Babanet - Vendég a Háznál  01.06.12
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. június. 12.
Kossuth rádió, 13.05

 

...még kell tanulni, de hogy nem úgy kéne azért, hogy a gyerek hazajön és akkor rögtön állj neki tanulni, meg ilyenek, hanem hogy elõtte azért, mert van ............ mit tudom én gördeszkázni, vagy akármit, amit szeretné, és akkor utána leül és tanul. Mert azért sokkal jobb, hogyha elõtte kimegy és kicsit, igaz, hogy kimennek a gondolatok e fejébõl, de utána tisztább fejjel tud gondolkodni és tanulni is.

R.: - Tehát te azt gondolod, hogy az olyan idõs gyerekeknek, mint ti vagytok a hetedikeseknek, nyocadikosoknak, azért szüksége van még a játékra.

- Hát nem úgy inkább a játékra, hanem olyan kedvenc foglalatosság, szóval, amit úgy szeret csinálni és akkor azt mondjuk egy tanulás alatt beilleszteni és akkor úgy menni a mindennapi teendõ, hogy iskola után elmegy, amit szeretne és akkor utána hazajön és tanul, leül tanulni, mondjuk egy-két órát, és akkor megtanulja azt, amit éppen föladtak az nap. Én sem fogom .........kötelezni a gyerekemet, de nem tudom.

R.: - Neked mi a kedvenc foglalatosságod, amit szeretnél csinálni délután, de mondjuk a tanulás miatt nincs elég idõd rá?

- Hát kiokusinra szoktam járni, az egy ilyen karate ........mondjuk úgy, harcmûvészeti és hát most a tanulás miatt abba kellett hagyni, mert nem voltak olyan jók az eredmények.

R.: - A kiokusin a karaténak egy olyan ága, ahol az ütéseket, rúgásokat teljes erõvel viszik be. Sokan azt mondják, hogy a karatéban ez az egyik legkeményebb szakág. Hogy gondoltad, hogy te lány létedre pont egy ilyen sportágat választasz magadnak?

- Hát végülis sok lány van, aki mit tudom én, van aki boxol, vagy mit tudom én, szóval van, aki kemény sportokat ûz. Ismerem ezt a gyenge, ilyen mit tudom én kis tánc, vagy jazz tanc, ........

R.: - Szerinted jó dolog az, hogy a szüleid megtiltották neked azt, hogy ha rosszak a tanulmányi eredményeid, akkor sportolni se járjál?

- Hát nem jó, mert ugye akkor nem tudom megtanulni azokat a leckéket is, nem tudok tovább menni az övek színével és nem haladok egyre nagyobb teljesítménnyel és lehet, hogy ........... holnap megtámadnak nem biztos, hogy meg tudom verni azt, aki éppen megtámad, de szóval ezért sem jó végül is.

R.: - Javult a tanulmányi eredményed az után, hogy megtiltották, hogy sportolni járj?

- Hát kicsit mondjuk.

R.: - Nem próbáltad otthon ezt megbeszélni, hogy jó, inkább ne tiltsatok el, de megpróbálok jobban tanulni?

- Hát megbeszéltem, de végül is õk elõbbre tartják azt, hogy inkább tanulni, és azt mondják, hogy ez nem olyan fontos, szóval fontosabb a tanulás, mint azt, hogy az ember a kedvenc sporthjának éljen.

R.: - Hát és akkor mi lesz így?

- Hát nem tudom.

R.: - Mi lesz tovább?

- Nagyon sok elképzelésem végül is, egy mindenképpen biztos, hogy ha befejezem az összes iskolát akkor utána mindenképpen elutazom és legalább egy-két évig harcmûvészeteket tanulok egy nyugisabb eldugott helyen, ez már száz százalék, de ez megrendíthetetlen, szóval ezt még a szüleim sem tudják megtiltani. Hát azon kívül vannak elképzelések.

R.: - Te ezt elég határozottan eldöntötted, ahogy hallom!

- Hát igen! Szóval ebbe nekik, az hogy én utána mit csinálok, suli után, hát, mármint hogyha befejeztem az összes iskolát, akkor ......... és ez már nem biztos, hogy nekik lesz beleszólásuk abba, hogy én adott esetben három évre kiutazom Tibetbe és mondjuk az egyik shaolin papnál tanulok mit tudom én milyen harcmûvészetet, de hát nem tudom........

R.: - Neked errõl elég határozott elképzelésed van. Mondtad ezt a szüleidenk?

- Hát mondtam, de õk azt mondják, hogy ez hülyeség.

R.: - Meddig szól ez a tilalom?

- Hát jövõre már biztos mindenféle képpen fogok menni, szóval visszamegyek és hogy hát az addig kimaradottakat, azt legfeljebb külön órával lehet kipótolni.

R.: - Nyáron fogsz járni edzésre?

