Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Lehet, hogy sokakat meglep ez a téma, de ha már van Keresztény életvitel, gondoltam még egy vallás csak színesít a palettán!! Kép

A származásomat nem tagadnám le, de sajnos én már olyan nevelést kaptam aminek semmi köze a zsidósághoz. Ráadásul nem is vagyok hívő. A gondom csak az, hogy hogyan tudassam a gyermekeimmel, hogy ők (negyedig) zsidó származásúak? A kislányom még csak 5 éves, de eddig még semmit nem mondtam neki. Érdekes, én valahogy mindig tudtam, hogy félig zsidó vagyok, így nem emlékszem arra, hogyan is történt ez a dolog nálunk. A zsinagógába járás, viszont nem tartozik a legkedvesebb időtöltéseim közé. Lehet, hogy nem is kellene törődnöm az egésszel? Azt viszont nem szeretném, ha nagyobb korukban valaki mástól, valami bántó módon tudnák meg. Azt sem szeretném, ha egyszer csak azzal jönne haza gyermekeim egyike a suliból, hogy mától fogva nem eszik disznó húst!
Van valaki közületek ilyesmi gondban?
Üdv.
Andi
andi68
 
 


Andi,
nagyon örülök, hogy nyitottál ilyen topikot, noha én nem vagyok zsidó. Habár a felmenőim között találni zsidót (dédapám), mint minden mást is, mi itt ebben az országban már csak ilyenek vagyunk, hiába is tagadják egyesek. Kép.
Inkább kérdésem lenne tehát, mint ezzel kapcsolatos konkrét tapasztalatom. Miért zavarna, ha valamelyik gyereked erősebben kötődne az identitásához? Félsz, hogy e tárgybanvaló hiányos neveltetésed miatt nem tudnál mit kezdeni ezzel? De hiszen még téged, a te ismereteidet is csak színesíthetné ez a dolog! Vagy másként látod? Kép
kíváncsi
 
 


Andi,
a zsinagógán kívűl számtalan helyre lehet elvinni a gyereket, ahol kimondottan gyerekeknek való programok vannak, játékkal, hagyományőrzéssel.
Ha érdekel, privátban írok ezekről.
rjuli
 
 

 
 

A barátnőm nem zsidó, mégis nemrég résztvett egy 'széder' esten.Végül is a biblia alapján Jézus is ilyenformán töltötte az utolsó vacsorát. A zsidóság és az eredeti kereszténység rokonok, közel állnak egymáshoz.Kép
Szerintem fontos, hogy a gyerkőcök tudjanak a származásukról , de hagyni kellene, hogy nagyobb fejjel tudatosan dönthessenek. Addig is válaszolni kell minden kérdésükre, meg kell mutatni ami érdekli őket, de erőltetni semmit sem szabad.(Tudom Andi, nem is akarod.)B.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Ismerek egy könyvet ami a zsidó tradíciókról szól:Howard-Rosenthal:Az Úr ünnepei
Nagyon érdekes,igényes,tele szines képekkel.Nem gyerekkönyv,de őket is lekötné.B.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Andi

Nem értem a gondodat. Látod Te sem tudod, hogy nálad hogy történt, mert mindig is tudtad, hogy félig zsidó vagy. Ezzel én is így vagyok Kép Szerintem az a jó, ha minden megy a maga természetes útján. Nem kell titkolózni, de ügyet sem csinálnék belőle. Persze ahol a szülők is vallásosak az egész más. Mi történhet, ha egyszercsak hazajön a gyerek és elmeséli, hogy bántották, mert zsidó? Max elmagyarázod neki, hogy milyen buta az a gyerek aki bántotta és akkor még mindig nem késő a származásáról beszélni. Hazajöhet azzal is, hogy bántják, mert szemüveges, mert dagi, mert vörös, mert nem szép a ruhája stb. Én csak arra fogom megtanítani a gyerekem, hogy ne adjon minden buta véleményre. Ha elég okos, akkor szelektál a vélemények között. Na és ha nem eszik disznóhúst, akkor mi van? Én sem eszem, mert egyszer kitaláltam, hogy nem egészséges és azóta nem is eszem. Ennek semmi köze a származásomhoz, egyébként is ateista vagyok. Persze azért vendégségben megeszem és néha egy-egy hamburger is lecsúszik, de csak ennyi. Mivel én nem vagyok vallásos és a zsidóságról sem sokat tudok ezért nem fogom a gyereknek tanítani, ráadásul az apja katolikus. Majd, ha nagyobb lesz eldönti, hogy mit szeretne és akkor támogatom, bármit választ. Tőlem lehet ateista, zsidó, keresztény. Azt viszont nem tartom jónak, hogy ateista szülő, vallásosságra nevelje a gyerekét. Jogosan tehetné fel a kérdést a gyerek, hogy én miért nem hiszek, és erre nem tudnék helyes választ adni. Ahogy Kiváncsi is írta én pl félek, hogy a tárgybanvaló hiányos neveltetésem miatt nem tudnék mit kezdeni vele, de azért nem zavarna, ha erősebben kötődne az identitásához.
Ha nagyon nem szeretnéd, hogy mástól tudja meg, akkor mesélj neki pl ha elmentek a zsinagóga előtt, vagy egy templom előtt elmesélheted, hogy kik járnak oda és akkor könnyen rátérhetsz a származására is. Csak természetesen Kép
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


de megnézhettek egy filmet vagy elolvashattok egy könyvet és utána is lehet mesélni

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!
Köszi a sok választ!
Nagyon aranyosak vagytok!

Igazából attól nem félek, hogy "a hiányos neveltetésem" miatt akadnak majd gondok, mivel volt egy időszak, (zsidó gimibe jártam) amikor elég komolyan vettem ezt a dolgot, sokat tanultam is a zsidóságról, nagyon érdekeltek a tradíciók, és szerintem ebben éltem ki a kamaszos lázadásomat, mivel a szüleimet az őrületbe kergettem a tradicionális életvitelemmel! Kép Azután ez a dolog alábbhagyott, és mióta férjnél vagyok, teljesen meg is szűnt. Sőt, eljutottam odáig, hogy csúnya szó, de nem jut eszembe jobb, hülyeségnek tartom az egészet. Vagyis nekem nem való!!!!
Talán attól félek, hogy megimétlődik ez az egész az én gyerekeimmel előbb, vagy utóbb. Ezért nem szeretnék erre túl nagy hangsúlyt fektetni.
Attól sem félek, hogy csúfolni fogják őket a suliban, az ő nevük magyar (az enyém nem) és ha nem kérkednek ezzel a dologgal, szerintem nem lesz probléma. Az a gond, hogy nagyon nehéz megtalálni azt a középutat, ami nekem is tetszene, hogy se ne szégyeljék magukat emiatt, se ne gondolják, hogy ők azért mert zsidó származásúak,mások mint a többiek, illetve többek lennének.
Nálunk gyerekkoromban,valahogy mindig úgy jött le a dolog, hogy ezzel nem szabad hivalkodni, én mégis kerültem többször olyan helyzetbe, amikor beszóltam egy "hülye zsidó"-zóra és aztán nekem lett gondom belőle.
Szóval nekem ebből nincsenek mindennapi gondjaim, csak valahogy bármit teszek, ill. tennék, nem érzem magam biztonságban, hogy most ez tuti jó a gyerekeimnek! Pedig ez a legfontosabb!

Érdekesség, a Karácsony kontra Hanuka példa!
Nálunk minden van, karácsonyfa, ajándék, kajálás, a gyerek nagyon várja és élvezi. Tavaly, gondoltam megpróbálkozom egy hanuka gyertyagyújtással, meglátjuk mi lesz. Na, ehhez már én egyedül kevés vagyok! Ez egy családi szertartás kellene, hogy legyen, amit a családfő végez. (azt hiszem) Én hiába gyújtottam meg a gyertyát, mondtam el az áldást héberül, a férjem a gyerek és az anyám is úgy néztek rám, mint egy marslakóra!!! Azért az ajándéknak ebből az alkalomból is örült Kittikém, de másnap már nem is emlékezett, az ünnep nevére. Pedig elhangzott egy jó párszor előző este. Persze, lehet hogy nég kicsi volt akkor, 4 és fél éves.

A zsidó programokról annyit, hogy sajnos senki nincs akivel elmehetnék, egyedül (felnőttre gondoltam) valahogy nekem nincs hozzá kedvem.

Na, ennyit mára az "Életemből" !

Várom még mindig a véleményeteket!
Köszi!
Andi
andi68
 
 


UI.
Még egy fontos dolog. Ateista vagyok. Ezt leírtam az első levelemben is, finomabb formában. Most, hogy már Nyanya is leírta, nem vagyok egyedül ezzel. Talán megértetek, hogy az összes olyan program, ami a zsidó tradíciókról szól, nem egy ateista szemléletű útmutató. Voltunk már egyszer egy ilyen programon, nem is volt rossz, a Bálint házban. (Kislányom megtanult egy "Mózes, Mózes vezess hát!" című dalt.) Mégis olyan furcsán éreztem magam. Nem tudom miért. Kép
andi68
 
 


Gyerekprogramhoz nem kell felnőtt-kíséret, sokan járnak férj nélkül.
A Bálint házi programok nem vallásosaknak szólnak, csak az adott -nem is mindig vallási- ünnep szokásait, erdetét ismerhetik meg a gyerekek. Ott nincs Istentisztelet. Ezen kívűl is vannak nem-vallásos lehetőségek, de mivel elzárkózol ezektől, nem látom, hogy miben vársz tanácsot.
Ha nem vagy vallásos, de még csak hagyományőrző sem, akkor miért gyújtasz gyertyát, és miért csodálkozol a családtagok reakcióin?
Talán, ha mesélnél a gyerekeknek az adott ünnepről, akkor jobban értené, emlékezne rá, mint egy szertartás után. Amúgy nem feltétlen kell ehhez a férj, hiszen a gyertyagyújtás a nő dolga.
Ha nem beszélsz a dologról, az is megtörténhet, hogy épp a te gyereked jön majd haza zsidózva, hiszen azt sem tudja esetleg, hogy mi az, csak hallotta v.kitől.
Sztem előbbmagadban kéne rendet rakni, kitalálni, hogy te mitakarsz, mit gondolsz, és utána bevezteni a családba a dolgokat.
Még az sem világos, hogy azt akarod-e tudatni a gyerekekkel, hogy ők milyen származásúak, vagy csak az a lényeg, hogy tudják, van ilyen, de titeket ez lényegében nem érint. Mert igazából én ez utóbbit érzem az írásaidból.
rjuli
 
 


Andi

Tényleg előbb magadban kéne eldönteni, hogy mit szeretnél. Én még mindig csak azon a véleményen vagyok, hogy amíg Te nem hiszel és nem tartod a hagyományokat, a gyereket se neveld erre. Nem jó ha másra tanítod, mint amit otthon lát. Ettől még elmesélheted neki a zsidó hagyományokat, mert ennek szerintem semmi köze a vallásossághoz, csak egy ismerettel több. Én örültem volna, ha többet tudok a zsidóságról. Nálunk anyukámig 100%-os zsidó a család mégis, amit keveset tudok a zsidó hagyományokról azt a katolikus apukámtól ill. a szintén katolikus férjemtől. Nevetséges, nem? Pl mikor meséltem a férjemnek, hogy a nagymamám csak sólettet és libamájat tudott csinálni és ezért náluk mindig azt ettem, akkor Ő mondta, hogy az tipikus zsidó kaja és én még ezt sem tudtam. Ne szégyeld átadni a gyerekeidnek az ismereteidet, mert ettől csak gazdagabbak lesznek. Úgyis Ők döntik el, hogy felnőttként mit szeretnének.
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!
Hű, de gyorsak vagytok!!!!

Igazatok van. Fogalmam sincs, mit is szeretnék én magam. Az is igaz, hogy ők fognak majd dönteni, idővel. A igazság az, hogy nálunk van egy két tabu téma, amiben a férjemmel nem vitatokzunk. Amiben nem találjuk meg a közös nevezőt. (Pl. én szeretnék kutyát, ő nem engedi, nekem meg fontosabb a férjem mint a kutya, így nem vitázok vele. ) Na, legszívesebben ez a zsidó téma is ide tartozna nálam. Nekem elegem van belőle, és főleg abból, hogy kizárólag ez én felelősségem az egész. Viszont pontosan ahogy Juli írta, nem akarnék úgy járni, hogy a sajnát gyerekem jön haza zsidózva. Ez a családban már egyszer megtörtént, az egyik unokatesómmal. Fel is világosították szegénykémet, kb.14 évesen. Nem az ő hibája.....
Lehet, hogy lelkiismeret furdalásom van, hogy így elmaradtam a tradícióktól? Vagy, hogy így elszakadtam Istentől? Pedig gimis koromban sokat imádkoztam, csak azután leesett egy pár tantusz. Sajnos. Igazából én nagyon nem szeretek ateista lenni, a hit viszont nem egy olyan dolog, ami parancsra jön. Akkor sem jön, ha nagyon akarom. Pedig így van.
Azért remélem nem idegesítelek bennetek! Kép
Üdv.
Andi
andi68
 
 


Andi

Szerintem egyáltalán nem szégyen ateistának lenni, mint ahogy hagyományőrzőnek és zsidónak sem.
Nálunk meg a férjem szeretne kutyát és én nem Kép Imádom a kutyákat, de nekem volt 15 évig és már tudom mivel jár. Nem tudom mi lesz, ha a gyerkőc felnő és előáll a kutya témával, lehet, hogy Ő majd rá tud beszélni, mint ahogy annó én tettem a szüleimmel, aztán mikor nagyobb lettem anyura maradt a sétáltatás, etetés, nekem meg maradt a játék Kép Na ezt szeretném elkerülni. Bocs ez OFF volt.

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


OFF:
Nyanya,
nem kell ahhoz felnőnie a gyereknek, hogy előálljon a kutya-témávalKép Zsófi nincs még 4 éves, és már kezdi. De hajthatatlanok vagyunk, mert a férjemmel mindkettőnknek volt nagyobb gyerekkorunkban-fiatal felnőttkorunkban kutyánk lakásban.

Andi,
hát igen, ezt én is soxor érzem. Mármint, hogy milyen jó lenne hinni. De nem megy. Viszont a hagyományőrzés igen. És egyáltalán nem érzem képmutatásnak. Nagyon jó érzés, hogy fenntartunk valamit, ami összetart minket. Hiszen ez nem csak vallás. Nem olyan, mint, amikor egy b.milyen vallású ember megkersztelteti a gyereket, Húsvétkor és Karácsonykor templomba megy, de máskor nem gyakorolja sem otthon, sem máshol a vallást. Ez inkább olyan, mint amikor x faluban fölveszik a népviseletet és régi táncokat meg szokásokat tanulnak a fiatalok az idősektől.
rjuli
 
 


