A gyerekek mentális teljesítményét rontja ez az apróság: fontos megállapítást tettek a kutatók

Ahhoz, hogy egy gyermek jól teljesítsen az iskolában, emellett pedig kiegyensúlyozott és boldog legyen, több feltételnek is teljesülnie kell. A megfelelő érzelmi támogatáson túl a fejlődő szervezetnek elegendő pihenésre és energiára is szüksége van - olvasható a femina.hu oldalán.


Nemrégiben egy kutatás a reggeli szerepét vette górcső alá a fiatalok életében, és arra jutottak, hogy a nap első étkezése kiemelt jelentőségű lehet a gyerekek és a tinédzserek egészsége szempontjából.

Reggeli fontossága gyermekkorban

A reggeli fontosságáról megoszlanak a vélemények: vannak, akik szerint a nap legfontosabb étkezése, mások pedig egyszerűen kihagyhatónak tartják. Tény és való, hogy az ébredést követő rohanás nem kedvez neki, olykor feláldozásra kerül a készülődés oltárán.

Amennyiben pedig útközben pótolják, sajnos többnyire nem kifejezetten egészséges, hiszen ilyenkor előtérbe kerülnek a a feldolgozott, sok esetben hozzáadott cukorban gazdag péksütemények. A reggeli, otthon történő lakmározásnak nem könnyű tehát időt szorítani, mégis úgy tűnik, hogy megéri, a gyermekek számára legalábbis mindenképpen - derül ki egy 2022 augusztusában a Frontiers in Nutrition című szaklapban publikált kutatásból.

A cikk teljes terjedelmében a femina.hu oldalon olvasható. 

femina.hu, 2022. október 04.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?