Új privát üzeneted érkezett!

Haliho pöttöm-mamik!
vagyogatok, de mostanában a zuracskám sokat melózik, és nem jutok géphezKép
most is félkézzel etetekKép bizony dudukának egy kicsit kevés a tejem, bár a homeos golyócskáktól mintha több lenne, egy fejésnél akár 60 mili is lejön. persze Édua 100-120-at eszik, de mindenesetre anyatejet IS kap!!! keményen próbálkozunkKép

rettentő álmos vagyok: kiságyban nem alszik el, de ma egy kicsit szigorubb leszek ezügyben...

K vitamin: az én dokim szerint kötelező anyatejes babának, mivel tápszerezünk is, most nem adtam neki.

holnap leszünk 4 hetesekKép
Emese!
elég gyors ütemben fejlődik az a gyönyörű baba!!!csak így tovább!Kép

Éduát jövő hét kedden mérik, szerintem 4 kilo fölött lesz már!

Ann!
szegénykém! ez a hiszti tényleg ijesztő lehet! Dr. Spocknál olvastam, hogy a kezdő szülők tegyenek maguk elé egy órát amin nézhetik, hogy mennyi ideig üvölt a gyerek, amit óráknakj érzünk valojaban csak 10-20-30 perc. a másik meg, hogy sok gyereknek az elalvás előtti sírás az alvási rituálé része, bár nekem ilyenkor megszakad a szívem és felveszemKép
milliópuszi nektek!!!

hicudzsi
 
 


Kép

sajna a profilban nem tudok cserélniKép de ti is tegyetek fel ide képeket! legyen jó színes a topic!!!Kép

hicudzsi
 
 


Hicu, de jó, h jelentkeztél! Örülök, h jól vagytok és Édua is szépen fejlődik - kivi vagyok, mekkora!

Tudod én sajna néztem az időt, amikor azt mondtam, h órákig nem alszik meg hogy sír Kép Kép Kép Tegnap olyan fél óra volt, nem tudtam megnyugtatni, de gondoltam, most "Emese napot tartok": hasamra fektettem, betakaróztunk, simi - olyan 10 perc sírás után ott aludt el. Kép
Aztán a fáradtságomnak megvolt a böjtje: éjjel felkelt fél 1 kor, de csak egy fél szopi volt, mert mind2en bealudtunk, így sokkal hamarabb kelt megint. Akkor evett rendesen, de a hajnali szopásnál ismét bealudtunk, így kb annyit aludtam amennyit szoktam, csak nem 2 hanem 4 részletben és hulla vagyok Kép

Viszont most a kiságyában alszik!!!!!!!!!!!!!!!!! Szopi után elaltattam és letettem! Kivételesen nem ébredt fel és már 20 perce bírja - lassan időfüggő leszek, mindent mérek Kép Kép Kép Bár az előbb nyújtózkodott, de vissza szokott aludni az ilyenből.

Hicu, hajráááá, tudsz te tejet csinálni!!! A lényeg, h minél többet szopjon ki + fejjél is! De mivel ő többet tud kiszopni, mint te kifejni, ezért jobb, ha ő dolgozik az ügyön! Bizti jó a homeobogyó. Milyet használsz? Én még nem szedtem be, bár már itthon van, de most úgy érzem, h nem kell. Tartogatom a 6 hetes fejlődési ugrásra, vagy későbbre, ha valóban szükség lesz rá.

Egyébként hogy van az, h Édua nem marad el a kiságyban, de a babakocsiban igen? Majd mondom Haminak, h konzultájon Éduával ezügyben és tanuljon tőle - nem sokáig tudom cipelni órák hosszat a fenekét!!! Kép

Kép

Na, akkor én is teszek föl képet Kép Épp figyel! Nagyon figyelmes a kiscsaj Kép

Pusszancs nektek
Ann
annann
 
 

 
 

Sziasztok!

Hicu!
Úgy tudom, az nem mérvadó, hogy mennyit tudsz lefejni (esetleg szoptatás után). A babánál hatékonyabb hatású mellszívó nincs Kép. Hallottam olyan anyukáról, aki egyáltalán nem tudott fejni, sem kézzel sem géppel, de a baba mindig jóllakott.
Ha gondolod akkor szívesen átküldöm Neked a tejszaporító praktikákat tartalmazó emailemet, amit még régen az itteni szopitopikosoktól kaptam. Na persze, csak ha még nincs meg Kép.
Édua nagyon szép baba Kép.

Ann!
Hanna is gyönyörű Kép.
Olvastam valami olyasmit, hogy sokszor azért sírnak a babák, mert valahogy nekik is le kell vezetni esetleg a feszültségüket, és hát még eléggé korlátozottak a kommunikációs lehetőségeik Kép. Még akkor is szükségük van erre, ha nyugodt babák. Tudom elég borzasztó hallgatni, de türelem, türelem, türelem Kép.

Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok!

Virág!
köszönöm a bátorítást!!!Kép nagyon rámférKép tegnap eltört a mellszívóm, így valóban csak Édua maradtKép de sajna miután üresre szívja, sír, hogy kevés neki... légyszíves küldd el a "praktikákat"!!!!!

Ann!
Majd megbeszélünk egy babatalit és ott megdumálják, a kiscsajok, hogyan kell viselkedniKép
Tegnap este egyébként 2 órát aludt a kiságyában!!! Azután hajnalban szopira jelentkezett és persze bealudt a cicimen, én is bealudtam és így megint a nagyágyban végezteKépKépKép

Gyönyörű pofija van Haminak, Tamásnak is megmutattam és szerinte nagyon komolyan néz, olyan felnőttesen!Kép

Millió puszi nektek!!

hicudzsi
 
 


Sziasztok Mamik!
Küldtem nektek is napocskát(ld friss mamik), és kiváncsi voltam, hogy felétek is kisütött-e a nap, és cserébe olyan csodákat látok itt (Édua, Hami) hogy csak na!!
Én is akarok!! (szerencse, hogy jó úton vagyunk Kép)
Gyönyörűek vagytok, és nagy drukk megy a jó alváshoz, meg a szopihoz. Isztok Laktoherb teát?? vagy bármit, csak sokat?!

