Új privát üzeneted érkezett!

Móni, de jó, de jó, hogy minden rendben van!!! Akkor marad az ingyen Vidámpark sulis koráig :lol: :lol: :lol: Amúgy biztosan sokan rácsodálkoznak, hogy milyen pici, nem idegesít? Játszótéren, bevásárlásnál gondolom.
Nálunk is rohan, ha mondom, hogy cseréljük a pelust, cask az ellenkező irányba... :lol: :lol: Egyébként Lilla már tudja a napirendet. Reggeli befejeztével megy leülni "húzni" a szandiját, aztán, mikor "végeztünk", megy bemászni a babakocsiba, hogy visszük Dorkát oviba. Ő is sok mindent mond már, sőt ma azon röhögtünk, hogy gyakorolgattuk Dorkával az angol szavakat, erre jön Lilla, és mondja őket utánam... Persze nem tisztán, de a ritmus, magánhangzók egyeztek... :lol: :lol:

Bölcsi: szerencsére eddig nem sűrűn volt hozzá szerencsém, de tényleg azt hittem, hogy ott nem diplomások vannak...

Nelli, nekem azt mondta egy gyerekorvos most, hogy betegek voltunk, hogy nagyon sok gyerek beteg ígyaz első 1-2 hétben suli-és ovikezdéskor. Részben a stressz, részben, hogy bekerülnek a bacik közé... Remélem, megússzátok...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Na, mi nem is járunk még sehova és mégis taknyolnak a lányok!! :(
De asszem én vagyoka bűnös, mert valamelyik nap nem öltöztettem eléggé fel őket, pedig már hüvi volt este 7-kor hazafele a játszóról :( Hüle anyuka :oops: ez van!

Szilvih, de idegesít, hogy megrökönyödik mindenki, hogy milyen pici.De mit csináljak, próbálok jópofát vágni, és mondani, hogy igen Ő ekkora!De az a csúcs amikor, beszólás: hát elnézve anyuka mekkora furcsa, hogy a Hanni meg ilyen pici :twisted: Erre én: semmivel sem furcsább mikor egy pici filigrán nőnek lesz egy behemót kisbabája! :x És ezt így is gondolom.Egyik gyerek picike, a másik meg koránál jóval nagyobb, esetleg dundibb!Nem?

Ingyen vidámpark, aha tök jó.De majd mindenhova hordania kell a személyijét mert sose fog alkoholt kapni, ha csak ránéznek :lol:
Viszon az tuti, hogy sokáig 3 év alatti lesz majd :wink: :wink:

Nelli, 36 :oops: 8)
manóci
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a nyaralásból, ide a rossz időbe :evil: . Olyan jó volt ott, végig sütött a nap 8)
Pár képet teszek fel (nem sokat, mert Marci mindig pucér volt, meg rólam is szinte csak fürdőrucis van, azzal meg inkább nem villogok :oops: )
Mikor megérkeztünk, az volt az első, hogy megnéztük a tengert. Marcinak (is) nagyon tetszett, Livike is csak sikongatott, meg rohangált :lol:
Kép

Livike karúszóval már teljesen jól úszott. Kérte, hogy vigyük a mélyvízbe, és onnan hagyta, hogy a hullámok kivigyék:
Kép

Marcipán a homokozást nagyon élvezte. Egy német pasi elnevezte Mr Sandmannek :lol: - mert mindig tiszta homok volt. (ugye a parton a vizes testére ragadt a homok, alig győztük lemosni). Ez egyik este készült, azért nem olyan homokos.
Kép

Na, jó, még egyet teszek, ez a szülinapi reggelim volt :twisted: (érdemes jobb oldalon Livike belógó "testrészét" megfigyelni :twisted: )

Kép

Amúgy nagyon családbarát volt a kemping. Volt egy nagy játszótér is bent, csomó játékkal. Az étteremben is van külön játszósarok. A parton is voltak napközben programok a gyerekeknek (bár azt nem néztük), pár játék ott is volt. Illetve esténként volt minidisco - oda vihettem Livikét :lol: (utolsó este el is aludt ott az ölemben :lol: ) Egyik este filmet is vetítettek. Egyébként meg semmi bajuk nem volt a sátorban, még jobbakat aludtak, mint itthon.
A tenger is érdekes volt, az első pár napon jó nagy hullámok voltak, kagylók is alig voltak a parton, utána viszont csendesedett, akkor viszont sok kagylót gyűjtöttünk :lol:
Röviden ennyi.

Mostanság valószínű nálunk se lesz kistesó. Már el is adtuk a kiságyat. Majd Livi ágyát is eladjuk, és emeleteset szeretnénk venni. Az jobban beférne. Ráadásul már Livike is be van sózva :roll: .
Pelenkázás nálunk is jó sztori. Ahogy meghallja Marci, hogy peluscsere, már menekül :lol: . Múltkor bemenekült a szekrénybe, alig tudtam kivadászni :lol:
Egyébként Olaszországban ő is elkezdett pár szót mondani, pl anya, dabda (labda), Babi (Livikét szoktuk Babinak hívni). Az apát már régóta mondja. Ő is egyre több szót mond érhetően, amiket eddig csak sejteni lehetett, hogy mit akar. Szóval azért csak ő is fejlődik.
Az oltástól szerencsére nem volt baja.

Képzeljétek, mikor jöttünk haza, a határtól nem messze megállítottak a rendőrök. Kiderült, hogy a férjem jogsija már 3 hónapja lejárt :evil: . De rendesek voltak, mert hazaengedtek (gondolom a gyerekek miatt), mondták, hogy messze van még Pest... (aztán mikor írtuk gyerekek keresztszüleinek, kiderült, hogy keresztapu jogsija is lejárt már lassan egy éve :roll: - és ő is úgy volt kint Olaszo-ban...) Persze, mert az új fajta jogsinál (kártyás) elől is van egy dátum, hogy meddig érvényes személyiként, de az teljesen más,, mint a jogsi érvényessége, ami hátul van apró betűkkel.... így aztán nem tűnik fel.

Móni: ingyen vidámpark :lol:

Kép
Kép
timóca
 
 

 
 

Sziasztok!
Szeptembertől sok helyen újra indul a Süni zenebölcsi-zeneovi. Várlak Titeket szeretettel!!!!! Részleteket, helyszíneket a www.sunizene.hu címen találtok.
Szép estét. :)
Nóri


U.I. Nellinek udv. :) :)
norkini
 
 


Nektek mennyit alszik a pici napközben??
Én ki vagyok akadva, Lilla se tegnap, se ma nem aludt egész nap. Igaz, tegnap 10-kor kelt, de ma 9 körül, ami egész normális nála. Egyszerűen nem akar aludni délután, ma 4 körül már babakocsiban is próbáltam, semmi. Pedig, ha nagyon álmos, abban el szokott aludni... Este 8 kor még vígan ,matatott a játékai között, semmi nyűgösség, vagy ilyesmi. Dorka 2 évesen kezdte ezt, mikor abbahagytuk a szopit. de ettől még azért messze vagyunk. PErsze vele több időm volt altatgatni, mint Lillával, hiszen lent vár Dorina, nem alhatok be pl. vele. Remélem, ez nem végleges felállás...

