#baba#anya

„Így nyertem vissza az alakalom szülés után” – francia nagynéném 5 trükkje

Édesanyám révén vannak francia rokonaim, akik közül többükkel régóta összejárnak a szüleim. Nagy kedvencem anyám másodunokatestvére, Manon néni, akit már gyerekként is imádtam a furcsa kiegészítői és az őt körülvevő parfümfelhő miatt. Na meg persze azért is, mert mindig szívesen játszott velem és amikor elkezdtem kamaszodni, nagyon komolyan vette kiművelésemet, - már ami az aktuális divatot és a fiúkat illeti. Kedves, nagyvilági nőnek jellemezném, aki két lábbal áll a földön, közben mégis rendkívül érzékeny és kifinomult a stílusa. Még ennyi év után is rendesen töri a magyart, de mi ezt sosem bántuk, - azon kívül, hogy régen a bátyámmal sokat viccelődtünk rajta némi kifigurázás formájában-, hiszen ez is hozzátartozik a kissé kifürkészhetetlen személyiségéhez. Tante Manon,– ahogy mindig is hívtuk őt-, ma már a hatvanas évei legvégét tapossa, de még mindig bomba formában van, annak ellenére, hogy sosem volt egy klasszikusan vékony alkatú nő. 

Két gyereket szült, mindkettő tőlünk fél generációval idősebb, nem kapkodta el a gyerekvállalást és korábbi kijelentései alapján ezt soha nem is bánta meg. Rám és a testvéremre is kicsit úgy tekintett mindig, mintha a sajátjai lennénk, többször látogattuk meg őket Lyonban nyaranta, amikor autós kirándulásokra indultunk a szüleinkkel. Szeretek vele beszélgetni, mert mindig nagyon felvilágosult értékeket képviselt és ezzel sokat adott hozzá az én felnőtté válásomhoz is.

Alig tudtam lerángatni a földre az örömtől, amikor megtudta, hogy esküvőm lesz, most pedig hogy kisbabát várok, teljes gőzerőre kapcsolt és elküldött nekem egy csomó könyvet, meg linket, amiket ő valaha jónak tartott a témában. Pár hete jártak itthon a nagyobbik lányával és hozzánk is beugrottak, hogy megnézzék az egyre kerekedő pocakomat és hogy persze ellássanak csomó jótanáccsal. Szavakkal már-már leírhatatlan az az átélés és gesztikulálás, ahogy Manon néni belekezdett a mesélésbe az ő szüléseivel kapcsolatban, esküszöm, megérte volna videóra venni, de sajnos későn kapcsoltam. Mindenesetre nagyon jókat mondott a szülés utáni regenerálódásról, szerintem érdemes átgondolni a tanácsait, egész biztos, hogy én is igyekszem majd ezek mentén megkezdeni az alakom helyrepofozását. Úgy gondoltam, hogy egy tapasztalt francia hölgy tippjei másoknak is hasznosak lehetnek, ezért igyekeztem őket néhány pontba szedve itt összeírni:

1)) Bringa, bringa, bringa

Manon néni jó francia lévén a városi biciklizésre esküszik. Azt mondja, ő szinte mindenhova azzal járt annak idején és ez rengeteget segített neki abban is, hogy a szülés után is hamar visszanyerje az erejét és persze az alakját. Emlékszem, hogy a gyerekeket is sokszor azzal vitte, valahogy teljesen természetessé vált számára a bringás ügyintézés a városban.

2)) Mindenből csak kóstolót

Már nem először hallom tőle, hogy sokszor kell keveset enni és abból nagy baj nem lehet. Most viszont kimondottan hangsúlyozta, hogy így érdemes terhesség alatt is sakkozni a kilókkal: mindent lehet enni, amit csak megkívánunk, csak tudni kell mértéket tartani. Úgy kell felfogni minden étkezést, mintha kóstolóra mennénk: azaz, mindenből lehet csipegetni, a végére úgyis jól lakunk, ráadásul semmi nem marad ki a kínálatból.

3)) Nem ciki az intimtorna, sőt!

Elmesélte, hogy amikor ő volt terhes, még igen gyerekcipőben járt ez a műfaj, de valahogy rátalált egy oktatóra, aki a hagyományos kismama torna mellett gátizom gyakorlatokat is végeztetett a leendő anyukákkal. Azt mondta, hogy nem volt könnyű megtanulni a mozdulatokat, de a szülés után intenzívebben foglalkozott ezzel és nagyon sokat segített neki újra formába jönni, nem utolsó sorban a szexualitás terén is. Ma pedig már szinte bármelyik kismama jógán is megtanulhatjuk ezeket a mozdulatokat, én már egy ideje gyakorlom is őket.

4)) Sokat menni a gyerekekkel

Manon sosem volt az az otthonülős típus, így nem is volt kérdés, hogy a gyerekek mellett is megtartja jó szokását: vagyis rengeteget jár-kel a városban, kirándul és mozog. Úgy meséli, hogy nem igazán járt tornázni, vagy ilyesmi, egyszerűen lemozgatta az, hogy a gyerekekkel futkosott a-ból b-be, különös tekintettel a rengeteg lépcsőzésre otthon és a városban tett közös séták alkalmával.

5)) Egy deci vörös

Az összes tanácsa közül talán ez lepett meg a legjobban, de ma már én is tudom, - mert utána olvastam a dolognak-, hogy a tippjének nagyon is van létjogosultsága. A tanács így szól: nem minden este, de a nehezebb vacsorák alkalmával mindenképp meginni egy-két deci testesebb vörösbort. Segít lebontani a zsíros ételeket, támogatja az anyagcserét és mint ma már tudni, az antioxidáns tartalma is kiemelkedő. Manon néni a cabernet sauvignonra és a pinot noirra esküszik, de szerinte egy lágy merlot is csodákra képes.

 

Boritókép: stockphoto

B.F., 2018. június 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?