Címke Kutatás

Ágynyugalom mesterséges megtermékenyítés után?

A BJOG orvosi lapban megjelent tanulmány szerint a mesterséges megtermékenyítés (IVF) sikerességét nem befolyásolja, mennyi ideig maradnak ágyban a kezelésen átesett nők, írja a Reuters. »

Kevés D-vitamint kapnak a gyerekek

A korábbinál kétszer több, napi 400 nemzetközi egységnek megfelelő D-vitamin mennyiséget ajánl a gyerekeknek az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) újszülött kortól egészen a kamaszkorig. Az ajánlás módosítására azért... »

A hiszti a majomanyát is megtöri

A kínos jeleneteket a majmok is hasonlóképpen élik meg, mint az emberek. Az anyamajom viselkedését befolyásolja, hogy kik látják a családi jelenetet. »

Zabálásmérő a gyerekkori kövérség ellen

Másfél éves megfigyelés szerint hasznos a svéd Karolinska Egyetem tudósai által kifejlesztett elmés zabálás elleni szerkezet. A berendezés egy mérlegből és egy komputeres kijelzőből áll. »

Két fehérje felelős a sikeres beágyazódásért

Amikor egy embrió eléri a méhfalat, olyan kémiai kommunikáció kezdődik meg köztük, amelynek eredményeként az embrió sejtjei behatolhatnak a méhfalba és rákapcsolódhatnak az anya vérkeringésére, amely majd a placentán keresztül... »

Sikeres kísérletek a férfi fogamzásgátlóval

A nem kívánt terhesség jól megelõzhetõ a férfiaknak adandó havi egyszeri tesztoszteron injekcióval - derült ki egy Kínában végzett kísérletbõl. »

Kevesebb iker a lombikbébiknél

Egyetlen embrió beültetésével ugyanolyan sikereket értek el, mint kettővel vagy ennél többel. »

Egyre több az ikergyermek

A lombikbébi eljárás növeli az ikerterhesség lehetőségét, még akkor is, ha csak egy megtermékenyített petesejtet ültetnek be az anyába - állapították meg japán kutatók. »

Kutatás a koraszülés gyógyszeres megelõzésére

Gyógyszerekkel elõznék a koraszülést Szegedi Tudományegyetem kutatói, akik egy olyan gyógyszer-kombináción dolgoznak, amely a méhizom mûködésére lenne hatással. »

Az apa depressziója kihat a gyerekre is

Azoknál a gyerekeknél, akiknek apja mentális problémával küszködik, nagyobb eséllyel alakul ki pszichiátriai vagy viselkedési zavar – olvasható a BBC hírportál egyik cikkében. »

Dohányzó anyák, problémás gyerekek

A terhesség alatti dohányzás gondokat okozhat a gyermekek viselkedésében. A problémák már a kicsik három éves korától jelentkezhetnek. »

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   

X
EZT MÁR OLVASTAD?