#baba#anya

„A LELKEMET IS ELADNÁM AZ ÖRDÖGNEK, HA CSAK ÚGY LEHETNE GYEREKEM” – MEDDŐ NŐK ÉS EGY NEVES SZAKEMBER IS VISSZAUTASÍTJA VERES PÜSPÖK NYILATKOZATÁT

Hat és fél millió. Ennyi ember nem született volna meg az elmúlt 39 év során a világon, ha nem létezne a lombikbébiprogram. Csak Magyarországon évente kétezer baba. A mesterséges megtermékenyítés Veres András győri megyéspüspök... 

„INKÁBB A HASAM VÁGJÁK, MINT A GÁTAM!” – TÉNYLEG ANNYIRA KIRÁLY A CSÁSZÁR?

Napokkal ezelőtt egy tévécsatorna riporterei töltötték be a nappalimat jelenlétükkel, információéhségükkel, kameráikkal. Azért jöttek, hogy a császármetszésről beszélgessünk, mert nemrég megjelent egy cikk, miszerint a műtét... 

Na és neked miért is van gyereked?

Ha felnőtt, komoly párkapcsolatban vagy házasságban élő ember vagy, akkor egy idő után nem tudod megúszni, hogy az emberek el ne kezdjenek kíváncsiskodni.  

Úton a harmadik gyerek? Elmondjuk, mire számíts…

Harmadik gyerkőcnek születni egy családba, olykor egészen más, mint elsőnek vagy másodiknak (főleg, ha kicsi a korkülönbség köztük). A figyelem megoszlása miatt gyakran bűntudatot érezhetsz anyaként, hogy nem tudod ugyanazt a...    1 hozzászólás

Tényleg nehezebb 35 éves kor után teherbe esni?

A babatervezés időszaka a nők számára sokkal stresszesebb, mint a férfiaknak. Emellett a hölgyek folyton aggódnak azon is, hogy ketyeg az a bizonyos biológiai óra, és 35 éves kor után akár le is tehetnek terveikről.  

Anya okos, apa szép? - Avagy a nagy női-férfi szerepcsere

Mindenki onnan eredezteti a nemi szerepek felborulását, hogy a nők elkezdtek emancipálódni, meg persze jöttek a feminista mozgalmak is stb... De mi történt közben a férfiakkal?  

Ha alkalmazod a 90/10 elvet, az egész életed megváltozik!

Az életed sokkal könnyebb is lehetne, ha ezt figyelembe vennéd! Életünknek csak egész kis része múlik a körülményeinken. Javarészt a mi reakcióink döntik el életünk folyását. Ismerd meg Stephen R. Covey 90/10 elvét, amellyel... 

Terhesség 35 éves kor felett

Tényleg nehezebb 35 éves kor után teherbe esni? A babatervezés időszaka a nők számára sokkal stresszesebb, mint a férfiaknak. Emellett a hölgyek folyton aggódnak azon is, hogy ketyeg az a bizonyos biológiai óra, és 35 éves... 

Egyre több családtervező számára válik elérhetővé a lombikprogram

A statisztikai adatok szerint az újszülöttek több mint felének 30 éves vagy annál idősebb édesanya ad életet. Ennek oka a karrierépítés jelentőségének növekedése a nők körében is, illetve a párválasztás és a családi élet... 

Az inzulinrezisztencia megnehezítheti a teherbeesést, illetve növelheti a vetélés kockázatát is

A teherbeesés sajnos napjainkban nem olyan egyszerű, mint régebben. Sok olyan tényező akadályozza a baba érkezését, amikkel nagyanyáink még nem igazán találkozhattak, és amiket sokszor nem is ismernek fel időben. Az egyik... 

Karrier vagy gyermekvállalás - avagy a kék vagy a piros kapszula

Spoiler!!!! Közhelyek következnek! Ha ez nem érdekel, görgess tovább az A nagy kérdéshez!  

A lombikbébi program sikerét a férfi életkora is meghatározza

A nőkkel ellentétben a férfiaknál nincsen menopauza, vagy bármilyen érzékelhető és detektálható jele a termékenység csökkenésének. Ezidáig a nő életkora bizonyult a legjelentősebb tényezőnek, mely befolyásolja egy pár... 

Mennyi idő alatt ürül ki a fogamzásgátló a szervezetből?

A védekezési lehetőségek közül érthető módon a legkedveltebb a fogamzásgátló tabletta. Nem csak egyszerű, hanem gyors is, és az együttlétnél sem kell rá külön figyelmet szentelni. Azonban amikor a családalapítás kerül szóba,... 

Az őssejtek áttörést hozhatnak az autizmus és a stroke kezelésében

Harmadik alkalommal rendezték meg az Egyesült Államokbeli New Jersey-ben a perinatális őssejtkutatással foglalkozó konferenciát, ahol a regeneratív medicina legnagyobb szakértői vitatták meg az orvostudomány jövőjét: többek... 

4 dolog, amire a gyerkőcöknek semmi szükségük (és 8 dolog, amit feltétlen adj meg nekik)

Szülőként a reklámok egyik legbefolyásolhatóbb célcsoportjának számítunk: hiszen ki ne szeretne gyermekének mindent megadni?! A nyári szezon pedig különösen sok marketing-csapdát rejt – strandjátékok, napozó cuccok, szabadtéri... 

Tudd meg, hogy készen állsz-e a gyerekvállalásra! Humoros teszt leendő anyáknak és apáknak

Egyre többet gondolsz a gyerekvállalásra, de nem vagy benne biztos, hogy jó anya, apa leszel-e? Akkor tegyél velünk egy próbát! Végezd el az alábbi vicces szülővé válási gyakorlatsort, hogy megtudd, mennyire vannak kötélből az... 

Egy második gyermeket szerettek volna; e helyett 5 kisbabát kaptak!

Egyetlen gyermek világra hozása is maga a csoda – megszülni pedig olykor pokoli fájdalom. Ám ez az amerikai asszony nem csak egy, hanem egyszerre ÖT (!) babának adott életet. Olvassátok el Michelle történetét.  

Vajon milyen lesz a közös gyermekünk?! – A tudomány válaszol (vagy téved?)

Bár nyilván nem az alapján választunk párt, hogy majd milyen genetikát örökít az illető közös csemetéinkbe, mégis – ha már a tudomány lehetőséget ad rá -, ki ne lenne kíváncsi arra, hogy vajon hogy fognak kinézni a gyermekei?!  

Nem minden koraszülött teljesít rosszabbul az iskolában

A Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának kutatói dr. Craig Garfield vezetésével 1,3 millió csecsemőt kísértek figyelemmel, akik 1992 és 2002 között születtek Floridában. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, kihat-e... 

Mennyi az ideális korkülönbség testvérek között? Mit tegyünk, ha a gyerek tiltakozik a kistestvér ellen? – Gyermekpszichológus válaszol

Létezik ideális korkülönbség testvérek között? Kire hallgasson az anyuka, ha felmerül a testvérkérdés: magára vagy a családtagokra? Mi a teendő, ha az első gyerek kézzel-lábbal tiltakozik, hogy nem akar magának testvérkét? A... 

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   

X
EZT MÁR OLVASTAD?