San Francisco lett az első jelentősebb amerikai város, ahol ezentúl törvény tiltja meg az éttermeknek, hogy ajándék játékokkal népszerűsítsék a gyereknek szánt egészségtelen ételeiket. Az új törvény december 1-étől lép...

Egyesek szerint semmi baj nincs a mai gyerekekkel, mások szerint viszont egyre agresszívabbak. Ha az utóbbiaknak adunk igazat, sok indokot találhatunk a híreket, kutatási eredményeket bújva: okolhatjuk az elhanyagoló és a...
A gyermekek átlagosan hétéves korukban kezdenek internetet használni, de csak a 9-12 éves korosztály egyharmada véli úgy, hogy elég, "a gyerekek számára jó dolog" van a világhálón - derült ki az Európai Bizottság...

Nálunk egy hosszasan elhúzódott vírusfertőzés mellékterméke lett a krónikus mandulagyulladás. Aztán velünk is maradt, hosszú hónapokig. Az orvos még nem javasolta a műtétet, azt mondta, a mandulának több a haszna, mint a...

A szülők általában büszkék a gyerekükre, a modern szülőknek pedig már arra is lehetőségük van, hogy büszkeségüket a nagyvilággal is tudassák – akár az internet segítségével is. Ma már nem furcsa, hogy galériák tömkelege örökíti...

Az esti lefekvés állandó közelharcot jelent a kisgyerekes családok életében. Ám a szülőknek érdemes ragaszkodni ahhoz, hogy a csemete időben ágyba kerüljön. Egy tanulmány szerint ugyanis azok a négy évnél kisebb gyerekek, akik...
A hatévesnél idősebb kancsal gyerekeket ritkábban hívják meg születésnapi partikra. Ez abból a tanulmányból derült ki, amelyet egy brit szemészeti szaklap internetes kiadásában ismertettek.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) élő gyerekeknél kétszer nagyobb valószínűséggel találtak hiányzó vagy többlet DNS-szakaszokat a genetikusok, akik tanulmányukat a The Lancet című orvosi folyóiratban tették közzé.

Egyik este a gyerek arra panaszkodott, hogy fáj a torka, a füle és a feje. Egy röpke lázmérőzés után az is kiderült, nemcsak arról van szó, hogy szeretne pár nap lógást az iskolából, hiszen este még csak hőemelkedése,...

A fülfájás nagyon gyakori panasz kisgyermekkorban, főleg az őszi-téli időszakban, amikor ismét elkezdenek a gyerekek közösségbe járni. Az esetek zömében középfülgyulladás áll a háttérben. A középfülgyulladás előtt vagy mellett...

Ha dolgozol, munka után hullafáradtan esel be az oviba-bölcsibe a gyerekért, aztán gyors bevásárlás, futás haza, vacsorakészítés, esti készülődés. Ha nem dolgozol, mert otthon vagy a gyerekkel, kicsit ugyan jobb a helyzet, de...

Egy kutatás eredményei szerint a nyáron született gyerekeknél gyakrabban fordul elő a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, ami figyelmetlenséggel vagy túl nagy impulzivitással jár.

Bármennyire is idegesítő, mikor felnőtt emberek apró babáknak gügyögnek, a jelenség létezik, és legalább azóta, mióta az ember beszél. A diplomák számától és az IQ hányadostól függetlenül gügyög gyermekéhez a közgazdász és a...

Az olyan rituálék, mint a közös reggeli, vacsora, meseolvasás ritmust adnak a napnak, és minőségi együttlétet biztosítanak a gyerekeknek a szülőkkel. A mindennapos rohanásban viszont sok családban elmaradnak ezek az apró, de...
Még mindig uralkodó az a nézet, hogy az anyának három évig a gyerek mellett a helye. Ugyanakkor sok olyan anyuka van, akit szó szerint szorongat a bezártság – hiába szereti teljes szívvel a gyerekét -, és persze mostanság...

Apró, vörös kiütés - viszket, sokasodik, kiszárad. A pici dudorok, mint hívatlan telepesek lepik el a baba bőrét, a szülők legnagyobb rémületére. Az ekcéma, orvosi nevén atópiás dermatitisz sok baba és család életét nehezíti...
A családon belüli erőszak hazánkban is aktualitással bíró probléma: minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere, ennek következtében pedig hetente egy nő, havonta pedig egy gyerek veszti életét. És mint tudjuk, azok...

Számoltátok a terhesség alatt, hogy hányan adják át a helyet a buszon, villamoson, metrón? Én igen, ez volt az egyik kedvenc játékom, kivált, hogy minimum napi négy járművön volt szerencsém utazni.

A gyereknek aludnia kell, méghozzá eleget, ezt tudja minden szülő. Máskülönben a gyerek hisztis, nyűgös, szétszórt, esetenként akár kezelhetetlen is, ami nemcsak a szülőnek idegtépő, de a kicsinek sem jó. Az is köztudott, hogy...

Azok a gyerekek, akik már korán lódítanak, általában remek intelligenciával rendelkeznek. Hiszen a hazugság kitalálásához komplex agyi folyamatokra van szükség. A tudósok szerint az a gyerek, aki képes hazudni, fontos...