Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Anita!

Ez egyszeruen lenyugozo! Mintha csak a Teli Berekben elnetek Matula bacsikkal korulveve. Gratulalok es irigyellek!

Agi
Névtelen
 


Kedves Ági!

Köszi, de ez a Téli berektől kicsit messze van. Az az igazság, hogy véletlenül csöppentünk oda: csak azért, mert a városi ár 1/10-ért tudtunk házat venni. Érdekes, hogy a fővárosból kifelé húzódnak az emberek, itt meg, ha öt km-re laksz a várostól, az már borzalmas távolság.
Ahhoz, hogy jól tudjuk magunkat érezni, fel kellett vállalni, hogy nehézkes a közlekedés, nem lehet ötpercenként átszaladni a boltba kenyérért, előre meg kell venni a tüzelőt, meg fel kell vágni hasábokra, meg el kell raktározni, mert ha tél van akkor már késő. Meg kellett tanulni csempekályhával fűteni, és nem nagyon lehet elcsavarogni, mert ha kialszik a tűz, vacsorázhatunk nagykabátban, meg sapkában.
Nem mindenkinek megy ez, de érdemes kipróbálni, mert sok olyasmivel kárpótolja az embert, amit meg sem tud nevezni, egyszerűen csak jól érzi magát tőle.
Csodálom azokat, akik kibírják a panelt. Három évig albérleteztünk.Utáltam, hogy hallom, amikor a szomszéd a kamasz lányával ordít, hogy bekapcsolták a Tv-t, a kínai (piacos) szomszédok a lépcsőházbn hagyták a cipőiket és minden reggel fél hattól hétig azt kellett hallgatni, hogy krákognak és köpködnek a WC-jükben. Természetesen, ha sáros volt a lépcsőház, az csak a kutyámtól volt, bár sosem járattuk 42-es hótaposóban és ő törte le a 2m-s magasságban lévő pletyka új hajtásait is.
Szóval én teljesen alkalmatlan vagyok a kaptár-szerű együttélésre.
Az mindenhol segít, ha a nehéz helyzeteket kis iróniával, cinizmussal és humorral kezeljük.
Szeretném, ha írnátok még egyéb "rémtörténeteket" mindenki okulására és saját lelketek gyógyítására!


Anta
Csutak
 


Szia Anta!
Az a nagy igazság, hogy mi vmi ilyesmit keresünk, mint ahol Ti laktok (nem utolsósorban a pénz hiánya miatt). Most Pesten, a belvárosban, a porban-benzinbüdösben élünk, és szabályos lelkiismeretfurdalásom van., hogy a gyereke(i)met itt nevelem... Nagyon irigy vagyok !
Hogy találtatok rá erre a vad édenkertre?
üdv
Zsóka
Zsóka
 

 
 

Szia Zsóka!

Teljesen véletlenül kerültünk oda. Már épp nagyon elegem volt a fent említett lakótelepből és álmodozva nézegettem az apróhirdetéseket az eladó lakásokról. (Bár már az elején feltűnt, hogy nem a mi családi kasszánkhoz vannak szabva: négy éve kb. 40-50E forintot kerestünk összesen, ebből 25E volt az albérlet, meg a rezsi a panel meg 2,5-4,5 millió között)
Szóval egyszer azt olvastam, hogy a Neszűrben kis ház eladó. Meg is kérdeztem, mi az a "neszűr". Ez egy amolyan kertövezet. A város határától kezdődik Pest felé, a 31-s út mentén.
Keskeny és hosszú parcellák egymás mellett, régen főleg szőlő, gyümölcsös volt rajta, mostmár egyre több a konyhakert, meg sokan "fóliáznak". Általában csak egy kis szerszámos bódé van a földeken (átlagban 3000 m2 -s területek), meg egy kis kunyhó, ahol lehet délben szunyókálni. De vannak komoly, tetőteres házak is. Csak ez errefelé még nem sikk, hogy valaki ilyen helyen lakjon.
Szerencsénk van, mert a 31-s jó út, rendszeresen karbantartják, és egészen a városig külön kerékpárút van kiépítve. Általában bicóval járunk (már a gyerekkel is!), kb. 15-20 perc a város, így lehet spórolni a benzinnel is, de a buszmegálló is közel van.
Egyetlen szomorúságom van: én egri vagyok és nem bírom az Alföldet. Nagyon vágyom a bonyolultabb domborzati elemek után.
Remélem egyszer még visszakerülök arra a környékre, de csak ilyen helyen szeretnék élni, nem faluban, vagy városban!

Anta
Csutak
 


Anta,
tényleg ezzel csak egy "baj" van: mi is dombos vidékre mennénk... A Borzsönyben is vannak nagyon olcsó és gyönyörű helyek, jó közlekedéssel (közel az M3-hoz). Jó lenne ott találni vmit. (Cserhátszentiván - közel Hollókőhöz, bár Hollókő is olcsó; Nógrádsipek és tsai)
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Harcedzett lakótelep-lakók segítsetek! Tud valaki valami megbízható, és nem túlságosan törvénybe ütközö módszert a denevérek távoltartására?
Néhány napja a fejébe vette egy kisebb kolónia, hogy a hálószobánk redőnyszekrényében rendezi be az új otthonát. Azóta nincs egy nyugodt éjszakánk. Kép Én tudom, hogy a denevér védett állat, és igazából a védteleneket se szoktam okkal-ok nélkül elpusztítani, de az együttélés sem fog menni, az már biztos. Kép
Utánaolvastam, most van vándorlási periódusok (mindössze néhány hétig!), utána már berendezkednek a téli álmukra, párzanak, szóval letelepednek. Azt meg én nagyon nem szeretném. Most valahogy jobban tudok azonosulni az afrikai elefántok megmentésével és a nílusi krokodilok védelmével... Szóval szeretném öket kiutálni valahogy, persze lehetöleg úgy, hogy bajuk ne essen, csak elmenjen a kedvük a redönyszekrényünktöl. Van valami tippetek?

BMárti
BMárti
 


Hivd fel az Allatkertet, ok biztosan segitenek

idi
idike
 


BMárti!

MTESZ Barlangász Egyesület
1027 Bp. Fo u. 68. Tel: 201-201-1
Nekik van egy denevér szakosztályuk.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Bigacsiga!

Nagyon köszönöm a pontos infót! Egyelöre úgy tünik, hogy nem lesz rá szükség, de azért gondosan elmentem, mert maximum csatát nyertünk, de a háború még tart. Kép A lakás egész hétvégi teljes díszkivilágítása talán elüzte a beköltözöfélben lévö kolóniát. Legalábbis tegnap este hiába lestük az erkélyröl, nem láttunk tölünk kirepülö példányokat, és az éjszakánk is viszonylag nyugodtan telt. Most csak odakinn röpködtek az ablak elött, a hálószobánkban és a konyhában nem, söt a redönyünket se zörgették órákon át az éjjel, szóval béke volt, és alhattunk. Kép

BMárti
BMárti
 


sziasztok! Mi -ha minden igaz- Gazdagrétre fogunk koltozni. Nem sokat tudok a helyrol, a nagynéném lakott ott és most az o lakását fogjuk bérelni.( o egy évre kulfoldre utazik) . Milyen ez a ltp.? Nagynéném csak jokat mond, de azért kicsit félek, hogy csak elfogult. Lakik ott valaki kozuletek??? Bori.
Névtelen
 


Itt ujra Bori. Hát... ahogy látom nem sok g.réti van kozottetek. Ma intéztuk arra pár dolgot, igy alkalmam volt futólag korulnézni. Igazság szerint tobbet/jobbat vártam,: rengeteg ures bolthely a ltp.-en, parkolóhely semmi, hajléktalanok mindenutt ( szegényekhez 2-3 kutya is "jár"). Viszont a parkok elég tiszták és kellemesek.
Szóval csak a tapasztalatomat irtam le nektek.
Bori
Névtelen
 


szia Bori. Most olvasgatok errefelé, és csak kicsit bíztatni szeretnélek... mi is itt lakunk , immár 4. éve. Nekunk tetszik a ltp., sok a fiatal család, gyerekek, 2 bolcsi, 3 ovi , iskolák.... szóval fel a fejjel. Állítólag ltp.-ek kozul ez magasan vezet. Ja, és klassz a sok zold terulet, jokat lehet sétálni anélkul hogy megfulladnál az autóktól. szió, Réka
Névtelen
 


Sziasztok!

Réka, tudnál abban segiteni, h. mennyiért adják Gr-en a lakásokat? Egy 40-50 m2-es kéne, max 2. emelet (baba van). Esetleg ha tudnál helyi ingatlanközvetitöt?
Parkolóhelybõl tényleg nincs elég?.. Ez elrémiszt.
Nemigen laktam lakótelepen - azért tudnak barátságosak is lenni az emberek? Bocs, de nekem régröl inkább olyan ltp-i élményeim vannak, h. az emberek inkább távolságtartóak.

Katalin
nimaat (nimaat)
 


Lányok! (És Fiúk...)

Elolvastam az Archiv-ot.
Csak annyit: a mi remek kis kertesünket 6 évig nem tudták eladni, mert a legtöbb ember elrémült attól, hogy szemben is c-ok laktak, és két házzal is odébb, és a sarkon túl még két másik házban is, és ezek mind rokonok és egy család fiai...
Amikor elõször megnéztük a házat, a szembe-c. megállitott bennünket, és elkezdett faggatózni, mit akarunk ott? (kivülröl néztük épp a házat)
Késõbb épp az volt megnyugtató, hogy õ ott téblábol éjjel-nappal, s mindenkit faggat, mit keres ott. Bár késõbb ennek a fiát ölte meg az a két 17 év körüli vmi zsarolás miatt. De soha nem volt személyes problémánk igazán. Néha szemtelen volt a c-fiúcska, egyszer annyira, h. ki kellett hivni a c-vajdát, aki jól megaszonta nekik c-ul, s utána igazi BÉKE lett. Az összes rokonuk normális. Értem ezalatt, csöppet sincs több baj velük, mint bármely fehér emberrel. Mellettünk levõ szomszéd magyar. De újságiró fõszerkesztõ, a legbunkóbb fajtából. Rosszabb mint a c-ok. Buta ember. De szerencsére csendben van, s nádkeritést huzott fel közénk.
Kulturházak környéke is rossz zaj szempontjából. Mindenféle tanfolyamok, népzeneoktatás stb kihallatszik, s elõtte parkol a 20-40 kocsi. Templomok környéke detto.
De ki a fene gondol ilyesmire amikor házat vesz????
Üdv mindenkinek,
Julcsi
Névtelen
 


Sziasztok Bori, Katalin ! Én már 3. éve lakom G.réten ,elotte pedig -3 utcányira - családi házban(ott nottem fel ).Nem kell megrémulni a ltp.-tol, szerintem egyáltalán nem rossz. Vannak nagyon jó beosztásu lakások is errefelé (1+3 félszobás a sláger )mert ezekben valóban el lehet lakni még 2-3 gyerkoccel is. (Jó, persze tudom én hogy hol van ez egy modern, újépítésu bauhaus-os lakástól...)De ha "csak" 10-11 mill.-d van egy saját lakásra és mindenképpen Budán (XI.ker. )akar valaki lakni akkor még ez a legjobb. Szerintem. Itt nincs nagy zsúfoltság, parkolni is mindig tudunk, jó a levego és egyre szebb a kornyék.Katalin: ekkora lakásban az 1+2 feleset javasolnám neked, mert ez ( igaz 53-55 m2-es ) tényleg jo elosztású. A ltp. lenti részén lévo 2 szobásakról viszont lebeszélnélek, mert azok nem túl jó minõséguek. ( régebbiek is ,meg az egész belso kialakítás...) Szerintem kozépen / fent keresgéljetek, és ha tudtok olyat ami 2 felé néz. Nem vagyok ingatlanban érdekelt, de tudom hogy van 2 iroda is itt a telepen. Ja, és kb. 8-11 mill. kell hozzá. Udv.: dora
Névtelen
 


Nemrégen költöztem panellakásba, és mostanában nagyon kiszáradt a bõröm és viszketni kezdett. Olyan allergiaszerûen, néha jelentkezik és mindig máshol. Szerintetek lehet-e ez összefüggésben a panellal? Van valaki, aki hasonlót figyelt meg?
Köszönöm, Mika
Mika
 


Kedves Mika ! Ez lehet pl.a sokat szidott távfutéstol, ill. attól hogy a betonfal másképp engedi át a levegot mint a tégla. Hasonló nálunk is elofordult az elso télen, de azota nedves tiszta ruhát teszek a radiátorokra ( ez állítolag jobb mint vizes edénybol párologtatni ). Tehát arra kell odafigyelni , hogy ne legyen abszolut száraz a levego. udv.: dora
Névtelen
 


dora, igen, erre en is gondoltam. Probalkozom is mostantol a parasitassal, mert nem csupan viszketek, hanem a kezfejemen is nagyon szaraz a bo"r. A vizes ruha eleg arra, hogy ezt a nagyon szaraz levegot kisse parassa tegyem? Nem kellene valami komolyabb parologtatoszerkezetet beszereznem? Igazabol attol tartok, hogy a kisfiam, akinek az enyamnel is erzekenyebbnek tuno bore van, szinten viszketos lesz. A fokozott folyadekbevitel (magyarul: ha sok vizet iszunk) is segit a kulso levegotol szaraz bornek szerinted?
Mika
 


Sziasztok lakótelepen élõk!

Nõvérem problémájára keresek megoldási tippeket. Az Alacskán lakik, közel 2 éve. Elõtte máshol lakott panelban, van viszonyítási alapja. Itt ezen a lakótelepen az õ házuk volt kb. az utolsó, ami felépült, helyi pletykák szerint már mindent kihagytak belõle, kész csoda, hogy befejezték. Úgy tûnik, a szigetelésnél végképp ez a helyzet. Minden nesz áthallatszik, emiatt persze kölcsönösen gondok vannak a szomszédokkal. (nappal a gyerekek zavarják a szomszédokat, este meg a szomszédok miatt nem alszanak a gyerekek) Ahogy nõvérem mondja, rosszabb, mint átlag, a gyerek sétálását ugrálásként éli meg a szomszéd stb. Ami a legújabb gondja: a levegõ. Ugyanis a dohányzó szomszédoktól a füst is átjut. Korábbi tapasztalatai alapján a beépített szellõzõket leragasztgatta (minek is csinálnak ilyen szellõzõket?), a fûtéscsövek környékét átnézte, betapasztotta. Többnyire, szerencsére, csak a konyha környéke füstös, az illetékes felsõ szomszédok a konyhában szoktak leginkább rágyújtani. A minap azonban a gyerekszobában is "vágni lehetett a füstöt". Kiszellõztetett, becsukott mindent, kiment, félóra múlva vissza és újra ezt találta. Átnézett mindent, ott szellõzõ nincs, a fûtéscsõnél nincs rés, nem talált sehol rést, ahol jöhetne. Lehetséges az, hogy a panel betonján áthatol a füst??? Találkozott már valamelyiktek ilyen problémával? Van valami ötletetek a megoldást illetõen?
Köszi.
Ildi
PIldi (pildi)
 


Szia Ildi!

A probléma nálunk is megvan, de a megoldás hiányzik. Én arra tippelek, (mivel a konektornál a leginkább érezhetö, leszámítva pl. a WC-t), hogy a különbözö vezetékek mellett juthat át. Vagy ki tudja? Nálunk most a legnagyobb probléma az, hogy a gyerekszobának a fala elkezdett penészedni. Állítólag a belsõ szigetelés rossz (legalábbis a lakásszövetkezet "illetékes"embere szerint). Na de az egyik pillanatról a másikra egyszercsak elromlik? Mert eddig ilyen problémánk nem volt. Van valaki aki már csinált panelben ilyen belsö szigetelést maga? Mert nekünk mihamarabb meg kell ezt csinálnunk, mert nem akarom, hogy a gyerekek betegedjenek meg tõle.

Köszi: Norcsi.
norcsi (norcsi)
 


Mika! Az igazság az, hogy nálunk bevált a vizesruhamódszer,de persze ez nem jelenti azt hogy mindenkinek ez a jó megoldás, és hogy elég ennyit tenni. Ha valakinek nagyon érzékeny a bore, akkor lehet hogy a párásítógépek jobbak. Dokit még nem kérdeztél errol ? Mióta laksz panelban ? És - ha lehet tudni- melyik ltp.-en ? Már én is kezdek elgondolkozni ezen az egész "panel - nem panel " kérdésen, mert amióta ebben a lakásban lakunk azóta kijott egy nagyon makacs allergia-szeruség ( nem lehet tudni biztosra) ami egy téli folytonos orrdugulás/náthás állapottal jár ... Tapasztalt más is ilyesmit ? udv.: dora
Névtelen
 


Gondoljátok el, mennyit bagózhat az, ahol a szomszédban is vágni lehet a füstöt....
Névtelen
 


Norcsi!

Peneszedes: gyerekszoba fala, amelyik peneszedik, külsõ fal?
Tavaly telen nem peneszedett?
Mi valtozott nalatok tavaly tel ota a lakasban? (emberek szama, fozes mennyisege? panelben laktok?)

Mifele belso szigetelesrol van szo??????????????????????????????????

Ahogy sejtem leveledbol, a lakaszovetkezet "illetekes" embere nagy marhasagot mondott.

udv
Zsolt
Zsolt
 


Norcsi!

Illetve mit is mondott valojaban?
Csinaltatok valami belso hozsigetelest? Mit, mikor? (nyaron, tavaly telen megvolt-e, stb.)
zsolt
Zsolt
 


Szia Zsolt!

Sajnos panelröl van szó. A fal ami penészesedik a külsö fal, de a mellette levö fal egy része is, kb. fél méteren (a szomszéd lakással közös fal).
Tavaly már jelentkezett egyszer (a nagyon esös idök után) ez a penészesedés, de akkor lekezeltük egy penészölö szerrel és azt gondoltuk ezzel le van a dolog rendezve. Most azonban (gondolom a fütési szezon beindulásához lehet köze) megint elöjött pedig esök nem is nagyon voltak eddig. Állítólag a külsö szigetelés jó, de azért az "illetékes" megígérte, hogy kihívják a szigetelöket, hogy ellenörizzék. Azt mondta, hogy nem a külsö szigetelés lehet a rossz, mivel akkor állna bent a víz. Erre mondtuk, hogy hogy álna, mikor nem is esett már mióta. Erre kioktatott bennünket, hogy az nem így van, stb.stb. És elmagyarázta, hogy itt valójában a belsö szigeteléssel van gond, az megsérülhetett és az okozza a penészesedést. Én a tapétát lehúztam egy darabon és láttam, hogy egészen penészes alatta a fal (vagyis a beton) is. Ö (mármint az "illetékes" elvtárs) azt javasolta, hogy le kell teljesen kaparni, valamiféle háromkomponensû szigetelö-gombaölö-szerrel lekezelni és végül hungarocellt ragasztani rá. Nekem csak az nem világos, hogy ha valóban ez a hiba oka, hogy tudott ilyen egyik pillanatról a másikra megsérülni a belsö szigetelés? Már három éve lakunk itt, és tavaly jelentkezett elöször a probléma (de akkor iszonyú mennyiségû esök voltak), ami most nincs. Most változott ugyan a személyek száma tavalyhoz képest, mivel van egy három hetes kisbabánk is, de ö velünk alszik a másik szobában. A szárítást teljes egészében a szigetelt, beüvegezett erkélyen végezzük, tehát nem a lakásban!!! Ugyanis ö is ezzel akarta a dolgot megmagyarázni. Hát ennyi lenne dióhájban.
Tudnál valamilyen épkézláb megoldást a problémára?
KépNagyon jó lenne!
Szia: Norcsi.
norcsi (norcsi)
 


Sziasztok,
bocsi hogy közbeszólok, csak egy kis reményt öntök belétek: Zsolt ért hozzá KépKépKép. Építészmérnök.
Bocsi Zsolt, nem akarok kotnyeles lenni. Kép
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Norcsi!

Kerdesek:
Laposteto alatt laktok? mi ez a "kulso szigeteles"?
Mi az, amit "belso szigetelesnek" nevezel? Hogy erted azt, hogy megserult?
Milyen tapata van, amit lehuztal egy darabon? Papir? Textil? Muanyag?
Erkely? Uvegezett, az ertem. De az mit jelent, hogy szigetelt az erkely? Csapadek viz-, ho-, vagy hangszigetelt? Az erkely kulso ablakai szoktak nyitva lenni?
Ha valaszolgatsz, akkor leirom, amit tudok errol.
(Ha itt hosszu, lehet maganba is, emil cimem az uzenet tetejen beirom, raboksz, latod.)

Zsoka!
Nem arulkodunk!!! Szedte-vette-teremtette!

udv
zsolt
Zsolt
 


Zsolt,
csak örömömben volt. Jó, hogy újra látklak itt is KépKép
üdv
Zsóka

emil hamarost megy
Zsóka (zsóka)
 


Szia Mika, merre jársz? Sikerul valami megoldást találnotok ? Katalin (nimaat) : hogy álltok a lakáskereséssel / esetleg kell valami segítség ? udv.: dora ( most megpróbálok újfent egy azonosítót becserkészni...hátha sikerul végre)
dor
 


naháááát! SIKER!
dor
 


Kedves panellakók!

Ti nem kaptok agyvérzést a szomszéd üvöltõ rádiójától,és az egész nap egyedül vonyító kutyáktól?Lehet,hogy bennem van a hiba?
Túl jó a fülem?
Mit tanácsoltok?(nincs több kérdésem)

Viki
Victory
 


Kedves Dóra, Nagyon köszi a választ! Nekem a Gr azért lenne jó, mert tényleg normálisabb környéknek tünik, s én a közelben dolgozom.
Dóra, segitség az elkelne, de talán majd csak januártól. Szivesebben irnék errõl privát, ha van ilyesmire idõd?? Õrmezõn laktam már régebben, albérletben, annak a lakásnak a miniatûr konyhájától nem voltam elragadtatva. Kicsit megnyugodtam annak kapcsán, amiket leirtál, igy köszi. Ti hányadik emeleten laktok? nimaat67@yahoo.com Remélem tudunk itt szót váltani - megtennéd hogy irsz? Kép mill köszi katalin

Mindenkinek: Kép meg kéne szervezni, hogy külön települjenek a nyugodt életre vágyó panellakók, a zajosak pedig megintcsak másvalahova... Kép
Viki! Amint szó volt róla, családi ház környékén is meg tudnak ölni a zajok - de az tuti, nem a fal másik oldaláról át hallod.
nimaat
 


Sziasztok!

Az Újhegyi lakótelepen vagy a Pólussal szemben keresek 2, 2 és fél szobás lakást!
Sajnos csak panelre futtja!

06-209-82-72-00
Lóti
 


Sziasztok!

Nekünk lenne egy elado lakasunk(panel), Gazdagret, 54m2, 4.em. lift, vilagos. Tovabbi info e-mailen : mobevik@chello.at vagy tel: 06-30-240-0012
Iranyar: 10.800.000Ft

Mobevik
mobevik (mobevik)
 


Bocsi lemaradt: a telefon szam hetfötöl el (jan.7.)
mobevik
mobevik (mobevik)
 


Kérlek Titeket, hogy ha tudtok nekem valami infót a Káposztásmegyeri panelekrõl, írjátok meg.
Állítólag ezek a legújabb típusú panelek és szeretnék a teleprõl bõvebb információhoz jutni.
Az is érdekelne, hogy javasoljátok-e a panelba költözést (a fent olvasottak eléggé elszomorítottakKép
Nagyon elviselhetetlen az áthallás? A szomszédok? Szerintetek jobb egy belvárosi öreg, lepukkant körfolyosósban lakni? Erre lenne csak ugyanis pénzünk.

Kérlek írjatok, nem szeretnék valami igen rossz döntést hozni az életemben, ráadásul a pénz egy része csak hitelbõl teremthetõ elõ.
Köszönöm:

Gabi
Gabi
 


Gabi, én 3 évet laktam Békáson, panelban. Ott voltak picik a gyerekeim, és a mai napig szeretettel emlékszem vissza a lakásra. voltak gondjaim nekem is (fentrõl néha beáztunk, idõnként bogarak lepték el a lakást), de összességében kellemes hely volt. A zajok szerintem megszokhatóak (átlagosan normális szomszédság esetén), pl a fejünk feletti lakás wc lehúzásai bár hallatszottak, én teljesen ki tudtam kapcsolni. Hasonlóképp a liftet, ami pedig a mi lakásunk mellett volt. Viszont kellemesen meleg volt, a padló is, ami kisgyerekkel nagy elõny. Világos volt a lakás, és általában nem vizesedett (eseti beázásoktól eltekintve, de abból 3 év alatt kb. 2 volt). A belvárosi öreg körfolyosós (ismerõs van ilyenben) nekem kevésbé tetszene, sötét, sokszor nedves, az utca merõ zaj és légszennyezettség, kisgyerekkel szerintem nem ideális. Na, akkor most bíztattalak, ugye?
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi!

A bogarakról tudnál még írni? Ez konkrétan csótányt jelent
Kép(((?

Gabi
Gabi
 


GAbi

Kaposztason nem tudom erre fele erdeklodsz. Vannak jobb es rosszabb hazak. Lakasok viszont nagyon szepek nagyon jo beosztasuka, en igenyeim szerint. 8 evig laktunk ott es en imadtam ott lakni. Otp lakasokba peldaul utcan van a szemettarto, nem hasznaljak hazak ledobojat , igy csotany sincs szeintem. En sose talalkoztam vele. Igaz idonkent jarnak irtok par szaz forintert permetezni, hatekonysagarol nem vagyok meggyozodve. En kaposztas 2 laktam a Billa kornyeken.
JA egyebkent most itt kanadaba jottem ra hogy magyar panelek nagyon csendesek. Itt hazak fabol vannak meg par emeletesek is , panel hangok ehez keppest kutya fulek.

Napocska
napocska
 
 


Gabi!
Én 98-ban költöztem panelba. 4 emeletes a negyediken lakunk.
Kertesházban laktam elõtte. Nagyon szeretek itt lakni pláne most, hogy van egy 8 hónapos kislányom. A házunktól nem messze van egy nagy park és oda szoktam lejárni a babával.
Ennek köszönhetõen már nagyon sok kismamával megismerkedtem.
A szomszédokat sem hallani, én is sokkal rosszabra számítottam.

Üdv. Kriszta
Névtelen
 


Gabi!

Nem, szerencsére nem azok voltak. Kicsi, apró, repülõ rovarok, elsõ tippjeim még az volt róluk, hogy zsizsik vagy ilyesmi. Egy szép dec 23-án este kerültek elõ, akkor volt féléves a fiam, elsõ babás karácsonyi készülõdésemben elég megrázóan ért. De aztán többször nem voltak. Szúnyogok viszont igen, akkor is, ha hetekre elmentünk és elõtte befújtuk szúnyogírtóval a lakást. Gondolom a szellõzõkön közlekedhettek.
Ja, és bogár ügyben meg kellett tanulnom, hogy az élelmiszerekbõl ne tartsak készletet otthon, mert a melegben minden megbogarasodik idõvel, akkor is ha dátum szerint még jónak kéne lennie (liszt, rizs, dara pl) (egy hónapot bírtak, tovább nem volt tanácsos)

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Köszi, lányok a sok info-t.
Gabi
Gabi
 


Sziasztok!

A jan.5.-ei hirdetesemen levö tel.szam törölve es helyette egy ujat ismertetnek!
06-20-4350366
mobevik
mobevik (mobevik)
 


Sziasztok,

Szeretnék érdeklõdni ismét, hogy a Dunakeszin található lakóteleprõl/panelekrõl van-e valami infotok?? Ha van, megköszönném.

Gabi
Gabi
 


Szia Gabi!

Én régebben Dunakeszin dolgoztam, és több kollégám is lakott a lakótelepen. Hát amiket mondtak, azon azért kicsit elcsodálkoztam. Ugyanis mivel egy magasabb helyen van, ezért elõfordult nagy kánikulában hogy a felsõbb emeleteken egyszerûen nem volt víz, nem tudott felmenni, kevés volt a noymás meg a víz is, így szépen lajtoskocsiból kellett felhordaniuk a vizet. Nem semmi! Na azóta nem tudom hogy nem orvosolták-e a problémát, mindenesetre én akkor többek között pont emiatt döntöttem amellett, hogy nem ott, hanem Pesten veszek lakást.

Üdv: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Szia PIldi! És Minden panellakó akinél megmagyarázhatatlan események vannak!Kép

Kb. másfél éve újítottunk fel a párommal egy panellakást! Ez azt foglalja magában hogy a csempét leverük, a leragasztott linóleumot felszedtük, az eredeti tapétát is, (arra volt rátapétázva több réteg). Az eredmény megdöbbentõ volt!!! Kicerült hogy a WC és a fürdõ közötti elválasztó panel keresztben meg van repedve, a WC padlójából a küszöb elött kb 5-6 cm-en a panel lemorzsolódott az alattunk lévõ Wc-je plafonjára!!! Az ablakok alatt a tapéta és a fa eltakarta a több újjnyi rést, ezért volt mindig hideg hiába szigeteltük az ablak keretét! Az elõszoba padlóján is több rést kellett befoltozni! Nálunk a szellõzõvel a helyzet csak annyi hogy a port rendszeresen naponta kell a kádból kitörölni mert befujja, pedig szivnia kéne a szagotKép legalábbis szerintem ez lenne a rendeltetése. Mint megtudtam a Ház Szövetkezete energiatakarékosságból vagy mert a legfelsõ lakót zavarja a ventillátor kikapcsolja, ezért nincs mi szivja. Az az igazság, hogy én is szivesen mennék, ha nem is "tanyára",de olyan kisvárosba ahol vannak jó nagy kerttel házak. De tényleg nagyon nagy kerttel, amibe elférne a kedvenc virágom hada, és a saját zöldnövényes kertecském, pl bazsalikom, újhagyma, saláták stb. De a munka és a megélhetés ideköt, mert a párom jóformán az "ismerettségébõl" él hiába van a munkájaKép
Azért mindenkinek sok sikert a költözéshez akár panelba, vagy a zöldbe megyKép Ja és jó sok lóvét hozzáKép
sasha
 


Sasha!

A legfelsõ lakót (pl. minket) az zavarja, amikor ki-be kapcsolgatják a ventillátort. Kép Az egész napi monoton zümmögést már meg se halljuk, de a ki- és bekapcsolásra mindig felébredek. KépKépKép
Ja, és akkor arról még nem beszéltem, hogy mit hoz fel hozzánk a kémény-hatás, amikor az elszívómotorok állnak. A "normál" WC szagot még csak tudomásul venném, ez van, ha sokan élünk egymás hegyén hátán. Viszont valamelyik alattunk lakó éjszakánként dohányzik a WC-ben, amitõl nálunk füstmérgezést lehet kapni a klotyón. KépKépKép

Én is úgy vagyok, mint te, a munka és a megélhetés ideköt minket is, a budapesti zöldövezeteket meg nem tudjuk megfizetni, úgyhogy marad a panel, hiába szeretnék kertet, csöndet, meg hasonlókat.

BMárti

BMárti
bmárti
 
 


Sziasztok!

Mi is panelban lakunk. Sajnos! A rossz oldalhoz tennék hozzá, érdemes mindenkinek körbenéznie a saját lakásában! Amikor 2 éve beköltöztünk, elhatároztuk, hogy a linóleumot járólapra cseréljük. Ehhez ki kellett szedni az összes küszöböt. Ne tudjátok meg, mit találtunk alattuk!!! Az összes küszöb alatt kb 3 cm vastagon bogárlárvák kiszáradt maradványai voltak, de tömören! Küszöbönként legalább 3 szemeteslapátnyi!!! Elképesztõ! Ja, a szobák parkettázva vannak. El sem tudom képzelni, honnan jött az a sok bogár.
A zaj, a bûz, füst, por az mind rettenetes. Utálok ott lakni, de hát másra nem tellik!

Üdv:
Gitta
gitta
 
 


Sziasztok!

Én is a rossz oldalához csatlakozom! A felettünk lakó kb. három éve eladta a lakását, az új lakók felújítottkák. Ezzel nem is lenne semmi gond. Csakhát, lecserélték a fürdõkádat, zuhanyzótálcára, gipszkartonozták a W.C-t, azóta folyamatosan folyik a rürdõben a víz. Nyári kánikula van, a fürdõszöbafalam mégsem szárad ki. Ha meg akarják nézni, szét kell verni a csempét. Nos, ez csak nálunk jelent gondot, mert õ nem ázik.

Ha szólunk, csak annyi a válasz, hogy majd megnézetik (mert szét kell veretni a csempét. Az plussz munka és pénz) De azzal, hogy a biztosító kifizette a kárt, még nincs elintézve, mert egy hónapja folyamatosan vizesen tartják a fürdõnket, és már penészedik.

Egyszerûen nem tudunk mit csinálni.

Andi
andi1
 
 


Sziasztok,

nem tudna valaki ajánlani egy céget, amelyik panellakás
plafon-hangszigetelésével foglalkozik? (és esetleg még szinvonalas munkát is végez...)

Köszönök minden ötletet,
edina
edina
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?