Timi, jók a képek! És milyen sátorban laktatok, saját, vagy telepített? Kerestem ezt a kétféle dátumot a saját jogsimon, és nem találtam... :roll:

Mi jövő kedden megyünk, buli lesz, hogy este 22:10-re van ígérve az indulás, érkezés Monastirba 0:35-kor :shock: :shock: :shock: Utána még a transfert, képviselőt keresni, szállodába eljutni, bejelentkezni, szobát keresni... Balhéztam az utazási irodával, de ugye az apróbetűben benne van, hogy csak akkor van jogom felszólalni, ha nem indul el a kiírt napon a repülő... Akár éjfél előtt 5 perccel is indulhat... Átcseszés az egész, örültünk, hogy végre nem egy hétre megyünk, hanem 11 napra, na ebből éppen 9 lesz, és az első 2-3 kómásan telik majd az éjszakázás miatt... :evil: :evil:

Móni, szerintem inkád a magasságodra értherik, hogy te magas vagy, Hanna meg ilyen pici... 4 év alattinak is jó dolog sokáig lenni, szállodákban egy csomó helyen ugye addig ingyenes minden... Dorka még idén nyárom is az volt... :twisted:
Alkotmány: Sosem árt, ha tudod... :lol: Persze nem értem, hogy jön a csecsemő ellátásához... :roll:

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvi :)
Nekem napközben sokat alszik Brigi. Délelőtt a babakocsiban alszik még 3/4 órát, majd ebéd után a kiságyában 2-2,5 órát. De ő éjszaka ramazurizik. Meg nem aludhat 9-ig, általában legkésőbb 7-ig fent van, de inkább korábban.
Nem tudom, melyik a jobb?

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Marci is általában alszik 2-3 órát (attól függ, éjszaka mit produkált).
Engem mostanában azzal borít ki, hogy egyfolytában a cicimen lógna. (mostanában: már vagy 2 hónapja) Nem lehet tőle semmit csinálni, mert jön, és rángatja a pólómat.

Mi így korban nem tudtunk "csalni", mert útlevelet kértek, abban meg benne van a gyerekek születési dátuma.

Szilvi: neked is kártyás jogsid van? (ez arra vonatkozik)
Egyébként ugyanezen apropóból kiderült, hogy keresztapu jogsija is lejárt már tavaly októberben :evil: (csak őt nem kapták el...)

Akartam még kérdezni, hogy Ti vettetek már Aldi-s pelenkát? Nyílt itt kb. 2 hete, vannak jó cuccok jó áron, de pelenkát nem mertem ott venni. Nagyjából olyan áron van, mint a Libero-Pampers, de nem tudom, milyen lehet (és ott nem lehet, csak a saját márkásat kapni). Nem merem kipróbálni, mert kiscsomagos nincsen, csak a nagy.

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi, ha olyan áron van, mint a Libero pampers, nem kísérleteznék vele. NEkem van egy csomó Pampers kuponom, azt szívesen odaadom, állandóan küldik. Nekem a Tesco lila csomagos jött be nagyon, most kisebb csomagban is kijött, ha esetleg kísérletezni szeretnél. Ha akciós, 32-35 Ft-ra jön ki a maxi darabja, és teljesen jó minőség.
Igen, kártyás jogsim van (kettő is :oops: :oops: :oops: ), de én csak egy dátumot találtam rajta.
Belföldi szálláshelyeken nem szoktak kérni semmit a gyerekek életkoráról, elvégre mit kérhetnének, nincs személyijük...

Nelli, tényleg nem tudom, melyik a jobb. Talán a miénk, bár azért nálunk sincs egyfolytában alvás éjszaka, de cici be, és már alszunk is tovább, nem visel meg. Csak még Dorkánál is mindig beszólnak, hogy miért nem alszik délután, egy ekkora gyereknek kell... Akkor mit szóljanak a 16 hónaposomhoz? Ma egyébként aludt, de csak úgy, hogy aludtam vele. :roll:

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvi :)
Ne könyveldd el rögtön, hogy Lilla olyan lesz a délutáni alvás tekintetében, mint Dorka! Lehet, ez egy átmeneti nemalvás, és később ez visszaáll a normális kerékvágásba. Maradj következetes, és mindig követeld meg az ebéd utáni alvást, legyen az akármilyen kevés! Ha kell, inkább feküdj oda, míg elalszik, de nagyon kellene neki még az alvás. Lassan biztos visszatért a hosszabb alváshoz.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Szilvih,Alvás :( nemtom mi lehet én is arra voksolok amit Nelli írt,hogy ez csak átmeneti.Legyél következetes, és visszaszokik az alváshoz :!:
Nálunk szerencse már egy ideje nincs alvás "gond"!Nappal nem is volt sose, ugye az éjjel volt necces.De most az is tök jól beállt.
Napközben de. már 1 éves kora óta nem alszik, viszon ebéd után majdnem mindíg 3 órát.Este meg 8-fél9 körül lerakom, és kb. 6-7 között kel először!Akkor iszik egy adag tápit/még nem adtam tehéntejet/és visszaalszik még kb. 8-ig :)
Ez így most tök jó, és ki is jön egy napra a 14-16 óra alvása.Azt írják, hogy ennyi kell egy ekkora gyereknek.

Utazás :? na ez elég gázosan indul!Reméljük viszont annál jobban végződik :wink: De ez milyen út, vagy hogyhogy most mentek ennyi időre vhova?Megkésett nyaralás még? :)

Jog, ebben teljesen igazad van, és a tanár is azt mondta, hogy gondoljunk bele minél tájékozottabbak vagyunk az élet területein annál kevésbé tudnak átvágni, hülyének nézni, bevinni az erdőbe.Ez is nagyon igaz!Én nem is azt mondom, hogy hátrányomra válik majd, ha képben leszek jog ügyileg, csak most kicsit betojtam így a gyerekek, család mellett ilyen nehezeket tanulni! :oops: De remélem azért megbírkózom majd vele.Muszáj lesz, ha már én akartam tanulni :wink: :P

Timi,tök jók a képek :) Jogsi :evil:
Aldis pelust én sem vettem, és nem is gondoltam, hogy kipróbálom.Nekem is a színes Tescos bejött, úgyhogy mi azt használjuk.Mondhatni csak azért járunk a Tescoba :lol: Egyébként nem szeretem!
Viszont, ha már itt tartunk nekünk a tejtermékekbe nagyon bejött az Aldi!Most az a felállás, hogy több helyről szerezzük be a dolgokat, de így jobb.Én eddig Cora járó voltam, de az utóbbi időben azt is meguntam :oops:
Szóval tejtermék =Aldi, kenyér= itthon a pék,Húsárú+felvágottakkal együtt= itthon van egy szuper hentes, akik év tizedek óta hentesek itt nálunk, és tuti húsból van amit veszünk :wink: Igaz kicsit drágább, de legalább tudom, hogy jót eszünk.Ezt a gyerekeknek is merem adni.Párizsinak konkrétan olyan íze van mint gyerekkorunkba, isteni, valódi hús nem szója meg mittoménmi :evil: , és maradnak még az üdítők, zöldség gyümi azt meg szintén itthon nyílt új CBA és ott ezek tök szépek, általában Magyar termékek!

