Mesterséges megtermékenyítés

Kómás férjétõl akar gyereket egy olasz nõ

2009 02 19

Egy ismert olasz nõgyógyász olyan nõt készül méhen kívül megtermékenyíteni, akinek férje agytumor miatt kómában fekszik. Olaszországban ez lesz az elsõ ilyen beavatkozás, amely máris kivívta a Vatikán rosszallását.

Az orvos, Severino Antinori arról ismert, hogy klimax utáni nõket segített hozzá a gyermekszüléshez. Ezzel kiérdemelte magának "a nagyik szülésze" gúnynevet. Emellett az emberi klónozással kapcsolatban is hallhattunk már róla.

Antinori már le is vette az öntudatlan férjtõl a spermát, és bejelentette, hogy egy hónapon belül hajtja végre az in vitro megtemékenyítést.

A házaspár az észak-olaszországi Vigevanóban él, a férj 35 éves, a feleség 32, és egy hónappal ezelõtt döntött a gyerek mellett, amikor kiderült, hogy a férjnek agydaganata van. Antinori szerint a méhen kívüli megtermékenyítésre vonatkozó törvény lehetõvé teszi az eljárást – adta hírül a Független Hírügynökség.

Ennek ellenére a Vatikán illegálisnak minõsítette a beavatkozást. Állásfoglalása szerint az utódnemzéshez mindkét szülõ hozzájárulása szükséges, de ebben az esetben a férjet kizárólag "sejttárolóként" alkalmazzák.


 

 

Emberklónozás - legkésõbb holnapután?
Hónapokon belül megszületik az elsõ klón bébi
A klón-terhesség megakadályozhatja az õssejt-kutatást
Klónozott ember született?
Három klónozott gyerek születésérõl számolt be Antinori professzor
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?