Andi,
ezt már máshol leírtam, de a gyerekek alapvetően vallásosak, őket nem kell erre nevelni. Itt nem az istenfélést, az imádkozást, meg mindazt értem, amit mi, felnőttek, hanem az evilágin túlinak a csodálatát, a teremtést, az ősbizalmat, az ősszeretetet. A nagyfiamon látom (8 éves), hogy még most is olyan "állapotban" van, hogy bármely vallási körbe tartozó témát is hozunk fel (pl. Mózes), ahhoz ugyanúgy viszonyul, mint egy Jézus-csodatételhez. Sőt az egyiptomi istenek is teljesen meghatják.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nyugodtan mesélj neki Ószövetséget, énekeljen Mózeses éneket. Gondolj arra, hogy ő még nem asszociál a zsidó szóra, nem ismeri az előítéleteket, a történelmet, neki mindez mese, ill. szokás (pl. a gyertyagyújtás), ettől ő csak gazdagodik. És ennek ellenére még mindig válhat belőle ateista, mert nem kényszerítesz rá semmit.
Valahol olvastam viszont egy hasonlatot a vallási nevelésről (talán Jacob Streit-nál), hogy olyan, mint a zene. Ha gyerekkorban nem ismerteted meg az illetőt a zenei irányzatokkal, mondván nem akarod őt befolyásolni, meg majd felnőtt korában eldöntheti, hogy mi tetszik neki, és akar-e majd zenélni, akkor már nem fogja tudni megérteni, nem fog tudni dönteni, nem fog tudni különbséget tenni, és ezáltal megfosztottad valamitől, amit esetleg szívesen csinált volna. (És erre az analógiára is igaz, hogy nem mindenki, aki tanult zenét, lesz koncertzongorista...)

Istenem, ha az én gyerekeim elintéznék a kamaszos lázadásukat azzal, amivel Te! Kép El tudok képzelni rosszabbat is!

A hagyományőrzés nekem is nagyon szimpatikus dolog, fontosnak is tartom. Sőt a magam részéről remélem, hogy előbb-utóbb az ember hirtelen "megvilágosodik" egy-egy szokást, egy-egy ünnepet illetően, és megérti végre azt. (Én pl. írtam máshol, hogy a Húsvétot nem értem, nem érzem, de talán majd egyszer... Kép)

U.i.: én azokat a zsidókat nem tudom megérteni, amilyen a néhai zsidó nagyapám volt: a zsidógyűlölő zsidót. Miért?! Milyen alapon?! Mire föl?! Ő szégyellte is, hogy az, gúnyolta, stb.. Kép Na mindegy... Kép
h_szilvi
 
 


Miért nem tudok én soha rövid hsz-t írni?!
h_szilvi
 
 


Lehet, hogy azért utálta, mert azt remélte, hogy így jobban elfogadják őt. Vagy azért, mert úgy érezte, hogy ez áll az ő boldogságának, boldogulásának útjában, mint mondjuk egy topmodellnek egy sebhely, zongoristának a köszvény, vagy mittoménmi.
rjuli
 
 


Hi!Bizony az könnyen előfordulhatott.Senkinek sem tetszene- mondjuk nekem se -ha származásom miatt nem vennének fel felsőoktatási intézménybe,v. a hitem miatt nem kapnék rendes munkát v. ilyesmi.
Főleg ha ez államilag törvényesítve van.Kép
Ha pedig történik ilyen fennáll a veszélye annak hogy az ember megkeseredhet Istenre,és nem látja értelmét annak,hogy higgyen benne.Úgy érezheti több kára származik belőle mint haszna.Kivéve, ha
máshogyan közelíti meg és dolgozza fel a történéseket!KépB.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Sziasztok!

Fél óráig pötyögtem egy levelet, de lefagyott a gépem és minden elszállt! Nem igazság!
Na, azért valahogy megpróbálom gyorsan újra.
Talán abban van a fő igazság, amit Juli írt, hogy én szeretném, ha ismernék a gyerekeim a zsidó hagyományokat, legalább körvonalakban, de nem úgy, hogy magukra nézve kötelezőnek gondolják. Tudják, hogy vannak emberek, akik ma is gyakorolják ezt a vallást, és az ő dédszüleik, akiket sajnos már nekem sem volt módom megismerni, ezek szerint éltek. Mi viszont a 21. században élünk! Valami ilyesmi, kizárólag történelmi alapokon.
Van egy könyvünk (nem én vettem ) Noé bárkája címmel. Térbeli mesekönyv, kislányom egyik kedvence a sok állat miatt. Semmi bajom Noéval, félre ne értsetek! Mégis bevallom hősiesen, nem úgy szoktam elmesélni, ahogy az írva vagyon. Valahogy úgy kezdődik: Isten megharagudott az emberekre, mert…… Gondolom direkt fogalmaztak így, mert a gyerek egyből megkérdezi ki az az Isten és akkor fel lehet világosítani a csemetét. Én viszont még nem látom itt az idejét, az 5 éves gyermekemnek magyarázzak olyasmit amit én sem értek? Hogy van egy nagyhatalmú természetfölötti lény, aki nem is biztos hogy létezik. Mert azt már tudja, hogy boszorkány, tündér, meg ilyesmi, csak a mesékben van. Az angyal már határeset, de Istenről nem mondhatom neki azt hogy egy mesefigura!!!!! Akiben több millióan hisznek!
Szóval átfogalmaztam a mesét, a magam szájíze szerint, szerencsére még egy darabig megtehetem, azután meg lesz ami lesz.
Persze az elveszett levelemben teljesen más témáról írtam, de most már mennem kell aludni, mert leesek a székről.
Azt azért nem szeretném kihagyni, hogy köszönöm a sok értelmes és szép választ, nagyon megértőek vagytok velem, és az aggodalmaimmal.
Szilvi!
Amennyiben a Zsidó Húsvétról van szó, és szeretnél esetleg kérdezni valamit, talán tudok válaszolni, minden garancia nélkül. Részt vettem egy jó pár Széder estén, anno ezer éve!

Mindenkinek minden jót kívánok!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!
Juli! Tudom, te priviben szeretted volna, de én megkérnélek szépen (hogy a topik ne haljon ki! Kép )mégis, írnál nekem valami programról ha tudsz? Így talán valaki velem is jönne, ha úgy adódik! Anyukák???
Előre is köszi!
Andi
andi68
 
 


Ok.
Legközelebb a Függetlenség napja lesz máj. 23-án. Mármint Izrael államé. Hogy hol, azt még nem tom, majd szólok. Na, itt aztán semmi vallásos dolog nincs, agymosás sem jellemző. Egy köszöntő az elején, aztán a programok.
Amúgy nyáron nincsenek olyan "hangulatos" ünnepek, majd ősztől. A Bálint házban minden vasárnap du. van v.mi kézműves foglalk. gyerekeknek. Még nem voltunk, nem tudom, milyen.
rjuli
 
 


Nagyon köszi, várom a híreket, vagy ha valamit én tudok, majd jelentkezem.
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Utólag is kívnánok mindenkinek Shana TOvát, vagyis BOldog Újévet és Jó Böjtölést persze annak aki megtette, ha csak részben is!

Üdv.
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!
Nem lehetne újraéleszteni a témát?
Csak most vettem észre ezt a topicot, és kétségbe vagyok esve,mert az utolsó hsz. dátuma elég régi..
Szóval, én nem születtem zsidónak. És amennyire fel tudtam kutatni az őseimet, sajna még egy vegyesházasság sem volt a családban. De én hiszek a Biblia Istenében és gyerekkoromtól van egy nagy vonzalom bennem a zsidóság és a zsidó tradíciók felé. Sokmindent olvastam ezekről, kezdve Ábrahámtól, a zsidó ételeken át a holokausttal kapcsolatos filmekig, könyvekig. De még nem találkoztam olyan emberrel, aki legalább egy picit zsidó lenne Kép, ezt felvállalná, erről beszélne, ha kérdezem, válaszolna... Egyébként egy olyan kisvárosban lakom, ahol alig több, mint fél évszázada a lakosságnak majdnem a fele zsidó volt, volt zsinagóga, iskola, boltok .. a többit tudjátok.
Jó lenne beszélgetni! Vissza tudtok jönni?
zitu
 
 


Helló!