Nelli,puszi :)

Lányok jobban vannak, bár Hanni kicsit még taknyos.De remélem meggyógyul, mert csütörtökön 15 hós oltás, lenne! :roll:

Tegnap voltunk egy esküvőn, hú lányok én olyan jól éreztem magam, mint már rég!Volt, tánc, piálás :oops: :P olyan tök jó programokat csinált a násznagy, nagyon klassz volt.Annyit hülyéskedtünk :D Hajnal 3-ra értünk haza 8)
manóci
 
 


Manóci :)
Meggyógyultatok?
Nálunk most Domi és Brigi kezd taknyosodni. Én is remélem, hogy Brigi nem lesz nagyon az, mert hétfőn vinném az oltásra.

Szilvi :)
Milyen volt a kiruccanás?

Olyan rossz, hogy kihal a topik :( Csajok, írjatok!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Nelli,igen meggyógyultunk, bár pont ma esti mesélésnél mondja eszti, hogy megint be van kicsit dugulva az orra :evil: Úgyhogy nem tudom :roll:
Remélem ti sem lesztek betegek, oltás miatt főleg!

Ja, én is benézek, de látom sehol senki. :( Magammal meg mégsem levelezhetek, azt megbeszélem szóban :lol: :P

Nagyon el van mindenki tűnve, de miért????????????????????????, :roll:

Dincus, Csilla, Rita,Kriszti,Timi, Szylvi?????Hol, merre???
Így kihal a topik tényleg :cry:
manóci
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy mostanában nem járok erre, de nagyon kevés időm van. Kiköltöztünk Alsónémedire, jól érezzük magunkat, de nekem továbbra is ki kell mennem az egyetemre két napra egy héten, most nagyon nehéz a suli, talán még nem is volt ilyen nehéz félévem, és most szakosodtam újságírásra. Állandó körmölgetés hajnalig.
Emmuska jól van, eltekintve a refluxától, havonta megyünk kontrollra, és ott lóg a műtét a fejünk fölött.
Nagyon édes, mondókázik, fel lehet ismerni melyiket énekli, befejezi a végüket. Hirtelen elkezdett sok mindent mondani az anyán, apán kívül, ismételgeti mostmár a kisebb szavakat. Áldom az esti elalvásokat, egy mese, kimegyek a szobából, és vissza se kell mennem, nem is sír. Úgyhogy nem panaszkodhatok rá, nagyon jó baba, most jön +4 fogunk, kicsit visszaesett az étvágya, nem tom hány kiló, de kb. 11.
Szilvi, nálunk is volt gond az alvással napközben, de helyre rázódott. Délelőtt is van, délután is, az egyik nagyobb, a nagy kb. 1 max. 1,5 órát jelent. De ehhez közrejátszott, hogy 7-8 között kel már, régen hétalvó volt, hát nem csoda hogy alig akart napközben csicsizni. :D

Jobbulást a betegecskéknek!

Timi, klasszak a tengerpartos képek, húúú de jó volt nektek! :)

Nelli, mi újság veletek veseügyben?

Ne haragudjatok, nem vagyok tökre képes, most is 3 órát aludtam, úgyhogy megyek tente... :)
Teszek képeket, naaaagy adag, teszek a kis szobácskájáról is. :D Az övé már kész, de pl. nincs még konyhánk... Talán a hétvégén már lesz. Szóval van tennivalónk.

Pussz
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

dincuska
 
 
 
 
 
 


Dincuska :)
Jó-jó, igazoltan voltál távol :lol:
Nagyon édes, állandóan mosolygós baba Emma :lol: És én nem nagyon veszem észre, hogy megtorpant volna a súlya :lol:
Biztos klassz lesz az új házban lakni! Kitartás, mind suli, mind a ház befejezése terén!

Nekünk 14-én lesz a 3. és egyben utolsó beavatkozásunk. Ha ez nem sikerül, jön a nagyműtét.

Manóci :)
Hess betegség!
Most Dorka gyengélkedik, lázas, náthás.
Briginek sikerült visszaszorítani a nátháját. Talán érezthető már a hosszú szopi hatása + c-vitamin + osci.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk... ÉLmények vegyesek, ne utazzatok a Medina tours-sal...

Ezt hallottátok?
http://www.nkh.hu/images/stories/kozerd ... ekules.pdf

NElli, jobbulást Dorkának! Most nálunk Lilla náthás folyamatosan, Dorka eddig kb. 7 napot volt oviban...

Dincus, jó hallani felőletek!!! Biztos nagyon szép a házatok, ha olyan, mint Emma szobája!

MOst mennem kell ,felgyűltek az e-mailjeim...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Dincus,de jó, hogy jelentkeztél :) Tök jó, hogy minden ok veletek, és nagyon szép lehet a házatok is.Emma szobácskája egyenesen gyönyörűűű, kis hercegnős lakosztály :wink:
Azért néha gyere beszámolni mi van veletek ám :)

Nelli,köszi, már takonyból ok. vagyunk, de most hétvégén meg Hanni belázasodott az oltástól, olyan magas láza volt 3-4 napg :( rossz volt így suliba lennem is, hogy ő meg itthon :? de aznap szerencse nem volt annyira gáz!
Drukkolok a 14.-éhez, hogy megússzátok a nagyműtétet!!

Szilvih,Na, mesélj miért nem volt jó a Medinával?? :roll: Jobbulást nektek is a takonyhoz :!:
Ülésinfót köszi, el is küldtem egy pár gyerekes barátomnak!De én már hallottam, és nekünk szerencse 04-es mindkettő :)
Mondjuk nem sok kedvem lenne kicserélni, mert most valaki kitalált megint valamit :roll:

Na, megyek mert Hanni már ilyenkor fönt :shock: bár már aludt 2 órát, de azért még maradhatott volna egy kicsit :oops: :P Gondolom a szél is az oka.
manóci
 
 


Szilvi: ez a gyerekülés dolog jópofa, csak egy újabb költségnövelés a kisgyerekeseknek :roll: . Na, majd ha egyszer lesz kocsink újra, és ismét veszünk gyereküléseket, akkor figyelek rá. Igen, igen, most nincs kocsink, ugyanis pénteken ellopták :evil: . Legalább 2 hónap, mire lezajlik a biztosítós cécó, aztán majd meglátjuk, addig meg maradunk kocsi nélkül :cry: . De tökre kivagyok miatta, pont egy olyan kocsit kell ellopni, amiben 2 gyerekülés van.... Ráadásul egy nagyforgalmú helyről (Ecseri út). Na, mindegy, ez van, nem tudunk mit tenni.
Ja, néztem, arra még nem válaszoltam: sátorozni voltunk, saját cuccokat vittünk. De legközelebb telepítettbe megyünk. Gyerekek élvezték. (Közben már elkezdtem kinézni a jövő évi nyaralást :twisted: - bár így kocsi nélkül...) Mi nem szoktunk utazási irodával menni. Katalógusokat begyűjtök néha, és abból tudok helyet kinézni, és velük közvetlenül felvenni a kapcsolatot. Talán olcsóbb, és nem vagyunk senkihez hozzákötve, akkor jövünk-megyünk, amikor akarunk. Most is úgy mentünk Olaszországba, hogy nem is foglaltunk elötte semmit, csak odamentünk, és volt hely...

