Új privát üzeneted érkezett!

Szilvi

sehol nem írtad, hogy a gyermeked eszköz. A hozzászólásaidban írod, hogy a szituációk, élethelyzetek tanítanak téged valamire, nem csak erre az életre vonatkozóan. A gyerekedet is, de a saját magad tanulását sokkal többször említetted, ezért írtam (gondoltam). Meg persze lehet, hogy a gyermeked másban fog hinni...
Itt viszont már tényleg olyan dolgokról van szó, amelyekről véleményem szerint azért nem érdemes beszélni, mert amíg te hiszel valamiben, és annak fényében látsz mindent, nem vagyok megfelelő vitapartner (jó értelemben:)) számodra, mert én a világot egy másik aspektusból szemlélem.

A tolószékes kislány példájához csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ellenpélda akad (sajnos), és bár minden gyermek így élné meg a fogyatékosságát. Egyébként a fogyatékosok ege felnőttkorukban kezd beborulni, amikor méginkább beszűkülnek a lehetőségeik...és apa, anya már nem tud mindig mellettük lenni. Az első hozzászólásomban említettem egy hétéves fogyatékos kislányt, ismerősünk. Hááát, nem tudom, hogy ő milyen tanulási folyamatként éli meg hogy ezt szabta rá a sors, de mikor látom, Halász Judit dala jut eszembe: "mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod, hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?"

Marq.
marqueza
 
 


Tim!

Háborítatlanul szültem, mert nem tágítottak kézzel, csupán megvizsgáltak, ez engem csöppet sem zavar, nem kaptam oxitocint sem infúziót, csak a baba szívhangját hallgatták+egyszer megmérték a vérnyomásom, mert iszonyú kábának éreztem magam. Javasolta a szülésznő, hogy vajúdjak bordásfal mellett, járkáljak, ringatózak labdán, de őszintén szólva mindezeket a hátam közepére sem kívántam. A családomban mindenki könnyen szült, így én is erre készültem, és nem voltam felkészülve ekkora fájdalomra.
Mindössze meleg zuhanyt vettem (kád abban a kórházban még nincs) de ezt is csak azért, mert zavart, hogy csatakos vagyok.
Van, akinek a beöntés is háborgatás és fölösleges macera, én viszont nem szerettem volna szülés közben kakálni, zavart volna (hiú vagyok? lehet:) ) és hát közelről sem oly szörnyű élmény ez, mint sokan hiszik. Folyt. köv., a kislányom felébredt.

Marq.
marqueza
 
 


Marq,

a tanulási folyamat nem feltétlenül tudatos. Egy kisgyereknél meg pláne nem.
És nem is azt mondom, hogy nem nehéz neki, hogy nem szabadna szomorkodnia, hogy nem lesz nagyon enhéz élete, és, hogy "csak pozitív hozzáálláás kéne" és kész. Dehogy!
Mint ahogy a legtöbb ember nem úgy éli meg a nehézségeket, akármilyenek legyenek is azok, hogy azokat azért "kaptuk", illetve idéztük elő, hogy megtanuljunk valamit.
Ha megvan neked a Nagy Gyermekkalauz, tényleg olvasd el azt a rész, amire utaltam.
Rövidítve itt van (ahogy a blogomban idéztem egyszer):

***
A Nagy Gyermek-Kalauz ír nagyon szépen a fogyatékról és a reinkarnációról. Nem másolom ki az egészet, mert hosszú, csak a lényegesebb részeket. (Goebel, Glöckler, 187-190. o.)
Két példát hoz, egy nagyon súlyosan testi fogyatékos, ágyhoz, tolószékhez kötött gyerekről és egy 16 éves, otthonban élő, minden nap ugzanazt a házi- és kerti munkát végző 16 éves szellemi fogyatékosról.

[...]
"...ilyen sorsot látva azt kérdezzük magunktól, mit tanulhat egy ember egy ilyen élet során, milyen képességeket akar következő földi életére előkészíteni..."
[...]
"Az első esetben arra gondolhatunk, hogy az illető egy egész életen át gyakorolja: a világon nemcsak adni, hanem kapni is lehet. [...] Ha egy olyan gyerek, aki előző életében nem tehetett mást, minthogy kapjon, és környezetének kiszolgáltatottja legyen, újraszületik, az mostani életében biztosan nem esik abba a tévedésbe, hogy azt higgye, nincs szüksége a többi emberre. Nem lesz hajlamos arra, hogy mindent magához ragadjon, ami a maga számára előnyös, és elutasítsa mindazt, amire nincs szüksége. Biztosan nem lesz hálátlan, tudálékos, és nem fogja túlértékelni önmagát.
A másik, aki egy életen át örömmel és rendszeresen dolgozik, ezáltal hihetetlen nagy akaraterőre tesz szert. Mert semmi nem edzi jobban az akaratot, mint a derűs lélekkel, odaadással, rendszersséggel végzett munka. [...] Manapság a sok kedvetlen és akaratgyenge embert látva ilyenkor felcsillanhat bennünk egy kis reménysugár, ha elképzeljük, milyen kezdeményezőkészségű lesz egy fogyatékos ember következő életében, ha most ilyen hihetetlenül megnevelte, megedzette akaratát.
[...]
"Ha így értelmezzük, akkor a reinkarnáció gondolata minden más, csak nem "megtorlási elmélet". Sokkal inkább egy lehetőséget jelent, hogy saját hibáinkat és tévedéseinket látva ösztönzést merítsünk belőle kijavításukra, és hogy tovább serénykedjünk a magunk és a világ fejlődésén."
[...]

***

És tényleg, világnézeti kérdéseken én sem akarok vitatkozni, sem meggyőzni senkit. :)
h_szilvi
 
 

 
 

Sziasztok!

Dodó, leírnád hogyan kapott oxigénhiányt a gyermeked a kórházi szülés közben. Tényleg érdekelne, lehet, h már írtad, csak nem találtam.

Szilvi, Marq.

Szerintem is kár világnézeti kérdéseken vitatkozni. Hogy ne menjünk messzire keresztény emberként is vagyunk egy páran, akik nem hiszünk a lélekvándorlásban, viszont ugyanúgy érezzük, hogy nem dönthetünk életekről, emberi sorsokról.

De ti itt olyan fogyatékosságokról beszéltek, amelyek függetlenek a szülés módjától, még a terhesgondozástól is, max. az UH technikának köszönhetően manapság korábban felfedezhetők.

