Új privát üzeneted érkezett!

Nem akarok belemenni természetesen a dohányzós témába, csak ki szokott bukni belőlem, mikor őket csak a cigarettásdobozon cseszteti a felirat, minket meg ennél sokkal többen/több helyről.

Azzal nem értek egyet, hogy az "elvi terv" mindenkinél azonos. Pl. itt lehet megemlíteni, hogy igényli-e a folyamatos monitorozást vagy sem. Van aki halálra rémül, ha nincs rajta, mást akit meg kiráz a hideg a 2 korong láttán. Vagy nem egyről beszélünk?
Ez a terv dolog nem a választott orvosnak szól, hanem rajta kívül mindenki másnak. Elvégre nem biztos, hogy csak ő vizsgál (sőt), és ne kelljen már minden arrajáróval közölni, hogy mit szeretnék és mit nem.

A kórházat már ismerem, ahol vész esetén szülnék, ott hoztam világra a fiam. Ott nem ismerek egyetlen orvost sem, nem is akarok keresni, mélységesen meg vagyok győződve róla, hogy itthon fogok szülni, és minden rendben lesz. Már szinte kórosan alacsony kockázatúnak számítok, tehát remélem a legjobbakat. Ha mégis kórház lesz a vége, hát arra is felkészültem lélekben, a csomagot is hamarosan összerakom, aztán a többit kénytelen vagyok a Jóistenre bízni, mert a lehetőségek tárháza végtelen. (Ha annyira be akarnám magam biztosítani mindenfelől, akkor nem szülék itthon.)

Nem tudtam, hogy zavaró a "fogadott" szó, nem gondolkoztam a mélyebb értelmén. Ezentúl majd a választottat használom. Minden szakmában, élethelyzetben adódhatnak ilyenek, igyekszem tekintettel lenni rájuk. Számomra a szüléskor a "beteg" kifejezés nagyon zavaró. Hisz többnyire azért vállal, fogan meg és hord ki egy gyermeket az ember mert egészséges.

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Vica, nem igazán értem, azt, hogy minden arra járónak. Tehát, amikor bejön a szülőszobába az ügyeletes orvos és mondjuk meg akar vizsgálni -tudom, hogy van olyan orvos, akinek ez fontos információ - szóval akkor elő a szülési tervvel és orra alá nyomom? Jóval életszerűbb még a legkonzervatívabb kórházban is az a helyzet, hogy bejön az orvos, hogy megvizsgáljon, akkor megbeszéled veled, hogy nem szeretnéd, noch dazu visszautasítod, nem nyitod ki az öledet neki és esetleg két összehúzódás között vitázol.
Én azt vettem észre, hogy az orvosával megszokottan, a szülésznőjével jól kommunikáló kismama érkezik szülési tervvel, leírva, hogy mit szeretne, mit nem. Pl. szeretne állva vajúdni, mászkálni, ne vizsgálják, ne nyomassák, ne kapjon oxytocint stb.
Az első problémám az, hogy valami dolgot elképzel, kiszínez, és teljesen eltűnik a spontaneitása, eltűnik az, hogy ahogy lesz, úgy lesz. És akkor a kismama az ágyon kuporogva vajúdik, ki sem lehet robbantani, a vágyott tusolás helyett végig a baloldalán kucorog végig. És visszaolvasva a szülési tervét kiderül, hogy nem valósult meg. És nem azért, mert nem lehetett, hanem azért, mert másképp lett. És ha egy ilyen kismamának végül mégis oxytocint kell kapnia, azért tudjátok, hogy az oxytocin nem az ördög találmánya, akkor visítva tiltakozik, megijed, mert olyan adnak neki, amit nem szeretett volna.
Szerintem a jó szülési terv az agyban alakul ki, és úgy kezdődik, hogy: nem tudom, hogy hogyan fogom magam érezni a szülőszobán, de elhatározom, hogy mindent megteszek, hogy jól bele tudjam magam helyezni az összehúzódások ritmusába, a fájásszünetek csendjébe. Engedek a testem munkájának, tudom, hogy a folyamat természetes. Megbízom a segítőimben, szeretem a férjemet/páromat.
És ennek kiegészítéseként a segítőivel meg kell beszélniük a lehetőségeket a szülőszobán, át kell beszélni a vajúdás folyamatát.
Hát ezt gondolom azzal, hogy nem szoktam arra hivatkozni, hogy ebben a témában tapasztalt vagyok, de azt gondolom, sok vajúdás végigéltem. És ezek alapján szűrtem le a fenti dolgokat. És már én is több tervvel találkoztam, beszéltem át.
Szeretettel
nováky_rita
 
 


Én négy gyerekemet három különböző kórházban szültem, mindenütt bedarált a rendszer, és mind testileg, mind lelkileg sérültem a kórházakban. Bocsánat, a részleteket még mindig képtelen vagyok leírni. Pedig lehet, hogy kórházi szemmel semmi különös nem történt.
Nagyon rossznak tartom, hogy az anyák szeméremérzésével, mit sem törődnek. Meg egyáltalán az egész rendszer számomra azt sugallta, hogy én mint szülő nő egyáltalán nem számítok. Valahogy az egész rendszer nem tűnik olyannak, hogy beleférjen az ember a maga egyediségével.
Korábban volt szó arról, hogy jó-e az anya a lánya szülésénél. Nekem nagyon sokat jelentett volna, ha ott lett volna anya, amikor az első gyerekem született. A szakmához nem értek. érzelmileg.

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 

 
 

"Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája"(Goethe)
Ez a rövid véleményem a terv-valóság összefüggésről. Igaz nem minden elvi terv azonos, ha nagyon kiszinezik. Ha lecsupaszítjuk nincs lényeges különbség. és beszélni mindíg hasznosabb, mint egy papírt valaki "orra alá dugni".
"beteg" így idézőjelben= rövidítés, valóban nem beteg.

Laki papnéné:
Őszinte (!) gratulációm a 8 gyerekhez.
És sajnos ez így van, remélem megyünk ki belőle, egyre többen szeretnénk, hogy a kórház (és nem csak a szülészet! Bizony a sebészet stb. is) személyes lehessen. Ez nem csak anyagi kérdés, nevelés és igény kérdése is. Igény alatt mindkét oldal igényességét értem.
ld.még: holisztikus szemlélet.
gyuri
gyuri
Szeged
 
 


Jó, hát otthonszülés - topic, de megy a téma, eszembe jutnak dolgok és azért visszakanyarodok.

Én úgy vagyok ezzel a szülési tervvel, hogy a dolgoknak - hogy hogyan gondolkodik egy szülésznő és egy orvos a szülésről - már a gondozás alatt ki kell derülnie. Ezért keres az ember, ezért választ.
Ezért sokkal fontosabbnak tartom a gondozás alatt történteket, mint valami felvázolt elképzelést olyasmiről, amiről még nem tudom milyen lesz. A másodikról és - most - a harmadikról sem.

A "mindkét oldal igényessége" nekem azt is jelenti, hogy a kismamának nem csupán vizsgálatok sora a gondozás. Ha látják a szülésznők, orvosok, hogy mást is jelent, mint egy technikai találkozást, akkor ez segíthet nekik abban, hogy ők is másképp tekintsenek a munkájukra, a kismamával való találkozásra. És ehhez nem kell elmenni magánrendelésre! De nem mindegyikük olyan, aki enélkül a felé közvetített "igény" nélkül is így - személyesen - közelít a kismamához. (Nem tudtam jobb szót). Sok kismama furcsállná is. Az emberek legtöbbször nem tudnak/mernek/akarnak személyesek lenni. Rögtön teszem hozzá gyorsan, hogy igen, vannak, akik enélkül is tudnak jól szülni - én nem tudtam volna.
Amilyen tudatosan lehet "lobogtatni" egy szülési tervet, annyira tudatosan kéne megismerni is azokat, akik kísérni fogják a szüléseinket. És ezt a tudatosságot hiányolom a kórházi szülők jó részéből. Mert szerintem ez a dolog (pl. hogy személyre szóló legyen a szülések kísérése, a kismamákkal, családokkal való viszony - valamilyen mértékben - oda vissza hat.
Számomra épp ezért- ez persze megint személyes - a dúla és a szülésznő és az orvos szerepe nem válik szét, pont a dolog nagyon személyes mivolta miatt.