Dincus: milyen édes Emma baba :lol: Jó sokat nőtt.

Móni, sulit bírod? Nekem ez az utolsó évem már nagyon nyögve-nyelős - pedig most jóval kevesebb vizsgám van, mint előző félévben (kb. fele annyi). Valahogy nem haladok a beadandókkal.

Képzeljétek, múltkor néztem az iwiw-en Dórit, olyan jól néz ki. Pár szót váltottunk, de sokat nem írt.

Voltunk ma sétálni, igazi ősz van már kint :lol: . Szedtünk csomó diót + gesztenyét :lol: - mondtam, hogy csináltunk Kippkoppot :lol:

Marcipán is halad a beszélgetéssel, a kedvence a Haló (teszi a füléhez a telefont - igazából mindent tesz a füléhez, és mondja, hogy haló, olyan cuki :lol: ) meg persze az olyan szavak: apa, anya, nem, stb... (+amiket a nővérétől hall)

Kép
Kép
timóca
 
 


Jaj, Timi, ne már, ez nagyon gáz... Az autó... Nekem ez a rémálmom, hogy egyszerr keresem az autót, és sehol. MIvel mi nem hitelre vettük, nem kötöttünk rá Cascot. Igazából keveset használjuk, mostanában alig mozdulunk ki.. De ha egyszer megtörténik, a fejemet fogom a falba verni. Nektek legalább volt, és ez már jó hír!!!:)
Mi nem bírjuk a hosszú autóutakat, néha Pesten belül is kiakad Lilla, hogy elég már... Ezért mentünk most is repülővel, Tunéziába pedig csak szervezetten lehet menni, vagy nagyon bátornak lenni.

Úgy készültünk erre az útra március óta, hogy ez lesz az év nyaralása. Többe került, mint z összes többi kiruccanásunk együttvéve, pedig idén csúcsot döntöttünk nyaralásból. Homok, tengerpart, Dino klub=Dorka lefoglalva, nekünk csak a Lilla jut, tehát legalább egyikünk pihen... All Inclusive, eszünk-iszunk, 11 nap, meleg tenger, szóval minden olyan jól hangzott... Szeptemberi átlaghőmérséklet 30 fok... Csak azt felejtették el megírni, hogy ez úgy jön ki, hogy hónap elején 35, a végén 20. Furcsa is volt, hogy szeptember vége hirtelen olcsó szezon lett, aztán visszaváltott októberben egy drágábbra... Na mindegy, arről (annyira ) nem tehet az iroda, hogy a 8,5 napból amit effektíve a 11ből nyaraltunk, a felében esett, ha szerencsénk volt, kis szünetekkel. Nagy reményekkel mentem a Dino klubba, ott egy április óta savanyodó, kiscsaj volt, aki elmondta kedvesen, hogy 3 gyerekkel nem lehet sem kalózkalandot, sem miniolimpiát rendezni, ezért szépen leültette őket papírral és egy csomag színes ceruzával színezni a napok nagyrészében... A pavilon, amiben a gyerekek voltak, 20 helyen ázott be, alatta éppen patkányokat irtottak... Felnőttanimáció pont akkor nem volt, amikor kellett volna, amikor esett, és mindenki unatkozott. Érdekes módon akkor sem íjászkodni, sem társasjátékozni, de még tornázni vagy táncolni sem lehet... Nyitott terasza a hotelnak nem volt, egy nagy hall volt, amiben mindenki szívta az arab olcsó cigit (unalmukban), éspersze mindenki vedelt mint a ló, ha már úgyis ingyér' van. Maradt a szoba, ami tiszta penésszagú volt, mert az arabok nem tudnak építkezni, a pár éve épült szárny mindenhol beázik. Ablakot nem lehetett nyitni éjszaka, mert a terasz elptt volt vagy 3 csatornafedél, ami alól fertelmes bűz áradt, olyasmi, mint a gyógyvíz, de ott másra gondoltam... Na szóval még sorolhatnám, amiért a medinára haragszom, az az, hogy nem mondták meg, miért olcsó ez a hét, és persze a hajnal 2kor érkezés, na azt nehéz volt kiheverni... No meg aDino klub sem ér semmit szezononk ívül úgy látszik...

Na nem ragozom tovább..
Suliba járók, továbbra is minden tiszteletem a tiétek, és napok óta nem jutok hozzá, hogy elolvassam a HVG-t, mindjárt itt a következő...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvih,fú, hát ez elég gáz nyaralás lehetett :? :( Elhiszem, hogy kiábrándultál a Medinából :evil:
Lilla hogy viselte a megpróbáltatásokat?

Tanulás, hm..................na én is még csak a kötelezően ajánlott irodalmakat olvasgatom, és lassan, lassan elkezdem írni a beadandóimat.Az első vizsgám nov 15.-én már meg is lesz,informatika.Nov 29.-én meg pszicho :roll: Szóval, ha túljutottam a szociológia kötelező olvasmányán,/Durcheim: Öngyilkosságán/ akkor kezdek tanulni is már. :P

Timi,Kocsi lopás :twisted: Hát igen, ez nekem is rémálmom, bár én azért kevesebbet mozgok Bp.-en, de azért előfordulhat bárkivel, bármikor, bárhol :(
Azért drukkolok, hogy legyen mihamarabb autótok :wink: és persze 2 04-es sorszámú gyereküléssel :wink: :P
Sulit bírom, igen a bejárással nincs gondom, meg az előadások is jók.Tanulással kapcsolatban, meg fentebb írtam :wink: hogy állok.Hát neked már persze nyüg, mert látod az alagút végét.Nekem azért még van.
Őszi idő, séták tök jó.Mi is úgy élvezzük még a jó időt.Kippkoppot is csináltunk már, meg a héjából szúrós hátú sünit :wink:
Mostmeg diószedő projekt van, mert naponta hullik annyi, hogy nem győzzük szedni.Eszti segít befele szedni a kosárba, Hanni meg kifele dobálja :lol: :wink: Én meg duplán dolgozom!
manóci
 
 


Timi :)
Huh ez a kocsilopás :( Szegény Ti!

Szilvi :)
Sajnálom, hogy nem sikerült elég jól a nyaralásotok!


Manóci :)
A 15 hós oltástól lázasodott így be?
Mi is megkaptuk hétfőn. Akkor lehet, hogy mi is így járunk.
Brigi nagyon hősiesen bírta, egy hangja nem volt. Csak győzzük lefogni :lol:
Hízást nem sieti el: 8600 g.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Nelli, egy ismerősöm babája most 4 hónapos és 9 kiló...:) :lol: :lol:

15 hós oltást mi még nem kaptuk meg... :shock: :shock: Vagy náthás volt, vagy nyaraltunk. Most c-vitamin kúrázunk, doki ajánlotta, hogy ez mindenképpen jó az oltás előtt...

