Anyu Tűsarkúban! - Babanapló Zalánki Fruzsival

A hét javarészt itthoni tennivalókkal telt. Zéni pár nap alatt visszaállt az utazás okozta ‘sokkból’ és ugyanolyan nyugodt baba lett, mint amilyen az előtt volt.

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Az életünk nemrég fenekestül felfordult: Gergő munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk, és néhány hete megszületett a kisfiunk, Zénó. 
Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapján

Babaúszás

Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre, így elmentünk babaúszás órára. Az első alkalommal nem csoportosra szerettünk volna menni, hanem egyéni órán vettünk részt. Ez egyrészt azért volt fontos nekem, hogy csak Zénóval foglalkozzunk, biztosan jó élmény legyen neki. Másrészt családi programnak sem volt utolsó, amiből azért úgy érzem kicsit híján voltunk eddig, van mit bepótolni. A védőnőnk ajánlotta ezt a 11. kerületi helyet, ahol a Kalovits programot alkalmazzák.

Ez a szemlélet kiemelt figyelmet fordít a baba lelkiállapotára foglalkozás közben. Nem csak azt segíti elő, hogy ne féljen közben, de lehetővé teszi, hogy a szülők jobban megismerjék a gyermeküket. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy folyamatosan dekódoljuk a baba jelzéseit és csak akkor haladunk a következő feladatra, ha már biztonságban érzi magát az adott szituációban. Ellenkező esetben magunkhoz húzzuk a vízben és védelmi pozíciót veszünk fel vele amíg szükséges, hogy megnyugodjon. A cél minden órán az, hogy a baba jó élményekkel szálljon ki a medencéből.

Engem az itt leírtak nagyon megfogtak, így ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt mi is kipróbáljuk. És valóban minden a várakozásainknak megfelelően történt. Gergő és én is bementünk vele a vízbe, így mindkettőnket látott egész idő alatt. De végig Gergő kezében volt és ő csinálta vele a gyakorlatokat. Átengedtem neki a lehetőséget mert úgyis lesz majd, amikor ő nem tud eljönni, illetve ez mégis az ő terepe.

Összességében eddig az úszás és a dévényezés is átütő élmény volt, amit mindenkinek nagyon ajánlok. Akár egy-két alkalommal is megéri elvinni a babákat, mert ugrásszerű fejlődés lehet az eredmény.  

 

Zalánki Fruzsi, 2022. június 17.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?