Nem tüntünk el, csak a háttérben maradtunk! Kép

Nekem is van egy nemzsidó barátnőm, aki annyira beleélte magát hogy ő zsidó szeretne lenni, hogy kiment Izraelbe vallást tanulni.
Aztán mégsem tért be, de nem tudom pontosan az okát.
Mindenesetre élvezte a kinti életet.

A vidéki zsidóság, elég szomorú véget ért sajnos.
Bár nagyvárosokban az van némi zsidó élet, Debreden, SZeged, amit biztosan tudok.
Persze töredéke a régi szép időknek.

Jó, hogy jöttél, ha van kedved kérdezni, tedd meg, de remélem nem csak nekem lesz a válaszadás a tisztem, mert nekem is inkább kérdéseim vannak!

Üdv.
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!
Köszi, hogy írtál! Kép Nagyon jó, hogy nem szűnt meg a topik, megérte várakozni!
Igen, az írásaidból nekem is úgy tűnt, hogy neked is sok kérdésed van. Engem is inkább az érdekel, hogy aki megéli a hitét (vagy nevezzük vallásnak) zsidóként, hogyan teszi manapság, illetve hogyan voltak ezzel a felmenői.. Ha nem tartja a hagyományokat, miért nem, és van-e olyasmi a tradíciókból,ami (mondjuk úgy) akaratlanul megmaradt, átöröklődött.. Magukkal a szokásokkal azért tisztában vagyok, tényleg sokmindent összeolvastam.Inkább a dolgok gyakorlati oldala foglalkoztat.Kép De látom, ez a téma nálad is kérdőjeles...(Most lehet, hogy jó zagyva voltam!)
Én nem venném fel magát a vallást, viszont, ahogy már írtam, az ebből kinőtt "kultúra" nagyon vonz.A férjem is, anyukám is járt már Izraelben, őket is nagyon megragadta a hely és az a miliő ami ott van.Én is szívesen elutaznék oda, persze csak turistaként. Kép
zitu
 
 


Helló!

Nálunk sajnos már semmi tradíció nincs, de ezt már leírtam miért van. Viszont apukám, aki egy hogy is fogalmazzak, kicsit vallásos családból származik még tartott egy két dolgot, amíg gyerek volt. Vagyis csak tartatták vele, mert nem meggyőződésből tette.
Pl. Jom Kippurkor ő stikában kaját vett, míg a szülei böjtöltek. Kép
Nem ettek disznó húst, de apukám titokban fogyasztotta. Sőt lóhúst is. (Sajnos elég szegények voltak, és éheztek is.)
Érdekes viszont, hogy van róluk egyetlen megmaradt kép, amikor apukám még csak 4 éves volt, (1922-ben!) és sem rajta, sem az apukáján nincs kipa (fejfedő) sem az öccsén, de mondjuk ő még csak 2 éves volt, de a haja le lett vágva, és akkor már kell a kipa a szabály szerint.
Ja, és a nagymamám is fedetlen fővel van a képen.
Tehát ortodoxok nem voltak az biztos. Kép

Na, ennyi jutott eszembe a témában.
Üdv.
Andi


Ui.
Mégegy dolog, ha már úgysem tudok aludni! Kép

Te ezt írod, hiszel a Biblia Istenében. Na és mi van Jézussal? Mert ha hiszed őt Megváltónak, akkor rég sztorno a zsidóság, mint vallás számodra.

Bocsi,kicsit furán fogalmaztam, de nem bántásból!
Kép
andi68
 
 


Szia Andi!

Ez nagyon jó volt, amit a családodról írtál! Akkor te egy késői gyerek vagy? A családotokat mennyire érintette a holokauszt? (Kérdezhetek ilyet?)

A kérdésed nagyon tetszik! Kép Kép Kép
Cseppet sem bántódtam meg rajta, de szerintem, ha ilyen témáról beszélget az ember, nem is lehet érzékenyen hozzáállni.
Már említettem, hogy nem venném fel, tehát nem is gyakorolnám a zsidó vallást. (Én a vallás alatt hagyományok, tradíciók tiszteletét, és az ahhoz kapcsolódó szokások gyakorlását értem. A hitet többnek tartom , mint a vallást, egyfajta meggyőződésnek, elkötelezettségnek. Vallásos szerintem lehet az ember hit nélkül is, az inkább formaságokat, külső megnyilvánulásokat takar. Mármint a vallás.. ÉN gondolom így! Viszont lehet olyan is, hogy valaki hitből, meggyőződésből gyakorol "szokásokat" -mondjuk így- ezt megint más kategóriának gondolom.. )
Az a hagyomány ami évezredek óta kialakult, az az érték, amin a zsidóság nyugszik, bennem tiszteletet ébreszt. (Nem tudom igazán jól megfogalmazni. Kép ) A Biblia eleve az Ószövetséggel indul. Miről szól? Nagyrészt a zsidóságról, nemzetségek, királyok, próféták, bírák történetei, törvények, ünnepek - hagyományok ... És a fő üzenet, hogy majd jön a Messiás. Lapozok, Újszövetség. A főszereplő Jézus, aki, mint olvasom, hagyománytisztelő zsidó, és én mondjuk elhiszem róla, hogy Messiás, mert betöltötte az erre vonatkozó próféciákat. Ezért számomra nem kérdés, hogy miért ne tisztelhetném azokat a tradíciókat, amiket Jézus is (Akit én elfogadok Messiásnak)gyakorolt, ráadásul meggyőződésből. Kép De természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a zsidó vallás hogyan áll hozzá Jézushoz. Kép Az is igaz, hogy meséltek már nekem olyan hagyománytisztelő zsidó emberekről, akik elfogadják Jézus Messiás voltát, ebből adódik, hogy a második eljövetelét várják. Kép

No, ez jó bonyolultra sikeredett, mint egy matek egyenlet, de azért remélem elmész rajta! Kép
zitu
 
 


Egy valami még kimaradt. Régen a suliban tanultam vallástörténetet, egy csomó vallást átvettünk, eredetét, szokásait stb. Messze a zsidó vallás volt az, amiben követendő értékeket láttam, az ünnepeiben, meg valahogy az egészben egyfajta tisztaságot, logikát. Érdekes, hogy pl órán is megbeszéltük, hogy csak az étkezési szokásai is mennyire ésszerűek! "Aggyal" is meggyőzhető lettem volna, hogy szimpatizáljak vele, de nem volt rá szükség, mert onnantól, hogy megismertem egy kicsit is a szokásokat, a zsidóság történetét, van egy belső vonzalmam felé. Kép Azt sem tudom megfogalmazni, hogy a férjembe hogyan szerettem belé, csak jött, ott van és ott is marad kitörölhetetlenül. Ez is olyan! Kép
zitu
 
 


Szia!

Nagyon elgondolkodtató és érdekes a hozzáállásod!

Tetszik, amit a vallásról és a hitről írtál.
Sőt, még egyet is értek!!Kép

Jézusról már kicsit máshogy gondolkodom. Vagyis máshogy képzelem el őt.

Őszintén bevallom, nem tanulmányoztam nagyon behatóan sem az Új sem az Ótestamentumot. Jézust inkább csak filmekből ismerem.
Viszont nekem mindig úgy sikerült értenem, hogy ő messze nem tartozott a nagyon "vallásosak" közé, inkább pont arra akarta ráírányítani a zsidókat, hogy a sok külsőség, a bigottság sehova nem vezet.
Én inkább egy nagyon céltudatos és ügyes reformátornak tudom őt elképzelni, félretéve most azt a tényt vagy nem tényt, hogy ő kinek is a fia.

A zsidóság nem ismeri el hogy betöltötte volna Messiási szerepét, mi van pl. az oroszlánnal és a báránnyal akik együtt isznak majd a folyóból, de ez csak egy szélsőséges példa, sajnos nem tudok sokkal többet felhozni.

