Babanet - Vendég a Háznál 01.04.19
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. áprils.19.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Miért csak ötévesen kezdte el az óvodát?

- Hát ennek sok oka van, nem is gondoltuk, hogy háromévesen elkezdi az ovit, de akkor költöztünk el a régi lakásunkból, akkor született a kistestvére is és mivel otthon voltam a kicsivel nem is gondoltunk rá, hogy óvodába írassuk. Megmondom õszintén nem is kívánkozott. Gyakran sétáltunk az ovi mellett, látta a gyerekeket, de sose kívánkozott, úgy hogy megvártuk ezt a kötelezõ ötéves kort és akkor könnyû is volt beszoktatni, mondván, hogy ez kötelezõ, ez a törvény, minden gyerek jár, könnyen is vette ezt az akadályt.

R.: - Akkor amikor óvodába jött milyen csoportba érkezett?

- Nagycsoprotba került, hat és félévesek közé, sõt volt olyan ovistársa aki a hetet töltötte a tavaszi hónapokban.

R.: - Hogyan sikerült a beilleszkedés, hogyan fogadták õt a gyerekek?

- Azt hiszem azzal nem volt gond, bár õ most az idén, hogy másik csoportba jár, most már azt mondja, hogy ott nagyon rossz volt neki. Az figyeltem meg, hogy ott az óvónõt szerette nagyon, vele jó kapcsolatban volt, gyerekekkel is, de úgy igazán a közösségbe a csoportba nem tudott beilleszkedni.

R.: - Lehetséges, hogy ez azért történt mert egy évvel idõsebbek voltak a többiek?

- Arra gondoltunk, igen. Meg hogy ez egy összeszokott társaság volt három-négy éve együtt jártak már ebbe a csoportba és elképzelhetõ, hogy ezért is.

- A véleményem változik az idõvel meg kell, hogy mondjam, mert az elsõ kislányomnál, õ olyan személyiség volt, akinek nem is lett volna szüksége beszoktatásra és akkor nyilván azt válaszoltam volna, hogy hát nem is kell. De azóta megszületett Szonja, aki egy nagyon ragaszkodó alkat és én azt hiszem, hogy mindenkinek meg kell adni ezt a lehetõséget, hogy ha ilyen a kisgyermeke, akkor ne kényszerüljön arra, hogy esetleg napokat sír a megszokott anyukája után. Szerintem a módszer az gyermekenként változik. Milyen és mennyire szoros a kapcsolata a szülõvel és hogy reagál ezekre a számár úgy és ismeretlen helyzetekre, hogy sok gyermekkel van egy csoportban, hogy ott konfliktusok lehetnek. Biztos másképp reagálnak azoka gyerekek, akiknek már van otthon egy nagy testvére, tehát jobban tûrik a gyerekek közti konfliktusokat. Õk biztosan hamarabb megszokják az új helyzetet, de én ezt a módszert, hogy együtt tölthetek egy vagy kéthetet a gyermekemmel az õ igényei szerint, én ezt nagyon hasznosnak tartom és hát köszönöm, hogy ilyenre lehetõség van manapság.

R.: - Nem gondolja, hogy túl hosszú egy-két hétig beszoktatni egy kisgyermeket?

- Hát most hogy kérdezte, hát lehet, hogy túl hosszú, majd ezt is megbeszélem az óvónénivel, de hiába ott a pedagógusok talpraesettsége, meg mindenféle szakértelme és kedvessége, hogy ha a gyermek õt nem ismeri és anyukát már megszokta, én úgy érzem és most a két napban, hogy láttam ma már sokkal magabiztosabb volt a kislányom, mert bejártuk mindazokat a helyeket, az õ kis munkahelyeit, a játszószõnyeget, az udvarnak a szegleteit. Megnéztük tegnap is, megnéztük ma is, hogy ugyanolyan, nem történt benne komoly változás, csak amit a gyermekek játékai eszközöltek és hogy mennyi érdekes dolog van itt és mennyi állandóság is van és neki ezek az állandóságok fontosak abban, hogy biztonságba érezze magát. Megismerje a pedagógusokat is, akik nagyon aranyosak és most már õ is úgy érzi, hogy jó helyre jött.

