#baba#anya

A gyerekkor fő tevékenysége a játék – fejlesszük a logikát játékosan!

A kisgyermek bármit is játszik, azzal fejlődik. A logikai készségek játékos fejlesztését a szülők már egészen pici korban elkezdhetik gyermekükkel, első lépésként hétköznapi cselekvésekkel fejleszthetjük a magát a képességet, és később egyre tudatosabban a készséget.

A gyermekek fejlődése közben a különböző területek nem azonos módon és időben érnek be. Bizonyos életkorban bizonyos területek intenzívebben fejlődnek. Ha ebben a szakaszban biztosítjuk a környezeti támogatást a képességek megfelelően fejlődnek majd. Óvodáskorban fontos a megelőző fejlesztés, később sokkal nehezebben korrigálható a gyerekek lemaradása. Mindezek tudatában a gyermekek otthoni fejlesztése minden családban központi téma. Már egészen pici korban fejlesztjük gyermekeinket, sokszor anélkül, hogy ezt tudatosan tennék. Amikor közeleg az óvoda, majd az iskola még inkább elkerül a családban ez a téma. Érdemes segítenünk gyermekünknek felkészülni ezekre a kihívásokra, de tegyük mindezt játékosan, hisz játszva is lehet tanulni, gondolkodásra ösztönözni a gyerkőcöt, hiszen rengeteg olyan eszköz, játék van a piacon, mely amellett, hogy élvezetes, a logikát is fejleszti.

 

Finommozgások

Nemcsak a nagymozgások, hanem a finommozgások fejlődése is nagyon fontos része a fejlődésnek. A kéz finom és ügyes mozgásainak egyik sajátos területe a grafomotorika, ennek fejlettsége teszi lehetővé az írás elsajátítását. A finommozgás és a koordinált mozgás intenzív fejlődési szakasza az óvodai középső és nagycsoporttól számítható. Az életkor előrehaladtával, amikor már a kéztőcsontok és az idegrendszer is elér egy bizonyos fejlettségi szintet, egyre ügyesebb lesz a gyermek keze. Ezt a fejlődést segíthetjük minden olyan tevékenységgel, amely az ujjak és a kéz kismértékű mozgatását igényli. Ilyenek például: homokozás, gyurmázás, építőjátékok, papírhajtogatás, tépés, ragasztás, ollóhasználat, gyöngyfűzés Ilyen játékok közben nemcsak a kéz ügyesedik, hanem fejlődik a figyelem, a szem és a kéz közötti koordináció, valamint a vizuális észlelés is.

Figyelem és fejlődés

Már az óvodában alakul a gyermek feladat-és szabálytudata, ami képessé teszi cselekvései irányítására. Kialakul szándékos és tudatos figyelme, összpontosítani tud a feladatokra, fejlődik emlékezete. Képessé lesz a hangok tiszta ejtésére, szókincse gazdagodik, mondatokkal fejezi ki gondolatait. Ismeretekkel rendelkezik az őt körülvevő világról, környezetéről. Biztonságosan használja a térbeli viszonyokat jelentő névutókat: alatt, felett, mellett, illetve a kisebb-nagyobb, magasabb-alacsonyabb, hosszabb-rövidebb, kevesebb-több fogalmát. Mozgása összerendezetté válik, és fejlődik kézügyessége. Hogy mindez a fejlődés folyamatos és egyenletes legyen, a szülők is sokat segíthetnek a kicsinek. A játékok összeállításánál törekedjünk arra, hogy a napi gyakorlás minél több részképességet érintsen, ne legyen nagyon bonyolult, s változatos, élvezetes lehessen mind a gyermek, mind a mi számunkra. Célszerű, ha a feladatok a vizuális-és auditív figyelem, emlékezet, testséma, nagymozgások, szem-kéz koordináció, beszédészlelés- és beszédértés területeit ölelik fel.

Eljön a feladatok ideje!

Az óvodáskor vége felé a fantázia megmozgatása mellett egyre gyakoribbak az olyan játékok, a gyerek formál, alakít, megold valamit, miközben nem csak a játék folyamatát élvezi, hanem a kitűzött cél is fontossá válik számára. Pontosan végrehajtja az utasításokat és elvégzi a feladatot. Remek fejlesztő játékok azok, melyekben a gyerekeknek saját maguknak kell rájönniük a szabályokra és igazán nagy sikerélményt nyújthatnak azok a játékok, melyeknél lehetőségük van a kicsiknek és nagyoknak saját maguk ellenőrzésére.

A logikai játékok előnyei

A logikai játékok lehetőséget adnak a sikerélmény megszerzésére a nehezen alkalmazkodó gyermek számára is, mert ezekkel a játékokkal akkor is tud játszani, amikor nincs igénye társai jelenlétére. Az a jó logikai játék, melyben a gyerekeknek lehetősége nyílik az önellenőrzés folyamatára, képességeik alapján az önálló feladatmegoldásra. Ha a játékban a feladatok úgy vannak összeállítva, hogy egyre nehezednek, akkor a feladatok önálló végrehajtása növeli a gyermekek önbizalmát, és fejlesztik logikus gondolkodásukat.

A babanet ajánlja: Logico

A LOGICO egy különleges készségfejlesztő tanulójáték óvodások és kisiskolások számára, amelyet fejlesztőpedagógusok is gyakran használnak az óvodákban, iskolákban. A LOGICO-keret könnyen kezelhető, fejleszti a vizuális észlelést, a szem- és kézkoordinációt. A keret színes korongjainak tologatásával jelölheti be a gyermek a helyes megoldást. A játékhoz szükséges egy keret és néhány feladatkártya. A keret könnyen kezelhető, fejleszti a vizuális észlelést, a szem- és kézkoordinációt. A keret színes korongjainak tologatásával jelölheti be a gyermek a helyes megoldást. A feladatkártyák tematikus csomagokban kaphatók, melyek első oldalán található a feladat, hátoldalukon a megoldás.


 

Babanet, 2016. április 11.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?