Sajnos apukám szülei meghaltak Aushwitzban, és az egyik testvére. Szerencsére 4 gyerek megmardt, de ők már idősebbek voltak akkor.
Szóval eltaláltad, tényleg késői gyerek vagyok!
Az unokatesóim idősebbek az anyukámnál.
Na azért nem midegyik!Kép

Hellóka,
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!

Köszi, hogy nem botránkoztál meg a véleményemen!
Ha teheted, olvasd el mindkét szövetséget, érdemes.

Én a Jézus filmekkel úgy vagyok, hogy inkább a hideg ráz tőlük, mint örömöt okoznak (ha egyáltalán végig tudom nézni). Nem azt adják vissza, Akiről a Bibliában olvasok. De nem is várom el egy filmtől. Ez olyasmi, hogy témánál maradjunk, mint a vita arról, hogy Kertész Sorstalanság c. könyvét mennyire sikerült átvinni filmbe. Pro és kontra lehet róla mondani véleményeket,ízlés, felfogás, hozzáállás és még ezer más szemszögből nézve. Nem gondolod?

Én az olvasottak alapján egyáltalán nem gondolom Jézusról, hogy bármit is meg akart volna reformálni.Én úgy vettem ki, hogy a hagyományokat megtartotta, mint bárki más zsidó (azt is mondta, hogy nem azért jött, hogy a Törvényt eltörölje, hanem, hogy betöltse), amivel nem értett egyet, sőt, fellépett ellene, az éppen a vallásosság (az üres cselekedetek)volt, illetve a képmutatás.

A próféciákról én azt gondolom, hogy nyilván oka van annak, ha a zsidóság nagy része nem fogadja el Jézust Messiásnak. Azért ez a nézet a próféciákat a-z-ig ismerő, bölcs emberekből fakad, akiknek a tudása vitathatatlan. De rengeteg kérdésem van mégis... Mi van azzal a rengeteg próféciával, ami teljesen Jézusra illik? És a Teremtő, aki a Messiást ígérte, és megmondta, hogy Az milyen lesz és miket cselekszik, mi van ha nem olyan személyt küldött, akit a zsidók elképzeltek? Már úgy értem, hogy mi van, ha anno Jézust azért nem fogadták el, mert nem a próféciáknak nem felelt meg, hanem az ő, évszázaduk óta kialakult, vallásossá vált elképzeléseiknek. Pl. Ábrahám a hit embere volt, és Isten sok nép atyjává tette, holott vén és gyermektelen volt. Aztán, mikor látta, hogy sehol semmi, ő meg csak idősebb lesz, elfogadta felesége ajánlatát, hogy a szolgától szülessen fia. De aztán Isten világossá tette, hogy a feleségétől született fiával fogja nagy néppé tenni. Aztán megszületett Izsák, és bár csak ő volt Sárától,megértette, hogy egyedül ő lesz örökös Isten tervében és a Sára utáni feleségeitől született gyermekeiről már nem gondolkozott így. Aztán Izsáknak is csak két fia volt, és generációk teltek el, míg az a rengeteg ember megszületett, aki Ábrahámnak meg lett ígérve. De Ábrahám akkor sem kétségbeesve halt meg, siránkozva az egy szem fián és kérdezve, hol az a tenger nép, ami meg lett ígérve. Mert hitt és látta, ami még meg sem volt. De mi van, ha a zsidók nem ilyen hittel áltak Jézushoz, hanem az évszázadok óta formaságokba süllyedt vallásba akarták Őt beállítani? Ha csak hit nélkül csűrték-csavarták a próféciákat? Én pl. nem gondolom, hogy a bárányos-oroszlános prófécia kizárná Jézust, mint Messiást.. Kép

Jó, hogy ilyen nagy családotok van!Kép Neked is van több tesód? A nagyszüleid halála szörnyű! A gyerekeik hogy menekültek meg? Azt mondják, a mi városunkban nagyon kevés volt a túlélő, pláne akik ide vissza is jöttek (persze nem csodálom). A férjem nagyapja mesélte, hogy ő épp az állomáson volt, mikor szállították őket, és mint a filmeken, azok az emberek nagyon szomjasak voltak. Ő ott ment el mellettük,segíteni akart, de mondták a katonák, hogy lelövik, ha megteszi. Lehetetlen egy helyzet! A családomban, hála Istennek senki nem segédkezett ebben a borzalomban, igazából a felmenőim még nem is voltak betelepülve ide, kevesen voltak, és a környező falvakban laktak, nagyon szegény körülmények közt.Saját áletüket mentették a bombáktól, éhezéstől és a katonák kegyetlenkedéseitől... Jól elkanyarodtam a témától! Kép Be is fejezem, szia!
Zita
zitu
 
 


Szia Zita!

Fú, most jól feladtad a leckét!!!! Kép

Sajnos ebbeb a konkrét dologban nem tudok neked válaszolni, (főleg ebben az időpontaban) de majd megpróbálok megkédezni valakit, aki jobban ért hozzá, mint én.
Jellemző, hogy a suliban eltöltött 4 év alatt, nem esett szó vallásórán Jézusról, nem is mertünk egyáltalán kérdezni felőle. Sőt semmi halál utáni dologról nem volt szó, csak a hagyományok, rituálék voltak fontosak.

Azért abban vitatkoznék mégis egy picit, hogy ha Jézus nem refolmálta volna meg a zsidó vallást, akkor hogyhogy az a sokszáz törvény, ami akkor és ma már szerintem jogosan nem tartható be 100%-ig, mégis át lett ugorva.

A nagy családom tényleg jó, de sajnos talán pont a nagy korkülömség miatt az unokatesóimmal alig tartom a kapcsolatot.
A gyerekek, apukám és testvérei, úgy menekültek meg, hogy nem kerültek deportálásra, mivel apu és az öccse munkaszolgálatos lett, ezt azért jobban túl lehetett élni szerencsére, mint a deportálást. A legidősebb nővére bujkált valahol, és a középső nővére túlélte Aushwitzot.
Csak a legkisebb halt meg.

Hát igen, szörnyű lehetett a háború mindenkinek, anyukám akkor született és ő is emlékszik egy két cikis dologra. Pl. hogy a tini lányokat el kellett csúfítani, hogy ne tetszen meg a katonáknak, ezért korommal bekenték az arcukat, meg jó koszosan járkáltak ha ki kellett menni a házból.

Szió!
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!

Múltkor iszonyú kimerült voltam már, mikor írtam a levelet, meg izgultam is, hogy el tudjam küldeni, azért lett ilyen... Kép
Nem értem ezt a "Jézus-reformálás" dolgot. Mit értesz azalatt, hogy Jézus megreformálta a zsidó vallást? Ez benne van valamiben? És milyen törvények nem tarthatók be? Vallásórán a Talmudot, az ószövetségi eseményeket, törvényeket nem tanultátok ?

A bekormozós történet ismerős, a dédnagyim is ugyanezt csinálta! Azt hiszem minden túlélő története (főleg az üldözötteké) nagyon tanulságos! Nekem tanárképzőn töri szakom az egyik, és meglepő volt, mikor az első töriórák valamelyikén rögtön a holokaustnál és a miérteknél lyukadtunk ki. Én máshogy tanítanám ezt az időszakot, mint ahogy általánosban és középsuliban mi kaptuk. A miértekre és a családi elbeszélésekre nagyobb hangsúlyt tennék, az többet megértet az emberrel, szerintem.

A férjemmel ma nézzük meg a Sorstalanságot, kíváncsi vagyok. Te láttad? Mikor az első holocaustos filmet láttam (még gyerekkoromban) totál kikészültem tőle pszichésen (amúgy is nagyon át tudtam élni a filmeket, mert viszonylag ritkán néztem). Mikor meg a Schindler listáját láttam először a moziban, este hazafelé kiskatonák jöttek szemben az utcán, és azon kaptam magam, hogy úgy nézek rájuk, hogy legszívesebben leköpném őket. Kép Annyira beleéltem magam az üldözöttek világába. Ezek után sokáig nem is foglalkoztam ilyen témával, most már higgadtabban állok hozzá. Kép A könyvet pár éve olvastam, nagyon tetszett, láttam pár részletet a filmből, ami szintén tetszett, úgyhogy nagyon várom, hogy végignézzem!!!
Megyek, mert már nagyon be vagyok sózva! Kép Helló! Zita
zitu
 
 


Helló!

Arra gondolok megreformálás alatt, hogy addig amíg Jézus tanait nem követték az emberek, a zsidók (szerintem) úgy éltek, mint ma az ortodoxok, vagyis tartották azokat a vallási előírásokat, amiket ma már nem sokan tartanak.
(Pl. kóser étkezés, fejfedő, cicesz, napi imádkozás, stb. stb.)
Jézus óta már nem így van, és az hogy most már Jézus követőit nem zsidóknak, hanem keresztényeknek hívják, nem jelent semmit. Mivel számomra csak emberek léteznek és nem vallások.

Most mennem kell, felébredt a kisfiam! A többit később.

Helló,
Andi
andi68
 
 


Hali!

Most értem vissza, de már félájult vagyok!

Szóval végül is betarthatók a törvények, csak nehéz betartani. Szerintem emiatt is fordul el sok zsidó a vallástól.
Pl. a szombati szabályok, hogy nem szabad utazni, meg villanyt gyújtani, meg vinni bármit is.
Nem könnyű betartani. Nem azt mondtam, hogy lehetetlen.

Tanultunk vallásórán nagyon sok zsidó történelmet, az ünnepeket és történeteit, tradíciókat, törvényeket. Ó testamentumot, de csak részletekben, és nem sokat. Talmudról nagyon keveset. Egy két imát, meg áldást.

Tudod-e, hogy mielőtt bármit megennél, áldást kell rá mondani? Na, és mennyi féle van!!!! (attól függ mit eszel)

A Sorstalanságot még nem láttam, egyelőre próbálom kiolvasni, de a kisfiam mellett ez szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, már hetek óta!

Most muszáj aludnom!!!!!

Szióka!
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!

Remélem, kipihented magad! Kép

Így teljesen világos a megreformálás. Jézus után szakadt két részre a zsidó vallás??? (Ez most így hirtelen fehér folt számomra, mikortól is különülnek el az ortodoxok.) Én az Újszövetségben nem olvastam semmi erre vonatkozó dolgot, tehát, hogy Jézus (tudatosan) elindított volna ilyen folyamatot. Arról van szó, hogy a tanításait követő pogányok számára nem tették kötelezővé a zsidó hagyományok betartását, bár sok dolgot - úgymond- átvettek, pl. vér nem evése stb. Esetleg ez vagy ilyesmi lehetett volna a folyamat elindítója? De ez konkrétan meg pont Péter apostolhoz kötődik... Ha lesz egy kis időm, megpróbálok valahol ezekre vonatkozó irodalmat keresni.. Kép

Az evés előtti áldás nagyon tetszik! Gondold el, manapság az emberek sokszor csak kutyafuttában bekapnak valamit, mások meg folyamatosan "zabálnak". Nem jobb ráhangolódva,időt szakítva a testünket meg tulajdonképpen az ételt is "tiszteletben " tartva táplálkozni? Gondolom az áldások sokfélesége kapcsolatban van ünnepekkel, napszakokkal ( így az étel összetételével), ez összességében tök emberbarát dolog. Csak sajnos manapság erősen idő és energia függvénye..

A film nagyon tetszett! (Annak ellenére, hogy bénáztak a moziban a vetítéssel..)Szerintem tökéletesen visszaadta a könyv mondanivalóját és , mint film is színvonalas volt. A főszereplő fiúcskáról nem is beszélve! Külön élmény volt számomra a vetítés előtti fél óra. A legutolsó, esti előadásra mentünk és volt egy kis csúszás, ott zsúfolódtunk az előtérben. Én csak néztem, micsoda emberek jöttek össze. Ha eddig az volt a bajom, hogy nem tudtam élnek-e még a környéken kicsit is zsidó származásúak, hát most nem lehetett kétségem. Voltak idősek is, családostul, és le sem tagadhatták volna a származásukat. Úgyhogy vigyorogtam, mint a tejbetök, a férjem már rám is szólt, alig bírtam ki, hogy oda nem menjek valamelyik kis csoporthoz. Pedig ismer, tudja hogy "ebben a témában hiányzik egy kerekem". Kép( Mindenkinek megvan a maga hóbortja. Kép )

Szia! Zita
zitu
 
 


Hellóka!

Fú, már én is nagyon szeretném megnézni a filmet!
Láttam pár riportot a főszereplővel, nagyon szimpatikus fiatalember.
Sajnos nincs bébiszitterünk, se nagyszülő, aki vigyázna rájuk.

Hát te tényleg nagyon vonzódsz az "enyéimhez"! Kép

Mi csak így nevezzük őket, ha hallunk az utcán héber szót, vagy ha románt akkor a párom mondja, hogy az "enyéim", mert ő meg onnan valósi.

Voltál már zsinagógában?

Bocsi, már megint nem hagy Peti.

Ü.
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!

Nahát... Még a hétvégén válaszoltam, de eltűnt a levelem! Pedig visszaolvastam! Hova küldtem??? Kép

Leírom még egyszer. Zsinagógában még nem voltam, valahogy mindig közbejött valami... Nagyon szeretnék már megnézni egy zsinagógát, bár igazából nem tudom hogyan . Úgy értem bemehetek oda úgy, mint mondjuk egy múzeumba? Hogyan illik viselkedni egy kívűlállónak ?

Nálunk a Mami és a Dédi oldotta meg a szabad estét a mozihoz, így könnyebb volt. Az is igaz, hogy a gyerekek óta ez volt az első mozink... Kép Remélem hamarosan megjelenik a film olyan formában is, hogy otthon is nézhető legyen.Megnézném újra!

Héber szó az utcán! Ez aztán a csemege! KépNéhányszor sétáltam a Dohány utca környékén, láttam kipás férfiakat, egyszer egy esküvőt, nagyon szép, fiatal párral, már ez is élmény volt.Kép

Tegnap későn este volt egy film a Spektrumon a kelet európai zsidó hagyományokról. Tetszett, de annyira későn adták, hogy nem bírtam végignézni. A riportalanyok már idős emberek voltak, és nagyon megfogott, ahogy mesélték, hogy a háború idején minden nehézségek dacára családjukkal megtartották vallási hagyományaikat. És ez, mint életre szóló, nagyszerű élmény maradt meg bennük.

Most mennem kell, szia! Zita
zitu
 
 


Szia Zita!

Jaj úgy örülök, hogy láttad azt a filmet a Spektrumon, mert én is szerettem volna neked javasolni, hogy nézd meg, de elfelejtettem.
Én végignéztem és nagyon megfogott, hogy azok az idős emberek még mindig visszaemlékeztek milyen jó is volt, amikor Szombatra megterítették az asztalt gyerekkorukban. Szinte én is kedvet kaptam!!!!! Kép
Bár a páromnak még nem szóltam, lehet hogy most péntek estére fogok egy kis ünnepi kaját gyártani, (én a nagy Jidise mame!!!! Kép ) majd meglátjuk mit szólnak a gyerekek meg a párom. Sóletet meg hozatok a Frici Papától, az egy étterem itt mellettünk és nagyon jó a sólet náluk.

Ha gondolod elmehetünk együtt zsinagógába, én kb. akkor voltam utóljára amikor a lányom 1 éves volt. (Most 6)

Neked mekkorák a gyerekeid??? Kár, hogy a profilodban nem írsz róluk. A miénkben van egy kép, csak katt a nevemre!!!

Hellóka!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Olvaslak ám titeket, csak eddig nem éreztem indíttatást, hogy hozzászóljak Kép

Ha a Zsidó Múzeumba veszel jegyet, azzal a zsinagógát is megnézheted. És vannak kartonból kipák, amiket automatikusan nyújtanak a (férfi Kép) látogatóknak (ha jól emlékszem, ünnepen is). Nem tudjátok, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógával mi van? Én a Kazinczy utcába jártam főiskolára, és egyszer, amikor arra sétáltam, épp nyitva volt (építkezés folyt), és nagyon megfogott, gyönyörű kék kupolája van.

Egyébként érdemes egy ünnepen is elmenni, lehetőleg amikor Fekete László főkántor énekel - mondjuk Jom Kipurkor. Én nem vagyok vallásos, de szerintem fontos, hogy néha megálljunk és magunkba nézzünk, a halottainkra emlékezzünk, és a Jom Kipur erre szolgál. Az pedig ajándék a sorstól, hogy a nagymamámmal tudok elmenni, az ő kis imakönyvét tudom olvasgatni (amiben magyarul is benne vannak az imák Kép), ami még a nagymamájáé volt... (és közben hallgatom a gyönyörű énekeket).

GyeZsu
gyezsu
 
 


Hellósztok!

GyeZSu!
Wellcome!Kép

Nekem sajnos már senkim nincs akivel elmehetnék a zsinagógába. Kép

Mondjuk a Dohány utcaitól kicsit elegem van, hogy olyan drága, nem tartom fair-nek, hogy egy "templomért" belépőt kell fizetni.
Viszont ismerem a rabbit, és egyszer úgy elmennék meghallgatni a beszédet, szombat délelőtt.
Eddig akárhányszor mentem, mindig elkéstem és már csak akkor értem oda, amikor mindenki jött kifelé.
Grrrrrrrrrrrrr.

A Fekete Lacival volt szerencsém egy kórusban énekelni,tényleg nagyon szép hangja van, de a Tóth Emilnek is, aki nem tudom hogy hol szokott kántorkodni.

Sziasztok!
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

Csupa jó hírek! Kép

Andi, nagyon jól megfogalmaztad a filmet! Nekem is az a boldog visszaemlékezés volt a legszembetűnőbb, nem a sok meghurcolásról, nélkülözésről beszéltek, hanem olyan élményekről, amik, látod, egész életükben végigkísérték! És szerintem ez nemcsak a külső formaságoktól van. Gondolom az áthagyományozott tradíciók mögött, a hit is ott lehetett és a szülők ebből is adtak a gyerekeiknek.
Jidise mame! Ez tök jó!!! Megvolt az ünnep? Én decemberben a Hannukáról meséltem a kisfiamnak, és nagyon tetszett neki! Egyébként öt éves, Donát Tamás a neve, a lányom 2 éves, ő Anna Ráhel. Kép

A profilom? Ezt a topikot akkor találtam, mikor egyszer huzamosabb ideig nem tudtam beírni a társalgóba és egy kicsit körülnéztem. Aztán később megpróbáltam visszajönni és írni,de nem sikerült. Aztán újra regisztráltam, más néven, mint eddig, és másodszorra elfogadta.Csak nem volt kedvem újra kitöltögetni.. De hogy mi volt ez a malőr??? A mai napig sem tudom. Aztán visszajött a régi nevem, úgyhogy most kettőn futok. Kép A babanet albumban vannak képek, a gyerkők neve alatt, bár pár hete néztem, hogy néhány eltűnt. (Ezt sem értem hogyan?)

Nagyon köszönöm az invitálást, természetesen benne vagyok a közös zsinagógai programban!!! Ezer örömmel! Kép Kép Kép Ha bejönnek a jó idők, egyeztethetünk időpontot!

GyeZsu! De jó, hogy írtál! Mesélsz a nagymamádról?

Sziasztok! Zita
zitu
 
 


Sziasztok!

Ha Istentiszteletre megy az ember, akkor nem kell fizetni. Nem a templomért, hanem a múzeumért kérik a belépőt, mint ahogy minden kiállítás pénzbe kerül. Péntek este, szombat délelőtt tuti ingyen van-hiszen sabbath-kor nem is lehet pénzezni. Szép templomok vannak a Dohányon kívűl is. Kisebbek, más a hangulatuk, kellemesebb sztem. pl. Bethlen tér, Hegedűs Gy. utca, Nagyfuvaros, Hősök temploma.
Amúgy most lesz hó végén Purim, jövő hónapban Peszach-és azon belül is a Széder-este, ahol aztán bőséggel lehet a hagyományokkal, magyarázatokal ismerkedni.
rjuli
 
 


Szia Zitu!

Szívesen mesélek Kép Most akkor csak a nagyszülőkről. Apai nagymamám (akivel Jom Kipurkor zsinagógába megyek) egy szem gyerek, vendéglátós család, Hévizen működtettek éttermet és szállodát. 1921-es születésű, 1939-ben érettségizett - egyetemre nem tudott menni. Műtösnő lett a Szeretet kórházban. Ide hozta be a szüleit és a nagymamáját is. Apukája kikészült idegileg, kiment az óvóhelyről, bombatalálat érte, nem érte meg a felszabadulást. Nagypapám (szintén egyke) keszthelyi volt, ruhaüzletük volt a főutcában. Két munkaszolgálat között házasodtak össze a Páva utcai zsinagógában. Úgy menekült meg, hogy "menet közben" az egyik szálláshelyen fent maradt a padláson. Szüleit Keszthelyről elvitték, nem jöttek vissza.
Anyai nagymamám (1920-as születésű, ő is él még, egy házban lakunk) - ők ketten voltak testvérek (a testvére is él még), apukájuk korán meghalt. Pesten laktak sok helyen, mindig albérletben. Szegények voltak, de "jól éltek" (a szó nem anyagi értelmében). És nagyon vallásosak voltak (olyannyira, hogy én még egy sárvári főrabbi ükapával is büszkélkedhetem Kép), de nagymamám még a háború előtt "kivallásosodott" Kép Érettségi szóba sem jött, dolgozniuk kellett. Hamis papírokkal bújkáltak - megmenekültek. Nagypapám a munkaszolgálat után még hadifogságba is került. Volt egy bátyja és felesége, akiket elvesztett a háborúban. Nagymamámat a hadifogságból hazajőve ismerte meg. Rabbi adta össze őket, de csak azért, mert így kaptak valami segélyt. A tágabb családról most csak annyit, hogy anyai nagymamám szarvasi rokonai csak ezért maradtak meg, mert Szarvason összecserélték a listákat, és a férfiakat vitték Auschwitzba (azt hiszem), a nőket, öregeket és gyerekeket pedig Ausztriába dolgozni.

Juli, ezek a templomok mindig nyitva vannak? Nekem olyan fura, hogy egy akármilyen templom zárva van. Gondolom a vagyonvédelem miatt Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem jött össze a Sabesz, talán majd jövő héten. A férjem szerint nekem mindig közbe fog jönni valami. Kép

Azért sóletet főztem, de nem lett olyan igazi, inkább babfőzelélre hasonlít.

Szerintem a Dohány utcai zsinagóga csak nagyünnepeken van nyitva. (na, akkor még jó hogy nem kell fizetni!) de szombaton csak a mellette lévő Hősök Tempolomában van az ima.
Amúgy én még ifi koromban a Hegedűs Gy. utcaiba jártam, azóta még fel is újították és nagyon szép lett.

GyeZsu!
Köszi a családod történetét!
Sajnos én nem sokat tudok az enyémről.
Apukám 1918-ban született, tehát majdnem a te nagyiddal lenne egyidős, ha még élne.

A zsinagógák ált. zárva vannak hétköznap, csak a napi 2x-i imára nyitják ki, kora reggel, és este.
De hétköznap nem érdemes menni, mert nők szinte nincsenek is, inkább péntek este, méginkább szombat délelőtt.

Zita!

Szépek a gyerekeid nevei!!!

Tavaly én is próbálkoztam a Hanukával, de nem sok sikerem lett. A lányomat inkább a Pindúr Pandúrok érdekelték. Azért még nem adtam fel, majd finoman próbálkozom. Most hogy lesz Purim, ki lehetne használi az alkalmat egy kis "felvilágosításra"!Kép


Jó lesz a zsinagóga, én elég nehezen szánom rá magam, (nem tom miért?) de a gyerekeket is vinném, most már a kicsi is tud jönni a saját lábán, eddig arra fogtam hogy nem megyek babakocsival zsinagógába, mert ciki. (tilos)Kép
Igaz, nem arra megy amerre én szeretném de majd csak megfékezem valahogy!Kép

Majd eldöntjük hova megyünk! Budán vagy Pesten laksz?

Na, jóccakát nektek!!!

Üdv.
Andi
andi68
 
 


Sziasztok!

GyeZsu! Köszi a történetedet!! Olyan jó,hogy a családod nagy részének sikerült megmenekülnie! Annyiszor gondolkoztam azon, hogyan tudtak ennyi embert elpusztítani.. Egy csomó korabeli beszámolót összeolvastam, mindenféle társadalmi rétegből és azt láttam, hogy a legfőbb ok,a jóhiszeműség volt. Az emberek és a zsidók nagy része sem hitte el, hogy komolyan bánthatják őket, és a visszajöttek beszámolóit is sokan inkább nem hitték el, ezért estek áldozatul. Neked meséltek erről valamit?

Figyeljetek csak! Egy istentiszteletre én is bemehetnék? Nem csak a vallásilag odatartozóknak lehet? Andi! Én vidéken, Balassagyarmaton lakom, ezért egy kicsit nagyobb szervezést igényel a kirándulás, de simán megoldható. Igazáából egy hétköznap délelőttre számítottam, nekem ez lenne a legegyszerűbb. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy először csak a múzeumot kellene nézni, és másik alkalommal bemenni a zsinagógába.Mit gondolsz Andi? De májusnál hamarabb sajna egyik sem jöhet szóba.

Most mennem kell, majd jövök. Zita
zitu
 
 


Sziasztok!

Templomba bárki bemehet, csak az ott elvárt dolgokat kell betartani. Jelen esetben ez normál ruha és fejfedő a férfiaknak. Semmi extra. Nem kell szoknya a nőknek és még csak kippa sem kell a ffiaknak, elég egy b.milyen kalap, akár baseball-sapka. Tényleg bármi, csak ne legyen fedetlen a fő.
Naná, hogy bárki bemehet. Mi is bemegyünk egy kat. templomba, mecsetbe, ha városnézés van.
Ha nagyobb ünnepen mentek, amikor sokan vannak, főleg egy neológ, sokak által látogatott templomba vagy olyan ünnepre, ami gyerek-központú, akkor senki nem fog szólni, ha a gyerek rohangál, padok alatt kúszik-mászik és még véletlenül sincs csöndben. Ilyen szempontból jó a Dohány u.-karzat.
Újév-szeptemberben, de főleg a Tóra örömünnepe-Szimchá Torá- valamikor tél elején talán-teljesen jó. A férfiak hordozzák körbe a tórákat énekelnek, a nők pedig cukorkákat osztanak, szórnak szét és a gyerekek összegyűjtik. Tényleg hangulatos. Tavasz végétől őszig értelemszerűen nincsenek olyan sűrűn az ünnepek.
Gondolom, azért vannak zárva a templomok, mert arra nincs igény, hogy folyamatosan látogatható legyen, egy-egy arra tévedő ember kedvéért pedig nem biztosítanak non-stop nyitvatartást. A vallást templomban gyakorló hívek pedig időhöz vannak kötve, nem ugranak le hirtelen ötlettől vezérelveKép
Vannak kisebb imatremek is, adott környéken úgyis tudják, mire van igény, kik a rendszeres látogatók. Paranoia vagy sem-nem csak a vagyonvédelemről van szó, hanem a személyvédelemről is. A hitközség saját biztonsági emberei, nagyobb tömeget megmozgató ünnepekkor rendőrök is ott vannak őrizni-védeniKép
rjuli
 
 


Sziasztok!

Rjuli!
Jó, hogy így leírtad, most már képben vagyok. Kép
Te rendszeresen szoktál járni?
Andi!
Kár, hogy nem jött össze a Sabesz, de ne add fel! A férjed hogy áll hozzá ezekhez a dolgokhoz, ő milyen vallású? Ez is érdekes, hogy én valahogy nehezen képzelek el zsidó vegyesházasságot. Talán azért, mert a mi vidékünkön a katolikus az uralkodó és a leegtöbb helyen ha a fiatalok nem egy vallásúak, mindig a katolikusoké az utolsó szó, ott van az esküvő, keresztelő. A mi családunk valami csoda folytán nem ilyen erőszakos, így elég színes a "vallási" paletta. Kép
Köszi, hogy megdicsérted a neveket! A családban mindenkinek tetszettek, bár előszörre szokatlannak tűnt. Egyedül anyósom kötötte a lelkünkre, hogy nehogy "bibliai nevet" válasszunk,de csak a születés után tudta meg mindenki a már évekkel korábban kiválasztott neveket. Kép Azt hiszem a következő lurkó sem ússza meg... Kép

Sziasztok, Zita .
zitu
 
 


Újévkor, Jom Kippurkor minden évben megyek, Szimchá Torá-ra csak mióta gyerekek vannak, Channukát(1. gyertya gyújtását), Széder-estét nagyobb társasággal szoktuk ünnepelni. És még van néhány ünnep, amit kifejezetten gyerekekkel gyerekprogram keretében "intézünk" általában a Bálint Házban. pl. Channuka, Purim, Tu Bisvát (fák ünnepe)
Ha érdekel valakit, kimondottan kisgyerekes családoknak lesz nyár elején Szarvason 5 napos hagyományőrző nyári tábor. Nem kell hozzá előképzettség, de még zsidónak sem kell lenni. Filoszemitának nem árt.Kép Mindenféle gyerek-, és felnőttprogramok lesznek. Tavaly nagyon jól sikerült. Ha valakit érdekel, dobjon egy mélt nekem.
rjuli
 
 


Sziasztok!

Azért hogy a családom nagy részének sikerült megmenekülni, az enyhe túlzás. A nagyszüleimnek muszáj volt - különben én sem lennék Kép De a nagyszüleim unokatestvérei, nagynénjei, nagybátyjai - a vidékiek közül csak a szarvasiak maradtak meg, és Budapestről is vittek el. Ti belegondoltatok már, mi lett volna, ha akkor élünk? 18-20 éves koromban sokszor eszembe jutott, hogy ennyi idős volt a nagymamám amikor már numerus clausus meg zsidótörvények voltak, és már ő vette át a családfenntartást -irányítást (ez mindkét nagymamámra igaz Kép) De a legszörnyűbb az, hogy ez ma is megtörténhet - l. a balkáni háború. A terrorizmusról már ne is beszéljünk. Csepeli György egyik előadásában tette fel azt a nagy kérdést, hogy mit kezdjünk az olyan kultúrákkal, amelyek a mi kultúránk megsemmisítésére törekszenek?

A templomok zárva tartásakor nem csak a zsinagógákra gondoltam. Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?