A kismamák oltását javasolja a Szülészeti és Nõgyógyászati Szakmai Kollégium

2009 12 03

Minél több várandós nõ, illetve a környezetükben élõk mielõbbi beoltását javasolja a H1N1 vírus ellen a Szülészeti és Nõgyógyászati Szakmai Kollégium - összegezte az egészségügyi miniszter tanácsadó testületének állásfoglalását a kollégium elnöke.

Tóth Zoltán, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Szülészeti- és Nõgyógyászati Klinikájának igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett szakmai kollégium már eddig is több fórumon hangot adott véleményének, miszerint az állapotos nõket és magzatukat csak a H1N1 elleni védõoltással lehet megvédeni az új influenza ellen.

Érveiket szakmai lapokban is publikálták, ám az utóbbi napok sajnálatos halálesetei miatt az országos tiszti fõorvossal konzultálva összefoglaló állásfoglalás kibocsátásról döntöttek. A több oldalas állásfoglalást minden szülész-nõgyógyász osztályvezetõ fõorvoshoz eljuttatják, ezen kívül folyamatosan közzéteszik szakmai kiadványaikban, közöttük a Magyar Nõorvosok Lapjában is.

Tóth Zoltán az állásfoglalást ismertetve közölte: az összegyûlt tapasztalatok alapján kijelenthetõ, hogy a H1N1 vírus a korábbi influenzavírusoknál sokkal agresszívabb. Különösen igaz ez a várandós nõk esetében - õk legalább tízszeresen veszélyeztetettek - tette hozzá. Mindenképpen javasolt - ám kötelezõvé nem tehetõ - a H1N1 elleni vakcina beadása a terheseknek. A professzor azt mondta, az Omninvest által gyártott magyar oltóanyag, amelyet az Egészségügyi Világszervezet londoni laboratóriuma az egyik leghatásosabbnak ítélt, nem okoz fejlõdési rendellenességet a magzatban – számolt be róla az MTI. Épp ellenkezõleg: olyan ellenanyag termelését indítja el az anyában, amely nemcsak a nõt, hanem a születendõ gyermeket is megvédi a betegségtõl - hangsúlyozta.

Hozzátette: a felnõtt szervezetben termelõdõ ellenanyag az anyatejen keresztül egyéves korukig a megszületett csecsemõket is megóvja a fertõzéstõl. A professzor kiemelte, a szakmai kollégium állásfoglalása szerint nem elegendõ, ha csak a várandósok környezetét oltják be, ugyanis a vírust annak ellenére is továbbadhatja valaki, hogy õ maga - a vakcina következtében elõállt védettsége okán - nem betegszik meg.

Noha még mindig vannak kétkedõk, s akadnak a H1N1 elleni vakcina beadását kifejezetten ellenzõ szülész-nõgyógyászok is, a szakmai kollégium egyértelmûen azt mondja: "oltani, oltani, oltani" - közölte az elnök.

Eközben már öt gyermeket, köztük két csecsemõt kezelnek a szegedi gyermekklinikán H1N1-fertõzés miatt; a legkisebbek lélegeztetõgépen vannak – errõl csütörtöki számában írt a Délmagyarország. Hírügynökségi források szerint a napilapnak Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának vezetõje, a gyermekgyógyászati szakmai kollégium elnöke úgy nyilatkozott: az egy évnél idõsebb gyermekeket be kell oltani.

A professzor elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kismamák, az egy év alattiak, illetve a 10-24 éves gyermekek, fiatal felnõttek a legveszélyeztetettebbek, mivel õk biztos tagjai valamilyen közösségnek. Az egészen kicsik védelmét a környezet oltása biztosíthatja.

A kistérségi tiszti fõorvos, Kovács Ferenc a lapot úgy tájékoztatta, Szegeden az általános iskolások 32 százaléka, 4.786 diák kérte eddig az oltást és 75 százalékuk már meg is kapta. Az óvodásoknál azonban csupán 13 százalék, 1.114 gyermek kért oltást. A középiskolásoknak harmada igényelte a vakcinát, melybõl nincs hiány sem a gyógyszertárakban, sem az oltópontokon.


 

 

Megcsászároztak egy újinfluenzás kismamát

Meghalt az egyik újinfluenzás kismama

WHO: A magyar oltóanyag hatásos

A magyar oltóanyagnak kevesebb a mellékhatása

H1N1: Ha támad az új influenza

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?