
Legalábbis teljesen. Ha minden jól megy. Mert gyereknek lenni jó, akkor is, ha gyerekként az ember mindenáron felnőtt akar lenni. Felnőttként aztán meg óbégatunk azon, hogy de jó lenne óvodába – netán az egykor annyira utált...

A szomszédom Óbudán egy idős néni volt, bolgárkertész, és hogy én mennyit tanultam tőle, az nem igaz! Szerettem!

Minden szakkönyv azt írja: mire a baba két hónapos lesz, kialakítja a saját napirendjét. Csaninál azt éreztem, hogy ennyi erővel azt is írhatták volna, mire leérettségizik, olyan távolinak tűnt ez az időpont-meghatározás egy...

Tizenkét éve már, hogy anya vagyok. Valószínűleg nem a legtökéletesebb, nem a tankönyvi csodaanya, de mondjuk erre sosem törekedtem. Ettől függetlenül már a terhesség alatt is az volt az egyik legaggasztóbb kérdés számomra,...

Tudom, hogy teljesen természetes folyamat és mondhatni, mindennapos is, de engem még mindig teljesen elvarázsol, hogyan kerekedik egy egész kis emberi lény két aprócska sejtből. Persze, tanultam róla rengeteget, meg...

Elfogadta a parlament hétfőn azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak.

Annyi feszültség van bennem, hogy komolyan lámpát lehetne gyújtani vele. Igazából nem is tudom, miért... K. külföldön, mint mostanában sokszor, Csongornak extrém nyűgös napja volt ma, és Regőt annyira, de annyira nehéz...

Három éve, 2009-ben történt, hogy 25 gasztroblogger úgy döntött, összefognak, hogy együtt segíthessenek a Lea Otthonnak. Mindegyikük saját maga által sütött süteményt bocsátott licitre, hogy az így befolyt összeget erre a...

Megéri-e egy cégnek olyan munkaerőt alkalmazni, aki alkalmasint rugalmasabb munkabeosztást igényel a "családi logisztika" érdekében? Dolgozhat-e úgy egy újdonsült szülő, hogy sem a család, sem a munkahely felé nem...

Az elmúlt két hét alapvetően az orvoslás jegyében telt. Először is elmentem a hathetes kontrollra, ahol teljes joggal bízhattam abban, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen fizikailag pompásan éreztem magam. Az...

Népi kezdeményezésre, 106 ezer aláírás összegyűjtésével került a parlament elé az a javaslat, amelynek célja, hogy az Országgyűlés a családon belüli erőszakot önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítse. Halász Pálma...

Egy forgalmas út mellett laktunk, amikor a gyerek még olyan kicsi volt, hogy babakocsival közlekedtünk. Egyébként nem volt rossz hely, a társasház mögött egy hatalmas és szépen ápolt kertben élvezhettük a napsütést, volt...

Az még hagyján, hogy a gyerekkel napi látogatást tegyek a család élelemmel való ellátása érdekében a sarki boltban és a zöldségesben. Nem egyszerű eset, hiszen a kosaramban egyik pillanatról a másikra olyan cuccok is...

Friss élménymorzsákat hoztam ma estére. Mozgalmas nap, mozgalmas hetek után vagyunk, és az történt, hogy vége lett a nyárnak. Szeretem az őszt, de az iskolakezdés nem hiányzott: a koránkelés és az, hogy akármilyen korán is,...

Ma van a legkisebb gyerekem 6. szülinapja. Úgy alakult, hogy a családi köszöntés majd csak a hétvégén lesz esedékes, de mégsem hagyhattam süti nélkül a saját szülinapján! Ezért készült ez a piskótatekercs.

Nagy dolog óvodásnak lenni, egészen más minőségű életet jelent a mindennapokban. Arra gondoltam, hogy vegyük át pontokba szedve, milyen változásokat okoz a gyerekben és a viselkedésében az, ha óvodába kerül. Legyenek azok a...

Rájöttem, hogy minden szülői feladat közül a legnehezebb – legalábbis számomra – az elengedés lesz. Már akkor megrezdült bennem valami, amikor a gyerek születése után elvágták a köldökzsinórt: mostantól nem vagyunk egy test....

A focihoz és a gyerekneveléshez mindenki ért. Össznépi játék ez, ahol mindenki feljogosítva érzi magát, hogy hozzáértőbb legyen bárkinél. A gyereknevelésbe beleszólni közösségi feladattá vált.

A nyári hónapok sem képeznek kivételt az ásványi anyagok pótlásának fontossága alól. Bár anapfény hatására képződik D-vitamin a szervezetben, de kisgyermekek esetében sajnos nem tehetjük ki őket közvetlen napfény hatásának, így...

Neked is, mint minden anyukának kétségeid lehetnek, hogy gyermeked életkorának megfelelő ütemben fejlődik-e, étrendje és napirendje összhangban van-e fejlődési ütemével? Hogy kétségeidet eloszlassuk, íme, néhány új...