Ver a gyerekem!

Babanet-Est TV Magazin
Szilágyi Diána
2009 03 20

Gyakran találkozom azzal a jelenséggel a játszótéren, bölcsõdében, hogy a gyerek gátlástalanul rácsap az anyjára-apjára. Nemcsak viccbõl, hanem indulatból is. A szülõkön ilyenkor észrevehetõ, hogy nem igazán tudják, hogyan reagáljanak. Üssenek vissza? Emeljék fel a hangjukat? Ráadásul, komolyan zavarba is jönnek, hiszen a jelenetet végignézõ kívülállók közül sokan nem restek kifejezni rosszallásukat a gyerek neveltetésével és láthatóan sanyarú helyzetével kapcsolatban. Hiszen a gyerek biztos azért viselkedik így, mert otthon is ezt látta.

A visszaütést semmiképpen sem ajánlanánk, mert ahogy a jó öreg közmondás is tartja: az erõszak erõszakot szül. Az ütésre adott válaszütés további ütéseket szül, és innentõl nehezebb kilépni ebbõl a játszmából, maximum a gyerek már nem az anyját-apját fogja ütlegelni, hanem a többi gyereket. Elsõ körben azt sem javasolnánk, hogy üvöltsünk rá az ebadtára, mert nagy valószínûséggel fel sem fogja, mit mûvelt. Mégis mit tehetünk akkor?

Elõször is, fogjuk meg a kezét az ütés után, és nagyon határozott, de végtelenül nyugodt hangon közöljük vele, hogy ezt nem szabad, és ezzel fájdalmat okozott. Esetleg azt is meg lehet említeni, hogy ha legközelebb ilyet csinál, akkor már csalódást is okoz a viselkedése, arra ugyanis általában érzékenyen ügyelnek a gyerekek, hogy ilyen ne forduljon elõ. A legjobb, ha még azelõtt sikerül elkapni a kezét, mielõtt az ütést teljesen bevinné, de számítsunk rá, fõleg, ha komoly indulat munkál benne, hogy ilyenkor a legtöbb gyerek útjára indítja valamelyik másik végtagját is. Ilyenkor nem kevés ügyesség és hajlékonyság szükségeltetik, ezért nem árt, ha némi kung-fu tehetség birtokában vagyunk.

Ne sajnáljuk arra az idõt, hogy alkalomadtán újfent elismételjük a fentieket, következetesen, minden olyan esetben, mikor ez a viselkedés újra felbukkan. És vértezzük fel magunkat végtelen türelemmel, mert szükség lesz rá, ha nem akarunk valami csúnyát tenni, majd utána kemény lelkiismeret furdalással küzdeni.

Ha gyermekünk úgy osztja az áldást, mint egy cséplõgép, és már nincs annyi kezünk, hogy közbeavatkozzunk, hátulról öleljük át, és tartsuk így szorosan, de szeretettel, míg lenyugszik, és beszámítható nem lesz ismét. És akkor jöhet a fent említett határozott, de nyugodt mondóka.

A bámészkodókkal pedig, mint már sokszor elmondtuk, egy paraszthajszálnyit se törõdjünk. Egyrészt kívülrõl könnyû okosnak lenni, másrészt nem nekik kell szembesülni egy elkapkodott válaszlépés következményeivel.

Tippek:  
  • Mindig kérdezzünk rá a gyerek indulatának okára, és beszéljük meg, miképpen lehetett volna elfogadható módon elõadni az igényeit.
  • Ne érezzük magunkat hibásnak, ha gyermekünk csapkodni kezd. Akinek még nincs megfelelõ eszköze az indulatok kiéléséhez, az ösztönösen cselekszik. A mi feladatunk megfelelõ eszköztárral felvértezni õt.
  • Éreztessük a gyerekkel, hogy akkor is szeretjük, ha agresszívan lép fel velünk szemben, de azt is, hogy a viselkedése (de nem a gyerek maga) elfogadhatatlan.

 

 

Óvodai beszoktatás
Csúfolódó gyerekek
Lázas a gyerek
Sportos kismamák
Hiszti a boltban
Az ideális talpalávaló
Irigykedõ kétévesek
Ösztönlények
Jön a foga
Hull a pelyhes
Ha fáj a hasa
Ünnepi készülõdés
Gyerekbiztos otthon
Neveld önállóságra!
Nem megmondtam?
Csúnya beszéd
Támad a gomba
Színes kavalkád
Szájpenész
Védekezz a hideg ellen!
Házi kedvencek
Koszmó-gondok
Mi a baj az egykékkel?
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?