Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Ha valakinek van valamilyen ötlete, az írjon. Kislányom már 8.5 hónapos, de az anyatejen kívül semmit sem hajlandó megenni. Eddig nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert nagyon jól fejlődik (9900g), de most úgy érzem nem elég a tej. Sokat nyafizik, és este is sürün felkel enni. 6 hónapos kora óta próbálom rászoktatni másra, de még 2 kanállal se jutok el semmivel sem, pedig már mindent kipróbáltam: főztem, bébiételt vettem, édesítettem, anyatejjel kevertem... stb. De ha megérzi(már a szagát is) hogy nem anyatejet akarok adni neki akkor elfordítja a fejét, sőt ki sem nyitja a száját, pedig már próbáltam kicsit erőszakkal is, de akkor kiköpi. Egyébként az anyatejet is csak szopizva hajlandó meginni, vagy pohárból se kanállal, se cumiból nem. Szóval én mindent megpróbátam, semmi nem jött be. ( alma, banán, barack, sütőtök, krumpli, répa, joghurt...) Egyáltalán ilyen nagy babát hogy kell enni szoktatni, nála is még kanalanként, gyümölcsel kezdve aztán jöhet késöbb a hús meg a tojás? De ha így haladunk addig sose érünk el....
CSörike
 


Szia Csőrike!
Ne aggódj, az én lányom 13 hónapos koráig az anyatejen kívül mást nem evett. Õ is sokszor felkelt éjjel szopizni. Nekem 15 hónaposan sajnos le kellett választanom egyik napról a másikra, onnantól kezdve "mindent eszik".
kuv
 
 


Csörike,
semmi gond. A tej biztosan nem kevés, ha ilyen szépen fejlődik a kiscsaj Kép Az éjjeli keléseket ebben a korban nemcsak az éhség okozhatja. Számos más ok is lehet. A leggyakoribb a sima anyahiány: ebben a korban kezdődik a szeparációs szorongásnak nevezett jelenség (egyidőben az idegenfélelemmel). Sok kölök rém anyafüggő lesz, a nap és az éjszaka minden percében szereti ellenőrizni, megvan-e még anya. Ez sokszor, főleg nagy szopis babáknál cicifüggéssel is jár.
Azon most nem érdemes gondolkodni, hogy mennyire fokozatosan, ha elfogadja a kaját, úgyis látni fogod, hogy mit hogyan szeret. Van olyan, aki előnyben részesíti a kézbe vehető, puha falatkákat (főtt zöldség, puha gyümölcs, párolt alma).
Szerintem érdemes egy kicsit leszállni a témáról, mert minél jobban akarod, annál kevésbé fog menni. Amit tehetsz, hogy odarakod, amikor ti esztek, és ha érdeklődik, megkínálod. Illetve amikor úgy gondolod, adsz neki valamit. Ha nem kell neki, hát ez van. Majd kell. Az is lehet, hogy valami érzékenység áll a háttérben, és persze a baba ebből csak annyit tud, hogy egyelőre jobb, ha a biztonságos kaja (anyatej) mellett marad. Volt itt is egy kismama, akinek a lánya nagyon nehezn és sokára fogadott el bármit, és később kiderült, hogy tejfehérje-érzékeny. Másik példa: a barátnőm kisfia egyéves koráig csak szopni akart, aztán rögtön rántott csirkével kezdett, harapva Kép Bármi lehet, nyugi...
Amúgy az etetés ritkán fenékig tejfel. Nálunk a lányom, miután szépen eszegetett négy hónapig, tíz hónaposan kétoldali kanálzárat kapott Kép , és a négy fogával hónapokig kizárólag darabosat volt hajlandó enni, kézzel. Nem győztem kitalálni, mit adjak neki, hogy ne lássam viszont a kaját változatlan formában a kölök másik végén...
A most tizenegy hónapos fiam a másik véglet: kizárólag homogén pépet hajlandó magához venni, kimondottan melegen. És nem iszik, csak szopik. Ez van. Majd változik.
A legnagyobb igazság, amit a babákról tudok: hogy soha egyllapot sem tartós.
Szóval kitartás Kép Ha van időd, keresd meg itt a Gyermeknevelés / Táplálkozás - Hozzátáplálás topikot, főleg az archívban vannak jó tippek. A fokozatosságról pedig itt:
www.otlettar.try.hu
találsz a babás rovatban jó infókat.

Sok sikert,
üdv
Kriszi
 
 

 
 

Szia Csőrike!

NYUGI!!!! Én is csak ezt javaslom, az a legfontosabb! Nálunk is hasonló volt a helyzet, bár anyósomat jobban zavarta, mint engem. (Én nem találtam vicces fejeket, de ide tettem volna.)
Egy dolgot azért írnék, mert nekünk ez jött be: az étel állaga az anyatejéhez hasonló, majd fokozatosan sűrűsödik... Szóval semmi mást nem fogadott el a miénk se, aztán így "toltunk" ki vele.
Egy biztos: baj nincs, minden teljesen normális veletek!
Hajrá!

Tim

Kép

Kép

Kép
 
 


Örülök, hogy idetaláltam hozzátok. Az én (harmadik) gyermekem 7 hónapos, s ő sem fogad el semmit a cicin kívül. Se cumisüveg, se játszócumi, se kanál.
Nálam az nehezíti a helyzetet, hogy (kicsit szégyellem is) elapadt a bal mellemben a tej, s csak jobb mellből szoptatok.
Félek, hogyan fogok kinézni szoptatás után. Pedig nem vagyok nagyon hiú, de azért mégis tartok a jövőtől.
Próbálok türelmesen kínálgatni gyümit-főzeléket, de elég rossz érzés, hogyelőre tudom nem kell neki.
Egyébként pedig sok helyen hallom, olvasom, hogy az anyatej 6 hónapos kor után nem elégíti ki a gyerek vitamin és ásványi anyag igényét. A gyermekorvos is azt mondta erőltessem neki, de ezt durván nem lehet.
Igyekszem türelmes lenni! Köszönöm, hogy lelket öntöttetek belém! :)

Üdv,
Ildikó [/img]
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?