De mi van akkor, ha a későbbi fogyatékosságot éppen az anya döntése okozza? Pl. meghal v. súlyosan sérült lesz a gyerek, mert nem kerül idejében kórházba, akár egy életmentő műtétre, akár lélegeztetőgépre. Vagy nem kapja meg a megfelelő kezelést egy születés közbeni fertőzésre (ld. a rettegett Streptococcus B-t)? Akkor hogyan számol el magával egy anya? Gondolom, ilyenkor kevés vigaszt jelent, hogy nem sérült az emberi méltósága...

Nem elítélni akarom az otthonszülést, hanem abszolut laikusként (gondolom ezt már nálam profibbak is megtették) azt a kérdést próbálom körüljárni, hogy hol a határa a mi döntési jogunknak a gyeremekeinket érintő kérdésekben. Mind jogi, mind erkölcsi értelemben.

Panni
Vendég
 


Szia Panni!

Nagy vonalakban: 6 órán át tartó kitolási szak, ahol babóca rendesen elakadt, a feje már átjött a medencén, a többi nem (innentől már császár se lehetett volna...), köldökzsinór 3x a nyaka köré tekeredve. Préselték ezerrel kikötözött kőmetsző helyzetben...
A zárójelentés alapján a Petőben kaptam sok mindenre választ...

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Szia Dodó!

nem értem,hogy lehet 6 órás kitolási szak?6 órája eltünt méhszájad volt és nyomattak??Ha átment a fej a medencén hogyan csináltak császárt?
Elég szomorú,hogy a te esetetben nem cselekedtek időben,mert sok tényező utalhat oxigén hiányos állapotra,amikor már nem igen szabad várni,és minnél hamarabb világra kell hozni a babát.
De ha kérhetném válaszoljál a kérdéseimre.Mit írtak a záróra?Mivel magyarázta az esetet a kórház?Sokáig hordtad a Petőbe?Van visszamaradás?
Köszönöm előre is a válaszokat.

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


[quote="pöttyös_panni"] írta:pöttyös_panniPl. meghal v. súlyosan sérült lesz a gyerek, mert nem kerül idejében kórházba, akár egy életmentő műtétre, akár lélegeztetőgépre. Vagy nem kapja meg a megfelelő kezelést egy születés közbeni fertőzésre (ld. a rettegett Streptococcus B-t)?


Mint korábban említettük itt már, két baba halt meg otthonszülés "következményeként" a 3000-ből. Az otthon induló szülések kb. 10%-a kórházban fejeződik be, isőben. Ágiéknak van lélegeztetőgépük(?), azaz tudnak babát újraéleszteni és fenntartani az életfunkcióit, amíg a Cerny mentő megérkezik. Nagyon kevés olyan eset van, amikor valóban sürgősséggel kell valakit bevinni, de erről Gea biztos tud pontosabb számokat és pontosabb okokat.

Ina May Gaskin könyvének amerikai statisztikái:
- a nők 15-20%-a sztrepto B-hordozó
- az ő babáik fele megkapja ezt a bacit, de
- a megfertőzött babáknak csupán 2%-a betegszik meg,
- ezen megbetegedések 10%-a végződik halállal.

Ugyanakkor felsorolja a baba fertőződésének rizikó-növelő tényezőit, valamint a megelőzésképpen rutinszerűen alkalmazott kezelés hátrányait. Ez alapján bárki mérlegelhet, hogy nyújt-e neki plusz megnyugvást, ha elvégezteti a vizsgálatot.

De hangsúlyozom, az otthonszülők sem egyformák, van, aki végig jár terhesgondozásra és minden vizsgálatot elvégeztet, van, aki a 37. uh-n kívül semmit, és a köztes tábor minden vizsgálatnál mérlegel és úgy dönt.
És természetesen vannak kizáró tényezők, amirül Panni, lehet, hogy nem tudsz. Gest. diab.-es, magas vérnyomásos (tox.-gyanús), nemi herpeszes, stb. nem szülhet otthon, és tutira van még sok más is, amit én, mint egyszerű szülő nő nem ismerek, de Ági mindig elmondja.

Ezzel most csak a konkrétan általad felvetett dolgokra akartam reagálni. :)
h_szilvi
 
 


isőben=időben
h_szilvi
 
 


Nekem úgy tűnt, nagyon is jól érted! Pontosan. 6 órán át nyomattak, üvöltöttek, préseltek (10 centi vastag csíkban tiszta véraláfutás lett a hasam), könyököltek, toltak, rángattak....
Császárt nem csináltak. Pont azt írtam, hogy már nem lehetett....

A záróra kódszámokat írtak. Addig kerestem embereket, amíg "lefordították". Ebből kiderült, hogy a dokik sejtettek valamit (tudták ők azt nagyon jól! Józan paraszti ésszel is belátni, hogy hat órán át a hüvelyben nem lehet oxigéndús...), csak éppen nekem említést se tettek róla. Magyarázatot sose kaptam. A maguk részéről elkönyvelték, hogy egészséges, és pont.
A Petőbe kb. 5 évig hordtuk. (Mozgáskordinációs zavarokkal, ezt helyre tudták-tudtuk hozni) Megúsztuk annyival, hogy "csak" hiperaktív lett. Örülhetünk neki. (Jobb oldali homloklebeny sérülése szülés közben = csúcsfej, ez utóbbi rendbejött)
Bár neurológusok, pszichiáterek, pszichológusok mind elismerik a születése közben szerzett sérülést és az összefüggést (egyenes következményt) a hiperakrivitásával (tehát nem genetikai eredetű), a kórház sose ismerné el. "Kéz kezet mos." Mi meg szegények.....(nem volt értelme perelni)

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Szilvi!

Köszönöm, hogy idéztél.:)
Értem, hogy mit mondasz, mert ismerem a lélekvándorlás elméletét, de mivel én nem hiszek benne, a két gyermekre vonatkozó magyarázat engem nem nyugtat meg. Úgy gondolom, a fogyatékkal születőkről ennél fogva már "mindent" megbeszéltünk, a különböző szemléletünk miatt én nem szeretnék többet hozzáfűzni a témához. Természetesen te nyugodtan írj, ha még kikívánkozik valami!

Marq :)

Tim!

Hat órás kitolási szak??? Jesszus, ilyenről még nem hallottam.