Már vagy 2 hete gondolkodom, hogyan lehetnék következetesebb a délutáni altatásban. Ugye én mindig úgy altatok, hogy hozzábújok, szopi, simi. Tehát a bezárom a szobába, hadd sírjon, nekem nem emgy és nem is akarom, hogy menjen... Meg kissé balesetveszélyes. Ma elég jól elvolt Dorka egyedül, így 1 teljes órát szántam rá, hogy akárhányszor felkelt mellőlem, visszafektettem, vagy csak nem reagáltam rá, alvást tetettem. Tegnap megint nem aludt, éjszaka meg ébren volt vagy 2 órát, viszonylag korán kelt. Így 1 óra alatt aludt el nagy nehezen, lejöttem Dorkához, és egy óra múlva már ébren is volt... Este megint jó sokat kellett altatni, pedig csak 9 körül kezdtem. Nem tudom, mit kellene még csinálnom, vagy hogy érdemes-e még valamit.

Dincus, irigyellek azért, hogy Emma olyan könnyen elalszik. Rengeteg időt takarítasz meg... :roll: :lol:

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvi :)
Tudod, hogy nekem is nehezen alszik Brigi. Régen még nehezebben ment az elalvás. Én sem vagyok híve a sok siratásnak, de szép fokoztatosan csináltam azt, hogy egy kicsit hagytam sírni, majd odamentem hozzá, felvettem, megnyugtattam, vagy megszoptattam. Mindig egy kicsit tovább hagytam sírni, de soha nem hosszú ideig, és mostanra jobb lett a helyzet elalvás terén. Napközben maga elaltatja magát. Lehet, hogy ez akár 1/2 óra is, de elalszik, és este is néhány alkalmat kivéve maga alszik el. Nem volt rövid folyamat, de sikerült.
Persze mikor éjjel kel, nem hagyom sírni, hanem megszoptatom.
Én mindenképp fontosnak tartom a délutáni alvást még ilyen pici korban (nagyobbnakl is). Így ha van elég türelmed, próbáld még a dolgot szép lassan, következetesen, hátha előbb utóbb alakul a helyzet.

Hát 4 hósan nem szerettem volna, ha 9 kg :lol:
Végülis jobb, ha ilyen filligrán alkat, mintha kövér lenne.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Nelli, tőlem régebben is és most is teljesen idegen a sírva altatás, és már nem is fogok vele barátságot kötni soha. Most már fizikailag kivitelezhetetlen is, mint mondtam, rácsos ágy hiánya, meg egyéb feltételek miatt. Még ha lenne is rácsos ágya, úgyis kimászna.
Dorkával kifejezetten hasznosak az esti összebújások (ugye ide alakult a szopin elalvás). Vannak dolgok, amiket csak ilyenkor mond el, vagy mert titok, 8) , vagy mert egyszerűen nap közben nem volt rá idő megosztani. Takarítani, könyvet olvasni, tévézni még tudok eleget életemben, de azokat a perceket nem adnám semmi pénzért.

Délutáni alvás: Igen, fontos, de néha szerintem túlhangsúlyozzák. Sok ovistárs anyukájától hallom, hogy az oviban ottalvó gyerekét 10-11 előtt nem bírja ágyba dugni, reggel meg ugye 7 körül kelni kell. Az én gyerekeim ennél többet alszanak, csak egyvégtében. Csak hát nekem fárasztó néha, pláne, ha már Lilla sem akar majd aludni délután.... És persze sokkal jobban haladnék mindennel, ha mindketten aludnának. De legalább este nem kukorékolnak 11-ig. :roll: Na, kicsit zavaros, amit írtam. Megyek is, mert hajna fél 1van.

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvi :)
Én sem kimondottan sírva altatok, csak rávezettem, hogy maga tudjon elaludni. Általában, mert ez ugye nem mindig van így.
Nekem sem kukorékolnak 11-ig, mennek aludni 8-1/2 9-kor. Reggel meg nem tudnak sokáig aludni, mert menni kell.
Én Dorkán láttam, és más nem, csak mi, a szülei, mennyire feszült vagy épp túlpörgött, mikor nem aludt délután. Persze egyszer egyeszer kimarad, nincs gond, csak ha minden nap. Persze nem lehet őket erővel elaltatni, így ha nem alszanak, akkor ez van. Én csak azt írtam, hogy ha van még kitartásod, akkor próbáld rávezetni.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Szilvi :)
Sokunknak probléma a kicsik alvása, ilyen olyan módon.
http://babaalvas.freeblog.hu/ - itt sok érdekes dolog olvasható!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

Én is csatlakozhatok?
az én kislányomat is Emmának hívják, 16 hónapos.
cinix
 
 


Sziasztok! Kisfiam, Márk 2007. augusztusi. Igazából azért néztem be ebbe a topicba, hogy felhívjam a figyelmeteket egy pénzkereseti lehetőségre. Csak internet kell hozzá, e-mailek továbbküldése a munka lényege. Én is most kezdtem el. Ha érdekel valakit, írjon e-mailt és küldök tájékoztatót. salancziedina@freemail.hu
Üdvözlettel:
Edina
sedike
 


Sziasztok! :)

Régen jártam erre, de ahogy elnézem nem csak én. :( "Haldoklik" a topik. Valahol ez talán a "dolgok rendje" hiszen már régesrég túl vagyunk(?) a babavárás izgalmain és kezdeti(???) nehézségeken ( :) ), már nagyok a srácok.
Azért tegyünk még pár bejegyzést, elvégre mindig van valami esemény! :wink: (Mondom pont én... :oops: )

Ahogy olvastam a ti életetekben történt egysmás. Remélem, akik betegek voltak mára már egészségesek, akik pedig egészségesek voltak, azok azok is maradnak! :wink: A baj pedig kerüljön el jó messzire mindenkit! :wink:

Velünk (koppkoppkoppkopp) hál' Istennek semmi rossz nem történt. Ellenben mi is 1 évesek lettünk, amit egy keresztelővel ünnepeltünk meg. :) Ezenkívűl beléptünk a 8 fogasak táborába, és már jól megy a kapaszkodás nélküli állás illetve a segítséggel való járás is (múltkor majdenm elrántotta az Apját, úgy neki állt szaladni, ő meg alig bírta követni :lol: :lol: :lol: ), de még nem járunk. Viszont voltunk a véncsoroszlyadoktornéninél, aki végre elégedett volt, megállapította, hogy egészséges, és "úgy látszik ő egy ilyen vékony csontú fiúcska". (Kikérem magamnak" Ő már "Férfi"!!!! :lol: :lol: :lol: 8) ) Tekintettel arra, hogy 8700-nak grammnak mérték (szerintem 8600, de legyenek boldogok 8) ), viszont 76 centi. Megbeszéltük, hogy kösz, de nem kérjük a pneumococcus elleni védőoltást (én alapból sem, de ő is azt mondja, hogy nem látja külösebben indokoltnak) és az influenza elleni sem érdekel minket. Szóval élünk, mint hal a vízben.
(Na, de azért legyen egy kis "csemege" is. Átestünk a tűzkeresztségen a fejreesettagyerekésbedagadtahomloka című produkcióban. :? A kanapé szélén ült, nagy boldogan rágcsálta a fogkeféjét, amikor elvesztette az egyensúlyát és féloldalasan leborult. Anyja már nem bírta elkapni, úgyhogy a földről halászta össze. :cry: Ahogy felvettem már elég korrektül be volt dagadva a jobb szeme fölötti rész, úgyhogy húzás ki a konyhába nagykéssel lenyomni. De annyira kapkodta a fejét, hogy nem lehetett, így feltéptem a fagyasztót és egy kis mirelit babot tettem rá. (Elsőnek egy 1 kilós kiszerlésű zöldborsó akadt a kezembe. "Jó-jó - mondom -, de ezt azért talán mégse... :roll: ) Szegény sírt, de gyakorlatilag ahogy levettük a fejéről a cuccost már abba is hagyta. :shock: :P De volt valami, amit nem értettem. Úgy dagadt fel a homloka, hogy 3 egymás melletti kis pukli volt, és a tetejükön seb. :shock: :shock: Aztán Apa jól felvilágosított, hogy szegény olyan hülyén landolt, hogy pont a földön fekvő (nem tudom mikor varázsolta oda... :evil: ) hajráfomra esett rá. Ami úgy néz ki, mint a spirálfüzetben a spirál. Szóval, elég érdekes látványt nyújtott. De hamar túlesett a megrázkódtatáson és nemsokra rá, már vigyorogva mutatta, hogy fújjunk neki buborékot, meg mittudomén. :) Lelkiekben felkészülten egy strapás éjszakára, mondván bibis fejjel nem fog tudni rendesen aludni, erre úgy bekómázott rögtön, hogy csak néztem. A malőrtől számítva az egész nem volt fél óra... :wink: :lol: 8) Másnap reggel már csak a sebek voltak, ohne púp! :lol: :lol: :lol:
Szóval, így esett ez a kis baleset. :wink: Aki nem hiszi az várjon egy kicsit, megpróbálok fényképeket feltenni! :wink: )


Ja, még egy kérdés! Nektek már van ebben gyakorlatotok, és abban a vonatkozásban nem szívesen teszem fel a kérdést, mert olyan kiábrándító egy szempont ( :evil: ), anyagilag mikorra érdemes időzíteni egy kistesót? Gondolok itt TGYÁS, GYED, GYES és hasonlókra. Hogyan lehet a lehető legjobban kiaknázni ezeket a juttatásokat?
Köszi!

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Na, ebbe fejelt bele...

Kép


...és ilyen lett másnap reggelre:

Kép

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


I :)
Jó volt olvasni Rólatok :lol:
És jó lenne mindenkiről folyamatosan olvasni.

Azért mert már nagyobbak a gyerkőcök, nem feltétlenül kellene megszünnie egy topiknak, hisz minden életkornak megvan a maga szépsége és nehézsége, amiket meg lehetne osztani egymással.
Jó lenne itt is fellendíteni a dolgokat, de hogyan?
Már én is nehezebben írok ide, mert nagyon kevesen aktívak.
Mikor Domcsi pici volt, csatlakoztam egy korábban indult topikba, szintén friss babásokkal, és az a topic a mai napig él, pedig több mint 5 éve indult, én kb. 4,5 éve csatlakoztam. Jó lenne, ha itt is írnának a többiek.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Hát jó, akkor beszélgessünk! :lol: :lol: :lol: Természetesen te is csatlakozhatsz cinix, hátha pont te lendíted majd fel a topikot! :wink: Mesélj egy kicsit bővebben magatokról!

h.nelli!
Veletek mi történt mostanában? Azt ne mondd, hogy semmi, mert azok nem ti lennétek... :roll:
Esetleg te tudsz válaszolni a kérdésemre? Amikor kiderült, hogy jön(nek) a kistesó(k), akkor kinek, mikor szóltál és hogyan kaptad a különböző juttatásokat? Mettől meddig járt a micsoda ki után? (Hogy szépen fogalmazzak... :oops: ) Kösziiii! :wink:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


I :)
4 napos ünnep:
1. nap: Brigi lázas
2. nap: Brigi még mindig lázas
3. nap: Domi is lázas, Brigi taknyos, köhög
4. nap: ugyanaz
Szép időben itt bent a négyfal között. Remek volt.

Otthon vagy? Van munkahelyed?
Szülés után 168 nap TGYÁS. Ez függ a jövedelemtől, megvan-e a 180 napod. Ha igen, akkor ez a jövedelem 70 vagy 75%-a, nem tudom pontosan már.
Ha nem dolgoztál, de van munkahelyed, akkor a minimálbér kétszeresének a 70%-a.
TGYÁS után GYED a gyerek 2 éves koráig. Ez majdnem egyenlő a TGYÁS-sal, de maximálva van. A nettó kb. 70.000,-.
Kapod a családi pótlékot is.
2-3 éves kor között a GYES, ami kb. 25.000,-

Nekem van papíron munkahelyem, így a munkaügyön szóltam. Ők intézték a TGYÁS-t és a GYED-et, de az új szabályozás miatt a GYES-t már nekem kell intéznem.
A családi pótlékot a MÁK intézi már.
Te most GYED-en van, ugye? Ha van munkaheyed, akkor a munkaügyön szólj. Ha egyébként kifizetőhely, akkor ők intézik a dolgokat.
Ha megszületik a tesó, akkor rá fogsz kapni TGYÁS-t, és csak egyféle juttatás van. Nem kaphatsz az egyikre pl. GYED-et, a másikra TGYÁS-t. A családi pótlék duplázódik.

Ha nincs munkahelyed, nincs 180 nap ledolgozva a két gyerek között, akkor azt hiszem, nem kaphatsz GYED-et.

Nagyjából ennyi, de nem biztos teljesen pontos, mert nem vagyok HR-s.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Még egy gondolat: azt hiszem, anyagi megfontolásból akkor jársz a legjobban, ha még GYED alatt szülsz, vagy visszamész dolgozni 180 napot.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Hát, sajnálattal látom, hogy "hoztátok a formátokat". :cry: :cry: :cry: Mi a kutya füléért nem tudjátok már magatok mögött hagyni ezeket a nyavalyákat? Orvosdoktornéni nem tud valami okosat mondani...? :evil:


Melóhelyem van, de persze itthon vagyok. Kifizetőhelynek nem kifizető hely. (Csak az érdekesség kedvéért: én is azon állatfaj egyedeinek számát szaporítom, akiket kölcsönbe adnak dolgozni, külsősként. Ez abból a szempontból izgalmas, hogy ha jól tudom, akkor a kölcsön munkaerő nem védett a kirúgás alól... :x )

Azt mondod, hogy vagy egyiket vagy másikat kapom, de olyan nincs, hogy egyik gyerek után a GYED-et kapom, a másik után meg a TGYÁS-t. Ha az utóbbit 168 napon keresztül kapom, ellentétben a GYED-del, amit 2 évig, azért az nem ugyanaz!! :evil: (Esetemben forintosítva nemigen van különbség a kettő között. :( ) Ezek szerint, ha jól értem, akkor érdemes a szülésig a GYED-et igénybe venni, utána viszont a TGYÁS-t, majd ha az is leketyeg, akkor újra igényelni a GYED-t...? (Vagy hülyeséget beszélek...? :oops: )

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Valami ilyesmi, de értekezz esetleg egy munkaügyissel! Biztos van ilyen szakember a neten is.