Na mindegy, én még kishal vagyok hozzátok képest, de nagyon jó kedvem lett a képek láttán, és LénaDávid is belekezdett a rugiba. Mi is jövünk talizni majd, az tuti!! KépKépKép
Tényleg, ha szívesen láttok minket is, friss mamikat, akkor keveredhetnénk azért az ilyen talikon. Csak az időpontot kell hozzátok igazítani Kép
Na dugulok, puszi nektek
Judit
Kép
holophernes
 
 


Sziasztok!

Befogadtok ide minket? Kép
"Pöttöm" Boldizsár fiam november 13-án született a MÁV kórházban, és van egy "nagytesója", Barnabás, aki szeptemberben volt 2 éves. Én nagyjából ismerlek ám titeket Kép, mert olvasom a friss kismamákat is, csak nem jelentkeztem be oda!

Bevezetésnek annyit rólunk, hogy szokogatjuk a kétgyermekes létet, nagyon izgi!
Boldi jó kisfiú, egyelőre a szopi-büfi-rotyi-szundi négyese köti le napjait, szereti a fenékrázást, de egész tűrhetőeket alszik a kiságyban is. És ma nagy öröm ért minket: leesett a köldökseb! Kép

Hicu! Ne az legyen a mérvadó, hogy mennyit tudsz kifejni: Barnabás már kb 4 hónaposan duplázta a súlyát, de fejni csak kínkeservvel tudtam mindig nagyon keveseket (vésztartaléknak). 6 hónapig csak anyatejet kapott! Már tanácsolta más is, de szerintem érdemes felkeresned Ibolyt vagy bárkit az LLL-ből: biztos vagyok benne, hogy tudnának segíteni visszatérned a kizárólagos anyatejes tápláláshoz! www.iboly.hu vagy 06-30-583-48-77! Addig is, ha Édua kiszívta az egyik mellett, tedd át a másikra, és így váltogasd bármeddig, hiszen a tejci a szopizástól termelődik a leghatékonyabban. Szorítok neked!

Teszek fel egy kórházi képet Boldiról:
Kép

Sziasztok:

Heni
gesztenye
 
 


Szia Heni!

Üdv körünkben Kép !
Tudod az a baj hogy a babától is függ mennyi a tejcsi. Sajnos a tapasztalat beszél belőlem. A nagyfiam 7 hónapos a lányom 12 hónapos koráig szoptattam. A kicsi fiam aki nov 8-án született sajnos nagyon kis lustika. Nem hajlandó magát fárasztani. Nem szivja ki a tejcsit. Ennek megfelelően hiába fejem sajnos annyi is a tej mennyisége. Pedig látod a termelő ugyan az.
Mi mindent megteszünk... sosem gondoltam volna hogy ez nekem problémát jelent- ja és én is akár csak Hicu császáros lettem. És ez bizony nagy hátrány!!!

Szia : Emese
semese
 
 


Kép

Akkor itt is egyszer Andris!
Emő Ann!

GYÖNYÖRÜEK A LÁNYOK! Andris is igy gondolná! Kép
semese
 
 


Sziasztok!

Emese! Csak ismételni tudom magam: szerintem megéri "profi" segítséghez fordulni, hátha mondanak olyat, amire nem is gondoltatok volna. Nem mindegy pl, hogy a kiegészítést szopi előtt vagy után kapja, nincs-e már most cumizavara, ami ellustítja a szopizásban, stb...
Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesztek, és persze akkor sincs tragédia, ha egy gyerek tápszeren nő fel! De ha fontosnak érzed a szopit, lehet megoldás!!!
Sajna itt a neten nincs hangsúly meg hangszín, de mindebből azt szerettem volna kihozni, hogy ne adjátok fel! KépKépKép

Fáj Boldinak a hasa, megyek!

H.
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Hicu, Emese!
Mail ment.

Hicu!
Látod, Heni az élő példa, hogy a fejés mennyisége nem olyan fontos. Cserélgesd a melled, akár 4x, 5x, 6x, sokszor. Próbálj ki különböző pózokat (Szoptatási poziciók topik!), az is segíthet.
A lányok a 'Szoptatás' topikban szokták ajánlani az ágyba költözést pár napra a babával, ha egyet nyikkan cicit a szájába és szaporodik a tej Kép. És akkor esetleg a tápszert is el lehet majd hagyni idővel.
Na de én nem vagyok szakember, nem is osztogatok tanácsokat itt tovább, de ajánlom a 'Szoptatás' topikot Kép.

Minden baba gyönyörű Kép.
Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok Kép

Szaporíííííítsátok azt a fincsi tejcsit! Kép
Tegnap elmentünk karácsonyi bevásárlás 1. felvonás - Kika, Auchan, meg ilyenek. Hami nagyon jól viselte, de azért elfáradtunk. Vettünk a kikában 1 játszószőnyeget, ami a kari katalógusukban van, nagyon ari! Kép Meg a többi ajándékkal is haladtunk, csak normáli szopi melltartót nem kaptam Kép
Ma lementünk itthon a játékboltba és kifosztottuk!!! Kép Kép Kép Szóval fülig ér a szám!

