Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Füles!
Teszek képeket, de ezen elég szörnyen nézek ki (nem én vagyok a lényeg a fotón :lol: ). Majd én is beszkennelem a tablóképet, akkor még hosszú hajam volt és nem hordtam szemüveget.

Szilpa!
Köszi mégegyszer a tudósítást! :P
Igen, kap húst Anna, de úgy látszik, semmi sem elég neki! :lol: Vagy szereti az ínyencfalatokat! :lol:

Mi 2000. februárja óta vagyunk együtt és 2001. májusában volt az esküvőnk. :P Ádám 2002. novemberében érkezett.

A képek Hévízről: Kép
Kép

És a házi-farsangról:
Kép
Kép

Nagyon egyszerű volt a jelmez, de Ádámnak így is tetszett. Az ovis farsangra varrtam volna a köpenyét, ez most egy Tesco-ban vett műa. köpeny volt, amire csillagokat ragasztottam.

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!!!

Jük a képek Ludmilla!!!!! Nagyon szép helyen voltatok! Ez saját ház, vagy mi??? Nagyon klassz!!! :lol: :lol:
Én is állandóan takarítok, bár akkor volt a legintenzívebb, amikor még Gery kúszott mászott! Amióta járkál a lakásban, azóta megint kicsit visszavettem, nem zavar annyira, hogy naponta fel is mossak. Azért így is heti 2-3 szor takarítok, na meg naponta felsöpröm az előszobát.
Húú, Gery most az utcán nagyon lassú! Amint lerakom, egyből az első "valami"-nél meg kell állni, és kész, azt órákig tanulmányozni! :? :?
Tegnap levittük a Duna-prtra, had lásson so sok kacsát, hát letettem a földre és mint akinek földbe gyokerezett a lába!!!!! :shock: Se előre se hátra semerre! Egyszerűen olyan volt, mint aki nem is tud járni! :shock: Mondtam tiszta ciki ott a többi ember elött, pedig már lasssan szalad ez a gyerek! Mondjuk szerintem a nagy víz láttán csodálkozott úgy el! Biztos furi lehet elsőre ilyen nagy mennyiségű vizet látni és felfogni..... Hát majd próbálkozunk többet! :lol: :lol:

Hanimama, nagyon sajnálom a kapcsolatattokat! Kitartás!!! :cry:

Szilpa! Aranyos vagy, ha leírod privibe, de tényleg csak ha kedved van! Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is így tönkremennek kapcsolatok, főleg terhesen............... talán ez volt a párodnak épp a gond?????
Egyébként sok kapcsolatot nagyon megvisel egy baba érkezése! Nálunk sem volt egyszerű, Én is éreztem amolyan hullámvölgyeket, de ezt is kibírta és átvészelte hála égnek a kapcsolatunk!!! De tény, hogy sok türelem, alkalmazkodás és megértés kell! Ezek miatt a családi dolgok miatt érzem Én, hogy nem akarok több gyereket! Pedig a párom szeretne még egy kislányt, de Én meg nem érzem magam képesnek arra, hogy még egy fele keljen figyelni, törődni.... Most már egész jól kialakultak a napjaink, de eleinte sokszor az volt a baj, hogy a párom nem tudta elfogadni, hogy nem lehet most már mindent ugyanúgy akármikor, most már közbeszól egy harmadik emberke, egy gyerek! Na mindegy, szóval most már minden jó meg szép, de nehézkesen indult azt hiszem az összeszokás! :shock:
Na most ennyi, megyünk vásárolni, holnap jönnek vendégeim, méghozzá egy babanetes barátnőm, meg a kisfia, Tomi, aki 3 héttel fiatalabb Gerytől!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Mi is voltunk már náluk még a nyáron, most hogy már nagyobbak a pockok, kíváncsi vagyok mit fognak egymáshoz szólni!!!! :lol: :lol: :lol:

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Ludmilla!
Tündériek a kis farsangolók :D
Elképzeltem, milyen lehetett, amikor együtt startoltatok a pókra :lol:
Emma nem szokott felszedni semmit, de múlkor egy kismamival beszélgettünk a hozzátáplálásról, és közös nevezőre jutottunk abban, hogy a gerekek ösztönöen tudják, mi a jó nekik. Ezt ahogy kimondtam, felkapott egy mohát, és megette :)

Most elég ramatyul vagyunk, az egész család náthás. Szerencsére nincs láza Emmának, csak kicsit nyomottabb. A fogai miatt van, borzasztóan néz ki az ínye. Tegnap elvittem doki, megerősített benne, hogy nincs komolyabb gond, adott cataflam cseppeket, de ez sem segített éjszaka, szinte alig aludtunk valamit.

Mi 8 éve vagyunk együtt, két éve volt az esküvőnk. Az Uram három évvel idősebb tőlem.

Kép
dzsú
 
 

 
 

Sziasztok!

Boeske, gratula a 3. babához!!! Én is úgy szeretnék még egy babát, de még várunk vele.

Hanimama, sajnálom, ami veletek történik. Kitartás!

Bocsi, hogy megint eltűntem, de zajlik az élet körülöttünk.
Házat szeretnénk venni, hitelt intézünk, jövünk-megyünk. Holnap meg Miskolcra utazunk 4 napra, megint nem leszünk itthon.

Barangó felébredt...megyünk a játszóra. apa ma sokáig dolgozik, este larakom aludni a kölköket és megpróbálok bekapcsolódni a csevegésbe.
Bara is szépen növöget, hatalmas baba, mindenki másfél évesnek nézi és csodálkoznak, hogy még nem megy egyedül, hanem mászik, azt viszont minden irányba (bordásfalra is felmegy, a játszón is mindenhova)
Néhány napja próbál egyedül enni, gondolom tudjátok, milyen a konyha.

További szép napot, jó hétvégét!

Azért a fotókat megnéztem, szépek és nagyok lettek a gyerkőcök. Legközelebb én is dobok fel képet.

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Hahó!

A 2 órás délutáni séta megvolt, Bara már alszik, Kincső Micimackót néz. :oops:

Próbáltam olvasgatni, és látom, hogy felmerült néhány téma.

Rólunk: Én 32 leszek júniusban, apa 9 hónappal fiatalabb nálam. :wink: Mi 14 éve vagyunk együtt :lol: , 4 éve házasok :lol: (a 6., 7. év volt zűrös :? , de túléltük :wink: ). A 10. évfordulót hatalmas bulival ünnepeltük meg :lol: , utána jöttek a gyerekek.
Haverok? A hegymászó haverjaink elfogadták, hogy gyerekeink vannak, ugyanúgy hívnak minket ide-oda mászni, bulizni, ha kell, alkalmazkodnak hozzánk. Nagyon jó érzés. :lol:
Sajna a barlangászokkal megszakadt a kapcsolat, talán azért, mert csak én jártam velük túrázni, apa nem.
Egyébként egyre több haverunknak van vagy lesz gyerkőce, reménykedünk, hogy lesznek játszótársak. :lol:

bölcsi: lehet, hogy Barinak bölcsibe kell mennie, ez attól függ, hogy megkapjuk-e a lakáshitelt és tudjuk-e fizetni a kocsihitellel együtt (elvileg igen, különben nem vágnánk bele). Nem szivesen adom be, jó lenne, ha legalább 2 éves koráig itthon maradhatna velem. Kincső most lesz 3 éves, őt beiratom oviba, szerintem tetszene neki.
3. baba akkor lesz, ha a kiszemelt házat meg tudjuk venni (megkapjuk a hitelt, most 1 hónap izgalom), fel tudjuk újítani, lesz melóhelyem és a legfontosabb, hogy apát meggyőzöm, hogy igen, kell a 3. baba. Neki egyenlőre elég 2 gyerek, de én már most érzem, hogy hiányzik még valaki a családból. Nem beszélve arról, hogy jó lenne újra átélni a pocakosságot, szülést, babázást.

Kaja: Bara már nem fogadja el a külön neki főzött kaját, csak azt hajlandó enni, amit mi. Szerencsére az üveges bébiételeket megeszi, jól jön 1-1 üveg étel, ha úton vagyunk.
És mindent egyedül próbál megenni, ma 1 pohár joghurtot vadászott le a konyhaasztalról... :lol: Kincső kikészítette neki. :wink:

Most befejezem kisregényem és foglalkozok egy kicsit Kincsővel. Jó hétvégét, hétfőig nem leszek, megyünk Miskolcra.

Betegeknek jobbulást!

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!
Köszönöm az együttérző sorokat, nagyon jól esett!!!!!
SZilpa, ti is sokáig voltatok együtt apával, mielőtt szétmentetek?
Sajnálom, de majd később reagálok a hozzászólásaitokra, de még
nagyon el vagyok havazva!!!
Hani

Addig is néhány fotó a bababulikról: Kép Kép Kép

Kép
hanimana
 
 


Kép Kép

Kép
hanimana
 
 


Sziasztok!

Szakítok gyorsan egy kis időt az írásra a munkából (persze több nap alatt sikerült ezt a kisregényt összehoznom).

Először is Boeske, nagyon gratulálok a babához!!!! Le a kalappal előttetek, hogy ilyen hamar újabb babát vállaltok, ráadásul 2 másik picur mellé. Mi a férjemmel abban maradtunk, hogy ha Roni ovis lesz, majd akkor jöhet a tesó, ha úgy fogunk állni anyagilag, meg energiával. Bár nekem is a pocakosság életem egyik legszebb időszaka volt a terhességi cukorral meg a kórházasdival a végén is, de jelenleg nem lennék képes még egy babát vállalni.

Főleg nem úgy, hogy én vagyok jelenleg a családfenntartó, mert a férjemnek nem bírta a dereka a rengeteg pakolást, úgyhogy 2 hét múlva felmondott. Nagyon nem örültünk neki, mert tetszett volna neki a munka, de egész nap 20-30 kilókat kellett pakolnia, amitől kezdett kiújulni a gerincsérve, úgyhogy inkább eljött, mielőtt műtét lett volna belőle. Úgyhogy most visszaállt a régi rend: ő van itthon Ronival, Margit néni jön hetente 3x, míg a férjem intézi a dolgainkat, és ismét állást keresünk.

Hanimana, rettenetesen sajnálom, hogy a férjed így döntött. Mi is régóta, idén 13 éve vagyunk együtt, 2 éve volt az esküvőnk, és el se tudnám képzelni már külön az életünket, bár nálunk is vannak hullámvölgyek, főleg mióta visszamentem dolgozni. De az időnként elég csúnya veszekedések ellenére azért nem is tudnám mihez kezdenék egyedül. Tényleg nagyon elszomorodtam, mikor olvastam a soraidat, és csak bízni tudok benne, hogy hátha helyre lehet még hozni a dolgokat.

Rubi nagyon helyes a fotókon! Milyen jó, hogy nálatok is több hasonkorú baba van, ráadásul kislányok! Nálunk mindenki kisfiú, Apa már előre rosszul van, hogy mi lesz később Ronival egyedüli lányként a környéken.