És itt utalnék vissza arra, hogy az otthonszülős gyakorlat - pl. G. Á.-ék - a "tanfolyama"- sem csupán egy technikai felkészítő, az olvasottak alapján úgy vélem, hogy a várandós anyukák és a várandós család jó élménye, sokan szerettek oda menni, lelkileg is felkészít a szülésre.
Az ember és vele a család és a kísérői - nem akkor kezd szülni, amikor jön az első összehúzódás vagy el kezd szivárogni a magzatvíz.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


memme!
sok érdekeset írsz és igaz is. Van egy kérdés azonban. Előtte magyarázat.

Ez a "személyes" dolog Te is így látod messze nem mindenki igénye. Akinek ilyen van az orvost stb. keres. Nálunk.
A világ nagyrészén ez nem így van.

Van a terhesgondozás, ezt orvos/szülésznő csinálja és egy technikai dolog, majdnem teljesen személytelen, hanonlóan ahhoz, ahogy nálunk is megy (talán szakmailag lelkiismeretesebben).
A lelki igényt más elégíti ki. Ezek a szüléshez mennek be (apa, barát, dula, szociális munkás!) stb és a lelki igény így más úton elégül ki, ezt nem az egészségügytől várják. Még azok sem akik a meglévő és adott lehetőségeken felülit igényelnek. Példa:
USA.
Magánbiztosítások vannak, azaz mindenki az "anyagi tehesége" szerinti szinvonalú ellátást kaphat, ami alapfokon egy szülésznő, kórházban, többágyas kórteremben. A pluszok végteleníthetők, de a személyesség itt "felfogadott" pszihologus is lehet. Lehet "maszek" orvos, "maszek" szülészeten speciális ellátással, de az igazi, amit Te is igényelsz csak a család lesz. Orvostól ezt nem lehet elvárni. Még a külön fizetett orvos sem biztos, hogy a szülésnél elejétől ott van, csak szülésznő (igaz egy- az egyben), de ő is főként technikai személyzet.... Az orvos lehet jópofa, kedves, barátságos, de "csak" orvos.
Pedig ezek gazdag országok.

Nem kívánunk mi túl sokat itthon? Ingyen. Még vizitdíjat sem akarunk fizetni. Ami pedig bagó. És ne legyen privát egészségügy se. De az nyújtson mindent.

gyuri
gyuri
Szeged
 
 


Az egészségügy nem ingyenes. A TB hova folyik?

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


De, de, de Gyuri. "Túl sokat" kívánunk.

Épp beszéltem a férjemmel - és ide is akartam írni erről - hogy én abban a rendszerben, amiről te írsz, nem is boldogulnék. Mert a várandósságaim négy éve alatt ebben a sajátosan magyar rendszerben szocializálódtam. - tunk. Férjemmel együtt.
Egyébként nem volt ez - a személyesség, bensőséges viszony - az első várandósságom elején egy tudatosan megfogalmazott igény. Ahogy írtam, a félelmem terelt ide-oda. Mivel azonban olyan orvossal és szülésznőkkel hozott össze a sors, akikkel ez működik, most már nem tudom másképpen elképzelni. Ők számunkra már nem csak orvos és szülésznők. De tudom, hogy ez még ebben a sajátosan magyar rendszerben is kivétel, nem is igen szoktam már beszélni erről.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Egyébként egyetértek utolsó mondataiddal is.
De ez már tényleg egy másik topic témája.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


[quote="vica1982"]A írta:vica1982z egészségügy nem ingyenes. A TB hova folyik?