Heni üdv itt, nagyon édes a babyd Kép Kicsit nosztalgiáztam a fényképen - óóóóóóó az a MÁV kórház, de örültem, mikor hazajöhettem, báááár ahhoz képest, h kórház, egész jó!

Majd tényleg kellene talit szervezni - ki kell gondolni, h hol és hogy! Kép jó 5let a keveredés is! úgyis jöttök át utána!

kislányom dél óta szórakozik velem: elalszik, fölébred, elalszik...... grrrrrrrrrr

pussszancs
Ann
annann
 
 


Hicu,
még vmi eszembe jutott. Amikor nem volt tejem ls Hami folyton a cicin lógott (én cserélgettem, ahogy Virág is írta), ugye mexoktam, h ha sír=enni kér. De aztán lett tej (nem látványosan), és ha a szopi végén sírt, nyűgös volt én még mindig azt gondoltam, h éhes. Aztán rájöttem, h nem így van, hanem nehéz neki elaludni és hulla fáradt. Egyszerűen már magam pánikoltattam és a sírást csak az evéssel voltam képes összekapcsolni.
Ezt csak azért írtam le, h te jobban tudj erre figyelni, nehogy az én hibámba ess!
Pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ann! Szopi melltartója szerintem az Anitának a legjobb. Kép Tudom, már két éve csak olyat hordok! KépKép

MÁV-ot most sokkal jobban viseltem, mint anno, nem volt olyan teltház, és akkora fájdalmaim sem, csak a nagyfiam hiányzott borzalmasan. Viszont jött egy olyan szobatárs, aki ha nem lenne, ki kéne találni: kapásból az volt a neve, hogy Lapu Rozália, és komolyan, mintha a Mónika-sóból ugrott volna be! Kép
Tényleg, nekem most klasszisokkal jobban tetszett a kórház, mindenki nagyon figyelmes és segítőkész volt, állandóan kérdezgették, hogy van-e panaszunk, kérésünk, stb, ha szóltunk valamiért, ugrottak... Legközelebb is ott szülök Kép (Bár a családom szerint a 3. babánk már itthon megszületik Kép)

Hogy vitted a babót, hordozókendőben? Hú, de mennék én is vásárolni, de még csak most kezdem majd levegőztetni Boldit.

Puszi nektek,
Heniék
gesztenye
 
 


Halihó,

Heni, én is Anitát hordok 5042es típust, de ez állítólag kifutó széria, ezért nem lehet kapni Kép kell vmi jót találnom!!!

Hordozókendőben úgy vittem, h felöltöztem + ő is, beleraktam és mentünk! A fél világ hülyének néz, aszittem, csak itt 60ban, de kiderült, h Pesten is, de hol érdekel az engem... csak röhögőgörcsöt kapok a bámuló nép láttán Kép
Sztem addig kezd el szoktatni, amíg nincs az az óriási hideg!!! Most szerencsénk van, még egész kellemes az idő Kép

Ma ismét babakocsiban sétáltunk egy nyikk nélkül!!! Kép Viszont most megint nem akar elaludni - grrrrrrrrrrrrrrrr ez szörnyűűűűű!!!!

pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok,

Csak bekukkantottam ide, s Nektek is leírom az advent első vasárnapjára vonatkozó kis történetemet:

"Az első vasárnap angyala (2003. november. 30.)

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt."

Kép
(tudom, hogy csak egy gyertyát kell meggyújtani, de nem találtam most olyan giftet...)

Gyönyörűek a babák, egyik szebb, mint a másik! Bevallom, gyakran szoktam ám nézegetni a babaképeiteket, s ilyenkor könnybelábad a szemem a meghatódottságtól; lehet, hogy túl érzékeny lettem??!!
Én is már alig várom, hogy kezembe vehessem az én Pocilakómat:-)
Már csak 37 nap van hátra...

Üdv mindenkinek,

Vic
Victoria
 


Sziasztok!

Ann: ezek szerint nem voltam 1értelmű: a kérdés valójában úgy hangzott, hogy hogyan vitted a babát: hk-ben, vagy más, egyéb módon? (autósülés, kenguru, babakocsi, stb) Kép
Már én is megbíztam Apát, hogy szerezzen be egy hk-t, különösen Barni miatt lenne jó, ha nem csak egy kézzel tudnék építőzni meg autózni vele... Kép És Boldi is elég poci-fájós: rengeteg levegőt nyel szopinál, aztán alig győzi kibüfizni meg kirotyogni - olyanokat tud durrantani, hogy egy sörhasú pacalfaló is megirigyelhetné Kép Mindehhez pedig nem árt a vállamon ringatni: két hét alatt állatira megizmosodtam tőle...

Nekem 2 fajta Anita melltartóm van, de csak az egyik, mégpedig az vált be, amelyiknek fényesebb anyaga van, asszem még a Soroksári úti MegaToysban vettük. A számát nem tudom! Te használsz mellt. betétet?

Megyek fürdetni,
puszi mindenkinek,
Heni
gesztenye
 
 


Vic köszi a mesét Kép

Heni, a száma rajta van egyébként a cimkén Kép Én nem használok melltartó betétet, szerencsére nem folyok. Jó ha olyan helyreb mennék, akkor tennék be! Csak addig folyok, amíg a másikból szopik, főleg a jobb mellem. Erre tejgyűjtő kagylót használok, így nem folyik világba, no meg el is tudom tenni.

pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Én kivágtam a címkét Kép Én sem hordok, inkább többször átöltözöm Kép

Nektek is szokott öntudatlanul nevetni a babátok? Olyan drága!
Ma nagyon rendi volt, megengedte, hogy Barnival egy egész órát kint legyünk. Fociztunk!

