Vendég a háznál
2001. április. 17.
Kossuth rádió, 13.05

- Én mostanában Harry Pottert olvasok. De nem az a kedvenc könyvem, hanem Szabó Magdától van a kedvenc könyvem, szerintem nagyon jó és egyáltalán nincs benne, hogy lelövik a többieket, meg ilyenek, hanem az kedves, ilyen állatmese és nagyon jó. Van ilyen könyvek, amik ilyen horrorok, meg olyan, hogy ilyen csonkított test van, meg ilyenek, azt nem szeretem. Ettõl éjjel nem tudok aludni. Na jó, a Harry Potterben is vannak ilyenek, hát nem minden gyerek, de szerintem jobban szeretik azt, hogyha nem olyan, az ilyen kisebb gyerekek, hogy nem olyan hogy puff, puff, meg ilyenek, hogy nyisz-nyisz. Szerintem jobb ez.

- Olvasni.

- Szerintem a tévé az semmi a könyvhöz képest, például a Némó kapitány is, az nem is ér a közelébe a könyvnek.

- Hát nekem annyi megint csak úgy, mint a Zsófinak nagyon sok könyvem van otthon és hát most, ami a legjobban megragadott, Az élet játéka, kislányról szól, akit úgy hívnak, hogy Polli Anna és hogy mindenki olyan mogorva és neki van egy játéka, ami arról szól, hogy mindenben talál valami jót és ezt mindenkinek megtanítja. És egyszer baleset éri és lebénul a lába és akkor mindenki odajön, hogy nagyon szépen megköszöni, hogy ezt, meg ezt tanította, meg minden és aztán a végén elutazik valahová, ahol meggyógyítják és akkor már tíz hónapig bent van a kórházban, de utána már ágytól az ablakig már el tud menni hat lépést.

- Hát most ezt már kiolvastam és most a Harry Pottert akarom én is. Szinte minden este az ágyban szoktam olvasni, mielõtt lefekszem. Van, amikor nagyon elfáradok és akkor csak egy fejezetet, de van, amikor viszont négy fejezetet is elolvastam.

- Hát ha nagyon röviden kell válaszolnom, azt mondom, hogy ez egy létezõ probléma, hogy a tévé az egy plusz családtag és meg kell tudni tanulni, de nemcsak a gyerekeknek, hanem elsõsorban a felnõtteknek együtt élni a tévével. Nekünk is voltak olyan korszakaink, amikor a tévénézés, mint tévénézés azt én úgy ítéltem meg, hogy túl sok. Én azt gondolom, hogy talán az a véglet sem jó a mai világban, ha valaki tudatosan megfosztja a gyereket a tévénézés lehetõségétõl, mert akkor felnagyítódik, a hiányérzet miatt a szerepe felnagyítódhat. Attól függ persze, mit kap helyette. De én úgy gondolom, hogy mára már mindkét gyerek megtanulta, ami a legfontosabb, megtanulta úgy nézni a tévét, hogy tudja, hogy mit akar megnézni. Nagyon sokszor háttérzajként be van kapcsolva, de ugyanakkor megmaradt, tehát ma már eljutottunk oda, hogy maguktól is mondják, hogy kapcsoljuk ki, mert mondjuk most este ehhez a beszélgetéshez zavar. És én ezt úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó dolog, mert hogyha õk megtanulták kikapcsolni a tévét, az azt jelenti, hogy tudják használni. Hogy sokat idõznek vagy keveset, én azt gondolom, hogy ma már normális, tehát kijelölik, hogy mit szeretnének megnézni, vagy ha nem is, akkor is van egy-két olyan csatorna például a Spektrum TV, ami valóban olyan, ami egy gyereknek kifejezetten jó és hasznos lehet. A tévé többi részébõl meg tulajdonképpen egy-egy filmet bejelölnek és azt nézik, tehát tudják kezelni. De ezzel párhuzamosan a könyv az ugyanúgy része az életüknek. Tehát nem, a tévé nem szorította ki a könyvet, de erre azért nekünk oda kellett figyelni. Szóval azt gondolom, hogy azért ez nem automatikus, tehát megvan annak a veszélye, hogyha egy gyerek nagyon magára van hagyva és esetleg sokat unatkozik, akikor függõvé válhat a televíziótól. De ha valaki kis korban elkezd olvasni, akkor nem hiszem, hogy a tévé ki tudja szorítani.

- Én csöppet, régebben többet olvastam, mostanában azért nem szoktam annyit olvasni, mert általában elég sokat szoktam tanulni, meg nagyon sokat szoktam találkozni barátaimmal, aztán közösen el szoktunk járni mindenféle koncertekre, mozikba, akkor felmegyünk egymáshoz, meg ilyeneket szoktunk csinálni. És nincs rá olyan sok idõm, hogy annyit tudjak olvasni, mint mondjuk például ezelõtt egy olyan egy éve, másfél éve. Azelõtt sokkal többet olvastam. Mindennap olvastam legalább egy olyan harminc, negyven oldalt.

- Hát nem sokat. Általában újságokat szoktam naponta, hát meg azért úgy nem szoktam, hogy lefekszem az ágyba és akkor olvasok könyvet, hanem úgy általában így az életben sokat olvasok, interneten, általában így elolvasok pár dolgot. Így hát nem olyan gyakran, de azért el szoktam olvasni egy pár könyvet.

- Hát mindenfélét. Híreket, újdonságokat, bármit, ehhez hozzá lehet venni a mozimûsort, meg ilyeneket.

- Én nem szeretek olvasni.

- Nem tudom. Szüleim teljesen ki vannak rám bukva, mert nagyon-nagyon keveset olvasok, hát csak a kötelezõ olvasmányokat olvasom el. Szoktam azért könyveket is olvasni, de ritkán.

- Zenét hallgatok, vagy rajzolok, nem tudom.

- Én nagyon sokat szoktam olvasni, mert én nagyon szeretem és úgy gondolom, hogy sokat is lehet ezekbõl okulni is, meg szerintem, tehát hogy az intelligenciát nézzük, akkor is tudja fokozni. Ez nem azt jelenti, hogy mondjuk csak az tud intelligens lenni, aki olvas, mert számos más helyrõl is lehet szerezni ilyen információkat, de én például történelem órán, amikor elolvastam egy Jókai Mórról szóló regényt például, akkor onnan tudtam egy dolgozatnak egy kérdését, mert mit tudom, én nem tanultam annyit amúgy az órára. Tehát szerintem ez amúgy nekem nagyon fontos és nagyon is szeretem. Nincs internetünk, másodszor is azért, mert például lefekvés elõtt nem tudok beugrani a számítógép elé és bekapcsolom és úgy nem tudom, szinte félálomban azt olvasni és inkább úgy szeretem, hogy mondjuk fekszem az ágyamban és akkor közben a tengeri malacaim mászkálnak a hasamon vagy ilyesmi, furcsa körülmények között és akkor bele tudom magam élni és a szüleim is nagyon sok könyvet ajánlanak nekem, amit szerintük kiolvassak és valóban igazuk van, mert jó könyvek.

- Hát igen, de szoktam jönni néha, hogy kiveszek egy-két könyvet. Például most is egy aranyos könyvet olvastam az Emil és a detektívek, most azt az osztályból mindenki fogja olvasni. Mert most ez így kötelezõ lesz.

- Nem szoktam sûrûn járni csak egyszer-kétszer. Mert otthon nagyon sok könyvem van, polcot is kell venni, mert már a szekrényemen nem férnek el. Volt olyan, hogy ment az osztály futni és Lívia, az Anita, meg én maradtunk itt és mindenféle könyvet nézegettünk, meg játszottunk és jó volt.

- Csak az iskolaiba szoktam járni.

- Hát nem, hanem inkább kölcsönkérnek, például az anyukám a húgától szokott kölcsönkérni könyveket vagy keresztapjától is.

- Hát lehet mondani azt.

- Hát hogy ott általában olyan könyveket megtalálok, amik mondjuk nagyon drágák lennének könyvesboltban és hogy csak elolvassam azért nem kéne megvenni.

- Hát régebben volt, mert Pomázon lakom, ott volt egy könyvtár és egy nagyon kedves néni, akinek néha segítettem is meg minden, és onnan vettem ki legtöbbször vagy ott olvastam a könyveket, de ez megszûnt sajnos, úgyhogy most inkább könyvtárba nem annyira, hanem mondjuk a barátaimtól, például a Zsófitól is kapok ilyen könyveket, amiket õ már tapasztalt, hogy jó volt, és inkább általában én nem.

- Fogalmam nincs.

- Hát elõször is, amint már említettem amiatt a bizonyos néni miatt, aki mindig nagyon kedves volt és szolgálatkész és az a könyvtár mondjuk nagyon kicsi volt, szinte egy ilyen szoba méretû volt, de mégis nagyon sokféle volt és a kötelezõk is megvoltak és érdekesek voltak. Tehát tulajdonképpen jó könyvek voltak, bár nem volt annyira bõ a választék.

- Hát azért is nem szoktam ilyen nagyobb könyvtárakba járni, mert jobb, hogyha inkább ilyen családias a hangulat és mit tudom én a bátyámmal beültem és akkor ott olvastunk és akkor ott voltunk szembe egymással és hát valószínûleg, hogy azért fõ szempont az is, hogy sok választék legyen, de nekem elég volt az is, ami ott volt.

- Igen, szoktam járni, fõleg az ilyen kiselõadások végett, ha egy, mondjuk biológiából elvállalok valamit, hogy nemcsak azért, hogy ötöst szerezzek, hanem hogy nekem is meg legyen az a tudásom, amit ebbõl készítek és akkor szoktam általában ide járni.

-dr.Jurányi Magdolna általános iskolai könyvtáros: A gyerekeknek igen sok segítséget nyújt akkor, amikor házi feladatot kapnak és akkor délutánonként jönnek le, mint napközisek, vagy pedig otthonról, hogy a feladatokat a könyvtárban megoldják. Én mondhatom azt, hogy az alsótagozatnak is egy olyan 80 százaléka azért eljön. Van most olyan osztályom, ahol például kint 18 könyv van, 23 tanuló között.

dr.J.M.: - Hát ezt két részre lehetne osztani. Van az alsótagozat, ahol a meséken kívül a természettudományos könyveket szeretik, az állatokról, növényekrõl, a felsõtagozatban meg általában olyan könyveket kérnek, általában tudományos, a természettudományi, de én szerintem az idén a történelem volt az, ami foglalkoztatta a felsõtagoztot. Nagyon le lehet mérni, van olyan magyar szakos tanárnõnk, aki heteként megfordulnak a gyerekek, de« van olyan, amelyik kiszolgálja tekintettel, hogy nemcsak itt van könyvünk, hanem a szaktantermekben is, kiszolgálja õt ott a tankönyvekkel, holott ezt nem szabad lenne, mert ugye kikölcsönzik a tankönyveket, vagy kikölcsönözzük a könyveket a szaktantermekbe, azt csak ott lehet használni. De hát a kényelem szempontjából kiadják a gyerekeknek is. Ez a kényelem, ez megvan a gyerekeknél, keresni sem szeretnek nagyon. Mindig megkérdezik elõször és nehéz is rászoktatni õket arra, hogy használják a katalóguscédulát, nézzék meg a polcokon a könyveket, megmagyarázzuk, ha nem tudja, hogy hogy lehet megtalálni például a Petõfi kötetet, vagy általában alsósok most újabban azt viszik, és szeretném rászoktatni õket, ha bejönnek és azt mondják, hogy ezt a könyvet szeretném és akkor megmondom neki. De ha öt-hat könyvet, gyerek jön be egyszerre, azzal én nem tudok egyénileg foglalkozni, mert ugye a katalógus cédulát is meg kell mutatni, mert ha lejönnek egy könyvtárismereti órára, elmondom, hogy ott a katalóguscédula, az egyik a szerzõ szerint, a másik a cím szerinti, itt vannak a könyvek, ott van az abc keresheted. De sok gyereknek higgye el még azt is meg kell magyaráznom, hogy a g-betû van elõbb vagy sz s-betû, mert annyira meghökken, gondolom, mert ezt biztos, hogy tudja, de annyira meghökken, amikor bejön ennyi könyv közé, hogy mindig azt mondja, hogy jaj! ennyi könyv!