Mikulással-Jézuskával zsaroljuk a gyereket!
A szőke, fürtös kislány egyfolytában csacsogott a szaloncukrokkal és mikulásfigurákkal és olcsó, csillogó karácsonyi dekorációkkal jócskán ellátott közértben álló sorban, aztán mikor elérték a csokoládés polcokat, felcsillant a szeme, és kérlelni kezdte a nagymamáját, vegyen neki egyet, csak egyet, csak egy pici csokit. De ha azt nem is, legalább egy cukrot vagy gumicukrot, naaa, lécci, Mama! Mikor a nagymamája hajthatatlannak bizonyult, már látszódott, hogy itt bizony könnyek fognak folyni.
Így is lett, először csak kicsit vörösebb lett a kislány arca, alaposan elütve a szőke fürtöktől, aztán megjött a hangja is, egyre erősebben kérte ki magának a nagymama állhatatosságát és a neki járó nassadagot. A nagymama persze próbálta csitítgatni a kislányt, először kedves szóval, érvekkel, hogy de hát van otthon, majd ehet a vacsora után, végül aztán kibukott belőle az a bizonyos mondat: „Nohát, ha ezt megtudja a Mikulás, majd virgácsot kapsz tőle a csizmádba!”
Egy másodperc alatt csend lett, a kislány elhallgatott, szemei az ijedtségtől kistányérnyira tágultak, úgy susogta a kérést: „Mama, de ne tudja meg, ugye, nem mondod el neki?” A nagymama azt válaszolta, ha a szöszke kislány abbahagyja a hisztit és az édességért kuncsorgást, akkor talán a Mikulás is szemet huny majd a kihágás felett.
Mindennapi eset, ugye? Én bizony nem egyszer, nem kétszer láttam ilyet. Sőt, bevallom, bizony volt olyan – nem is egyszer -, hogy magam is előhozakodtam ezzel, kvázi befenyítettem a gyereket a Mikulással, Jézuskával, Angyalkával, ha már nem volt jobb ötletem, nem hatott semmilyen érv, semmilyen más nevelési eszköz.
Pedig tisztában vagyok vele, hogy ez nem helyes. Hiszen én is féltem a Mikulástól, és ha így zsarolom vele a gyereket, felemlegetem neki, hogy mi mindent lát, és hogy ez alapján ítéli majd oda az ajándékot vagy a büntetést, csak pont ugyanennek a félelemnek ágyazok meg alaposan benne is.
De mégis megtörtént, ám szerencsére a mi Mikulásunk rendszerint elég elnézőnek és kompromisszumra késznek bizonyult, így ha mégis a fülébe jutott valami rosszcsontság, pár percen belül jött tőle egy megnyugtató üzenet, hogy ha a gyerek igyekszik a továbbiakban helyesen viselkedni, és hiszti esetén visszafogni magát, úgy ő továbbra is tökéletesen jó gyereknek fogja tekinteni. Különben is utálná már átpakolni a puttonyát. (Angyalka meg a zsákját.)
De eltűnődtem azért ezen. Egy hagyományból teremtünk egy mesét, egy csodát, egy varázslatot a gyerekeinknek, amiben alapvetően jó lenne hinni – jó is -, hiszen ajándékot kapnak, és az ajándékkal együtt annak elismerését is, hogy úgy jók, ahogy vannak. És nyilván azért is jó minden ilyen szokásunk, mert segít a gyerek morális fejlődésében, segít elválasztani a jót és a rosszat. De vajon mennyit árt az egyszeri szülő azzal – vagyis árt-e egyáltalán -, ha a helytelen, elfogadhatatlan viselkedésre válaszul egy picit fenyegetően emlegeti fel az épp aktuálisan várt Mikulást, Jézuskát, Angyalkát, Húsvéti Nyuszit?
Ti mit gondoltok a fentiekről? És szoktátok nevelési eszközként használni a Mikulást-Jézuskát?
Szilágyi Diána, 2011. december 06.
Babanet hozzászólások(9 hozzászólás)
Azt gondolom, hogy gyermektől függ mint persze minden.
Van, biztosan van olyan kedves, szelíd, halk kisbaba, meg aranyos 2-3 éves, akikre még csak emelt hangon sem kell rászólni, elég egy figyelmeztetés....ha hangosabb az ember már sírva is fakad....nos, ha ilyen gyermekem lenne, nagyon odafigyelnék, hogy ne hozakodjak elő ezzel a lát a Mikulás bácsi témával.
De az én fiaim messze nem ilyenek, nem hiszem hogy a lelki fejlődésüknek árt, és még csak nem is érzem fenyegetésnek. Egyszerűen megteremtünk egy csodát, mely CSODA messzemenően kell az életükbe és ebben a csodában adott esetben egy aranyos, idős nagyszakállú bácsi van, aki bizony figyel. Nem kell tőle félni, hiszen odáig van a gyerekekért, de bizony bizony szomorú lesz ha rosszat lát. Én ebben nem látok semmi kivetnivalót.
Mondjuk nálunk most először kapott a 3,5 évesem virgácsot és biza nem ágált ellene, jobban érdekelte mint az édesség, hogy ez mi, meg miért..na persze jövőre már nem kér, de eddig azt sem tudta mi az, most meg már maga mondja ha huncut hogy ezt fog kapni...
Nálunk nagyon odafigyel szerencsére mindenki a családban, Mikulás (NEM télapó), Jézuska meg Angyalkák...fogtündér nincs, nem is gondoltam rá, de amikor látom, hogy hogy csillog a szemük, olyan jó, hogy hisznek és mennyivel könnyebben megy nekik mint nekünk, csodálatra méltó!:-)