Vic, nekem is tetszett a mese. Kép

Sajna még nincs adventi koszorúnk, és nem is tudom kit bízzak meg a beszerzésével. Kép

Nagyon kevesen/keveset írtok ide! Kép

Hát puszi mindenkinek,

Heniék
gesztenye
 
 


Heni, nyugiii, még várni kell a többiekre, majd jönnek át a friss kismamikból, így lassan indulunk be. Meg szerintem az első idők zökkenői miatt van Kép De te tarts ki mellettünk, jó????

Hami is szokott vigyorogni, meg röhögni is. Volt, hogy éjjel arra ébredtem, hogy ott röhög mellettem. Majd megzabálom!!!!!! Annyira édes mosolya van, és úgy várom, hogy már tudatosan nekem osztogassa!!!!!!!

pussz
annann
 
 


Sziasztok!
Szia Heni!!!Kép
pont egyik este Éduának a háromkirályokat énekelgettem és a férjem megjegyezte, hogy milyne szép név a Boldizsár, erre benézek és van egy BOldizsárunk is!!!KépKép Gyönyörű baba!!!

Vic!
Köszönöm a szép adventi üzenetet!Kép
Én is elmaradtam akoszorúkészíteéssel, de a férjecském vett nekem adventi naptártKép Az jóó finom, mert tejcsoki van benne!!KépKépKép

Duduka is kacag sokszor, legtöbbször álmában!Kép Én is azt várom, hogy tudatosan csinálja majd!!

Ma voltunk dokinál, nagyon édes volt, megnyugtatott ő is, meg a védőnénim is a tejtelenség miatt, látják rajtam, hogy mindent megteszek érte, de nem megy.. tegnap ugyan csak kétszer kapott pótlást, de ma egyszerűen csak pótlást evett, mert csak pár csepp tejem volt. Csak már nem idegeskedem rajta. Így is már egy héttel túlhaladtam anyukámatKép

Nnna mindegy.
Ann!
Nekem a hordozókendő még kicsit macerás, felkötöm a keresztkötéssel de lecsúszik a györök benne a hasamraKépKép Azért nem adom fel!Kép

Megpróbáljuk most nappal ébrentartani, hogy éjjel ne kétóránként keljen fel enni, a védőnénim tanácsára, mert már kezdek rendesen bezombulniKép

Millió puszi nektek!! Írjatok!!
Emőke

hicudzsi
 
 


Sziasztok!

Végre Emő hogy hallunk rólad! Képzeld kezdi meghozni az eredményét hogy nem adtam fel. Már egész klasszul alakul a dolog. Eddig nem kellett pótlást adni. De ez is csak azota amióta eldöntöttem hogy nem idegesítem magam rajta lesz ami lesz. Andris a bal mellből képes 110g-szopizni és tegnaphoz képest a jobból is evett ma 60-70g-ot. Hurrá!!!!!!!
Ügyes vagy hogy még mindig nem adtad fel!! Tudomásul kell venni hogy van ilyen és abszolut nem rajtad múlik a dolog. Ann!
Hogy vagytok. Képzeljétek Andris kapott a nevenapjára egy pingvines előkét. Apája irtóra megörült hogy linuxos jelmeze van a köleknek. A képet majd felrakom amint tudom. Most megyek mert maratoni orditást végez őkelme. Birja ám szuflával.
Ja Emő!
Andris tegnap 4-10-ig szinte csak pillanatokat aludt és éjjel ugyanugy szopizott két óránként.

Puszi: Emese
semese
 
 


Sziasztok!

Emese! Szuper!!! Nagyon-nagyon ügyes vagy! Bizony ennyit számít a lelki hozzáállás! Utólag is nagyon boldog névnapot Andrisnak! Kép Az én férjem is András! Szép név! A két nagyobb gyerekedet hogy hívják?

Emő! Te se add fel, de tényleg ne idegeskedj miatta!
Köszönjük a dícséretet, bár az a kép nem a legjobb (vaku és kitámasztás nélkül csináltam, idegen géppel, azért olyan vacak a minősége is), élőben sokkal édesebb Boldi! A ti babáitok is csodaszépek!!! Remélem, hamarosan lesz közös kép Barniról és Boldiról, csak elő kell hívni, be kell szkenelni... Addig Barni rajza a profilomban. Kép Kicsit amúgy féltünk a Boldizsár névtől, de nagyon tetszik Kép Ti hogy neveztétek volna, ha fiú lenne? Az Édua név is szuper - olyan édi Kép

Végre alszik a kis vacak - nem volt egyszerű éjszakánk Kép

Puszi mindenkinek, írjatok gyakrabban!

Sziasztok,
karikás szemű Heni + Barni (aki épp nagyizik) + Boldi (szunyál Kép)
gesztenye
 
 


Köszi Heni a dicséretet. Ha nekem ezt valaki mondja nem hiszem el hogy az egy hónapos gyereknek ilyenkor indul el a tej!!!!!!
Illetve amióta hajlandó rendesen szívni.
Nekem is tetszik a Barna és Boldizsár név is.
A nagyok annyira felszoktatták a kis "BÜDÖST" hogy már nem is hajlandó a kiságyban lenni csak éjszaka. A nagyok neve: Gyula(16 éves) Eszter(13 éves). Az albumban van róluk kép http://babanet.hu/album/main.php?album=1196
semese
 
 


Sziasztok!

Emese, látod, soha nem reménytelen! Ha így folytatod, lehet, hogy be is zárhatod a tápszert a konyhaszekrénybe! Kép
Kis büdös Kép
Megnéztem a képeket, gyönyörű kisfiú Andris! A nagyok is kifejezetten szépek!