Briginek alapból rosszak az immunértékei, de míg tavaly a normál tartományba nem esett bele, addig legakább mostanra az alsó értéket elérte. Kéne neki adnom külön immunerősítőt, de még nem adtam neki, csak c-vitamint, oscit, és persze van némi anyatej is még.
És hát ahol több a gyerek, ott pin-pong labda módjára adják egymásnak.

Már az is valami, hogy Dorka kibírta eddig 3 nap hiányzással, pedig tavaly ilyenkor már jóval többnél tartottunk.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Utána nézek még a dolgoknak persze! :wink:

Hát, még most sem virítanak ezek az eredmények, de a tendencia azért biztató! Csak így tovább! :wink:
Nem tudom, hallottál-e már róla:

http://www.szabadfold.hu/cikk.php?cikk=13668&k=1

Annyi mindenen túl vagytok már, szerintem érdemes lenne kipróbálnotok! Semmilyen kockázattal nem jár, viszont olyan dolgokra is fény derülhet, amit addig nem sikerült felderíteni.
(Én anno voltam egy ilyenen. Az eredményt látva a doki bácsi megmondta mikor ettem, és hogy a combjaimban a vérkeringés kicsit lassabb. Na ná, amikor combfixben mentem... :wink:
:roll: :roll: )
Olvasgass még utána a Neten, aztán kerekedjetek fel! :wink:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Szia, Én! :) :(

Bár folyamatosan olvasgatjátok, új begyzések nincsenek tőletek. :( Így hát a magam örömére írom le, mert jó érzés: az imént tettük meg az első 3 lépésünket... :lol: :lol: :lol:

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


I :)
Olvasgatok, de két dolog miatt nem volt kedvem írni.
1) Brigi elsárkányosodott hétfőn. Iszonyú hisztis volt, rajtam csüngött egész nap. Az akarat megnyilvánulása előteljesen megjelent nála. Azóta is vannak kisebb hisztik, anyázások, de valamivel jobb a helyzet.
2) Senki nem ír, így elvesztettem a lelkesedésem az irogatás iránt. Nem értem, miért hal ki a topik, mikor eddig egy olyan jó kis csapatot alkottunk.

Gratula a lépegetéshez!!!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

I. GRATULÁLOK! Nagyon ügyes Levi! No, most aztán gatyát felkötni, mert innen már nincs megállás. :lol: :lol: :lol:

Nelli: Elsárkányosodás :lol: :lol: :lol: Édes Brigi! Kis sárkánykirálylány! :D :D


Üdv, erika
v.erika
 
 


Erika :)

Mi újság Veletek?

Brigi belázasodott a prevenar oltástól. Mára már jól van.
Én elkaptam valamit a páromtól. Folyik az orrom, és nagyon fáj a fejem.

I :)
Futkároztok már?

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


I,gratulálok Levinek :)

Nelli, jobbulást!!!Mi jövő héten kapjuk majd a prevenát :roll: :?

Többiek??,Mi lesz itt, megszűnünk???
manóci
 
 


Sziasztok! :D


h.nelli!
Sárkonyosodás: :lol: :? :D Betegség: :evil: :evil: :evil: :evil: Remélem, már jobban vagytok! Ti adattok be influenza elleni oltást magatoknak? Elmentek arra a vizsgálatra, amit említettem?


v.erika!
Azt mondod, kössem fel a gatyát? Lehet, hogy nem véletlenül emlegetik...? :roll: :lol: :lol: :lol: Kíváncsi leszek!
Még csak én láttam, hogy tipeg, más előtt még nem volt hajlandó. :shock: :lol: :lol: :lol:


manóci!
Köszönjük szépen! :)
Felétek mi a helyzet?

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is. Marci cápasrác - neki is volt mostanában ilyen hiszti-csakisanyánlógni időszaka, teljesen ki is voltam tőle. A fogszerkezete elég vicces. Fent mind kint van. Alul viszont elöl 3 + 1 rágófog, ami úgy néz ki, hogy jobb oldalon van 1, a bal oldalon meg 3 - és elég csámpás :lol: (és ugye a rágófog is hátul van - tényleg olyan vicces)
Bár fotón úgyse nagyon látszik, azért teszek fel róa pár képet:
Kép

Na, ezen talán látszik:
Kép

Csokiskekszevős-huncut:
Kép

Livi babácskám, aki közben 4 éves lett :lol: (holnap - vagy mi lesz a bulija :wink: ):

Kép

Kép

Többiek, ki merre? Nem lenne jó, ha kihalna a topik! Milndenki vegyen erőt magán, és írjon pár sort, akkor szépen visszaáll a régi rend :lol (szerintem)

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi :)
Jó volt Tőled is olvasni!
Végre javul a helyzet a topicban! De még mindig sokan hiányoznak :(
Gyönyörű gyerekeid vannak! És hát a lányod, csodaszép kislány :lol: Boldog szülinapot neki!

Manóci :)
Magatokról is írj!

I :)
Nem adatok be influenza ellenit. Azért minden oltást nem lehet beadni.
Még nem olvastam el, nem volt időm, de ígérem, megteszem.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok ám :) Rendszeresen olvaslak titeket, de írni már nincs erőm.
Milu karácsonykor lesz másfél éves. Örökmozgó energiabomba. Biztos emlékeztek, már 6 hónaposan felállt, 9 hónaposan egyedül szalad. Na, azóta is szalad :) Reggeltől estig :D
Eltekintve a folytonos pörgéstől, szerencsére áldott jó gyerek. Most állt át a napközbeni egyszeri alvásra. Én mindig következetesen ragaszkodtam az azonos időben történő alváshoz, és szerencsére többnyire nincs is gond vele. Mondom neki, hogy megyünk aludni és szalad a cumijáért :lol: Aztán rámutat a hifire, mert mindig Bóbitára indul az alvás. :lol: :lol: :lol:
Persze vannak napok amikor nehezebb, van mikor könnyebb. Azt a pillanatot nehéz eltalálni, amikor már fáradt, de még nem pörgött túl.

Járok vele csiri-biri tornála, nagyon szereti. A mutogatós dalokat már próbálja mutogatni, és nagyon szeret énekelni. Az egyetlen dal amit ő is tud a hinta palinta.... ezt kezdi ő, ami azt jelenti énekeljek valamit én.

Tennék fotót is, de ahogy nő a gyermek, úgy csökkennek a fényképek :) Momentán nincs a gépen friss kép róla, csak egy nyárit találtam a kedvenc mocijával.

Ja, és cápasrácnak üzenem, nekünk már 16 van. Asszem egy időre nem is kell további fogaktól tartani.

Jó éjt mindenkinek, Csilla

Kép
Vendég
 


Sziasztok! :)


timóca!
Felétek is nagyon röpül az idő! :wink: :shock: :D :D :D Később nem lehet gond abból, hogy ilyen össze-vissza jönnek Marcipán fogai?


h.nelli!
Kíváncsi vagyok a véleményedre. :)


cscsi!
Én is a minap gondoltam rá, hogy ezer éve készítettem új képeket Leventéről. :shock: Amíg kisebb volt, addig majdnem minden nap, mert mindig volt valami újdonság, de most, hogy ilyen nagy fiú már... :roll:
Milyen az a csiri-biri torna?


Karácsonyon gondolkodtatok már, hogy ki, hova megy, mit ad, stb...?