Roni néha már elenged minket, és pár másodpercre áll. Ezt elsősorban az ágyban szokta gyakorolni (hétvégén délig általában az ágyban sziesztázunk, férjem hoz nekünk reggelit, megnézzük a Szezám utcát, meg alszunk egyet még Roncsival), ahol nem üti meg magát. Egyébként a bútorokba kapaszkodva mendegél, ha pedig gyorsan el akar jutni valahová, marad a mászás, amiben villámgyors, főleg hogy ha a fejébe veszi, hogy felmászik a lépcsőn. Most már futni kell utána, mert néha már majdnem a lépcső közepén tart, mire én az aljához érek. Persze van lépcsőzárunk is, de csak hadd gyakoroljon, inkább megyek utána. A felmenetel már nagyon megy, a lejövetelre még nem jött rá.

Köszönjük a bókokat, tényleg nagyon büszke szoktam lenni Ronira, hogy milyen szép kislány.

Egyfolytában szövegel, a baba meg a nem-et mondja, a nemet most már általában tudatosan, és mindenről megvan a véleménye, sőt az utóbbi időben felesel is. Az etetőszékében nem hajlandó megülni, csak a kaja elején, amikor még nagyon éhes. Ha bekötöm, visít, azért nem eszik, úgyhogy általában nem szoktam bekötni, hanem mondom neki, hogy csüccs különben nincs kaja. Ez működni szokott, míg éhes, de jár a szája, és bár nem értem mit mond, de a hangsúlyából értem, hogy már most pimaszkodik. Mi lesz itt később! Apja állítja, hogy rám ütött a nagy szájával, bár szerintem inkább az ő csökönyösségét örökölte.

A tápszert és a tejpépet már régóta nem eszi, csak normál kaját hajlandó enni, meg a bébiételeket ebédre. Igy reggelire meg vacsorára gyümölcsös ivójoghurtot iszik, és nagyon szereti a kiflit rágcsálni (még mindig csak 2 fogunk van), meg a felvágottakat is kedveli.
Gyümölcsből a banán a nagy sláger, ezt eszi fürdés után.

Napközben még 2x alszik, de délután 4-kor mindig felkeltjük, ha esetleg tovább aludna. Igy általában elalszik 9 körül balhé nélkül, de éjszaka sajnos még mindig felkelt ½ 3 körül, át kell vinnem magunkhoz, ahol aztán forgolódik, óránként kelteget, hogy szomjas, pedig párologtatok, ledobja a takaróját (a fűtést is lejjebb raktam), és mindenáron úgy akar aludni, hogy fogja valamimet, ami elég nehézkessé teszi az alvásomat, mert elég nehezen tudok befogott orral, vagy ujjal a számban aludni.

Mostanában nagyon anyás, már amikor otthon vagyok. Alig bírom a kabátomat levenni, mert egyszerűen nem lehet lerakni, úgy visít és nyújtogatja a kis karjait, hogy azonnal vegyem vissza. És szinte egész este lóg rajtam, mint egy kis maki.

Cipő: mivel nálunk kőpadló van földszinten, ahol napközben Roni játszani szokott, ezért puhatalpú cipőben van általában, mert zokniban csúszik. Bár játszószőnyeg van majdnem mindenhol, nem kockáztatunk, hogy megfázzon.

Diverse, gratulálok az esküvőhöz, Ricsi nagyon édes, és nem is látszik a kis arcán a műtét. A nagy szép kék szemei lenyűgözőek.

Bár mi bölcsit nem tervezünk, de több ismerősnek, rokonnak is járnak a babái bölcsibe, általában 1 ½ éves koruktól, és mindenki elégedett vele a kezdeti beszoktatási nehézségek ellenére. Ne törődj vele, hogy ki mit mond, én is kaptam pár megjegyzést, hogy milyen szívtelen vagyok, hogy 7 hónaposan visszamegyek dolgozni, de a környezetemben több példát is látok arra, hogy jópár anyukának jót tenne, ha inkább dolgozna.

Barátok: Azt hiszem szerencsések vagyunk a barátokkal. Nekünk volt-van egy 7-8 párból álló társaságunk, akikkel együtt töltöttünk minden péntek- szombat estét általában. Ebből a csapatból hármunknak lett viszonylag egy időben babája. Érdekes, hogy pont az egyik babás pár maradt el pár hónapja teljesen, viszont a férjem legjobb barátjáékkal hetente többx is találkozunk (már csak a Kislovag miatt is), így a gyerekek tényleg már pocaklakó koruk óta együtt növögetnek. A legjobb barátnőmék is odavannak Roncsiért, különösen a férje, aki rosszul van, ha egy hétig nem látja a kis hölgyet. Rajtuk kívül még 2 baráti párral szoktunk rendszeresen találkozni.
Szóval úgy nagyjából együtt van még a csapat, csak az változott, hogy általában nálunk szoktunk találkozni péntek vagy szombat este. Roncsi is nagyon szokta élvezni a nagy nyüzsgést, és hogy mindenki vele foglalkozik, alig tudom elaltatni ilyenkor. Azt érdekes látni, hogy ki mit tud kezdeni egy kisgyerekkel. Van, aki vígan eljátszik vele, van, aki inkább csak nézegeti, hogy mit művel. Otthonról nem nagyon szoktunk elmenni, néha moziba, miután Roni elalszik vagy bulizni akkor, ha amúgy is mennem kéne promót ellenőrizni. De nem is nagyon vágyom rá, elég nekem a benti nyüzsgés, hétvégén örülök, ha otthon lehetek nyugiban.

Kor: én 2 hét múlva leszek 31, bár abszolút nem érzem magam ennyinek. Ha hirtelen megkérdezik, el is szoktam rajta gondolkodni, hogy hány éves is vagyok. Mondjuk nálunk a cégnél nagyon fiatalos a légkör, talán ezért is nem érzem magam ennyinek. A férjem majdnem 3 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy 1x senki nem gondolta, hogy ez a 15 éves kiskamasz, aki éppen kőművesnek tanult, meg a 18 éves éppen főiskolát kezdő nőci, szóval mi ezt komolyan gondoljuk. Apám ki is nevette, amikor 1 hónapnyi járás után szilveszterkor közölte vele, hogy el fogja venni a lányát. 2 éve már nem nevetett, illetve nevetett, de már ezen az emléken.

Súly: hú, hát úgy látom én viszem itt a prímet a 72 kg-val. 70 kg-val lettem pocakos, a terhességi cukrom miatt csak 5 kg-t híztam, aztán szülés után lettem 66 kg. Ekkor tök elégedett voltam, tartottam is, amíg el nem kezdtem dolgozni. Aztán amióta dolgozom, csak jönnek a kilók, és éppen 72 kg-nál tartok, de próbálom a kajálással egy kicsit visszafogni magam, hogy egy pár kiló lemenjen. Csak az a baj, hogy nagyon szeretek és tudok is enni, tornázni pedig már nincs energiám. Örülök, hogy ½ 6-6-ra hazaérek és a Ronival lehetek. Úgyhogy maradnak a séták, alig várom, hogy már jöjjön a jó idő. De igazából a súlyommal nem foglalkozom, az a lényeg, hogy a férjemnek tetszem, ő pedig nem szereti a ropi lányokat. Inkább vagyok jókedvű és kiegyensúlyozott pár kilóval a pocakomon, minthogy savanyú képpel salátákon tengődjek. Az a lényeg, hogy alapvetően jól érzem magam a bőrömben, akinek meg nem tetszik, ne nézzen rám.

A gyerekorvossal szerencsénk van, mert a keresztanyám volt az én gyerekorvosom, és Roncsié is ő lett, így bármikor mehetünk hozzá, ha baj van, és a rendelőt emiatt messze el tudjuk kerülni.

Sudi, nagyon csinos lett a frizurád! Én is szeretnék gyakrabban eljutni a fodrászhoz, de sajna ez nem mindig sikerül, pedig itt bent is ki kell azért néznem valahogy. Az integetés Roninak is egész jól megy, csak egyelőre akkor integet nagy lelkesen, amikor éppen eszébe jut. Meg a legújabb viccessége, hogy rázza a fejét, iszonyú mókás. Persze cseles, mert altatás közben eszébe szokott jutni, hogy felül és elkezdi rázni a fejét, én meg majd szétröhögöm magam, és kezdhetem az egészet előlről.

Ludmilla, milyen szép szöszi Anna! Én is alig várom, hogy Roninak megnőjön a haja, és rakhassak bele csattokat, meg copfot csinálhassak neki. Irigyeltelek a „nyaralás” miatt, bár sajnálom, hogy nem telt felhőtlenül.

Nagyon jók a farsangi fotók, Ádám annyira édes volt a varázslójelmezben!

Füles, Roni tud puszit adni, viszont simizés helyett egyelőre még pofozza a fejünket. Az még a jobbik eset, ha csak a kis kezével, de ha pl. mobil is van a kezében, alig győzöm elhúzni a fejemet. A férjemet rendszeresen úgy ébreszti (miután rólam lerángatta a takarót és meggyőződött róla, hogy felébredtem), hogy a cumit kikapja a szájából, és veri vele a fejét.
Csupán kedveskedésből.

Dzsú, remélem kijött a foga Emmának, mi is nagyon várjuk, hogy végre kibukkanjanak már felül is Roni fogai.

Edina, mesélj majd merre vesztek házat, ha már lehet róla beszélni, drukkolok, hogy megkapjátok a hitelt. Jó pihenést Miskolcon.

No, asszem behoztam most az egyhónapos lemaradásomat, elég is leszek egy időre, annyit sikerült írnom.

Üdv mindenkinek:

Lilla

Kép
ren_25_nĂĄdaskay lilla
 
 


Sziasztok!

Szakítok gyorsan egy kis időt az írásra a munkából (persze több nap alatt sikerült ezt a kisregényt összehoznom).

Először is Boeske, nagyon gratulálok a babához!!!! Le a kalappal előttetek, hogy ilyen hamar újabb babát vállaltok, ráadásul 2 másik picur mellé. Mi a férjemmel abban maradtunk, hogy ha Roni ovis lesz, majd akkor jöhet a tesó, ha úgy fogunk állni anyagilag, meg energiával. Bár nekem is a pocakosság életem egyik legszebb időszaka volt a terhességi cukorral meg a kórházasdival a végén is, de jelenleg nem lennék képes még egy babát vállalni.

Főleg nem úgy, hogy én vagyok jelenleg a családfenntartó, mert a férjemnek nem bírta a dereka a rengeteg pakolást, úgyhogy 2 hét múlva felmondott. Nagyon nem örültünk neki, mert tetszett volna neki a munka, de egész nap 20-30 kilókat kellett pakolnia, amitől kezdett kiújulni a gerincsérve, úgyhogy inkább eljött, mielőtt műtét lett volna belőle. Úgyhogy most visszaállt a régi rend: ő van itthon Ronival, Margit néni jön hetente 3x, míg a férjem intézi a dolgainkat, és ismét állást keresünk.

Hanimana, rettenetesen sajnálom, hogy a férjed így döntött. Mi is régóta, idén 13 éve vagyunk együtt, 2 éve volt az esküvőnk, és el se tudnám képzelni már külön az életünket, bár nálunk is vannak hullámvölgyek, főleg mióta visszamentem dolgozni. De az időnként elég csúnya veszekedések ellenére azért nem is tudnám mihez kezdenék egyedül. Tényleg nagyon elszomorodtam, mikor olvastam a soraidat, és csak bízni tudok benne, hogy hátha helyre lehet még hozni a dolgokat.

Rubi nagyon helyes a fotókon! Milyen jó, hogy nálatok is több hasonkorú baba van, ráadásul kislányok! Nálunk mindenki kisfiú, Apa már előre rosszul van, hogy mi lesz később Ronival egyedüli lányként a környéken.

Roni néha már elenged minket, és pár másodpercre áll. Ezt elsősorban az ágyban szokta gyakorolni (hétvégén délig általában az ágyban sziesztázunk, férjem hoz nekünk reggelit, megnézzük a Szezám utcát, meg alszunk egyet még Roncsival), ahol nem üti meg magát. Egyébként a bútorokba kapaszkodva mendegél, ha pedig gyorsan el akar jutni valahová, marad a mászás, amiben villámgyors, főleg hogy ha a fejébe veszi, hogy felmászik a lépcsőn. Most már futni kell utána, mert néha már majdnem a lépcső közepén tart, mire én az aljához érek. Persze van lépcsőzárunk is, de csak hadd gyakoroljon, inkább megyek utána. A felmenetel már nagyon megy, a lejövetelre még nem jött rá.

Köszönjük a bókokat, tényleg nagyon büszke szoktam lenni Ronira, hogy milyen szép kislány.

Egyfolytában szövegel, a baba meg a nem-et mondja, a nemet most már általában tudatosan, és mindenről megvan a véleménye, sőt az utóbbi időben felesel is. Az etetőszékében nem hajlandó megülni, csak a kaja elején, amikor még nagyon éhes. Ha bekötöm, visít, azért nem eszik, úgyhogy általában nem szoktam bekötni, hanem mondom neki, hogy csüccs különben nincs kaja. Ez működni szokott, míg éhes, de jár a szája, és bár nem értem mit mond, de a hangsúlyából értem, hogy már most pimaszkodik. Mi lesz itt később! Apja állítja, hogy rám ütött a nagy szájával, bár szerintem inkább az ő csökönyösségét örökölte.

A tápszert és a tejpépet már régóta nem eszi, csak normál kaját hajlandó enni, meg a bébiételeket ebédre. Igy reggelire meg vacsorára gyümölcsös ivójoghurtot iszik, és nagyon szereti a kiflit rágcsálni (még mindig csak 2 fogunk van), meg a felvágottakat is kedveli.
Gyümölcsből a banán a nagy sláger, ezt eszi fürdés után.

Napközben még 2x alszik, de délután 4-kor mindig felkeltjük, ha esetleg tovább aludna. Igy általában elalszik 9 körül balhé nélkül, de éjszaka sajnos még mindig felkelt ½ 3 körül, át kell vinnem magunkhoz, ahol aztán forgolódik, óránként kelteget, hogy szomjas, pedig párologtatok, ledobja a takaróját (a fűtést is lejjebb raktam), és mindenáron úgy akar aludni, hogy fogja valamimet, ami elég nehézkessé teszi az alvásomat, mert elég nehezen tudok befogott orral, vagy ujjal a számban aludni.

Mostanában nagyon anyás, már amikor otthon vagyok. Alig bírom a kabátomat levenni, mert egyszerűen nem lehet lerakni, úgy visít és nyújtogatja a kis karjait, hogy azonnal vegyem vissza. És szinte egész este lóg rajtam, mint egy kis maki.

Cipő: mivel nálunk kőpadló van földszinten, ahol napközben Roni játszani szokott, ezért puhatalpú cipőben van általában, mert zokniban csúszik. Bár játszószőnyeg van majdnem mindenhol, nem kockáztatunk, hogy megfázzon.

Diverse, gratulálok az esküvőhöz, Ricsi nagyon édes, és nem is látszik a kis arcán a műtét. A nagy szép kék szemei lenyűgözőek.

Bár mi bölcsit nem tervezünk, de több ismerősnek, rokonnak is járnak a babái bölcsibe, általában 1 ½ éves koruktól, és mindenki elégedett vele a kezdeti beszoktatási nehézségek ellenére. Ne törődj vele, hogy ki mit mond, én is kaptam pár megjegyzést, hogy milyen szívtelen vagyok, hogy 7 hónaposan visszamegyek dolgozni, de a környezetemben több példát is látok arra, hogy jópár anyukának jót tenne, ha inkább dolgozna.

Barátok: Azt hiszem szerencsések vagyunk a barátokkal. Nekünk volt-van egy 7-8 párból álló társaságunk, akikkel együtt töltöttünk minden péntek- szombat estét általában. Ebből a csapatból hármunknak lett viszonylag egy időben babája. Érdekes, hogy pont az egyik babás pár maradt el pár hónapja teljesen, viszont a férjem legjobb barátjáékkal hetente többx is találkozunk (már csak a Kislovag miatt is), így a gyerekek tényleg már pocaklakó koruk óta együtt növögetnek. A legjobb barátnőmék is odavannak Roncsiért, különösen a férje, aki rosszul van, ha egy hétig nem látja a kis hölgyet. Rajtuk kívül még 2 baráti párral szoktunk rendszeresen találkozni.
Szóval úgy nagyjából együtt van még a csapat, csak az változott, hogy általában nálunk szoktunk találkozni péntek vagy szombat este. Roncsi is nagyon szokta élvezni a nagy nyüzsgést, és hogy mindenki vele foglalkozik, alig tudom elaltatni ilyenkor. Azt érdekes látni, hogy ki mit tud kezdeni egy kisgyerekkel. Van, aki vígan eljátszik vele, van, aki inkább csak nézegeti, hogy mit művel. Otthonról nem nagyon szoktunk elmenni, néha moziba, miután Roni elalszik vagy bulizni akkor, ha amúgy is mennem kéne promót ellenőrizni. De nem is nagyon vágyom rá, elég nekem a benti nyüzsgés, hétvégén örülök, ha otthon lehetek nyugiban.

Kor: én 2 hét múlva leszek 31, bár abszolút nem érzem magam ennyinek. Ha hirtelen megkérdezik, el is szoktam rajta gondolkodni, hogy hány éves is vagyok. Mondjuk nálunk a cégnél nagyon fiatalos a légkör, talán ezért is nem érzem magam ennyinek. A férjem majdnem 3 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy 1x senki nem gondolta, hogy ez a 15 éves kiskamasz, aki éppen kőművesnek tanult, meg a 18 éves éppen főiskolát kezdő nőci, szóval mi ezt komolyan gondoljuk. Apám ki is nevette, amikor 1 hónapnyi járás után szilveszterkor közölte vele, hogy el fogja venni a lányát. 2 éve már nem nevetett, illetve nevetett, de már ezen az emléken.

Súly: hú, hát úgy látom én viszem itt a prímet a 72 kg-val. 70 kg-val lettem pocakos, a terhességi cukrom miatt csak 5 kg-t híztam, aztán szülés után lettem 66 kg. Ekkor tök elégedett voltam, tartottam is, amíg el nem kezdtem dolgozni. Aztán amióta dolgozom, csak jönnek a kilók, és éppen 72 kg-nál tartok, de próbálom a kajálással egy kicsit visszafogni magam, hogy egy pár kiló lemenjen. Csak az a baj, hogy nagyon szeretek és tudok is enni, tornázni pedig már nincs energiám. Örülök, hogy ½ 6-6-ra hazaérek és a Ronival lehetek. Úgyhogy maradnak a séták, alig várom, hogy már jöjjön a jó idő. De igazából a súlyommal nem foglalkozom, az a lényeg, hogy a férjemnek tetszem, ő pedig nem szereti a ropi lányokat. Inkább vagyok jókedvű és kiegyensúlyozott pár kilóval a pocakomon, minthogy savanyú képpel salátákon tengődjek. Az a lényeg, hogy alapvetően jól érzem magam a bőrömben, akinek meg nem tetszik, ne nézzen rám.

A gyerekorvossal szerencsénk van, mert a keresztanyám volt az én gyerekorvosom, és Roncsié is ő lett, így bármikor mehetünk hozzá, ha baj van, és a rendelőt emiatt messze el tudjuk kerülni.

Sudi, nagyon csinos lett a frizurád! Én is szeretnék gyakrabban eljutni a fodrászhoz, de sajna ez nem mindig sikerül, pedig itt bent is ki kell azért néznem valahogy. Az integetés Roninak is egész jól megy, csak egyelőre akkor integet nagy lelkesen, amikor éppen eszébe jut. Meg a legújabb viccessége, hogy rázza a fejét, iszonyú mókás. Persze cseles, mert altatás közben eszébe szokott jutni, hogy felül és elkezdi rázni a fejét, én meg majd szétröhögöm magam, és kezdhetem az egészet előlről.

Ludmilla, milyen szép szöszi Anna! Én is alig várom, hogy Roninak megnőjön a haja, és rakhassak bele csattokat, meg copfot csinálhassak neki. Irigyeltelek a „nyaralás” miatt, bár sajnálom, hogy nem telt felhőtlenül.

Nagyon jók a farsangi fotók, Ádám annyira édes volt a varázslójelmezben!

Füles, Roni tud puszit adni, viszont simizés helyett egyelőre még pofozza a fejünket. Az még a jobbik eset, ha csak a kis kezével, de ha pl. mobil is van a kezében, alig győzöm elhúzni a fejemet. A férjemet rendszeresen úgy ébreszti (miután rólam lerángatta a takarót és meggyőződött róla, hogy felébredtem), hogy a cumit kikapja a szájából, és veri vele a fejét.
Csupán kedveskedésből.

Dzsú, remélem kijött a foga Emmának, mi is nagyon várjuk, hogy végre kibukkanjanak már felül is Roni fogai.

Edina, mesélj majd merre vesztek házat, ha már lehet róla beszélni, drukkolok, hogy megkapjátok a hitelt. Jó pihenést Miskolcon.

No, asszem behoztam most az egyhónapos lemaradásomat, elég is leszek egy időre, annyit sikerült írnom.

Üdv mindenkinek:

Lilla

Kép
ren_25_nĂĄdaskay lilla
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok írni pár sort, bár nem biztos, hogy sikerül. Ricsi vagy elaludt, vagy nem, ki sem merek lépni a szobából, mert a legapróbb neszre is felébred. Pár hete megcseréltük a hálónkat és a babaszobát, így a babaszoba a lakás legcsendesebb részén van, azóta viszont a Ricsi kis babafülei aklimatizálódtak az új helyzethez és ugyanúgy felriad mindenre. :roll:

Hanimana, bíztam benne, hogy jobb hírekkel jössz legközelebb... :( Sokszor komolyan nem értem a pasikat, sok évig minden happy, utána jön a közösen óhajtott baba és épp akkor lépnek ki, amikor a legnagyobb szükség lenne a támogatásukra. Ezt NEM anyagi, hanem érzelmi téren értem! Szilpa, ezt neked is írhatom sajnos... Minden elismerésem a tiétek, én komolyan nem tudom, hogy mihez kezdenék ilyen helyzetben, nekem szerencsére nagyon sokat segít a párom, de nem is csak a fizikális segíség miatt... Amúgy is. Sajnálom, de azért még remélem, hogy hátha nálatok is minden rendbe jön végül!

