Terhesnapló 7. – Nem vagyok egy darab hús!

Genetikai ultrahangra a Nagyon Magán Nagyon Klinikára mentünk, a Rózsakertbe, a szintén nagyon magánorvosom mondta, hogy csak ide, mindenképpen. Annyiban volt jó élmény az egész, hogy sokszor elhangzott az orvos szájából, hogy “tökéletes” és “szabályos” meg az is, hogy “normális”, tehát a babánkkal minden rendben van szerencsére, maga a kis minta-magzat. Természetesen itt-ott elkönnyeztük magunkat, büszke mosoly játszadozott ajkainkon, szóval nagyon fennkölt lehetett volna az egész, ha nem egy hentes és Kurgan leszármazottja a magándoki.

Én sosem vártam el az orvosoktól, hogy hercegnőként bánjanak velem csak azért, mert terhes vagyok, vagy mert fizetek a szolgáltatásért. Csupán emberi bánásmódot szeretnék kapni, mindentől függetlenül. Ugyanúgy az SZTK-ban, mint a háziorvosnál és a fizetős Nagyon Magánklinikán is. Ebben az esetben ez nem annyira valósult meg, mint egy darab hússal, úgy bántak velem kb.

Tényleg nem vagyok túlérzékeny, csak lehet többféle módon megkérni például egy embert, hogy csússzon feljebb a vizsgálóasztalon, úgy hozzászólni, hogy ne egy aprócska kis bogárnak érezze magát, aki megzavarta a nagyfőnököt az élet rendes folyásában. Felesleges felsorolni, mert apróságok ezek, de túl sok volt belőlük. Egy mozzanatot emelek ki, amikor azt mondtam majdnem, hogy hagyjuk az egészet, nem érdekel, megyek máshova inkább, fogja a pénzét és szálljon le rólam. Nagyon erősen nyomta a hasamat az ultrahangos fejjel, amit mondjuk én még csendben tűrtem volna, mondván ez a rendje ennek, de még háborogva be is szólt, hogy hát ilyen vastag hasfallal ő hogyan dolgozzon normálisan. Mit tesztek ilyenkor? Ráborítjátok az asztalt vagy visszanyelitek a véleményeteket?

A másik köröm rögtön ezután a saját magándokimhoz vitt, akit ugye már pár hete le szeretnék cserélni. Most legalább bizonyítást nyert, hogy tényleg le kell cserélnem, és ilyen ellátást, sőt, jó eséllyel sokkal jobbat kapok az alapellátásban is. Azt sem tudja ki vagyok, mi vagyok, miért vagyok ott, minden alkalommal újból elmagyarázom, hogy terhes vagyok, igen, két császárom volt, a doktor úr csinálta őket. Minden apróságot, mintha először találkoznánk.

Én világosítom fel, hogy gyógyszert szedek, mennyit és mit, és külön kérdezősködésbe kerül, hogy mégis most akkor mennyit és hogyan kell belőle tovább szedni, hogy lejárt a 12. hét. Szerintem nem ez a normális. Értem én, hogy sok betege van, de a háziorvosomnak még több, és ő mindig felkészül két perc alatt mégis a betegiből, képben van, mikor bemegyek hozzá. Sőt, még ennél a magándokinál az asszisztens is, aki nem 20 éve ismer, hanem 3 hónap alatt látott háromszor, tisztában volt vele, hogy ki vagyok, terhes vagyok, örül, hogy lát, és mi a helyzet a másik két gyerekkel, pedig esküszöm, vele 5 percet sem beszéltem a 3 hónap alatt az időpont egyeztetésen kívül.

Úgyhogy új szelek fújnak hétfőtől, megyek az SZTK-ba, szerintem életben hagynak, sőt, még jó is lesz nekem. Ha pedig nem, akkor a Honvéd kórház orvosainál még teszek próbákat, hátha valamelyikükkel jól ki tudunk jönni, akár pénzért is.

Lujza