Tények és tévhitek Táplálkozás nagy pocakkal

Zajlik az élet, és ha nincs időnk, előfordul, hogy olyan dolgokat eszünk, amit a szakemberek nem tartanak egészségesnek. Aztán, amikor egy kis jövevény útnak indul a pocakunkban, elgondolkozunk: biztosan megkap mindent a kicsi? Nem ártunk neki, ha ezt vagy azt esszük? Nem kellene diétát tartani? Mire kellene odafigyelni?

Akad néhány tévhit a terhes nők táplálkozásával kapcsolatban, amelyek szerencsétlen módon elterjedtek a köztudatban. Nézzünk ezek közül néhányat.

1. „Kettő helyett eszel!”

A terhesség alatt nem kettő helyett kell enni. Ennek az oka az, hogy a szervezet maga is átáll a terhesség ideje alatt, és inkább a felépítő folyamatok kerülnek túlsúlyba: nem csak a babát, de magunkat is építjük, még akkor is, ha relatíve nem eszünk sokkal többet. Ezáltal készül fel a szervezet a szoptatásra, és igen, az éjszakázásra és az első 1-2 hónap kapkodására is. Nem kell annál többet enni, mint ami jól esik, persze a józan ész határain belül.

2. „Meg kell enni, amit megkívánunk, különben baja lesz a babának.”

Tény, hogy egyes hölgyek nagyon meg tudnak kívánni bizonyos ételeket – érdekeseket, érdekes időpontban: például görögdinnyét szenteste. Ám a baba semmiben nem szenved hiányt, ha a mama egészséges és vegyesen táplálkozik. Ő ugyanis elveszi, amire szüksége van, még akkor is, ha a mamának nem marad. Különösen igaz ez a vitaminokra, ásványi anyagokra. A kívánósság okát egyelőre nem tudjuk, de nem is fontos. Azért jól eshet, ha a leendő apuka a mamát pár ínyenc falattal kényezteti.

3. „A terhességi vitamin feltétlenül szükséges a baba egészséges fejlődéséhez.”

A várandósság hónapjai alatt nem kötelező vitamint szedni. Aki eddig nem tette és egészséges volt, a baba miatt sem köteles változtatni ezen. Egyedül a folsav az, amit terhesség előtt, de legkésőbb a terhesség felismerése után azonnal érdemes elkezdeni szedni. Ez ugyanis megakadályozza a velőcső-záródási rendellenességeket. Szedése azért fontos, mert mindennapi ételeinkkel a napi szükséges mennyiséget sem tudjuk fedezni, márpedig a terhesség alatt a szervezet folsavigénye a többszörösére nő. Egyes jódhiányos helyeken meggondolandó még a jód fogyasztása is, hiszen ebben a kilenc hónapban a szervezetünknek több jódra is szüksége lesz. Még egy ásványi anyag lehet fontos: a magnézium segít megelőzni a has keményedését és a lábikra görcsöket.

4. „Nem eszem meg – árt a babának!”

A babának az árt a legjobban, ha a mama szorongó, frusztrált. Én egy dolgot teszek, mióta megtudtam, hogy kisbabám lesz: a terhesség és az anyaság minden percét élvezem, akkor is, ha éppen nehéz. A baba érzi a mama minden rezdülését, és sokkal többet árt a szorongás, mint egy adag, jó étvággyal elfogyasztott sült krumpli. Természetesen törekedni kell az egészséges táplálkozásra: együnk sok zöldséget és még több gyümölcsöt, lehetőleg az idénygyümölcsökből. Étrendünkben legyen tejtermék, hús, hal, tojás változatosan elkészítve. Ajánlom a barna rizst, barna kenyeret, magvas péksüteményeket, müzliket, gyümölcsleveket. Fontos a változatosság, és hogy sok mindent megkóstoljunk.

Természetesen ne ekkor kóstoljuk meg tengeri herkentyűket, ha eddig nem tettük, mert egy allergiás reakcióra se a babának se a mamának nincs szüksége, de minden olyan étel fogyasztható, ami nem okoz gondot.

Ez a gond általában a reggeli émelygés, a gyomorégés, a székrekedés, és a puffadás szokott lenni. Az émelygésre gyógyír lehet a felkelés után, még az ágyban elfogyasztott keksz, hideg tea. Bár alapvetően nem ajánlom senkinek, mégis hatásos émelygés esetén egy-két kis korty kólát meginni, amiből előzőleg teljesen kikavartuk a szénsavat. Ennyi nem árt a kicsinek!

A gyomorégésre olyan savlekötő ajánlott, amit szedhetnek terhes nők is. És ha folyton ég a várandósság végén, lehet, hogy hajas baba lesz - és ez nem tévhit! Puffadás esetén kerüljük a puffasztó, „K” betűs zöldségeket, a nehéz ételeket, a babot, lencsét, csülköt, disznótoros ételeket. Ha pedig székrekedésünk lenne, óvatosan tornázzunk, együnk sok rostban gazdag ételt - ilyenek a fent említettek is -, és igyunk sok folyadékot.

5. „Terhesség alatt nem szabad májat enni.”

Két okból alakulhatott ki ez a téves nézet: a májnak magas a zsírban oldódó vitamin tartalma és egyúttal méregtelenítő szerv. A zsírban oldódó - A, E, D, K - vitaminok elraktározódnak, és ha magas a szintjük, az különösen az A vitamin esetében rákkeltő lehet. A táplálékkal azonban nem lehet a vitaminokat túladagolni, csak a vitaminkészítményekkel. Emellett a májban annyi hasznos anyag van, amire a szervezetnek ilyenkor szüksége van - többek között a koleszterinre is -, hogy nem látom értelmét, miért ne fogyaszthatnánk a terhesség alatt 3-4 alkalommal is akár. Attól sem kell félni, hogy a máj méregtelenítő szerv, hiszen a máj már lebontotta az adott állat szervezetébe jutó anyagokat, így az nekünk már nem lehet méreg, nem jelent sem ránk, sem a kisbabánkra veszélyt. A melléktermékeket az állat szervezete vagy az epével, vagy a vizelettel kiválasztotta, esetleg a máj a szervezet számára hasznosítható, ártalmatlan anyaggá alakította. Ezért aztán a szerv maga nem mérgező, ahogyan a vese sem.

Mivel az ízanyagok átjutnak a magzatvízbe és azt a bébi lenyeli, ezért érdemes elkerülni a csípős, erős fűszereket, a túl édes, vagy túl sós ételeket. Ennél is fontosabb talán, hogy nagy ívben kerüljük a gyógyszereket, a drogokat, az alkoholt, és a vegyszerek belélegzését.

Ha pedig magas a vércukrunk, kövessük a diétás tanácsokat, amiket a diabetológus orvos ad. Ne feledjük: jó eséllyel nem egy életen át kell diétázni, csak a várandósság alatt, esetleg kis ideig a szülés után is.

Ha a súlyunk hirtelen nagyon megnő, vizesedik a bokánk, esetleg magas a vérnyomásunk, mindenképpen keressük fel az orvost, ezek ugyanis a toxémia jelei. Ilyenkor az étrendünkön nem kell különösebben változtatni, de esetleg érdemes kipróbálni a sómentes étkezést, hátha az segít csökkenteni a vérnyomást. Vízhajtót ilyenkor nem írnak fel, és a folyadékbevitel korlátozására sincs szükség.

Ha a fenti tanácsokat szem előtt tartjuk, jó esélyünk lesz arra, hogy szép, egészséges babánk születik.

Zsibrita Zámbori Zita
dietetikus

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2012 06 06. 13:28
Alacsony vérnyomásnál mi a helyes táplálkozás?
Hogyan tudok azon változtatni frusztrált vagyok?
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?