Ludmilla, jó kis nyugis helyen voltatok! Úgy örülök, amikor tesztek fel fotókat, imádom őket, megszállotja vagyok a fényképezésnek. Ma is csináltam vagy 80 képet Ricsiről. :D

Sudi, hogy sikerült a Babanetes babatalálka? Jót játszottak a kissrácok?

Dzsú, remélem, meggyógyultatok!! Hogy néz ki Emmának az ínye?? Begyulladt vagy piros? Azért kérdezem, mert én soha semmi extrát nem láttam a Ricsi ínyén, csak az áttörni készülő fogacska fehér színét.

Edina, mi még szerintem nem "találkoztunk"! Milyen érdekes nevű babád van, ilyet még sosem hallottam ezelőtt! Mit jelent a neve, honnan kapta? Kajaügyben nálunk is az a helyzet, ami nálatok, Ricsinek már nem kell a külön neki főzött, agyonturmixolt kaja. Egy ideig kísérleteztem vele, de felesleges plusz munka volt, mert nem ette meg. Azóta azt eszi, amit mi és abból nem tudja, hogy mennyi az elég. Kedvenc desszert pedig a krémtúró. :shock:

Lilla, örülök, hogy te is jelentkeztél!! Az etetőszékkel nálunk is hasonló a helyzet, már gondolkodtunk rajta, hogy elcsomagoljuk, mert csak a helyet foglalja az étkezőben. Ricsi úgy visít benne, mint egy kismalac, ráadásul könnyedén kimászik belőle az öv ellenére is.
Roncsi nagyon ügyes, ha már szóval is kifejezi a nemtetszését! :D Nálunk ez még csak tettekkel megy, de azzal kőkeményen. :D

Füles, igen, az aszcendens a születési időtől függ. Ha érdekel, szívesen megnézem a tiédet, ha megírod a pontos időt. Ügyi vagy, hogy gyakran porszívózol, én szégyenkezve bevallom, hogy hétközben csak főzök, rendet teszek, mosok, mosogatok és ha szemmel láthatóan morzsás, szöszös a padló, akkor felseprem és felmosom. Vasalni alig szoktam, kizárólag azokat, amiket muszáj. :oops: Nálunk hétvégén van takarítás, olyankor a páromé a porszívózás, az enyém a portörlés és a felmosás. Hétvégén nem viszem túlzásba. :oops: A főzést is sokszor úgy intézem, hogy másnapra is elég legyen, ne kelljen minden nap a tűzhely mellett ácsorogni. Ricsi miatt amúgy is egyre nehezebb, mert mindig ott kontárkodik körülöttem és nagyon féltem a forró dolgoktól.

Hááát csajok, most már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy vissza szeretnék menni a régi munkahelyemre... Pontosabban még nem tudom, hogy mi lesz, elképzelésem sincs. Beszélgettem a kollégákkal és elég sok a panasz arra, hogy hétvégén is ilyen-olyan céges "csapatépítő" programok vannak, amit én nem tudok és nem is akarok majd elvállani. 7 évet dolgoztam ott... Egyébként sajnálom, mert a munkámat nagyon szerettem, a kollégákat szintén, egyedül ezzel van bajom, hogy a szabadidő vészesen közel van a nullához és a stressz sem kevés, ez régen is így volt. Gyerek előtt ez még ugye nem olyan nagy gond, de azt semmiképpen sem szeretném, hogy a rossz döntésemnek Ricsi igya meg a levét. Sokat gondolkodtam/gondolkodom ezen, de nem jutottam még közelebb a megoldáshoz. No mindegy, van még idő kitalálni valamit. Olyan helyet szeretnék, ahol "csak" dolgozni kell normálisan és a munkám alapján ítélnek meg, nem pedig az alapján, hogy hány csapatépítő buliból hiányoztam és hányszor nem tudtam elvállalni az extra vasárnapokat...

No, végezetül egy kis képgaléria a mai termésből. :D Ismét írom, hogy bocs a sok képért, nem Ricsit akarom sztárrá avanzsálni, hisz minden baba gyönyörű, egyszerűen csak fotóimádó vagyok! :D

Variációk konyhai kisegítésre:
Kép Kép Kép Kép

Variációk fürdőszobai tevékenységekre:
Kép Kép Kép Kép

Variációk gyerekzárra a főzések ideje alatt: :D :D :D
Kép Kép Kép Kép

Bónusz fotó, avagy valahol a gyerek is rajta van!! :D
Kép

Jut eszembe, ha valakinek van ötlete, hogy hol lehetne venni valami hatékony, bútorokra szerelhető gyerekzárat, az légyszi írja meg! :)


Szép napot mindenkinek!!

Kép

Kép
diverse
 
 


Már korábban is akartam írni, hogy ha esetleg fent vagytok az iwiw-en, akkor megírhatnánk egymásnak priviben vagy e-mail címre a nevünket, mert családi fotókat, pontosabb adatokat úgysem osztunk itt meg egymással a nyilvános fórumon. Persze, csak ha van kedvetek!

Kép

Kép
diverse
 
 


Sziasztok!

Lilla, jó hogy tudtál jelentkezni! Jó sokat írtál!! :lol: :lol: Képek nincsenek?? :lol: :lol: :lol:

Diverse!
Én wiw-es vagyok! Sudit ha beírod a keresőbe, biztos megtalálsz!!! :lol: :lol:
Jók megint a képek!!
Gyerekzárat láttam már a KIKA-ban, van az IKEA-ban is és a Sparban is szoktam látni. Egy darabig Én is gondolkoztam rajta, Gery is sokáig kotorászott előszeretettel a konyhaszekrényekben, most egy hónapja kb már nem csinálja!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Azért a szobában a fiókokat kirámolja sokszor, de talán mintha az is ritkulna!!! :roll: :roll:
A BÓNUSZ fotó nagyon jóóó! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Jó volt nagyon a tegnapi talink, mindjárt rakok is fel képeket!!!! :lol: :lol: :lol:

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Képek :
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Hanimama a Ti bababulitok is nagyon klassznak tűnik, édesek a kicsik a képeken nagyon!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Sziasztok!

Nálunk ismét felpörögtek az események.
Sajnos már nincs 3. baba. Elkezdtem vérezni, elmentem UH-ra, és csak egy fejlődésben visszamaradt petezsákom volt embrió nélkül. Szóval most 3 hónap kényszerpihenő, aztán újra nekifuthatunk.
Ne sajnáljatok, én sem fogom fel tragikusnak a dolgot. Elvégre van 2 szép fiam, és 3 hónap hamar eltelik.

A fényképek nagyon jók, különösen a konyhai gyerekzárak tetszettek . :D Majd én is alkalmazom.

Jó hétvégét!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske!

Ok, nem sajnállak, de azért mégis szomorú lettem ahogy írtad mi történt! :cry: :cry: :cry: (egy picit sajnállak jóóó!) Örülök, hogy így fogod fel a dolgokat, majd a következőőő!!!!! Drukk hozzá!!!!! :lol: :lol: :lol:

Puszi és jó hétvégét mindenkinek!!!!

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Boeske!

Ok, nem sajnállak, de azért mégis szomorú lettem ahogy írtad mi történt! :cry: :cry: :cry: (egy picit sajnállak jóóó!) Örülök, hogy így fogod fel a dolgokat, majd a következőőő!!!!! Drukk hozzá!!!!! :lol: :lol: :lol:

Puszi és jó hétvégét mindenkinek!!!!

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Sziasztok!

Boeske, akkor én sem írom, hogy sajnálom és megértem, hogy ezt kéred, mert én sem szeretem, ha sajnálnak. Szorítok neked, hogy mielőbb egy kétcsíkos hírrel jelentkezz! Műtöttek is, vagy a természet elvégezte a dolgát?

Akit megtaláltam az iwiw-en, azt bejelöltem! :)

Sudi, jók lettek a képek!! :)

Most sajnos nem tudok többet írni, mert rengeteg házimunka vár rám! :shock: :shock: :shock:

Szép hétvégét!

Kép

Kép
diverse
 
 


Sziasztok!

Pont végeztem az írással, de rohannom kell, így már nem tudom átnézni, meg a kis vigyori fejeket beilleszteni, bocsi.

Ludmilla!
Nagyon jók a képek! Jó lehetett Hévíz.
Nagyon aranyos a kis varázslód is!

Sudi!
Földbe gyökerezett Gery aranyos lehetett. Biztosan a víz mennyiségére csodálkozott így rá.
Nem a pocakosság volt apánál a baj, de majd leírom.
Jók a képek a bababuliról!

Dzse!
biztosan van a mohában, valami számára pont fontos tápanyag, amiről te nem tudsz!!
Jobbulást az egész családnak!!!

Ed!
Háznézés? Hú, hát ez elég izgisen hangzik. Drukkolok, hogy mielőbb megtaláljátok álmaitok (és pénztárcátok) vityillóját!! És a hitelt is megkaphassátok.
Barangó szép nagy lehet már, ha mindenki másfélnek nézi. Ne aggódj, még Kende sem akar egyedül menni.
Én is úgy érzem, hiányzik valaki (apán kívül). Jó lenne még egy pocak, de hova…
Konyha szép lehet. Kendét is próbáljuk rávenni az egyedül evésre, de ő nagyon lusta, szereti, ha kiszolgálják. Persze néha eszébe jut, hogy mi lenne, ha.. de hamar feladja. Ez nekem jó is, meg nem is.

Hanimana!
Igen, 8 és fél évig.
Nagyon jó lehetett a bababuli. Jók lettek a képek!

Lilla!
Jó, hogy ennyit írtál, úgy szeretek olvasni! És ennyi mindent!
Sajnálom, hogy a férjednek fel kellett mondania, de az egészség a legfontosabb!! Nagy szerencse, hogy meg tudtok így is élni, és nem volt égetően muszáj ott maradnia. Remélem, hamar elmúlik a derékfájdalma. Tudom, milyen rossz ez. (Nekem is gerincsérvem van. Elvileg nem kell műteni, kitornázható. Csak tornázni nem szoktam, inkább szenvedek. Tiszta lökött vagyok). De legalább többet lehet a kislányával. Ilyenkor hogy bírja Ronit emelgetni? Nekem sokszor az is olyan fájdalom, hogy kicsordul a könnyem tőle. Persze azért inkább felemelem.
Állás, bútorok mentén séta, egyébként mászás, meg ágyban ökörködés témakörben mintha Kendéről írtál volna.
Roncsi nagyon édes lehet, ahogy felesel neked.
Az alvásotokon jót nevettem. Elképzeltem a befogott orrot, meg a számban ujjat. Nem is értem, miért nem megy ez neked.
Kendét én ezért a rajtam lógásért (mint a majmoknál) hívom már nyár óta makinak. Ez már rajta marad. Sokszor így szólítom, és nem is a nevén. Már megismeri, és tudja, hogy róla van szó.
Örülök, hogy nálatok is így együtt maradt a baráti társaság. Nekem is többet jönnének fel akár hétvégén egy-egy este is, ha nem anyámékkal laknék, és nem kéne hozzájuk is alkalmazkodni. Azért hívnak, meg ha lemegyek, sokat találkozunk, de mégis csak jobb lenne, ha néha fel tudnának jönni, és nem csak egy-egy délutáni egy órára. Mostanában kezdem nagyon érezni a hiányukat.
Jó régóta együtt vagytok a pároddal. Olyan jó ezt hallani! Csak így tovább, és sok boldogságot!!!
Olyan jó, hogy jól érzed magad a bőrödben. Egyébként én is azt mondom mindenre, hogy akinek nem tetszik, nem néz ide. Az egy dolog, hogy ha magamnak nem tetszek.
Tök jó, hogy nektek családban van az orvos.