A háborítatlan szülés folytatása: még annyi, hogy sokan a borotválástól is irtóznak, én mindig fazonra igazítom magam "ott", ezt még óriási pocakkal is megtettem. Ezzel megelégedtek a kórházban, tehát borotválásra nem került sor, de az sem zavart volna.
Sokan kapitális kérdést csinálnak a gátmetszésből is. Ezzel meg úgy voltam, hogy egy haladó szellemű orvosom volt, akivel beszélgettünk erről, ő azt mondta, hogy majd ott az adott pillanatban eldől, szükség lesz e rá. Maximálisan megbíztam benne, így rábíztam a döntést. Végül is én laikus vagyok ebben. Lett gátmettszés, amiről előzőleg rémtörténeteket hallottam, hogy közben is fáj, utána is, ehhez képest én közben nem éreztem semmit, szülés után is csak a törött farcsontomat és az aranyeremet, a gátat egyáltalán nem.
Tényleg, az otthon szülő nőknél hogy vannak a gátmetszéssel?
Ja, és a szülési póz: félig oldalt fekve szültem. A szülésznő próbált segíteni, hogy így, meg úgy, de őszintén szólva teljesen elvette az eszem a fájdalom, már a végefelé az is idegesített, ha a férjem hozzámszólt, annyira túl akartam lenni az egészen, hogy már minden tök mindegy volt, csak legyen vége. Erre nagyon tisztán emlékszem. De talán érthető, hiszen az első mérhető fájástól 36 óra telt el, mire meglett a babánk.

Hát ennyi.

Marq.
marqueza
 
 


Marq,
gátmetszés nagyon-nagyon kevés esetben van otthonszülésnél. Mivel a szabadon választható testhelyzet, a nem-siettetett kitolás és még különféle bábapraktikák segítenek a gát tágulásában, ezért nem szokott rá szükség lenni.
Ha mégis, Ági azt mondja, hogy ő maximum bőrt vág, nem húst. És persze, ha repedés van, azt el tudja látni. (Ebben nincs tapasztalatom, sem gátmetszésem, sem repedésem nem volt egyik alkalommal sem.)

(Egyébként személy szerint nekem sem magával a beöntéssel (szoktam böjtölni, így ismerem, csinálom olyankor), sem a borotválással nincs bajom (a viszkető altesttel igen, dehát...). Kérdés, hogy hogyan csinálják, már hozzáállásilag.
Arra egyébként kíváncsi vagyok, hogy 7-9 hónapos pocakkal hogy csinálod a fazonigazítást... :) Tükör előtt? Nekem nincs óriási pocakom, de már nem látom magam "ott lent" rendesen sem áállva, sem ülve, egész biztosan nem mernék éles tárggyal közelíteni... :P :oops: :P )
h_szilvi
 
 


Szilvi!

Tükörből. :)
marqueza
 
 


Marq!
Gá"tmetszés" otthonszülésnél

Én elintéztem magamnak a gát"metszést", mert már annyira vártam a babát, olyan türelmetlen voltam, hogy nem bírtam ellenálni a kísértésnek "és annak az extázisfélének" amiben voltam, ezért magamtól rányomtam arra a tolófájásra, aminél már megéreztem a baba fejét, hogy szinte kinn van. Ezért persze berepedt. Fényes Cs. , akinek későn szóltam,hogy szülök, így csak a lábacskák kivételéhez érkezett, megkérdezte a végén, hogy érzéstelenítéssel, vagy anélkül kérem-e a gátvarrást?, merthogy anélkül pontosabban tudja összeilleszteni a "cafatokat" (saját szóhasználat). Nos, még így is el lehetett viselni.
Fényes Cs. mindent előrejelzett, elmondott, hogy most éppen mit fog csinálni. A szúrást is mindig mondta előre. Ettől persze nem fájt kevésbé...
Egyébként elég érdekes volt, mert Fényes Cs. úgy hajolt be a kádba a varráshoz - én ebben a pózban még mosolyogni sem tudnék rendesen, nemhogy helyrevarrni :) bármit...
Utána homeos (arnica montana, ha jól írom) vizes lemosást rendelt minden WC-re menés utánra és ez nagyon bejött.

Zs.

Jó éjt!
tothzsu
 
 


Sziasztok,
belinkelek egy szüléstörténetet Ina May könyvéből, annak demonstrálására, hogy hogyan működhet az együttműködés bábák és kórházak között. Példaértékű.

http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?cid=48734&id=97

Az első szüléstörténetről van szó. :)[/url]
h_szilvi
 
 


Ja, Operában nem működika link, Firefox-ban igen, gondolom explorerben is.
h_szilvi
 
 


Szia Tim!

igazad van nagyon is értettem,csak nem akartam hinni a leírtaknak!
Nem neked nem hittem,hogy így történt,hanem ,hogy ilyen megtörtént ebben a században Mo.on!!! :x Felháborító!
A császárt akkor félreértettem,mert ahogy írtad abban a szakaszban már csak a hüvelyi megoldás lehetséges!Akkor vákumoztak is?A leírtakból még szerencse,hogy nagyobb bajotok nem történt! :(
Igaz ez sem semmi amin azóta is át kell esnetek!Elhiszem,hogy már nincs bizodalmad a kórházak felé,pedig vannak kivételek! :)
Tudom,akit már harapott meg kutya az minden kutyától fél.

Üdv.

Timi
timiban
 
 


Nem, nem vákumoztak. Pedig fenyegettek a vákummal, s fogóval is.... Viszont a doki ezek használatával kapcsolatban nem állt túl jó hírben. (Mint később kiderült, mással se nagyon... :( Így marhára megijedtem, s magamban megfogadtam, hogy soha. Talán pszichésen akkor tudtam igazán elengedni magamtól....... Mert ugye én még eleve nem akartam szülni aznap... Szóval a végén magától kijött, igaz a hatalmas gátmetszés ( 9 öltés volt hosszában a felszínen, meg ki tudja még hány alatta) mellett a másik oldalon végigrepedt belül a hüvelyem. És lett, ami maradt....

Bizonyára van kivétel is, de a kórház akkor is csak kórház.... Sose lehet tökéletes.... nekem biztos nem. Jó, ha van, aki úgy tudja megélni, én képtelen lennék rá.... Eleve a csempe a falon is idegesít már :)

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Sziasztok!
Rég nem voltam már itt.
De jó, hogy megélénkült a topic, érdeklődve olvastam végig.
Na, most is csak ennyi, mert a legifjabb engem szólít...
galathien
 
 


Sziasztok!