Korintusz Márta pszichológus, bölcsõdei szakértõ: - Ahol bölcsõde és óvoda egymás mellett van már kialakult az a gyakorlat, hogy az óvónõk átjárnak a bölcsõdébe májustól kezdve vagy még hamarabb, áprilistól kezdve, meglátogatják a gyerekeket. Gyerekek átmennek az óvodába, meglátogatják az óvodai környezetet, szülõk részére közös szülõi értekezletet tartanak itt is ott is. Tehát az óvónõk azok igyekeznek mindent megtenni azért a tapasztalatom szerint, hogy a kisgyerek jól érezze magát, amikor az új környezetbe bekerül.

Mv.: - Én már azzal is találkoztam, hogy vannak óvodák, amelyek szobatisztasági igazolást kérnek a kerületi gyermekorvostól és csak akkor veszik fel a gyereket, hogyha egy ilyen papírral megy oda a szülõ.

K.M.: - Ez egy kirívó eset lehet én úgy gondolom. Szóval akikkel én találkoztam, akikkel nekünk kapcsolatunk van óvónõk valóban nagyon jól állnak hozzá a kisgyerekekhez, akik bekerülnek az óvodába. Én ugye elsõsorban csak a bölcsõdésekrõl tudok beszélni. Ez a szobatisztaság kérdése azt hiszem, hogy nem megoldható igazolásokkal, mert egy gyerek lehet szobatiszta már hosszú ideje, de hogyha véletlenül valami problémája van, nem érzi jól magát az óvodába visszaeshet, bepisilõssé válhat akár éjszakára, akár napközbenre. Tehát egy ilyen papír ez nem old meg semmit. Az oldja meg a problémát, hogyha valóban az óvónõk is odafigyelõek.

Mv.: - Hogy folyik egyáltalában a bölcsõdében a szobatisztaságra nevelés. Külön feladat ez, van ilyen, úgy van ez még ma is, hogy úgy kirakják sorba a biliket és akkor idõre odavezénylik a gyerekeket ?

K.M.: - Nem. Ez a csoportos fürdõszobázás vagy bilizés ez nagyon-nagyon régen nincsen. Van egy kialakított napirendünk, ami elsõsorban ugye a gondozónõnek az idõbeosztása. Ez lehetõvé teszi, hogy a gyerekekkel egyesével vagy kettesével foglalkozzon, attól függõen, hogy mennyire önállóak már a gyerekek. Tehát hogyha önállóan tudnak bilizni, WC-re menni, már akkor természetesen ketten, esetleg hárman is mehetnek a fürdõszobába. Amíg ez nincs, addig a gondozónõ egyenként foglalkozik velük. Amíg pelenkás a gyerek, addig alkalma van egy ilyen csoporthelyzetben azt a másik egy-kettõt látni aki bilit használ, WC-t használ és amikor eljut a fejlettségének arra a fokára, hogy a gondozónõ úgy gondolja, hogy lehet neki beszélni a bilirõl, fel lehet ajánlani, el lehet mondani azt, hogy látom, hogy bepisiltél, látom, hogy bekakiltás. Szeretnéd te is kipróbálni a bilit? Tehát ezekrõl elkezd egyre többet beszélni és egyszer csak a gyerek eljut oda, hogy szeretné õ is kipróbálni. Tehát nem erõszakolják és nincsen egy meghatározott idõponthoz kötve, hogy mikortól kell.