Kende egyre jobban tud simogatni, és nagyon szereti is. Meg bújós is lett. Annyi szeretet van benne mostanában, hogy néha nem is mondanám meg róla, hogy kisfiú.

Diverse!
Fülelős Ricsi. Sajnálom, hogy ennyire felriad mindenre. Kende már nagyon megszokta, hogy itt ütöm a billentyűket 4m-re tőle. Mondjuk ezt a hangot már pocakosan is nagyon sokszor hallotta.
Köszi. Én is remélem, hogy hamar rendbe jönnek már a dolgok, mert mindig úgy érzem, nem bírom tovább. Aztán jön Kende és lefoglalja a gondolataimat. De még így másfél év után is nagyon nehéz minden este egyedül, magányosan. Aztán mindig jön egy új reggel… És kezdődik minden elölről. Szóval telnek a napok valahogyan…
Sajnálom ezt a munkahelyi dolgot. Én még gyerek előtt is rosszul voltam az ilyen kötelező szabadidőt elvevő felesleges tréningektől. Ez a kis szabadidő jár nekünk, még akkor is, ha ingyenesen lehetsz akármilyen flancos helyen, vagy még ki is fizetik az idődet. De persze meg sem fizetik.
Nagyon jók a fotók! Annyira édes kisfiad van!
Tetszett a félgyerekes bónusz kép is.
Nagyon szép szekrényetek van! És jók a gyerekzáraitok is. Gyerekzárat bababoltokban is kapsz, meg nagyobb áruházakban, amit Sudi is írt, de én láttam már Corában, Auchanban is.
Én is Iwiw-es vagyok. Szilpával megtalálsz. De ha nem, akkor írj privit, és bejelöllek én.
Sudi! Te is!

Boeske!
Én akkor is sajnálom.
De nagyon örülök, hogy nem viselt meg lelkileg, és ilyen jól fogod fel! Csak csodálni tudlak! És drukkolok, hogy a következő próbálkozás ismét egy gyönyörű szép manóval ajándékozzon meg titeket!!



Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Diverse!

Az orvosom rábeszélt a műtétre. Így hamarabb túl voltam rajta, és már ketyeg is a 3 hónap. Ki tudja, enélkül meddig tartott volna, plusz fertőzésveszély, stb.
Egyébként már másodszorra járok így, szóval már tudtam, mi fog történni.

Szép vasárnapot!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Jajj, képzeljétek, elég nyüzsis hétvégém volt végre!! :) Olyan jól éreztem magam. :D :D
Tegnap délután elmentünk nagynénémékhez szülinapozni. Kende is nagyon jól érezte magát. Hamar feloldódott, pedig idegen helyen nagyon ölbebaba szokott lenni mostanában. Persze a barátkozásban segítettek unokatesóm kisállatai, akik elvonták a figyelmét. :) Volt ott törpenyúl, tengerimalac, papagáj, meg halak. Mikor hazajöttünk, feljött egy barátnőm trécselni, meg Kendenézőbe, akit már rég láttam, és egész sokáig, este 9-ig itt volt. :) Közben megjött apa is, jót játszott a két fiú. :) Ezután ketten maradtunk manómmal. Gyors fürdés, vacsi, letettem aludni, és lementem egy havernak a szülinapját ünnepelni. :) Ittam is, eléggé beszédültem. :oops: :oops: 2 előtt kicsivel jöttem haza. Persze maki éjjel randalírozott, 4-től 5-ig fent volt :shock: :evil: , és vergődött , helyezkedett mellettem, meg rám feküdt, addig tekergett, míg majdnem lepördült... :roll: :roll: Meg hirtelen ötlettől vezérelve ráugrott a fejemre :shock: (á, dehogy ijedtem meg :oops: :evil: ). Azt hitte, úgy kényelmesebb lesz?? Szóval nem lehetett mellette aludni. :evil: Pedig jól esett volna. :oops:
Ma délelőtt olyan voltam, mint egy hulla. A fáradtságtól hol a hideg rázott, és fáztam, hol meg akartam gyulladni. :? Ja, és persze ülni is alig mertem, nemhogy eldőlni. Ha eldőltem, arra riadtam fel, hogy simán elaludnék, pedig maki ott játszik a szobában. :shock: Meg is ijedtem. Rögtön lelki szemeim előtt láttam, milyen rossz anya vagyok, mert ha addig történne vele valami, míg én alszom... :( Még bele gondolni is rossz. :( :( Így ülni is alig-alig mertem. Viszont ebéd után aludtam vele 1 órát :) , ami elég kevésnek bizonyult. Mert mikor ő már felkelt, kivettem, ott játszott mellettem, én meg ültem, és bambultam 20 percet, mint akiben kimerült az elem. :roll: Ezután átmentünk apához. Ott ettünk finomat :) , utána még a fiúk játszottak, majd felkerekedtünk, és bementünk a nyugatinál lévő nagy bev.központba, mert ott dolgozik barátnőm (apa unokatesója). Segítettünk neki házimozit választani, meg hazahozni. Mármint apa. Mi meg legalább kimozdultunk addig. :oops: Utána még negyed órára felugrottunk anyóshoz. Nem akartam már felmenni, mert késő volt, de apa meggyőzött. Mivel anyósnak el van törve a lába ( :lol: jajj, szegény :) ), ő nem tud jönni hozzánk (de kár :D ) (csak kicsit vagyok gonosz :D :wink: ), és hogy legalább egy kicsit láthassa makit. Legalább annyi időre, míg apa összedugdossa az új házimozit tesójának. Ezzel le is tudtam a hétre a látogatást. :D 8)
Maki jól elfáradt. Volt is már nyűglődés, mire le tudtam rakni. :(



Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Bocsi a szín lemaradt.

Akkor most it van:


A SZÍN!!!

:D :D :D


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Boeske!
Csodálom az erőd! Ilyenkor mindig bízom benne, hogy nem ok nélkük történnek a dolgok! És a 3 hónap a két lurkó mellett biztos hamar eltelik!

Sudi!
Az első két kép készült Hévízen, nem saját ház (sajnos :) ). A farsangos anyuéknál.
Aranyosak a babafotók! :P

Diverse!
Én még nem találtalak meg az iwiw-en. Majd küldök email-ban egy nevet, akkor Te megtalálhatsz, ha akarsz! :)
Segítő-Ricsi nagyon édes! Nekem Anna teregetésnél szokott segíteni, csak aztán győzzem megtalálni a ruhákat! :lol:

Lilla!
Jó volt ez a hosszú beszámoló! Sajnálom, hogy párodnak ilyen rövidre sikerült a munka! :(
Egyetértek Sudival, képet is kérünk! :)

Szilpa!
Jó lehetett a nyüzsis hétvége! Akkor most jöhetnek a pihenős hétköznapok! :lol:

Szombaton kimentem megmetszeni a bokrocskáinkat, hogy mindjárt itt a tavasz, erre most nem szakad a hó??? Remélem, nem most akar elkezdődni a tél! :evil:

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!

Idő híján most csak gyorsan beköszönök. Ludmilla, köszi az e-mailt, megtaláltalak! :) Rajtad kívül megtaláltam Szilpát, Sudit és Nádaskay Lillát is! Azt még le kell írnom, hogy Ádám annyira édes az anyáknapi képen, hogy teljesen elérzékenyültem... :oops: Ha majd Ricsikém fog így előttem állni egy csokor virággal, akkor szerintem bőgni fogok, mint a záporeső. :D :oops:

Pussz mindenkinek, legközelebb kicsit tovább maradok!:D

Kép

Kép
diverse
 
 


Sziasztok!

Szilpa! Nem akarlak elkeseríteni, de nálunk Marci normál esetben ébredés nélkül átalussza az éjszakát, úgyhogy nekem 2-3 ébredés igencsak soknak számít. Szerencsére ilyen minden szökőévben egyszer fordul elő.
Örülök, hogy ilyen jól telt a hétvége! (És eg kell néha egy kis gonoszkodás anyósról 8) )

Ludmilla! Nagyon jók a farsangolós képek! Jó hogy otthon is megtartottátok a farsangot! Én fánkot akartam sütni, de valahogy elmaradt. Inkább az extra gyors muffint választottam :oops:
Képet még mindig nem kerestem magamról

Diverse! Sajnos nem tudom hány órakor születtem, de majd megkérdezem anyukámat. Marci 18.55-kor bújt elő a pocakból :-)
Azért én sem vagyok ám házitündér! Néha tök elegem van a házimunkából! Dehát muszáj. Sajnos senki nem csinálja meg helyettem. Azt pedig utálom, ha por van vagy rendetlenség. Na és a vasalást sem merem halogatni soha, mert ha összegyűlik egy kupac....... hajaj, hát az borzasztó! Priviben majd én is megírom a nevemet. És nagyon aranyos képeket csináltál! Megértem a fényképezős mániát, én is szeretem fotózni Marcit. És olyan jó később visszanézni a képeket!

Boeske! :cry:

Lilla! Én örültem a beszámolódnak! Egyáltalán nem találtam túl hosszúnak! Remélem férjed talál valami jó munkát!

Magunkról majd kicsit később írok, most megyek szundizni.

Füles

Kép
füles2006
 
 


Sziasztok!!

Engem is jelöljetek WiW-en!!! Sudi néven megtaláltok, kiegészítésként a teljes nevem Mokánné Sudár Melinda!!!

Raktam fel képeket Gery honalpjára, nézzétek majd meg, ha van kedvetek, időtök. Már késő van nagyon hulla vagyok...
Puszi mindenkinek!!!



www.gerybaba.gportal.hu

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Ezt még tegnap este írtam, csak le volt lassulva a babanet, és állandóan megállt:

Sziasztok!

De jó! Szép hó esett végre!!!! :lol: :lol: Kendével sétáltunk is egyet. Alig tudtam tolni a kocsiját a hóban :? , mert nem takarították le a járdákat itt mifelénk. :evil: :evil: A kezem rendesen elfáradt, megfájdult, mire hazaértünk. Nem tudom, a gondnokok épp hol vakargatják a pö..üket??? :evil: :evil: :evil: Ilyenkor azonnal sózniuk kéne, és eltologatni a járdáról a havat. Persze a fizetést felveszik, és irány a kocsma. :twisted: :twisted:
Na, nem morgolódok, örülök a hónak. 8) 8) :D :D Kende nagy szemekkel bambulta a hóesés. :D :D Már ezért a csodálkozó és közben örömködő arcért megérte az egész. :D

Persze éjjel megint nem aludtam. :oops: Érdekelt az Oscar gála. Kétszer ugyan belealudtam, de max fél órára. Nem hittem, hogy ilyen sokáig tart :shock: (bár már 3. éve mindig megnézem), de a végén már úgy voltam vele, ha idáig megnéztem, csak nem hagyom félbe. :roll: Egyszer kikapcsoltam a tv-t, de lyukadt az oldalam, vissza kellett kapcsolni. :oops: :oops: Hajnal 2-től reggel negyed 7-ig tartott. :shock: Na, akkor végre alvás, de Kende 9-kor kegyetlenül felébresztett. :cry: Ha tetszik, ha nem, reggel van! :? Alig bírtam magamhoz térni. A mosott sz..r zombi változatát ha elképzelitek, akkor az tündérmese volt hozzám képest. :roll: :( Ebéd után lepihentem fél órára, azzal bírtam magam tartani idáig, de már eléggé nyomi vagyok. :? Pedig tegnap este is eléggé fáradt voltam már a hétvégém után.
Ma meg végre hosszú idő után elmentem egy focimeccsre. :D :D :D :D :D Jajj, de jó volt!!! :D :D Már elvonási tüneteim voltak. A meccs is jól sikerült, egy rivális csapatot győztünk le fölényesen. :D :D :D Szóval minden klappolt. Most vigyori vagyok. :D :D :D Fáradt, de vigyori. :D :D :D :D 8)




Na, akkor most visza olvasok.


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Engem is bejelölhettek Iwiw-en. Papp Szilvia néven futok, de Szilpa-val is fellelhető vagyok. Sudi, Ludmilla, Diverse már ismerős. :D :D :D :D


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Boeske, :cry: , kívánom, hogy minél hamarabb lakjon valaki a pocakodban.

iwiw: megyek, megkereslek titeket. :lol: lassú, de nagyon :?

vége a fürdésnek, mennem kell.

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Na, megpróbálok visszatérni a valós életbe. Az elmúlt napokban sokminden történt.

Márk túlesett a háromnapos láz nevű betegségen. A kiütésekből jöttem rá, előtte a doktornéni a fogzásra fogta a magas lázat. Persze foga is jön bőven Márknak, már 11-nél tartunk, és az egyik szemfoga is kibukkant.

Barnánál elkezdődött a "miért" korszak. 2 napja minden második mondata az, hogy "de miért?" Egyre önállóbb a srác, már a zokniját is maga húzza fel (na, meg le is :)) Most már csak a pelenkát kéne elhagyni.


Én is keresgéltem az iwiw-wen.

Edina!
Jól látom, hogy a nagylány 3 éves?
Boldog születésnapot!

Jó éjszakát mindenkinek!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske, köszi, tegnap volt a szülinapja. :lol:
"Miért" korszak? Csudajó, mi már élvezzük néhány hónapja. Aha, Barna és Kincső között pont annyi hónap a különbség. :lol:
Szerencsére Kincsőnek már nem kell pelus, éjszaka csak akkor kap, ha nem itthon alszunk.

Bara még nem alszik, nem tudom, mennyi időm marad netezni. az iwiw még mindig lassú - este van. kiléptem.

A házról: novemberben nyaraltunk egy icipici faluban a Bakony szívében, elvarázsolt minket a környék és a második eladó ház, amit megláttunk. Egy 100 éves régi parasztházról van szó, sok munkánk lesz vele, de nekünk megéri, mert nem szeretünk itt lakni a 8. emeleten, Budapesten. 1 hete adtuk be a hitelkérelmet (az első helyen nem kaptunk nekünk megfelelő ajánlatot), most várunk, hogy mi lesz.

Ha valakit érdekel, itt nyaraltunk, tudom ajánlani:
http://tarkabociporta.fw.hu/

Próbálok a tegnapi szülinapzásról fotókat feltenni.
A hétvégéről itt vannak a képek:
http://babaszoba.hu/services/albums?alid=24275

Diverse, mintha Barangót látnám a fotókon. :twisted: Ő is imád pakolni. Néha kínomban széles ragasztócsíkkal ragasztom le az ajtókat. :wink: :oops:

Barangó név eredetéről ezt találtam a neten:
"A Vörösmarty-hatás a névadásban a legszembeszökőbb módon Petőfi verses kisepikájában nyilvánul meg. A várromokért rajongó, azokról diákkorában listát is vezető, vándorlásain a romokat mindig felkereső Petőfi ezeket a regeszerű történeteket akárha Vörösmarty tollából származtatható nevű szereplőkkel bonyolította: Barangó, Keve, Ildikó (Szerelem átka http://193.6.201.253/01000/01006/html/vs184506.htm#146 , 1845); Gedő Simon (helynévből elvonva), Kompolti Dávid és Jób (létező családnévvel), Perenna (Salgó, 1846); vö. Kovalovszky i. m. 1934. 60."
Sajna szegény gyerek még mindig Bendegúznak van anyakönyvezve... idén már elintézzük, hogy igazi Barangó legyen.

Bara lóg rajtam, megyek, elaltatom.
Jó éjt!

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Kincső!

Nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!!!


Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Ed!
Kincsőnek nagyon boldog szülinapot! :P
Sok sikert a ház-vásárláshoz, a költözéshez! Nagyon szép hely, biztos élvezni fogjátok! A munkátokban nem okoz gondot a költözés?

Boeske!
Most már jól van Márk? Mi ezt a 3 naposat Ádámnál megúsztuk, de Annának még van rá esélye.
Miért korszak :P Nem egy unalmas időszak! Ádámnál nem volt vészes, de egy rokon kislánytól nyáron már majdnem kiakadtam, olyan szintű volt nála a miért-ezés!

Diverse!
Az anyák-napja tényleg nagyon szupi volt, én is azt hittem, bőgni fogok, helyette vigyorogtam, mint a tejbetök, annyira édes volt Ádám! :lol:

Képzeljétek, péntekre Ádám meghívást kapott az első McDonald's-os szülinapi bulijára egy ovistársától! Ezt is megértük! (mi még sose vittük Mekibe.....hátrányos helyzetű szegénykém :lol: )

Na, én is megpróbálom a hiányzó neveket begyűjteni az iwiw-en, bár nem könnyű!

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 


Sziasztok!

Az esti üzenetem után már teljesen meghalt a babanet. :( Már nem engedett vissza. :cry: :cry: Előtte is kb fél óra volt, mire feljutottam az oldalra, meg elküldtem az üzit. :evil: Nálatok is így vacakol, vagy itt van a gubanc nálam???

Boeske! Ed!
Köszi, hogy bejelöltetek. :) Nagyon jók a képeitek!

Boeske!
Örülök, hogy Márk már jobban van, és gratulálok a 11. fogacskához! :D
"Miért" korszak? :shock: Húúú, én előre rettegek tőle. Amilyen jó idegrendszerem van... :roll:

Ed!
Biztos szép helyen van a ház. :) Elhiszem, hogy menekültök innen a nagyvárosból. Majd alkalom adtán láthatunk képet az új házról is? Persze ha sikerül. :) Addig meg drukkolok, hogy előnyös feltételekkel megkapjátok a hitelt. :wink: (Bár manapság ilyen hitel sajnos nincs, de a lehető legjobbat kívánom!)

Füles!
Te nem vagy fent Iwiw-en?

És hol vannak az eltűntjeink???????? Olyan sokan voltunk itt eleinte…
Akik csak olvastok, jelentkezzetek be pár só erejéig, hogy jól vagytok!!!!




Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok! Időm megint semmi, Ricsi egész nap nyüszög, ha nem vagyok mellette, az éjszakai alvásokról nem is beszélve... Remélem, mielőbb pótolni tudom az elmaradásomat.

Küldtem privit iwiw-ügyben a még ismeretleneknek! :) (Ludmilla, Ed26, Boeske) Füles üzenetét megkaptam! Ha valaki véletlenül kimaradt, az sikítson! :)

Kép

Kép
diverse
 
 


Bocs, Ludmillát megtaláltam már napokkal ezelőtt!!!! Jajjj, de nagyon szétszórt vagyok, ezer bocs Ludmilla!! Milyen hülye vagyok, még meg is dicsértem Ádámot a kis csokorral... :oops: :oops: :oops:

Kép

Kép
diverse
 
 


Sziasztok!

Az előbb írtam néhány sort, de elszállt. :cry: Aztán mérgemben bicajt keresgéltem Kincsőnek a neten. Már éjszaka is szobatiszta :lol: , megígértük neki, ha nem használ pelust, kap egy nagy bicajt.

Köszönjük a szülinapi köszöntéseket! :lol: Rohan az idő, nemrég még Kincsővel babáztam. :lol:

Sajna Bara megint köhög. Apósom (vele lakunk, azért vennénk házat, hogy lelépjünk innen) már lassan 2 hete beteg és megfertőzte a gyerekeket (nagy nehezen tudtam elzavarni a dokihoz). :cry: Kincső már jobban van, ő iszogatja a gyógyteát, amit kotyvasztok neki, Bara nem. Hiába az a rengeteg méz, cebion, gyümölcs, amit beléjük tömök.

Diverse, neked is van egy gyerek formájú matricád??? :lol: Sokszor le sem tudom vakarni magamról a gyereket. :wink:

Szilpa, érdekes dolgokat tudnak kérdezni a gyerekek, pl "Miért meleg a pisi?" vagy "Miből van a fa?". Hirtelen ennyi jutott eszembe.

Ludmilla, az én gyerekeim is hátrányos helyzetűek "meki" ügyben és azok is maradnak. Én gonosz anya vagyok... :lol: :twisted:

Házügy: kb 3 hetet kell várni a hitelbírálatra, ma megvolt az értékbecslés, majd mesélek.

Ébredeznek a gyerekek, uzsonnázunk, és indulunk a játszóra.
ui: hétvégi képeink: http://babaszoba.hu/services/albums?alid=24275

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

Sajnos most van időm megint írni, mert itthon vagyok a héten betegszabin. Én jól vagyok, viszont Roninak hétvégén magas láza volt, alig bírtuk 38 fok alá vinni, többször is priznicelni kellett. Szegény szombat éjjel úgy belázasodott, hogy remegett, mint a nyárfalevél. Igy hétvégén meglátogattuk 2x a keresztanyámat, de nem talált semmit. Elmentünk a Heim Pálba a fülészeti ügyeletre, de ott sem találtak semmit.

Durva volt, képzeljétek, jelentkezünk a kartonozóban, hogy jöttünk a fülészetre, kérdezi a nyanya, hogy fáj a füle a gyereknek. Mondom nem fáj, de napok óta magas láza van, és a dokink a fülére gyanakszik. Erre közölte, hogy ha nem fáj a füle, akkor nem tud minket beírni a fülészetre. Mondtam neki, hogy akkor mégiscsak fáj. Nagyon mérges lettem, hogy minek ez a színjáték, amikor még beutalónk is volt. Nem találtak semmit, átirányítottak a sima ügyeletre. Keresztanyám mondta, hogy több szem többet lát, ha nincsenek sokan, vizsgáltassuk meg a Roncsit ott is a gyerekorvossal. Vissza a kartonozóba, mondja a nő, hogy nincsenek sokan. Felmentünk és mi voltunk a 11. a várakozóban!!! Mi lehet akkor, ha sokan vannak! Én itt a falusi rendelőhöz vagyok szokva, ahol összesen nem fér el ennyi ember, a gyerekrendelést meg ugye szerencsére megússzuk, úgyhogy félórányi várakozás után eljöttünk, miután ennyi idő alatt végzett keményen 2 gyerek.

Mivel december óta már vagy 5x volt 2-3 napig lázas (mondjuk szerencsére nem ennyire), hétfőn elmentünk vérvételre, a leletéből pedig az látszott, hogy vmi gyulladás van a szervezetében.

Igy kedden elmentünk a Madarász kórházba a belgyógyászatra a keresztanyám egyik kolléganőjéhez. Ott 1 1/2 órát vártunk, mert a hülye nővérke nem szólt a dokinak, hogy itt várjuk már mióta. Megnézte Ronit, és mondta, hogy maradjunk bent, mert Roni olyan betegnek tűnik, hogy sápadt (ideáig mindenki odavolt, hogy milyen jó színben van). Én persze kiakadtam, hogy mi baj lehet. Megultrahangozták a pocakját, de nem találtak semmit a korábbi vesetágulaton kívül. 3 vizeletet is le kellett adni, hát vagy 10 zacskót elhasználtunk a 2 nap alatt, mire sikerült. A kedd éjszakát bent töltöttük a kórházban. Úri körülmények közt, mert egyedül voltunk egy 4 ágyas szobában, de nagyon rossz éjszakánk volt, mert Roni velem aludt az ágyon, én az ágy szélén a túlfűtött szobában, így alig tudtam aludni, meg Roncsit elaltatni, mert hozzá van szokva, hogy sötétben alszik, itt meg világos volt, és folyton játszani akart.

Szegényt nem tudtam lerakni a padlóra, hogy másszon nyugodtan sajnos még a játszóházban sem, bár nem is nagyon vágyott rá, mert míg bent voltunk a nyakamban lógott szinte végig, és alig evett valamit. Beraktak egy kanült a kezébe, így volt kis boxkesztyűje, amit eleinte üvöltve le akart szedni a kezéről, alig bírtam lebeszélni róla, bőgtünk mindketten. De aztán szerencsére megszokta.

Szerda délután nagy nehezen végre összejött a 3. adag pisi is, és mivel a keddi vérvételen szebbek voltak a leletei, meg láztalan volt, hazajöhettünk. Holnap kell telefonálnom a pisi eredmények miatt, remélem nem találnak semmi olyat, ami miatt vissza kéne feküdnünk. De azért jó lenne, ha sikerülne megtudni, hogy miért lázasodik be mostanában olyan gyakran.

Köszi, hogy bejelöltetek az iwiw-en, engem könnyű megtalálni a nevem alapján.

Diverse, nagyon jók a fotók Ricsiről, főleg az nagyon muris, ahol alig látszik ki a szekrényből! Mikor tervezed a visszatérést a munkába? Nekem a céggel szerencsém van, mert eddig minden tréningről meg konferenciáról haza tudtam jönni estére. Ha kell, akkor inkább visszamegyek, mondjuk céges kocsim van, így könnyű. Meg nálunk azért tekintettel vannak arra, ha valakinek kicsi gyereke van. Szóval szeptember óta mindig haza tudtam jönni legkésőbb fürdetésre, jövő héten is ez lesz, mert nálunk is elég gyakran van konferencia meg ilyen-olyan kihelyezett megbeszélés vagy tréning.

Mi sem szoktunk olyan gyakran takarítani, hétvégenként porszívózunk, ami a különösen a földszinten macerás, összeszedni meg visszarakni az összes (vagy 5 csomagnyi) játszószőnyeget. Főzni nem főzünk, hétközben hozom a benti kajáldából a férjemnek is a kaját, vagy ha nincs kedvére való, mirelitet eszik, hétvégén meg anyu főz nekünk is. A vasalást pedig Margit néni intézi Roncsinak, magunknak nem nagyon szoktam vasalni. Mivel a férjem itthon van, a háztartást ő intézi (bevásárol, mos, mosogat), én csak port szoktam törölni, meg néha segítek a porszívózásban.

Sudi, nagyon édes Gery a kis barátjával!

Boeske, meg kell vallanom, azért kicsit elszomorodtam, bár tökjó, hogy ilye pozitívan fogod fel a dolgokat, biztos vagyok benne, hogy ilyen nyugodt hozzáállással hamarosan kopogtatni fog a gólya.

Nálunk is először erre a 3 napos lázra gyanakodott a keresztanyám, de sajnos eddig nem jött be. Azért sajnos, mert akkor legalább tudnánk a láza okát.

Szilpa nem is tudtam, hogy szereted a focit. Van kedvenc csapatod?

Edina boldog szülinapot Kincsőnek! Hogyhogy Barangó Bendegúz lett? Hogy van Bara? Remélem összejön a ház. Ott dolgoztok valahol a környéken vagy új munkát kerestek majd?

Ludmilla mesélj majd milyen volt a mekis szülinapi parti!

Üdv:

Lilla

Kép
ren_25_nĂĄdaskay lilla
 
 


Sziasztok!

Ed!
Gyerekforma-matricát én is megnyertem mára :x . Ti megtaláltátok rajta a halkító gombot?? Ha igen, áruljátok el, hol van!! :? Kiborító. Már téptem a hajam. Tegnap is elég nyűghős volt, de ma túltett mindenen!!! Az alaphangja a nyüszögés volt, de volt, hogy állt, és elkezdett zokogni... :shock: :shock: :shock: :roll:
Nem tudom, hogy mi jön a foga, vagy front??? :roll:
Jó fej apósod van. Ha már magára nincs tekintettel, legalább az unokáit nézhetné!! :x
A hitelhez drukkolok!

Lilla!
Roncsinak jobbulást! Kép
Nem semmi, amin keresztül mentetek. Ez nagyon rossz, mikor az ember azt sem tudja, mi lehet a baj.
Most nem is tudom, minek drukkoljak? Hogy ne találjanak semmit, vagy hogy találjanak, de csak valami apróságot, hogy végre tudjátok a baját. Akkor legalább meggyógyíthatják végre, és elmúlnak ezek a lázas bajok. Annak drukkolok, hogy legyetek végre rendben!
Foci. Szeretem? Nagggggggyon!!! Nagy Újpest drukker vagyok. Volt bérletem is, meg ilyenek. Persze nem ám ülős helyre! A baráti társaság szoktatott rá, velük jártam mindig, és a hangosabb, tényleg szurkoló szurkolótábor részén szoktunk mi is állni. Na, ne ma közepén, hanem a széle felé, de semmiképp az ülős, nyugdíjas szektorban. Még 8 hónapos pocakkal is leutaztam a csapatért Szfehérvárra, és ott nyomorogtam a tömegben, hogy bejussak a stadionba, nem túl emberi állapotok között. Kb 3 m széles kapun engednek be, persze a tömeg nyom össze rendesen. Ja, és a vendégszurkolók bejárata: esős időben kb térdig sár. És mégis lementem ide is. Sőt! Mivel ott az első sorban álltunk, folyamatosan a petárdák kb 2 m-el előttünk durrantak. Engem nem zavart, és a pocak sem ijedezett. Szóval elég fanatik voltam. Mióta megszületett Kende még csak 2* tudtam kimenni. De most hogy már nagyobb, nem szopizik, meg jobban elvan, talán többet kimehetek. Persze a vidéki utak egyelőre nem mennek, mert Kendét nem vinném, annyi időre meg nem biztos, hogy anyu vállalná egy focimeccs miatt. Ő ugyanis nagyon nem szereti a focit. De apukám igen, meg Kende apuja, és a baráti körünk is nagy focirajongó.
Nagy szerencséd van a férjeddel, hogy ennyi mindent megcsinál!

Mellékelek neked képet, hogy milyen, ha focirajongók közé születik egy gyermek:

Itt még a kórházban 3 naposan:
Kép

Itt 29 napos:
Kép

A mezen a saját neve van rányomtatva (egy barátunk ajándéka):
Kép Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így eltűntem, de tanulom a kreszt a szabad időmben, mikor Gery alszik.... Szóval alig marad időm.... :?
Boldog Szülinapot utólagosan Kincsőnek!!!!
Megyek is, most meg már alvás van!

Tettem fel képeket Gery honlapjára, nézzétek meg ha van kedvetek! :-)

Puszi Mindenkinek!


www.gerybaba.gportal.hu

Sudi És

Kép
Kép
sudi
 
 


Bocsi, de most csak képek, mert álmos vagyok...

Már régen tettem fel. Kicsit sok leszek, bocsi.

Most néztem, hogy be sem fejeztem a szülinapos képeket a múltkor. Csak az apás szülinapról töltöttem fel, az utána lévő zsúrról nem.

Unokatesómmal játszunk:
Kép

Tűz van! Valaki felgyújtottta a tortámat! :cry: :cry:
Kép

Anya! Neki is adhatok a tortámból?
Kép

De jó ez a játékasztal!
Kép

He? :shock:
Kép

Na, milyen film lesz ma este??
Kép

Májsztró! Mjúúzzzik! :lol:
Kép

Hinta-palinta
Kép

Virslievés
Kép

Gyíííía!
Kép

Fürdés előtti hancúr anya hálóingével:
Kép

Így szokott beülni a foteljébe:
Kép

Éhesen:
Kép

Kócosan, maszatosan - Lelencgyerek :lol: :lol: :lol:
Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Hanimana!
Ezt most láttam másik fórumon!!!


Sziasztok!


Gyertek el minél többen!

Tisztelt III. kerületi polgárok!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2007. március 9-én 17 órától tüntetést szervez a Szent Margit Kórház előtt, tiltakozva a szülészet-nőgyógyászati és sebészeti osztályok bezárása ellen.



A tüntetésen beszédet mond : Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer Polgármestere

Puskás Péter Óbuda-Békásmegyer Alpolgármestere

Amennyiben Ön sem ért egyet a tervezett leépítésekkel, kérem, jöjjön el és hozzon magával egy szál gyertyát vagy egy mécsest!

Bús Balázs

Polgármester


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


sziasztok!

Szilpa, nagyon helyes Kende!
Látom, te is "ráerőlteted" a fiadra a hobbidat. :lol: :lol: :lol:
Mi pl imádunk sátrazni.
Barangó 2006.04.30-án:
Kép
Kincső barlangászni is volt már 4 hónapsan:
Kép
Kincső 1 évesen Sappadaban a kanyonban, ahol Apa jeget mászott - én is gyerekek előtt. :lol:
Kép
Végül a sörözés:
Kép

Lilla, remélem hamar megtalálják, hogy mi okozza a gyulladást. Tudom, hogy milyen idegörlő a várakozás. Bara 4 naposan került az intenzívre, mert belázasodott, néhány napig nem tudták megmondani, hogy mi a baja, mert minden lelete negatív lett. Végül kiderült, hogy baktérium került a vérébe, az okozta a lázat. 10 napot voltunk még a kórházban.
Barinak az anyakönyvi neve Bendegúz, a Barangót még nem lehetett akkor anyakönyvezni, kellett a kölöknek egy név. Az MTA-nak írtunk a név miatt, engedélyezték, már csak el kéne menni elintézni a névátírsát. Talán most tavasszal...

takarítás? rémálom... ha a gyerekek ébren vannak, csak a legfontosabbakat csinálom meg, mert legtöbbször a játszón vagyunk. Ha netán együtt alszanak, akkor pihenek, vagyis ücsörgök a gép előtt. Lenne mit csinálni itthon...
pl megnézni az ebédet, léptem is.