Valóban nem ingyenes, mert fizetünk TB-t. De tudod, hogy ez mire elég?
Az egészségügy (a TB) kiadásait nem a befizetések szabják meg, hanem az Országgyűlés, azaz a költségvetés. A kettő között ugyan van összefüggés, de a befizetések még a jelenlegi, szegényes, ellátást sem fedeznék, ehhez a költségvetés plusz pénzeket szavaz meg, részben az önkormányzatoknak a fenntartáshoz, másrészt a táppénzhez. Magánbiztosítási rendszerben, ha tényleg azt fizetnénk ami, akkor ezeket is mi fizetnénk. Így is mi fizetjük persze, hiszen adóból megy, de ez az adó mehetne másra is. És mi lenne ha ez a szegényes ellátás pl. tisztességes bért jelente az egészségügyben dolgozóknak, és nem 10-15 éves leharcolt műszereket, berendezéseket. És karbantartást, és lenne pénz a szülőszobák korszerűsítésére, otthonossá tételére.
Az a kérdés hogy hova folyik a TB egyébként jogos. Ellenőrizni kellene. civil szervezeteknek. De azok csak politikával foglakoznak, hatalommal. És mi hagyjuk. Mert csak kérdezni, követelni tudunk, és amikor önmagunkról kellene gondoskodni akkor megáll a tudomány. Azt tegye az állam. Hát így teszi.
bocs a kifakadásért nem ide való.
gyuri
gyuri
Szeged
 
 


Helló Mindenkinek!

Bocsi, hogy csak így bepofátlankodok ide :) de ha van köztetek szegedi vagy környékbeli, talán érdekli, hogy családi napközi üzemeltetéséhez tanfolyam indul szegeden február 20-án. Én is most szeretném elvégezni ezt a tanfolyamot, de sajnos még hiányzik négy jelentkező... Ne feledjétek, a saját gyerek után is jár a fejpénz :D
Ha érdekel valakit, írjon nekem e-mailt vagy hívja Ráczné Olasz Editet ezen a számon: 30/574-6552.

Mindenkinek szép napot! És kellemes, nyugodt otthonszülést!

Réki

rikax1977
 
 


Több mint 2 hete nincs válasz....
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!
Utolsó napjaimat élem, nagyon úgy érzem, hogy közeleg az idő és be vagyok szűkülve. Ezért nem írok. Talán legközelebb már a szüléstörténettel jövök.:)

Minden jót!

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Eszembe jutsz ám mindig Vica. Hogy ez már a finis. A "beszűkülés" gondolom nem negatív értelemben.
Jó szülést kívánok! :) :)

Most látom, hogy a kisfiad meg mindjárt két éves. Isten éltesse, közel lesz a szülinapjuk. :)

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Memme!
Köszönöm.:)
Tényleg közel lesz a 2 szülinap. Vicces lenne, ha egy napon lenne. :wink:
A beszűkülést természetesen arra értettem, hogy most már csak a babaholmik rendezgetése, takarítás és egyéb szüléssel kapcsolatos teendők töltik ki az agyamat. Nem is igen birok másra koncentrálni.
Még a Fiam szülinapjára sütök tortát vasárnap (ha meg nem szülök addig) aztán már csak a "babavárás" a dolgom. :D

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Kedves Otthonszültek!
Nincs időm és erőm végigolvasni mindent.
Ti hogyan csináltátok?
Jártatok vizsgálatokra? Megmondtátok, hogy otthon akartok szülni?
Vagy írjam alá, hogy nem kérek gondozást, és fizessek azért a néhány vizsgálatért, amit szükségesnek tartok?
Nem tudom, mit csináljak és a jövő héten válaszolnom kell a védőnőnek. Kérlek, segítsetek!
Előre is köszönöm.

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Anna, én nem tudok segíteni, nem szültem otthon. Majd jönnek a többiek.

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Anna!
Én magándokihoz jártam, aki a szükséges vizsgálatokat elvégezte és védőnőhöz is jártam rendesen. Nem értettem egyet mindennel, fr még mindig könnyebb volt ez, mint végigveszekedni a várandósságot. A dokim nem tudja, mivel nem is dolgozik szülészeten, úgy gondoltam semmi köze hozzá (úgyse támogatná), majd a 6 hetes kontrollon megtudja.:)
A védőnőnek már az elején elmondtam, olyan sokkot kapott, hogy hónapokig nem kérdezett efelől. Az utolsó vérvétel eredményét vittem neki, és kérdezte, hogy olyan rossz a kórházban? Mondtam, majd megtudod. (Még nem szült gyereket)
A gyerekdoki aki a szülést követő 1.2 napon belül meg kell, hogy nézze a babát a saját gyerekdokink, aki Atit is gondozza. Szerencsére mosolyogva vállalta, nem gonoltam volna. Azt mondta, neki mindegy, hogy 2 napos vagy 4 napos babához jön ki.
A BCG oltást a tüdőgondozóban adják be 6 héten belül, a PKU-s papírt a bába hozza.
Remélem tudtam segíteni, bár még nem vagyok "hivatalos otthonszülő"
:wink:

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Köszönöm.
Ami utána van, azt már tudom, 4 gyerekem született kórházban és 4 intézeten kívül. De 10 évig külföldön éltünk és így ügyesen el lehetett mismásolni a dolgokat. (az utolsó vizsgálatok előtt a 6. gyerekkel semmin se voltam, a hetedikkel egy ultrahangon - és az úgy nagyon jó volt.) Hiába lakunk itt több, mint egy éve, a nőgyógyászokat egyáltalán nem ismerem.
Tudom, hogy jól vagyunk, nem vagyok vérszegény, nem termelek ellenanyagokat, ha fogyatékos lenne, akkor is megszülném...
Azt hiszem, már eldöntöttem, mit fogok tenni.
Köszönöm a segítséget!
(az istentisztelet csak fél 11-kor kezdődik, nem lógóm el :wink: )

Anna (9 gyermek anyja)
laki papné
 
 


Szia Anna!

Orvos: ügyeletre jártam be, kihasználva a nekem ez esetben kedvező személytelenséget. Bementem és UH-t kértem. Szerencsére egyszer sem akartak belsőleg vizsgálni. A vége fele meg már csak a bábát kerestem fel.
Védőnő: javaslom a barátkozást, nekem bejött. Hátha idővel elfogadja a döntéseidet. Kezébe adnám az INA-mAY KÖNYVET, vagy a Bába válaszolt...hátha...
Én egyébként minden vizsgálaton ott voltam, mivel a mi barátságunk a védőnővel az én részemről is kompromisszumhoz vezetett. Egyik vizsgálat sem volt végzetes, így nem láttam értelmét kitenni az immár baráti védőnőmet egy felesleges magyarázkodásnak a főnökei felé. Jóllehet ráírta a kartonomra, hogy otthonszülést tervezek, ebből semmi problémám nem akadt.

Ha összegzem a dolgot, akkor a tömegbe simulva lavírozás és a szimpátia módszerét választottam :)


Gyurinak:

nagyon sablonosnak és álságosnak érzem a reakciód az otthonszülők igényeire, mikor a pénzügyi forrásokkal jössz. Amit az otthonszülő igényel, az pénzügyi szempontból lényegesen kevesebb forrást igényel a szokványos ellátásnál. Emberileg azonban annál sokkal-sokkal többet. Érthetetlen számomra, hogy ez hogyan kerülhette el a figyelmedet?!?!?!?

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Idézet Gyuritól:

"Valójában nincs más "eszköz", mint az ösztönök.
Azaz az egész pusztán szerencse kérdése."

Gyuri, ez vicc, vagy elírás??????????

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


elnézést, ki kellett törölnöm, saját és segítőim védelmében.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vica1982 2010.10.15 10:23-kor.

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Gratulálok Vica!
Minden nap gondoltam rád, csak nem akartalak nyaggatni. Köszönjük a történetet. Jó babázást, sok tejcit kívánunk és nagyon szép napokat! :) :) :)

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Memme!
Köszönöm!:)
A te Pocaklakód mocorog már?

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Szoktam ide járkálni, olvasgatni és mitagadás...irigykedni :oops: Írni viszont csak nagyon ritkán...


Vica
Gartulálok Lucához és a szép szüléshez!!! Nagyon jó volt olvasni a történeteteket!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Reni!
Örülök, hogy tetszett. Látom, útban a Kistesó. Őt szeretnéd otthonszülni?