Nektek most milyen a hasatok? Az enyém rémálom Kép Ráncos, löttyedt, a köldököm még mindig kidudorodik, szóval siralmas Kép

Viszont: Apa hozott nekünk kendőt, Boldi most itt szunyál, és nagyon elégedettnek látszik! Még nem tökéletes az elhelyezés, de majd gyakoroljuk. Hogy Barninál miért nem használtuk?

Másik jó: már kétszer levegőztünk! Isteni volt! Kép

Puszi néktek, és tejszaporulatot Kép

Heniék
gesztenye
 
 


Szisztok!

Ma Bpn voltunk a karácsony bevásárlást folytatni, így jól lemaradtam Kép De nem is tudtam a vásárlásra koncentrálni, KisBuksiék miatt, ennek ellenére nagyrészt rendben van a dolog. Hami egy angyal volt ! Kép Kép
Remélem hamarosan KisBuksi is csatlakozik hozzánk! Kép

Hicu, Emese, ügyik vagytok!!! Egyre jobb és jobb lesz!!! Nagyon szorítok!

Hicu, nekem karikás hordozókendőm van, abban fekszik még egyelőre. Kötözőset majd későbbre tervezem, ha nehezebb lesz. De ma is nagyon jó volt, tuti így a bevásárlás! Kép

"bezombulni" Kép Kép Kép akkorát röhögtem - pedig nem is vicces Kép
Hami a pocakban se kelt fej éjjel, most meg a minimum a 3, de inkább 4, vagy 2 napja 5 órát alszik egyben!!!!!!!!!!! Kép Kép Kép Olyat aludtunk!!!! Kép Kép Kép

Emese, ismerős ez a pillanatokat alszik dolog...
előke szuper lehet! Kép
szerintem jól csinálod, h hagyod küzdeni, így egyre többet fog abból is enni!!! Én is hagyom, Haminak se egyszerű, mert nem dől a tej Kép

Heni, Barni rajza csodás!!! Levegőzés Kép ma is jó idő volt Kép
Az én hasam gusztustalan... nagy plötyi hááááj fujjjj Kép Vettem 2 gatyát, h legyen mit felvennem... mondjuk, remélem, visszaalakulok, de addig is!!!

Ja vettem szopis melltartót 2t. Egy feketét és 1 vajszínűt. Annnnyira rendesek voltak az Anitában, totál kisakkozták, h milyen melltartó való nekem - itt bő, itt szűk, így tart, így nem: 90B helyett 85, inkább 80C!!!! nos?? Kép Kép Nagyon örülök!

Na pussssssszancs nektek, megyünk szopiba Kép
Ann
annann
 
 


Sziasztok,

bocs hogy belekotyogok, de Manocska alszik, munkam sincs (hazimunka lenne, de ahhoz meg kedvem nincsKép), igy nagyon raerek Kép

szopi:
en fejni sosem fejtem, viszont az elso 1-2 honapban non-stop szopi volt a program. Egy alkalom orakig tartott es tobbszor is csereltunk oldalt, mert amig az egyikbol szopizik, addig a masikban termelodik am tejcsi... es merni sem mertuk (szerintem csak on-idegesitesre jo), csak hetente 1-szer 6 hetes koraig, azota meg havonta. Iboly a szopi-topicban is megtalalhato am, erdemes benezni Kép

alvas:
elotte kb. 10 perc siras normalis, ilyenkor vezetik le a feszultseget, es minel faradtabbak, annal tobbet sirnak - persze ezekre en is csak par hete jottem ra, elotte zombi-mami voltam, mert amint elbogte magat felkaptam es igy csak egyre faradtabb lett(unk) Kép
Azota mi 1-2 ora intenziv jatek + szopi utan alszunk, meg nem mindig megy, de azert mar tobbnyire egy hang nelkul nemi nezelodes utan elalszik (persze nappal csak kinnt vagy zsebiben, ujabban meg a hintaszekeben).
Ja, es ejjel is max. 4 orankent ebred enni, de inkabb 3 orankent Kép pedig mar 3 honapos Kép

Babak gyonyoruek, sok tejcsit, es sirasmentes ejszakakat!

batkamano
batkamano
 
 


Sziasztok!
Megvagyunk, megvagyunkKép
Nincs sok időm, csak beugrottam olvasgatniKép

Batkamano!
Köszi a tippeket és a megnyugtatást, Duduka sem alszik sokat!Kép

emese!
Hurrá!! A szopi miatt!KépKépKép Ügyesek vagytok!Kép

Heni!
Ha fiú lett volna, Koppánynak nevezzük el.Kép Ragaszkodunk az ősi nevekhezKép

jajj, mennem kell!
puszi millió!!!

hicudzsi
 
 


Lányok!
Andris a linuxos szerkóban

Puszi: Emese+ Andris

Kép
semese
 
 


Na ezt most miért csinálta?
semese
 
 


No és most?
Kép
semese
 
 


Sziasztok!

Ann! Most látom, hogy mégis benne maradt a címke az egyik szopis melltartómban: 5075-ös. De azóta már találtál, így nincs is jelentősége! Kép A Kékgolyó u.-ban vetted?

Nekem sima megkötős kendőm van, nagyon klassz! Hicu! Én úgy csináltam a keresztkötést, hogy majdnem teljesen szorosra húztam a cicimnél, így nem csúszott le Boldi.

Ne küldjetek a pokolba, de nálunk épp az a baj, hogy dől a tej Boldi szájába, iszonyat sok levegőt nyel közben, így többet büfizik mint szopik, és 2-3 órán keresztül is "játszuk" ezt a két perc szopi, tíz perc büfiztetés mókát, mire elégé jól is lakik és az összes levegő is távozik. Én is zombisodom... Kép

Ma 40 percet is kint voltunk!!!