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

Tegnap levágtuk Kende haját. :) Én simán letoltam volna az egészet géppel, de megvártuk apát (nem tudom, miért, mert Kende hagyja magát nyírni), és ő más frizurát talált ki neki. Szóval, hogy oldalt nyírjuk picire (nem nullásra), a tetején, meg abban a sávban hátul hagyjuk meg. A Twisterét (nem kicsi forgó) csak ollóval igazítottuk emberi formára. Most apa volt a mesterfodrász. Amikor kész volt, apa nedves kézzel középre felállítgatta a hosszúra maradt hajat. Hát, nagyon édes lett (a nem elfogult anyuka :oops: )!

Kende új frizkó:
A tetején a hossz nem változott, nem volt egy copfos fiú, az tuti. De mindig elfeküdte, és az a pár szál is szana-széjjel állt. :lol: :lol: :lol: Ja, és oldalt kevésbé nő :) , ezért is akartuk levágni, hogy erősödjön. Szóval nem sok változás van :) . Most gondolkozom... Akkor minek vágtuk le??? :roll: :roll: :roll:

Előtte:
Kép Kép

Utána
Kép Kép Kép Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Képregény:
Mi is sétáltunk ebben a szép időben. :) Először anyu ment le vele, addig én megcsináltam a levest, sétálgattak, fociztak, madarat néztek, meg ilyenek. Majd én is lementem utánuk. Még szaladgáltunk egy kicsit. :)
Kép Ha tudtam volna, hogy ilyen jó idő van, nem engedtem volna, hogy sálat is kössön rá mama. :?

Meg utána meglátogattuk a kávézót is. Csak egy barátunk volt bent, meg a pultos csajszi, akivel jóban vagyunk. Más nem, és az összes ajtó-ablak nyitva volt, így egyáltalán nem volt füst, Maki be is kérezkedett. 8) Hát, csak huhogott mindennek. :lol: Annyi új dolog volt ott. Persze a legérdekesebb a két pénznyelő játékgép volt, amik színesen villogtak. :x :shock: Alig bírtam kihozni onnan. :? Mondtam neki, hogy tőlem biztosan nem kap pénzt ezekre a masinákra, kérjen apjától. :lol: Úgysem adna. :wink: Csináltam képet is róla, amint a pókergéppel hazárdírozik. Nagyon komolyan csinálta, alig mertem zavarni. :wink:
Kép

Délután meg kimentünk az erkélyre nézelődni. Imád az ablakban is nézelődni. Mindenre rá tud csodálkozni. Olyan édes. Ja, és nem tudtam becibálni az erkélyről, mert belekapaszkodott az ajtófélfába, és üvöltött, ha be akartam hozni. Húzta ki magát. Így kint álltunk jó sokat, és bambultunk. Már leszakadt a lábam, meg a derekam. Nagy nehezen bejöttünk, és csak az ablakot hagytam nyitva, nehogy kimenjen. Azt viszont teljesen falig nyitottam, és itt ültem tőle 1 méterrel rövid ujjú pólóban, nem fáztam, nem is éreztem, hogy nyitva van az ablak. Annyira jó!!! Jön a tavasz!!!!!!!!!!!!!! Tiszta heppi voltam ma ettől a jó időtől! Ja, én meg kis naivan először az erkélyre dzsekiben mentem ki. Kb 2 perc alatt hajítottam le magamról, mert megsültem.

Erkélyjelenet:
Kép

Maki ma csomót ment végre kapaszkodás nélkül. :D :D :D Lent az utcán is csak a gallérját fogtuk hátul. Ezt vagy észre vette, vagy nem. :roll: Meg este is itthon úgy sétált, meg szaladgált, hogy a pulcsiját fogtam a hátán, de lazán, hogy ne én tartsam, meg ne érezze, de ha borul, akkor valamennyire vissza tudjam tartani. Olyan édes volt. :) Néha megtántorodott oldalra, mint egy részeg 8) , de közben azért nem állt meg, hanem haladt tovább előre, és végig hangosan kacagott. :lol: :lol: :lol: Nagyon tetszett neki, hogy egyedül halad. :lol: Ha meg megingott, még jobban kacagott. :shock: :shock: :lol: 8) Ezt ugyan nem értem, mert ilyenkor azonnal sírt eddig, még ha el sem esett. :shock: Nem értem, de örülök neki nagyon. :lol: 8) :D :) :lol: 8) :D :)

Kende alvóka:
Újra üzembe helyezte magát, erre ma megint az alsó szomszéd tini nem hagyta aludni. :x :x Ááááááááá, dehogy voltam ideges. :twisted: :twisted: :evil: :twisted: Majd szétrobbantam. :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: A hangos zenétől alig tudott elaludni Maki. Fél órát szenvedett. :x Erre végre elalszik, és akkor 4-5 másodpercekre fel-felhangosítja a zenét úgy, hogy üvöltött az egész házban. :shock: :shock: :shock: Persze, hogy fel is ébredt rá Kende. :evil: :evil: Aludt vagy háromnegyed órát. Próbáltam vissza altatni, de nem ment. :? Elég nyűgöske is volt egy órán keresztül, mire túltette magát az álmosságon. Ja, és a drága tini már kb 2 hónapja ugyanazt az egy számot hallgatja 2-3 órán keresztül. :shock: :twisted: :evil: :evil: Szerintetek nem unom??????????????? :twisted: :twisted: :twisted: Már torzul a fejem, ha valahol meghallom azt a számot. :twisted: Pedig nagyon jó szám (VVVOOOLLLTTT!!!!!!!!! :twisted: :evil: :twisted: :evil: ) Amíg én Makit vigasztaltam, anyu lement, és jól kiosztotta a kölköt. :evil: :wink: Minden nap egy-fél kettő körül hazajön a suliból, és kezdődik a műsor. :x :cry: Pont, mikor le szoktam rakni Kendét aludni. Még jó, hogy a lifttel szemben ki van írva nagybetűkkel a házirend, hogy mikor van pihenőidő, mi?? :roll:


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Ed!
Nagyon édesek a képek!! :) :) :) :D Érdekes lehet ez a jégmászás, de én ennél becaribb vagyok. :oops:
Szerintem egy gyerek, amíg pici nem kerülheti ki a szülei hobbiját. :lol: :lol: (Szegény :oops: ) Hiszen jó, hogy valamit feladunk a dolgainkból, de magunkat teljesen nem adhatjuk fel. :? Ez tölt el valamilyen jóérzéssel, hiszen azért csinálom, mert nekem tetszik, meg feltölt energiával. :) Ez kell a mindennapok szürkeségében. :roll: Ebből a gyerek is csak profiltál, ha a szülei jó hangulatban vannak. :) Persze nem a túlzásokról beszélek. Ha meg majd nagyobb lesz, el tudja dönteni, hogy tetszik-e. Erőltetni természetesen nem akarok semmit. :)
Csak megadom a lehetőséget, hogy a jó úton járjon. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: 8) 8)

Lilla!
Remélem, Roncsi már jobban van! :!: :!: :)
Na, mit mondtak a pisieredményre???? :?: :?: Már nagyon izgulok..

Többiek!?!?!?!?!?!?!?!?!? :?: :?: :?:

Csajok!
Lassan időszerű lesz a 15 hós oltás. Elég jó kis mellékhatásokról hallottam. Gondolom, páran nem vagytok fent a télibabások levelező listáján, ott elég hosszan tárgyalgattuk, boncolgattuk a témát.
Összeollóztam a leveleket, amik ez ügyben mentek ide-oda. Ha érdekel titeket, el tudom küldeni mélben. Persze ha engedélyt kapok arra, hogy az iwiw-en szereplő címetekre elküldjem.


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Szilpa!
Érdekes, elméletileg még fenn vagyok a lev. listán, de már régóta nem kaptam egy levelet sem.

15 hós oltás: azért gázos, mert 1 héttel az oltás után jön ki a láz. De egyébként nem vészes (legalábbis Barnánál nem volt probléma).
Én most azon gondolkozom, hogy egyszerre vigyem a 2 gyerkőcöt oltásra, vagy külön. (Barnának a 3 éves lesz lassan aktuális.)

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Hát, én sajnos nem tudom, mi van, mert Proone kezeli a levelező listát.


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa, elloptátok a haj-ötletünket :lol: :lol: :lol: Barának nehezebben megy a frizura, mert nem tűri, ha a fejét piszkáljuk. Most csili-csálé a haja, még jó, hogy sapkát hord. :wink:
A hobbival kapcsolatosan teljesen igazad van! :lol: Úgy elmennék már Apával mászni, de nem tudom kire hagyni a kölköket. (hm... talán jobb is, hogy ducijucin nem megyek mászni... :? )
Kende is most tanul járni? Bara olyan mókás. :lol: Nagyon élvezi a gyaloglást, de inkább csak itthon gyakorolja. A játszón még mindig mászik...ezerrel minden mászókára fel :lol: :
Kép
és így jön le :lol: :
Kép
Pihenőidő panelban? ÁÁÁ, olyan nincs. Legalábbis nálunk... :?

Oltás: Kincsőnek nem volt gond a 15 hós oltással, de azt hiszem, most más az oltóanyag és eddig csak rosszat hallottam. Most jól megnyugtattam mindenkit.
Barának előtte beadatom az agyhártyagyulladás ellenit, Kincső akkor fogja megkapni a 3 évest. Talán a jövő héten. (ezen a héten nem, mert néha még köhögnek és após sincs a toppon, nem kockáztatok)

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

Én is eltűntem kicsit :oops: , de mentségemre szóljon a jó idő! Sokat sétálunk, meg ha tudok, kertészkedek kicsit. Hihetetlen, milyen tempóban hajt már minden! Imádom tavasszal nézegetni az éledező növényeimet (biztos azért, mert saját kezűleg ültettem :lol: )!

Anna a bogarak és rovarok után most a földevésssel bővítette az étlapot. :roll: Meg már kis kavicsszopogatás is volt. Ő is olyan, mint Kende, hadakozik, ha be kell jönni. Úgy várom, hogy füves legyen végre az udvarunk, akkor egész nap kint lehet majd!

Füles, Hanimana Ti is vagytok iwiw-en? A többieket már megtaláltam. :) Füles, Neked lefotóztam az egyetemi tablóképem, majd oda fel is teszem, ha lesz időm.

Nem tudom, mikor tudok majd jönni, megígértem anyumnak, hogy meghidetem egy csomó romantikus könyvét a teszvesz-en. Biztos sok időt elvesz, mire felrakosgatom őket. Esténként meg a férjemé a gép, próbálja megtervezni az öntözőrendszert. Nem könnyű...
De azért jövök!

Szilpa, Kende séró jó lett! A kis szerencsejátékos! :lol:

Ed, nagyon klassz sportokat űztök! Bátor vagy!

Lilla, mi lett Roncsi pisi-eredménye? Remélem, már jól van!

Ádámnál a 15 hós oltás után nem volt semmi gond. Anna ápr. 17-re van előjegyezve.

Ludmilla és
KépKép
ludmilla
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: