5 hasznos lakberendezési tipp a babaszobába, ami a kicsivel együtt változhat

Amikor még csak készülünk a gyermekünk születésére, az egyik legnagyobb „napirendi pontot” a babaszoba kialakítása jelenti a listánkon, amelyen igyekszünk mindent kipipálni a kis trónörökös érkeztéig. Ugyan időről-időre magával ragadhat bennünket egy-egy lakberendezési áruház gyerekosztályának bája, azonban a funkcionalitásról sem szabad megfeledkeznünk. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a legtündéribb babaszobát alakítjuk ki és rendezzük be az újszülöttnek, mégis hamar rájövünk, hogy sokkal inkább a praktikumot kellett volna szem előtt tartanunk. Végtére is a babánk fénysebességgel cseperedik és napról-napra mások lesznek az igényei, nekünk pedig igyekeznünk kell ezekkel lépést tartani. Ha már a tervezés és berendezés ideje alatt betartunk néhány fontos szempontot, hosszútávra is megkönnyíthetjük vele a dolgunkat.

# Jól válaszd meg a bútorokat!

Sokszor könnyű elcsábulni és az olcsóbb rácsos ágy, vagy pelenkázószekrény mellett dönteni. Azonban, ha belegondolsz, hogy ezek csak ideig-óráig tudják majd ellátni eredeti funkciójukat és később nagy eséllyel a pincében, vagy szerencsésebb esetben egy online piactéren végzik, akkor érdemes fontolóra venni, hogy olyan darabokat válassz, amik úgymond együtt nőnek a gyerekkel. Számtalan nagy lakberendezési áruház és kisebb üzlet is kínál olyan tervezésű bútorokat, amiket idővel nagyobb ággyá, vagy más jellegű szekrénnyé, polccá lehet alakítani, ha már kinőtte a tulajdonosuk. Kalkuláld bele, hogy ezeket akár még a kistesó is használhatja ismét eredeti állapotban, majd megint átalakítva, így már könnyebb szívvel nyúlsz picivel mélyebbre a pénztárcádban.

# Vedd kezelésbe a falat!

Válassz egy semleges fal színt és inkább csak egy részletet tapétázz le, vagy ami még jobb: vásárolj mini, közepes, vagy akár óriás méretű falimatricákat. Utóbbiak nem bántják a festett falat, tehát bármikor le is cserélheted őket, ha már megunta volna a szoba kis lakója. Egy nagyobb felületre készíthetsz „mobil galériát” is: tégy üres képkereteket, vagy csiptetős papírfogókat a falra, a gyerekek keze munkáit pedig gyurmaragasztóval, vagy a csiptetővel cserélgesd bennük! Így a fali dekoráció is folyamatosan változhat a gyerkőcök ízlésének megfelelően.

 5 hasznos lakberendezési tipp a babaszobába, ami a kicsivel együtt változhat

fotó forrása: pinterest.com

# Variálj a textíliákkal!

Határozz meg egy vagy két alapszínt a szobában, amihez majdnem minden élénkebb tónus passzol. Például a bútorok legyenek fehérek, a fal pedig valamilyen bézs, pasztell árnyalat. Innentől kezdve minden másnak lehet élénkeb, vagy ezektől eltérő színe, ami bekerül, legyen szó akár függönyről, párnákról, ülőalkalmatosságokról, vagy akár fali dekorációról, hiszen azok bármikor könnyedén lecserélhetők lesznek. Ha a kicsi idővel valami más motívumot, vagy mintát szeretne a szobájába, egyszerűbb olyan ágyneműt, fali matricát, vagy szőnyeget venni, mint például a teljes bútorzatot cserélni a harmónia érdekében.

# „Mindent bele” tárolók

A gyerekszoba egyik legfontosabb kritériuma, hogy jól lehessen benne tárolni a játékokat. Érdemes olyan eszközöket, - például műanyag, vagy fa dobozokat, textil, vagy papírzsákokat,- vételezni, amelyekbe mintegy be is lehet ömleszteni a sok apró holmit. Hidd el, hamar hálát adsz majd az eszedért, hogy olyan tárolókat vettél, amibe pillanatok alatt el lehet süllyeszteni a kacatokat! Tipp: magad is készíthetsz tárolórekeszeket: nagyobb fa dobozokat címkézhetsz, festhetsz, dekorálhatsz és akár elláthatod őket görgőkkel is, hogy még könnyebben lehessen őket a szoba egyik sarkából a másikba mozgatni, ha szükség lenne rá.

 5 hasznos lakberendezési tipp a babaszobába, ami a kicsivel együtt változhat

Fotó forrása: pinterest.com

# Csínján a dekorációval!

Annyi, de annyi játék lesz még, aminek helyet kell majd szorítanod! Úgyhogy ne lődd el az összes lehetőségedet azzal, hogy már teljes játék és/vagy szobai dekoráció arzenállal várod az újszülöttet! A kevesebb több, és ez most is igaz! Ne legyen minden kiscicás, vagy autós, hiszen más dolgok is vannak a világon – és hát hamar rá fogsz ébredni, ki is diktálja majd a szoba dekor-világát. Helyezz el néhány kedves dekorációt, de a többinek is hagyj helyet későbbre!

Boritókép: thinkstockphoto.com

B.F., 2018. április 28.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?