Kép


Kép


8) 8) 8)
l
Eger
 
 


[color=red]SZILVIKNEK [/color]Nagyon Boldog Névnapot!!!!!


Csilla, milyen cuki Milu, és milyen naffiú már :P :wink:

I, én már gondolkodom ezerrel, csak összeszedni nem tudom még a gondolotaimat :lol:

Most gyakorolnom kell, szombat informazika vizsgám lesz, de majd megpróbálok jönni, kicsit írni magunkról :)

Ma megkaptuk a Prevenárt, egyenlőre ennyi :wink:
manóci
 
 


Szilvinek boldog névnapot (ha olvas minket) :lol:

Móni: hogy sikerült a vizsgád?

Liv: remélem, hogy nem lesz gond abból, hogy ilyen össze-vissza nőnek Marcipánozó fogai. Közben kijött az elöl hiányzó, + ami a hátsó és az elsők között volt hiányzó bal oldalon, az is :lol: .

Kép
Kép
timóca
 
 


Sziasztok!!!

Köszönöm a köszöntéseket!!! Jól esett. Valahogy nem voltam mostanában, engem sem izgatott, hogy magamnak írogassak, meg nagyon izgattak mostanában a válságról szóló hírek, HVG-t és internetet bújtam egyfolytában, be voltam tojva, hogy ránk szakad az egész...Most kicsit lenyugodtam.
Közben zajlik az életünk, keddenként járunk táncórára a párommal, mint heti rendszeres kikapcsolódás, és a hosszú téli esték is elkezdődtek, amikor egyre nehezebb lefoglalni a gyerkőket. Dorkával megyünk pár különfoglalkozásra, de ott meg a Lillát nehezebb lefoglalnom, olyat meg nem nagyon találok, amit mind a ketten élveznének, ahhoz túl nagy a korkülönbség egyelőre.
Lilla a héten másfél éves lesz... Hihetetlen. Az is, hogy mennyire öntudatos lett, elkezdődtek a veszekedések a játékokon, és persze neki még nehéz elmagyarázni, hogy most a Dorka jön... De tudnak már együtt táncolni, bohóckodni, bújócskázni, gyurmázni.Dorka szokta tanítgatni dolgokra, Lilla meg felnéz rá, olyan édesek... Néha, ha összevesznek, Lilla esetleg odacsap a karmaival (soha nem engedi levágni), és Dorka sírni kezd, egyből megy puszilgatni.
Szopi persze megy ezerrel, néha csak úgy unalomból is, de a hasmenős vírus idején hálát adtam érte, semmi mást nem fogadott el. Én meg egyre fogyok, pedig már lassan bundás kenyeret eszem szalonnával (na jó, azt meg nem bírnám enni), de pont annyi kiló vagyok, mint középiskolában. :roll:
Nálunk is 16 fog van, de Csillának üzenem, hogy lesz még 4 db a közeljövőben. 8)
A 15 hós oltást, amit 17 hósan kaptuk, viszonylag könnyen megúsztuk, most lenne esedékes a 18 hós, de kicsit ezt is kitolom. Kellene még a Prevenar, meg az agyhártyagyuszi is ott figyel a hűtőben, azt szerintem már ki is hagyjuk, nem tűpárna ez a gyerek. Épp elég lesz a téli betegségeket megúszni. Az influenza elleniről mindenkitől csak azt hallottam, hogy legalább annyira lebetegedett tőle a gyerek, mint a rendes influenzától...

I, gratula a járáshoz! Kistesó: Te szeptemberben szültél, tehát jövő szeptemberig jár még neked a Gyed. Az olyasféle juttatás, mint a munkabér, tehát ha 2010 decemberéig megszülsz, akkor minden további nélkül az eredeti béred alapján kapod az új gyedet, ha nem változik a munkaviszonyod. Persze ha vállalkozó vagy, akkor más, akkor második gyerek után csak a minimálbér 70%-át kapod. Ezek nem 100%, hogy így vannak, mert mindig változtatják, meg másképpen értelmezik őket, elég nagy a zűrzavar a témában. Az Indexan van egy fórum erről, nagyon tudja a csaj a dolgát (szakbarbár), kérdezhetsz tőle, csak szép türelmesen, udvariasan, merő emberszeretetből mindenkinek válaszol, nekem anno súlyos tízezreket takarított meg a tanácsaival...

Nelli, akkor most mikor mentek vizsgálatra? Kicsit elkavarodtam a dátumokkal is...

Mindjárt itt a karácsony is, szerencsére Dorkának van pár ajándékötletem, Lillának megint semmi, hiszen rengeteg neki hasznos játékunk van... Esetleg valami ötlet?

Kép
Kép
szilvih
 
 


Szilvih,de jó, hogy te is jelentkeztél :) Örülök, hogy minden ok.Tök jó volt olvasni a soraidat, mert nálunk szinte ugyenezek mennek :wink: Hannus harciasabb, és többször inkább győztesként kerül ki egy-egy vitából mint Eszti :P Megütlegeli, megharapja, haját húzza, nem semmi, hogy amilyen kicsi olyna kis erőszakos tud lenni.Ha meg nem kap meg valamit tombol, kiabál, dobál, veszekszik hangosan.Néha ki is nevetjük szegényt, de olyan vicces, hogy ez a kis tökmag ilyen méregzsák tud lenni :lol:

Én nem adatok semmi extra oltást, influt se, nekem nem szimpi.Csak a Prevenárt adattam be.Most kaptuk egy hete, és zserencse nem lett semmi tőle. A második ismétlőjét majd a 18-hóssal kapjuk egybe januárba.

Karácsony, Hannusnak mi egy 3 kerekű, bizti öves tolókaros bicajt veszünk, mert imád motorozni, és ha ilyen bicajt lát a játszón megőrül érte.Azon kívül már nemigen marad mega babakocsiba, így még télen használom, de tavasztól inkább bicajjal tolom :lol: majd ki!
Esztinek, meg nem is tudom végül mi lesz majd, mert rentgetege mindent akar, és 5letem is sok van.Neki elég könnyű, Hanninak azért nehezebb mert ugye neki a tesótól szinte mindene van.Szóval Esztinek, társasjátékok, baby-du,operációs szettet nagyon akar amit a minimaxon reklámoznak :P , mesekönyvek,gitár, xilofon, kis konyhához edény szettek, ezeket a fakopáncsból , mert ott nagyon cukik vannak, olyanok mint a miénk, csak minibe :) ,.Egyenlőre ennyi jutott eszembe, ebből azért lehet válogatni :wink: :lol:


Timi,köszi kérdésed, nem tudom még hányast kaptam, nincs fölrakva a jegy, de jól sikerült! 8) Egy feladatsort kaptunk amit meg kellett csinálni, meg pár dolgot kikeresni a netről, és a tanár emilcímére elküldeni!De ment simán, bár így menne a többi is majd :P
Most pszichológiára kell tanulnom ezerrel, mert a köv vizsgám az lesz majd 29.-én!
Ja, és írnom a gyakorlati naplómat, azt is 29.-ig be kell adnom!

És te?neked vannak már előrehozott vizsgáid?

Többniek?,Merre? Karácsony, kinél milyen 5letek vannak?
manóci
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: