Terhesnapló 8. - Legyen már szünidő!

Ilyenkor már a leckét is nyűg megírni a gyereknek, én is szívesebben süttetném magamat a napon. Százszor megkérdezik, hogy meddig kell még menni, meddig kell még korán kelni (hahh, 7kor kelünk), unják már na. El is hiszem, én is. Sokkal jobb homokozni, pancsolni, bicajozni mint a fülledt osztályteremben gyömöszölni bele a fejecskéjükbe a sok tudományt, mikor kint hívogatnak a fecskék.

Másrészt viszont most látom,hogy mennyire gyorsan múlik az idő. Betöltöttük a 25. hetet, mire vége a sulinak a bűvös 30. hetet fogjuk taposni. Nálam ilyenkor kezdődik majd a para, a mindjárt szülünk érzés. És valóban. Az ember lánya ilyenkor már csak hetekben tud gondolkozni, egyik vizsgálattól a másikig él. Legalábbis én így vagyok vele. Már egyre erősebb a látni szeretném-érzés. Sokat gondolkodom rajta, hogy milyen lesz Lucával. Gondolom, más mint a fiúkkal, bár azt nem hiszem, hogy ez az első hónapokban nagyon szembetűnő lesz. Vagyis majd meglátjuk.

A napokban is kontrollon voltam a szemüveges gyerkőcömmel az egyik nagy pesti gyerekkórházban, megnézettem a kicsinek is a szemeit, a vizsgálat után még napszemüveget kellett viselnie, mert kitágtották a pupilláit illetve mivel nem tudunk a takonytól szabadulni, még a fül-orr-gégészetre is beneveztünk, ahol egy orrcseppel el is voltunk intézve. De úgy néz ki, hatásos. Szóval volt ott egy kislány az anyukájával. Olyan lányos dolgokról beszélgettek, lapozgattak egy lányos újságot, ragasztgatták a babákra a matricaruhákat. Úgy beleképzeltem magam, hogy milyen szuper lesz ha már én is játszhatok ilyet a kislányommal! Azt hiszem megszakadt volna a szívem, ha nem kapom meg ezt a csodát, aki már végre valahára itt növöget a szívem alatt!