Mv.: - Ez az a kérdés, amirõl gyökeresen ellentétesen gondolkodnak a családok. Képes ezt a bölcsõde figyelembevenni? Tehát ha én azt mondom adott esetben a bölcsõdében, hogy nekem az a véleményem, hogy a gyereket nem kellene szoktatni, majd õ magától kérem, hogy pelenkázzák be, akkor ezt a bölcsõde megteszi?

K.M.: - Egy bizonyos mértékig megteszi. Hogy ha eljutnak egy olyan pontra, hogy a gondozónõ szakmai tudása, tapasztalata alapján úgy gondolja, hogy most már nem kellene, akkor megvan az a lehetõség, hogy a szülõvel megbeszéli, hogy most már ajánlják fel a gyereknek a bilit, de ez nem erõltetés. És a gyereknek végül is ez a jó és ez az érdeke.

Mv.: - Van egy kisfiad, aki most elsõ osztályos és az elsõ félévben még egyáltalán nem beszélt az iskolában senkihez. Most már beszél rendesen. Hogy indult ez a történet, hogy kezdõdött?

- Az óvodában kezdõdött, ott indult úgy, hogy az egyik nap még beszélt, meg semmi problémája nem volt, és a másik nap meg már nem és meg se mozdult egésznap, semmit nem csinált nem játszott semmivel. Hiába raktak elé bármi játékot.

Mv.: - Hány éves volt akkor?

- Akkor hároméves volt. Még csak akkor kezdõdött ez a óvodai beszoktatás. Hát akkor úgy két hete járt az óvodába, mikor én már nem voltam ott a napokban akkor történt valami, de az nem derült ki, hogy mi történt.

Mv.: - Úgy fogadtak az óvónõk, hogy a Valentin nem beszél?

- Igen, úgy. És nem mondták el, hogy mi történt, szerintem õk se tudták pontosan, hogy mi történt, mert hiába kérdeztem nem tudták megmondani. Annyit tudok, hogy ideadták a kis váltóruháját, hogy a Valkó bepisilt. És valószínû, hogy ekkor történt valami zûr vele, mert õ ezt nagyon komolyan vette ezt a dolgot, már akkor is és most is.

Mv.: - Õ már szobatiszta volt amikor bekerült az óvodába.

- Igen, csak hát idegen helyen soha nem volt hajlandó elmenni WC-re és még máig is megvan ez a problémája, hogy ha nem itthon van vagy rokonoknál, akkor õ nem.

Mv.:- Elképzelhetõ, hogy ott az óvodába se ment el WC-re és ott bepisilhetett és lehet, hogy szóltak neki, ki tudja, hogy milyen módon.

- Igen, valószínû, hogy ez volt.

Mv.: - Na és akkor az óvodába már másnap se beszélt, meg a következõ napokon sem. De itthon és azokkal, akiket szeretett és ismert, tehát veletek beszélt?

- Igen. Persze, otthon semmi gond nem volt, sõt attól kezdve, hogy kiléptünk az óvodából elkezdett beszélni, be sem állt a szája egyszerûen.

Mv.: - És a többi gyerek társaságában, tehát nem óvodában hanem játszótéren vagy boltban, vagy bármilyen közösségben, amely nem az óvoda volt, ott azért beszélt másokkal?

- Igen, bár nem túl szívesen, de azért beszélgetett, pláne, ha összebarátkozott valakivel, akkor pláne beszélgetett velük.

Mv.: - Ezt úgy hívják, ha jól tudom, hogy válogató némaság, tehát akkor ez óvodára korlátozódott a némasága.

- Igen, így volt és utána hiába vittük át másik óvodába ott is folytatódott ez a dolog. Szóval ott is ugyanígy nem beszélt és nem csinált semmit. Sõt még az iskolában is folytatta ezt a dolgát, de ott mégis végül is csak sikerült megszólalnia.

Mv.: - Hány év telt el azóta az elsõ hallgatásától, némaságától?

- Két és fél, három év telt el így.

Mv.: - Családban ilyen hasonló probléma nem volt?

- De velem is ugyanez volt, én se voltam hajlandó megszólalni az iskolában, de én meg azért, mert engem kinevettek egyszer-kétszer nagyon csúnyán és én ettõl kezdve úgy döntöttem, hogy na jó, akkor én nem szólalok meg és ez is nálam is négy évig tartott, mire én végre hajlandó voltam megszólalni megint.

Mv.: - És soha senkivel nem beszéltél, vagy csak az iskolában nem beszéltél?

- Az iskolában a tanárokkal nem beszéltem.

Mv.: - És ezt te elmondtad a fiadnak, hogy veled is történt egy ilyen eset, tehát õ tudott errõl?

-. Igen, õ tudott errõl és lehet, hogy ezzel adtam is alá egy kicsit a lovat, hogy én ilyen voltam.

Mv.: - Mikor beszéltél vele errõl elõször?

- Hát már egész kicsi korában mikor ez elkezdõdött, de akkor még nem sokat értett meg belõle, azért valamennyit megértett belõle.

Mv.: - Akkor ezek szerint ült az óvodában, nem válaszolt ha kérdezték, nem jelentkezett, hogy ha szeretett volna valamit, nem vett részt az ilyen közös ünnepségeken, ahol verset lehetett volna mondani.

- Nem, bár látszott rajta, hogy már nagyon szeretné, de mégsem, mégse tudta azt a dolgot megtörni.

Mv.: - És itthon nem kérdezgetted tõle, hogy vajon mi lehet az oka, hogy mit érezhet. Nem próbáltál vele mint anya kisfiához, hátha megtudsz tõle valamit?

- De kérdezgettem, de szerintem õ azt már rég elfelejtette, hogy háromévesen vele mi történt az óvodában. Hát nem tudom. Próbáltam és mindenféle szinten feloldani neki még úgy is, hogy bementem vele, leültem vele játszani, meg a csoporttársaival, de még akkor sem beszélt. Akkor legalább játszott.

Mv.: - És mond csak, nem féltél attól, hogy az iskola egyáltalán befogadja így, hogy nem beszél.

- De, hát ettõl nagyon féltem, de viszont csak beszélni nem beszélt már az iskolában. Mindent megcsinált, mert azt azért megértettük vele, hogy muszáj megcsinálnia, sõt beszélnie is muszáj, ha azt akarja, hogy a tanító néni tudja, hogy õ például tud olvasni.

Mv.: - De helyesen jártak el az iskolában, mert hiszen kötelezõ az ilyen típusú gyereket is fölvenni, hogy ha ilyen jellegû problémája van és hát az iskola rendes is volt, a tanító néni már be is fogadta. Valentint elõször a gyerekek nem csúfolták, nem bántották azért, hogy nem beszél?

- De, sokat csúfolták sajnos õt, úgy hogy ebbõl sok verekedés is származott aztán, de aztán úgy egyszer csak elkezdett beszélni végre és akkor megszûntek ezek a verekedések, meg minden bántás megszûnt.

Mv.: - Én arra emlékszem amikor elõször találkoztam vele, hogy akkor még csak nem is mutogatott és nem is suttogott. Tehát egész egyszerûen nem csinált semmit, bármit kérdeztek tõle. Utána következõ fázis volt, hogy egy hét múlva már mutogatott, utána jött az az idõszak, amikor boldogan jöttek az osztálytársai, hogy na megszólalt a Valentin és a fülükbe súgta a választ az órán, ha kérdezett valamit a tanító néni.

- Igen, de hát errõl a részérõl én nem sokat tudok, mert itthon nem dicsekedett el azzal, hogy õ már beszél, csak egyszer csak a tanító néni mondta, hogy a Valentin röfögött órán. Na gondoltam, hogy ez már valami, haladás, mert valami hangot már csak kiadott. Mi is biztattuk, hogy hát ha kell ordítson a szünetben az udvaron és hát erre volt az, hogy röfögött órán.

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?