Batkamanó! Szerintem ez nem belekotyogás Kép Hogy hívják a babádat? Külföldön éltek? (az ékezetek hiányából gondolom)

De látom, ti se fecsérlitek alvásra az éjszakát...
Megyek, szia mindenkinek,

Heni
gesztenye
 
 


Emese!
Tök jó a szerkó! Kép

H.
gesztenye
 
 


Szió mindenki!

Heni, a Kékgolyóban vettem, gondoltam, ott van mindenféle, amit forgalmaznak. Ez is 5075ös!!! Kép
Azért az a dől a tej se rossz móka!
Nekünk meg úgy van, hogy kb közepesen jöhet - ahogy én gondolom, de utána csak keveset büfizik. Amikor fekszik, akár 1,5 2 óra múlva is, jön vissza neki a tej, akkor meg azzal szórakozik (inkább szenved), hogy visszanyeli, soxor felébred erre Kép Úgy sajnálom szegényt. Van, h az orrába megy vissza. Ma reggel pl aludt tejet porszívóztunk ki az orrából...

Most meg órák óta üvölt Kép közben már volt szopi, csak annyi időre hagyta abba. De én most kivonódtam a forgalomból, mert hajat festek (sajna muszáj, mert szombaton esküvőre megyünk) és nem akarok addig a közelébe menni... Annyira rossz Kép pedig már mindent csinált vele apája, de már annyira felhúzta magát, h sztem csak a fürcsi nyugtatja meg...

pussszancs
Ann
annann
 
 


Sziasztok!Kép

emese!
Király a Linuxos szerelésKépKép És nagyon csinos benne a kölök!Kép

Heni!
Tényleg mázli, hogy így dől a tejed. Én már fél 3 óta szoptattam 4-ig, de nem jött már belőle semmi, elő a tápot és 50 mili után bealudtKép Most édesdeden szundikálKépKépKép
Ma össz kb. 100-150 milit kapott a cicikből, most olyan rettenetsen üresek, hogy csak na. Tegnap éjjel is ez volt, és délután 1-kor tudtam belőlük újra előhívogatni tejet..KépKépKép

Ann!
Én ma voltam fodrásznál, elk..rt a a hajam színét, de ez van.. nem tudod mikor festhetem újra??? Itthon festem mindig, de kényeztetni akartam magam.. ennyit erről, nem ezek a legszerencsésebb napjaimKépKépKép
Remélem Hamika a fürdséstől megnyugodott!!

A múltkor Duduka fürdés közben megdobta magát és kicsúszott az apja kezéből, jól alámerült... megijedtünk, de szép nyugodtan kiemeltük. Legnagyobb meglepetésünkre ÉLVEZTEKép. Azóta minden fürdésnél hagyjuk, hogy szabadabban mozogjon a mi kis Búvár KundunkKép Gyakran bele is fordítja a fejét a vízbe és nagyon tetszik neki. A fürdés után mindig ordítás jött idáig, erre ma amior apja kiemelte, gyorsan bebugyoláltam a törülközőbe és magamhoz ölelgetve szárítottam egy pár pecig (nem csaptuk ki a pelenkázóra öltöztetni) és ez is tetszett neki.Kép Háát nem mondom, nem könnyű megtanulni a gyerekeinket!!Kép

Ma már megmutattam tigrisanyaságomat is. Van egy szerencsétlen fickó fölöttünk (pszichiátriai beteg és gyógyszereket szed, aranyos, csendes) de a volt felesége (hatóságilag ki van tiltva a lakásból) visszajár és elviszi inni, erre persze a gyógyszerek miatt a pasi megőrül a nő felhúzza és úgy üvöltöznek, hogy csak na! Meg verekszenek és az is dübörgéssel jár..Kép Néha felriadok rá az éjszaka közepén és Duduka is összerezzen időnként ettől (ja és nem lakótalapi ház..) Na me bepöccentem és felmentem kiosztani őket! Szegény pasi ott bőgött nekem, hogy mennyire szégyelli magát, a csaj meg mutogatott ott nekem hulla részegen... ha egy súlycsoportban lennénk, helyreraktam volna.. Na mindegy, Zoli bácsi bőgött, százszor elnézést kért és mondta, hogy segítsek neki kidobni a nőt,a bácsi anyukája is átjött, az megtépte rendesen a csajszitKépKépKép Na mindegy, ma éjjel már cxsönd volt.

Na most jó kis reggeli mesével szórakoztattalak titeketKép Megyek, mert a férjem kel dolgozni és a gép kell neki a munkáhozKép

Millió puszi nektek!
Emőke az éjjelibagolyKép

hicudzsi
 
 


Sziasztok,

Ma nem vagyok magamnál, rossz híreket kaptam KisBuksiéktól Kép Lényeg, h szorítsatok ti is nekik, kérlek!!!

Hicu, milyen színű a hajad (én sötétbarna/feketére emléxem)? attól függ, hogy átfestheted-e, ha hasonló szín, akár ma is rámehetsz sztem.

Hami kezdi imádni a fürdést. Előtte már totál ki volt bukva, de fürdés-vetkőztetéstől kezdve csönd. Sőt, még élvezte is, de csak akkor, amikor hason van. Én kezdetektől fogva úgy csinálom, ahogy leírtad: fürdőlepcsiben magamhoz szorítom Kép Tudom, hogy úszni fog a szoba, de én már várom azt az időszakot, amikor pancsolni fog!!! Mindegy, nincs szőnyeg, úgyhogy hajrá!!

Nem lehet semmi a házbeli élet, de azért ügyesen lerendezted. Gratula! Az alkoholos befolyásoltságot nehéz kezelni sajna Kép

Jók ezek a hajnali bejelentkezéseid! A mi apánk is itthon dolgozik, de céges gépen, így a miénk marad nekem Kép Ez jó, így nem zombulok be - remélhetőleg...

pusszancs
Ann
SZORÍTSATOK!!!!!!!!
annann
 
 


Emő !

Ez igen! Ha nem péntek lenne ill. nem tudnám hogy péntek van azt gondolnám hogy délutáni a bejeletkezés.

A kis "BÜDÖS" irtó rafkó. Pontosan tudja hogy a fél hatos szopizás után nem a kiságyba hanem a nagyágyiba van a helye. Ilyenkor szoktam a nagyokat ébreszteni uzsit gyártani...stb elinditani.
Ha a kiságyiba teszem reklamál! Érdekes hogy csak ilyenkor. Éjjel nincs gond.

Puszi mindenkinek: Emese

Heni!
A kép Boldiról szerintem klassz!
semese
 
 


Sziasztok!

Látom, nektek sincs kedvetek nagyon írogatni Kép Annyira sajnálom őket, és nagyon szorítok nekik ismeretlenül is!!!

Heniék
gesztenye
 
 


Sziasztok,

Íme az advent második vasárnapjára vonatkozó édes kis történet, amit mi pl. elmeséltünk a kis Pocaklakónak is, miközben meggyújtottuk a két gyertyát az adventi koszorúnkon:

"A második vasárnapi angyala (2003. december 7.)

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok. akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra."

Üdv,

Vic
Victoria
 


Vic, köszönjük a szép történetet, ma elmesélem Haminak! Kép

Heni, igaz nem sok kedvem van írni, de ne fagyasszuk be a fórumot, mert ha Vencelke felerősödik, KisBuksi is szeretne jönni hozzánk (merem remélni!) Kép

Sajnos nem sikerült megküzdenem a náthával és legyűrt Kép Most már az orrom is elkezdett folyni egy kicsit... úgyhogy igyexem sokat pihenni, hogy mielőbb meggyógyuljak. Remélem, nem esik vissza a tejcsi, egyelőre az rendben van.
Haminak reggel kiporszívóztuk az orrát, sajna jött belőle egy kicsi, főleg azon az oldalon, amelyik lefelé volt (oldlat aludt). Remélem, nem lesz súlyosabb neki!!! Ja és én is kipróbáltam a porszívót - inkább nem mesélem el!

Tegnap mértünk: 3910g - azaz 21 deka hízás 1 hét alatt, ami nagyon rendben van.
Hami egyre többet beszél, olyan édes hangja van! Eöööö, gúúú meg ilyenek. Ha beszélek hozzá, olyanokat szokott vigyorogni. Olyan kis kommunikatív.

Teszek fel egy télapós képet az albumunkba.
http://babanet.hu/album/main.php?own=1&album=916&page=2

Veletek mizu?

Pussz
Ann
annann
 
 


AnnAnn
Naggggyoooon aranyos kis mikulások vagytok!
Csuda jól nézel ki Te is a szülés után!

Fiona
még 63 nap és jövök utánatok!
fiona
 
 


Sziasztok!

Bocsi hogy idepofátlankodok, de csak a jószándék...

Hicudzsi!
Jártál már a szoptatás topikban? Profik segitenek, hátha... vagy www.lll.hu eselteg www.iboly.hu

Amcsi

PS A Babák nagyon helyesek :-)
Amcsi
 


Sziasztok lanyok!

Nagyon szepek a babak es mindenkinek gratulalok.En a nyar vegi babakhoz szoktam irni de gondoltam ide is bekukkantok.AZ en fiam aug.14-en szuletett 3250 gr-al es 54 cm.6nap mulva leszunk 4 honaposak es most vagyunk kb.7500 gr.,a hossza utoljara (2hete )64cm volt.
Lanyok en mint tapasztalt anyuka Kép (na jo ez csak vicc mivel o az elso babam),csak azt szerettem volna irni hogy a legjobb minnel gyakrabban mellre rakni a babakat.Legalabb is nalunk ezt mondtak a terhes tornan is ez a szoptatasi tanacsado is .Mi az Usa-ban elunk,es itt azt mondtak az elso honapban 1,5-2 orankent kell etetni oket.Ejjel nem kell oket felkelteni.
Hat ne tudjatok meg az en fiam ezt csinalta ejjel is,meg mindig 3-4 orankent ebred ejjel sajna.De a mellem miatt sem tudnek aludni.

Heni!
Azt hiszem te irtad hogy omlik a melledbol a tej,hat en is igy vagyok pont.SAjnos nekem ez oda vezetett hogy a fiam annyit fuldoklott tole,ahogy felre nyelt sirva abba hagyta a szopit,volt hogy 3 perc es vege.Persze ez mar 2honapos kora utan volt.Hiaba probaltam vissza tenni csak orjongott,en meg majd szivrohamot kaptam hogy 5 perc alatt tobbszor is felre nyelt.Mostmar nincsenek ilyen gondjaink csak nagyon ritkan.

Az en fiam is nagyon sokat mosolyog,sot mar nevet is ,es rengeteget dumal.Mar lehet vele beszelgetni.,Mar utanozni is probal,szoval hihetetlen hogy mennyit fejlodnek.AZ elos hetekben amikor irtak a lanyok hogy mosolyog a babajuk,en csak irigykedhettem mivel az enyem csak almaban mosolygott.AZt hittem hogy ilyen komoly baba lesz,mivel en ilyen voltam anyukam szerint.De most kis bohoc lett belole,ha ebren van es nem nyugos akkor folyton mosolyog.

