Óvatosan a strandszezonnal!

Anyatársaim között nem kevés olyan nő van, aki kissé megasszonyosodott a terhesség, szülés, szoptatás, gyereknevelés folyamán. Az előttünk álló strandszezon rájuk gyakorol igazán nagy nyomást, ők szeretnének gyorsan jobb formába kerülni. Bár a felkészülést érdemes már tavasszal elkezdeni, minden bizonnyal vannak páran, akik most kapnak csak észbe. És ilyenkor az ember lánya kapkodni kezd, pedig érdemes óvatosan bánni testünkkel, nehogy az egészségünk lássa kárát.
Szinte lehetetlent követelünk szervezetünktől akkor, ha néhány hét alatt szeretnénk megszabadulni azoktól a kis zsírpárnáktól, amelyek zavaróan buggyannának elő fürdőruhánkból. A gyors eredmény érdekében sokszor még a drasztikus, testet-lelket megterhelő módszerektől sem riadunk vissza, de vigyázzunk, hogy a következő hibákat el ne kövessük.
 
1. Tilos a koplalás!
 
Legyen szó fogyókúráról vagy tisztító böjtről, a legnagyobb bűn, amit a szervezetünkkel szemben ilyenkor elkövethetünk, ha egyik napról a másikra megvonjuk tőle a napi betevőt. Magyarán nullkalóriás étrendre kényszerítjük. Ilyenkor egy ideig valóban gyors fogyást észlelhetünk, de néhány nap múlva a szervezet vész-üzemmódra kapcsol az éhezés miatt. Először lelassul az anyagcsere és megtorpan a fogyás, majd amint újra enni kezdünk, a testünk elképesztő tempóban kezdi meg a raktárak feltöltését egy újabb éhezésre számítva, minek következtében még az eredeti kis hurkáinknál is nagyobbak megjelenésére számíthatunk.
 
2. A víz nem számít!
 
Sokan folyamodnak a fogyás érdekében az izzasztás módszeréhez: szauna, fogyasztó övek, fóliás tekercselés, csak hogy néhány irányzatot említsünk. Ezekkel a módszerekkel a szervezet jelentős mennyiségű víztől és ezzel együtt méreganyagoktól szabadul meg, ám ha nem akarunk magunknak kínzó fejfájást és koncentrációs zavarokat okozni, a vizet pótolnunk kell. Így aztán az izzasztás a súlyunkra és zsírszöveteinkre túl sok hatással nem lesz, bár tény, hogy szervezetünk tisztábbá válhat a mérgektől, bőrünk pedig puhábbá és rugalmasabbá válhat.
 
3. Pihenni is kell!
 
Gyakran teljes erővel belevetjük magunkat a testedzésbe, ha már egyszer beérett az elhatározás, hogy fogyni akarunk. Ettől persze mindenki azt várja, hogy minél előbb látványos eredmény szülessen, ám a helyzet az, hogy egy edzetlen szervezetre nézve a túlzásba vitt, hirtelen elkezdett sportolás nagyon veszélyes lehet. Mert ha nem hagyunk időt a testünknek a regenerálódásra, akkor már néhány nap alatt is annyira kimerülhetünk, hogy sokszorosára növelhetjük a sport közben szerzett sérülések veszélyét. A hirtelen és nagy terhelés nagyon rossz hatással van a felkészületlen és edzetlen izmokra, izületekre, csontokra. Így egyrészt mindig figyeljünk arra, hogy szervezetünket fokozatosan vessük alá a terhelésnek, másrészt hagyjunk elegendő időt a pihenésre, regenerálódásra is. A legjobb, ha kétnaponta dolgoztatjuk meg izmainkat alaposan, lehetőleg a mozgásformát is váltogatva (futás, torna, súlyzózás, stb.).
 
4. Óvakodj a fogyasztószerektől!
 
Sokan gondolják úgy, hogy egy fogyasztó, salaktalanító tea vagy kapszula lesz gondjukra a megoldás, de legalábbis támaszt ad majd a diéta és a mozgás mellett. Sajnos azonban ezek a keverékek, kiegészítők egyáltalán nem veszélytelenek. Sokszor olyan növények is megtalálhatók az összetevők között, mint a szenna vagy a kutyabengekéreg, méghozzá tetemes mennyiségben. Ezek hashajtó hatásuk miatt hosszabb távon legyengíthetik a szervezetet, felszívódási zavarokat, vitamin és tápanyaghiányt okozhatnak, arról nem beszélve, hogy még a szervezet vízháztartását is felboríthatják.
 
5. Csodamódszerek – te még hiszel a mesékben?
 
Vadonatúj edzésmódszer, diétás étrend, fogyasztó kezelés és csodapirula, mely heti 2-3 vagy még több kilós fogyást is ígér! Na, ilyen nincs. Legalábbis mellékhatások nélkül. A szervezet heti 1-1,5 kg fogyást képes leadni anélkül, hogy a gyors visszahízás vagy káros következmények fenyegetnének. Ami ennél nagyobb mértékű fogyással kecsegtet – vagy netán valóban képes is rá -, azokkal már a szervezet természetes folyamatait pörgetjük fel mesterségesen és túlzottan, aminek aztán a későbbiekben ismét a visszahízás, azaz a jojo-effektus lesz az eredménye. Tartós eredményre a gyors fogyást ígérő módszerektől ne reméljünk, maximum egy-egy fontosabb esemény előtt segíthetnek egy kicsit jobb formába kerülni.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?