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Vica
Én szívesen tenném, de az előzményeim miatt aligha tehetném. Férjem nem is vállalná. Ha Ivánnál minden oké lett volna, akkor meg tudnám győzni pikk-pakk, de volt egy kis ez-az :roll: A lényeg, hogy gyorsan rendeződött...Iván. Nekem bő 24 óra kellett hozzá :( NAgyon véreztem, de már itthon is, a kh-ban meg...ááááááááá. Délután 1/4 4-kor született Iván és másnap reggel még nem tudtam felállni egyedül, mert elájultam. Egész éjjel infúzióztak és irdatlan mennyiségű vérzéscsillapítót kaptam. Ivánnak meg meconiumos volt a víz, lélegeztetni is kellett. Tudom, ez otthon is megoldható, bár meconiumos víz esetén vagy komoly vérzéssel Se NAndu se Geréb Ágiék nem vállaják, szal akkor inkább egyenesen kórház, mint akkor induljak, ha már tényleg baj van....
De úgy tűnik nagyon jól választottam dokit, szülésznőt :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
hrenata
 
 


Reni,
sajnálom, hogy nem sikerült túl jól Iván születése.
A meconiumos víz általában már szülés közben derül ki, tehát akkor már nincs az hogy nem vállalják, legfeljebb menni kell a kh-ba. De igazad van, ha előre lehet tudni, akkor egyből kh, de sajnos ki tudja ezt előre? A Te esetedben még otthon elfolyt? És a vérzés is otthon volt? Azt lehet tudni, hogy miért vesztettél olyan sok vért? Elkezdett leválni a lepény vagy miért? Elmeséled az egészet, nagyon érdekelne.:)
Az a lényeg, hogy megbízol az orvosban és a szülésznőben, más nem számít. :)
Kívánom, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretnétek.

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Jaj, én meg nem is válaszoltam.

Igen, Vica, mocorog a babó. Két hete kezdte, mármint úgy, hogy kitapintható. Odateszem a kezem a hasamra és bejelentkezik. De még mielőtt ez lett volna, éreztem, hogy "megérkezett". Tudod, az ember egy ideig várandós, de ez még nem olyan kötődés. Aztán egyszer csak érezni, hogy "itt van" mármint lelki értelemben. A kis lélek ideért hozzánk.

Az "Egyszer csak vágyódni kezdtem fel az ágyra" - ez nálam is megvolt.
És eszembe jut a cicám, aki az ágyneműtartónkba mászott, amikor eljött az ideje...

Kép


Kép

Kép
memme
 
 


Vica!
Ez egyszerűen csodálatos volt!!!!!
Még olvasni is nagy élmény!!!! Köszi!!!


Gratulálok Luca érkezéséhez és a 4 tagú család minden tagjának boldog napokat!
Vendég
 


Tóth Zsu-nak.

Nem írtam olyat, hogy a források és az otthonszülés között bármi negatív összefüggés lenne, ez nincs is így, hiszen az otthonszülés olcsóbb. Nem vagyok hülye.

Nem találtam a másik hivatkozást se, nem tudom honnan van, talán az "orvosválasztással" kapcsolatban írtam. Így nem tudok mit válaszolni. ha arról van szó, hogy a választás ösztönös, azzal (magammal?) egyértek, a "civil", de még a profi sem tud választani, mert nem ismeri a valót - azaz minden ilyen választás lutri. Ezt tartom. Nem vicc. Ha erre gondoltál.
Kérlek, ha citálsz, főleg ennyivel később, jelöld meg a forrást, hogy utána nézhessek. és még akár a véleményem is változhat, vagy bővebben kifejteve érthetőbb.
gyuri
gyuri
Szeged
 
 


Jó, én is vehetem a fáradságot, vettem is és megkerestem ezt az ösztön dolgot, jól emlékeztem az orvosválasztással kapcsolatban írtam. Tartom. Nem vicc.
ha akarod bebizonyítom, nem könnyen de remélem.

Ami pedig a finanszírozást illeti semmi álságosat nem írtam.
gyuri
gyuri
Szeged
 
 


Azért mi, "profik", mármint akik Veletek dolgozunk, Gyuri, azért tudunk választani. Bár ismerek olyat, aki kolléganő és nem jól választott, de az sem véletlen. Szerintem. És csak kicsit vagyok fatalista.
Én jól választottam!
Szeretettel
nováky_rita
 
 


Gyuri,
az otthonszülés nem olcsóbb.
Atinál (kh) 30ezer volt, Lucánál (itthon)150ezer. De megérte.:)

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Régimotoros,
örülök, hogy tetszett.:)
Itt vagy régimotoros vagy az osz-ben?

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


[quote="vica1982"]G írta:vica1982yuri,
az otthonszülés nem olcsóbb.
Atinál (kh) 30ezer volt, Lucánál (itthon)150ezer. De megérte.:)


Uhh, Vica ez hogy jött ki?
Ha már konkrét összegeket írunk, nekünk otthon kb 60e volt a tanfolyam+felszerelés, további adományok opcionálisak, mi 50e-t adtunk szülés után.

Khi szülés: Nekem csak a választott dokihoz járni várandósgondozásra került kb 30ebe, plusz ugye a szülés körüli "pénzforgalom" (és ajándékcsomag később a PICes gondviselőknek - ez persze bónusz, és tényleg hálásak voltunk nekik.)

Egyébként Gyuri gondolom azt is számításba vette, hogy a kórházi ellátás is pénzbe kerül, amit persze nem zsebből fizetünk, és ez jóval több, mint 30e Ft (talán 100-150e körül lehet, kedves szakmeberek, ezt Ti tudjátok jobban)

Gratulálok a szép szülésedhez és a gyönyörű gyermekhez - csak most lett iheletem benézni ide, hogy két ismerősöm is szült az elmúlt 1 hétben :) - ehhez képest Ti már "vének" vagytok :D

Boti 2005. okt. 12-én, Zsófi 2007. aug. 28-án született.
jad
 
 


Jad,
úgy jött ki, hogy 120 volt a szülés, 30 a magándoki és a felszerelés.

Ha jól emlékszem, Atival a kórházi elszámolás valami 50 ezer körül volt. De utánanézek pontosan. Vagy ez nem a valós összeg, amit utánam kapott a kórház, Gyuri?

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Sziasztok!

Először is szeretnék gratulálni mindenkinek a gyönyörű babájához!

A Semmelweis Egyetem keretin belül kutatást végzünk mesterséges megtermékenyítésen átesett mamák és persze a kontroll csoport között, ezért kérlek szánj öt percet a kérdőívünkre. Ha otthon szültél, azt kérlek jelezd a kérdőívben, hátha kerülnek ki olyan fontos különbségek amit érdemes megemlíteni a kutatásban.

A kutatás során a terhességet, szülést, szoptatást vizsgáljuk.

A kérdőív online kitölthető, így nem kell küldözgetned sem!

Köszönöm a segítséget!

http://spreadsheets.google.com/viewform ... GRuVVE6MA..

KépKépKép
bogyra
 
 


Sziasztok!

Egy kismama ismerősöm van, aki érdeklődik a méhlepény homeopátiás felhasználása iránt. Van receptkönyve meg ötlete, de olyasvalakit keres, aki tudna neki ebben segíteni, akinek van tapasztalata.

Tud valaki közületek ajánlani ilyen segítséget?

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok,
Otthon született gyerekek IX. találkozója 2010. április 10-én lesz, 10-tõl 2-ig, a Csillebérci Szabadidõ és Ifjúsági Központban (H-1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 21. Tel.: +36-1 395-65-37 +36 1 395-65-27, www.csilleberciszabadido.hu/ ).

Patrícia
babintiti
 
 


Senki nem szül/t mostanában otthon?:)

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


De igen!Tegnap a Híradóban láttam,hogy valaki otthon szült,meg is lett az eredménye,a gyereket a koraszülött mentő vitte be életveszélyes állapotban.
Vendég
 



LillaTündér
lillatündér
 
 


Sziasztok!
Én végzos pszichológushallgató vagyok a Pázmányon, a babanetes Flór Ferenc Kórház topikba írok rendszeresen, és most készítem a szakdolgozatomat, amihez olyan kismamákat keresek, akik 2-7 hónapja szülték elso gyermeküket.
Egy kérdoív kitöltésére szeretnélek kérni Benneteket, hozzávetolegesen 15-25 percet vesz igénybe.
Nagyon nagy segítség lenne számomra, és az érdeklodokkel szívesen megosztanám az összesített eredményeket, amennyiben ezt jelzi nekem.

A kérdoív az alábbi linkre kattintva letöltheto:
http://www.mediafire.com/?mgwq3omordj
És erre az e-mail címre lehet visszaküldeni: szantai.reka@gmail.com

Hálás köszönet!

Réka [szantre]

Kép
Kép
szantre
 
 


Sziasztok!

Nem pörög a topik, pedig most van Áginak a legnagyobb szüksége ránk! Hajrá otthon szült nők, mutassuk meg, hogy nem lehet Ágit, mint egy köztörvényes, bilincsbe verve, tárgyalásra kísérni, gyertek beszéljünk/írjunk róla!

6 fiút szültem otthon, háborítatlanul
szorsa
 
 


Sziasztok!

Megjöttem én is, mint ősbabanetes és elvetemült otthonszülő.:)

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


sziasztok,
egyrészről igaz, nem volna szabad ezt így rendezni, de másrészről már egyszer elítélték, és újra azt csinálja, amiért elítélték. Miért gondoja bárki is, hogy a jogot, a jogalkalmazókat figyelmen kívül hagyja és utána pedig jajgat, amikor megcsípik?
nováky_rita
 
 


Szia Rita!

Üdv újra itt.:)

A konrét esetben úgy tudom, hogy nem vállalta az anyukát, az mégis előrehaladott vajúdással ment hozzá, és a baba villámgyorsan megszületett. Mit kellett volna tennie? Rakja ki az ajtó elé, hogy bocs, engem eltiltottak a szakmától?

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy sok olyan véleményt hallottam, és osztom én is, hogy ez Ági keresztje. Ő mártír-típus, és ez nem biztos, hogy jót tesz az ügynek. Az határozottan állítom, hogy túl sok kismamát vállal. Sok más bába például nem kísér iker és faros szülést.

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
 


Igen, Vica, ebben van igazad. Egy olyan kismama, aki 5 kiló feletti babát hord, az nem mehet otthonszülésbe. És ha ez aza asszony mégis ragaszodott az Alma utcához, akkor nem volt jól gondozva lelkileg, hogy megértse, mennyire veszélyes ez a babája számára. És ha megzsarolta a mama, hogy akkor egyedül fog otthon szüni, segítség nélkül, akkor ergyedül ő kérhető számon. Ha a bába, engedve a zsarolásnak,mégis kimegy hozzá, akkor a felelősséget és az esetleges börtönt is átvállalja. Egyébként nem tudom, hogy első baba volt-e vagy második, de azért nem rohannak ki az ötkilós babák sem az anyukájukból.
És igenis, be kellett volna ültetni az autóba és irány a kórház.
És valóban nem tesz jót az otthonszülésnek ez a fajta kommunikáció. Éshát a szakmai irányelveket 2008-ban felállítottuk, beadtuk a minisztériumba. Pontosan, szinte szöszögős pontossággal minden részletre kiterjedve. A Geréb Ágnes is ott volt, együtt tárgyaltuk meg ezeket a szakmai részleteket. Lehetősége lett volna arra, hogy ha nincs is meg a jogszabály, de ezeknek a szakmai "előírásoknak" megfelelően dolgozik. Aszerint vállalja a szüléseket, aszerint adja át a kórházi megoláskor a kismamákat, pntos dokumentációval. Dehát nem így csinálja. Éshát nyilvánvaló, hogy a szakma számára az ő személye vörös posztó, ha nem tartja be a szakmai szabályokat.
Sajnos, nem tudom, mi történt a mostani esetben. Tehát nem tudok róla szakmai szemmel véleményt mondani, de más esetekre, amik kórházban végződtek, rálátok. Éshát ott is történtek ilyenfajta szakmai lazaságok...
Hát ennyit az eegészről. Kiváncsi vagyok, hogy a keddi minisztériumi egyeztetésnél kik lesznek ott, mi lesz a téma.
Remélem meggyorsítja a folyamatot a mostani skandallum. Bár ne ilyen áldozattal kellene ezt a változást "kierőszakolni".
Sajnálom azt a kisbabát...
Szeretettel: Rita
nováky_rita
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?