- Nem, nyáron nem járok edzésre, mert .........elutazunk és akkor nem tudok menni.

R.: - Értem, és nem gondolod, hogy nem a tanulási eredményeiddel van a baj, hanem szüleidnek ez a szakág nem tetszik?

- Nem, õk azt mondták, hogy végül is csinálhatom, csak ez ne menjen a tanulás rovására. De én nem szeretem, hogyha valaki rám erõlteti, hogy én tanuljak, mert én szeretek az adott rendszer szerint élni, szóval hogy iskola, utána szabadidõ, és akkor utána tanulás.

R.: - Hát ahogy hallom elég fegyelmezetten gondolod a világot, úgy hogy elég sok mindent saját magadtól, úgy mondom, saját magad erõltetsz magadra.

- Hát igen, sok mindent igen.

R.: - Hát mondjuk egy ilyen edzésen azért elég sok mindent magára erõltet az ember, olyan dolgokat is, ami fáj, ami nem tetszik, ami nem olyan jó.

- Igen, például hát én nem tudok spárgázni és ezért hát le kéne tudni menni és ez mondjuk eléggé rossz. Sokat kell gyakorolni és nekem az nem megy.

R.: - Jól fogalmazok, hogyha azt mondom, hogy téged egészen más dolgok érdekelnek mint amire a szüleid vágynak?

- Igen, végüli s jól! Igen, mert szüleim szeretnék, ha ez lennék, meg az lennék, de ...

R.: - Mit szeretnének?

- Hát úgy igazán azt szeretnék, hogyha valaki jogász, vagy ilyen lennék. Szóval ............ orvos, az biztos nem lehetek, mert én szóval nem szeretem a vér látványát, akkor hát nem tudom. Építész sem lehetek, mert igazság szerint az anyukám építész, szóval de, hát ilyen tervezõ, de én nem tudok rajzolni, szóval olyan szinten nem tudok rajzolni, hogy építész legyek, vagy mérnök, szóval ilyen ...

R.: - Hogy lehet ezt összeegyzetetni? Hogy lehet összeegyeztetni ezt a két világnézetet?

- Mármint hogy ...

R.: - Hát a szüleidét, meg a tiédet.

- Hát nehezen. Sok az összeütközés, de végül is úgy egy idõ után a szülõk megbékélnek azzal, hogy a gyerek ezt szeretné, mert végül is a szülõk abban a nézetben vannak, hogy õk jobban tudják, hogy a gyerekeknek mi jó és mi nem, de nem biztos, hogy bizotos tudják azt, hogy például nekem mi jó. Ugye nem látnak bele a fejembe, hát nem gondolatolvasók, de úgy hiába mondja az ember, szóval mondja az ember, de nem, valahogy nem tudom, nem értik meg.

Telefonáló: - Jó napot kívánok. Én nekem egy 17-18 év között lévõ lányom van.

Mv.: - Igen.

Telefonáló: - Én akkor, annak idején mikor azt mondták, hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, hogy mindig, azt mondtam, hogy ez nem létezik, mert egy bizonyos idõ után a gyermek már partner és meg lehet vele beszélni a dolgokat. Elõször is idõs szülõ vagyok ahhoz képest, hogy ilyen kiskorú gyerekem legyen és hát ez a kamaszkor ez borzasztó.

Mv.: - Mi a gondja?

Telefonáló: - Egyik percrõl a másikra olyan hangulatváltozásai vannak, olyan rendetlen, hogy azt elmondani nem lehet, egyszerûen kétségbe vagyok esve, és nem egyszer elmondtam neki, hogy kislányom én csak arra kérem az Istent, hogy csak megismerkedjek én azzal a férfivel, akivel te több évet le fogsz élni, ha férjed lesz, ha nem, hogy tudja, hog nem én voltam ilyen rendetlen, mint te vagy. Egyszerûen elmondani nem lehet, hogy miket csinál. Most már sokszor azt hiszem, hogy direkt provokál.

- Ez elképzelhetõ egyébként. Mi a baj még vele?

Telefonáló: - Más nincs. Szóval hihetetlen, hogy nem iszik,nem dohányzik, jó társaságban van, jó és megbízható, itt alszanak néha gyerekek, õ is néha ott alszik, amikor oda érkezik, hogy anya lekéstem a metrót, akkor bejelentkezik, hogy na most ide megyünk, onnan visszahív telefonon, hogy anyu mostmár itt vagyunk, készülünk lefeküdni, semmi rosszat nem mondhatok. A tanulással sincs különösebben gondom, csak az, hogy elkezd nekem mesélni és mivel én nem ismerem a történetet, ilyen negyedmondatokból, ami neki a baráti körben untig elég, és tudják, hogy mirõl van szó, én rákérdezek, egy pillanat kislányom, hogy is volt? Mond még egyszer! Mert te nem figyelsz, veled nem lehet semmit megbeszélni. Rám vágja az ajtót, de úgy, hogy majd kiesik tokostól, meg hát ezek a hülye felnöttek, és át sem megy a szobájából, mikor visszajön és mondja: - Jaj hát képzeld el az órán az volt, hogy ... Én nekem még a hajam szálai vissza sem rendezõdtek, hogy úgy mondjam, de õ teljes mértékben átváltott, de koromnál fogva is mostmár nagyon fáradt vagyok és belefáradok nem csak ebbe a lelki harcba, hanem abba, hogy õneki hosszú körme van, õ nem mosogat. Ott tartottunk tegnapelõtt reggel, hogy a férjem ivott volna teát, amit reggel megfõztem, de egyetlen, sem üveg pohár, sem vizes pohár, sem csésze, sem bögre, nem volt kint a konyhában, mert a gyerekem bent eszik a szobában, és bent is hagy mindent.

Mv.: - És mit csinál otthon? Semmit?

Telefonáló: - Semmit! Hazajön, bekapcsolja a tévét, a videót, bekapcsolja a lemezjátszót, a számítógépet és lefekszik és állítólag õ tanul.

- Vígasz van?

Vekerdy Tamás pszichológus: - Hát elõször is egy tökéletes kamaszt látunk, akivel azt lehet mondani, hogy semmi baj nincs, hiszen jól tanul, ha késik, vagy valahova máshova megy, hazatelefonál, onnan, ahova megérkezett még egyszer telefonál, mesél a szüleinek, a a mamájának az életérõl, hát azt hiszem, hogy nagyon sokan boldogok lennének, hogy ilyen kamasz gyerekrõl számolhatnának be. Freund azt mondja, hogy amíg egy kamasz hangulatai szélsõségek között változnak, addig semmi baj nincs. Akkor van baj, ha egy hangulati állapotban megdermed, tehát ...

Mv.: - Na akkor most engem is megnyugtatott.

Vekerdi Tamás pszichológus: - ... depresszív állapotban, vagy a folytonos dühöngésben, tehát a változás, a gyors csapongó változás kifejezetten jó, ez kell oda ....

(Egyszerre beszélnek, nem lehet érteni)

Vekerdi Tamás pszichológus: - Most az, hogy rendetlen. Hát erre nem lehe mást mondani, mint azt, hogy ez természetes. Nem tudom, hogy a mama, lehet hogy õ kamasz korában is abszolut rendes volt, mert muszáj volt az lenni, vagy nem tudom pontosan, hogy a kamasz gyerekek és nem is csak a kamasz gyerekek rendetlenek, ez biztos, és nem ...

Mv.: - No, de ennyire? -, mert én is errõl panaszkodó szülõkkel találkozom lépten nyomon.

Vekerdi Tamás pszichológus: - Humor és kitartás, tehát nyilván az már nem jó, ha az összes szennyes ruháját állandóan a szobájában hagyja és nekem kell kihurcibálnom, hanem valahogy arra megpróbálom rávenni, hogy a szrnnyes kosárban helyezze el vala. Neki is kell segíteni a dolgokban, részt kell vennie. Ezt finoman kell kezelni. Igenis lehet találni olyan dolgokat, amikben a kamaszok hajlandók részt venni, közremûködni egy közös életben. Lehet, hogy számára, ennek a kislánynak a számára nem pont a mosogatás. Van gyerek, aki kifejezetten a mosogatást választja, szeret mosogatni. Láttam ilyet. Jó, szóval sokáig rendetlen lesz és idõnként rendet fog rakni a szobájában és õt zavarja egy idõ után, tanulni akar, érettségi jön, vizsgája jön, rájön ez így nem megy, összerakja, nem talál meg dolgokat, rendet rak, nagyon nehéz.

Mv.: - Maga soha nem szólt a gyerekeinek amiatt, vagy õk soha nem, de ezek szerint rendetlenek voltak, mert nem képedt el ezen, szóval soha nem hozta szóba, hogy hû én nagyon utálnék azért egy ilyen szobában lakni.

Vekerdi Tamás pszichológus: - Semmi esetre. Én azt gondolom, ha már van a gyereknek szobája, vagy legalább egy saját sarka, az az õvé természetesen, amikor már, talán errõl már beszéltünk is, amikor már nem lehet elgázolni az ágyáig a különbözõ elõlhagyott táskák, legók, állatok és egyebek tömkelegében, az a gyere nem bírom tovább, most ezt széttolom és addig most te sem fekszel le, hogy valami rend lesz. Vagy én berakom az egészet egy fiókban, vagy segíts, nem bírom tovább, és a gyerek ezt méltányolja. Az, hogy minden nap visszatér ez, megint nem hoztad ki, mi van vele, miért tetted oda, megint ott van, ez kibírhatatlan. Idõnként kitöréseket a gyerek is jobban méltányol, gondolom én. Ami kicsit meglepett az, hogy a gyerek bent eszik. Hát én ezen változtatnék, nem tudom, ha lehet még. Miért eszik bent? Soha nem esznek együtt, vagy, hogy van ez? Ugyanis ezt még a kamaszok is morogva, satöbbi, tulajdonképpen kedvelik, ha kedélyes az együttes étkezés, ha nem arról szól, hogy de most ezt egyél, azt egyél, így egyél, ne piszmogj, hanem lehet közben beszélgetni. Szóval miért van az, hogy az apa máskor teázik, a kislány bent eszi meg, amit megeszik, ezt én nem hagynám. Vacsora van most! Összejöttünk, beszélgetünk, eszünk, satöbbi.

Mv.: - Még akkor is ezt a módszert választja, hogyha a gyerek mondjuk dühödten az elsõ hetekben nem beszélgetne, nem venne részt ebben a családi beszélgetésbe demonstrálóan.

Vekerdi Tamás pszichológus: - Azt gondolom, bár én ezt nem tapasztaltam. Ha van valódi közös étkezés, akkor a gyerekek ezt kedvelik, ha a közös étkezés alatt békén hagyja õket az ember.

Mv.: - Meg azt is észreveszik a gyerekek, ha valóban kíváncsiak vagyunk arra, ami velük történt, mert az egészen más, ha csak kérdéseket teszünk föl.

Vekerdi Tamás pszichológus: - Nem is kell kérdezni, hát errõl a kislányról, vagy nagylányról is hallhattuk, hogy hazajön és önti a mamára az információkat, azt pedig szintén nem tudom, ez az egy gyermeke van ennek a hölgynek, valószínûleg igen, mert ha több volna, akkor pontosan tudná, hogy ezek a tipikus reakciók. Mesél, visszakérdezek, nem figyelsz, nem érdekel amit mondok, egy szót se mondok több! Puff! Bevágon az ajtót. Igen, és egy perc múlva visszajön és tovább mondja. Ezért van itt tulajdonképpen rendben a dolog, csak ezt nem kell annyira felvenni, szóval ez nem úgy van, mintha a velem egykorú felnõtt ismerõsöm járna el így velem.

Mv.: - Azt hiszem, hogyha majd három év múlva a kedvese fogja azt mondani, hogy Jézus Mária, hát borzasztó, hogy néz ki ez a szoba, az a fél mondat lehet, hogy sokkal hatásosabba lesz, mint ma, ha a mama minden második nap kiborul.

Vekerdi Tamás pszichológus: - Hát igen, nem fogja azt mondani két okból. Egyrészt azért, mert mielõtt jön a barát, legalábbis be fogja rugdosni az ágy alá a szét heverõ dolgait, és valamicske rendet fog csinálni egyrész, másrészt, mert az a barát is egy kamasz lesz, aki kibír ezt, azt, de abban teljesen igaza van, hogy ezek a társas kapcsolatok szervezik a gyerekek életét és valamiféle rendrakásig is idõvel elvezetik õket.

Telefonáló: - Hát amikor õ elmegy, a skatulyából kiszedett gyerek nem néz ki különben mint õ.

Mv.: - Látja, mert azért van egy belsõ igénye, csak ahogy maga az elején mondta, nyilvánvalóan, és ez megértem, maga túl sokat mondja ezeket a dolgokat, és igen provokálja vel.

Telefonáló: - Lehetséges, mert minden jó is, meg rossz is nálam csapódik le, igen.

Mv.: - És a lényeg pedig az, hogy minden körülmények között tartsa meg azt az emberi kapcsolatot, ami maguk között megvan, mert ez az egyetlen híd, amin át lehet menni majd abba a felnõtt korba.

Telefonáló: - Ezzel nincs is gondom, mert õ haza jön fél tizenkettõkör, akkor még éjjel egyig nekem mesél, és akkor már én mondom, kislányom feküdj le, mert holnap felkelni........ , de õ mondja, meg mesél, és tényleg egy bizalmas kapcsolat van köztünk, de erre nem is panaszkodhatom. Tényleg rendszeresen hallgatom a mûsort, mindig a kisgyerekekrõl, meg a picikrõl, meg a még kisebbekrõl, meg a szülés elõtt, meg szülés után, és hát azok felnõnek és tényleg azt hittem, hogy hát az nem igaz, hogy kisgyerek kis gond. Á ilyen hülyeséget csak felnõttek találnak ki, mondtam én annak idején, de hát most nagyon benne vagyok és nagyon érzem, és hát tényleg én egyedül nõttem fel, mert 70-ben meghalt az édesanyám, 58-ban az édesapám, tehát még azt sem tudom meg, hogy én milyen kamasz voltam.

Mv.: - Igen, ugyanilyen.

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?