Terhesség Második trimeszter Kőbaltás kismama – Kinek a kezében vagyunk?
Horváth Susa, 2013 április 11.

Kőbaltás kismama – Kinek a kezében vagyunk?

Mára is valami paleosat szerettem volna írni, nagyon gondolkodtam is, hogy mi legyen. De egy ideje - amióta felhívták rá a figyelmemet, hogy már kellene - azon gondolkodom, hogy hol és hogyan kellene megszületnie ennek a kis földlakónak.

A gimnázium után én gyerekápolónak tanultam, így voltam hat hét szülészeti gyakorlaton, láttam pár szülést-császármetszést. Ott biztos voltam benne, hogy ha ez az, aminek olyan magasztosan szépnek kellene lenni, akkor én kihagynám, köszönöm.

Aztán ott volt az is később, hogy Geréb Ági fia az én kedves jó osztálytársam volt, és később sok barátnőm-osztálytársnőm az otthonszülést választotta. Talán ezért nem is volt ez számomra sem ijesztő, sem elgondolkodtató, egyszerűen csak egy választás. Aztán később kialakult ez a nagyon furcsa helyzet itt Magyarországon ezzel a kérdéssel kapcsolatban, plusz ezzel egy időben, amikor a Jaffa kiadóban dolgoztam, kiadtunk pár nagyon fontos könyvet ebben a témában és megismerkedtem olyan emberekkel, akikért azóta is hálás vagyok.

Most pedig nekem kell eldöntenem, hogy mi legyen. Igazából elég faramuci helyzetnek találom, mert amíg csak növesztem a földlakót, addig mindent a legjobb belátásom szerint teszek, az ő egészsége az én felelősségem. Az, hogy mindenben a lehető legjobbat kapja, és a legjobb esélyekkel induljon, az is az én kezemben van. Az, hogy eldöntsem, mit eszek, és mit nem. Hogy kire hallgatok, és kire nem. Hogy milyen vizsgálatokra megyek, és milyenekre nem. Hogy milyen vitaminokat szedek, vagy milyeneket nem. De amikor elérkezik az a pillanat, hogy a világra jön, az hirtelen miért nem az én felelősségem?

Mert egyszer azt olvastam, hogy akik otthon szülnek, milyen felelőtlenek, csak azzal törődnek, hogy a saját kényelmük meglegyen. Mintha csak arról lenne, szó, hogy a kórházban nem olyan komfortosan érzi magát az anyuka. Nem értem, miért kell - egyébként már a terhesség alatt is - mindenkinek jobban tudnia mindent? Miért lenne az inkább felelősségteljes döntés, hogy egy teljesen idegen ember, sőt emberek kezébe adom a saját és a babám sorsát? Miért jobb az, ha mások mondják meg, mit tegyek és hogyan tegyem? Miért jobb, ha később azt mondhatom esetleg, hogy nem én, hanem ők rontottak el valamit? Miért érezném nagyobb biztonságban magam egy kórházi környezetben, mint otthon? Miért van az, hogy mások azt hiszik, ők mindent tudnak, én meg semmit?

Nem tudom, nem döntöttem, nincsenek válaszaim. Egyelőre kérdéseim vannak és igyekszem mindenkitől információkat, tapasztalatokat gyűjteni. Meg egyszerűen csak néha nem értem ezt a bolygót és bevallom, kicsit félek. Ez az egész egyébként Mimi és Oli utolsó Babanetes naplója miatt szaladt ki belőlem, és csak a legnagyobb szeretettel tudok rájuk gondolni és kívánom, hogy mielőbb rendbe jöjjön minden velük.

De hogy ne maradjatok paleo menü nélkül, azért írok egyet.

Reggeli: töpörtyű krém zöld almával - szerintem nagyon finom, én ma ezt ettem

Ebéd: Pácolt csirkemell izgalmas lecsóval

Vacsora: Kétszínű kalács mandulalisztből, és egy kis datolyaszirupot nyugodtan nyomjatok rá

Közben meg annyi banán, amennyi belétek fér. Legalábbis én így szoktam.

Horváth Susa

Kőbaltás kismama

 
 
 

Hozzászólások  
(11 hozzászólás) 

2013 április 15. 14:44
@aprooka: Kedves aprooka, nagyon sajnalom, ami veled, meg a babaddal tortent. Nyilvan az orvosok kozott is vannak kivalo szakemberek, akik embersegbol is peldat mutathatnak, mint ahogy nemtorodom kontarok is. En ugy gondolom, nem az a valodi kerdes, hogy korhazban vagy otthon szuljon-e az anyuka, hanem hogy joga es lehetosege legyen valasztani. Mint ahogy valakinek a szuleselmenye sem azon mulik, hogy termeszetes uton szult-e vagy csaszarral, kapott-e EDA-t, infuziot vagy sem stb. Annal inkabb azon, hogy tisztelettel bantak-e vele, torodessel vettek-e korul, egyenrangu felkent bevontak-e a dontesek meghozatalaba. Megkapta-e ujdonsult anyukakent a szukseges fizikai es lelki tamaszt, esetleg legorombitottak-e a baba ellatasara tett elso kiserleteit? Az ilyesmi eletre -vagy legalabbis nagyon hosszu idore - szolo sebeket tud okozni, anyukanak a sajat ertekebe, noiessegebe vetett hite serul.
Ami pedig azt illeti, hogy anyuka nem csupan a sajat teste, hanem a baba felett is rendelkezik - ahogy ezt Susa nagyon szepen megfogalmazta fentebb - a terhesseg alatt, mint ahogy a gyermekunk felnottkoraig folyamatosan hozunk az egesz eletuket es egeszseguket erinto donteseket - miert kell, hogy pont a szules legyen a kivetel?
A szules sosem lehet kockazatmentes, sem otthon, sem a korhazban. Mint ahogy maga az elet sem az. Pl. amikor elengeded kamasz gyerekedet a diszkoba, 100-bol 98 valoszinuleg epsegben er haza, de mi van a kisebbseggel, akit megeroszakolnak, felholtra vernek, kirabolnak? Mi a megoldas? Inkabb uvegkalitkaba zarni oket?
En egyebkent nem annyira az otthonszules, mint inkabb a jozan esz es a masok jogai tiszteletbentartasanak a hive vagyok: minden kismama szuljon ott, ahol a legnagyobb biztonsagban erzi magat. Ha korhazban, akkor ott, ha otthon, akkor ott. Es szerintem ehhez kellene a felteteleket megteremteni, amit lehetne pl. kezdeni az eloiteletektol valo megszabadulassal.


→ válasz erre
2013 április 15. 17:20
dia
Alapvetően szerintem ott a bibi még, hogy a kórházban az orvosok - tisztelet a kivételnek - alapvetően úgy áll hozzá a szüléshez, hogy az veszélyes üzem, tuti baj lesz, jaj, csak be ne pereljenek. Nagyon sok az olyan orvos, aki patológiás esetként tekint a szülésre - és nem tudom hibáztatni érte őket, mert csak ezt tanulják az egyetemen, szinte csak ilyet látnak a gyakorlatuk alatt -, így aztán szinte óhatatlan, hogy ne avatkozzanak bele így vagy úgy egy egyébként lehet, hogy kicsit sem rosszul menő folyamatba. És ha beleavatkoznak, ott már sokszor lesz gebasz - ez pedig rémülettel tölt el sok szülésre készülő kismamát.

Szóval, sok megoldás létezhet:

- az egyik, hogy igenis lehessen választani (ma már ugye, legális itthon is az otthonszülés)
- a másik, hogy legyenek szülőotthonok
- a harmadik, hogy legyen kórházon belüli, valóban háborítatlan szülés (nem, az nem az, ahol kapásból bekötik az oxitocint)
- a negyedik, hogy az orvosok képzése során tanítsák más szemszögből, szélesebb spektrumból a leendő dokikat
- az ötödik, hogy lássanak normál szüléseket, minél többet - sőt, legyenek ott néhány otthonszülésnél is
- a hatodik, hogy közeledjenek az álláspontok - ja, bilibe lóg a kezem - a dokik és a bábák között
- a hetedik - de már végképp belelóg -, hogy működjenek együtt.

Persze, sok minden áll itt még a háttérben, amit mi nem látunk át rendesen, vagy csak sejtéseink vannak, de azt gondolom, a cél mégiscsak közös kellene, hogy legyen: hogy minél több, egészséges baba szülessen úgy, hogy a szülésélmény erősítse a mama és a baba közötti köteléket és ne vegye el a mama kedvét - vagy lehetőségét - egy következő csemetétől...
→ válasz erre
2013 április 17. 06:22
- nyolcadik: elektív császár lehetősége
→ válasz erre
Összes hozzászólás (11) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:

Család, Gyermek, Ifjúság logo