Mindenkinek jo babazast kivanok.
Kisbuksiekat en is megsirattam,ez a legrosszabb ami egy anyaval tortenhet.Nem is tudom hogy elnem tul.Kép

GAbi es DAVid Andras
GAbi75
 


Teszek fel egy regi kepet (2hetes)es egy mostani kepetKépKép
GAbi75
 


Sziasztok Mamik!

El vagytok veszve? Egy kép az éhes Andrisról:
Kép
semese
 
 


Sziasztok!
Ann!
remélem hamar elmúlik a náthád!!!Kép nagyon szépek vagytok mint mikulásokKép

Amcsi!
én az lll összes füzetét letöltöttem már várandósan, mindent azerint csináltam, a homeopatias bogyok sem segítenek... max. 50 mili jön le két ciciből ha lefejem...Kép szopi után max. 1-2 csepp! iboly honlapját megnéztem, de jó drága lenne nekem, ha kihívnámKép
Köszönöm a tippeket azért!Kép

Gabi!
csodaszép a fiad!és milyen nagy!Kép
én mindig mellreteszem, még akkor is, ha fáj meg ha tuti, hogy üres, de sajna nem segítKépKép most is szopizik éppen, 1,5 órája, mert ahogy leteszem, felébred, hogy újra éhes, és legalább éjjel nem akarom tápszerezni. lehet, hogy be kell állnunk 4 órás etetésekre??? ugyanis igény szerint etetek/szoptatok, de ő 1-2 óránként felébred enni, ez kicsit idegörlő..KépKép max 3 óra, azis nappalKép

na jó, nem panaszkodom továbbKép

Emese!
az éhező gyermek képét már megcsodáltam a frisseknélKép nagyon édes és éhesKép
puszi mindenkinek, még bejelentkezem!

hicudzsi
 
 


Sziasztok

Most nem vagyok egy nyugis anyuka! Mesélek:
tegnap napközben egyáltalán nem aludt olyan 8tól 3/4 6ig. Olyan 10-15 percek voltak csak, ha kézben volt, de amint letettem ébredt, üvöltött, aztán 2-2,5 óra után már enni is kért, így telt a nap Kép kiakadtam Ja, közben az én tűrőképességem is csökkent a nátha miatt...
3/4 6 tól egy nagy alvás, így picit később fürdettünk, majs reggelig a szokásos: szopi-alszi-szopi-alszi.
Aztán reggel 3/4 8 kor szopi - jól elhúzta, mert alukált is közben. Büfi, aztán fekve nézelődött. Utána felemelte az apja beszélgetni és pár perc után egy óriási bukás vagy hányás???? Közben meg fülig ért a szája. Azóta semmi. Hőmérséklete rendben. Most itt pihen a kezemben - felületesen alszik.
Tiszta pánik vagyok, h nehogy vmi baja legyen!!!!

Emese, Gabi75 csodaarik a fiúk, biztosan "semmi étvágyuk nincs" Kép

Hicu, nem semmi ez az evési procedúra, megértelek nagyon, nálunk ez ment az első 2 hétben, utána, ahogy lett több tej, beállt, viszont az alvás egy kínlódás. Hót mind1,h azért van kézben, mert szopik, v azért, mert csak így tud aludni...

Annyira félek, h nehogy beteg legyen!!!!!!!!!!
Pussz
Ann
annann
 
 


Ann!

Nyugi, amig anyatejes állitolag nem lehet beteg. Ezt én is megerősíthetem az előző két gyerekem miatt. Van hogy nekik is rossz napjuk van, mint neked vagy nekem. Csak ő nem tudja mondani hogy a franc..... k.... rossz napom van. Bizti nincs semmi baj. Andris rendszeresen 1/2 6-tól 1/2 9-ig ébren van és nagy kinlódás árán tud csak elaludni,mert a kiváncsisága a nagyobb és a fáradtságtól nem tud pihenni.
Emő !
Nagyon ügyes vagy az az 50 is anyatej, és ez a lényeg. De fogadj el egy tanácsot. Fontos az anyatej, de fontosabb hogy mind a kettőtöknek egy csodás élmény maradjon és ne egy nagy kinlódás és hullafáradság.

Ne legyen lelkiismeret furdalásod te mindent megtettél ami tőled telett!

Gabi !
A gyermek gyönyörű igazán nem panaszkodhat: a hurkarend kiosztásra került nála!

Millió puszi: Emese
semese
 
 


Sziasztok,
már jobban vagyunk :o) Vagyis én kb magam mögött hagyom a náthát, Hami meg mindenen túltette magát. Sajna valami hányós-hasmenéses vírus van, úgyhogy lehet, h az ment rajta végig, de már túl van rajta - ahogy így elnézem. Most épp alszik pssssszt!!! (a kiságyában a hordozókendőben, mert azzal együtt tettem le)

Ma megint ki fogunk menni sétálni - 3 nap szünet után, már nekem is hiányzik. Félek, h túlzottan hideg van, én meg mindig alulöltözöm magam, nem vagyok én a hosszú téli kintléthez hozzászokva. Sapit is be kéne szereznem, meg ki tudja még, hogy hogy kéne fölöltözni... Tiszta béna vagyok Kép Kép Kép

Hicu, mi van a hajaddal? Kép

pussszancs
Ann
annann
 
 


Ez a forum 100. üzije. Hogy vagytok. Nálunk ma esik az eső. Nem is tudom hogy fogunk menni sétálni. De addig el is állhat. Ann vigyázz magadra légyszives. Érdekes de én világ életemben fázos voltam de amióta állapotos voltam állandóan melegem van. Pedig mindenki vacog körülöttem.

Emő mizujsi veletek?

Puszi: Emese
semese
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: