|
A Magyar Pre-és Perinatális
Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT) egyik korábbi kongresszusán (2001?) az egyik bababarát
kórház szülészetének
neonatológus orvosa tett egy olyan megjegyzést, hogy: ne feledjük,
az anyának a szoptatás joga, de nem kötelessége. A megjegyzés
azonnal élénk vitát váltott ki.
Egy bárányhimlõ elleni oltással kapcsolatos sajtóbeszélgetésen
hangzott el (azzal összefüggésben,
hogy a kötelezõ oltást megtagadó szülõkkel szemben eljárás indult), hogy "a nem
szoptató anyákat sem viszi el bilincsbe verve a rendõr".
Tulassay Tivadar gyermekgyógyász professzor a Mindentudás Egyetemén
tartott elõadása után ( Megelõzhetõk-e
a civilizációs betegségek?
)
arra
hallgatói kérdésre, hogy mit kell tennie egy anyának, hogy
szoptatni tudja gyermekét, így válaszolt: mindent.
Desmond Morris etológus
véleménye:
Fontos, hogy az anya örömmel,
felszabadultan táplálja kicsinyét. Érzéseit óhatatlanul továbbadja
a gyereknek, akibõl így nevel elégedett, oldott, anyjához jól kötõdõ
kisbabát. Ha szíve ellenére szoptat, valószínû, hogy a csecsemõnek
félrevezetõ testi jelzéseket kell eltûrnie tõle. Ilyenkor helyesebb a
cumisüveget bevezetnie, bárki bármit mond.
(Babafigyelõben, Park Könyvkiadó,
1993, 79 old.)
* *
*
*
*
Részletek
egy levélváltásból:
Az
elsõ itthon töltött hétig igény szerint mellre tettem éjjel-nappal,
fejtem, és kimerültem az 1 órás alvásokba. Ezután a gyerekorvos
javaslatára - aki férfi, és egyébként elégedettek vagyunk vele- a
gyereket mindig "feltöltöttük" a lefejt anyatejjel szopás után.
Ily módon gyönyörû szabályos idõközönként kezdett beállni a baba
szopási igénye; egyre nagyobb mennyiségeket evett, egyre nagyobb idõközökben
és így tartunk ott ahol tartunk.
A problémám viszont az, hogy az eleinte lefejt felesleges anyatejet
lefagyasztottam, és mivel a pótlásokat már naponta egyszer abból
fedezem - csakis szopás után- , kezd elfogyni és mintha a régebbi
tejeket nem is szívesen fogadná el.
Szeretném minél tovább anyatejjel táplálni, de úgy tûnik már
a vége felé közeledünk?! Sajnálom a baba ritmusát azzal felborítani
- megpróbáltam néhány napig -, hogy nem pótolok, igény szerint
mellre teszem és majd kialakul a kereslet-kínálat. Egyébként nagyon
kimerít az éjszakázás - tudom, az anyaság áldozatokkal jár - az esti nyûgösködést,
"zajos" altatást nehezen viselem, türelmetlen vagyok a
gyerekkel. Azt inkább felvállalnám, hogy én fejek két szopás közt
akár éjjel is többször. Ez lehet a megoldás?
Egyébként két mellbõl szoptatok, az elmúlt másfél hónapban többször
- 15-20 alkalommal - volt tejcsatorna elzáródásom, helyi keményedések
amikkel nagyon szenvedtem. A megoldás úgy tûnik az lett, hogy éjszaka
nem használom a szoptatós melltartót csak valami egyéb módon próbálom
a betétet rögzíteni és figyelek, nehogy megfázzon a mellem.
Tehát végül a kérdésem: mi módon tudnám még tovább anyatejjel táplálni
a babát olymódon, hogy mind a ketten pihentek, nyugodtak és kiegyensúlyozottak
legyünk? Mi a fontosabb egy 2,5-3 hónapos gyerek számára: az anyatej
kizárólag vagy egy nyugodt kiegyensúlyozott anya?
Hogy
mire van szüksége egy babának: egy olyan anyára, aki sokat dajkálja,
becézgeti, ringatja. Ha már ezt megteszi, akár meg is szoptathatja.
Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az anya kiborul, hiszen szoptatás
közben is lehet pihenni, meg szoptatás után is, egy ágyban a kisbabával.
Nem tudom, szeretnél-e még gyereket, de, ha több lesz, akkor fogod
megtudni, mi az éjszakázás, mi a kimerültség. Persze, nem kell ehhez
nagyon sok gyerek. Elég, ha ez az egy eljut a "hiszti
korszakba", vagy majd késõbb,
ha kamaszodni kezd. Igen, az anyaság áldozatokkal jár, de örömmel (ha
így jobb: nyereséggel) is.
Jó, ha tudod: minél nagyobb a befektetés az elején, annál kevesebb
gond lesz a problémás (ld. fent) korszakokban a gyermekkel.
Én ennyit tudtam most összeszedni. Nagyon nehéz dolgom volt, mivel érzem,
hogy te igazolást vártál volna tõlem. Én azt nem tudok adni. Inkább
írj a pszichológusnak, hátha õ fölment.
Szõdy Judit
* *
*
*
*
Ebben
a dologban nekem az a téma, hogy az, hogy ki mennyit hajlandó küzdeni a
szoptatásért egyénileg változhat, és el kellene fogadnunk a variációkat
is. Nem azt sugallni, hogy csak az a jó út, ha valaki tûzön-vízen át
is szoptat. Valakinek simán megy, valakinek megy de valamennyit küzdenie
kell érte, valakinek meg nem megy, akármit csinál, vagy nem megy mert
nem tesz meg mindent - tudatosan, vagy mert egyszerûen kisebb a tûrõképessége.
Válogatás a Babanethez érkezett
levelekbõl, hozzászólásokból
* *
*
*
*
A
szoptatás mint kulturális
aktus
Jó
néhány anya, aki a szoptatást választja, ebben a nagyobb kompetencia
érzését találja meg. Egy anyának, aki elég jó anyának tartja magát,
hogy Winnicot kifejezését használjuk, nagyobb esélye van, hogy
megfelelõen viselkedjen a babájával szemben. Mindennek, ami körülveszi
az anyát, ezt a kompetencia érzést kellene erõsíteni és ápolni. De
ugyanez nyugtalanítóbb
eredményre is vezethet : "a jó anyák szoptatnak", tehát
ahhoz, hogy jó anya legyek, muszáj, kell, kötelezõ szoptatni.
A jelentésmezõ változása nyilvánvaló.
A
szoptatás nem természetes. Az
a mód, ahogy az újszülöttet táplálják, a kultúra része. A táplálás
az embernél kulturális aktus is, még ha elemi szükségleteket elégít
is ki. Ugyanez igaz a szoptatásra
is. A gyermek táplálása szociális viselkedés, amely bonyolult és sûrû
kulturális szövetbe ágyazódik be. Az emberiség történetében a
szoptatás csak egy kulturális attitûd a többi között és az, hogy
valóban anyai cselekedet és nem bérdajka
által valósul meg, nem túl régi. Ha elfedjük ezt a kulturális
dimenziót, az egészségügy szereplõi duplán ellentmondásos helyzetbe
kerülnek: hogyan lehetséges, hogy ilyen sok energia szükséges egy
ilyen természetes, egyszerû dolog elterjesztéséhez?
Laurence Girard : A szoptatás
Hitek és valóság
|
