik szemüveglencséjét hogy égre-földre kerestük de nem lett meg. Így elõrehoztuk a májusra esedékes kontrollt és elmentünk Sényi doktornõhöz. Illetve hozzá akartunk volna, ott is volt, de átadott minket egy fiatalabb doktornõnek, gondolom õ a problémásabb esetekkel foglalkozott. Nem is kellett az ottani viszonyokhoz képest sokat várni, úgy 3/4 órai várakozás után nézte meg a doktornõ. Nagyon kedves volt, meg alapos is, sokféle vizsgálatot végzett, kiderült hogy a dioptria ugyanolyan mint volt és ez várható is hogy marad és majd csak 7-8 éves korában várható egy áttörõ javulás. Így felírt egy újabb szemüveget ami keddre lett kész. Nagyon aranyos, de nem olyan szép mint a korábbi volt. Ti tudtátok hogy a rugósszárú fém keretek inkább csak kisebb gyerekeknek vannak? Miért? Így most egy mûanyagkerettel kellett beérnünk, a lencse miatt így is szép summa volt, 17.400.- Ft. volt a karcmentes mûanyag, nem fénylõ lencsével együtt az új szemüveg ez már magánoptikusnál. Valaki írta feljebb hogy a Vision express meg a többi nagy cég nem végez jó munkát, hát most egy kis optikushoz mentünk, és így is ennyi volt, azt hittem jóval olcsóbb lesz mint a Vision express (ott egy éve volt 20.000.- de egy órán belül kész is volt), hát tévedtem. Mindegy, a lényeg hogy jól mûködjön!

Mi van veletek többiek? Ugye írtok majd, nemcsak magammal levelezek itt?Kép

Sziasztok: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi

Nekunk soha se volt rugos szaru keretunk nem szimpatikus nekem.
Nekem kis optikaba egyszer elcsesztek az uvegemet en utana nagyba jartam csak. Fel ev volt mire kiderult, hogy a szemuvegem miat vagyok beteg. Meg szerintem kis optikakba nincs akkora valasztek es nem is lenyegesen olcsobb.
De az jo hir hogy nem kaptatkok erosebb szemuveget Kép

Napocska
Napocska
 


Szia Napocska! Köszi, ha már nem javult, legalább ne romoljon, igaz? Nekem ez a kis optika most tetszett, majd meglátjuk, de remélem hogy jó lesz neki ez a szemüveg. Az a helyzet hogy Julcsi annyira eleven, hogy neki a sima szemüvegkeret tuti hogy nem maradna meg a fején Kép, próbáltuk, úgyhogy azzal a következõ szemüvegcseréig még várunk. Addigra talán megkomolyodik annyira hogy normálisan fogja tudni hordani. Milyen bajod volt a rossz szemüvegtõl? Fejfájás?

Szia: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi

Igen ha mar nem javul legalabb ne romoljon Kép
Iszonyu fejfajas es szem fajas, de olyan hogy valami szornyu. A szemuvegen elrontottak a szemtavolsagomat 1 cm-rel es a szemuveg feszitete szet a szemem. Mikor visszamentunk vegul szemorvoshoz teljesen el volt kepedve. Onetol kezdve mindig kerte hogy az uj szemuvegemmel menjunk vissza hozza, hogy ellenorizni tudja jo-e
Hat nem hiszme hogy Julcsi sokkal elevenebb lehet en kozepso lanyomnal. O kb 1 perc az amit max egyhelybe ki bir. Orokke mozog ugral fut bukfencezik es a tobbi.

Jo egeszseget nektek.

Napocska
Naposcka
 


Szia Napocska! Így van, ne is romoljon tovább!KépAzt is mondta még a dokinõ hogy Julcsinál az okozza a problémát hogy kisebb a szeme az átlagnál, így a fénytörési szög is kisebb, szóval ez a gond forrása. És kiderült hogy ez a +3,5 és +4-es lencse egyáltalán nem is erõs, a dokinõ azt mondta ha nem kancsalítana szemüveg nélkül (de kancsalít azértis vittem szemészhez egy éve) akkor nem is kéne neki szemüveg. Ezt Ti értitek? Én laikusként úgy gondolnám hogy ez már húdeerõs dioptriaszám, aztán meg kiderül hogy nem is! Szegény, jó sokat szenvedhettél mire kiderült hogy a szemüveg a ludas!Kép Na akkor õket össze kéne kötni! Látod Julcsi is a középsõ, úgyhogy biztos ez is tesz rá egy lapáttal az alapból sem nyugis természetére. Nálatok nem így van?

Köszi, Nektek is, és kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Kép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!

Mar nagyon regen voltam.Kép
De ugy lattom mas se volt mostanaban ;)
A heten, 11-en lett volna aktualis a kontroll, de csak jovo heten fogunk eljutni.(Vagy utana) Nem szerettem a zh-idoszakot es a vizsgarajelentkezeseket.
Napocska ,mar biztos jol vagyKép
Norcsi!
A hospitalason megijedtem, hogy 9-esek(4 osztalyos gimi elso ev) 12-esek erettsegi elottKép nem tudnak osszeadni.
(Már megint azok a "fránya" ékezetek, megint elgurultak, hogy nehezebb legyen Nektek olvasni) Hát bizony informatika szak hatása ;)
Julcsiékkal mi lehet, szegények már biztosan jól vannak.
Én persze hiába akartam elkapatni Zitával a bárányhimlõtKép
(egésznap együtt játszott a beteg kisfiúval.
Helyette mindannyian elkaptuk februaárban azt a Hányásos-vírusos hasmenést( Pedig én bárányhimlõt akartam nem betegségetKép(( ) Majd valami vírusos hólyagos torokgyulladást. Utána meghúzatott is kapott a füleKép )
(Szép volt a HúsvétKép szerdán rajta, de nem volt súlyos csak csütörtökön nagyon köhögöttt, és a hosszú hétvége elõtt elvittem.Pénteken kijött rajtam is.(Na nagyszülõk meglátogatása törölve.Pedig 24-dike György névnap(édesapám), 25-én volt a testvérem gyereke 2 éves, 27-dike Zita névnap.
Kedden gyógyultak nyilvánították,akkor gyorsan haza.Másnap vissza, mert harmadnap suli.Odafele vonaton persze begyulladt a fülünkKép)
Na szóval nem is írok most, mert vége csak betegségek felsorolása lesz.
Szóval örülök, hogy mindenkinek sikerült egy kis javulást elérnie.Kép))
Ziták
Ziták
 


Zitának is csak +2-es lenne a szemüvege, de a pluszos széthúzza a szemét.(Ezért nem kapott õ)
Ziták
 


Szia Ziták!

De jó hogy itt vagy!Kép Jó rólatok hallani, persze nem a betegségekre gondolok! Írj majd gyakrabban ha lehet, én is igyekszem. Most csak ennyire futotta,a kisfiam lázas pár napja ma viszem dokihoz, de elõtte még a lányokat kell leadni az oviba!

Jók legyetek, élvezzétek a jó idõt, a bárányhimlõt meg hidd el meg fogjátok kapni (most éppen felénk járvány-szerûen terjed aki még nem volt) persze nem a legjobb idõszakban, ebben biztos lehetsz!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Én tikaboci vagyok. Van egy 10 hónapos kislányom aki kancsal. Két hónapja voltam vele szemészeten, ahol azt mondták, hogy a szemüveg nem hozza helyre a kancsalságát csak a mûtét. Jövõ hónapban viszem a Heim Pál kórházbe. Neki felválta kancsalít mindkét szeme. A jobb szeme az amit leginkább használ. Ti mit gondoltok, a szemüveg segíthet rajta? Sziasztok
névtelen
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: