Kozek Lilla pszichológus: - Például. Aztán a másik, hogy amikor alkalmunk van rá, és nem biztos, hogy eljutunk vele erdõbe, de csak ha a parkig, akkor meg tudjuk nézni a rigókat, meg tudjuk nézni a pókokat, ha úrrá tudunk lenni azon az érzésünkön, hogy jaj, fiam, ne fogd meg, mert ugye egy pók az nem bánt, de hogyha ez a fajta személyes kapcsolata kialakulhat a természettel, azzal a mikromiliõvel, ami õt körülveszi, akkor nem fog tõle félni, és akkor máris tett egy nagyon nagy lépést afelé, hogy felelõsséget érezzen iránta.

Kozek Lilla pszichológus: - Nem biztos, hogy akkor érti, de azt megtapasztalja, hogy itt valami olyan felelõsség van, amire nem kapunk azonnali visszajelzést, tehát hogy bennünket nem fognak megdicsérni, hogy milyen szépen kilapítottuk az üdítõs dobozokat, azok, akik mondjuk még száz év múlva is tudnak szeméttelepeket használni, mert lesz még helyük rá...

- Igen, van kettõ is. Van egy, ami nagyra nõtt, olyan fölfutó vagy ilyesmi.

- Igen, nagyon pici, virágzott is, de most már ilyen, csak ilyen levelek vannak rajta. A második az pedig kék cserépben van, és tavaszkor szokott virágozni, õszkor pedig már úgy látszik, mintha meghalna.

- Igen, újjá.

- Hát igen, locsolni, meg ápolni, meg ilyesmi. Például most is meglocsoltam õket.

- Igen.

- Szerintem igen, és már láttam is, amikor mentünk is a moziba, akkor levágták a gallyakat, hogy nehogy megsebesüljön azért. Meg még a növényeket is kell ápolnunk, szóval kerítést kell tennünk oda, hogy nehogy rálépjenek, ne kelljen meghalni neki, és ezek vannak az állatokkal is például, az õzekkel vagy ilyen vadon élõ állatokkal is nagy baj van. Vannak rossz vadászok, akik azt az állatot is lelövik, amit nem szabad, aztán még azokat az állatokat, amelyeket lelövik, azokból bõrkabátot készítenek belõle, táskát, cipõt vagy ilyesmit.

- Nagyon rossz, meg kéne õket védeni. A gepárd, azt is kéne védeni, meg nekem például a fekete párduc és az oroszlánok azok az én kedvenc állataim, az oroszlán az az állatok királya. Meg nem jó, hogy van állatkert, mert ott ketrecekben, nekem ha én lennék az állatkert fõnöke, akkor inkább kinyitnám az összes ketrec ajtaját, hadd menjenek el, szerintem nagyon rossz, be van zárva, és naponta nem kapnak enni.

- Hát igen, de ha nem is akarják, akkor is tömik így, így belé. Meg az is a legrosszabb, van egy hajó, ami összetört, sok-sok-sok olaj összefolyt, kifolyt a tengerbe, és ezért ráhullott az egész madárra, és akkor ugye próbálja lekaparni a csõrével, s akkor belemegy a szájába, és meghal.

- Azt én nem tudom, hogy mit tehetnénk, hát tehetnénk olyat, hogy ne robbantson szét, szóval hogy legyen egy tökéletes megállása a hajóknak.

- Szerintem meg tudják menteni, nem mindet, mindet nem tudom. Hát úgy tudják megmenteni, hogy csinálnak egy nagy épületet, amin van a kormos, koszos, mindenféle víz, azt elgátolják, és a tiszta víz pedig egy másik oldalon elfolyik.

- Igen.

- Hát odaviszik, a beteg állatokat meg valahogy meg megpróbálják gyógyítani, lemossák róluk az olajat.

- Nem kéne az olajt így beletenni a tiszta vízbe, aztán pedig ne legyen ilyen sok autó.

- Hát így kifújja a gázt, s akkor nagyon rossz, mert betegíti az embereket, másrészt meg a madarak azok beszívják ezt a rossz levegõt, és egy szempillantás alatt puff az megy a begyükbe, aztán pedig leesnek azt hiszem.

- Hát ilyen biciklivel, rollerrel vagy ilyesmivel.

- Hát én már kifogytam, nem tudom, még az, hogy jó legyen a világ.

- Anyával, apával vagy magával is szoktam, a testvéremmel, az nagy környezetvédõ, jár madártáborba, a madarakat védi, de még úszótáborba is járt, de azt nem nagyon szerette.

- Nem nagyon szokták mondani, anyuci szokta csak mondani. Például van egy vicces reggeli szokásom, amikor mindig folyatom a vizet, anyuci meg azt mondja mindig, hogy ne folyasd a vizet, mert egész Afrikában nincs víz, meg száz év múlva már nem lesz. Meg ne játssz a gyufával, meg nem tudom mi, meg ha van valami innivaló, azt így kiszakítom, és akkor így összegyûröm, és akkor bedobom a szemétbe, akkor kevesebb helyet foglal el.

- Igen.

- Igen, igen, nagyon fontos.

- Hát mert a többi szemét, például láttam, mikor mentünk az oviusziba, hogy ömlik kifele a szemét a szemétkosárból, mert mindenki úgy csak bedobálta, aztán láttam, arra ment a két fiú, s azon szórakoztak, hogy megfordították a szemétládát, így megpördítették, és közben meg ömölt ki a szemét.

- Nekem nem. Ja, meg még van egy barátom, úgy hívják, hogy Cecília, és õ nem szokott tévében ilyen butaságokat nézni, nem olyan, mint én...

- Hát igen, és vele szoktam még a természetrõl beszélgetni.

- Hát õ is védi a természetet, úgy, ahogy én, vigyáz a fákra, növényekre, és hát így lesz szép a világ, és így az emberek is megjegyzik, hogy jobban kéne vigyázni a természetre.

- Legfõképp az iskolában de hát úgy utcára is ki szoktuk tenni.

R.: - És az iskolában arról is beszéltek, hogy Ti saját magatok mit tehettek még ezenkívül, hogy mondjuk egy hónapban egyszer elmentek, és összeszeditek a szemetet, meg beszéltek ennek a fontosságáról, de hogy úgy a mindennapokban mit tudtok Ti tenni a környezetért?

- Nem, ez, hát ez, ez jó lenne otthon is, mert láttam ilyen kukákat, hogy három részre vannak osztva, de hát hogy ezt inkább a táborokban szoktuk.

- Az én családom már inkább, mert hát én mondom nekik, és akkor õk is átveszik. Hát anyukám is benne van ebben a dologban, és õ is egy ilyen érdekvédõ egyesületben van, és akkor ott is megakadályoznak mindenféle természetrombolást, például hát így iszonyú nagy területre hatalmas garázsokat meg TESCO-kat építenek, és az egyáltalán nem jó, és akkor ezt megakadályozzák, és akkor az tök jó. Az autóbuszok egyszerûen nem tudnak közlekedni, mert annyi a..., és akkor hogyha odaépítik azt a sok férõhellyel, rengeteg autó jönne már ott, és akkor így hát nem lehetne közlekedni.

- Hát egy részét biztosan, de szerintem nagyon sok embert nem, és ez nagy baj, mert akkor azt mondják, hogy hát én most élek, engem nem zavar ennyire, s akkor õ nem törõdik vele, és ez egyáltalán nem jó. Mert nagyon el fog csodálkozni, ha másnap fölébred, és akkor egy nagy pusztaságot lát maga elõtt, s nem tud levegõt venni a szmogtól, tehát egyszer így teljesen elromlik az élet, és akkor hopsz, hát ezt könnyû lett volna megelõzni, mert akkor például lenne egy zsebkendõnyi zöldterület, lennének parkok, meg nem tudom idõnyi oxigén lenne.

Fekete Gábor, a Baraka Alapítvány megalapítója: - 8-9 évvel ezelõtt, amikor megalapítottam ezt a programot, akkor láttam egy mozifilmet, aminek az volt a címe, hogy Világok arca, Baraka. Úgy mutatta be a földünket, mint egy sok ezer arcú, mégis együtt lélegzõ élõlényt, szoktam is mondani ezt a szép kifejezést a diákoknak, utána azt szoktam mondani, hogy vagyis mi, akik itt élünk együtt a növényekkel, állatokkal, ásványokkal és magával a Földdel, nem tekinthetjük magunkat kívülállónak ebbõl a rendszerbõl, a részei vagyunk, és bármit ártunk, tehát ha mondjuk kiirtunk egy erdõt, azzal magunknak is ártunk logikusan. Ami ma zajlik a világban az olyan, mint amikor mondjuk az történne, hogy a máj legyõzi a szívet, és tapsikol örömében. A Baraka-programnak a legfontosabb kérdése: mit tehetünk egyénileg a környezetünk védelméért, mert nagyon sok diák azzal szokta kezdeni ezt a témát, amikor meglátja a programunkat, hogy most minek beszélni itt a környezetvédelemrõl, hát ez egy globális probléma? Nekünk az a feladatunk és az a hitünk, igenis meg lehet világítani számukra, hogy de igenis tehetünk nagyon is sokat egyénileg, és pont azokat a dolgokat soroljuk el, például ha meggondoljuk azt, hogy meddig folyatjuk a meleg vizet tusolás kedvéért, akkor ezzel, hogy mondjuk esetleg hamarabb elzárjuk a vízcsapot, akkor már egy csomó mindent tettünk. Még egy egyszerû példa: a cégek azt termelik, amikre igényünk van, ha nekünk más igényünk lenne, környezetvédõ papírcsomagolásra, vegyszermentes táplálékokra, és ezt így ki is fejeznénk, akkor egész biztos, hogy átállnának egészségesebb, környezetvédõbb termékek gyártására, de hogyha egyszerûen mi megvesszük, akkor nemcsak azok hibáztathatók azért, akik termelik ezeket a környezetszennyezõ dolgokat, hanem azok is, akik ehhez asszisztálnak azáltal, hogy elfogyasztják. Én azt látom, hogy legtöbben nem vesszük komolyan a saját felelõsségünket, és azt mondjuk, hogy hát ha már a többi ember is, akkor én miért ne, és igazából m is fogjuk, és megvesszük a környezetszennyezõ termékeket, tudjuk, de mégsem érdekel, és folyatjuk a meleg vizet, és használjuk az autót. Ezzel a fajta közömbösséggel a környezetünk iránt úgy érzem, hogy egy mentális környezetszennyezést végzünk, megalapozva azt, hogy ezzel sokszor közönyösségünkkel is pusztítjuk tovább a környezetünket.

Fekete Gábor, a Baraka Alapítvány megalapítója: - Az érdeklõdõknek a legnagyobb problémája az az, hogy jó, nem folyatom a meleg vizet, de valahol érzik, és az én hitem szerint is igazuk van, hogy ezzel mintha már nem lehetne megoldani, a probléma sokkal súlyosabb, tényleg globálisabb, mint hogy most százezer, tízezer ember, mert hall egy riportot, lát egy filmet, esetleg változtat a szokásain. Itt sokkal szélesebb körûbb és hatékonyabb változtatásokra van szükség, s én egy dolgot szoktam itt elmesélni ezzel kapcsolatban, hogy azzal, hogy én mit gondolok, azzal, hogy milyen az én belsõ lelki, szellemi tisztaságom, rendezettségem, azzal nagyon-nagyon sokat segíthetek, és hatok a környezetemre is. Azzal, hogy több ember mondjuk elkezd pozitívabban, környezetvédõbben gondolkozni, az a többi emberre is hat.

Fekete Gábor, a Baraka Alapítvány megalapítója: - A kudarca vagy a sikere azon múlhat egy programnak, hogy aki tanítja ezt, az éli is, amit tanít, vagy teljesen hatástalan lesz az egész, tehát én speciel nem cigarettázom, hacsak tehetem, akkor BKV-val közlekedem, és egyáltalán nem autóval, személy szerint nincs is autóm, és én úgy érzem, hogy ez az, ami igazából hathat, mert a diákok ezt érzik, valaki csak ezt mondja, de hát látja, hogy utána õ is kimegy, beül az autójába, és rá fog gyújtani, tökéletesen hatástalan lesz az egész.

Fekete Gábor, a Baraka Alapítvány megalapítója: - Mivel nagyon árral szemben úszunk, tehát a média, család és a barátok hatása mellett a mi hatásunk szerintem inkább kisebb, mint nagyobb. Csodát én nem várok, és nem is vártam a múltban, de ha egy emberért mentünk be abba a terembe, az se semmi, hiszen eddig már tanítottunk száz osztályban, és akkor már száz embert azért sikerült megérinteni, és ez szerintem óriási fontosságú, gondoljunk bele, hogy nekünk - idézve - csak száz újabb ilyen tudatosabban gondolkodó fiatalt sikerül - ha úgy tetszik - a programunk révén elindítani a saját útján, óriási eredménynek tartanám!

R.: - A Baraka Alapítványt a következõ címeken érhetik el: a VII. kerület, Almássy tér 16. szám alatt, telefonszámuk: 322-0489, vagy megtalálhatják õket az interneten a www.barakaprogram.hu  oldalon.