Mindenki nyaral :D ?
Nálunk legalább itthon hűs van...

Hogy vagytok lányok?

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Szia Orsi,
mi egy hét múlva költözünk. Úgyhogy csomagolunk ezerrel. (Leginkább anyukám csomagol, mert én a 36 hetes pocakommal nehezen mozgok, meg nem szeretnék koraszülni), a párom meg elkezdte átfurikázni a kész dobozokat szabad idejében (pl. este, munka után).)
Nálunk nincs hűs, leginkább valami tiszta vízű medencében tengetném napjaimat, de ez most nem jön össze... :wink:

És te hogy vagy így félidősen?
h_szilvi
 
 


Sziasztok!
Szilvi, hogy bírod idegekkel a költözést? Nálunk lakás-átalakítás volt a szülés előtt, de a 36.-37. héten már teljesen kész voltam tőle.
2 nyári gyerekem van és egy februári, és meg kell állapítanom, hogy jobban szerettem nyáron várandós lenni. (bár most legalább mehetnék strandra)
galathien
 
 


Hát, anyukám sokat segít, munka után jön és csomagol, este a párom (szintén munka után) átviszi a napi doboz-adagot, hogy másnap is legyen helyük az újabb dobozoknak...

Bevallom, a meleget most rosszabbul viselem, mint a költözést. Annak nagyon örülünk, nagyon várjuk, nagyon régóta "aktuális" volt már nekünk egy nagyobb lakás. Igy a baba is az új helyen születhet, sokkal kevésbé szeretnék egy pár hetessel költözni, gondolom ezt most...

És hát megpróbáljuk nem stresszelni magunkat. Úgy pakolunk, hogy ne kelljen egyszerre kipakolni, a baba leendő szobája lesz egyelőre a "raktár", hiszen az első hetekben úgyis velünk lesz, szóval hagyunk magunknak időt és alkalmat a teljes berendezkedésre...

Most avgyok egyébként 36 hetes... :)
h_szilvi
 
 


Sziasztok!

Szilvi!
Elismerésem! Már nemsokára többen lesztek! Voltál az Áginál?
Merre költöztök?
Mi is akartunk, de egyelőre nagyon rossz ajánlatokat kaptunk a vevőjelöltektől, így hát maradunk, pedig nagyon akartunk mi is menni, de azt hiszem, ez majd későbbre tolódik.

Köszi, jól vagyunk, bár a meleget nehezen viselem én is. A lakásunk eddig úgy tűnt elég jó hűvös, de félidősen ezt én nem így érzékelem.

Zsuzsi! Ti hogy vagytok?

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Sziasztok!
nekem a meleg mindíg jobb, mint a hideg, ezer ruharéteg, vastag cipő, csúszós út stb
Én is pont úgy voltam vele, hogy inkább akkor verjenek szét mindent, mint egy pár hetes baba mellett.
Mindenesetre kitartást nektek.
galathien
 
 


Sziasztok!

Orsi!
Érzed már Picurka mocorgását?
Remélem jól vagy! Tudható már, hogy fiú vagy lány?

Szilvi!

Hát, nem lehet rossz, pont most költözni!
Petike 4 hós volt a költözéskor és nem volt valami leányálom, de nálam is úgy volt, hogy a költözés öröme sok minden fáradtságot és nyűgöt semlegesített... és persze a segítség is nagyon jól jött.



Képzeljétek, sikerült itt Egomban anyatejet kapnom, úgyhogy nem mentünk le Szennára, ahogy eredetileg terveztük. Ez az anyatej dolog, mindig nagy gond, mert a védőnők nem igazán segítkezhetnek csak a hivatalos úton, friss anyatej közvetítésében. És a vizsgálatokat sem mindenki vállalja... :(

Mostanában nem voltam túl jól, de most sikerült segítséget szereznem, így már kicsit felsütött a nap :D

Zs.

Szép álmokat!

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Sziasztok!

Örömmel láttam, hogy van ilyen oldal is!
Én sajnos az elsö babámat kórházban szültem, bár sok szép dolog volt benne így is.de remélem két év múlva lesz egy kistesó, aki már itthon fog születni.
Most mennem kell, mert felébredt a Picúr!

Sziasztok!

Kép
patrisa
 
 


Sziasztok,

a költözés szerencsésen lezajlott (bár még sok a doboz, de főleg a baba leendő szobájában, amire még egy darabig nem lesz szükség...), már a babácska is jöhetne (majdnem 39 hetes vagyok), de úgy látszik, jól elvan még bent...

Zsu,
mennyi pót-tejre van szükséged? Egy barátnőm is járt hasonló cipőben, neki is elég nehéz volt.
Én meg részben azért adtam le tejet soha (szégyen-szégyen), mert nem voltam hajlandó szoptatás alatt tüdőszűrésre menni. Nem hiányzik a sugárzás. Úgyhogy fejni csak az első babával fejtem, de az a tejcsi jó helyre is került. Nem-hivatalos úton. Nekem Ági volt a közvetítő anno, 10 éve, ő szólt a kevés-tejes kismama érdekében. Azzal a mamával azóta is tartjuk a kapcsolatot. :) Már ő is négy-gyerekes azóta...
h_szilvi
 
 


Sziasztok!

Segítenétek nekem abban, hogy milyen honlapon lehet Geréb Ágiról megtudni többet? Elérhetőség, előadások..stb

Előre is köszi
Orsi

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Szia Orsi!

http://www.szules.hu Ez az Alternatal alapítvány honlapja, ezen belül van külön az Ágié is....
Jó böngészést! :wink:

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Sziasztok!

Kedves Szilvi!

nagyon örülök, hogy megvagytok a költözéssel, biztosan nem kis terhelés volt. nagy meleg-nagy pakkok... Nagyon várom, mi lesz Babácskáddal :) mikor bújik ki, gyorsan, vagy ráérősen.. ezek nagyon izgalmas dolgok, főleg annak, aki várja az eseményt! én legalábbis így voltam.

tej kb. 1/2 l naponta, ami elmegy, ebből 1-2 dl-t fej egy kismama, ő nincs szűrve egyáltalán, mégis odaadom neki a tejét. sokak szerint totális felelőtlenség, de már 3 hónapja járuk hozzájuk rendszeresen, és nagyon gondosnak látom. A kisfia is jól fejlődik...

hát tuti az nincsen, mert volt, hogy dohányzó kismamától is kaptam tejet.... haragudni nem haragszom rá, mert ő tudja mit csinál - remélem tudja, hogy a nikotin átmegy a tejbe. Lehet ettől is nyűgös egy baba. Nem tudom mit okozhat még...

egy másik kismama pedig naponta szoptatja Petikét, ennek mennyisége ismeretlen, de ezt a 1/2 literen felül számolom.

Ép nemrég számolgattam, hogy hány anyukától kapott tejet Petike: szép szám: Tokodról, Jászapátiból, Gönyűről, Gyuláról két anyuka, Szegedről, Esztergomból 5 anyuka, Budapestről egy anyuka. Férjem szólt rám... és Te?, ja, hogy én is beleszámítok??? Naná!
Szóval enyém a 13-as :)
Klassz kis ellenanyag-készlete lehet a kiskrapeknek :) :) :)
Nemrég a naponta szoptatós anyukának a kisfia bárányhimlős lett: Petike oda se neki, nem kapta el.

A védőnőnk szerint irodalmi eset vagyunk ezzel a tej után szaladgálással, az anyatejhez való ragaszkodással.... bár nem így lenne...

Ma ennyi.
Mindenkinek szép estét!!

Zs.
tothzsu
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Köszi, minden rendben. Mozgolódik a kisfiam elég régóta, most vagyok a 25. hétben. Úgyhogy Öcsi fog születni :D
Jó, hogy ennyire anyatejpártiak vagytok, de tulajdonképpen mi a baj? Nincs elég? Nem próbáltad felhozni a mennyiséget? Sok szopi, mindenféle testhelyzetben, stb. A www.lll. hu-t ismered?

Szilvi!
Örülök, hogy átcuccoltatok! Nem semmi, hogy már a végén tartasz. Ez tök izgis... Itt a házunkban is vam egy kismama, a negyedik csemetét várja és Ő is hamarosan szülni fog.

Képzeljétek, nemsokára tényleg elmegyünk a párommal a tanfolyamra (augusztusira), már nagyon-nagyon várom.

Mindenkinek szép estét!

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Osoa,

A tanfolyamon találkoztunk, talán jó lenne itt, a nyílt színen megosztani a tapasztalatokat, egyrészt mert hátha vannak még mások is, akik szeretnének minél többet tudni a témáról, másrészt mert jó lenne, ha azok is jelentkeznének, akik nekünk, szülés előtt álló anyukáknak átadnák a tapasztalataikat, megosztanák élményeiket.

Én már kilenc hónapja formálódom, alakulok, nem csak testileg, de lelkileg is. Elindultam egy úton, ami teljesen ismeretlen volt, és most már kezd körvonalazódni, hogy mit szeretnék, mi a jó nekem, és ami a legfontosabb, hol érzem magam biztonságban.
Őrület, hogy mennyire keveset tudtam még a születésről néhány hónapja, és mennyire megváltoztatta az elképzeléseimet az eseményről az a sok minden, amit időközben hallottam, vagy utánajártam, utánaolvastam.
Ági tanfolyama mellett én az Aranytíz Művházba is jártam a Várandó Klubba és ott is nagyon sok, olyan infót csippentettem fel, amelyek azt igazolják, hogy nekem megfelelő lenne az otthon szülés.

Ha van aki még olvassa ezt a topikot, akkor írjon, jó lenne feléleszteni a beszélgetést!

Üdv
Kata
sz_kata
 
 


Szia Kata!

Na, én is itt vagyok, és Neked is sikerült beazonosítani :)
Szóval értem, hogy mit jelent számodra a biztonság. Valahogy én is így érzem, csak még nem gondoltam bele, hogy mi van, ha az Ágiék kicsit későn érkeznek. Persze mondták, hogy telefonon is lehet kérdezgetni Őket, hogy addig, amíg megjönnek, mit tegyünk. A kórházban mennek a rutinvizsgálatok, de valahogy azt kellene nekünk megérteni, hogy enélkül is mehetnek jól előre a dolgok. Persze pici félelem van bennem, mert talán emlékszel, férjem kérdezte meg, hogy picit lelassult a szívhangja a kisfiamnak és ha ezt nem vesszük észre, vagy éppen akkor nincs szívhanghallgatás, mi van? Persze kisfiamnak nincs baja, és remélem később se derül ki semmi, de aggaszt, hogy ha éppen nincs rajtam a kórházban a ctg...

Egyébként ma megyünk a 30. heti beszélgetésre, kíváncsi vagyok rá.
Ti voltatok péntek du a tanfolyamon? Szombaton?
Egyébként Sue írta, hogy a szülésznője milyen szimpi és teljesen meglepődtem, hogy mennyire "természetes". Ő érthető módon már nagyon készül, várhatóan pár hete van hátra. Én sajnos előzőleg nagyon felkészületlen voltam, gondoltam, jól van az, ami a kórházban történik. Szülésznőt se választottam, de szerencsém volt, egyébkétn nincs rossz szájízem a kórház miatt, azon kívül, hogy az oxitocin hozta magával az epidurálist és nagyon fájt az a pár óra, amíg a kitolás nem jött el. Akkor meg gőzerővel nyomtam, szét is pattantak az arcomon az erek.

Többiek? Szilvi? megszületett már a babád?
Zsuzsi?

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Sziasztok!

Vagyok, s ha tudok, bármiben segítek! :wink: Három gyerekből kettőt szültem Ágiékkal. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, ha azzal hasznára lehetek valakinek.

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Szia Osoa,

Voltunk pénteken délután a várótermin, de attól nem voltam úgy elájulva, valahogy nagyon akadozott a beszélgetés. Senki nem tudott igazán megnyílni, illetve csak egy lány, akinek tényleg komoly lelki problémái voltak és láthatóan ki volt borulva. Neki azt hiszem, nagyon jót tett, hogy kibeszélhette a fájdalmát és a maga módján mindenki próbált segíteni. Szombaton már nem mentünk, mert esküvőre kellett mennünk, de valahogy nem is éreztem szükségét, hogy menjek.
félelmek: én azt gonoolom, hogy természetes, ha az emberben vannak félelmek. De ez nem az otthonszülésnek szól, hanem a szülésnek. Annak a számomra ismeretlen érzésnek ami rám vár, s a kiszámíthatatlanságnak. Hogy nem tudom maximálisan a kezemben tartani a dolgokat.
Én jövő héten már a 38. hétbe lépek, kedden tehát remélhetőleg sikerül Ágival találkozni. Ma csináltattam Aids tesztet, és közölték, hogy augusztus 28-ra lesz eredmény. Mondtam, hogy lehet, hogy akkorra én megszülök, és akkor most potyára szúrattam meg magam. Végül sikerült kisírnom, hogy hétfőre legyen eredmény, de nagyon morcosak voltak, a nő láthatóan nem szimpatizált az otthonszüléssel :roll:

Dodó,

De jó, hogy bejelentkeztél :lol: Te konkrétan kivel szültél? És volt dúlád? Őt választottad vagy az volt ott, aki éppen ráért?
Van esetleg szüléstörid? Szívesen olvasnám, akár priviben is.

Kata
sz_kata
 
 


Szia Osoa!




[
[quote]m írta:i van, ha az Ágiék kicsit későn érkeznek
. Egy gyönyörű babád! :D :wink:
Szerintem ne izgulj emiatt! Nem olyan sűrűn fordul ez elő!!! Eleve a szülés pszichés folyamat is a javából, s az ember lánya bizony a menetét is tudja ám befolyásolni. Nem tudatosan ugyan, de tudatalatt biztosan. Én mindkét esetben úgy jártam, hogy vártam ám Ágit rendesen, s oda is ért! Tuti, hogy ez tőlem is függött, ha akartam volna, akár a megérkezése előtt is megszülhettem volna a lányom. De nekem is így volt nyugodtabb. A 3. babánál kb. 100 km-t kellett utaznia hozzánk, s mivel az előző nagyon gyorsan jött, félő volt, hogy nem ér le időben. Viszont én úgy álltam hozzá, éreztem, hogy úgyis megfogom várni.

[quote]p írta:icit lelassult a szívhangja a kisfiamnak és ha ezt nem vesszük észre, vagy éppen akkor nincs szívhanghallgatás, mi van?

Szerintem semmi különös. Bizonyos értelemben normális is, hogy fájás alatt lassul, utána visszaáll normális ütembe. Kórházban lehet ezzel riogatni... A természet nagyon jól tud alkalmazkodni a rizikósabb esetekhez is. Én pl. a 2.-nál tudtam, hogy nem stimmel a szívhang, de azt is, hogy a lányommal közösen megoldjuk! :wink: Kicsit lilán érkezett, de más baja semmi se volt. (A köldökzsinór spirálban rá volt tekeredve a csuklójára meg még a nyakán is volt, ez utóbbi majdnem minden második babánál úgy van) Ilyenkor szoktak a babák többet tili-tolizni, ki-be, hogy a zsinór ne feszüljön túl sokáig. (Az anyának éppen nem túl kellemes, de kit érdekel?)

Nagyon fontos, hogy bízz magadban, a babádban, s a természetben, tudjátok, mikor mit kell csinálni!!! Jó korán felismeri a bába, ha baj van, de az sokkal ritkább, ha az önbizalmadban nincs hiba! Ha aggódsz, az kihathat a szülés menetére, a nyugalom szintúgy!! Nekem is voltak ugyan félelmeim, de amikor elkezdődött, s már nem volt "visszaút", akkor azt gondoltam, hogy sebaj, mindenkinél jobb és erősebb vagyok, igenis megtudom csinálni! Az én felelősségem, végtére is én szülök, s ez természetes, nem betegség, ugyan, mi jöhetne közbe, ha úgy szülök, hogy a körülöttem levők is így gondolják? Aztán így valahogy szépen elöntött az önbizalom, s bátran, nyugodtan adtam át magam a szülés folyamatának. Nem is lett semmi hiba! :wink:
Én a kórházi szüléstől (rossz élmények miatt :evil: ) mindennél jobban féltem. (Kivéve, ha az otthonszülés közben történt volna indok a kórházbamenetelre.)

Csak biztatni szeretnélek, ha emellett döntöttetek, hogy jó út, s fantasztikus szülésélményben lesz részetek, csak felejtsétek el a szokásos "mi van, ha" gondolatokat, s mantrázzátok helyette a "minder szuper lesz"-t. Hiszem, hogy a félelem-mentes hozzáállás jövedelmező! S bizony a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az otthonszülők közül jóformán csak pozitív élményekkel "távozó" nő van!

Sok sikert, s addig is minden jót!

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Még valami,

Holnap megyek a gyermekorvoshoz, megkérdezni, hogy ki tudna-e jönni a kisbabánkhoz megvizsgálni és PKU szűréshez vért venni. Kicsit félek, hogy mejd elküld a francba.
Tud valaki olyan gyerekorvost, aki már hajlandó volt otthon született újszülötthöz kijönni?
sz_kata
 
 


Dodó,

"minden szuper lesz" Ezt nem is kétlem :lol: Én is bízom abban, hogy a testem tudja, mit kell csinálni, de, és kérlek ne nézz hülyének, aaannnyira izgulok. :oops:
Őszintén, a tanfolyamon a szüléseket nézve (és főkét hallva!) kicsit megijedtem: ki fogom én ezt bírni? Azt hiszem, hogy nekem az lesz a legnehezebb, hogy ne akarjak "viselkedni" és megfelelni. Bár tudom, hogy Áginak nem kell megfelelnem és biztosan eljön az a pont is, ahol ha akarnék, sem tudnék viselkedni.

És egy praktikussági kérdés: a szüléshez a dekubitusz lepedőket, ágyneműt, fürdőkádat stb mikor kezdtétek előkészíteni? Vag ytegyek mindent egy helyre és majd a párom "berendezkedik", ha elkezdődött a vajúdás? Te mit gondolsz, jelöljek ki egy helyet az előkészítésre, vagy alakás összes helyiségét "készítsük elő úgy, hogy lehet hogy menet közben fogom eldönteni, hol esik jól a vajúdás. (ezt csak azért kérdezem, mert alapbóla hálószobát készíteném elő, de az annyira kicsi kuckó, hogy nem is férnénk el igazán, (az ágyunk épphogy befér)szóval, lehet hogy a nappalink lesz a nyerő)

Bocsi, ha hülyeségeket kérdezek, csak érdekelnek az ilyen "életszagú" dolgok is.

Kata
sz_kata
 
 


Szia Kata!

Én konkrtétan mindkét esetben Ágival (Geréb) szültem, de olybá mindegy volt. Magában a csapatban, az otthonszülés tényében bíztam, s felőlem jöhetett volna akárki! :D

Dúlát először nem választottam, mindegyikben megbízom alapon, s végül nem volt, mert mire elindult volna, addigra már jött a baba feje. Másodjára dúla helyett bábatanoncot választottam, de mégse ő jött betegség miatt. (nem tudtuk előre) Meg is lepett, kicsit "rossz" érzés volt, aztán az bántott, nehogy lássa rajtam az a bábatanonc, aki jött helyette, mert dehogy akartam volna megbántani. Valahol utólag azt mondom, talán jobb lett volna, ha nem élem bele magam, hogy X.Y. jön. Szerencsére senkinek se maradt semmilyen kellemetlen érzése.
Mindkét esetben jelen volt viszont egy férfi dúla, aki hivatalosan már nem a csapat tagja. (első otthonszülésemnél még az volt) Esetében cseppett se zavart, hogy nem nőnemű, teljesen emberként, "nemétől függetlenül" volt velünk, s nagyon is hálás vagyok neki, már csak azért is, mert a dúla feladatait is maximálisan ellátta. Én anno Áginak inkább azok nevét soroltam fel (1-2 volt max.), akik valami miatt zavartak volna, akiket végképp nem szerettem volna szülésem alatt látni. Érdekes, szimpik úgy egyébként ők is, de volt bennük valami, ami irritált. Egyik esetben biztos az, hogy férfi az illető.

Van születéstörténetem, három is! :wink: Priviben kicsit hosszú lenne, nem is biztos, hogy átmenne, inkább idelinkelem, hol lehet olvasni őket. (Kórház>érdi születésház>otthon, édes otthon! :D )

http://www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=861

http://www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=862

http://www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=863

Jó olvasgatást, remélem hasznotokra válik!

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


[quote]T írta:ud valaki olyan gyerekorvost, aki már hajlandó volt otthon született újszülötthöz kijönni?
[/quote] Igen, a sajátomat, igaz, az nem Pesti. :D
Büky Gyuri neve nem ismerős??? Másrészt szerintem Bp.-n belül ebben is segítenek Ágiék, én a helyedben tuti megkérdezném őket!

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Szia Kata!

Dehogy nézlek hülyének!!! Nagyon is ismerősek számomra is ezen érzések, én is voltam kezdő! :D Csak még nem volt netünk akkoriban... :cry: :wink:


[quote]k írta:i fogom én ezt bírni?

Hát persze!!! :D De még hogy! Utána fel leszel dobva, tele életenergiával, s alig bírnak majd ágybaparancsolni! :D :D

Ami a viselkedést illeti: tabuk világában élünk, megfelelési szabályok között. :evil: :evil: Felejtsd el!!!! Az a jó, ha nem viselkedsz! Mégis minek kéne????
Én pl. 3 évig olyan marha büszke voltam arra, hogy a 4780 gr-os, 64 cm-es fiamat kórházban egy büdös hang nélkül szültem meg. Ez igen - gondoltam, mert arra tanítottak, hogy nem szabad hisztizni, üvöltözni, stb... s ennek én nagyon szépen helytálltam. Aztán 3 évvel később (s azóta is) a lányom születése után arra lettem iszonyatosan büszke, hogy a farkas és a sakál együttvéve nem tud úgy üvölteni, mint én! :wink: Párom hasonlította össze a szülő nő üvöltését a súlyemelőkével (akiknél teljesen természetes, nem?): nemhogy elmegy tőle az erő, hanem pont általa fejtődik ki hatékonyabban!


[quote]P írta:raktikussági kérdés: a szüléshez a dekubitusz lepedőket, ágyneműt, fürdőkádat stb mikor kezdtétek előkészíteni? Vag ytegyek mindent egy helyre és majd a párom "berendezkedik", ha elkezdődött a vajúdás? Te mit gondolsz, jelöljek ki egy helyet az előkészítésre, vagy alakás összes helyiségét "készítsük elő úgy, hogy lehet hogy menet közben fogom eldönteni, hol esik jól a vajúdás
.

Huh, hogy is volt? Takarítás az kissé többször volt a vége felé, hogy ha annyira váratlanul kezdődne, akkor is 5 perc alatt lehessen tisztítani a fürdőt-Wc-t. Szóval ne akkor kelljen nagytakarítani, elég legyen egy gyorsabb, felszíni fertőtlenítés. (Makulátlan higiénia szerintem nem létezik, de nem is szükséges. Kórházban sincs, s 5 nap múlva úgyis a "mocsokba" visszük haza...)
Nálunk azt hiszem, az ágyunkra le volt rakva a gumilepedő, ha hirtelen éjjel elfolyna a víz. Ugyanúgy hálónk kis lyuk, végül a nappaliban szültem, ahol bőven volt idő kihúzni a kanapét, leteríteni ezzel-azzal, de ez már a páromra maradt. :wink: Nem is baj, ha van némi elfoglaltságuk, legalább levezetik idegességüket (a férjek sokkal parásabbak nálunk, majd rájössz! :D ), meg tevékenykedhetnek, hasznosnak érzik magukat.

Nálunk egy nagy kartondobozba volt minden összeszedve, menet közben Ágiék is abból turkáltak, minidg minden időben megkerült.

Menet közben meg akár az egész lakást is összejárkálhatod, úgyhogy szerintem nem kell túl-készülni magatokat, mert ki tudja, mihez szottyan majd kedved? Akkor meg úgyis mindent visznek utánad. Trutyi se nagyon van vajúdás alatt (szerintem semmi), a kitolásra meg majd sikerül megtalálnod a neked megfelelő pózt, Ágiék meg a leglehetetlenebb helyekre is be tudják csempészni a dekubituszt, szóval nyugi! Esteleges 1-2 vércsepp (mondjuk a lepény születésekor) kitakarítható bárhonnan... Mi azért felszedtük a nappali szőnyeget, meg az előszobait is, lepedőnek meg a gumilepedő fölé olyat tettünk, amit ha kellett volna, nyugodt szívvel ki is dobtunk volna. Végül nem lett rá szükség, egy szimpla mosással megúsztuk. :wink: Ugyanígy az ágyneműhuzattal: mindenki tud ócskát beszerezni, amit nem sajnál. Ha netalántán rámenne, de nem nagyon szokott ez történni.
Remélem kielégítő választ adtam, ha nem, kérdezz!

[quote]B írta:ocsi, ha hülyeségeket kérdezek, csak érdekelnek az
ilyen "életszagú" dolgok is.
:D :D Hülye kérdés nincs, csak hülye válasz létezhet! :D

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


Dodó,

A válaszok tök jók :lol: :lol: Már egy dobozba is tettem mindent, ami kellhet.
Büky Gyuri neve nem ismerős, de akkor majd a 37. heti beszélgetésen rákérdezek. Bár bízom benne, hogy a körzeti gyerekorvos nem fog elhajtani..

Elolvastam a szüléstörténeteidet, és tökéletesen megértem, hogy az első után nem akartál többet kórházba menni. Köszi, hogy megosztottad őket.

Kata
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Most csak bekukkantottam, Tim köszi a válaszokat. És a hasznos infokat.
Kata! Ha gondolod, átküldöm néhány dokinak az elérhetőségét, Ági adta meg a tanfolyamon.

Még jövök: sziasztok!

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Osoa,

A tanfolyamon mondott ilyen infot? Mi van velem, akkor is aludtam :lol: :roll: Megköszönném, ha priviben elküldenéd.

Üdv,
Kata
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Dodó!
A késői érkezésről: tegnap Ági mondott egy jót. Ha szükségem van rájuk, jönnek, ha nem, nem. Ez tényleg csak tőlem függ. És szerencsére itt lakunk a közelében és ha nem lesz máshol, átsétálhat bármikor :)
A szívhanggal kapcsolatban is megnyugtatott: azt mondta, hogy a babák nagyon sok mindent kibírnak és ők úgyis észreveszik idejében, ha baj van. Megnyugodtam.

Köszönöm azért a leírtakat. Biztos még nekem is lesznek kérdéseim. Megnézem majd a történeteket is.

Kata! Ma átküldöm estefelé az elérhetőségeket, jó?
Megyek én is aids tesztre, szeretnék túllenni rajta. Amúgy szerettem volna kérdezni, hogy a várandós klub milyen? Vannak mindig témák? Vagy kötetlen beszélgetések jellemzők inkább? A tanfolyam után van még, ami új lehet?

Na, megyek durmolok egy kicsit...

:)

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Ja és nem a tanfolyamon hangzott el.
Úgyhogy ne aggódj :D

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


Szia Osoa,

Voltál már a 30. heti beszélgetésen? Kjváncsi vagyok, milyen volt. Én már alig várom a mi 37. heti találkánkat.
Egyébként voltam ma a körzeti gyerekdokinál és védőnéninél. Nagyon aranyosak voltak, de azért mindketten elég erőteljesen igyekeztek lebeszélni az otthonszülésről. Tökéletesen megértettem őket, de az álláspontom nem változott :lol: Mindenesetre a doki megígérte, hogy eljön, de nem bíztattak, szerintük nagyon -nagyon macerás lesz már az anyakönyvet is elintézni, és utna jön még csak a többi. De erre is felkészültem lelkileg, bár valószínűleg nem én fogok a Hivatalba bemenni, mert én durván asztalborogatós vagyok :roll:

Vk: nekem ott adtak löketet az otthonszülés irányába. Persze, nagyon sok, nem otthon szülést tervező kismama is jár. És szerintem jó, nagyon sok téma, és kérdés felmerül, és mindent jól kivesézünk. Hogy tud-e a tanfolyam után újat mondani? Alapvetően más ez, mint a tanfolyam, inkább a lelki felkészülést szolgálja, kellemes hangulatban, teázgatva, dúlák és sorstársak között.

szia,
Kata
sz_kata
 
 


SZia Kata!

Voltunk kedden az Áginál. Szegény nagyon fáradt volt, majdnem elaludt, de azért jól bírta. Kérdezgetett dolgokat, amik jó, ha nem a várandósság végén derülnek ki. Pl.: volt-e- abortuszom, ért-e nemi erőszak, stb. Alapvetően ez volt, meg hát meséltünk, amit mi gondoltunk. Nem akartam nagyon feltartani, mert félóránként jöttek hozzá és semmit nem aludt. De azért jó volt, hogy hármasban is beszéltünk már.

Akkor azért szólj, ha szükséged van más gyerekorvosra esetleg. Én nem szeretném az orrukra kötni az otthonszülést a saját lelki nyugalmam érdekében. Volt ma a vérvételen egy kismama a tanfolyamról, és ő miután szólt a szülészének, az kitért a hitéből, majd amikor legközelebb ment, úgymond nem foglalkozott vele többet, így hát a körzetihez jár most. Nem akarom, hogy elbizonytalanítsanak, mert nyilván vannak félelmeink. Ezért se szeretném senki (doki, rokon, család, max. barátnők) orrára kötni a dolgot, anyukámnak meg majd szólok, mert valsz. ő fog vigyázni a kisfiamra.

DodÓ! Ti hogy voltatok ezzel? Vagy a többiek?

Sziasztok,

Orsi

Balázs: 2004.04.29., Zsombor: 2006.11.01., Domonkos: 2008.04.17.
osoa75
 
 


[quote]M írta:i van velem, akkor is aludtam :lol: :roll:


Hihi... A tanfolyamon pedig olyan jókat lehet aludni is. Erről a párom is tudna mesélni... főleg, mikor Érdre jártunk naponta jó messziről.

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 


[quote]A írta: késői érkezésről: tegnap Ági mondott egy jót. Ha szükségem van rájuk, jönnek, ha nem, nem. Ez tényleg csak tőlem függ.


Hát.... Szerintem nem teljesen... Tőled függ, de biztos, hogy rájössz, mikor van időben? Nekem ez nagy félelmem volt! Honnan fogom tudni?
A második babánál (az első ugye indított kórházi volt, így aztán én se tudtam, milyen is az, amikor tényleg magától indul el, számomra is "lutri" volt, hogy felismerem-e idejében) hiába szóltam én a legelső gyanús jelecskére, mégis épphogy kiérkezett Ági, pedig "csak" Érdre kellett kiautóznia, nem messzebb.

Viszont, ami Ági mondatában a lényeg: ha hívod, robog hozzád!!! Ha meg Te úgy akarod, hogy kiérjen, akkor az úgy is lesz! Hiszem, hogy pszichésen lehet befolyásolni a szülés menetét.

Tim

Kép

Kép

Kép
dodÓ
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?