Sziasztok!
Olyan régen írtam ide!
Remélem azért emlékeztek még rám.
Szeretném megosztani veletek is a legújabb mottómat: Eddig azt hittem, hogy "majdnem 3-an vagyunk, de mostmár beláttam, hogy "2-en". És ez óriási különbség. Mindig volt bennem valami hiányérzet mióta elkezdtük a baba-projektet. És el kellett telnie egy évnek, hogy rájöjjek, milyen szerencsések vagyunk, hogy már van saját családi házunk, rozoga autónk, és egészségesek vagyunk, és akkor megyünk moziba, kirándulni, sétálni, lefeküdni, felkelni, takarítani, szerelmeskedni, amikor akarunk, vagy időnk engedi. Ez óriási ajándék és ki akarom használni minden percét.
Most egyáltalán nem várom a babérkezését, mert menni akarok rákszűrésre, meg dolgoznom kell még, hogy jó GYES-t kapjak, szóval kicsit offoltam a témát. De ha bárki szeretné megosztani velünk az életét és bekopogtat hozzánk, szívesen látjuk!
(Hallod, baba?
)
Korkülönbség:
Van egy barátnőm, akinek a nővére és közte 11 hónap van. (nem tévedés, HÓNAP!) Olyanok voltak, mint az ikrek, imádták egymást. Aztán 11 éves korukban lett egy kishugicájuk. Ez tönkre tett mindent. A gyerekkorukat is és a köztük lévő jó viszonyt is. Nagyon észnél kell lenni, mikor rábízza az ember az egyik gyerekére a másikat. Õ is gyerek, akármekkora is, és nem lehet elvárni, hogy Ironram szavaival "ingyen bébiszitter" legyen. neki is van élete és a szülők nem neki szülték, hanem maguknak. Aki meg nem tud a gyerekével foglakozni, hanem a nagyobbakra bízza nevelés céljából, anna mindek gyerek.
Az még teljesen belefér, amit Annamaria mondott. Még a kislányod szülővé válásakor sokat is segíthet ez a tény. De nagyon óvatosnak kell lenni, szerintem
Bocsi, ha okoskodónak tüntem.
Minden jót!
Vica