Terhesnapló 6. - „Charlie” angyalai

Megtiszteltetésként ért, hogy én írhatom a következő babanaplót, immáron a hatodik leszek a sorban. Nagyon sokat segített a Babanet, mikor első gyermeket vártam. Rengeteg megválaszolatlan kérdés volt a fejemben, amit akkor a 2011 januári babásokkal tudtunk megvitatni. A „tudatlanságomnak” oka pedig az, hogy Skóciában találtam meg a szerencsémet - immáron öt éve, hogy itt élek.

Második babánkat várjuk, jelenleg a 8. hétben járunk. Döcögősen indult a terhességem.

Áprilisban, rögtön az esküvőnk után - igen, mi nem követtük a „hagyományos” előbb esküvő, aztán a gyerekek sorrendet -, eldöntöttünk, hogy jöhet a kistesó. Amint lehetett, befejeztem a fogamzásgátló szedését, és láss csodát, júliusban már két csíkos tesztet tarthattam a kezemben. Örömünk felhőtlen volt, hiszen a tesztelés napján költözhettünk be az új otthonunkba, ahová többek közt azért is költöztünk, mert kelleni fog a nagyobb tér a második babához - no meg persze a férjem odáig volt a házhoz tartozó garázsért.

Nem sokkal ezután jött a hideg zuhany. A hatodik hét után vetélés tünetei jelentkeztek nálam. Ahogyan már megszoktam az itteni „nemtörődöm” egészségügyet, nem voltam meglepődve, mikor a vetélést is simán elbagatelizálták. Pihenjek, szedjek be paracetamolt, ami itt a lábtöréstől a vakbélig mindenre gyógyír, aztán jelentkezzem, ha nagyon fáj. Elkerekedett szemmel néztem férjemre, aki nem értette, hogy min csodálkozom ennyire.

Persze, hogy fájt. De nem is annyira testileg, inkább lelkileg. Egy világ omlott össze bennem akkor. Két nap kínlódás után, természetes úton elment a babánk. Amíg az ember lánya nem éli át ezeket a borzalmakat, addig esze ágába se jut, hogy ilyen vele megtörténhet. És tényleg...

Aztán teltek a hetek, a lelki sebek gyógyulni kezdtek, mi pedig reménykedtünk, hogy nem kell majd sokat várnunk a következő baba érkezéséig. 4-6 hetet javasoltak, azt mondták, annyi idő alatt kell majd visszatérnie a menzeszemnek. Négy hét után éreztem, hogy valami nincs rendben. Vagy talán nagyon is rendben van.

Volt itthon egy utolsó, majdnem elfelejtett terhességi tesztem, amit szeptember 7-én délután megcsináltam. Pozitív lett!

Az első örömteli pillanatok után belémhasított a gondolat, hogy mi van, ha ez túl korai volt? Mi lesz, ha ez a baba sem marad meg? Gyorsan elhesegettem a sötét gondolatokat, és átadtam magam az érzésnek, hogy ismét babát hordok a szívem alatt.

A vizsgálatok még messze vannak, viszont egy privát klinikán történt ultrahangon már túl vagyunk. Ennek a vizsgálatnak is oka volt, mivel pár napja ismét véreztem. Megint jött a pánik, az elkeseredettség, viszont most valami más volt. Kiderült, hogy kettő babánk volt, csak sajnos az egyik iker felszívódott, és a hátramaradt petezsák ürült ki. Viszont a másik picike jól van, és ez az, ami számít jelen pillanatban.

És hogy honnan jött a cikk címe? Kislányom, Molly nevezte el a babát Charlie-nak. Nem tudom, hogy honnan szedte, de rajta maradt. Molly pedig napokig lelkesen lobogtatta az ultrahangon készült képet.

Léna