Nem a hideg, hanem az ideg rázott

Az előzményről: mivel korán vettem észre, hogy másállapotba kerültem, ezért az első nőgyógyászati vizsgálaton nem tudták megállapítani a terhességet – „talán terhes” választ kaptam. Meg kaptam Utrogestant, amikor vérezni kezdtem, de hüvelyileg.

Mikor a választott orvosom a második terhesség idején kimondta a bogyó nevét, amit szájon át kell bevenni, ha vérzik ember lánya, majd sírógörcsöt kaptam. Értsd: az előző doki rossz bogyót írt fel, orálisat kellett volna.

Hogy pozitív is legyen: nagyon gyorsan teherbe estem, egy évre rá (-4 nap) megérkezett a lányunk. Igaz, őt sem látta a doki elsőnek, hisz kb. 2 hetes lehettem, amikor felkerestem.

És akkor jöjjön az utókornak megörökített nap:

Történetesen tegnap voltam 11 hetes. Semmi komolyabb gondom, bajom nem volt, csak a szokásos vérezgetés - ekkor már 2 hete. Mivel ezzel már együtt élek egy ideje, ezért annyira nem zavart a dolog. Pontosabban már csak sötétben voltam hajlandó pisilni, mert a hátam közepére kívántam azt a sok vért...

Még beszélgettem Huggal a hétvégéről, Ember is hazaért, tehát minden rendben volt. Nyolckor kezdődtek a gondok... Szegénykém nem tudta, hogy segíthetne nekem. Elég szar állapotban voltam. Mivel az összes orvos csak benti számot adott, ezért kértem, hogy hívja a 104-et, mondja el a problémám, hogy mit kaptam és segítsenek, mert veszettül görcsölök. Ez volt kilenc órakor. Addig cirka 20 másodperces fájások voltak perces szünetekkel. Mértem, mert tudtam, hogy gond van és kértem Embert, hogy szorítson, hogy zárt legyen a méhszáj.

Mentő cirka 15 percen belül itt volt. Vérnyomásmérés, adatok, összekapás és indulás. A legszebb, hogy a hívást követően Emberrel összepakoltattam mindent, hogy lehessen egyből vinni és ne legyen gond. Mentősök is meglepődtek az összekészülésemen. Életemben először utaztam mentőben. Igaz, az élményt nem kívánom másnak... Meg Budapest útjai is nagyon rosszak, majd összepisiltem magam, mire megérkeztünk.

Megkérdezte a mentős, hogy betoljon, vagy saját lábon? Mivel lesétáltam már itthonról is, gondoltam, kibírom. OGYK-ba érkezve kisebb malőr, mert nem volt lift, nem tudtak hátulról felvinni. Mármint, állítólag a mentős szerint nem működött. De kibírtam a sétát, fellifteztünk... És a kedves doki néni... Le kellett vetkőzni alulról. Megleste a betétem, hogy milyen színű vérem van és közben adatok felvétele, infók, hogy voltak-e darabok vagy valami. Nem tudtam róla.

Felfeküdtem. Az első még kellemes is volt, amin meg is lepődött - mindig pofázom. Utána nem kellett semmit mondanom, leolvastam mindent az arcáról, és elkezdtem bőgni. Volt valami olyan kijelentés, hogy itt lent, vagy majd fent. Amiből lent lett és nagyon sok vér...

Elmondta, hogy sajnálja, de megindult a vetélés, nem tehetünk semmit. Valaki hátulról mondott olyat, hogy miért nem jöttem hamarabb. Én meg mondtam, hogy voltam vérzéssel, beutaltak befekvésre, hazaküldtek, de a görcs csak nyolckor kezdődött. Később, már nem is emlékszem hogyan, de Ember mellettem volt. Én meg mint egy kiterített vad. És bőgtem.

Felvittek a műtőben. Kedves volt az a srác, aki ide-oda pakolgatott. Felfektettek, lábakat szétdobtam, és remegtem, de nagyon. Be is takart a drága, de nem a hideg, hanem az ideg rázott. Megkérdeztem még a pasit, hogy van nekem egy rendellenességem, azzal kezdünk-e valamit, de annyit mondott, majd a doki nénivel. A doki néni Beátázott, én meg csak annyit mondtam, Bea, légyszi. Rákérdezett arra, amit a fiútól hallott, én meg elmondtam. Tök furcsa, mert idáig csak két doki vette egyből észre. Doki néninek is az volt a meglátása, hogy megvizsgált, de nem talált semmit.

Közben kezdett összegyűlni a műtős társaság. Bal karomra vérnyomásmérőt, kézfejembe tőt kaptam és nem sokkal később el is altattak. A tő fájt, az utána lévő vacak meg lezsibbasztotta a karom. A bal kezem betették a pólóba, hogy ne lógjon, ha aludni fogok. Közben az az izé ott volt az orrom előtt, majd szép lassan rákerült a helyére. Nem emlékszem arra, hogy hogyan rakta fel, vagy csak tartotta. Elaludtam.

Arra ébredtem, hogy paskolják tán az arcom, hogy térjek magamhoz. Megint belecsimpaszkodtam a srácba és toltak kifelé. Szerintem itt elaludtam. A liftnél ébredtem fel, hogy tolnak be, majd megint snitt és csak az, hogy tolnak kifelé. Snitt és ágy. Bejött a doki néni is, ott volt Ember is... Nem is értettem, mit kért a doki néni... Ember hazajött, de már ez sem tiszta nekem...

Nem bírtam este aludni, meleg is volt, de nem voltam egyedül, mert Anita volt balomon. Mellesleg ő abortuszra várt - az ő esete sem egyszerű, nem volt könnyű ez a döntés számára.

Reggel a lehetséges embereket felhívtam és elmondtam nekik, hogy... Ember reggel nálam kezdett, lefújta az aznapi melót és istápolt. Kolléganőim és egyben barátnőim gyorsan be is jöttek hozzám és jól elbagatellizáltuk az egészet. Akkor kellett megtudnom, hogy kutyafuttában mondta neki az az orvos, aki anno a kórházból hazaküldött, hogy a felesége elvetélt. Barátnőm rákontrázott és csak annyit mondott, hogy mi az, hogy a feleségem? Én a barátnőm hoztam be. Na, ezért szeretem őket, mert képesek az embert a legnagyobb szarból is kirántani. És igen, nem sajnálkozás kellett nekem, hanem mosoly. Ők tudják.

Embertől tudom azt is, hogy a lifttől a szobáig beszéltem vele. Én meg úgy éreztem, alszom, semmire nem emlékszem. Azt is mesélte, hogy azt mondtam a doki néninek, hogy nagyon nem tudom, hol vagyok... Szóval, apránként, de összerakjuk a dolgot. Hug, amikor megtudta, akkor csak káromkodni tudott, de sokszor. Keresztlányom pedig sokat eszik, hogy keresztanyja babáját meg tudja fogni. Ilyenkor kap el a bőgőroham. Huggal együtt sírtunk, igaz, már nem tudom, hogy min. Ő is hozott haza.

És most itten, azon gondolkodom, hogy a szombati keresztlányos szülinap után, vasárnap Emberrel tartok vidékre. Kell egy kis pihi és kikapcsolódás. Kedden meg körzeti, lezáratni a táppénzt és irány a munka. Most az kell, hogy elfoglaljam magam. Igaz, kolléganőm még nem szeretne látni, mondván pihenjek, de nekem kell, tudom.

Mindent csinálhatok úgy, mint eddig. Bár eleinte inkább zuhany, nehogy fertőzés legyen, meg pár nap nyugi és utána lehet csak velem valamit kezdeni. Három hét múlva kontroll, akkorra a szövettan is meglesz.

Most már nem félek, mert azt hiszem, tudom, mi fog majd rám várni... Ez a fájdalom biza a szülésihez hasonló volt.

Túl gyorsan túlléptem rajta. Ezt említettem Embernek is, ő is megerősített, de abban is, hogy ez most így jó. Nem akarom, hogy a következőnek egyáltalán ne menjek neki... Bár, Ő nem engedi.

Beja

2011. február 21.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2011 03 24. 20:37
Szomorú történet, bár ne lenne soha ilyen. :(
Megjegyzésként csak annyit, hogy úgy tudom Utrogestan van valóban hüvelyi és orális is, de sokak szerint a hüvelyi jobban szívódik fel.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?